Megjegyzések a homérosi túlvilághithez

   

^*

A homérosi vallás sajátos kétarcúságot mutat. Homérost – Hésiodosszal együtt – már az ókorban a görög istenvilág megalkotójának tartották, és ez az állítás egyes ókori írók részéről nem is volt teljesen megalapozatlan, mert a homérosi vallás va­

lóban egyféle válogató és rendszerező munka eredménye, egymástól időben és tér­

ben egyaránt távoleső hagyományoknak minőségileg új, a kor közönségigényéhez is alkalmazkodó költői szintézise.¹ A modern irodalomtudománynak és vallástörté­

netnek ilyen szellemben fogant megállapításai a két eposznak a görög vallás vonat­

kozásában is hagyományt összegező s egyben hagyományt teremtő vonását emelik ki. Ám a homérosi szintézis esetében nem lehet eléggé hangsúlyozni a költői jelzőt.

Ennek a rendszernek egyes elemei lépten­nyomon elárulják heterogén eredetüket;

mert míg Arés és Aphrodité történetében, s főként kettőjük szerelmi kalandjának frivol és ironikus előadásmódjában (Od. VIII, 267–366) már­már az ión raciona­

lizmusra jellemző alapállás érvényesül,² addig az eposzok egyéb részeiben a vallás legősibb formájának, a mágiának emlékei is tetten érhetők.³

Mint minden vallásnak, így a homérosinak is egyik leglényegesebb eleme a túlvilághit. A két eposznak a lélekre és annak túlvilági sorsára vonatkozó meg­

nyilatkozásaiban szintén fölfedezhető egy sajátos egységesítésre való törekvés, s ennek eredménye az a kép, melyet összefoglalóan homérosi túlvilághitnek szo­

kás nevezni. E túlvilághit központi fogalma a , ami a legtöbb nép én-lélek felfogásával megegyezően etimológiailag a lélegzettel azonos.⁴ A  a halál

* Antik Tanulmányok 26 (1979) 146–152.

1 A kérdés újabb összefoglalása további irodalommal: Lesky, A.: s. v. Homeros. PWRE Suppl.

XI. Stuttgart, 1958, 725–740. A görög énekmondó­költészet és a közönség viszonyára lásd Ritoók Zs: A görög énekmondók. Budapest, 1973. A homérosi eposzok és az ókori keleti kultúrák kérdésé­

hez: Gordon, C. H.: Homer and Bible. HUCA 26 (1955) 43–108; Gordon, C. H.: Before the Bible.

London, 1962. Ez utóbbi témakör kritikai áttekintése és részben kiegészítése: Maróth M.: Epischer Stil im Ugaritischen und im Griechischen. AAntHung 23 (1975) 65–76.

2 Burkert, W.: Das Leid von Ares und Aphrodite. Zum Verhältnis von Odyssee und Ilias. RhM 103 (1960) 130–144.

3 Marót K.: Die Anfänge der griechischen Literatur. Budapest, 1960.

4 A különböző népek lélekfelfogásának tipológiája: Haekel, J.: Religion. In: Trimborn, H. (ed.):

Lehrbuch der Völkerkunde. Stuttgart, 1971, 72–141.

110 Megjegyzések a homérosi túlvilághithez

pillanatában elhagyja a testet, ám a testből kilépve nem semmisül meg, hanem a Hadésba – vagy Hadés házába – jut, ahol a halott korábbi énjének másaként, vagy más fogalmazásban eidólonjaként él tovább (   Od.

XI, 476).⁵ A halál és a Hadésba jutás Homérosnál két egymást közvetlenül kö­

vető aktus, és bár ez utóbbinak jelölésére az eposzok nyelve a legkülönbözőbb kifejezéseket és körülírásokat használja, a frazeológiai különbségek nem érintik a ­fogalom lényegi egységét. A Hadésban továbbélő  részben azonos a halott korábbi énjével, részben különbözik tőle. Azonos vele annyiban, hogy külsőre pontos mása annak, akinek testéből eltávozott; Odysseus a Hadés bejá­

rata előtt tüstént fölismeri Elpénórt, anyját, és a többi trójai bajtársát is (Od. XI, 51–96; 386–564), s Patroklos árnya megjelenésének leírásában a költő elsősorban ezt az azonosságot hangsúlyozza (Il. XXIII, 65–67):

     

       

.

Az azonosságok mellett akadnak lényeges különbségek is. Ezek között első helyen kell említenünk a  testnélküliségét, árnyék voltát, ami annyira megkeseríti Odysseus és Antikleia találkozását (Od. XI, 204–224). A  továbbá teljesen erőtlen és képtelen bármiféle szellemi tevékenységre; a halottak lelkei – Teiresiásé kivételével – csak az áldozati állatok vérének megízlelése után nyerik vissza egy időre tudatukat és beszédképességüket (Od. XI, 146–149). Legszánandóbb nega­

tívumuk azonban a teljes feledés (Od. XI, 475–476). Ezt emeli ki Achilleus ami­

kor adynaton formájában juttatja kifejezésre barátja elvesztésén érzett fájdalmát (Il. XXII, 389–390):

      

      .

A  túlvilági léte tehát ilyen formában csak afféle quasi lét Hadés homályos bi­

rodalmában, s ez teszi indokolttá és hihetővé azt a keserű választ, melyet Achilleus árnya ad Odysseusnak: inkább vállalná a földön egy napszámos sorsát, mint hogy a Hadésban fejedelem legyen az erőtlen holtak fölött (Od. XI, 488–490).⁶

5 Il. XXIII, 104:        . Vö: Od. XI, 83; XX, 355.

A  explikatív értelemben. A  problémájára: Otto, W. F.: Die Manen. Berlin, 1923, 18 skk.;

Bickel, E.: Homerischer Seelenglaube. Berlin, 1925, 56 skk.; Böhme, J.: Die Seele und das Ich im home-rischen Epos. Leipzig – Berlin, 1929, 101 skk.

6 Rohde, E.: Psyche. Tübingen, 1925; Schnaufer, A: Frühgriechischer Totenglaube. Hildesheim–

New York, 1970, 58–70; Ingenkamp, H. G.: Inneres Selbst und Lebensträger. RhM 118 (1975) 48–61.

Megjegyzések a homérosi túlvilághithez 111 Ezt a közismert és a két eposzra általában jellemző összképet azonban helyen­

ként olyan disszonanciák zavarják, amelyek semmiképpen sem egyeztethetők ösz­

sze az úgynevezett homérosi felfogással. Így például a Deuteronekyiában a Hermés psychopompos által vezetett kérők lelkének attributumaként a  szerepel (Od. XXIV, 5), ami aligha illik az eidólonszerű lelkekre; ez a jelző sokkal inkább a lélekmadár képzetre utal,⁷ aminek az attikai vázafestészet ugyan gazdag doku­

mentációját nyújtja,⁸ a homérosi eposzokban azonban expressis verbis sehol sem szerepel. A helyenként föllelhető ellentmondásosságra a legpregnánsabb példát azonban az Ilias XXIII. éneke szolgáltatja.⁹ Achilleus, midőn Hektór megölése után visszatér a harcból, és seregével együtt háromszor körüljárja Patroklos holttestét, így köszönti barátját (Il. XXIII, 19–20):

       

    ...

Köszöntéséből arra következtethetnénk, hogy Patroklos lelke már a Hadésban van;

ugyanakkor Patroklos árnya, ami még aznap éjjel fölkeresi az alvó Achilleust – és a két részt mindössze ötven sor választja el egymástól –, ezzel a kéréssel fordul hoz­

zá (Il. XXIII, 71–74):





      

      .¹⁰

A hasonló következetlenségek számát szaporíthatnánk, ám nem óhajtunk itt bele­

bonyolódni az odysseiabeli Nekyia funkciója, szerkezete, egyes komponenseinek eredete körül folyó vitába.¹¹ E néhány, a szakirodalomban külön­külön is részlete sen

7 Wilamowitz­Moellendorff, U.: Ilias und Homer. Berlin, 1916, 110; Bickel i. m. 39.

8 Weicker, G.: Seelenvogel in der alten Literatur und Kunst. Leipzig, 1902, 21.

9 Ennek alapján következtetett Erwin Rohde arra (i. m. 26), hogy a homérosi felfogás szerint a ha­

lott lelke csak a holttest elégetése után jut a Hadésba. Nézete később általánosan elfogadottá vált:

Nilsson, M. P.: Geschichte der griechischen Religion I. München, 1955², 176; Page, D.: The Homeric Odyssey. Oxford, 1955, 22; Mylonas, G. E.: Burial Customs. In: Wace, A. J. B. – Stubbings, F. H.

(ed.): A Companion to Homer. London, 1962, 478 skk.

10 Az ellentmondás fölismerése és megoldására tett kísérletek: Finsler, G. – Tièche, E.: Homer I/2. Leipzig–Berlin, 1924³, 228. Mazon, P.: Introduction à l’Iliade. Paris, 1948, 223. Chantraine, P. – Goube, H.: Iliade Chant XXIII. Paris, 1964, ad loc.; Schnaufer i. m. 71–80.

11 Máig alapvető: van der Valk, M. H. A. L. H.: Textual Criticism of the Odyssey. Leiden, 1949.

A homérosi Nekyia egy katabasis és egy nekyomantia ötvözete: Norden, E.: P. Vergilius Maro Aeneis Buch VI., Leipzig–Berlin, 1926³, 200, 356. A nekyomantia hettita párhuzamára: Steiner G.:

112 Megjegyzések a homérosi túlvilághithez

tárgyalt példa elegendő talán annak érzékeltetésére, hogy a két eposzban a költő minden egységesítési szándéka ellenére fönnmaradtak – hol szembeötlően, hol csak nyomaikban – olyan elképzelések, amelyek ellentétesek a tendenciaszerűen érvényesülő homérosi felfogással.

Ezeknek a Homéros világától idegen elemeknek esetében azonban nem biztos, hogy mindannyiszor az epikus hagyomány túlzott tiszteletéről, vagy netán a quandoque bonus dormitat Homerus igazának érvényesüléséről van szó.¹² Homéros részéről egy, a hallgatóközönsége számára már meghaladottnak tűnő, vagy tartalmilag annak felfogásától idegen gondolatelem beiktatása a költői jellemzés sajátos eszköze is lehet.

Dolgozatunkat a továbbiakban egyrészt adalékul szánjuk a homérosi eposzok­

ban kimutatható túlvilág­elképzelésekhez egy olyan Ilias­locus elemzésével és értel­

mezésével, melyet még a kommentárok sem méltattak kellő figyelemre, legfeljebb semmitmondó magyarázatokkal siklanak át rajta,¹³ másrészt ennek kapcsán bepil­

lantást próbálunk nyújtani Homéros sokat elemzett, ám úgy látszik, kimeríthetet­

len gazdagságú alkotóműhelyének titkaiba.

Ez az Ilias­hely a XIV. énekben található, Hektór és Aias összecsapásának epi­

zódja után. Hektór megsebesülését követően az argosiak átmenetileg új erőre kap­

nak, támadásba lendülnek, látva a trójai hős kiválását a harcból (402 skk.). Aias megsebesíti Staniost, az egyik trójai harcost, ám Pulydamas, Panthoos fia – aki­

nek harci bátorságát Hektór másutt nem éppen hízelgő szavakkal említi –,¹⁴ most Hektór róla alkotott véleményét meghazudtolva sebesült bajtársa segítségére siet, és a körülötte kialakuló küzdelemben Aias egyik társát, a közvetlenül mellette harcoló Prothonéórt lándzsájával a jobb vállán eltalálva leteríti. Prothonéór a földre zuhan, s miközben haláltusáját vívja, Pulydamas így kiált fel fölötte (Il. XIV, 454–457):



     

       

     .

Die Unterweltbeschwörung des Odysseus im Lichte hettitischer Texte. Ugarit­Forschungen 3 (1971) 265–284.

12 A hasonló ellentmondások értelmezésére a legmegfelelőbb módszernek a történeti és a funkcio­

nális szempontok összekapcsolása kínálkozik. Erre példa Steiner i. m. és Schnaufer i. m. 71–80.

13 Például: Ameis, K. F. – Hentze, C.: Homers Ilias. ad loc. : „In dem Homer nur hier. Bei diesem bildlichen Ausdruck wird ein liebliches Eingehen in den Hades natürlich nicht gedacht;

 Fut.”

14 Panthoosnak és fiainak az Iliasban, valamint Aeneisben játszott szerepéről: B. Révész M.: Panthus és családja. In: Bollók J. (szerk.): Opuscula classica mediaevaliaque in honorem J. Horváth. Budapest, 1978, 367–398.

Megjegyzések a homérosi túlvilághithez 113 Pulydamas hetykélkedő, magadicsérő, ugyanakkor ironikus kijelentése meg­

hökkentő, egyszersmind bizarr: hogy mehet valaki a vállába fúródott dárdára tá­

maszkodva a túlvilágra? Önkéntelenül fölvetődik a kérdés: nincs ebben valami képzavar?

Ha a trójai hős szavait közelebbről megvizsgáljuk, több feltűnő vonást találunk bennük. Először is a halálra vonatkozó kifejezések döntő többségével ellentétben, nem tartoznak az ismétlődő kifejezések közé. Szokatlan továbbá, hogy Pulydamas harmadik személyben beszél önmagáról, mintha valaki másnak a szájából hangza­

nék el dicsérete, ami szintén elüt az eposz stílusától. A legfurcsább azonban az a mód, ahogyan a haldokló ellenfél lelkének a Hadésbe jutását elképzeli. A homéroszi fra­

zeológia szerint a  elszáll, lemerül vagy egyszerűen lemegy a Hadésba (

), ám ettől az egy helytől eltekintve, soha sem , azaz botra támaszkodva. Sőt a  ige etimológiája, illetve a vele azonos tőből képzett névszói származékok vizsgálata révén a  attributum jelentés­

tartalmának köre talán még egy jeggyel bővíthető. A  a , ,

­szal együtt egy szóbokrot alkot.¹⁵ A névszói származékok közül a tő ere­

deti konkrét támaszkodni jelentését leghívebben megőrző  elsősorban botot, koldusbotot, vándorbotot jelent.¹⁶ Az    

  tehát egészen pontosan úgy értendő, hogy Prothonéór arra (ti. a lán­

dzsára) mint vándorbotra támaszkodva fog lemenni Hadés házába. A vándorbottal a kezében Hadésbe ballagó halott képzete pedig nemcsak a homérosi felfogástól idegen, hanem a görög vallástól és túlvilághittől általában.

Az ilyen egyedülálló, Homéros rendszerébe szervesen nem illeszkedő, párhuzam nélküli helyeket szokás valamiféle népi hiedelem hatásával magyarázni. Csakhogy a Pulydamas szavai mögül kielemezhető elképzelésnek a Mediterráneumban van ókori párhuzama. Igaz, nem a görögség köréből.

Az orvietoi Faina Múzeum gyűjteményében található az a Kr. e. IV. századból származó, egy keverőedényből és két amphorából álló etruszk emlékcsoport,¹⁷ amelynek ábrázolásain a halott temetésének, majd túlvilági utazásának egy­egy jele­

nete elevenedik meg. Az eseménysor a keverőedényen kezdődik, az ekphora bemu­

tatásával. A halott egy öszvérek húzta kétkerekű kocsin fekszik, a haladási iránnyal szemben, feje alatt párna, kezében göcsörtös vándorbot (I. ábra). A keverőedény túloldalán Hadés látható, aki négyes fogatával a halottat szállító kocsi elé siet, nyil­

ván a hozzá érkező halott fogadására: erről tanúskodik két kísérője, az előtte haladó kalapácsos Charun, és a mögötte lépdelő, kezében egy félig kibontott tekercset tar­

tó szárnyas női haláldémon, Vanth. A történet az amphorákon folyta tódik; a halott

15 Frisk, H.: Griechisches etymologisches Wörterbuch II. Heidelberg, 1966, 728–729.

16 LSJ s.v. .

17 A Vanth­csoportot alkotó ábrázolások leírása és az ábrák Pfiffig, A. J.: Religio Etrusca. Graz, 1975, 176–178. A szakirodalomban első ízben itt szerepel.

114 Megjegyzések a homérosi túlvilághithez

már leszállt a kocsiról, két Charun fogja közre, az egyik balkezénél fogva húzza, a másik hátulról kalapácsával tuszkolja előre; jobbjában továbbra is ott a vándor­

bot, ami most már támaszául szolgál azon az úton, amelyre két, nem éppen rokon­

szenves kísérője viszi (II. ábra). A fogadás közben lejátszódott, mert az amphora túloldalán Hadés immár gyalog a Vanthtal együtt Persephoné kocsijának nyomába szegődött (III. ábra). A másik amphorán ugyanez a jelenet ismétlődik azzal a kü­

lönbséggel, hogy a Vanthnak is, akárcsak Hadésnak, thyrsosa van.

Bár az eseménysor egyes jeleneteinek pontos értelmezésére nem vállalkozha­

tunk, egy – a mi szempontunkból lényeges – motívum kétséget kizáróan bizo­

nyosnak látszik: a halott kezében már az ekphora alkalmával ott a vándorbot, és erre a botra támaszkodva megy azután a túlvilágon előbb Hadés felé, majd Hadés házába, akárcsak Homérosnál Prothonéór.

A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ez az úgynevezett Vanth­csoport ikonográfiailag nem tartozik a tipikus etruszk ábrázolások közé. A hasonló tárgyú etruszk sírfestményeken a Kr. e. IV. századig, a görög hatás erőteljesebb jelentkezésé­

nek koráig, a halott lelke nem a Hadésba megy, hanem a félig ló, félig haltestű hippo-kampos hátán a tengerentúli Boldogok Szigetére utazik.¹⁸ A IV. században azonban

18 A korábbi etruszk elképzelés ismeretéről tanúskodik a keverőedény nyaki részén látható két hip-pokampos figura. A Boldogok Szigete egyébként talán még a görögség előtti emlékeket őriz: Nilsson, M. P.: The Minoan-Mycenaean Religion and Its Survival in Greek Religion. Lund, 1950, 619 skk.

Megjegyzések a homérosi túlvilághithez 115 ez a hagyomány – pontosan máig sem tisztázott okokból¹⁹ – megtörik, s a képző­

művészeti ábrázolásokon a hagyományos etruszk elképzelések rovására, szinte át­

menet nélkül a görög Hadés­mitológia egyes jeleneteinek térhódítása tapasztalható, noha az etruszk művészet ezután sem süllyed a szolgai utánzás szintjére, mindvégig megőrzi viszonylagos önállóságát, ami nem annyira a történet átalakításában, ha­

nem a görög mitológia egyes alakjainak átlényegítésében, sajátos interpretációjában nyilatkozik meg.²⁰ A Vanth­csoporton is érezhető ugyan a görög hatás: az antro­

pomorf Hadés négyes fogatával talán éppen Homérosnak köszönheti létrejöttét,²¹ de a jelenetsort ihlető történetet görög források alapján aligha lehet rekonstruálni – a Hadés kezében levő thyrsos dionysosi attribútum, Persephoné madarak vonta kocsija inkább az Aphroditééra emlékeztet, Charunnak a névazonosságon kívül itt sincs semmi köze Charónhoz, a révészhez, a szárnyas női démont, a Vanthot pe­

dig áthidalhatatlan űr választja el Hermés psychopompostól. Ám a Vanth­csoportot mégsem elsősorban ez, a kordivatnak engedő, ugyanakkor vele mégis opponáló jellege teszi az etruszk túlvilághit egyik legbecsesebb emlékévé, hanem az, hogy pillanatnyilag ez az egyetlen eddig ismert olyan etruszk ábrázolás, amelyen a halott ekphorája látható,²² vagyis nemcsak a halott túlvilági sorsára vonatkozó hiedelmet őrzött meg, hanem a temetési szertartás egyik mozzanatát is. Eszerint Etruriában, vagy legalábbis azon a részén, ahonnan a leletcsoport származik, az utolsó útjára induló halottnak vándorbotot adtak a kezébe, és ennek a vándorbotnak a túlvilági utazás során is megvolt a maga funkciója.

A rítus szerepe és jelentősége a vallásokban közismert. Míg a képzőművészeti ábrázolások esetében sokszor nehéz eldönteni, hogy mi bennük a valóságos túl­

világhitet tükröző elem, és mi a kordivatot követő, pusztán dekoratív célzatú, vagy a művész egyéni invenciójának eredményeként létrejött komponens,²³ addig a rítus a maga módján mindig valós – volt vagy még mindig érvényben lévő –, egy adott et­

nikum vagy népcsoport kollektív tudatához tartozó elképzelésekről vall. És ez olyan

Esetleges hettita eredetére: Puhvel, J.: „Meadow of the Otherworld” in Indo­European Tradition.

ZVS 83 (1969) 64–69.

19 Polygnótos festményének hatására gondol: Pallotino, M.: Etruscan Painting. New York, 1952, 112. Inkább csak a túlvilághittől független ízlésváltozásról beszél Randall­MacIver, D.: The Etruscans. Oxford, 1927, 128.

20 Banti, L.: Il mondo degli Etruschi. Roma, 1969.

21 Il. XVI, 625:       . Homéros ismeretéhez: Marrou, H.­I.: Geschichte der Erziehung im klassischen Altertum. Freiburg–München, 1957, 23 skk.

22 Pfiffig i. m. 185: „Darstellungen der Überführung des Toten zum Grab, der griechischen Ekphora entsprechend, kommen – wenn wir von Bildern der «Vanth-Gruppe» absehen – kaum vor.”

23 Már a hippokampos­motívumnak és a vele kapcsolatos képzeteknek is csak tisztán dekoratív je­

lentőséget tulajdonítanak: Giglioli, Q. R.: La religione degli Etruschi. In: Tacchi Venturi, P.: Storia delle religioni I. 1944, 771 skk; Terrosi Zanco, O.: La chimera in Etruria durante i periodi orientaliz-zante e arcaico. Firenze, 1964, 29 skk.

116 Megjegyzések a homérosi túlvilághithez

tényező, melyet az Ilias­hely és a Vanth­csoport viszonyának vizsgálatánál alig­

ha hagyhatunk figyelmen kívül; mert ilyenformán nem egyszerűen két motívum egyezéséről, hanem arról van szó, hogy a Homérosnál elszigetelten, s mindössze egyszer megjelenő elképzelés a halott túlvilági sorsára vonatkozó etruszk spekulá­

ciók egyik lényeges, a temetési rítusban is nyomot hagyó elemét alkotta. Ez pedig eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy a Vanth­csoport halottábrázolását Homéros hatásával magyarázzuk.

Bár az etruszkok származásának és nyelvük hovatartozásának kérdésében a tu­

domány még nem mondta ki a végső szót, az archeológia, de különösen a nyelvé­

szet újabb eredményei egyre inkább afelé mutatnak, hogy az ókori görög és latin történetírók (Hérodotos, Strabón, Plutarchos, Seneca, Tacitus, Servius stb.), ami­

kor az etruszkok kis­ázsiai eredetéről beszéltek, lényegét tekintve valós hagyományt őriztek meg számunkra. Ezt látszik bizonyítani nemcsak az Aeneas­monda Rómába kerülésének útja­módja,²⁴ hanem a  – Etrusci,  – Etruria hangtörténeti­

leg feltehetőleg azonos volta,²⁵ valamint azok az egyéb hangtörténeti és morfológiai párhuzamok, amelyek a hettita és az etruszk nyelv között az utóbbi időkben váltak részleteikben ismeretessé.²⁶

S ha erről az alapról közelítjük meg a különösnek ható Homéros­helyet, nem­

csak tartalma, hanem funkciója is érthetőbbé válik. A költői jellemzés lehetőségei rendkívül változatosak. És az eposzban a Prothonéór lelkére vonatkozó megjegyzés a Hektórnál harcban gyengébb, ám tanácsban erősebb trójai hős, Pulydamas szájá­

ból hangzik el, aki ezek szerint még a legyőzött ellenfél fölötti örömujjongásában is hamisítatlanul trójai módjára gondolkodik.

Ismerve az összehasonlító vallástörténet egyéb vonatkozású eredményeit, termé­

szetesen az is elképzelhető, hogy az egyezések teljesen véletlenszerűek, még akkor is, ha túlontúl megejtőek ahhoz, hogy a hasonlóságok puszta megállapításánál nyu­

godt lélekkel megrekedhetnénk. Nem tehetjük ezt azért sem, mert önként adódik egy másik, semmivel sem kevésbé valószínű, ugyanakkor többet magyarázó megol­

dás, nevezetesen az, hogy az Ilias­hely mögött meghúzódó, illetve a Vanth­csoport ábrázolásaiból kikövetkeztethető elképzelés közös forrásra vezethető vissza.

24 Alföldi A.: Die trojanischen Urahnen der Römer. Basel, 1957.

25 Georgiev, V. I.: Troer und Etrusker. Philologus 116 (1972) 94–95.

26 Georgiev, V. I.: Etruskisch und Hettitisch. Ein Vergleich der bekannten Tatsachen der etruskischen Grammatik. Sofia, 1974, 5–40.

In document PHILOLOGIA NOSTRA (Pldal 109-117)