DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
ANDRÁSEVITS ZOLTÁN
KESZTHELY
2006
DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS
PANNON EGYETEM
GEORGIKON MEZŐGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR
Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Témavezető:
D R . B UZÁS G YULA
A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDÁLKODÁS ÖSSZEHANGOLT FEJLESZTÉSÉNEK
LEHETŐSÉGEI A DUNÁNTÚLI VÁLLALKOZÁSOKBAN
Készítette:
ANDRÁSEVITS ZOLTÁN
2006
A MEZŐ- ÉS ERDŐGAZDÁLKODÁS ÖSSZEHANGOLT FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A DUNÁNTÚLI VÁLLALKOZÁSOKBAN
Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében
*a Pannon Egyetem…...
Doktori Iskolájához tartozóan*.
Írta:
Andrásevits Zoltán
**Készült a Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola keretében
Témavezető: Dr. Buzás Gyula
Elfogadásra javaslom (igen / nem)
(aláírás)**
A jelölt a doktori szigorlaton …... % -ot ért el.
Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom:
Bíráló neve: …... …...) igen /nem
……….
(aláírás) Bíráló neve: …... …...) igen /nem
……….
(aláírás) ***Bíráló neve: …... …...) igen /nem
……….
(aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján …... % -ot ért el.
Veszprém/Keszthely, ……….
a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (Ph.D.) oklevél minősítése: …...
………
Az EDT elnöke
Megjegyzés: a * közötti részt az egyéni felkészülők, a ** közötti részt a szervezett képzésben résztvevők használják, *** esetleges.
Tartalomjegyzék
1 Kivonatok ... 4
2 Bevezetés... 7
3 Irodalmi áttekintés ... 9
3.1 Az erdőgazdálkodás helyzete az agrárvállalkozásokban ... 9
3.1.1 A mező- és erdőgazdálkodás szerepe és fejlődése a nemzetgazdaságban ... 10
3.1.2 A mező- és erdőgazdálkodás szerepe a nemzetgazdaságban napjainkban ... 13
3.1.3 A Nemzeti Erdőprogram ... 21
3.1.4 A mezőgazdasági területek erdősítése ... 25
3.1.5 A mező- és erdőgazdálkodás társításának lehetőségei a hazai agrárvállalkozásokban... 32
3.2 Ültetvényerdők... 37
3.2.1 Faültetvények ... 41
3.2.2 Energiaerdő... 43
3.3 A finn példa... 46
4 Anyag és módszer ... 58
4.1 A felmérés összeállításának szakmai szempontjai... 58
4.2 A kiértékelésnél alkalmazott statisztikai módszerek... 61
4.2.1 A személyes preferenciák kiválasztása... 61
4.2.2 A személyes preferenciáik hatása az erdőtelepítési motivációra ... 62
4.2.3 Az erdőtelepítési motivációk választásának előrejelzése regressziós modellel ... 63
4.2.4 A gazdasági értékelésnél alkalmazott módszerek... 70
5 Eredmények ... 72
5.1 A kérdőíves felmérés eredményei... 72
5.1.1 A válaszadók és válaszaik jellemzése... 72
5.1.2 Az erdőtelepítési motivációk és egyes gazdálkodási tényezők kapcsolata... 81
5.1.3 Az erdőtelepítési motivációk változásának vizsgálata és prognosztizálása... 82
5.2 A szántóföldi és az erdészeti földhasznosítás összehasonlító elemzése ... 91
5.2.1 A mezőgazdasági termelés elemzése... 91
5.2.2 Az erdőgazdálkodás elemzése ... 96
5.2.3 Az ültetvényerdő elemzése... 101
5.2.4 Az energiaerdő elemzése... 107
5.2.5 A mező- és erdőgazdálkodás összehangolt fejlesztése ... 111
6 Összefoglalás, következtetések, javaslatok ... 114
7 A felhasznált irodalmak jegyzéke... 126
Új és újszerű kutatási eredmények ... 133
Results of the research ... 134
8 Mellékletek ... 135
1 Kivonatok
A mező- és erdőgazdálkodás egy gazdaságon belüli fejlesztési lehetőségeinek elemzésére – annak ellenére, hogy a kérdés mind az agrár-, mind pedig az erdésztársadalom számára fontos – az utóbbi években hazánkban nem készültek kutatások. A Nemzeti Erdőstratégia, a sürgető EU agrár- és energiapolitikai irányelvek, a preferált vidékfejlesztési célok és a termőföldek hatékonyasbb hasznosításának az éleződő piaci verseny által diktált egyre erősebb kényszere mind az erdőgazdálkodás fejlesztésének irányába hatnak a mezőgazdasági vállalkozásokban.
Ennek előnyeiről, hátrányairól azonban egyelőre nem állnak rendelkezésre átfogó ismeretek, kutatási eredmények.
Kutatásunk hipotézise az volt, hogy az erdőgazdálkodás integrálása a mezőgazdasági vállalkozások tevékenységébe lehetővé teszi a gyenge termőképességű szántóterületek jövedelmező hasznosítását, növeli a gazdaságok versenyképességét a felszabaduló költségek révén, alternatív haszonszerzési lehetőségeket kínál, és ezáltal hozzájárul a vidékfejlesztési célok megvalósulásához.
Kérdőíves kutatást végeztünk az észak- és dél-dunántúli gazdálkodók körében a gazdaságok jelenlegi helyzetének, mező- és erdőgazdálkodási viszonyainak, jövőbeli terveinek, valamint a gazdálkodók személyes motivációinak felmérésére. A kiértékelés során átfogó képet kaptunk a régiók viszonyairól; megállapítottuk, hogy az erdőgazdálkodás a vizsgált területek egyharmadán jelenthet alternatívát és a gazdálkodók motiváltak az ilyen irányú fejlesztésekben.
Prognosztizálásra alkalmas statisztikai modellt készítettünk, mely a gazdálkodók személyes preferenciáinak ismeretében alkalmas a várható erdőtelepítési motiváció előrejelzésére, ezáltal hozzájárulhat a Nemzeti Erdőstratégia céljainak megvalósításához, eszközeinek finomításához. A hagyományos erdőgazdálkodással szemben szükségessé vált az alternatív erdőgazdálkodási technológiák vizsgálata és összehasonlítása is. E tekintetben az elemzés az energiaerdőre és az ültetvényerdőre terjedt ki a felmérés eredményeinek figyelembevételével kialakított szempontok szerint. A kapott eredmények alapján elmondható, hogy mind a hagyományos, mind pedig az alternatív erdőgazdálkodási formák gazdasági szempontból racionális alternatívát jelentenek a gyenge termőképességű mezőgazdasági területek hasznosítására. A kutatás hipotézisét elfogadtuk; megállapítottuk, hogy a felvázolt lehetőségek által az összehangolt fejlesztés hosszú távú perspektívákat nyit a mezőgazdasági vállalkozások számára.
Abstract
However the issue is extremely actual and important both for the agricultural and forestry professional society no research was carried out in the past in Hungary that would have tried to analyze the possibilities of associating agricultural production and forestry within a company or agricultural venture. The establishments of the National Forest Strategy, the directives of EU agricultural and energy policies and the stronger needs of more effective cultivation of arable land due of the growing market competition generate a tendency of development of forestry within these agricultural ventures. There were no corrects information and knowledge based on researches about the benefits and disadvantages so far.
The hypothesis of our research was that the integration of forestry into the agricultural ventures portfolio able to utilize more effectively the low productive arable lands. It is able to provide better competitive power due of reduction of cultivation costs and also able to help to reach the aims of rural development programs due of offering alternative ways to gain profit.
We prepared a researches based on questionnaire among the farmers of the Transdanubium to investigate the current situation of cultivation customs in forestry and agricultural farming, the future plans and motivation structure of the farmers. After the statistical evaluation we got a full picture about the current situation of the examined region and we ware able to establish that forestry would be a good alternative of agricultural cultivation on more than 30% of the cultivated areas. The farmers are motivated to develop their farming with the integration of forestry.
We carried out a statistical model which is able to forecast the expected effecting motivations for forestation using the farmer’s personal preferences as parameters. It is useful to help to reach the aims of the National Forest Strategy and helpful to refine its applied tools. Above the traditional forestry it was necessary to consider and analyze alternative forestry technologies as well. We took into account two technologies as energy forestry and plantation forestry. In the results we recognized that all of the analyzed forestry technologies are able to offer a good alternative of agricultural cultivation on low productivity arable land. With the acceptance of our starting hypothesis we established that integrating forestry into the farming practice gives favourable possibility to develop the productivity and profitability of agricultural ventures for long term.
Auszug
Für die Entwicklung der land-und forstwirtschaftlichen Möglichkeiten in einem Betrieb sind in unserem Land in den letzten Jahren keine Untersuchungen durchgeführt, obwohl die Frage sowohl für Agrar- als auch für die Förstergesellschaft von grosser Wichtigkeit ist. Die Nationale Waldbaustrategie, die dringenden EU Agrar- und Energiepolitische Direktiven, die präferierten Regionsentwicklungspläne, der immer stärkere Druck auf die effizientere Nutzung der Äcker durch den sich immer schärfenden Marktkampf wirken in Richtung der Entwicklung der Forstwirtschaft in den landwirtschaftlichen Betrieben. Es stehen aber bisher keine Kenntnisse und Untersuchungsergebnisse über dessen Vorteile und Nachteile zur Verfügung.
Die Hypothese unserer Forschung war, dass die Integration der Forstwirtschaft in die Tätigkeit der landwirtschaftlichen Unternehmen die rentable Nutzung der Äcker von schwachen Produktionspotential ermöglicht, die Kompetitionfähigkeit der Unternehmen durch die frei werdenden Kosten steigert, alternative Profitmöglichkeiten bietet und dadurch sich in der Verwirklichung der Regionsentwicklungsziele beteiligt.
Wir führten eine Umfrage mit Fragebogen unter den Landwirten in Nord- und Südtransdanubien für die Untersuchung der heutigen Zustände, der Verhältnisse in der Landwirtschaft und Waldbau, der Zukunftspläne der Unternehmen und der persöhnlichen Motivation der Landwirte durch. Während der Analyse erhielten wir ein umfassendes Bild über die Verhältnisse der Regionen; wir konnten behaupten, dass der Waldbau auf eindrittel der untersuchten Gebieten eine Alternative bedeuten kann und die Landwirte in solchen Entwicklungen motiviert sind.
Wir verfertigten ein für Prognostisierung geeignetes statistisches Modell, das sich im Kenntnis der Präferenzen der Landwirten für eine Prognose der bevorstendenden Motivation für Waldbau eignet, dadurch kann sich in der Verwirklichung der Nationalen waldbaustrategie beteiligen und in der Verfeinerung deren Mittel. Neben dem traditionellen Waldbau wurde auch die Untersuchung und Vergleichung der alternativen Waldbautechnologien nötig. Im Hinblick darauf reichte die Analyse mit Beachtung der Untersuchungsergebnissen bis zu den Energiewälder und Plantagen. Nach den erhaltenen Ergebnissen kann man behaupten, dass sowohl die traditionellen als auch die alternativen Waldbaumethoden aus wirtschaftlicher Hinsicht eine rationelle Alternative für die Nutzung der Äcker von schwachen Produktionspotential bieten. Die Hypothese der Forschung
angenommen stellten wir fest, dass die skizzierten Möglichkeiten eine langfristige Perspektive für die landwirtschaftlichen Betriebe öffnen.
2 Bevezetés
A mezőgazdálkodásnak, noha annak történelmi hagyományai vannak hazánkban, a második világháborút követően egészen az 1990-es évekig nem volt szerves része az erdőgazdálkodás.
A két földhasználati forma egymástól funkcionálisan elszeparálódott. A szakirodalom is mellőzte ezt a kérdéskört, bár a második világháborút megelőzően a nagybirtoknak természetes módon részét képezte az erdő, és nem volt ritka az erdőterületek mezőgazdasági köztes művelése sem. A világháborút követően a termelés középpontjában az előzetes közép- és hosszú távú tervezés által diktált minél nagyobb hozamok elérése állt, gyakran a költségek irracionális szintjét követelve, amit csak 1968-tól vált fel jövedelemérdekeltség, igaz államilag szabályozott piacon. Az erdőgazdálkodás állami feladattá vált és önálló szektort képezett, ahol csak nagyon laza kapcsolódási felületek voltak a mezőgazdasággal. A rendszerváltást követően az erdőterületek közel 40%-a került a kárpótlás során magántulajdonba, mellyel gyakorlatilag ismét megjelent az erdőgazdálkodás a mezőgazdasági vállalkozások portfoliójában. A megváltozott piaci körülmények hatására a mezőgazdasági termékek árai jelentősen csökkentek, tevékenységük racionalizálására kényszerítve a vállalkozásokat. Ez a folyamat az EU-piacokhoz való alkalmazkodással, az uniós csatlakozásra való felkészüléssel, majd a csatlakozással egyre hangsúlyosabbá vált, mígnem napjainkra a racionális földhasználat egyike az agrárium leglényegesebb kérdéseinek.
A mező- és erdőgazdálkodás egy gazdaságon belül történő alkalmazását több tényező is szükségessé teszi. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a piaci folyamatok jelentősen átalakultak; egyre inkább a rossz termőképességű, az arányosan magasabb termelési költségek miatt kisebb jövedelmezőséget biztosító termőföldek mezőgazdasági termelésből való kivonásának irányába hatnak. Az átalakuló támogatási rendszerek is ezt a célt erősítik. A hazai termőterületek nagy hányada nem hoz megfelelő eredményt, melyek kivonásával a felszabaduló költségeket a fennmaradó területekre fordítva a termelés intenzívebbé, hatékonyabbá tehető, ezáltal az agrárpiacokon jelentkező komparatív előnyeink kiaknázhatóvá válnak. A kivont területeken azonban meg kell keresni a racionális távlati földhasználati célok figyelembevételével azokat a hasznosítási lehetőségeket, melyek lehetővé teszik a fenntartható fejlődést, és elfogadható jövedelmet biztosítva egyúttal elősegítik a
vállalkozásoknak, melyek hosszú távon biztosítják a megváltozott körülmények között a prosperatív működést.
A vidékfejlesztés napjainkra az Unió egyik legfontosabb prioritásává vált, melynek előnyeit a támogatási lehetőségek igénybevétele, és az erre jogalapot biztosító nemzeti sajátosságok révén hazánk is élvezi. A vidékfejlesztési célok új perspektívákkal töltötték fel az erdő birtoklását és telepítését, egyszersmind nagyobb fontosságot tulajdonítva neki, mind gazdasági, mind pedig társadalmi téren. Az erdő társadalmi hasznai komoly haszonvételi formát jelenthetnek a tulajdonosnak, azon túl, hogy a képződő faanyag jövedelmet adhat olyan területeken is, ahol a mezőgazdasági termelés nem jövedelmező.
Az EU energiapolitikája és a hozzá alkalmazkodó magyar politika egyaránt célul tűzte ki az energiatermelésben a megújuló erőforrások arányának növelését, melynek domináns hányadát biomasszára, és ezen belül pedig a faanyagra alapozzák. Ez a törekvés újabb távlatokat jelent az amúgy is erős európai és a hazai erdő- és faipar számára, felértékelve az élőfa-készleteket és az erdőt.
A nyugati mintához hasonlóan hazánkban is egyre nagyobb mennyiségű erdőterület kerül magánkézbe, mely tendencia a Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram céljainak folyamatos megvalósulásával tovább fog erősödni. Az Erdőstratégia célja a jelenlegi erdősültség növelése, melyet a határtermőhelyek nagyarányú erdősítésével tervez megoldani. Ezen szinte teljes mértékben magántulajdonban lévő területek tulajdonosai a legtöbb esetben nem rendelkeznek információkkal és tapasztalatokkal az erdőgazdálkodás terén, illetve nem ismertek számukra a vegyes gazdálkodással járó előnyök és lehetőségek.
Kutatásunk célja annak vizsgálata, hogy a dunántúli régió mezőgazdasági vállalkozói számára milyen lehetőségek rejlenek a mező- és erdőgazdálkodás egy gazdaságon belül történő alkalmazásában. Képes-e a modern erdőgazdálkodás racionális alternatívát adni a gyenge termőképességű földterületek hasznosítására. A cél megvalósítása érdekében felmérést végeztünk a dunántúli gazdálkodók körében. Az értekezés célkitűzései az alábbiak:
• Meghatározni, hogy milyen mezőgazdasági gazdálkodói csoportok birtokolnak erdőterületeket, és milyen módon gazdálkodnak az erdőben.
• Igazolni a hipotézist, miszerint az erdőtelepítés, illetve az erdőgazdálkodás a mezőgazdasági vállalkozások számára racionális alternatívát nyújt a gyenge termőképességű területek hasznosítására.
• Megtudni, hogy mi motiválja a gazdálkodókat az erdőtelepítésre.
• Modellszámítás segítségével feltárni a vizsgált sokaság jellemzői és az erdőtelepítési motivációk közötti belső összefüggéseket.
• A hagyományos és az új erdőgazdálkodási technológiák összehasonlító gazdasági elemzése.
3 Irodalmi áttekintés
3.1 Az erdőgazdálkodás helyzete az agrárvállalkozásokban
A magánerdő-gazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolata a történelem során sok változáson ment keresztül, erősebb vagy gyengébb kapocs azonban mindig volt közöttük. A nyugat- európai farmgazdaságoknak természetes módon része az erdőgazdálkodás, az abból származó termékek és értékek haszna. Az értékeket azért érdemes külön kiemelni, mert a XIX. és a XX.
század elején hagyományos haszonvételi formákkal (Solymos, 2003) ellentétben az erdő értéke számos új tényezővel gyarapodott, melyet a modern piacgazdaság folyamatai tettek lehetővé. (Odor, 2004) Hazánk agrárvállalkozásaiban a magánerdő megjelenése a rendszerváltást követően a kárpótlás révén vált lehetővé; a Nemzeti Erdőprogram és Stratégia törekvéseinek céljai ezt a tendenciát tovább erősítik. Bár a nyugati mintától egyelőre a hazai agrárvállalkozások gyakorlata eltér, megfigyelhetünk bizonyos trendeket és támogató kormányzati beavatkozásokat, melyek hatására ez a különbség csökken.
Nemzetközi trend, hogy a fejlett országokban az erdőgazdálkodás egyre nagyobb teret hódít, az erdők területe és az erdősültség folyamatosan nő. Ez a növekedés együtt jár a mezőgazdasági művelés alá vont területek csökkenésével, mivel az erdőtelepítések szántó- és gyepterületeken valósulnak meg. Ez összhangban áll az Európai Unió azon célkitűzésével, melyben a mezőgazdasági termelés csökkentését szeretné elérni (2080/92/EGK rendelet).
Mint az Unió tagja, hazánk is kénytelen ehhez a célhoz bizonyos mértékig alkalmazkodni (Szedlák, 2004). Az optimális 26-27%-os erdősültség eléréséhez tervezett erdőtelepítések zömében magántulajdonú szántó- és gyepterületeken fognak megvalósulni, melyeken a mezőgazdasági termelés nem gazdaságos1 (Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram, 2002).
Ezek a tények maguk után vonták az erdőgazdálkodás megjelenését a mezőgazdasági vállalkozásokban, egyúttal előidézve a két ágazat integrált fejlődését is.
3.1.1 A mező- és erdőgazdálkodás szerepe és fejlődése a nemzetgazdaságban
A XX. század elején a magyar mezőgazdaság birtokszerkezetét a feudális nagybirtok jellemezte. A mezőgazdasági termelésre alkalmas földterületek több mint egyharmadát 4000 földesúr, 500 hektárnál nagyobb területek formájában birtokolta, a 2 millió parasztgazdaság tulajdonában hasonló nagyságú földterület volt. Hazánkban az ipar és más gazdasági ágak fejlődése megkésett a nyugat-európai országokéhoz képest, ezért a mezőgazdaság hosszú ideig az ország vezető ága maradt. 1913-ban innen származott a nemzeti jövedelem 62%-a (KSH, 2004), míg például az akkori Angliában ez mindössze 8%-ot jelentett. Ekkor hazánk 7,3 millió hektár erdőterülettel rendelkezett. (Solymos, 2001) Lassú fejlődés volt tapasztalható, amely elmaradt a fejlettebb európai országokétól, mert a tőke visszaforgatása a mezőgazdaságba alacsony mértékű volt. (Oros, 2004)
A mező- és erdőgazdálkodás fejlődésének ütemét az első világháború Európa-szerte megtörte, a termelés a kártételek és a munkaerőhiány miatt a korábbi szint alá süllyedt. Hazánkban a háború utolsó éveiben az azt megelőző évek felére csökkent vissza. (Oros, 2004) Az első világháborút követően az ország erdőállományának jelentős része, 6,2 millió hektár az elcsatolt területekkel a környező országok tulajdonába került. (Solymos, 2001)
A két ágazat fejlődését a világháború utáni kaotikus állapotok jelentősen visszavetették. Az ellensúlyozásukra hozott intézkedések közül az 1920-as földreformot érdemes megemlíteni, amely 660 ezer hektárnyi földterületre terjedt ki. Ekkor 400 ezer törpebirtokos, föld nélküli napszámos és cseléd jutott földbirtokhoz, valamint 200 ezer család házhelyhez. (KSH, 2004) A birtokok kis mérete miatt a belőlük származó jövedelem nem tette lehetővé a vételárra felvett hitelek törlesztését, a tulajdonosok eladósodtak, földjeiket elárverezték, így a földreform a problémát nem számolta fel. (Oros, 2004)
Az 1933-as gazdasági válság a gabonatermelő országokat – köztük hazánkat – sújtotta a leginkább. A termékek áresése a válság öt éve alatt meghaladta az 50%-ot, az eladatlan készletek, a mezőgazdaság adósságterhei és a munkanélküliség rendkívüli mértékben megnőttek, a termésátlagok a 20-30 évvel korábbi szintre estek vissza. A kilábalást a világszerte alkalmazott állami beavatkozások és a háborús konjunktúra segítette. A mezőgazdaság részesedése a nemzeti jövedelemből 50% alá süllyedt (KSH, 2004).
A második világháború után életbe lépett földreform az ország területének több mint egyharmadát (3,2 millió ha), illetve a szántóföldek 30%-át (2,9 millió ha) érintette, melynek
során az 100 kataszteri holdnál nagyobb birtokokkal rendelkező gazdálkodók földterületeit felosztották, így a mezőgazdasági birtokstruktúra ismét jelentősen átalakult. 642 ezer személy jutott átlagosan 3 ha földbirtokhoz. A juttatott földek 90%-a szántó, kert és szőlő volt. Ezzel egyidejűleg teremtették meg az állami erdőgazdaságokat 800 ezer ha erdő bevonásával. Az erdőterületek 30%-ának közbirtokossági kezelésbe kerülésével gyakorlatilag az erdőgazdálkodás a területek 99%-án állami fennhatóság alá került. (Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram, 2002)
A földreform következtében kisparaszti gazdaságokra épülő birtokstruktúra jött létre (1.
táblázat).
1. táblázat: A gazdaságok számának és területének megoszlása 1935-ben és 1949-ben (KSH, 2004)
százalék
1935-ben 1949-ben Birtokméret Gazdaságok
száma Összes
terület Ebből
szántó Gazdaságok
száma Összes
terület Ebből szántó
Törpebirtok 72,4 10,1 12,3 45,7 15,0 19,2
Kisbirtok 26,8 41,8 53,1 54,1 55,9 74,4
Középbirtok 0,7 18,2 14,5 0,2 4,2 5,6
Nagybirtok 0,1 29,9 20,1 0,0 24,9 0,8
Összesen 100 100 100 100 100 100
1950-re a kisbirtokosok lendülete megtorpant, néhány év alatt több mint 250 ezer gazda hagyott fel a gazdálkodással. 1952-re az állami tartalékföldek nagysága félmillió hektárra emelkedett, a termelőszövetkezetek területe több mint háromszorosára, az állami gazdaságoké pedig 40%-kal nőtt. Az erdőgazdálkodás teljes mértékben államilag ellenőrzött feladattá vált, az erdőterületeket a szövetkezetek és az állami gazdaságok kezelték.
A megmaradt egyéni gazdaságokat 1959 és 1961 között, három év leforgása alatt szövetkezetekbe tömörítették. Számuk 1 millióról alig 200 ezerre csökkent, 3,5 hektáros átlagterületük 2 hektárra, termelésük volumene nemzetgazdasági szempontból pedig jelentéktelenné vált. A szövetkezeti tagok fél hektárnál kisebb földbirtokot kaptak, melyen háztáji termelést folytathattak.
A nagyüzemi termelés elterjedésével a korábbi kisparaszti gazdálkodás eltűnt, és a szükségszerűen bevonásra került nagy mennyiségű állami támogatásnak is köszönhetően a mezőgazdaság jelentős fejlődésnek indult. A fejlődés a másfél ezer mezőgazdasági nagyüzem
és a másfél millió mezőgazdasági kistermelő2 egyre inkább kialakuló célszerű együttműködése révén jött létre. Az együttműködés alapja az volt, hogy a kézimunka- igényesebb zöldségféléket és egyéb növényeket a háztáji területeken termelték; az ipari rendszerű termelésre alkalmas növények (búza, kukorica, cukorrépa, napraforgó stb.) termelése pedig a nagyüzemekben folyt. A takarmányokat a háztáji állattartás számára a gazdák a nagyüzemektől szerezték be. Erdőgazdálkodásra a háztáji rendszerben nem volt lehetőség, ez a nagyüzemek privilégiuma maradt. Az erdőgazdálkodás szinte teljes mértékben a szocialista szektor kezében volt (99,7%); ebből 71,7%-ban az állami, 27,7%-ban a szövetkezeti szektor részesedett. Az erdőterületek 32,8%-án a mezőgazdasági üzemek (26,9%-on a mezőgazdasági termelőszövetkezetek) gazdálkodtak - itt tehát az erdőgazdálkodás integrált formában volt jelen. (A fakitermelés és fahasznosítás helyzete, KSH, 1980) A fejlődés lendülete azonban a begyűrűző világgazdasági hatások és az erősödő hazai politikai pénzelvonások (az állami pénzek allokációjának átalkulása) következtében a
’80-as években megtorpant.
1989-ben a rendszerváltással a kárpótlás révén megkezdődött a régi birtokok visszaigénylése, a föld- és erdőterületek magántulajdonba történő visszajuttatása. A birtokstruktúra és a termelési erőforrások ismét drasztikusan átalakultak. A kárpótlási folyamat 1994-ig elhúzódott, ez idő alatt megközelítőleg fél millió személy jutott összesen 3,2 millió hektár földterülethez. Az erdőterületek 40%-a, 730 ezer hektár került magánkézbe. A szövetkezetek egy része megszűnt, egy része kisebb szövetkezetté, zömmel gazdasági társasággá alakult, és a tagoktól bérelt földterületeken folytatta tovább működését. Az állami gazdaságok nagy része részvénytársasággá alakult, kisebb részüket feloszlatták (Oros, 2004).
A kárpótlási folyamat több tekintetben is hátrányosan érintette a mezőgazdaságot és az erdőgazdálkodást. Az egyik legjelentősebb hátrányként meg kell említeni, hogy az új földtulajdonosok többsége kora, egészségi állapota, távoli lakóhelye vagy a termelőeszközök és a szakmai ismeretek hiányosságai miatt nem volt képes jól prosperáló mezőgazdasági termelést folytatni. Földjeiket elsősorban bérbeadás útján voltak kénytelenek hasznosítani. A bérbe adott földterületek nagysága 1994-ben megközelítette az 1 millió hektárt, a földtulajdon és a földhasználat ezzel jelentős mértékben különvált. A mezőgazdasági termelés csaknem 40%-kal esett vissza (KSH, 2004). Az erdőgazdálkodásban a magánerdők nagy része (közel
2 Ebben a formában a statisztikai kimutatásokban 1974-től 1993-ig használt gazdálkodási forma. Mezőgazdasági kistermelő a szövetkezeti tagok részére a közösből juttatott háztáji területeken, a gazdaság területéből bérbe adott és egyénileg hasznosított területeken, a tagok személyi tulajdonú bevitt területein, a kisegítő és egyéni gazdaságok földjein, a ténylegesen magántulajdonban maradt területeken, valamint az alkalmazottaknak juttatott illetményföldeken mezőgazdasági tevékenységet folytató természetes személy.
60%-a) rendezetlen tulajdonúvá vált, vagy kezelésének körülményei nem voltak tisztázottak, ezzel nehezítve a gazdálkodási viszonyok rendezését.
A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből folyamatosan csökkent. Ehhez nemcsak a mezőgazdasági termelés hanyatlása, hanem a többi ágazat egyenletes fejlődése is hozzájárult.
3.1.2 A mező- és erdőgazdálkodás szerepe a nemzetgazdaságban napjainkban
Világviszonylatban a 3,9 milliárd hektár erdő a Föld felszínének 27%-át foglalja el, melynek 56%-a a trópusi égövben helyezkedik el, a fennmaradó 44% pedig mérsékelt égövi, boreális erdő. (Solymos, 2003) (1. ábra) Az erdőterületek megoszlásáról a különböző szakirodalmak eltérő képet festenek. Odor (2004) szerint az erdőterületek több mint 60%-át hét ország birtokolja, ezek sorrendben: Oroszország, Brazília, Kanada, az Egyesült Államok, Kína, Ausztrália és Kongó (Zaire) (2. táblázat). Az EU erdőstratégiája szerint az európai kontinens 215 millió hektár erdejével (30%-os erdősültség) nem tartozik az erdőben leggazdagabb földrészek közé. (EU Forest Strategy, COM (1998)) Ezzel szemben Solymos (2003) számításai alapján az európai kontinensen található az erdők 27%-a, azaz 1039 millió ha. (1.
ábra) A különbséget valószínüleg az okozza, hogy Solymos az európai erdőkhöz sorolja oroszország teljes erdőállományát is. Az erdőfelületek csökkenése éves viszonylatban 250 ezer négyzetkilométer, melynek többsége a trópusi övezetben jelentkezik. Ez a tendencia jelentősen át fogja alakítani a földrészeken található erdőtakaró arányát, azon túl pedig nagyon jelentős környezeti és gazdasági problémákat vet fel.
1.ábra: A Föld erdővagyonának megoszlása földrészenként
Európa és Ázsia; 41%
Afrika; 17%
Észak- és Közép Amerika; 14%
Dél Amerika;
23%
Óceánia; 5%
Forrás: Solymos (2003)
2. táblázat: A Föld legnagyobb erdőkészleteit birtokló országok Ország Erdővagyon
% mha
Oroszország 22% 858
Brazília 14% 546
Kanada 7% 273
Egyesült
Államok 6% 234
Kína 4% 156
Ausztrália 4% 156
Kongó 4% 156
Indonézia 3% 117
Angola 3% 117
Peru 3% 117
Egyéb országok 30% 1170 Odor (2004)
Az Európai Unió (EU15) mindössze 114 millió hektár erdőterülettel rendelkezett a 2004. évi bővítést megelőzően. A csatlakozó országok ezt a területet 23,8 millió hektárral 138 millió hektárra növelték, ezzel az erdősültség 36%-os lett (Mihálovits, 2003); azonban ez a Föld erdőkészletének csupán 3,9%-át képviseli, ami gyakran az ágazat nemzetgazdasági alulértékeléséhez vezet. Jelentős eltérések mutatkoznak az EU-tagállamok erdősültségében. A legnagyobb a skandináv országokban (70% felett), a legkevesebb erdőterülettel Málta rendelkezik, ahol a területek 0,3%-át borítja erdő. (2. és 3. ábra) (Csóka, 2004) Az erdőtelepítési programoknak és az elhagyott mezőgazdasági földek hasznosításának köszönhetően azonban az EU25 erdősültsége folyamatosan növekszik. A 2007-ben csatlakozó országok (Románia és Bulgária) további 11 millió hektárral fogják növelni az erdőterületeket.
Törökország, amellyel az EU megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, 21 millió hektár erdővel rendelkezik, bár a csatlakozás várható időpontja jelenleg nem tisztázott (Draft Commission Staff Working Document, 2004).
A legmagasabb erdősültség a skandináv államokat leszámítva Spanyolországban tapasztalható, ahol Írországhoz hasonlóan évről évre jelentős erdőtelepítés történik.
Írországban az elmúlt évszázadban az erdőterületek csaknem teljes egészét kiirtották, melynek pótlására nemzeti programot készítettek, és jelentős mértékű EU-s támogatást vesznek igénybe.
2. ábra
Erdővagyon adatok az EU25-ben és a csatlakozó országokban (2000)
0 10000 20000 30000 40000 50000 60000
Belgium Dáni a
Németor szág Gör
ögor szág Spany
olor szág Franciaor
szág Írország
Olaszország Luxemburg
Hollandia Ausztria
Portugáli a Finnor
szág Svédor
szág Angl
ia
Cseh K öztársaság
Észtor szág
Ciprus Lettor
szágLitvánia Magyar
ország Málta Lengy
elor szág
Szlovéni a
Szlovák Közt.
Bulgária Román
ia
ezer ha
Teljes terület Fával borított terület
Erdőgazdálkodás alá vont terület
3. ábra
Erdősültség az EU 25 országaiban és a csatlakozó országokban (2000)
36,4% 21,3% 10,5% 31,0% 25,7% 27,0% 28,0% 8,6% 33,5% 33,3% 10,0% 46,5% 37,2% 71,9% 66,8% 10,2% 32,8% 34,0% 48,3% 12,8% 46,4% 31,6% 19,9% 0,3% 29,4% 54,5% 41,9% 33,0% 27,5%
0,0%
10,0%
20,0%
30,0%
40,0%
50,0%
60,0%
70,0%
80,0%
EU 15 Belgium
Dánia Németország
Gör ögország
Spanyolország Franciaország
Írország Olaszország
Luxemburg Hollandia
Ausztria Portugália
Finnország Svédország
Ang lia
CC 1 0
Cseh Köztársaság Észtország
Ciprus Lettorszá
g Litvánia
Magyarország Málta Lengyelor
szág Szlovénia
Szlovák Közt. Bulgária
Románia
Forrás: EUROSTAT 20043,4
3 Fával borított terület: ide tartoznak azok a ritkás fás területek, melyeken klasszikus értelemben vett fahasznosítású
Hazánk jelenleg 19,9%-os erdősültségével az EU-átlag alatti szintet képvisel. Az ország erdősültsége tájegységenként eltérő, a 2001-es adatokat a 3. táblázat tartalmazza. Számottevő változás nem következett be napjainkig. Magyarország 9,3 millió hektáros területének 62,9%- a, 5,8 millió hektár mezőgazdasági művelés alá vont (ebből megközelítőleg 4,5 millió hektár szántó) további 1,8 millió hektárt pedig erdő borít. Az EU15-ben a mezőgazdaságilag hasznosított terület átlagosan 40,6% volt, a csatlakozást követően pedig 44% lett.
3. táblázat: Hazánk erdősültsége erdőgazdasági tájanként (2001) Erdőgazdasági táj Erdősültség Nyugat-Dunántúl 28%
Dél-Dunántúl 23%
Dunántúli-középhegység 30%
Kisalföld 15%
Északi-középhegység 35%
Nagyalföld 10%
Országosan 19,7%
Forrás: ÁESZ, 2001
Érdemes összevetni a hazai mező- és erdőgazdálkodás viszonyait az EU15 adataival. (4.
táblázat) Az összevetés alapja a 2000-es év, mert uniós statisztikák jelen pillanatban csak erről az évről állnak rendelkezésre teljes körűen. Hazánkban a mezőgazdaság jelentősége gazdasági teljesítményét, a foglalkoztatottak számát tekintve egyaránt magasabb, mint az Unióban, jelenleg a mezőgazdaság hozzájárulása a GDP-hez 3,3%, szemben az EU15 1,7%- os átlagával. Az agrárszektor 227.000 embert, az összes foglalkoztatott 6%-át alkalmazza, míg az EU15-ben a 6,7 millió mezőgazdasági munkavállaló a foglalkoztatottak 4%-át képviseli. (Agricultural Situation in the Candidate Countries, Country Report on Hungary.
European Commission Directorate-General for Agriculture 2002) Ez a 2000-es év adataihoz képest minden területen csökkenést jelent, melynek tendenciáját jól szemléltetik a 4. táblázat adatai. Magyarországon azonban sokkal nagyobb mértékű volt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak arányának csökkenése, mint az EU-ban.
4. táblázat: Az Európai Unió és hazánk mezőgazdaságának összehasonlító adatai (2000) Kategória Egység Magyaro. EU15 Eltérés
Mezőgazdasági terület 1000 ha 5853,9 130471,0 4,5
Szántó 1000 ha 4499,8 73691,0 6,1
Mezőgazdasági terület aránya az
összterülethez % 62,9 40,3 -22,6
A mezőgazdasági területből: szántó terület % 76,9 56,5 -20,4
Erdő 1000 ha 1769,6 113567,0 1,6
Erdősültség % 19,2 35,1 16,1
A mezőgazdaság részesedése a GDP-ből % 3,7 1,7 -2,0 A mezőgazdaság és az élelmiszeripar
részesedése az exportból % 8,4 6,2 -1,8
Mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma ezer fő 251,7 6770,0 3,7
aránya % 6,5 4,3 -2,2
számának változása (1990=100%) % 26,4 70,8 44,4
Földellátottság ha/fő 23,3 19,3 120,7
Magánszemélyek tulajdonában lévő gazdaságok számának terület szerinti megoszlása
- 5,0 ha alatt % 89,9 57,6 -32,3
5,1-50 ha % 9,3 33,4 24,1
50,1-100 ha % 0,5 5,5 5,0
100,1 ha fölött % 0,2 3,5 3,3
Magánszemélyek tulajdonában lévő földterületek terület szerinti megoszlása
- 5,0 ha alatt % 22,5 5,2 -17,3
5,1-50 ha % 46,7 31,0 -15,7
50,1-100 ha % 12,4 20,3 7,9
100,1 ha fölött % 18,4 43,5 25,1
Forrás: KSH 2004, EUROSTAT 2004
A mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya nagyobb, az egy foglalkoztatottra jutó földterület 21%-al több és a mezőgazdaságilag hasznosított területek aránya is jóval magasabb, mint az EU-ban. Ezt a potenciált azonban jelentősen elaprózódott birtokstruktúra terheli, mely jelenség ugyan az Unióban is megfigyelhető (bár itt az 5 - 50 hektáros földtulajdon aránya magasabb). Hazánkban a magángazdálkodók több mint 60%-a gazdálkodik 50 hektárnál kisebb területen.
Mezőgazdaságunk kiváló külkereskedelmi pozícióit nem tudta fenntartani a makrogazdasági eredménymutatókhoz és a foglalkoztatáshoz való hozzájárulásának csökkenésével együtt 2003-ra 6%-ra csökkent a részesedése az exportból. (4. ábra)
4. ábra.
A mezőgazdaság részesedése a főbb nemzetgazdasági mutatókból
0 5 10 15 20 25 30
1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003
%
hozzájárulása a GDP-hez hozzájárulásaa bruttó hozzáadott értékhez
részesedése az exportból (az élelmiszeriparral együtt) részesedése a foglalkoztatásból
Forrás: KSH 1991-2004
Az erdőbirtokok elaprózottsága jelentős piaci problémákhoz és az európai faipar termékeinek alacsonyabb versenyképességéhez vezet (EU Forest Strategy, 1998). A 2004-ben csatlakozott országokban az átlagos erdőbirtok nagysága 3-4 ha, az EU15-ben viszont 13,6 ha, ami bár jóval több, még mindig kevésnek tekinthető. A tulajdonváltási folyamatoknak és részben a gazdálkodói érdektelenségnek köszönhetően a rendezetlen tulajdonú erdőbirtokok aránya hazánkban 16% (AESZ, 2002), ami magasnak mondható, de az uniós tapasztalatok alapján az ilyen jellegű területek 5-10%-os aránya elkerülhetetlen. Problémát jelent a működésképtelen erdőterületek magas aránya, ugyanis a 795 ezer hektár magántulajdonban lévő erdőterületből 300 ezer hektáron, azaz a területek 38%-án nincsen jelenleg bejegyzett erdőgazdálkodó. E tekintetben alig történt előrelépés az elmúlt 4 évben, az arányszám 45%-ról csupán 38%-ra csökkent. A magánerdő-gazdálkodás ilyen nagy arányú működésképtelenségének összetett okai vannak, melyek közül a legfontosabbként a gazdálkodási motiváció hiányát, az osztatlan közös tulajdon magas arányát, a tulajdon és a használat végletes mértékű elválását, és a személyes közreműködésen alapuló munkavégzés képességének szinte teljes hiányát kell megemlíteni. (FVM, 2003)
Az egy főre eső erdőterületek nagysága a világon 0,6 ha. A legnagyobb Indonéziában (6,6 ha/fő) és Dél-Amerikában (2,6 ha/fő). Az Unióban 0,3 ha, míg hazánkban 0,18 ha. Az eltérés
azonban nem olyan jelentős, mint a számok mutatják, mert az európai átlagot komolyan torzítja, hogy a skandináv országok nagy mennyiségű erdővel és nagyon alacsony népsűrűséggel rendelkeznek. (Csóka, 2004)
A társadalmi és gazdasági jellemzők fontos szerepet töltenek be a mező- és erdőgazdálkodás fejlődésében. Az uniós országok vezető helyen állnak az egy főre eső gazdasági teljesítőképességet jelző mutatók tekintetében a világ országai között. Az egy főre eső GDP az Unióban átlagosan 22.5000 euró, míg a 2004-ben csatlakozott országokban a csatlakozáskor 8470 euró (Magyarországon 11210 euró). Az Unió 450 milliós lakossága a Föld népességének mindössze 7%-a, a jelentősége azonban gazdasági súlya miatt jóval nagyobb, mivel a világ 36000 milliárd euróra becsülhető nemzeti össztermékéből (GDP) 9000 milliárd euró itt képződik. (Csóka, 2004)
Az erdőgazdaság súlyát az Unióban az erdőre alapozott ipar (ún. FB-IND5) emeli ki, mely az egyik legnagyobb ipari szektor. Termelési értéke 1997-ben elérte a 319 milliárd eurót, hozzáadott értéke pedig a 112 milliárd eurót; valamint közvetlenül 2,4 millió főt foglalkoztat.
(The state of the competitiveness of the EU forest based and related industries. Draft Communication to the Council, the European Parliament, the Economic and Social Committee and the Committee of the Regions, 1999) Ezzel az EU feldolgozóipari teljesítményének és foglalkoztatásának 10%-át képviseli. Az EUROSTAT adatai szerint 63.000 vállalatot foglal magába; köztük jelentős számú kis- és középvállalkozást, melyeket 12 millió magánerdő-tulajdonos lát el nyersanyaggal. Hazánk versenyhátrányának irányába hat a tény, hogy az európai 2,4 fős 1000 hektár erdőre jutó főfoglalkozású alkalmazottak számával szemben ez nálunk 7,9. (Csóka, 2004)
Fontos megemlíteni az EU azon törekvését, hogy az energia-előállítás súlypontját a megújuló energiahordozók irányába kívánja eltolni, és arányukat 2010-ig megduplázva a jelenlegi 6%- ról 12%-ra kívánja növelni, aminek nagy részét az erdészeti és az agrárszektorban megtermelt biomassza bevonásából akarja fedezni. (Energy for the future: Renewable sources of energy, Green Paper for a Community Strategy, COM 1996/576) Hazánk e tekintetben elmaradt az európai színvonaltól, ezért a Nemzeti Erdőstratégia célkitűzései között szerepel a hazai energiapolitikában a megújuló energiahordozók 3,6%-os arányának 2010-ig 6%-ra, 2020-ig pedig 12%-ra emelése.
Magyarországon is gyakran értékelik alul az erdőgazdaság súlyát a statisztikákból kiindulva, helytelenül. A mezőgazdaság hozzáadott értékén belül az erdészet 6%-ot, a GDP-hez
viszonyítva pedig mindössze 0,3%-ot képvisel. (KSH, 2003) Természetesen az erdőre alapozott ipar révén a jelentősége jóval nagyobb. Nem beszélve arról, hogy az erdőből származó számos haszonvételi forrással (pl. „száradék” gyűjtése, gombászat, társadalmi, turisztikai értékek stb.) az adatszolgáltatási hiányosságok miatt a statisztikák nem számolnak (Szedlák, 2004).
Az erdő nemzetgazdasági jelentőségét azonban nem csak a rá épülő ipar és a faipari termékekből származó produktum adja. Napjainkban egyre inkább megkülönböztetett szerepet kapnak az erdő közjóléti funkciói is. Korunk gazdaságában az erdőnek abban mutatkozik meg a jelentős szerepe, hogy pótolhatatlan értékekkel és szolgáltatásokkal járul hozzá az emberek jólétéhez anélkül, hogy a természeti környezetben kárt okozna. (Solymos, 2003) Az Unióban az erdők 35%-a közösségi és 65% a magántulajdonú. Hazánkban nagyon kevés közösségi erdő van, a magánerdők és az állami erdők azonban közösségi célra is igénybe vehetők bizonyos megszorításokkal.
A tulajdonosok számára az erdőtulajdon több alternatív jövedelemteremtő lehetőséget is kínál.
A hatályos erdőtörvény a következő - az erdőbirtokosok számára elérhető - haszonvételi formákat nevesíti:
• fakitermelés;
• erdészeti szaporítóanyag gyűjtése;
• vadászati jog hasznosítása;
• elhalt fekvő fa és gally gyűjtése;
• kidöntött fáról történő fenyőgally, toboz és díszítőlomb gyűjtése;
• gomba, vadgyümölcs, moha, virág, illetőleg gyógynövény gyűjtése;
• bot, nád, sás, gyékény termelése és fű kaszálása;
• méhészeti tevékenység;
• fenyőgyanta gyűjtése.
A fakitermelést, az erdészeti szaporítóanyag gyűjtését és a fenyőgyantagyűjtést csak az erdészeti szakhatóság engedélyével lehet gyakorolni. (1996. évi LIV. törvény) Külön érdemes kiemelni az elhalt fekvő fa és gally gyűjtésének lehetőségét, ugyanis a vidéki családok számára ez a haszonvételi forma, mint a téli tüzelő forrása, szintén jelentőséggel bír. A törvény nem tér ki számos olyan lehetőségre, melyek szintén jövedelem elérését teszik lehetővé a tulajdonosok számára:
• védett állatok megfigyelése, fotózási, turisztikai bevételek;
• gombászati lehetőségek biztosításáért fizetett díjak;
• túralovaglás, falkavadászat általi igénybevételért fizetett díjak;
• kutatóintézetekkel kötött megállapodás alapján kísérleti területként használt erdők igénybevételéért, területek fenntartásáért fizetett díjak;
• természetvédelmi feladatok ellátásáért kapott bevételek. (Odor, 2004)
3.1.3 A Nemzeti Erdőprogram
Hazánkban az 1791-es Országgyűlés alkotta meg az első feudális erdőtörvényt, majd 1879- ben hirdették ki az első modern polgári erdőtörvényt.
Az első világháborút követően Magyarország elveszítette erdőterületeinek nagy részét: a korábbi 7,3 millió hektárból mindössze 1,1 millió hektár maradt. A korábban jelentős fatöbbletet egy csapásra váltotta fel a drasztikus fahiány, melynek hatására indultak el az erdősítési programok. Ezek segítségével az erdők területe közel 75%-kal növekedett a második világháborúig. Az 1935-ös erdő- és környezetvédelmi törvény rendelkezett először az erdőtelepítések és felújítások rendjéről. Az intézkedést követően 1945-ig 50 ezer ha, majd 1945 és 1989 között további 600 ezer hektár erdő telepítése történt meg - ezzel az ország erdősültsége 12%-ról 18%-ra emelkedett. Az erdősítésekkel és a felújításokkal azonban jelentősen átalakult az erdőállomány kor- és fafaj szerinti összetétele, valamint tulajdoni struktúrája és szerepe is. A korábban őshonos tölgyesek és bükkösök helyét sok helyen átvette az Amerikából származó akác, és gyarapodott a cserek, nyárak és fenyők területe is.
(Solymos, 2003)
A rendszerváltást követően 1991 és 2000 között 150 ezer hektár erdő telepítését tűzte ki célul a tízéves erdőtelepítési terv. Ebből 1998-ig 47 ezer hektár (Erdős, 2000), 2004-ig 66 ezer hektár valósult meg (elsősorban a forráshiány miatt); jelentős részük (90%) magánkézben lévő területeken. 1995-ben az Európai Unió egységes nemzeti erdőprogram és stratégia elkészítését javasolta hazánknak, és kiemelte a csatlakozó országok, illetve az EU erdőstratégiájával történő egyeztetés fontosságát. A tervezési munkák és a kerettervezet elkészülését követően a kormány 2004. októberében fogadta el végleg a Nemzeti Erdőprogramot, melynek fő célkitűzései közé tartozik az erdősültség 2035-ig 26-28%-ra történő emelése. (NVT, 2004; Nemzeti Erdőstratégia és Erdőprogram, 2002)
Ezt megelőzően 1996-ban megszületett a ma is hatályban lévő LIV. számú törvény az erdőről és az erdő védelméről, mely törvényes kereteket adott az erdő birtoklásának, gondozásának, védelmének, és az erdőtelepítések támogatásának. A törvény többek között rendelkezik a haszonvételi formákról és a gazdálkodók együttműködésének kötelezettségéről az erdészeti hatósággal. 1997-ben a 29/1997. (IV.30.) számú FVM törvény végrehajtásáról szóló rendelet jelent meg, ami a hatósági szakigazgatási funkciókat deklarálja.
Az Unióban az erdőgazdálkodásra a másodlagosság elve (subsidiarity) jellemző, ami azt jelenti, hogy nem a közös EU-politika6 érvényes rá, hanem az EU-Stratégia. A tagállamok önállóan alakítják ki programjaikat és hozzák meg döntéseiket, melyeknek kapcsolódniuk kell az egyéb szakpolitikai célkitűzésekhez (pl. mezőgazdasági politika, versenypolitika, környezetpolitika stb.); egyúttal a szerződés által megszabott korlátokon belül kell maradniuk.
Az EU erdészeti stratégiája az erdők gazdasági jelentőségét tekinti elsődlegesnek, de a folyamatosan növekvő tendenciájú immateriális funkciókat szintén elismeri.
Ezzel szemben a hazánkban jelenleg hatályos erdőtörvény az erdő rendeltetését a prioritásokat mellőzve horizontális viszony szerint határozza meg, mint:
a. védelmi, b. gazdasági,
c. egészségügyi-szociális, turisztikai, d. oktatási-kutatási.
A törvény kimondja, hogy az erdő egyes rendeltetései egymástól elválaszthatatlanok, ezért az erdőgazdálkodási tevékenység során a rendeltetésekre egyidejűleg kell tekintettel lenni (Evt.
16.§).
Az EU vidékfejlesztési törekvéseinek egyik kiemelt célja az erdőgazdálkodás szorgalmazása és fejlesztése a vidéki régiókban, ami a fenntartható fejlődés egyik nélkülözhetetlen eszköze.
A nemzeti erdőstratégiáknak alkalmazkodniuk kell az Unió irányelveihez, az Európai Erdők Védelméről szóló Miniszteri Konferenciák megállapításaihoz. (Council Regulation on support for rural development by the European Agricultural Fund for Rural Development (EAFRD) (2004))
6 Közös politika, mint a CAP. Míg a politikák kényszerítő erővel hatnak a tagállamokra, addig a stratégiák (mint az EU Erdőstratégiája) csupán a nemzeti programok kialakításának irányelveit fektetik le.
A Magyar Nemzeti Erdőprogram elsődleges célja az ország erdősültségének 26-28 százalékosra emelése. Ehhez 700 ezer hektár erdő telepítését7 irányozta elő, évente a rendelkezésre álló támogatások mértékétől függően 15000 ha új erdő telepítésével. Az elmúlt években ezt a célt csak 40%-os mértékben sikerült teljesíteni, és az új támogatási formák bevezetésének időszakában a következő évekre is csökkentették a terveket (5. ábra). Így 2004-ben 9000 ha, 2005-ben 10000 ha, 2006-ban 11000 ha erdő telepítése van tervbe véve.
(NVT, 2004) 5. ábra
Az erdőtelepítési célok megvalósulása
0 2000 4000 6000 8000 10000 12000 14000 16000 18000
1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 évek
ha
Terv Tény
Forrás: Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyv éveknek megfelelő kiadása, KSH Budapest (1991 - 2003), ÁESZ
A rendszerváltást követően az erdőterületek 40%-a magánkézbe került, és a telepítések 90%- ban szintén magántulajdonban lévő területeken valósultak meg. Az állami földek hiányában ez a tendencia a jövőben is hasonlóan alakul majd, így a magánerdő-gazdálkodás aránya 50%
fölé fog emelkedni.
A magánosítás több erdőgazdálkodási forma elterjedését tette szükségessé. (5. táblázat)
7 Különbséget kell tenni az erdőfelújítás és az erdőtelepítés vagy erdősítés között. Az erdőfelújítás a gazdálkodó törvény által előírt kötelessége, mely akkor keletkezik, ha birtokában lévő erdőterületet letermel. A törvény szerint a véghasználatot (a faállomány kitermelése) követően a gazdálkodó köteles a területen újra erdőt létesíteni, vagyis az állományt azonos vagy értékesebb fafajjal felújítani. Az erdőtelepítés ezzel szemben a korábban mezőgazdasági céllal hasznosított földterületeken
Az egyéni erdőgazdálkodók száma 21 ezerre tehető. Ide sorolódnak a közös megbízottal működő gazdaságok is, ahol többnyire az osztatlan közös tulajdonban lévő erdőterületek szervezési és gazdálkodói feladatait egy megbízott látja el. Ő osztja szét az eredményt a tulajdonosok között vagyonarányosan, melynek költségvetési vonatkozásaiért az érintettek felelnek. Az egyéni gazdálkodás lehetősége iránt erős az igény a birtokosok részéről. Az osztatlan közös tulajdonok összevonása államilag támogatott a vásárlási összeg 20%-áig.
(Mészáros, 2000)
5. táblázat: A magánerdők birtokszerkezete gazdálkodási formák szerint Gazdálkodási forma Terület
(eha)
Átlagos terület
(ha) Gazdálkodó Egyéni erdőgazdálkodók
1. egyéni kezelés 47 3 14.600
2. közös megbízott 59 13 4635
Társult erdőgazdálkodók
3. erdőbirtokosság 92 98 938
4. egyéb gazdasági társaság 28 93 300
5. régi szövetkezet 51 236 216
6. erdőszövetkezet, egyéb szövetkezet 83 232 362 Működésképtelen terület
7. Társulás előtti 180 .. ..
8. Rendezetlen tulajdonú 230 .. ..
Összesen 773 .. ..
Forrás: Mészáros, 2000
Az erdőbirtokossági társulások az 1994. évi XLIX. törvény alapján önálló jogi személyként végzik tevékenységüket. Problémáik is ebből adódnak, mert a jogi személyiséggel járó szervezeti és adminisztratív terheket viszonylag kis területük miatt nem képes fenntartani, így sokuk már felfüggesztette működését. Az erdővagyon kezelési joga a társulásé.
A gazdasági társaságok a 1997. évi CXLIV. törvény alapján működnek (bt., kft., rt. stb.). Az erdőgazdálkodási céllal való megalakulásukat az állam nem támogatja, számuk mégis emelkedik. Ennek oka az lehet, hogy az erdő a hatályos rendeletek értelmében nem válik a társaság tulajdonává, de a kezelése igen, és az elosztás vagyonarányosan történik. Az erdő és
a mezőgazdasági területek koncentrációjának előremozdításában jelentős szerepük van és lehet a jövőben, létrehozásuk, méretökonómiai előmyeik és tőkebevonási lehetőségeik miatt e tekintetben kedvező hatásokkal jár.
A szövetkezetek működését az 1992. évi II. és a 2000. évi CXLL. törvények szabályozzák.
Kedvező lehetőségeket a kistulajdonosok számára jelentenek, mert bár az erdőt tulajdoni hányadként nem lehet a szövetkezetbe bevinni, a szövetkezés szabályai a kistulajdonosokat védik, míg a nagyobb tőke beáramlását gátolják. Ennek ellenére megállapítható, hogy a szövetkezeti erdőgazdálkodás, és különösen az erdőszövetkezeti forma az erdőtulajdonosok számára nem vonzó. (FVM, 2003)
3.1.4 A mezőgazdasági területek erdősítése
A rendszerváltás és az EU-csatlakozás a hazai agrár- és erdészeti politikát merőben új feladatok elé állította. Új lehetőségek nyíltak az ország számára, ugyanakkor a piaci verseny éleződése is új helyzetet teremtett az agrárium szereplői előtt. Az Unióban az agrártermelés legtöbb területe (gabona-, olajos-, fehérje- és rostnövények, tej, marhahús stb.) szigorúan kvótákhoz kötött, melyhez a termék előállításához szükséges referenciaterületek kapcsolódnak. Ezen területek aránya azonban messze elmarad a hazánkban jelenleg művelt mezőgazdasági területektől. Így hazánkban is szükségszerűen módosulnia kell az agrárstruktúrának, alternatív földhasznosítási módokat kell találnunk. Ezt a problémát a korábban belépő tagállamok (Spanyolország, Portugália, Anglia, Írország) az erdőterületek jelentős megnövelésével (együttesen közel 2,5 millió hektár) oldották meg. Döntően fenyő, illetve a mediterrán országokban eucalyptus telepítéseket végeztek, főként EU-s forrásokra támaszkodva. Ezt követően rövid időn belül lehetőség nyílt korszerű feldolgozó kapacitások létesítésére, mely további munkahelyeket teremtett, javította a belső faellátást és exportbővüléssel is járt. A művelésiág-váltással növekedett az egységnyi terület árukibocsátása, ami kedvezően befolyásolta a termelékenységet és a GDP-t. (Erdős, 2004) Az EU tagállamaiban jelentős mennyiségű erdőt telepítenek, melyet részben a közös EMOGA garanciális és strukturális részéből, részben pedig az államok saját nemzeti költségvetéséből, programok alapján támogatnak.
Az Európai Unió országaiban az erdőtelepítés céljai az alábbiakban foglalhatóak össze:
• a mezőgazdasági túltermelés miatt a művelés alól kivett területek hasznosítása;
• a környezetvédelmi szempontok egyre hangsúlyosabbak (talaj, erózió, árvízvédelem stb.);
• a rekreáció szerepe kiemelkedővé vált;
• a természet megőrzésének élettere (biodiverzitás, természetvédelem);
• a vidékfejlesztés és a vidék népességmegtartó szerepének növelése (Nemzeti Erdőstratégia, 2002; CAP Reform, 2004; Council Regulation on support for rural development by the European Agricultural Fund for Rural Development (EAFRD) 2004).
Magyarország a csatlakozással jelentős mennyiségű többletforráshoz jutott, amely elősegíti a mezőgazdasági területek egy részének beerdősítését. Mint már említettük, az erdőtelepítések 90%-ban magánterületeken valósultak meg. A racionális termőföld hasznosítás napjainkban az agrárpolitika kiemelt céljává vált. A hazai szántóterületek 30%-án a termelés egyre kevésbé kifizetődő, nem biztosítja a tisztességes megélhetéshez szükséges jövedelemszintet.
Elengedhetetlenné válik tehát a gazdaságtalan (lejtős, nehezen megközelíthető, rossz termőképességű, vadkáros) szántó- és gyepterületek szerkezetváltása a racionális földhasznosítás jegyében. Erdős (1999) felmérései szerint az országban 300 ezer hektárra tehető a fent említett gyenge képességű szántóterületek nagysága, 70-100 ezer hektár körül van az elhanyagolt, nem gondozott szőlő, gyümölcsösök területe, és a gyepek több mint fele (600-630 ezer hektár) sincsen kellően hasznosítva. E területek erdősítése tehát egybeesik az uniós és az állami célokkal, egyúttal racionális alternatívát kínál a termőföldek hasznosítására.
A fenti szükségszerűséget már 1980-ban felismerte néhány vezető agrárszakember, melynek eredményeként az MTA elnöksége 1988-ban össztársadalmi érdekből javasolta az erdőterületek növelését (Keresztesi, 1988); valamint a nagy „zöld programban” 2050-ig 1 millió hektár erdő telepítését mezőgazdasági területeken. Az állásfoglalás szerint az ezredfordulóig, illetve az azt követő években közel 1 millió hektár szántóföldi terület fog parlaggá válni, ahol ökológiai és ökonómiai szempontból egyaránt az erdőtelepítés látszik célszerűnek. (Izinger, 1988, 1989) A fenti elveket követően egy szűkebb munkacsoport kidolgozta a „Szántóföldi fatermesztés” koncepciós vázlatát. (Izinger, 1991; Erdős, 1992) Az EU vidékfejlesztési politikájában külön fejezetet szentel az erdőgazdálkodás integrálásának a mezőgazdasági vállalatok tevékenységébe, valamint az agrárterületek egy részének beerdősítésére (Enlargement and Agriculture, 2004). Ezt az eredeti költségvetési elképzelések szerint úgy kívánja elérni, hogy 2007 és 2013 között várhatóan évente 13,7 milliárd euróval fogja növelni a megreformált Közös Agrárpolitikában (CAP) az erre szánt
finanszírozás mértékét. A megreformált CAP három fő célkitűzéséből az első a mezőgazdaság és az erdészet versenyképességének növelése (Reform of the CAP, 2004). A célok között szerepel az erdők gazdasági értékének növelése, és az agrár-, valamint az erdészeti termékek feldolgozottságának, hozzáadott értékének növelése (Council Regulation on support for rural development by the European Agricultural Fund for Rural Development (EAFRD) 2004). A támogatások az erdőterületek fenntartható használatára vonatkoznak az alábbiak szerint (csak a témához kapcsolódó sorok kiemelésével):
1. mezőgazdasági területeken történő erdőtelepítések;
2. erdő- és mezőgazdasági rendszerek8 létrehozása agrárterületeken;
3. erdőtelepítések nem agrárterületeken;
4. NATURA 2000 kifizetések9;
5. az erdő hozamtermelő képességének visszaállítása és védelme;
6. nem termelő beruházások kivitelezése10.
A mezőgazdasági területeken kivitelezett erdősítéseket alapvetően három címen támogatja az EU:
1. a telepítés költségeinek normatív jellegű támogatása területre alapozva;
2. az első évet követő maximum 5 évig a telepítésben elvégzendő munkák finanszírozása;
3. a mezőgazdasági termelés elmaradó jövedelmének pótlása a telepítéstől számított maximum 20 évig (Enlargement and Agriculture, 2004)
A megreformált Közös Agrárpolitika irányelveinek megfelelően elkészült Magyarországon a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv, mely a hazai viszonyokra alkalmazza az EU-célokat és megfogalmazza a hazai gazdálkodók által elérhető támogatások jogcímeit és kereteit (Mihálffy, 2004).
Az erdőtelepítések szerepe a vidékfejlesztésben sokrétű. Az elmúlt időszak erdőtelepítéseinek nagy része a hátrányos helyzetű régiókban történt. A kedvezőtlen adottságú területek fásítási programjainak egyik fő célja a vidéki lakosság munkalehetőségeinek, foglalkoztatásának bővítése és ezáltal a gazdasági, szociális és ökológiai körülményeinek javítása. Az
8 Olyan termesztési és telepítési struktúrák, ahol a mezőgazdasági növények termesztése és a fanevelés egymással kombinálva ugyanazon területen történik.
9 Éves, terület alapú támogatások olyan költségek kompenzálására, melyek a 79/409/EEC és 92/43/EEC direktívák alkalmazása értelmében az erdők használatának korlátozásából eredően (természetvédelmi célokat szolgálva) a magánerdő-tulajdonosoknál felmerülnek
