A mező- és erdőgazdálkodás társításának lehetőségei a hazai agrárvállalkozásokban

A mező- és erdőgazdálkodás társításának, egy gazdaságon belüli összehangolt fejlesztésének számos előnyére a mezőgazdasági üzemtan művelői kezdetektől fogva felhívták a figyelmet.

Hensh (1895) már rámutatott arra is, hogy „… a viszonylag alacsony szintű jövedelmezőség ellenére az erdők gazdasági jelentőségének elbírálásánál nemcsak a fiskális szempont veendő figyelembe, hanem azok általános és természetökonómiai szerepe is”. Reichenbach (1930) szerint az erdő jövedelmezősége a többi művelési ághoz viszonyítva biztosabb és egyenletesebb, csökkenti a gazdasági munkák idényszerűségét, lehetővé teszi a rossz termésű

évek veszteségeinek áthidalását, mintegy jövedelmi tartalékot képez. Annál szorosabb az erdő- és a mezőgazdaság kapcsolata, minél kedvezőtlenebbek a talaj- és az éghajlati adottságok. Az ilyen régiókban a két ágazat egymásra van utalva, nem is tudnának meglenni egymás nélkül.

A nagy uradalmak többségében az erdő és a hozzá kapcsolódó vadgazdálkodás, fafeldolgozás presztízs szempontok miatt is az egyik legfontosabb ágazat volt. A parasztgazdaságokban az erdő jelentősége kisebb, a kisbirtokosok ugyanis ragaszkodtak még a gyengébb minőségű szántó- és gyepterületeikhez is. Juhos (1930) számtartás-statisztikai vizsgálatai szerint, melyett Solymos (2001) számításai is alátámasztanak a dunántúli kisgazdaságokban az erdők az összes terület 3,3%-át borították, ugyanakkor a nyershozamból (termelési értékből) 2,9%-kal részesedtek. Az Alföldön ezek az arányok nem érték el a 0,1%-ot sem, az Északi-Hegyvidéken viszont az erdők részesedése 2,8, illetve 5,4 %-os volt.

Az erdő- és mezőgazdálkodás kapcsolatát több tényező is szorossá tette. Amellett, hogy a munkaerő kihasználását a téli hónapokban is elősegítette, az erdő szolgáltatta a mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen szerszámfát, az állatok alá az almot és alkalmanként a termőterületet¹⁴ is. Gyakori volt az állatok – később törvénnyel tiltott – legeltetése, makkoltatása. A mezőgazdaság egyre belterjesebbé válásával azonban a kapcsolat fellazult.

(Solymos, 2003)

A második világháborút követően a két ágazat kapcsolatát befolyásolta az erdőtulajdon átrendeződése is. A 100 kataszteri holdnál nagyobb erdőterületek államosításra, a 10-100 kataszteri hold közötti területek pedig állami kezelésbe kerültek (FVM, 2003); így az erdők 69%-ban állami (erdőgazdaságok, állami gazdaságok, honvédség, vízügy stb.) 30%-ban pedig szövetkezeti közös tulajdonná¹⁵ váltak, illetve a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kezelésébe kerültek. A magánerdők aránya mindössze 1% volt. Az erdőtelepítések mezőgazdasági területeken történtek (Nemzeti Erdőstratégia, 2002). A KSH adatai szerint az 1989-es rendszerváltás időszakában az összes termőterületből az erdők az állami gazdaságokban 9,4, a termelőszövetkezetekben 10,1%-kal részesedtek; gyakorlatilag a gazdaságok mindegyike rendelkezett erdőbirtokkal, melynek átlagos nagysága az előbbiek esetében 629 ha, az utóbbiaknál pedig 402 ha volt. Az erdőgazdálkodás a vállalatok bruttó termelési értékéből 7,5%-kal részesedett.

14 Korábban lehetőség volt arra, hogy a letermelt erdőterületeket szántóföldként hasznosítsák. Jelenleg az ilyen jellegű művelési ágváltást a 1996. évi LIV. számú törvény tiltja.

15 Szövetkezeti közös tulajdon. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek tagjainak birtokában maradt az erdő, de a kezelését a

A rendszerváltást követően a volt erdőtulajdonosok kárpótlása során 730 ezer ha, az ország erdőterületeinek 40%-a került magánkézbe, ami a mező- és erdőgazdálkodás egy gazdaságon belül történő újbóli megjelenését és fejlődését vonta maga után. Az állami erdők aránya 59%, míg a Nyugat-Európában oly jellemző közösségi erdő¹⁶ hazánkban szinte egyáltalán nincs (1%).

A két ágazat kapcsolatának erősödése tehát ismét tapasztalható, de számos problémával terhelt. A közel 271 ezer új erdőtulajdonos átlagosan 1,5 ha erdőterülettel rendelkezik, ami az erdővagyon jelentős elaprózottságát mutatja. A magánerdő megjelenésével új kezelési formák is megjelentek, mint az erdőbirtokossági társulás, a közös megbízott segítségével történő erdőgazdálkodás, vagy az erdőszövetkezet (társult formák a magánerdővagyon 41%-át kezelik), illetve a magánerdő-gazdálkodó, mint birtokos és kezelő egy személyben (6. ábra).

A rendezetlen tulajdonú erdőterületeken a kezelés hiánya miatt jelentős pusztulással kell számolni. 1999 és 2003 között 46 ezer hektárra volt tehető ez a kár.

A mező- és erdőgazdálkodás egy gazdaságon belüli összehangolt fejlesztését az is korlátozza, hogy az új erdőtulajdonok nagy hányada nem foglalkozik mezőgazdasági termeléssel, sőt nem is helyben lakik. Az erdő évi produktuma a mezőgazdaság termeléssel elérhető hozam egy- harmada egynegyede, így a kis erdőtulajdon valójában szerény motivációt jelent. Az érdekeltséget tovább rontja a hosszú termelési ciklus, mert kis üzemméret mellett akár évtizedek is eltelhetnek jövedelemszerzés nélkül, ugyanis a hazánkban hagyományosnak számító vágásos erdőgazdálkodásban a folyamatos jövedelemhez legalább néhány száz hektáros erdőbirtok szükségeltetik (FVM, 2003).

Kis erdőtulajdon esetében¹⁷ az 1996. évi LIV. törvény értelmében a tulajdonosok kötelesek társult erdőgazdálkodást folytatni, és a feladatok ellátására erdőgazdálkodót kell felkérniük. A gazdálkodással kapcsolatos jogok és kötelezettségek átszállnak a gazdálkodóra, és ezáltal termelői típusú gazdálkodás jön létre. A tulajdon és a kezelés elválása vállalatszerű működést eredményez, ahol kialakul a klasszikus érdekellentét a gazdálkodó és a tulajdonos között.

(Fama, 1980) A probléma azért jelentős, mert valójában ezek a társult formák tulajdonképpen csak vagyonkezelő közösségek, a szó klasszikus értelmében gazdálkodást nem folytatnak. A termelő típusú társulás viszont, különösen amely cégbírósági bejegyzésre kötelezett, aránytalanul magas rezsiköltségeket eredményezne. A termelő típusú gazdálkodás ebben a formában csak eredményérdekeltség mellett lenne képes hatékonyan működni, melynek

16 Olyan erdő, amely önkormányzatok, alapítványok, egyházak és más közhasznú szervezetek tulajdonában, kezelésében van.

Nyugat-Európában az erdők 35%-a ilyen.

forrása a jövedelem, amire csak véghasználat és növedékfokozó gyérítés ad lehetőséget. A hosszú termelési ciklus miatt azonban a társult gazdálkodás megindításában a tulajdonosok nem motiváltak. Kis területek esetén, ahol nincsen megfelelő korú állomány (középkorú vagy vágásérett) a gazdasági haszonvételhez, a tulajdonosok nem érdekeltek a társult gazdálkodásban, mivel az erdőgazdálkodóról nekik kell anyagilag gondoskodniuk.

A termelő típusú társulásokkal szemben a mezőgazdasági vállalkozásban, ahol az erdő üzemágként integrálódik be, a birtoklás elsődleges célja a vagyongyarapítás. Az erdőgazdálkodás hozamainak hullámzása, változása itt nem okoz akkora problémát, mint a vállalatszerű erdőművelés mellett. Hazánkban az AKII (Agrárgazdasági Kutató- és Informatikai Intézet) 2001. évi adatai szerint a regisztrált őstermelők és családi gazdálkodók 75.000 hektár erdőterülettel rendelkeznek, mely a magánerdők 10%-át képviseli, számuk azonban az erdőtelepítésekkel folyamatosan növekszik, így a magánerdő-gazdálkodás fejlesztésének irányát rájuk érdemes alapozni. (6. ábra)

6. ábra. Az erdőterület tulajdonviszonyainak megoszlása (2001)

59,6%

0,9% 16,2%

23,3%

14,2%

9,1%

Állami erdő Közösségi erdő

Rendezetlen magántulajdon (nem ismert tulajdonos vagy gazdálkodó) Társult magántulajdonos

Egyéni magántulajdonos

Forrás: FVM Erdészeti Hivatal, 2003.

A problémák megoldása a magánerdő-gazdálkodás kulcsfontosságú kérdése. A gazdálkodók és az állam közös érdeke, hogy működő és ezáltal életképes gazdaságok jöjjenek létre, ehhez pedig a birtokok koncentrációja szükséges. A koncentrációval elérhető, hogy olyan

gazdálkodók kezébe kerüljön az erdő- és földtulajdon, akik megélhetésüket elsősorban ebből

óhajtják finanszírozni és érdekeltek a két ágazat fejlesztésében. (Odor, 2004) Hogy ezt elősegítse, az állam támogatásokat nyújt a föld és az erdőbirtok összevonási céllal történő vásárlásához (a vételár 20%-a) (25/2004 /III.3./ FVM rendelet 39. §), valamint e területek összevonási céllal történő önkéntes földcseréjéhez (25/2004 /III.3./ FVM rendelet 35. §). A folyamat katalizálása a nemzeti földalap kiemelt céljai közé tartozik.

A modern erdőgazdálkodásra jellemző a magas színvonalú gépesítettség, így a korábbi gyakorlattól eltérően jóval kisebb a kézimunkaerő-igény. Emiatt egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások az erdei munkák elvégzésében, illetve egyre nagyobb azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek a munkákat szolgáltatásszerűen végzik. Ez utóbbiak térnyerését mutatja, hogy országosan elterjedt s kidolgozott tarifarendszer szerint kínálják szolgáltatásaikat. Jellemző, hogy az állami erdők gondozását végző részvénytársaságok szintén végeznek hasonló típusú bérmunkát az erdőgazdálkodás minden területén, ideértve az erdőtelepítések és felújítások kivitelezését is. A szolgáltatásokat gyakran veszik igénybe az erdőbirtokosok, mivel a vállalkozások rendelkeznek a szükséges gépparkkal, valamint rendelkeznek a technológiai ismeretekkel és tapasztalatokkal a munkák költséghatékony elvégzéséhez.

Az állami szektor jelentős versenyelőnnyel bír az erdőgazdálkodási munkák elvégzésének területén. Az átlagosan 6-7000 hektáros üzemméret, megfelelő számú és képzettségű szakembergárda, a termelés finanszírozásához szükséges forgóeszköz és stabil kapcsolatrendszer nyújtotta előnyökkel a magánerdő-gazdálkodás nem versenyezhet. Bár a magánvállalkozók többsége is rendelkezik bizonyos mértékű gépparkkal, ezek többsége elsősorban mezőgazdasági célú, az erdőgazdálkodásban kevésbé hasznosítható gép. A speciális erdőgazdálkodási géppark fenntartása költséges, megújítása pedig nehézkes, melyre jobbára csak az állami szektorban tevékenykedő szakosodott cégeknek van lehetőségük.

(FVM, 2003)

Érdemes megemlíteni az integrátori tevékenységet folytató vállalkozásokat, melyek saját kezelésű erdő- és mezőgazdasági területekkel egyaránt rendelkeznek. Az integrátori funkciót az ÁESZ¹⁸ jelentős összegekkel támogatja, de szigorú feltételekhez is köti. Integrátorrá csak az a vállalkozás válhat, amelyik legalább 300 ha erdőterület felett gyakorol gazdálkodói jogokat. A szerepük abból a szempontból speciális, hogy rendelkeznek a megfelelő gépparkkal és szakképzettséggel, és képesek komplex szolgáltatások kivitelezésére. Az

18 AESZ: Állami Erdészeti Szolgálat

integrátorok jelentős mennyiségű földterület beerdősítésében vesznek részt, erős jövedelemérdekeltségük révén.

Jelenleg 36 nyilvántartásba vett integrátor a jogilag működőképes erdőterületek 14%-án, azaz 50 ezer hektáron gazdálkodik, és további 18 ezer hektáron lát el szakirányítási feladatokat.

Átlagos üzemméretük közel 500 hektár, de a szakirányított területekkel együtt átlagosan 1400 hektárra tehető, amely már eléri a gazdaságilag hatékony méretet.