TÜKRÉBEN.
A szabad tanítás feltűnésének és hanyatlásának okairól kilenc tényező figyelembe vételével
Ahhoz, hogy megértsük, miért éppen közvetlenül 1867 után vett olyan nagy lendületet a felnőtt-nevelés, az autonóm tanulás felnőttek körében történő terjesztésének ügye, végig kell gondolnunk, hogy a korabeli magyarországi törekvések mennyiben illeszkedtek az európai trendekhez időben és tartalmi keretek tekintetében akár a felnőtt- nevelés intézményeinek és mozgalmainak felemelkedése, akár azok hanyatlása kapcsán.
(Németh, 2001) Franz Pöggeler a felnőttoktatás történet fejlődését taglaló egyik konferencián a skóciai Dundee egyetemén 1998-ban, tehát tíz esztendeje megfogalmazta, hogy számos történelmi oka lehet a felnőtt-nevelés és –oktatás intézményei felemelkedésének és hanyatlásának. Nagyjából nyolc – tíz pontban összegyűjthető, hogy melyek azok a tényezők, melyek történetileg befolyásolták a felnőtt-nevelés és-oktatás intézményeinek és társadalmi mozgalmainak elterjedését és hanyatlását. Vélekedése szerint a felnőtt-nevelés és –oktatás intézményesült formáinak hosszabb, vagy esetleg rövidebb életidejét számos tényező befolyásolja, közöttük pedig elsőként fellelhető az a szerencsés helyzet, mely kedvez új intézmények, új mozgalmak elindításának. (Pöggeler, 2000.)
A magyarországi polgárosodás ténylegesen 1867 után lendülhet előre, számos törvény elfogadása – például a népoktatási és a nemzetiségi törvény, majd később a két ipartörvény - ösztönözte a nevelés, az oktatás, majd pedig a képzés intézményes formáinak megjelenését, terjesztését, kibontakozását és ahhoz kapcsolódóan a tanulás, az ismeretszerzés autonóm tevékenységként történő elismerését, támogatását és fejlesztését egyaránt. Mindezen szerencsés helyzetet bontakoztatta ki a szabad tanítás korszakát, melynek természetesen politikai feltétele volt a liberális politikai felfogások kibontakozása, különösképpen 1890-től. Mindennek leginkább az urbanizáció adott keretet, mind fizikai, mind szellemi értelemben, de természetesen nem kizárólagosan.
(Gerő, 1993; Hanák, 1988, 2008; John C. Swanson, 2008)
A második lényeges megállapítás, hogy adott korszakhoz nagyon is kötődő intézmény, mozgalom az adott korszak lehanyatlásával, végével általában működését, szerepét, befolyását tekintve sokszor jellemzően háttérbe szorulhat, megszűnhet.
Magyarországon a szabad tanítás, a szabadoktatás korszakának lezárultával nem lesz a korra oly jellemző nevelési, oktatási, képzési sokféleség, a tanulás, különösképpen az autonóm tanulás a felnőttek többsége számára nem lesz a korábbiakhoz hasonló mértékben biztosítható, a szervezett neveléshez, oktatáshoz való hozzáférés biztosítása és az esélyteremtés 1918 után valójában döntően politikai kérdéssé válik. Ezzel a felnőtt- nevelés, az oktatás, és a tanulás a korábbi időszakhoz képest át- és túlpolitizálttá válik, a
két Világháború nem kedvez a felnőttek autonóm tanulása fejlesztésének. (T. Kiss, 1998.)
Pöggeler harmadik megállapítása, hogy azok a felnőtt-nevelési, -oktatási formák, melyek tevékenységeik összehasonlítása alapján főképp általános, átfogó célokat igyekeztek megvalósítani és képviselni, számos esetben túlélték a politikai rendszer változását, tehát sok esetben hatékonyan alakították a tartalom és a módszerek nagy részét az új társadalmi és politikai igényekhez. Magyarországon a politikának a felnőttek nevelése és tanítása melletti elköteleződése 1868 után, lényegében Türr István és Eötvös József rendkívül rokonszenves elgondolásai, az előbbi részéről a népoktatási körök, (Gyulai, 1895, 2002) a vallás és közoktatásügyi miniszter révén pedig a néptanításnak a felnőttek részére történő kiterjesztése a néptanítók bevonásával történt meg (Néptanítók Lapja, 1868). Eötvös hitte, hogy a szabad akarat megszerzésének útja a tanulás és a nevelés (Bényei, 1996,), továbbá szorgalmazta népnevelési egyletek felállítását, sőt azt is, hogy minden népiskolához tartozzon felnőttek tanítását biztosító terem. A Pöggeler által jelzett politikai változások a szabad tanítás korával kapcsolatosan is kimutathatóak, mert miközben a korszakot 1868 és 1918 közé helyezhetjük, voltaképpen 1890 és 1908 között a szabad tanítás, vagy szabadoktatás magyarországi korszaka már a csúcspontjára ér. Ez pedig szorosan összefügg a neo-liberális kormányzás korszakával, mely a Wekerle-kormány intézkedéseivel kezdődik és az elsősorban a konzervatív-liberális irányultságú Apponyi-féle kulturális és oktatási felfogások megjelenéséig tart, melyek fokozatosan relativizálták a szabad tanítás szerepét, lehetőségeit.
A negyedik tényező a felnőtt-nevelés intézményeinek és társadalmi mozgalmainak előretörésében, majd hanyatlásában a radikális, akár forradalmi változásokhoz és más hasonló gyökeresnek minősülő politikai átalakuláshoz való viszonyulás. Azok az intézmények és mozgalmak, melyek ideológiájukat, célkitűzéseik és eszméik tekintetében túlzottan kötődtek egy-egy lehanyatló politikai rendszerhez, maguk is háttérbe szorultak, működésük ellehetetlenült. Ugyanakkor a politikai, ideológiai értelemben kevésbé, vagy egyáltalán nem elkötelezett intézmények számos esetben túlélték a mélyreható politikai változásokat és azoktól sok tekintetben függetlenedhettek.
Igazából a szabad tanítás korszakát a felnőtt-nevelési tevékenységek kapcsán politikai értelemben egy elsősorban egy liberalizálódó keretrendszer jellemezte, melyben az állam egyike volt a felnőtt-nevelési szereplőknek, és nem is próbált rátelepedni, beavatkozni minden áron a felnőttek autonómmá váló, öntevékeny tanulásába. A felekezetek közül elsősorban protestánsok képviseltek nyitott álláspontot a felnőttek nevelése és tanítása tárgyában, felfogásuk gyakran csak a tartalom és az eszmeiség vonatkozásában különbözött a munkásegyletek szellemiségétől. Ezen utóbbi környezetre viszont sajátos módon elsősorban a németes hatások voltak a jellemzőek az 1910-es évek elejéig, aztán a sikeres asszimilációs magatartás és a magyar ajkú munkásság számarányának növekedése hozzájárult az elsősorban magyar jellegzetességeket megjelenítő honi munkásegyleti tevékenységek önállósodásához. Ezt példázza az 1891 után kibontakozó vasárnapi munkásképzés fellendülése Baross Gábor kezdeményezése alapján.
Lényegében a népoktatási körök, a népakadémiák is hasonló feladatot vállaltak.
Az első kifejezetten az elemi ismeretek pótlását vállalta fel és alapszintű tanfolyamok keretében a munkavégzéshez, háztartás vezetéséhez nélkülözhetetlen ismereteket közvetített. Például a börtönviselteknek, és a besorozott katonáknak nyújtott elsősorban tanfolyamok keretében lehetőséget arra, hogy megtanuljanak írni és olvasni, a
115
népakadémia tanfolyamait viszont már úgy szervezték, hogy arra késztessék az érdeklődő felnőtteket, hogy új társadalmi és gazdasági szerepekhez hasznos ismereteket sajátítsanak el és arról vitázzanak, olvassanak, magas színvonalú ismeretterjesztő előadások rendszeres látogatása alapján. Hasonló elgondolás révén bontakozik ki az Uránia egyesületi mozgalom Budapesten 1898-tól kezdődően, (Felkai, 1998) majd az úgynevezett Népszerű Főiskolai Tanfolyamok 1903-tól.
A munkásképzés 1908 után a politikai, eszmei, és gyakran ideológiai alapú felfogások érvényesülését látjuk megjelenni. Ezt példázza a Társadalomtudományok Szabadiskolája, melyet a munkásszervezetek és a Szakszervezeti Tanács a Társadalomtudományi Társasággal közösen szervezett és a pártiskola egyaránt (Felkai, 2001). Ez alól kivételt képez a nagyobb gyárak (pl. a Ganz Gépgyár) és üzemek képzései, melyek az 1890-es évek elejétől kifejezetten a hatékony szakmai ismeretek terjesztését, tehát a munkaerő fejlesztését tartották elsődleges feladatuknak. A nevelési és tanítási tevékenységhez szorosan kötődő elvi, eszmei és politikai felfogások különbözőségét volt hivatott ütköztetni a pécsi Szabadtanítási Kongresszus 1907-ben, melynek során valódi vitákban a korszak meghatározó szellemű gondolkodói a szabad tanításról, annak tartalmáról vitatkoztak. (A Kongresszus naplója, 1908 és 1997;
valamint Felkai, 1998; Agárdi, 2008)
Nem hagyható figyelmen kívül az ötödik tényező a felnőtt-nevelés intézményeinek felemelkedése és hanyatlása kapcsán. E szerint különös, hogy az intézmények belső működési jellemzőinek sajátja, hogy stabil politikai és gazdasági időszakokban működésük prosperáló, előremutató, ugyanakkor mindegyik intézmény életében megjelennek a hanyatlás és a válság jelei, ebből pedig az következik, hogy egyik felnőtt-nevelési és felnőttoktatási forma sem örök.
Magyarországon ez összefügg a szabad tanítás korszakában a gazdasági fellendülés és a polgárosodás, valamint a népnevelés, felnőtt-nevelés igényének térnyerése és a társas nevelési, művelődési formák elterjedése között. Az autonóm tanulás ügye lényeges társadalmi kérdéssé válhatott, különös tekintettel az iskoláztatás fejlődésére, mely azt eredményezte is, hogy komoly mértékben visszaszorult az analfabetizmus az 1868 és 1918 közötti ötven esztendő nevelési, tanítása, továbbá szervezett oktatási és képzési tevékenységének köszönhetően, ezt igyekezett folytatni Klébelsberg az iskolán kívüli népművelés gondolatának újbóli felkarolásával. (Kosáry, 1995) Az öntevékeny, autonóm tanulás lehetősége és jelentősége természetesen összefüggött a növekvő szabadidő kérdésével, a szabadidő hasznos eltöltésének igényével, mely feltételként nélkülözhetetlen volt abban, hogy a felnőttnek legyen ideje tanulni. (Vörös, 1989) Az ötödik tényező alapján fontos megértenünk azt is, hogy a szabad tanítás korszaka maga is lehanyatlott egy idő után, mivel mozgalomként szorosan összekapcsolódott a liberalizálódó társadalom, a politika és a korszerűsödő, piacosodó gazdaság változó igényeivel.
A hatodik, Pöggeler által felvetett tényező az a történeti sajátosság, hogy számos intézmény tevékenységét tekintve egyfajta hanyatló, tevékenységét leértékelő időszak után magára talál, újból virágzásnak, fellendülésnek indul működése. Majdnem mindegyik intézményesült felnőtt-nevelési, -oktatási intézmény fejlődéstörténetében megtalálhatóak a fellendülés és a visszaesés időszakai, az utóbbi pedig újabb kibontakozás, szerkezeti-szervezeti átalakulás lehetőségét is magába rejtheti. Fontos megjegyeznünk, hogy a szabad tanítás aránylag rövid, fél évszázados időszakában ugyancsak voltak visszaesést hordozó periódusok, de paradox módon ez úgy alakul, hogy tényleges gazdasági fellendülés a szabad tanítás kibontakozását is megalapozó módon az 1880-as évek közepén lesz érzékelhető gazdasági értelemben. (Bajusz-Filó- Németh, 2004) Ugyanakkor az aránylag hosszúnak tűnő korszak nem hirtelen ér véget
1918-ban, hanem 1910 után lassan szorul vissza, megjelennek azok az első válságjelek a politikai életben, melyek nem kedveznek a szabad tanítás ügyének. (Koltai, 2008).
A hetedik tényező talán a legrokonszenvesebb, mivel érzékelteti, hogy a legtöbb felnőttoktatási intézményt kreatív személyek alapították, szervezték új nevelési felfogásokra támaszkodva, azokat képviselve és megjelenítették az intézmények és nevelési, tanítási mozgalmak számára nélkülözhetetlen hallgatóság, az érdeklődő felnőtt tanulók elérésének, megszólításának és bevonásának képességét egyaránt (Pöggeler, 1996). Amennyiben viszont „rátelepedett” az általa alapított intézményre, úgy sok esetben az intézmény nem élte túl alapítóját.
A szabad tanítás mozgalmát jellemzik azok a kreatív alakok, akik hozzájárultak a tanulás különös tereinek létrehozásához, fejlesztéséhez, a népnevelési mozgalom éltetéséhez akár iskolai formák, akár iskolán kívüli szabad, nyitott és autonóm megoldásaival. Türr István 1868-ban létrehozott népoktatási köre, Eötvös népnevelési elgondolásai, a növekvő számú munkásegylet és dalárda, sportegyesület, a Pulszky Ferernc által ösztönzött múzeumalapítások, a kávéházak, a Baross Gábor által 1891- benalapított vasárnapi munkásképző. De ilyen volt az Erzsébet Népakadémia, a Szabad Lyceum, a munkásiskola és gimnázium, az Uránia Egyesület, a hírlap-, könyv- és újságkiadás, a népkönyvtárak mozgalma. Hasonlóképpen a Szabó Ervin által alapított Közkönyvtár, a Népszerű Főiskolai Tanfolyamok, a Társadalomtudományi Társaság Szabadiskolája ügyét előmozdító jeles személyiségek fontos szereplői a szabad tanítás ügyének, mint az a sok-sok értelmiségi, gondolkodó, tudós és kutató, akinek fontos társadalmi vállalás és egyben misszió a felnőttek számára szervezett ismeretterjesztő előadások tartása, szervezése (B. Gelencsér, 1998; Steele, 2007).
A nyolcadik tényező arra utal, hogy miközben az intézményeknek általában stabil szervezetre kell támaszkodniuk, a társadalmi mozgalmak legalább annyira sajátos tényezője, hogy azokban a cselekvési igények megvalósítása, valamint a társadalomban érvényesíthető innovációk előmozdítása a jellemző. A mozgalmak rugalmasabbak, mint az intézmények és a mozgalom általában a cél elérésével, megvalósításával megszűnik.
A mozgalom léte nem annyira függvénye az éppen érzékelhető felemelkedésnek, vagy hanyatlásnak, megjelenésnek - továbblépésnek, elindulásnak, vagy megtorpanásnak. A magyarországi szabad tanítás egyszerre mozgalom és sokféle felnőtt-nevelési intézmény megjelenésének, fejlődésének, majd hanyatlásának az időszaka. Mint mozgalom jellemző módon az öntevékeny – autonóm tanulásnak az ügyét legalább annyira fontos célnak tartotta, mint a szervezett keretek között zajló társas tanulást. Talán ez az időszak adott először lehetőséget arra, hogy a felnőttek különös csoportjai ekkor kapcsolódhatnak be jelentős számban a tanulás szabad, de egyre szervezettebb formáiba.
A nők, a felnőtt munkások, elítéltek, sorozott katonák, anyák, szegények, munkával tartósan nem rendelkezők, parasztok számára a tanulás tevékenységét a kor nyitott, szabad tanítási felfogásai elérhetővé, legitim elfoglaltsággá alakítják. Érdemes lesz tehát olvasni, írni, tájékozódni, ismereteket szerezni és azokat másokkal megosztani, megvitatni, megbeszélni. A kor autonóm tanulását segítik a korra jellemző kommunikációs eszközök és csatornák, például a sajtó, a könyvtár, a kávéház, az egylet, kocsma, vagy a vásár, de a munkahely, a család és a rokonság egyaránt. A szabad tanítás mozgalma talán nem minden szempontból éri el céljait, mégis igaz az, hogy visszafordíthatatlanul részévé válik a modern társadalom szereplői által megjelenített felfogás: a műveltség, tudás a folyamatos tanulás és ismeretszerzés révén életkortól függetlenül az egyén felelőssége. Ennek az eszménynek, ideálnak a letéteményese a kor mozgalma, mely lehetővé teszi, hogy a társadalom alsóbb rétegeihez tartozó csoportok (munkások, parasztok) eltanulják a polgárosodó környezetben alkalmazott egyesületi,
117
egyleti formákat és ez is tanulásnak tekinthető, például a Pécsi Munkás Olvasókör esetében 1887-ben (Koltai-Németh, 2002.).
A kilencedik szempont azt jelzi, hogy a múltban néhány társadalmi mozgalom azzal kívánta magát „állandósítani”, hogy létrehozta saját felnőttoktatási intézményét annak érdekében, hogy a céljait, elveit és stratégiáit a vele osztozni kívánó tagok, szimpatizánsok tudomására hozza. Arra is vannak történelmi példák, amikor egy mozgalom átalakul szervezetté. Amíg a felnőttoktatási intézmények kliensei átmenetiek/ideiglenes szereplők, résztvevők, addig a mozgalmaknak tagokra, követő, vagy akár tanítványokra kell támaszkodnia.
Lehetséges, hogy az intézményesült formák, mivel elveik tekintetében hordozták a felnőtt tanulók csatlakozási lehetőségének, tanulási elköteleződésének az ösztönzését, ezzel voltaképpen a célok és elvek lényegét hozták a tagok, érdeklődők és szimpatizánsok tudomására. A szabad tanítás mozgalma ugyan egészében nem alakult át szervezetté, mégis sok-sok autonóm módon fejlődő felnőtt-nevelési szervezet és intézmény képviselte alapelveit, célkitűzéseit, melyek önmagukban is sokfélék voltak, ezért is érdemes volt azokat tisztázó viták során ütköztetni.
Felhasznált Irodalom:
Az 1907. évi Szabad Tanítási Kongesszus naplója. Franklin Társulat, Budapest (1908), Reprint Kiadás az 1908-ban megjelent kötet alapján (1997). Dialóg Campus Kiadó, Pécs.
Agárdi Péter: Műveltségi modellek és kultúrafelfogások a két századelőn (1907-2007) 1- 2. in. Egyenlítő. VI. Évf. 2008/4-5. sz.
Bajusz Klára – Filó Csilla – Németh Balázs (2004) A magyar felnőttoktatás története a XX. század közepéig. PTE TTK FEEFI, Pécs.
Bényei Miklós (1996) Eötvös József könyvei és eszméi. Eötvös József művelődéspolitikája és a magyar könyvtárügy. Csokonai Kiadó, Debrecen. 187-201. old.
B. Gelencsér Katalin (1998) Művelődéstörténet II. MMI-Mikszáth Kiadó, Budapest.
Déri Gyula (1915) A szabadoktatás története, elmélete és 1912-13. évi eredményei.
Egyesült Könyvnyomda, Budapest.
Felkai László (1979) Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. Akadémia Kiadó, Budapest.
Felkai László: Felnőttoktatás története Magyarországon. in. Benedek András – Csoma Gyula – Harangi László (2001) Felnőttoktatási és képzési lexikon. Szaktudás Kiadó Ház, Budapest. 2001. 180-186. old.
Felkai László: A magyar Uránia. in. Valóság. 1998/VIII.
Felkai László: A Szabad tanítás Pécsett tartott kongresszusáról. Tanuló Társadalom konferencia kötete Dialóg Campus, Pécs, 1998.
Fieldhouse, Roger (1996, 2000) A History of Modern British Adult Education. NIACE, Leicester.
Gerő, András (1993) Magyar Polgárosodás. Atlantisz, Budapest.
Dr. gyulai Gyulai Béla (1895) A felnőttek oktatása és a Budapesti Népoktatási Kör története. Budapesti Népoktatási Kör, Budapest; valamint reprintje (2002) Országos Közoktatási Intézet, Budapest.
Hanák Péter (1988) A kert és a műhely. A műhely: élet és közélet vonzásai. Gondolat, Budapest. Valamint in. Gáspár Zsuzsa (szerk.) (2008.) Egy közép-európai birodalom Officina ’96 Kiadó, Budapest. 102-152. old.
Koltai Dénes: A felnőttoktatás, mint a hátrányokat kiegyenlítő társadalmi és oktatási mozgalom. in. Dr. Benedek András (2008) Tanulás életen át Magyarországon. Tempus Közalapítvány, Budapest. 179-200. old.
Koltai Dénes – Németh Balázs: Social-based Adult Education: The Development of Workers’ Education and Training in Pécs – Hungary at the Trurn of the 19th and 20th Century. in. Németh, Balázs – Pöggeler, Franz (eds.) (2002) Ethics, Ideals and Ideologies in the History of Adult Education. Peter LANG, Frankfurt am Main. 343-349.
old
Kosáry Domokos: Magyarország kultúrpoltikája az Első Világháború után – Klebelsberg Kunó jelentősége. in. Európai Utas, 1995/4.
Németh Balázs: Múlt és jövő. A történetszemlélet felnőttképzési paradigmája. in. Basel Péter - Eszik Zoltán (2001) A felnőttoktatás kutatása. IIZ-DVV-OKI, Budapest. 169- 173. old.
Németh Balázs – Pöggeler, Franz (2002) Ethics, Ideals and Ideologies in the History of Adult Education. Peter LANG, Frankfurt am Main.
Pöggeler, Franz: Historical Reasons for the Rise and Fall of European Adult Education Institutions and Social Movement. in. Cooke, Anthony – MacSween, Ann (eds.) (2000) The Rise and Fall of Adult Education Institutions and Social Movements. Peter LANG, Frankfurt am Main. 32-47. old.
Pöggeler, Franz: History of Adult Education. In: Tuijnman, A.C. (ed.) (1996)
International Encyclopaedia of Adult Education and Training. Pergamon Press, Paris.
Steele, Tom (2007) Knowledge is Power. The Rise and Fall of European Popular Education Movements, 1848-1939. Peter LANG, Frankfurt am Main. 253. old.
Swanson, John C.: A birodalom teste. A vérkeringés: gazdaság, közlekedés, városiasodás, migráció, városiasodás, iskola. in. Gáspár Zsuzsa (szerk.) (2008.) Egy közép-európai birodalom Officina ’96 Kiadó, Budapest. 16-102. old.
Szántó Konrád (1986) A katolikus egyház története I-II. köt. Ecclesia Kiadó, Budapest.
T. Kiss Tamás: Felnőttoktatás-történet Magyarországon. in. EDUCATIO, VIII. Évf., 1999/1. 3-14. old.
Vörös Károly: Az oktatásügy reformja. in. Gazdaság és társadalom a Dualizmus korában – Egy modernizációs időszak. Magyar Tudomány. 1989./10-11. szám.
Néptanítók Lapja. I-LXXII. évfolyamok vonatkozó írásai