A mező- és erdőgazdálkodás szerepe és fejlődése a nemzetgazdaságban

A XX. század elején a magyar mezőgazdaság birtokszerkezetét a feudális nagybirtok jellemezte. A mezőgazdasági termelésre alkalmas földterületek több mint egyharmadát 4000 földesúr, 500 hektárnál nagyobb területek formájában birtokolta, a 2 millió parasztgazdaság tulajdonában hasonló nagyságú földterület volt. Hazánkban az ipar és más gazdasági ágak fejlődése megkésett a nyugat-európai országokéhoz képest, ezért a mezőgazdaság hosszú ideig az ország vezető ága maradt. 1913-ban innen származott a nemzeti jövedelem 62%-a (KSH, 2004), míg például az akkori Angliában ez mindössze 8%-ot jelentett. Ekkor hazánk 7,3 millió hektár erdőterülettel rendelkezett. (Solymos, 2001) Lassú fejlődés volt tapasztalható, amely elmaradt a fejlettebb európai országokétól, mert a tőke visszaforgatása a mezőgazdaságba alacsony mértékű volt. (Oros, 2004)

A mező- és erdőgazdálkodás fejlődésének ütemét az első világháború Európa-szerte megtörte, a termelés a kártételek és a munkaerőhiány miatt a korábbi szint alá süllyedt. Hazánkban a háború utolsó éveiben az azt megelőző évek felére csökkent vissza. (Oros, 2004) Az első világháborút követően az ország erdőállományának jelentős része, 6,2 millió hektár az elcsatolt területekkel a környező országok tulajdonába került. (Solymos, 2001)

A két ágazat fejlődését a világháború utáni kaotikus állapotok jelentősen visszavetették. Az ellensúlyozásukra hozott intézkedések közül az 1920-as földreformot érdemes megemlíteni, amely 660 ezer hektárnyi földterületre terjedt ki. Ekkor 400 ezer törpebirtokos, föld nélküli napszámos és cseléd jutott földbirtokhoz, valamint 200 ezer család házhelyhez. (KSH, 2004) A birtokok kis mérete miatt a belőlük származó jövedelem nem tette lehetővé a vételárra felvett hitelek törlesztését, a tulajdonosok eladósodtak, földjeiket elárverezték, így a földreform a problémát nem számolta fel. (Oros, 2004)

Az 1933-as gazdasági válság a gabonatermelő országokat – köztük hazánkat – sújtotta a leginkább. A termékek áresése a válság öt éve alatt meghaladta az 50%-ot, az eladatlan készletek, a mezőgazdaság adósságterhei és a munkanélküliség rendkívüli mértékben megnőttek, a termésátlagok a 20-30 évvel korábbi szintre estek vissza. A kilábalást a világszerte alkalmazott állami beavatkozások és a háborús konjunktúra segítette. A mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemből 50% alá süllyedt (KSH, 2004).

A második világháború után életbe lépett földreform az ország területének több mint egyharmadát (3,2 millió ha), illetve a szántóföldek 30%-át (2,9 millió ha) érintette, melynek

során az 100 kataszteri holdnál nagyobb birtokokkal rendelkező gazdálkodók földterületeit felosztották, így a mezőgazdasági birtokstruktúra ismét jelentősen átalakult. 642 ezer személy jutott átlagosan 3 ha földbirtokhoz. A juttatott földek 90%-a szántó, kert és szőlő volt. Ezzel egyidejűleg teremtették meg az állami erdőgazdaságokat 800 ezer ha erdő bevonásával. Az erdőterületek 30%-ának közbirtokossági kezelésbe kerülésével gyakorlatilag az erdőgazdálkodás a területek 99%-án állami fennhatóság alá került. (Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram, 2002)

A földreform következtében kisparaszti gazdaságokra épülő birtokstruktúra jött létre (1.

táblázat).

1. táblázat: A gazdaságok számának és területének megoszlása 1935-ben és 1949-ben (KSH, 2004)

százalék

1935-ben 1949-ben Birtokméret Gazdaságok

száma Összes

terület Ebből

szántó Gazdaságok

száma Összes

terület Ebből szántó

Törpebirtok 72,4 10,1 12,3 45,7 15,0 19,2

Kisbirtok 26,8 41,8 53,1 54,1 55,9 74,4

Középbirtok 0,7 18,2 14,5 0,2 4,2 5,6

Nagybirtok 0,1 29,9 20,1 0,0 24,9 0,8

Összesen 100 100 100 100 100 100

1950-re a kisbirtokosok lendülete megtorpant, néhány év alatt több mint 250 ezer gazda hagyott fel a gazdálkodással. 1952-re az állami tartalékföldek nagysága félmillió hektárra emelkedett, a termelőszövetkezetek területe több mint háromszorosára, az állami gazdaságoké pedig 40%-kal nőtt. Az erdőgazdálkodás teljes mértékben államilag ellenőrzött feladattá vált, az erdőterületeket a szövetkezetek és az állami gazdaságok kezelték.

A megmaradt egyéni gazdaságokat 1959 és 1961 között, három év leforgása alatt szövetkezetekbe tömörítették. Számuk 1 millióról alig 200 ezerre csökkent, 3,5 hektáros átlagterületük 2 hektárra, termelésük volumene nemzetgazdasági szempontból pedig jelentéktelenné vált. A szövetkezeti tagok fél hektárnál kisebb földbirtokot kaptak, melyen háztáji termelést folytathattak.

A nagyüzemi termelés elterjedésével a korábbi kisparaszti gazdálkodás eltűnt, és a szükségszerűen bevonásra került nagy mennyiségű állami támogatásnak is köszönhetően a mezőgazdaság jelentős fejlődésnek indult. A fejlődés a másfél ezer mezőgazdasági nagyüzem

és a másfél millió mezőgazdasági kistermelő² egyre inkább kialakuló célszerű együttműködése révén jött létre. Az együttműködés alapja az volt, hogy a kézimunka-igényesebb zöldségféléket és egyéb növényeket a háztáji területeken termelték; az ipari rendszerű termelésre alkalmas növények (búza, kukorica, cukorrépa, napraforgó stb.) termelése pedig a nagyüzemekben folyt. A takarmányokat a háztáji állattartás számára a gazdák a nagyüzemektől szerezték be. Erdőgazdálkodásra a háztáji rendszerben nem volt lehetőség, ez a nagyüzemek privilégiuma maradt. Az erdőgazdálkodás szinte teljes mértékben a szocialista szektor kezében volt (99,7%); ebből 71,7%-ban az állami, 27,7%-ban a szövetkezeti szektor részesedett. Az erdőterületek 32,8%-án a mezőgazdasági üzemek (26,9%-on a mezőgazdasági termelőszövetkezetek) gazdálkodtak - itt tehát az erdőgazdálkodás integrált formában volt jelen. (A fakitermelés és fahasznosítás helyzete, KSH, 1980) A fejlődés lendülete azonban a begyűrűző világgazdasági hatások és az erősödő hazai politikai pénzelvonások (az állami pénzek allokációjának átalkulása) következtében a

’80-as években megtorpant.

1989-ben a rendszerváltással a kárpótlás révén megkezdődött a régi birtokok visszaigénylése, a föld- és erdőterületek magántulajdonba történő visszajuttatása. A birtokstruktúra és a termelési erőforrások ismét drasztikusan átalakultak. A kárpótlási folyamat 1994-ig elhúzódott, ez idő alatt megközelítőleg fél millió személy jutott összesen 3,2 millió hektár földterülethez. Az erdőterületek 40%-a, 730 ezer hektár került magánkézbe. A szövetkezetek egy része megszűnt, egy része kisebb szövetkezetté, zömmel gazdasági társasággá alakult, és a tagoktól bérelt földterületeken folytatta tovább működését. Az állami gazdaságok nagy része részvénytársasággá alakult, kisebb részüket feloszlatták (Oros, 2004).

A kárpótlási folyamat több tekintetben is hátrányosan érintette a mezőgazdaságot és az erdőgazdálkodást. Az egyik legjelentősebb hátrányként meg kell említeni, hogy az új földtulajdonosok többsége kora, egészségi állapota, távoli lakóhelye vagy a termelőeszközök és a szakmai ismeretek hiányosságai miatt nem volt képes jól prosperáló mezőgazdasági termelést folytatni. Földjeiket elsősorban bérbeadás útján voltak kénytelenek hasznosítani. A bérbe adott földterületek nagysága 1994-ben megközelítette az 1 millió hektárt, a földtulajdon és a földhasználat ezzel jelentős mértékben különvált. A mezőgazdasági termelés csaknem 40%-kal esett vissza (KSH, 2004). Az erdőgazdálkodásban a magánerdők nagy része (közel

2 Ebben a formában a statisztikai kimutatásokban 1974-től 1993-ig használt gazdálkodási forma. Mezőgazdasági kistermelő a szövetkezeti tagok részére a közösből juttatott háztáji területeken, a gazdaság területéből bérbe adott és egyénileg hasznosított területeken, a tagok személyi tulajdonú bevitt területein, a kisegítő és egyéni gazdaságok földjein, a ténylegesen magántulajdonban maradt területeken, valamint az alkalmazottaknak juttatott illetményföldeken mezőgazdasági tevékenységet folytató természetes személy.

60%-a) rendezetlen tulajdonúvá vált, vagy kezelésének körülményei nem voltak tisztázottak, ezzel nehezítve a gazdálkodási viszonyok rendezését.

A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből folyamatosan csökkent. Ehhez nemcsak a mezőgazdasági termelés hanyatlása, hanem a többi ágazat egyenletes fejlődése is hozzájárult.

3.1.2 A mező- és erdőgazdálkodás szerepe a nemzetgazdaságban