Az emberi méltósághoz való jog tárgyi védelmi körének negatív meghatározása az Alkotmánybíróság gyakorlatábannegatív meghatározása az Alkotmánybíróság gyakorlatában

Már a korábbi Alkotmány biztosította az Alkotmánybíróság számára az emberi méltósághoz való jog negatív meghatározásának lehetőségét azzal, hogy – a

Grundgesetz rendelkezéseivel ellentétben – általánosan rögzítette a kínzás, a kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás vagy büntetés, valamint az emberen hozzájárulása nélkül végzett orvosi vagy tudományos kísérlet tilalmát [54. § (2) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság a korábbi Alkotmányhoz kapcsolódó gya-korlatában azonban nem értelmezte a fenti rendelkezést annak ellenére, hogy a halálbüntetésről szóló 23/1990. (X. 31.) AB határozat indítványozói kifejezetten hivatkoztak az Alkotmány 54. § (2) bekezdésére.⁵⁵³

Az Alkotmánybíróság az első abortusz-határozatban – az emberi méltóság pozitív tartalmi elemének megnevezése mellett – élt a német gyakorlatból ismert negatív meghatározás lehetőségével, amikor elsőként megfogalmazta az emberi méltóság lényegét:

„Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva – a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük.” [ABH 1991, 297, 308.].

A határozat – „a klasszikus megfogalmazás szerint” kitétele ellenére – egy-értelműen a német alkotmánybírósági gyakorlatból vette át a tárgyként kezelés tilalmát (Objektformel) az emberi méltóság tartalmának meghatározására.

Míg a tárgyként kezelés elvének alkalmazása a Szövetségi Alkotmánybíróság gyakorlatában az emberi méltóság sérelmének megállapításához vezet, az Alkotmánybíróság gyakorlatában sokáig csupán „díszítő elem” maradt.

Erre jó példa a 39/2007. (VI. 20.) AB határozat, amelyben a testület – a tárgyként kezelés elvére hivatkozással –⁵⁵⁴ megállapította, hogy az életkorhoz kötött kötelező védőoltásokra vonatkozó szabályozás az általános személyi-ségi jog tartalmi elemét képező testi-lelki integritáshoz való jog korlátozását

553 Az Alkotmánybíróság az eutanázia-határozatban már maga is rámutatott, hogy az indítványo-zók az Alkotmány 54. § (1) bekezdése mellett kifejezetten hivatkozhattak volna a rendelkezés (2) bekezdésére is, de indítvány hiányában annak sérelmét nem vizsgálta. 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 249.

554 „»Az ember soha nem tekinthető puszta eszköznek valamilyen közcél eléréséhez« – ennek az elvnek különös súlya van az olyan jogi szabályozás esetében, amely alapján közérdekre hivatkozással, megelőző, gyógyító célból oltóanyagot juttatnak az emberek szervezetébe.”

39/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007, 464, 479–480.

jelenti, de ebből nem következtetett az emberi méltósághoz való jog sérelmére.

Ellenkezőleg: a szükségességi-arányossági vizsgálatot követően a testi-lelki integritáshoz való jog korlátozását igazolhatónak ítélte.⁵⁵⁵ Láthatóan a szük-ségességi-arányossági vizsgálat magában foglalja a tárgyként kezelés elvének sérelmét, amely a korlátozás abszolút határát jelzi. A konkrét esetben tehát a tárgyként kezelés elve a testi-lelki integritáshoz való jog lényeges tartalmának sérelme – amely az oszthatatlansági doktrína értelmében egyúttal az élethez való jog sérelmét is megvalósítja – esetén vezethetett volna az emberi méltóság sérelmének megállapításához.

Változást jelez azonban a kormánytisztviselők indokolatlan felmentése kap-csán hozott 8/2011. (II. 18.) AB határozat, amely megállapította, hogy

„ez a jogi megoldás – amint arra az Alkotmánybíróság a fenti-ekben rámutatott – magában hordozza a közszolgálati jogviszony önkényes, a munkáltató szubjektív megítélésén alapuló megszün-tetésének lehetőségét, amelynek következtében előre kiszámít-hatatlan módon kerülhet veszélybe a kormánytisztviselőnek és családjának létfenntartása is. Mindez feltétlen alárendeltséget, kiszolgáltatott helyzetet teremt a kormánytisztviselő számára. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kormánytisztviselőnek ez a kiszolgáltatott helyzete, az állami feladatmegoldás »eszközeként«

való kezelése ellentétes az emberi méltósággal”.⁵⁵⁶

A fent idézett szövegrészben az emberi méltósághoz való jog önállóan (nem az élethez való joggal egységben és nem is általános személyiségi jog formájá-ban) jelent meg, a határozat annak tartalmát pedig az adott esetben a tárgyként kezelés tilalma alapján határozta meg, és ez szolgált az alkotmányellenesség alapjául.

Az Alaptörvény III. cikke fenntartotta az emberi méltóság negatív meghatá-rozásának lehetőségét azzal, hogy az emberi élethez és méltósághoz való jogtól különálló cikkben ugyan, de változatlanul tartalmazza a kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód, illetve büntetés abszolút tilalmát.

555 ABH 2007, 464, 487–488.

556 ABH 2011, 49, 83.

3.2.1. A börtöncella méretéről szóló határozat

Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően a börtöncella méretéről szóló 32/2014.

(XI. 3.) AB határozatban megállapította, hogy

„az alkotmányozó hatalom normaszerkesztési módja csupán formai különállást valósít meg, így az Alkotmánybíróság értelmezésében a III. cikk (1) bekezdésében megjelenő tilalmak az emberi élethez és méltósághoz való jog megsértése tilalmának önálló, speciális megfogalmazásai is egyben”.

A határozat deklaratíve az élet és méltóság egységéből indul ugyan ki, de a fenti tilalmaknak nem adott önálló értelmet. Ehelyett – az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésének és az Emberi Jogok Európai Egyezménye 3. cikkének szinte szó szerinti megegyezésére, valamint a nemzetközi szerződésekben foglalt jogvédelmi szint minimális mérceként való elfogadására hivatkozással – az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlata alapján ítélte meg a kifogásolt jogszabály alkotmányosságát. Megállapította, hogy e tilalmaknak a megszegése megvalósítja az – Egyezményben kifejezetten nem említett – emberi méltóság sérelmét.⁵⁵⁷

Az Alkotmánybíróság azonban nem a börtöncella jogszabályban meghatá-rozott konkrét méretét találta alkotmányellenesnek (negatív meghatározás), de nem is határozta meg – az Emberi Jogok Európai Bíróságához hasonlóan –⁵⁵⁸ a minimális élet-, illetve mozgástér paramétereit (pozitív meghatározás), hanem a jogszabályt⁵⁵⁹ csupán annak diszpozitív jelleg miatt ítélte alkotmányellenesnek, és alkotmányos követelménnyé tette a fogvatartottak részére biztosítandó

moz-557 Annak ellenére, hogy az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése szinte szó szerint megegyezik az EJEE 3. cikkével, a Szegedi Ítélőtábla II. számú büntető fellebbviteli tanácsa sem az Alaptörvény, hanem az EJEE sérelmére hivatkozva kezdeményezte a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés felülvizsgálatát (a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét) kizáró büntetőjogi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát. Az Alkotmánybíróság a 3013/2015.

(I. 27.) AB végzésében pusztán a jogszabályi környezet változására tekintettel megszüntette az eljárást anélkül, hogy vizsgálta volna az új jogszabály tartalmát. Ld. Lévay Miklós alkot-mánybíró különvéleménye, Indokolás [38].

558 32/2014. (XI. 3.) AB határozat, Indokolás [39]–[44].

559 A szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996.

(VII. 12.) IM rendelet „137. § (1) A zárkában (lakóhelyiségben) elhelyezhető létszámot úgy kell meghatározni, hogy minden elítéltre lehetőleg hat köbméter légtér, és lehetőség szerint a férfi elítéltek esetén három négyzetméter, a fi atalkorúak, illetve a női elítéltek esetén három és fél négyzetméter mozgástér jusson.”

gástér – közelebbről meg nem határozott – minimális mértékének kógens jellegű szabályozását.⁵⁶⁰ Az Alkotmánybíróság tehát nem élt az emberi méltósághoz való jog meghatározásának egyik lehetőségével sem, így nem egyértelmű, hogy a jogszabály miért sérti az emberi méltósághoz való jogot. Dienes-Oehm Egon különvéleményében hívta fel a fi gyelmet arra, hogy a többségi indokolás egybemosta az Alaptörvény és a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát, és az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésének értelmezése hiányában az alaptör-vény-ellenesség megállapítása megalapozatlan.⁵⁶¹ Varga Zs. András ehhez azt tette hozzá, hogy az Alkotmánybíróságnak – az Alaptörvényben meghatározott feladata alapján – egyébként is elsősorban az Alaptörvénybe ütközést kellett volna vizsgálnia.⁵⁶²

Álláspontom szerint az Alkotmánybíróság csak abban az esetben állapíthatta volna megalapozottan, hogy a jogszabály diszpozitív jellege sérti az emberi méltósághoz való jogot, ha az abban meghatározott mértéket – kimondva (po-zitív meghatározás) vagy kimondatlanul (negatív meghatározás) – az emberi méltósághoz való jog érvényesüléséhez szükséges minimumnak tekinti, amely-től emiatt nem lehet eltérni. Ezzel szemben a testület – anélkül, hogy legalább az Alaptörvény által minimálisan megkövetelt mozgástér szempontrendszerét megadta volna – azért találta alkotmányellenesnek a jogszabályi rendelkezést, mert a jogalkotó nem kógens jelleggel írta elő a minimális mozgásteret.⁵⁶³

Felmerül a kérdés, hogy ha a jogalkotó a jogszabályban meghatározottnál lé-nyegesen kisebb légteret és mozgásteret ír elő a fogvatartottak számára kógens módon, az akkor már nem is sérti az emberi méltósághoz való jogot. Ez a kérdés rámutat arra, hogy az Alkotmánybíróság határozata az alaptörvény-ellenesség tekintetében nem megalapozott. De arra is, hogy az emberi méltósághoz való jog negatív megközelítése önmagában nem elegendő az emberi méltósághoz való jog sérelmének a felismeréséhez. Az emberi méltósághoz való jog negatív meghatározását ezért – a német gyakorlathoz hasonlóan – mindig össze kell kapcsolni az alkotmány emberképével. Az Alkotmánybíróságnak a konkrét esetben is az Alaptörvényből kellett volna kiindulnia az alaptörvény-ellenesség vizsgálata során. Bár a nemzetközi szerződésekben foglalt, illetve az ahhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatban kibontott jogvédelmi szint kétségtelenül

560 32/2014. (XI. 3.) AB határozat, Indokolás [55].

561 Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye, Indokolás [68].

562 Varga Zs. András alkotmánybíró különvéleménye, Indokolás [94].

563 Indokolás [56].

minimális mércét jelent az alapjogok védelme során,⁵⁶⁴ azt összhangba kell hozni a nemzeti alkotmánnyal.

Mindazonáltal az Alkotmánybíróság – nem az Alaptörvény III. cikk (1) be-kezdésének értelmezése során ugyan, de – élt az Alaptörvény hatályba lépését követően is az emberi méltóság negatív meghatározásának lehetőségével.

3.2.2. A közterület életvitelszerű lakhatásra való használatáról szóló határozat

A közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát szankcionáló szabály-sértési tényállás megsemmisítéséről szóló 38/2012. (XI. 14.) AB határozat az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére alapozta a megsemmisítést, azzal az indokolással, hogy a vitatott szabálysértési tényállás⁵⁶⁵ tekintetében nem állapítható meg egyértelműen sem a büntetendővé nyilvánítás indoka, sem a törvényhozó által védeni kívánt jogtárgy, ezen túlmenően nem felel meg a – büntetést megállapító normákkal szemben a jogbiztonságból fakadóan fokozott követelményként támasztott – normavilágosság követelményének sem.⁵⁶⁶ Ennek ellenére a határozat indokolásában – a legitim indok vizsgálata körében – jelentős szerepet kapott az Alaptörvény II. cikkében garantált emberi méltósághoz való jog értelmezése. Az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a szabálysértési tényállás a közterület életvitelszerű lakhatásra való haszná-latának szabálysértéssé nyilvánításával egy élethelyzetet, az utcán való élést, azaz magát a hajléktalanságot minősítette büntetendőnek.⁵⁶⁷ A hajléktalanság fogalma a testület értelmezésében a hajléktalan személy önrendelkezési jogától független hátrányos helyzet:

„A hajléktalan személyek számára az, hogy a közterületen élnek egy rendkívül súlyos krízishelyzetet jelent, ami különböző

kény-564 S (2015) i. m. 247–249.

565 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszer-ről szóló 2012. évi II. törvény elbíráláskor hatályos szövege: „186. § (1) Aki a közterület belterületét rendeltetésétől eltérő módon, életvitelszerű lakhatás céljára használja, illetve életvitelszerű lakhatáshoz használt ingóságokat közterületen tárol, szabálysértést követ el. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés nem állapítható meg, ha a feladat ellátására kötelezett önkormányzat a hajléktalan-ellátás feltételeit nem biztosítja. (3) Az (1) bekezdés-ben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő is szabhat ki helyszíni bírságot.”

566 38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [48], [54].

567 Indokolás [50].

szerek hatására jött létre, a legritkább esetben tudatos, átgondolt, szabad választásuk következménye. A hajléktalanok elvesztették otthonukat és nincs lehetőségük arra, hogy lakhatásukat megold-ják, ezért valódi alternatíva hiányában kénytelenek – miután az egyetlen nyilvános, mindenki használatára nyitva álló terület – a közterületen élni.”

A testület szerint önmagában ennek a hátrányos helyzetnek a büntetendővé nyilvánítása sérti az emberi méltósághoz való jogot:

„Az Alaptörvény II. cikkében szabályozott emberi méltóság védelmével összeegyeztethetetlen önmagában azért társadalomra veszélyesnek minősíteni és büntetni azokat, akik lakhatásukat va-lamely okból elvesztették, és ezért kényszerűségből a közterületen élnek, de ezzel mások jogait nem sértik, kárt nem okoznak, más jogellenes cselekményt nem követnek el.”⁵⁶⁸

A testület tehát az emberi méltósághoz való jogot a jogsértés oldaláról köze-lítette ugyan meg, de azt összekapcsolta az alanyként kezelés követelményével.

Nem azt állapította meg ugyanis, hogy a jogalkotó tárgyként kezeli a hajlékta-lanokat a közrend absztrakt védelme érdekében, hanem az emberi méltósághoz való jog pozitív tartalmi elemének, az önrendelkezésnek tulajdonított jelentő-séget, amely a konkrét élethelyzetben általában hiányzik, mivel az nem szabad választás következménye. Az emberi méltósághoz való jog pedig – bár a hatá-rozat ezt kifejezetten nem mondja ki –⁵⁶⁹ abszolút módon védi az önrendelkezés megőrzésére irányuló érdeket. Ebből – álláspontom szerint – az államnak az a kötelezettsége származik, hogy hajléktalanság esetén is biztosítsa a megélhetési minimumot, amelynek részét képezi a szálláshoz való jog. A határozat azonban az emberi minőség védelmével (emberi méltósághoz való jog korlátozhatatlan aspektusa) szemben az általános személyiségi jog tartalmi elemét képező álta-lános cselekvési szabadságra (emberi méltósághoz való jog korlátozható aspek-tusa) jutott arra a következtetésre: „Sérti az egyén emberi méltóságából folyó cselekvési szabadságát az is, hogy az állam a büntetés eszközeivel kényszerít a

568 Indokolás [53].

569 Ebben a határozatban sem válik szét egyértelműen az emberi méltósághoz való jog két aspek-tusa, így arra a következtetésre is lehet jutni, hogy az önrendelkezési jog itt a konkrét egyén személyisége szabad kibontakoztatását biztosítja, az ő személyes döntési lehetőségeit és nem az objektív mércével mért kiszolgáltatott helyzetet értékeli.

szociális szolgáltatások igénybe vételére.”⁵⁷⁰ Egyetértek azzal, hogy önmagában a hajléktalan állapot szankcionálása sértené az emberi méltósághoz való jogot, mivel a hajléktalan embert tárgyként kezelné azzal, hogy pusztán a léte miatt felelőssé teszi. A konkrét esetben azonban nem az emberi minőség sérelme merül fel, hanem az egyén személyisége szabad kibontakoztatásához való jog (általános cselekvési szabadság) sérelme. A jogalkotó ugyanis nem kérdőjelezte meg a hajléktalan személy emberi minőségét, a hajléktalan személyt nem a puszta léte, hanem a szociális ellátás igénybevételének elutasítása miatt tette felelőssé. Ez a magatartás az általános cselekvési szabadság védelmi körébe tartozik, amely az emberi méltósághoz való joggal szemben korlátozható. A jogalkotó által választott eszköz ennek ellenére alkotmányossági aggályokat vet fel. Még akkor is, ha az általános cselekvési szabadság korlátozását elvont közösségi érdekek (közrend, közegészség) igazolhatják, garanciák hiányában az nem volt arányos az elérni kívánt céllal.

Az Alaptörvény negyedik módosítása a XXII. cikk (3) bekezdésének beiktatásával megteremtette annak a lehetőségét, hogy törvény vagy helyi önkormányzat rendelete meghatározott alkotmányos értékek (közrend, köz-biztonság, közegészség, kulturális értékek védelme) érdekében jelölhessen ki olyan közterületeket, ahol az életvitelszerűen megvalósuló közterületi tartózkodás jogellenesnek (szabálysértésnek)⁵⁷¹ minősül.⁵⁷² Tehát a jogellenessé

570 38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [53].

571 A Szabstv. 179/A. § (4) bekezdése meghatározza az életvitelszerű tartózkodás körülményeit:

„[...] életvitelszerű tartózkodásnak tekinthető minden olyan magatartás, amely alapján megállapítható, hogy a kijelölt területeken való életvitelszerű tartózkodás a lakó- és tartóz-kodási hely, valamint egyéb szállásra való visszatérés szándéka nélkül, a kijelölt területen való huzamos tartózkodás érdekében valósul meg, és a kijelölt területen való tartózkodás körülményeiből, vagy a magatartásból arra lehet következtetni, hogy a jellemzően lakóhelyül szolgáló kijelölt területen végzett tevékenységet – így különösen alvás, tisztálkodás, étkezés, öltözködés, állattartás – az elkövető a kijelölt területen rövid időnként visszatérően és rend-szeresen végzi.”

572 A 3/2016. (II. 22.) AB határozat rendelkező részében megállapította, hogy Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló 7/2013.

(III. 4.) önkormányzati rendelete 7. § (3) bekezdése vonatkozásában az Alaptörvény XXII.

cikk (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a rendelet a hatálya alá tartozó területen tartózkodó hajléktalan személyekre nem alkalmazható. A határozat indokolása sze-rint nincs összefüggés az Ör. által szabályozott – a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő – magatartás (aki életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait közterületen tárolja vagy helyez el) és az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdése között, mivel az Ör. nem vo-natkozik a hajléktalan személyekre és – az alkotmányos értelmezés előmozdítása érdekében megállapított – alkotmányos követelmény értelmében nem is vonatkozhat. Ezért elutasította az emberi méltóság sérelmére hivatkozást azzal az indokkal, hogy önmagában az ingóságok közterületen tárolhatósága nem hozható kapcsolatba azzal. Indokolás [8], [21]. Czine Ágnes különvéleménye szerint az Ör. túllépett az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdésében

megha-minősítésre csak célhoz kötötten és csak a közterület meghatározott részére vonatkozóan kerülhetett sor.⁵⁷³ Az Alaptörvény XXII. cikk (2) bekezdése pedig az (1) bekezdésben megfogalmazott – az emberhez méltó lakhatás feltételeinek biztosítására irányuló államcélt – konkretizálta azzal, hogy kimondja, az állam és a helyi önkormányzatok törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani. Ezzel az Alaptörvény állami kötelezettséggé tette a szálláshoz való jog biztosítását, amely megfogalmazása ellenére nem csupán objektív, intézményvédelmi kötelezettséget jelent, mivel az emberi méltósághoz való jog ezt a szociális jogot is – a többi alapjoghoz hasonlóan – alanyi jogi tartalommal tölti meg.

A közterületen életvitelszerű lakhatás szankcionálása ezért akkor valósítaná meg az emberi méltósághoz való jog sérelmét, ha az állam úgy sújtaná büntetés-sel ezeket a kiszolgáltatott állapotban lévő embereket, akik valójában az állam segítségére szorulnak, hogy az emberi léthez elengedhetetlen minimumot nem biztosítja számukra. Az ennek igénybevételére kötelezés azonban, amennyiben az megfelelő eszközzel történik, pontosan a hajléktalan személy kiszolgálta-tottságának csökkentését szolgálja. Fontos hangsúlyozni, hogy a tárgyként kezelés elve ebben az esetben sem értelmezhető az Alaptörvény emberképétől függetlenül, amelynek alapja a saját maga iránt felelős ember. A hajléktalanság állapotának alkotmányos megítélésénél is különbséget kell tenni tehát az emberi státusz objektív mércével (tárgyként és alanyként kezelés követelménye) mérhe-tő sérelme, valamint a konkrét élethelyzetben az egyén személyes döntésének a korlátozása között, mivel ez utóbbi a szükségesség-arányosság tesztje alapján korlátozható.

3.2.3. A majomhasonlatra építő politikai reklámfi lmről szóló határozat Az alapul fekvő ügy tényállása szerint a médiaszolgáltató megtagadta a ké-relmező jelölt politikai kampányfi lmjének közlését, melyben „egy katonai egyenruhába bújt majomnak öltözött ember szerepel, aki korábbi magyar

tározott felhatalmazás keretein azzal, hogy az Ör. területén általánosan tiltja a közterületen életvitelszerű tartózkodást. Indokolás [31]–[32]. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye szerint pedig az Ör. sérti az emberi méltósághoz való jogot is, mivel a hajléktalanok körülmé-nyeit oly módon lehetetleníti el, hogy az már az egyén emberi méltóságából folyó cselekvési szabadságát sérti. Indokolás [43]–44].

573 Az Alaptörvény hetedik módosítása 2018. 10. 15-i hatállyal a következőképpen módosította az Alaptörvény XXII. cikk (3) bekezdését: „Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.”

miniszterelnökök hangjára tátog.”⁵⁷⁴ Az indítványozó a Nemzeti Választási Bizottság határozatát helyben hagyó bírói döntést kifogásolta, mivel az szerinte sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. A Kúria álláspontja szerint „az állattal való azonosítás mindenkor dehumanizálja az érintett személyt, és ez az adott esetben alkalmas lehet az emberi méltóság megsértésére”.⁵⁷⁵ Az indítványozó alkotmányjogi panasz indítványában ezzel szemben azt állította, hogy „a reklámfi lm »nem lejárató, hanem inkább erősen kritikus és a humor eszközét alkalmazza«, arra kíván utalni, hogy az érintettek megbízhatatlanok és komoly-talanok”.⁵⁷⁶

Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog sérelmére hivatkozás-sal elutasította az indítványt azzal az indokoláshivatkozás-sal, hogy a véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politiku-sokkal kapcsolatos vélemények esetében tágabb ugyan, mint más személyek-nél, de „az emberi méltóságuknak az ő esetükben is van egy olyan lényegi, érinthetetlen magja, melyet az esetleges kritikát megfogalmazó személyek is

Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog sérelmére hivatkozás-sal elutasította az indítványt azzal az indokoláshivatkozás-sal, hogy a véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politiku-sokkal kapcsolatos vélemények esetében tágabb ugyan, mint más személyek-nél, de „az emberi méltóságuknak az ő esetükben is van egy olyan lényegi, érinthetetlen magja, melyet az esetleges kritikát megfogalmazó személyek is