SZEMÉLYI VÉDELMI KÖRE A NÉMET ÉS MAGYAR ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI GYAKORLATBAN
1. A személyi védelmi kör a német Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatábanAlkotmánybíróság gyakorlatában
1.2. A meghalt ember
A Szövetségi Alkotmánybíróság nem foglalkozott a halál beálltának a kérdésé-vel. A halál – a szakirodalomban uralkodó álláspont szerint – az agyműködés le-állásával áll be.324 A szakirodalom egyes jeles képviselői szerint azonban a halál beálltának az agyműködés leállásához kötése alkotmányellenes, az agyhalott szerintük ugyanis egy haldokló ember és nem pusztán egy holttest.325 Ennek a kérdésnek a szerv- és szövetátültetésnél van jelentősége, mivel arra csupán a halál beállta után és csak meghatározott körülmények esetén van lehetőség.326
Az élet vége a Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában nem jelenti egy-úttal az emberi méltóság védelmének végét is. A testület az 1971. évi Mephisto-határozatában elismerte az emberi méltóság post mortem védelmét, amellyel kitolta az emberi méltóság védelmét az életen túlra.
323 Az Emberi Jogok Európai Bizottsága az eltérő európai megközelítésekre tekintettel három lehetőséget vázolt fel a magzat jogállása tekintetében: az Egyezmény 2. cikke nem vonatkozik a magzatra, elismeri az élethez való jogát az abban meghatározott korlátozásokkal, vagy a magzatnak abszolút joga van az élethez. Az utóbbi lehetőséget – elsősorban az anya élethez való jogára tekintettel – elvetette, de nem tartotta szükségesnek a fennmaradó lehetőségek közötti választást (X. kontra Egyesült Királyság, 1980.05.13., kérelemszám: 8416/79.).
R –W – O i. m.165–167. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a minden ember (everyone) kifejezés nem zárja ki, hogy a meg nem született emberi életre kiterjedjen az élethez való jog védelme, de az európai konszenzus hiányára hivatkozva az élethez való jog kezdetének megítélését a tagállamok mérlegelésére bízta (margin of appreciation). (Vo kontra Franciaország, 2004.07.09., kérelemszám: 53824/00., msz. 82, 84.; Evans kontra Egyesült Királyság, 2007.04. 0., kérelemszám: 6339/05., msz. 54.) G i. m. 14.
324 G -S i. m. 72. Gederrt-Steinacher szerint a halál beálltának az agyműködés megszűnéséhez kapcsolása azokban az esetekben, amelyekben az agy még részlegesen működőképes, például kómában lévő betegek vagy agyvelő-koponyahiányos (anencephalia) újszülött esetében, az eutanázia problémára tekintettel megkérdőjelezhető.
325 H (2009a) i. m. 41.; M i. m. 147.
326 J (2007a) i. m. 81–86.
Az ügy tényállása szerint a jelentős színészi karriert befutott Gustav Gründgens örökbefogadott fi a és egyedüli örököse, a Klaus Mann „Mephisto – egy karrier története” című regényének publikálását és terjesztését kifogá-solta. A száműzetésben megírt regény egyike az első Harmadik Birodalomról írt munkáknak.327 A regény egy Hendrik Höfgen nevű kispolgári származá-sú, nagyravágyó, tehetséges, de opportunista, perverz szexuális hajlamú, a nemzetiszocialista hatalom cinikus, kíméletlen szimpatizánsaként ábrázolt színész karrierjét mutatja be. A regény számos részlete – így például a színész megjelenésének, arcvonásainak, az általa játszott szerepeknek, színdaraboknak a sorrendje, különösen a Mephisto-szerep átvétele, valamint a porosz állami színház intendánsi szerepébe való felemelkedés – megegyezik Gründgens külső megjelenésével és életrajzával. Gründgens halála után az örökbefogadott fi a, miután eredménytelenül tiltakozott a könyv kiadása ellen, bírósághoz fordult. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította azzal az indokolással, hogy Gründgensnek a regény által sértett személyiségi jogai annak halálával megszűntek. A másodfokú bíróság azonban elutasította a fenti érvelést, a felleb-bezésnek helyt adó határozatában pedig megállapította, hogy a természetüknél fogva nem átruházható személyiségi jogok jogalany hiányában nem állnak ugyan fenn, ugyanakkor a jogrend – az elhunyt vagyonáról való rendelkezési joga tiszteletben tartása, a kegyeleti jogok stb. révén – a halálon túlmutató személyiségvédelmet biztosít. A Szövetségi Bíróság megerősítette, hogy csak a halál utáni személyiségvédelem reménye biztosítja az ember élete során az általános személyiségi jog érvényesülését.328
A Szövetségi Alkotmánybíróság – a Szövetségi Bírósággal szemben – kife-jezetten az emberi méltósághoz való jogból vezette le a személyiség halál utáni védelmét:
„Ellentétes lenne az emberi méltóság érinthetetlenségének minden alapjog alapjául szolgáló alkotmányos követelményével, ha az embert, akit személy voltánál fogva megilleti a méltóság, a halála után becsmérelhetnének vagy megalázhatnának. Ennek megfe-lelően a Grundgesetz 1. cikk (1) bekezdésében az egyén emberi méltóságának védelmére minden állami hatalom számára előírt kötelezettség nem ér véget a halállal [BVerfGE 30, 173 (194)].”
327 A történeti háttér leírását ld. S i. m. 169–170.
328 A Szövetségi Bíróság már az 1954. évi Cosima-Wagner határozatában elismerte a halál utáni személyiségvédelmet azzal, hogy kimondta: a személyiség védendő értékei túlélik az alany halállal megszűnő jogképességét [BGHZ 15, 249 (259)].
Az általános személyiségi jog halál után védelmét kifejezetten elutasította:
„Mindazonáltal a személyiségi jogok halál utáni továbbhatását meg kell tagadni, mivel ennek a jognak [személyiség szabad kibontakoz-tatásához való jog] alanya csak élő személy lehet; annak halálával megszűnik ennek az alapjognak a védelme. A Grundgesetz 2. cikk (1) bekezdésében garantált alapjog elengedhetetlen előfeltétele a legalább potenciálisan vagy a jövőben várhatóan cselekvőképes személy léte [BVerfGE 30, 173 (194)].”
A szakirodalom elutasítja a személyiség post mortem védelmének kizáró-lag az emberi méltóságra alapozását,329 anélkül azonban, hogy fi gyelembe venné, hogy a Szövetségi Alkotmánybíróság az általános személyiségi jog [Grundgesetz 2. cikk (1) bekezdése az 1. cikk (1) bekezdésével összefüggés-ben] magánjogi joggyakorlatban kidolgozott konstrukcióját csupán a későbbi Soraya-határozatban emelte alkotmányos rangra330 A kritika mégis jogos, mert a Szövetségi Alkotmánybíróság a korai gyakorlatát a későbbiekben nem diff e-renciálta.
A 2001. évi Wilhelm Kaisen határozatban megállapította:
„A Grundgesetz 1. cikk (1) bekezdése egyrészt az elhunyt tisztelet iránti igényét biztosítja a becsmérléssel és megaláztatással szemben.
Másrészt védelmet élvez az erkölcsi, személyes és társadalmi érvé-nyesülés iránti igény, amelyet az érintett az életútjával vívott ki.”
A konkrét eset tényállása szerint a parlamenti választásokon indult szélső-jobboldali párt Wilhelm Kaisen fényképével kampányolt azzal a lózunggal, hogy ha a volt polgármester élne, rájuk szavazna. A testület kizárólag az emberi méltóságra alapozta az immár halott emberről kialakított életkép védelmét,
329 H (2009b) i. m. 97.; H (2009a) i. m. 41; D (2004a) i. m. 178.
330 „Az alapjogok által alkotott értékrend középpontjában a szociális közösségen belül szabadon kibontakozó személyiség és annak méltósága áll. Őt az államhatalom részéről tisztelet és védelem illeti meg (Grundgesetz 1. és 2. cikk). Ilyen védelmet elsősorban az ember privát szférája igényelhet, az a terület, amelyen belül az ember egyedül kíván maradni, döntéseit saját felelősségére kívánja meghozni, és nem kívánja, hogy bármilyen módon háborgassák.
Ezt a védelmi célt szolgálja a magánjogban az általános személyiségi jog; a személyiségvéde-lemben lévő joghézagot tölti ki, amely az egyes személyiségi jogok elismerésétől függetlenül fennállt és az idők folyamán különböző okokból egyre inkább érezhetővé vált [BVerfGE 34, 269 (281)].”
amely az adott ügyben az emberi méltóság védelmi körének szűk értelmezése mellett a véleményszabadság elsőbbségéhez vezetett.331
Egyetértek a szakirodalomban uralkodó állásponttal, miszerint a halál utáni személyiségvédelem alapja az általános személyiségi jog.332 Az emberi méltósághoz való jog önmagában ugyanis nem alkalmas a post mortem véde-lem időbeli fokozatosságának és az elhunytak személyében rejlő sajátosságok kifejezésére.
Ennek szemléltetésére jó példa a rendes bírósági gyakorlatból az Emil Nolde festményeinek hamisításáról szóló ügy. A Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlata oda vezetett, hogy a bírósági gyakorlat a Mephisto-határozat után a magánjogi személyiségvédelmet már nem az elhunytak általános személyiségi jogából, hanem a személyiség méltóságának védelméből vezeti le. Az Emil Nolde ügyben a legfelsőbb bírói fórum megerősítette a másodfokú bíróság azon álláspontját, miszerint a személyiség Grundgesetz 1. cikk (1) bekezdésén alapuló jogi védelme nem ér véget a halállal, ellenkezőleg, az általános érték és tisztelet iránti igény (allgemeine Wert- und Achtungsanspruch) továbbra is fennáll, oly módon, hogy az elhunyt továbbélő személyiségképét védi a súlyos ferdítések ellen. Helytállónak találta a konkrét esetben azonban azt a megállapítást is, miszerint a festmények hamisítása – tekintettel a festő életművére – alapvetően sérti a művész védett személyi szféráját. Kifejtette, hogy a hamisítványok – mi-nőségüktől függetlenül – alkalmasak arra, hogy a személyiségi jog kisugárzá-sának tekinthető életmű eltorzításával sértsék a művész halála után is fennálló hitelét és megítélését. A halál utáni személyiségvédelem érvényesíthetősége tekintetében rögzítette, hogy annak időtartama nem állapítható meg általános jelleggel, hanem az egyedi eset körülményeitől függ. A sérelem intenzitása mel-lett fi gyelembe kell venni a művészi alkotás mögött álló személy ismertségét és jelentőségét. A védelmi igény ugyanis az elhunyt emlékének halványulásával egyenes arányban enyészik el, és idővel az életkép meghamisítatlanságához fű-ződő érdek is csökken. A maradandó alkotást maga után hagyó alkotó művész tekintélye és nagyrabecsültsége, ellentétben az előadóművészekkel, akik – mint például egy színész vagy rendező – általában csak a kortársai emlékezetében élnek, évtizedekkel a halála után is fennállhat, anélkül, hogy a személyi
vo-331 A Szövetségi Alkotmánybíróság (Első Tanács 1. kamara) visszautasította Wilhelm Kaisen lányának az alkotmányjogi panaszát arra hivatkozva, hogy az – a Mephisto határozatra tekintettel – nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, BVerfGE NJW 2001, 2957 (2959) – Wilhelm Kaisen határozat.
332 H (2009a) i. m. 41.; D (2004a) i. m. 178.; H (2009b) i. m. 97.; G
-S i. m. 71.
natkozás elveszne. Ezért a bíróság a konkrét ügyben megállapította, hogy egy Emil Noldehoz hasonló kaliberű festő esetében, aki a német expresszionizmus legnevesebb képviselői közé tartozik, három évtizeddel a halála után is el kell ismerni a fennálló védelmi igényt.333
Ezzel szemben meggyőzőbb az az álláspont, miszerint a post mortem védelem az élő ember általános személyiségi jogának a halálon túlmutató
„utóhatása” vagy „visszaverődése”, illetve „kisugárzása”,334 mivel a védett jogi tárgyhoz (életkép) nem tartozik jogalany, így az csupán az alapjog – Szövetségi Alkotmánybíróság későbbi gyakorlatában kidolgozott – tárgyi oldalából köz-vetetten levezethető jogosultság. Igaz, hogy elsősorban az érintett élő ember érdeke, hogy a róla kialakított képet a halála után ne hamisítsák meg, illetve ne rendelkezzenek a holttestével sem tetszés szerint.335 De közvetetten a túlélő hoz-zátartozóknak és mindazoknak az érdeke is, akiknek emlékezetében az elhunyt él, és még közvetettebben az egész emberiségnek is érdeke fűződik ahhoz, hogy az embert emberi mivoltában még halála után se gyalázzák meg. Tehát a halott személy nem tartozik az emberi méltósághoz való jog személyi védelmi körébe, de az élő emberek érdekei a halál után is az általános személyiségi jog tárgyi védelmi körébe vonhatók.