Finnorsazágot példaként kívánjuk bemutatni, mint olyan országot, ahol a mező- és erdőgazdálkodás inherens egységet képez és erősen egybefonódik a gazdaság és a társadalmi berendezkedés számos elemével. Bár az ország éghajlati és termőhelyi adottságai a miénktől eltérnek, „best practice”-ként kíváló szemléltető példája lehet a magántulajdonú mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és az ipar szinergista együttműködésének és az abból fakadó
előnyöknek. Mindezeket a gazdasági folyamatok és összefüggések leírásán keresztűl kívánjuk szemléltetni.
Finnország egyik sarkalatos jellemzője a rendkívül alacsony népsűrűség és az erdőterületek magas aránya. Az ország területének 85,8%-a hasznosítható mező- (7,9%) vagy erdőgazdálkodási (77,9%) céllal, nagyon alacsony területen esik ki ténylegesen a termelésből, az önellátás biztosításának érdekében. (12. táblázat) Tényleges mezőgazdasági művelésre az ország területének 7,9%-a használható. A set-aside20 és a tavaszi időjárás miatt megközelíthetetlen területek kivételével a teljes területet ténylegesen meg is művelik. (Tóth, 1997) Népessége mindössze 5 millió fő, és ehhez jelentős mértékű területi aszimmetria is tartozik. Az ország területének felén kevesebb, mint 5 fő/km2 a népsűrűség, a déli népesebb területeken sem magasabb 12-25 fő/km2-nél. Az ország mező- és erdőgazdálkodásának jellegzetességeit erőteljesen behatárolja az a tény, hogy területének egyharmada az északi sarkkörre esik. Tulajdonképpen a legészakibb ország, ahol a mezőgazdasági termelés még nem elhanyagolható. A vegetációs időszak rövid, déltől északra haladva 170 napról 100 napra rövidül. Ez a farmokon csak a rövid tenyészidejű fajták termesztését teszi lehetővé. Búzát és olajos növényeket csak az ország déli részén termesztenek, míg az északi régiók legfőbb megélhetési forrása a szarvasmarha-tenyésztés és legfőképpen a tejtermelés. Az ország északi fekvése jelentősen rontja a mezőgazdaság hatékonyságát. (Pataki, 1994)
12. táblázat. Finnország területi jellemzői
Művelési ág Terület
1000 ha
Megoszlás
%
Teljes terület 33815 100,0
Tavak 3355 9,9
Teljes földterület 30460 90,1
Erdő 26348 77,9
Szántó, kert, rét, legelő 2689 7,9
Egyéb 1423 4,2
Forrás: Statistical Yearbook of Finland 1995
Nem véletlen tehát, hogy a finn agrárpolitika főbb célkitűzései az alábbiak:
az élelmiszer-önellátás biztosítása az ország számára;
a farmerek jövedelmének garantálása;
az agrárstruktúra fejlesztése;
a vidéki területek településhálózatának megtartása.
Érdekes sajátossága a finn mezőgazdaságnak a történelmi hagyományokból fakadó erős igény az önellátásra, mely 100% fölé tehető a tejtermékek, a hús, a gabona és a burgonya esetében.
Az ország alapvetően nettó importőr jellege főként a zöldségtermékek nagyarányú behozatalából adódik. (Benet, 1997) Az erdőgazdaság súlya igen magas. Finnország élőfa készlete 2 milliárd köbméter, ami a Finn Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium szemléletes példájával élve egy 10 méter magas és 5 méter széles kerítés építésére volna elegendő a Föld körül. Az éves fanövedék 85 millió köbméter, melyből 60 millió köbméter kerül kitermelésre. A fennmaradó 25 millió köbméter jelentős részét természetvédelmi célból hagyják meg. Fafaj összetétele az északi fekvés miatt arányaiban eltér Magyarországétól (Mészáros, 2004):
– Erdei fenyő 45,8%
– Lucfenyő 36,6%
– Nyír 14,6%
– Egyéb lombos fafajok 3%
A letermelt faanyag piaci értéke évente 1 - 1,7 milliárd euró között ingadozik, melynek 80%-a a magánerdő-tulajdonosok vagyonát gyarapítja. (MMM, 2005) Az erdőkitermelési munkák 3 nagyvállalat kezében összpontosulnak, melyek integráltan foglalkoznak a fakereskedelemmel és az erdőfelújítások, illetve -telepítések kivitelezésével is. Ez nálunk egyenlőre másként működik, az erdészeti ipart feldolgozás, értékesítési és termelési szempontból sok szereplő és erősödő verseny jellemzi. Az erdőre alapozott ipar és az erdőgazdálkodás együttes termelési értéke éves szinten meghaladja a 19 milliárd eurót (Finfood, 2005); a nemzetgazdaság emiatt – a többi nyugat-európai ország nemzetgazdaságához képest – az erdőgazdaság és a fafeldolgozó ipar teljesítményétől nagyobb mértékben függ. Az erdőgazdálkodás versenyképességének megtartása, illetve erősítése a finn EU-tagságnak központi kérdése, tagországként ugyanis ugyanazon előnyöket élvezi, mint uniós versenytársai. (Mészáros, 2004)
A finn mezőgazdaságnak hazánkkal szemben nincsen stabilizációs szerepe sem a külkereskedelem, sem a fizetési mérleg szempontjából; stabilan nettó importőr, az exportpiacokon pedig csupán erős szubvenciókkal versenyképes. Az agrárpolitika kialakításában jelentős szerepet tölt be a belső piac védelme. 2003-ban a mezőgazdaság támogatására 1,8 milliárd eurót használtak fel, amely a mezőgazdaság 4 milliárdos termelési értékének 44%-át tette ki. (Niemi, 2004) A zord klimatikus viszonyok miatt ugyanis már a
’70-es évektől az ország tartósan és jelentősen elszakította belső piaci árait a világpiaci áraktól. Az elszakadás nem csak jelentős, de fokozódó tendenciát is mutat, hasonlóan az
OECD átlagához, de azt meghaladó mértékű. Ezzel szemben az USA piaca viszonylag stabilan és a világpiaci árak mentén alakult. Svédország és Ausztria árai jóval közelebb vannak az EU árszínvonalához, ez pedig Finnországgal szemben az EU-hoz való könnyebb alkalmazkodásukat teszi lehetővé. (13. táblázat)
13. táblázat. A hazai és világpiaci árak viszonya Finnország EU csatlakozása előtt
1979-86 1990 1993
Európai Közösség 1,57 1,86 1,93
Finnország 2,57 4,20 3,39
Svédország 1,80 2,45 2,03
Ausztria 1,44 2,04 2,34
Norvégia 3,57 4,78 4,49
USA 1,24 1,28 1,29
OECD-államok 1,47 1,68 1,69
Forrás: Agriculture Policies, Market and Trade. OECD 1994
A finn export-import törekvések alapvető mozgatórugója szintén az önellátásra való törekvés.
Az élelmiszerek külkereskedelmének legfontosabb célja, hogy egyensúlyt teremtsen a kereslet és a kínálat között. Az exporttal a többlettermelést igyekeznek levezetni, hogy a belső árszínvonal megfelelő maradhasson. Az alapvető élelmiszerekből csak a szükséges mértékig támaszkodnak importra, amennyiben az időjárási körülmények által kiváltott termésingadozások következtében nem megfelelő a hazai termésmennyiség. A zöldségekből és gyümölcsökből az alacsony hazai termelés miatt szorulnak importra. (7. ábra) (Jansik, 2004)
A finn agrárpolitika sajátossága a regionális politika és a hozzá kapcsolódó vidékfejlesztési irányelvek kiemelt prioritása. Az országnak 1300 km hosszú államhatára van Oroszországgal, ahol a népsűrűség nagyon alacsony; komoly félelmek övezik tehát a vidéki térségek elnéptelenedését, melyet főként a mezőgazdasági és vidékfejlesztési politikával igyekeznek megakadályozni. Általános álláspont azonban az is, hogy az elnéptelenedést nem lehet csupán a mezőgazdasággal megoldani. A vidéki térségek lakosságának jelentős része a mező- és erdőgazdálkodásban talál munkalehetőséget, a közép- és északkeleti részeken ez az arány 25-50%, míg a legészakibb régiókban 10-20%.
A lakosság 43,1%-a aktív kereső, ami 2,2 millió főt jelent; ebből mintegy 300.000 fő foglalkoztatására nyílik lehetőség az élelmiszergazdaságban. A mezőgazdasági foglalkoztatás jelentősége folyamatosan csökkent a történelem folyamán. A ’60-as és ’70-es években a munkaerő 20%-a dolgozott ebben a szektorban, a ’80-as években ez 11%-ra, a ’90-es években
mezőgazdaság rendelkezik a legnagyobb munkahelyteremtő potenciállal, ezáltal milliókat képes rendszeres jövedelemhez juttatni. Emiatt szükséges azoknak az ágazatoknak a preferálása, melyek alacsony tőkebefektetéssel intenzíven munkafelhasználással termelnek.
Sajnos a fejlett országok, mint az EU és az Egyesült Államok, a mezőgazdaság kérdéskörét tárgyalási alapként használva azoknak a védelmi mechanizmusoknak a lerombolását szorgalmazzák (WTO-tárgyalások), melyek lehetővé tennék a finn érdekek érvényesítését.
(Huan – Niemi, 2004) A magánerdő-gazdálkodásban azonban további 400.000 erdőtulajdonos érdekelt, melyek a gazdálkodás családi jellegéből adódóan nem csupán a tulajdonosok, hanem a családtagjaik érdekeltségét is jelentik. Így az erdőgazdálkodás által közel egymillió finn érintett közvetlenül vagy közvetve. (MMM, 2005) (14. táblázat)
7. ábra. A finn agrártermékek importja és exportja millió euró
0 500 1000 1500 2000 2500
1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003
export import
Forrás: Peltoniemi, 2002, Jansik, 2004
14. táblázat: Foglalkoztatási adatok alakulása Finnországban
Szektor 1995 2000 2001 2002 2003
Mezőgazdaságban (%) 7 5 5 4 4
Erdőgazdálkodásban (%) 1 1 1 1 1
Iparban (%) 22 21 21 20 20
Összes (Fő) 2098 2335 2367 2372 2365
Munkanélküli (%) 15,4 9,8 9,1 9,1 9,0
Forrás: Agrifacts in Finland (2005)
A GDP-hez való hozzájárulás is jelentősen változott: a ’60-as években mért 10%-ról a ’90-es években 2,5%-ra csökkent, majd az évtized közepétől a csökkenés megtorpant, a hozzájárulás mértéke 1,4% körül stagnál, ami a nemzetgazdaság bővülési ütemével azonos mértékű
növekedést jelez az utóbbi években a mezőgazdaságban is. (15. táblázat) (Enyedi, 1977, Pataki, 1994, Knuuttilla, 2004)
15. táblázat. A finn nemzeti GDP és a mezőgazdaság hozzáadott értékének alakulása A mezőgazdaság részesedése
Év Összes GDP
millió euró millió euró %
Erdőgazdaság részesedése
%
2002 121544 1740 1,4 2,1
2001 118106 1664 1,4 2,0
2000 113.055 1676 1,5 2,3
1999 103441 1398 1,4 2,4
1998 100564 1226 1,2 2,1
1997 92311 1636 1,8 2,3
1996 85732 1669 1,9 2,2
1995 83028 1764 2,1 2,3
1994 76564 2222 2,9 Na
Forrás: Knuuttilla, 2004
A munkanélküliség a kiterjedt szociális háló révén komoly gondokat okoz a finn gazdaságnak. Az 1980-as évek 3,5%-os munkanélküliségi rátája a ’90-es években 18%-ra emelkedett, 2000 után viszont 9%-ra csökkent.
Hazánk mezőgazdaságával szemben, ahol a rendszerváltást követően nagyon jelentős mezőgazdasági visszaesés következett be mind a termelés, mind pedig az előállított érték tekintetében, a finn agráriumban jelentős visszaesésről vagy krízisről nem beszélhetünk a ’80-as évek végén. (16. táblázat) A mezőgazd’80-aságnak nyújtott támogatások az EU csatlakozásig GDP 2%-át, illetve a költségvetés kiadásainak 6%-át tették ki, a bruttó termelés pedig évenként jelentős ingadozásokat mutatott.
16. táblázat. A bruttó termelés alakulása a finn mezőgazdaságban (1988 - 1994)
Évek md FMfolyó áron %
1988 23 100
1989 26,3 106,7
1990 27,3 111,1
1991 24,6 102,2
1992 22,5 94,4
1993 23.3 95,6
1994 23,4 94,4
Forrás: Statistics Finland: Economic Statistics of Agriculture and Forestry
A mezőgazdaságból származó jövedelmek ingadozva ugyan, de stabilnak mondhatóak. A finn mezőgazdaság további jellemzője, hogy családi farmokra épül. A családi farmok száma a ’90-es évek elejétől kezdődően egy folyamatos evolúciós folyamat során csökken: 250 ezerből ma már csak 72 ezer farm gazdálkodik21, melyek 88,6%-a családi farm. A csatlakozást követően (1995-2003) a farmok száma 25%-kal csökkent (éves szinten 3,5%-kal) (Uusitalo, 2004).
Egyenletesen nőtt azonban a 20 és 50 hektár közötti családi farmok száma, míg az 5 és 10 hektár alattiaké folyamatosan csökken. (Kettunen et al, 1994) Fontos megemlíteni, hogy a farmok egy része nem működő, úgynevezett „trezor” farm22, melyek többsége 10 hektárnál kisebb területtel rendelkezik, míg a ténylegesen működő farmoknak csak mindössze egyharmada esik ebbe a kategóriába. (17. táblázat) (Niemi at al, 2004)
17. táblázat. Az aktív farmok és a farmok bevételeinek alakulása 1994-2003
Év Aktív farmok
(ezer farm)
Változás az előző évhez képest
Változás ’94-hez képest
Agrárbevételek (millió euró) 2003 72 -1,9 -30 1174 2002 73,4 -2,7 -29 1148 2001 75,4 -3,2 -27 1100 2000 77,9 -5,2 -24 1031 1999 82,1 -4,1 -20 941 1998 85,7 -3,0 -17 890 1997 88,37 -3,2 -14 1067 1996 91,2 -4,5 -11 1093
1995 95,6 -7,2 -7 1245
1994 103 1407
Forrás: Niemi, (2004)
A finn mezőgazdaság farm jellegű, jellemzően a farmerek a birtokokon élnek - ellentétben a magyar agrárvállalkozókkal, akik többnyire falusi közösségekben tartózkodnak. A farmerek jövedelmének jelentős része nem a mezőgazdasági, hanem valamely egyéb kiegészítő tevékenységből származik. A leggyakoribb kiegészítő tevékenység az ipari termelésbe való bekapcsolódáson kívül a turizmus. Egyes finn farmok éves szinten több ezer amerikai turistát is fogadnak, akik a síszezonban érkeznek.(Zsarnóczai, 2005)
21 A legtöbb farmot az ötvenes évek végén számolták, számuk közel volt a 300.000-hez. A háborút követően Finnország sok menekültet fogadott be, akiket a mezőgazdaságban próbáltak foglalkoztatni, úgyhogy a földterületeket újraosztották és emiatt nagyon sok apró farm jött létre.
22 A probléma forrásaként szokták felvetni, hogy nagyon sok farmtulajdonos időskorú vagy nyugdíjas, illetve a farmok tulajdonosainak csak egy kisebb hányada vesz részt aktívan a termelésben.
A farmok diverzifikációja nagyon jelentős Finnországban. Létezik egy regiszter23, mely tevékenységi köreik és bevételeik alapján tartja nyilván a farmokat (kis mezőgazdasági vállalkozások), ahol a besorolás alapja, hogy a farm folytat-e mezőgazdasághoz kapcsolódó tevékenységet. A regiszter szerint 2.100 farm kínál turisztikai szolgáltatást, 45.000 férőhellyel. Az erről a területről származó bevételek 2002-ben elérték a 100 millió eurót és 2000 AWU24-ot foglalkoztattak. Az előrejelzések szerint 2007-re ez az érték 6000 AWU-ra fog emelkedni, annak ellenére, hogy a vendéglátás a szezonalitással változik, ezért főként részmunkaidős alkalmazottakat foglalkoztatnak. A turizmus mellett tehát jelentős a más ágazatok felkarolása is, mint a halászat, a rénszarvas-tenyésztés, vagy a gyógynövény-termesztés. (18. táblázat) Az erdőgazdálkodás bevétele egy átlagos farmon 2500 – 3300 euró/év, melynek eléréséhez a farmerek rengeteg segítséget kapnak attól a több mint 250 tanácsadó vállalkozástól, amely kimondottan ilyen célból jött létre az ország különböző pontjain. (MMM, 2004)
A kis mezőgazdasági vállalkozások alapja a mezőgazdasági termelés és az erdészet. 2000-ben 136.000, 2002-ben 133.000 farm tartozott ebbe a kategóriába, melyek 43%-a volt alapvetően mezőgazdasági termelésben érdekelt, 16%-uk volt diverzifikált – más ágazatban is jelentősen érdekelt – farm, és 41%-uk volt úgynevezett egyéb kisvállalkozás. Utóbbiakra jellemző, hogy a vállalkozások vezetői a farmon együtt élnek az elsődlegesen agrár érdekeltségű társaikkal (gyakran családtagok), és a farm infrastruktúráját (épületek, járművek stb.) használják. A legnépszerűbb melléktevékenység a gépkereskedelem (Rantamäki-Lahtinen, 2004) és az erdészet. Észak felé haladva egyre inkább az erdőgazdálkodás válik hangsúlyosabbá. Az északi magánerdő-gazdálkodók jövedelmének gyakran 85%-a származik az erdőből.
(Mészáros 2004) Általános az a szemlélet, miszerint az erdő nem igényel különösebben nagy odafigyelést és időt, a farmer úgymond „a fotelből” igazgatja az erdejét, hiszen az erre specializálódott vállalkozások minden feladatot ellátnak. (Zsarnóczai, 2005)
Az utóbbi években megfigyelhető, sokak által károsnak tartott tendencia, hogy a népesség mozgása a városok felé széles körben érinti az erdőtulajdonosokat is. Többségük bérből él és kiegészítő jövedelmet szerez erdőbirtokából (különösen a nők aránya magas), viszont erősen kötődik erdejéhez, és nem szívesen válik meg tőle, gyakran a rekreációs és befektetési lehetőségek miatt.
23 Register of small rural enterprises: a kis mezőgazdasági vállalkozások regisztere; olyan farmok regisztrálják magukat itt, ahol a mezőgazdasági termelés alaptevékenységként szerepel. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jövedelmük jelentős
A farmok növekedése és összevonása földvásárlás útján nem jellemző, méretük általában csak földbérlet útján növelhető. 1994-ben a mezőgazdasági terület 16,4%-a volt bérlemény. A farmok száma gyorsan csökken és méretük ezzel együtt növekszik. 2003-ra az átlagos kis farmokon 0,5 hektárról 1,5 hektárra növekedett, az átlagos szántóföldi terület pedig 31 hektárra nőtt (köszönhetően elsősorban a 36%-kal magasabb támogatásoknak). Az átstruktúrálódást jól jellemzi, hogy a 20 hektárnál kisebb farmok aránya 56%-ról 44%-ra esett, míg az 50 hektárnál nagyobb méretűeké 7%-ról 17%-ra nőtt. A 100 hektárnál nagyobb farmok aránya 3%. 2003-ban a megművelt területek 39%-a volt bérelt. (Uusitalo, 2004).
Meg kell azt is állapítani, hogy Finnországban hagyományosan létezik az úgynevezett part-time farm, mely jelentős arányban képviselteti magát, sőt szerepük az uniós csatlakozást követően megnőtt.
18. táblázat. A finn farmerek jövedelmeinek forrásai
Forrás FM/farm %
Mezőgazdaságból 61700 42,6
Erdészetből 10700 7,4
Bérek 46100 31,9
Nyugdíjakból 16700 11,5
Egyéb 9500 6,6
Összesen 144700 100
Forrás: Kettunen, Lauri (1995)
Az erdészet nem mezőgazdasági tevékenységnek tekintett ágazat. Súlya azonban a farmokon belül nagyon jelentős, stabilizációs szerepet tölt be. Finnország erdősültsége 70% feletti, tehát jelentős erdősítésekkel nem lehet számolni, de az erdőpusztulás mértéke sem szignifikáns a következetes felújítások miatt. Sajátos együttműködés alakult ki a finn facsemete- és facserje- termesztők és a környező országok vállalkozói között. A finn erdőfelújításokhoz szükséges, az adottságokhoz kedvező fafajok csemetéit bizonyos fejlettségi fokon a finn üvegházakból a külföldi kedvezőbb éghajlatú országokban ültetik ki, ahol fejlődésük felgyorsul, majd a megerősödést követően a kellően fejlett példányokat használják az erdőfelújításra Finnországban. (Benet, 1997, Niemi, 2004)
Az erdő a finn farm szerves részét képezi. 1993-ban a farmok átlagos mérete 19 ha szántó- és 37 ha erdőterület volt. Az összes európai uniós ország együttesen is csak háromszor annyi
erdőterülettel rendelkezik. Az erdő szeretetét és tiszteletét jól szimbolizálja az a gyakran hangoztatott elv, miszerint minden kivágott fát legalább egy csemete elültetésével kell pótolni. Az erdő mindig is a finn gazdagság egyik meghatározó forrása volt. Kezdetben a prémeken és a vadhúson volt a hangsúly, később ez a kátrány értékesítésére helyeződött. A
’90-es évekre a faanyag és még inkább a papíralapanyag iránti emelkedő világkereslet jelentett jelentős bevételt a finneknek exportbevételeik mintegy 60%-át téve ki. Különleges az erdőterületek tulajdoni struktúrája is, mert az erdők kétharmada a családi gazdaságok, azaz a kisfarmerek kezében van, ellentétben az uniós és a magyar struktúrával. (Mészáros, 2004) Az erdő nem csupán a gazdasági szempontok miatt jelentős, de az egyik legfontosabb élettér és pihenőhely is Finnországban. A hatalmas egybefüggő erdőségek közel 400.000 „mökki”-t rejtenek. Ezek a többségükben fából épült hétvégi házak – melyek egyik legfontosabb tartozéka a szauna –, ahol szinte minden finn család pihenéssel tölt el néhány hetet évente meghitt családi környezetben.
Finnországban a mezőgazdasági inputok nem tudnak olyan jól hasznosulni, mint az EU többi tagállamában. Legfőbb gabonanövényük az árpa és a búza, melyek termésátlagai előbbi esetében 2,5 t/ha, utóbbinál pedig 3 t/ha körül alakulnak. Fontos megemlíteni a zabot is, mint az egyik fontos gabonanövényt, mely a gabona vetésterületek egyharmadát foglalja el (átlagosan 350 ha/év – 23%-a az EU-ban termelt zabnak), és ezzel Finnország az EU egyik legnagyobb zabtermesztőjeként jellemezhető. A CAP-ben foglalt mezőgazdasági támogatások között ugyan a zab nem szerepel25, de a népességmegtartás és a vidékfejlesztési érdekeltségek miatt az EU lehetővé teszi az ágazat állami forrásokból történő támogatását.
A versenyképesség tehát a finn ágazatok számára elérhetetlennek látszik. A tej-ágazat termelésének színvonala azonban csak Hollandia és Belgium teljesítményétől marad el, évi 5000 kg/tehén tejtermelésével. (Benet, 1994) A ’90-es évek elejétől folyamatosan megfigyelhető volt a tejelő állományok csökkenése és a húshasznú állományok térnyerése, valamint a tejtermelés koncentrálódása az európai átlagtól elmaradó mértékű gazdaságosság miatt. (Pataki, 1994) A gazdaságok 80%-ban 20 marhánál kevesebbet tartanak.
A finn állattenyésztés fontos része a gazdálkodásnak. A szarvasmarha-ágazat mellett említésre méltó a halászat, a tenyésztés és a rénszarvas-tenyésztés. A világ szőrmeállat-tenyésztéséből a finnek 10%-kal részesednek, melyek forrásai főként az északi sarkköri farmok (nyérc, ezüst- és kékróka, görény, illetve mosómedve tenyésztésével foglalkoznak). A
25 A zab nem GOFR növény. A GOFR növények: búza, kukorica, repce, napraforgó, árpa, cukorrépa, dohány, burgonya
rénszarvasok állománya 410.000-re tehető, melyek domináns hányada szabadon él, és csak évente egyszer terelik össze őket számlálásra, illetve levágásra. A több mint 4000 halász többsége főként farmer, és melléktevékenységként űzi a halászatot. (Pataki, 1994, Niemi, 2004)
Érdekes a finn farmvilág helyzete a támogatások tükrében. A 2328/91/ECC rendeletben foglalt térségek fejlesztésére adható EU-támogatások feltételei között szerepel, hogy a pályázó jövedelmének legalább 50%-a a halászat, vadászat, erdészet és mezőgazdaság területéből kell származnia. Ez még önmagában nem jelentene problémát, de további megkötésként szerepel, hogy a mezőgazdaságból kell származzon a jövedelmek 25%-a. Már korábban említésre került, hogy az erdő- és mezőgazdaság nagyon erősen összeforrt a finn farmokon, és jövedelmük jelentős részét ez utóbbi, illetve egyéb források biztosítják. Az északi régióban egy átlagos farmhoz 13 hektár szántó és 37 hektár erdő kapcsolódik, míg a legészakibb területeken 10 hektár alatt van a szántók és 59 hektár környékén az erdők átlagos mérete. Ez azt jelenti, hogy a legviszontagságosabb körülmények között termelő farmerek többségének a mezőgazdaságból származó jövedelme nem éri el a kívánt 25%-ot. Emiatt a finnek számos területen a megkötések enyhítését és a korlátozások csökkentését kérték.
(Orbánné, 1994, Finnish Postion Paper, 1993) Számukra ezt a lehetőséget az EU saját állami támogatások engedélyezésével megadta. Ez azt jelenti, hogy az északi régiók támogatását napjainkban 58%-ban hazai és 42%-ban EU-forrásokból látják el. A 2004-es CAP-reform sem hozott e tekintetben változást, mert az egyszerű farm-támogatások26 a korábbi támogatások tükrében lesznek megállapítva. (Niemi, 2004) Nemzeti forrásból származik tehát a támogatások jelentős része, bár az utóbbi időben az EU szerepvállalása megemelkedett és csökkent a nemzeti teher, a dominancia nem változott. Kiemelt figyelmet érdemel, hogy a szubvenciók 39%-a a gyenge termőképességű és rossz adottságú régiók támogatására fordítódik. (19. táblázat)
Az erdei haszonvételi források közül komoly jelentőséggel bír a finnek számára az erdei bogyók és gombák gyűjtése főként családi felhasználásra, de a ’90-es évek közepétől az ilyen jellegű termékek a piacokon is megjelennek, napjainkban pedig tömegessé vált a kereskedelmük.
Az 1990-es évek elejétől jellemző irányvonalat képviselt a finn strukturális politikában az iparszerű termelés tiltása, mely egyrészt a túltermelést hivatott megakadályozni, másrészt
26 Single Farm Payment Sheme: a 2004-es CAP-reformban elfogadott új támogatási módszer, mely a támogatás mértékét a megelőző években kapott támogatások mértékétől teszi függővé, és nem a tényleges termelést veszi alapul. A támogatáshoz
vidékfejlesztési célokat és a népesség megőrzését támogatta. Másik fontos kezdeményezésként érdemes megemlíteni a nagy számú fiatal és jól képzett farmer megjelenésének elősegítését szorgalmazó intézkedéseket. Ezek közül az egyiket a nagyon hatékony, részben vagy egészben állami pénzből fenntartott konzultáns szervezet megszervezése, a másikat pedig az olcsó, támogatott földvásárlásra igénybe vehető kedvezményes hitelkonstrukciók jelentik.
19. táblázat. Agrártámogatások Finnországban 2003-2004
19. táblázat. Agrártámogatások Finnországban 2003-2004