ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI GYAKORLATBAN
1. Kiindulópont: az emberi méltóság fi lozófi ai fogalma
A Pieroth és Schlink nevével fémjelzett, Németországban immár huszonhét ki-adást megért tankönyv szerint az emberi méltóság fogalmával az alkotmányozó két és fél évezred fi lozófi atörténetét emelte be az Alkotmányba.397 Az emberi méltóság fogalma valóban gazdag fi lozófi ai hagyományokra vezethető vissza.398 A dolgozat azonban az emberi méltóságra vonatkozó alkotmánybírósági gya-korlatot vizsgálja, ezért a méltóság fogalma mögött rejlő néhány jelentősebb tra-díció lényegének ismertetésére szorítkozik. Az egyes méltóság koncepcióknak az emberi méltósághoz való jog értelmezésére kifejtett hatását nem vizsgálom, mivel az meghaladná a dolgozat kereteit. A releváns fi lozófusok kiválasztása során ezért azokat a szakirodalmi munkákat vettem alapul, amelyek igazolták a méltóság jogfi lozófi ai értelmének hatását az emberi méltósághoz való jog tárgyi védelmi körének meghatározására vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatra.399
397 B –S i. m. 84.
398 Ld. P –K i. m. 23–144.
399 L i. m. 275.; B i. m. 206–312.; T (2003) i. m. 257–260.
1.1. Az emberi méltóság keresztény szemlélete – Aquinói Szent Tamás elméletén keresztül
Az emberi méltóság abszolút értelmű értékének elterjedéséhez a kereszténység járult hozzá a legnagyobb mértékben.400 A keresztény világnézet bibliai gyöke-rekből táplálkozva401 az emberre úgy tekint, mint aki Isten képmása, s akinek teste a „föld porából” fejlődött ki, de személyes szellemi lelke Isten egyedi teremtői műve. Fontos gondolat, hogy a kereszténység nem csupán a lélek értékét állítja, hanem az emberét.402 Az ember pedig test és lélek egységeként ragadható meg, szabad akarattal rendelkezik és halhatatlanságra van rendelve, de lényegének beteljesítéséhez egy másik világban jut el.403
Az Ószövetségben fokról-fokra jelenik meg az ember egyetemes méltóságá-nak gondolata. A radikális fordulatot az Újszövetség jelenti, az evangéliumokban Jézus Krisztus, az Isten fi a és a Messiás azonosítja magát minden emberrel.404
A keresztény gondolkodók tehát az emberi méltóság alapjának az ember istenképiségét (imago Dei) tekintették, amelyből a természetes emberi jogok fakadnak.405 Már Aguinói Szent Tamás szerint a személyi méltóság alapozta meg az ember végső transzcendenciáját a politikai társadalommal szemben. Az ember – Szent Tamás szerint – test és lélek összetettségéből álló szubsztancia, s mint ilyen szabad, ura önmagának és önmagáért létezik.406 Ugyanakkor nem-csak magáért való személy, hanem mint természettől fogva politikai lény része a politikai közösségnek mint egésznek. A rész a természet rendelése szerint az „egész”-et szolgálja, de ez nem jelenti azt, hogy az egyes ember pusztán funkcionális lenne a társadalom mint egész érdekében, amelynek részét képezi, és amelynek így feláldozható lenne.407
400 F (2014) i. m. 19.
401 Az ember istenképiségének első megjelenése a Szentírásban a Teremtés könyvében található:
Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfi nak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: »Legyetek teremtmények, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött, amely a földön mozog«” Genezis, 1, 27–29. Idézi B i. m. 36.
402 Ugyanakkor Szent Ágoston Platon fi lozófi ájának hatására az embert azonosította a lélekkel.
B i. m. 37–38.
403 B (1981) i. m. 268., 272., 279.
404 B (2006) i. m. 355.
405 F (2014) i. m. 19–20.
406 B i. m. 39., 43.
407 F (2014) i. m. 20.
1.2. A reneszánsz emberi méltóság fogalma
A reneszánsz nem szakadt el a keresztény teremtéstörténettől, de az emberi méltóság alapjának az ember szabadságát tekintette. Általában Giovanni Pico della Mirandola „Az ember méltóságáról” című írására szokás hivatkozni az ember többi teremtménnyel szembeni kitüntetett szerepének a szabad akarat képességére alapozása kapcsán.408 Kérdéses azonban, hogy írása mennyivel járul hozzá a méltóság jogi fogalmának értelméhez.409 A gondolati újdonsága abban foglalható össze, hogy az ember önmagát a reneszánsz kortól olyannak tételezi, mint aki szuverén döntése nyomán szinte bárminek megformálhatja önmagát, és éppen ebben áll a csodálatra méltó természeti jellemzője.410
1.3. A felvilágosodás kori természetjog „saját személyünkön való joga”
John Locke elmélete szerint az állam szuverenitása, pontosabban a kormány-zati hatalom megbízási szerződés révén a polgároktól származik.411 Az állam szuverenitása voltaképpen a „saját személyünkön való jog”412 kiterjesztése. A tökéletes szabadság természeti állapota Locke értelmezésében ugyanis: auto-nóm rendelkezés magunkkal és javainkkal.413 Locke elméletében az ember ter-mészetes jogosultnak tekintett „tulajdona” tág értelemben magában foglalja az élet, a szabadság és a magántulajdon javait: „Bár a föld és az összes alacsonyabb rendű teremtmény közösen minden emberé, mégis mindenkinek tulajdona a saját személye. Ehhez senkinek nincs joga, csak magának.”414 A tulajdon és sza-badság közötti összefüggés Locke elméletében abból származik, hogy az ember azzal „emelkedik ki” a természet által nyújtott körülményekből, hogy munkáját egyesíti valamely tárggyal, és így a termék is az ő tulajdonává válik, amely
408 T (2003) i. m. 258.; L i. m. 159.
409 Lorenz S i. m. 43. Catherine Dupré ezzel szemben a szabadság és méltóság fogalmá-nak összekapcsolását Giovanni Pico della Mirandola művéhez köti, és abban az imago dei paradigma újragondolását látja. D (2015) i. m. 30–33.
410 F (2014) i. m. 21.; P –K i. m. 661.
411 F (2013) i. m. 211–240.
412 F (2014) i. m. 25.
413 S (1983) i. m. 96.
414 L i. m. 58. John Locke az embert a „saját személye tulajdonosaként” leíró koncepciójáról ld. T i. m. 13–32.
tulajdon szükségszerű az élethez.415 A szabadság és a tulajdon „egyenlő rangon kezelendő”,416 a kettő viszonya pedig az, hogy a szabadság a tulajdonra épül.417 A „saját személyünkön való tulajdon” egyet jelentett az önrendelkezéssel, az eredeti szabadsággal, amely magában foglalta az élethez és annak fenntartá-sához való jogot is.418 A „tulajdonos” és a „szabadság” azonosítása az ókori és középkori tanokkal szemben, amelyek alapvetően az ember társas-szociális természetéből indultak ki, egy mérsékeltebb individualizmushoz vezetnek, ami Jheringnél egoizmussá sarkosodik.419
1.4. Kant emberi méltóság fogalma
Kant erkölcsfi lozófi ájában az emberi méltóság az ember mint értelemmel bíró (racionális), erkölcsösen cselekvő (morális) lény önrendelkezésének (autonómi-ájának) kifejezésévé vált.
Kant volt az első, aki az emberi méltóságot nemcsak erkölcsi, hanem jogi értelemben is megfogalmazta.420 Kant emberi méltóság fogalmának az alapja az autonómia: „Az autonómia tehát az emberi és minden eszes természet alapja.”421 Az autonómia Kant szerint a maga számára kötelező törvények alkotásának képességét jelenti. Az emberiség „méltósága éppen abban a képességben rej-lik, hogy általános törvényhozó tud lenni, ámbár csak azzal a feltétellel, hogy egyúttal alá is van vetve ugyanennek a törvényhozásnak.”422 Az embernek mint eszes lénynek a méltósága abban áll, hogy „csak annak a törvénynek engedel-meskedik, amit egyúttal maga ad önmagának”.423 Ugyanakkor
„minden eszes lénynek mint öncélnak egyúttal általános törvény-hozónak is kell tekintenie magát valamennyi törvény szempontjá-ból, amelynek valaha is alá lehet vetve, mert éppen maximádnak ez az általános törvényhozásra való alkalmassága tünteti ki mint
415 S (1983) i. m. 96.
416 S (2003a) i. m. 639.
417 S (1983) i. m. 108.
418 Uo. 123.
419 F (2014) i. m. 26.
420 Uo. 22.
421 K i. m. 70.
422 Uo. 74.
423 Uo. 68.
öncélt. Ugyanígy, ez a méltósága (prerogatívája) […] azt hozza magával, hogy maximáját mindenkor saját nézőpontjából, egyúttal azonban minden más eszes, tehát törvényhozó lény (akik ennél-fogva személyek) szempontjából is meg kell fogalmaznia”.424 Ebből következik a kategorikus imperatívusz első formulája: „Cselekedj úgy, mintha maximáidnak egyúttal (az összes lény) általános törvényéül kellene szolgálnia.”425 Ezen kategorikus törvény érvényességének belátásában ragadha-tó meg az eszes természet mélragadha-tósága, érdemessége.426
Amikor Kant egyetemesen érvényes, kategorikus gyakorlati alapelvet (tör-vényt) keres, rámutat arra, hogy az csak akkor lehet érvényes, ha van valami, aminek létezése önmagában abszolút értékkel bír: ez az eszes természet, vagyis az ember, amely objektív értelemben vett öncélként létezik:
„Feltéve azonban, hogy van valami, aminek létezése önmagában abszolút értékkel bír, ami mint önmagában vett cél, meghatározott törvények alapja lehet, nos, akkor ebben, és csakis ebben lelhetjük fel egy lehetséges kategorikus imperatívusz, azaz gyakorlati tör-vény alapját.”427
A kategorikus imperatívusz második formulája ennek megfelelően a követ-kezőképpen hangzik: „Cselekedj úgy, hogy az emberiségre, mind a saját sze-mélyedben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sohasem mint puszta eszközre legyen szükséged.”428
Az emberiségnek s általában az eszes természetnek mint objektív öncélnak ezen elve nem a tapasztalásból ered, hanem a tiszta észből kell erednie. Ezen elv az emberiséget nem az ember szubjektív céljának, azaz tárgynak tekinti, hanem objektív öncélnak, amely törvénynek „minden szubjektív cél legfőbb korlátozó feltételének” kell lennie.429
424 Uo. 72.
425 Uo. 72.
426 Uo. 73.
427 Uo. 60.
428 Uo. 62.
429 Uo. 64.
Kant kifejezetten „velünk született méltóságunk”-ról,430 illetve „elveszíthe-tetlen méltóságunk”-ról (dignitas interna)431 ír. Ebből az emberi méltóságból fakad a tisztelet kötelezettsége önmagunk és minden eszes lény iránt, amely megkövetelhető az összes többi embertől is: „A személyében lévő emberiség a tárgya annak a tiszteletnek, amelyet az összes többi embertől megkövetel-het, de amelytől önmagát sem szabad megfosztania.”432 Kant ezzel bevezeti a homo noumenon fogalmát, megkülönböztetve „a személyében rejlő emberiség iránt elkötelezettségre képes lényt”-t433 az eszes természeti lénytől (homo phaenomenon).
1.5. Konklúzió
A felvázolt fi lozófi ai elméletek nem határozzák meg az emberi méltóság fogal-mát, de rámutatnak az emberi méltóság garanciájának különböző aspektusaira.
Az alkotmánybírósági gyakorlatra hatást gyakorló fenti elméletek számos elemükben eltérnek egymástól, de egy közös pont beazonosítható: az emberi méltóság egy eleve adott emberi tulajdonság, az embert az állatvilágból kiemelő minőség.