Ilyfélekérdésekolyak,fenséges
úr—
válaszolám—
melyekrelegkevésbbévan bátorságom véleményt mondani, azontávolságban, honnan mi látjuk a dolgokat, igen kevés támponttal bírhatunk a dolgokés kivált a személyesvonatkozásokhelyes megítélésére.
Kikittközelbenvannakésa személyeket, azok viszonyait és
minden
körülményt ismernek,mondhatnak
ezekrl megállható vé-leményt.Ép
ellenkezleg—
vágott közbe afherczeg—
akik itt kö-zelben vannak, azok könnyen a fáktólnem
láthatják az erdt.Sokanakérdésben forgó személyekkel oly vonatkozásban állnak, hogyeviszonyakaratukelleniselfogultakkátesziitéletökben,
má-sokat hivatalos összeköttetéseik vagy kilátásuk érdeke vezet félre—
énépenarrafektetek súlyt,hogytávolról biráljaa dolgo-katéssem
személyes,sem
hivatalos vonatkozásoknem
befolyásol-jákazokróli nézeteit.Akkorengedje
meg
fenséged, a kérdésre inkább vidékünk általánosfelfogásával mintmagam
nézetével felelni:
Migr.AppoNYités liatal fúri pártját gazdag tehetségekkel felruházott nagyra-törö hazafiaknak tartjuk, kik kormányunkat mindenekeltt magyarráésamagyar kormányt magyar ügyekben hatékonynyáakarjáktenni.Ezeneléggé
nem
magasztalható törekvés sikeréheznem
volnamás
óhajtásunk, mint hogy fenséged szép számú éveibl csak vagyharminczat is lehetneelvenni,hogy egy újabbkormányzási rendszer kifejtését és megszilárdítását vezet-hetné bölcseségéveléshazánkhozi jóindulatával.Migr.Majláth személyétilleti,minketszatmáriakat róla ne kérdezzen fenséged.
Ö
ellenünkben igenisérezhet pártállást fog-laltésnekünksokpanaszunk van ellene. amimegyénkben
ki-válólagnépszertlen.Hogy
fennBécsbenakormánycserétolysoká halogatják, ezt kivételnélkülhabozásnak,félakaratnaktekintika vidéken,minekKovácsL.:SzéchenyiI.közélete.I. 3
következéséülazt hiszik, iiogya múlt és
jöv
közti küzdelemben ajelen reményei merülnek végkép el. Fenségedtl várják,hogy bizon>i;alanságnak határtszab.E
hosszúkihallgatásután azaggfherczeg néhánylekötelez szóval igenkegyesenelbocsátott.BudárólegyenesenPestrehajtattaméskiszálltam a grófnál, holegészkihallgatásomrólmelegiben
minden
részletességben refe-ráltam.Azon
napmég
el isbúcsúztamagróftól ésútrakeltem haza feléterhesszívvel ésmegrakodottlélekkelvágyvaházam
csendébe, hol a letelt zajos napok mély benyomásaibólmagamnak
képet faraghassak afelcsillámlószebbjöv
ábrándjaihoz.III.
FEJEZET.
A
nagy grófszemélyes sajátságai. Gondolkozásának deductiv módszere.Vitatkozásihajlama. Incapacitabilitás.Elet bölcselete ésmaximái.
Érintkezéseim
els
szakasza a pesti nagygniléssel befe-jezvelón.Végre láttam a czélt, miértcultiváltaanagygróf az ismer-kedéstvelemilygondosan,miértvont folytonosan körébe,osztotta
meg
velemmindengondjait,adatta kezembeatollat, szembeszál-lott velem a vitákban, elhalmozott az akkor legtekintélyesebb emberek elismerajánlataival,végképlemondásom
daczárabizal-mas
küldetésben használtfelafóherczeg nádorhoz.Engemet leginkább intim érintkezésénekbvöletefogott el.
Tevékenységének roppantkörebámulatbaejtett.Tái-salgása,mely sohasem volt
sem
unalmas,sem
kellemetlen,legkevésbbé pedig feszesvagyerltetett,különös varázst gyakoroltreám.Ott voltam néha órákig dolgozó szobájában,szemeimeltt vonultakel azországésfvárosnapieseményei,egymástváltották fel a politika, irodalom, iparvállalatok emberei és mindenkinek
mondani
és végeznivalója volt vele.A
bécsi dolgokról híveb-ben értesülve senkisem
lehetett.A
haza ügyeit senki részlete-sebbennem
ismerte.A
nemzeti élet mindenszálainálafzdtek
össze.
A
szív emélyszenvedélyérl, alélek ilyfokozott tevékenysé-gérl,melynekegyedüli tárgya a haza,azismereteke gazdagságá-ról,afelfogásokily mélységérl emberben,eddigienmég
sejtelmemsem
volt.Mi
más
látkörbentnt
felegyszerrenekem
a hazaszeretet általa személyesítve, ki fáradságotnem
kímélt, kimindenrl
le tudott mondani, ha ennekfejében valamittehetettahazáért.Ki szerette és keresteisazelismerést,tudta felbecsülni anépszerü-3*
36
séget,de soha
nem
liabozotlperczigsem
azlamérlegbevetni, hanem
várhatott is egyebet, mint a nemesebb reputatiómeg-mentését.
Ez
idben
amagamféle provincziaiisember
az élet anyagi gondjaitnem
ismerte. Gazdaságunic a régi patriarchálismódon
folytésa fogyasztásnaktágtértengedett.Minden
gondunk
a köz-ügyek, foglalkozásunk a politikaiolvasmányok,mködésünk
terea megyevolt.Mennyire
szknek tnt
fel elttem e tevékenységi körésa lehetsikermily kisszernek.Éreztemmindezt Pesten már, de ismerve fogékony természe-temet, mely ily tevékenységi kilátások örvényébeteljesen beme-rlniképes,óvakodtam belépniabvöleteskörbe,melynekajtaja elttem megnyílt, de
honnan
ha beléptem, a szabadulás vajmi nehéznektnt
fel.St
hogy gyarlóságomat a továbbiostromalkalmától meg-mentsem,szétbontottam a hidatmagam
mögöttés helyemremást állítottam.Azonban
itthoniéletem csendjében észre kellévennem, hogy lelkemnekmindengondolata fogságbajutott, és efogságbólbármit teszek, kiszabaditninem
birom.A
viszony, melybe eleinte akaratom ellenére, de ellenáll-hatlanul sodortattam, mindinkább érdekelni kezdett, észrevét-lenül mélyedtem bele ésmidn
számotvetni kellémagammal, nem
titkolhattamelönmagam
eltt, íiogy az teljesen hatalmábaejtett.
Felfogásainak rabjalettem,érzelmeinekmindenrezgése átha-tottenszivemenis.
Eleinte észrevétlenül,
késbb
kedvteléssel, végreöntudatos akarattal csüggtem erendkívüliember
tanulmányozásán,ésminél tovább haladtam sajátosságainakészlelésében,minélkülönbözbb
oldalról
tnt
felelttemegyénisége,annál becsesebbélettelttemtanulmányom
tárgya, annál inkább kerestem társaságátésannálersebbé
lett a kapocs, mely ellenállhatlanul hozzá és felé vonzott.Ennyi megiigyeléséskedvvel folytatotttanulmányozás után eligazodtam-é egyéniségének ismeretében
—
-eztállítaniépennem
merném, merténis,mint más, rendkívüli értelmi tehetségemel-lett észleltem annyi ellenmondó sajátságokat,melyekmiatt není
csodáltam, hogy a köznapi felfogásban talány maradtkortársai eltt,
magam
iscsakkésn
jutottamesajátságokforrásának felisme-réséhez,eszméinekésérzelmeinekátértéséhez.Érthetbb
leszektürelmesolvasómelttis,ha épen egyénisé-génekezen oldaláranémivilágot derítek. ímepáradat.Szokása
— mondhatnám
rendszere—
volta dolgokról gon-dolkozva, azokat magasabb szempontokból tekinteni, és azokról nagybanésegészbenmagának
határozott nézetetalkotni; gondo-sankerültearészleteket,aszálaserdt
nézte,nem
mentasrbe,
hol eltévedhetettvolna.
E
rendszert követte messzebbre nyúló terveinél, ugyanezt hivatalosmködésénél.
Türelmét vesztette, ha
t
olyrészletek elintézéseért kérdez-ték,holazalapiránymár
advavolt.Nem
volt, mintmondani
szokták,tcsináló—
a kicsinyek-bennagy.Évekérintkezései alatt
nem
emlékszemtárgyra,melyrl
néze-teit elmondotta, hol tévedett volna a felfogásban, mígaz ügy magasabb körvonalozásánakhatáraittulnem
lépte.Hányszorvolt eset,hogyígy szóltvalamelyügyrl vagy tárgy-ról:
még nem
voltidm
télettemélyebbengondolkodni,akérdésnekem
uj, azonban elttem úgy rémlik, igy látnám—
sekkor elkezdé a kérdést általános elvekben körvonalozniés alaptételeit lerakni—
mérget vehetett volna rá bárki, hogy tételeiben megdöntlietlen igazságokatmond
el. Alaptételeibennem
téve-dettsoha.Teljesen igaza van KEMÉNvnek,
midn
rólamondja
:"iratai-banésbeszédeiben alogikaifonalat
nem
az találjameg,kiazegyes eszméken,hanem
az, kiazeszmctömbekentekintvégig».Ellenben a mintazalapvet tételekhatáraintúla részlete-zés terére jutott,felette könnyenmegtévedett.
Eztermészetes.
A
tárgyakésmunkája
roppanthalmazábannem
értreá a dolgokatvégs
részletekig elemezniésbonczolniés részletezéseibekönnyenbecsúszottahiba.SzÉCHENYit a gondolkozás e módszerére meglehet hajlama, inkább hiszem azonbana szükségésgyakorlatiszellemevitte.
Mighajlamaink utánmiatényekésjelenségek magyarázatá-bólabstractiókatkészítettünk, ö
minden
tárgynál az elvek magas-latáraállottésonnanszállottleatárgyakés jelenségekmegítélé-séhez.Gondolkozásában teljesena deductivmódszert sajátítottae?
ésebben bámulatosbiztossággalbirt.
Innenvolt,hogy habizonyostárgyrólszóltunk, az eszméi a fell egészen
más
körben mozogtak minta mieink, hogy felfogá-saitsokszor különcz színbenláttuk;sez voltoka,hogy beszélgeté-sében,még
inkább, mint irataiban, szertekalandozottazeszmék birodalmában, azonban e kitéréseinek szálait mindigösszetudta fzniaszóbanforgó tárgygyal.St
vonatkozásaihanéha meglejtk, demindighelyesekvoltak.Ezvoltmagyarázata azonfolytonosvitáknakis,melyekközt éltünk,melyeket köznapi
ember
néha lármásszóváltásnak vehetett volna.De
vitatkozásunk tárgyátsohasem
azelvek,mindigaz alkal-mazásrészleteitették,holén elemzésihajlamomnálfogvaersnek
éreztemmagamat
éssohanem
tágítottam, ha tévedésemrlmeg-gyzni nem
birt.Ö sem
tágított, míg tévedésétnem
látta,ésez felettenehéz volt,mert:másik kirívó sajátossága volt az
—
incapacitabiUtás.Nem
emlékszem esetre, hogy az elttem legvilágosabb igazságról,ha esetleg
máskép
látta,meggyzni
bírtamvolna.Mennyit
nem tndtem
eleinte a felett, hogy ilytisztaf, rendkívüli értelem,éles felfogású organicus agy hozzáférhetlen gyakranalegvilágosabbérveknekis.Ezért
t
önfejnek,vasfejnek mondották, senkireönmagán
kívül
nem
hallgatott.Pedigennekigenegyszerártatlanokavolt,melyet mindjárt megértünk.
Elsben
isaztláttam,hogymakacsságom
végremindig meg-hódítottaésengedett.Ha
néhabelefáradva avitába,capituláltamsaztmondottam, elvégrenem bánom
úgyintézkedem mintökívánja,helytelen dol-got teszek, denem
veszel miatta avilág—
miiskövethetünkel tévesztéststb.Nem-nem,
vágta ketté a vitát,engedjünkmagunknak
idt, aludjunkmég
felette.Pontosabb tárgyaknál
nem
bírván megegyezni, appellált TASNEnre, selhívatta, ez kihallgatottmindkettnketéskevés kivé-tellelmellémállott.Evvel
sem
elégedett meg, elhívatta HtLMEczTt s annak is3<)
elmondottaelttünkadolgot, ismellénkállott
—
de a gróf capa-citálvanem
volt.Pedig azt
mondhatom,
hogykörömbe
vágó dolgokban sohasem
tettemsemmitmeggyzdésem
ellen ésmég sem
intézked-tem volna a nélkül, hogy teljesen egyet ne értettünk volna a gróftál.Hogyan
férjünk össze—
ennek nyitjára a véletlen ráve-zetett.Gyakrantörtént,hogybizonyos dolgot
meg
kellé vele beszél-nem, és merthuzamos
nálaidzésem
alattösaját dolgaithozta sorban sznyegre és ezekkel váltigmindigelvolt árasztva,végre sort kértem énisskértem figyelmét összeszedni 10—
15perezre.Hozzáfogtunk,néhaórájátiskitettejelezve, hogya kitzött
id
az enyém.Azonban
alig kezdeniel,már
megkelle állnom,mert lát-tam, hogy gondolatai máshol kalandoznak. Feleszmélt, megdör-zsölte homlokát, összeszedte figyelmét és kért: folytassam vagy jobban kezdjem meg, de bizony sokszortörtént, hogy felálltam helyemrlés aztmondottam
: mostnem
megy, vegyünk magunk-nak erremás
idt. isbelátta,homlokára csapott,mintha bün-tetniakarná,hogynem
birmegválniazontárgyaktól,melyek ellen-állhatlanervel odafészkeltékmagokatsuralmukalatt tartják.Ezen
nem
tudtamcsodálkozni,mertismertemóriásimunka-körét,
st
felváltva napi gondjainak tárgyátis,ésha néha zseb-könyvét, hova napi teendit pontosan feljegyezte, áttekintettem vele, szédülni éreztem fejemet avégzendk
halmazafelett.Pedig szigorúan számolt önmagávalateljesítés felettéslegszigorúbbönmaga
iránt volta végrehajtásban.Beláttam végremi okaezen incapacitabilitásnak.
Azon
agy, melyannráa
túlterhelt volt idnkintmindennem
gondokkal, melyannyifelévoltigénybe véve, legjobb akarata mellettsem
birt figyelmetfordítaniamiérveléseinkre,míg velünkvitatkozvamaga
érvelt,addig csak gondolt a tárgyra,de amint ránkkerültasor, gondolatai
más
felé ragadták önkénytelenül és mi falra borsót hánytunk.Egy-egy tételünket néha felfogtasaztnéha épen ellenünk fordította.
Meg
voltavita,denem
letteredmény.A
minteztláttam,sohasem
fárasztottamtöbbémagamat
a capacitatíó hiábavalómunkájával,havalamibenegyetnem
értet-tem,egyszeren
megmondottam
:nem
tartom helyesnekamitállít,és hiábaii zaklatottaczáfolatokért,arrakértem vegyen
idt
magá-nakésgondoljaátadolgot.Ésha néhasikerült zaklatásaira egyfutó észrevételt odavet-nem, mely saját nézete iránt kételyt támasztott lelkében, biztos lehettem,hogy
másnap
azzalfogad:Éjjel gondolkoztam tárgyunkról, s akkor
clmondá nekem
nézetét oly világosan és szabatosan, hogy egy {)onton találtuk magunkat.T.i. mindigcsaksajátagyával tudott gondolkozni,éscsak
önmaga
által volt capacitálható ésazonnal tisztánlátott,mihelyt valamely dolgotkomolyfigyelemmel átgondolt;gyanútvagykételytnem
trt lelke, éshaezfeltámadt benne,nem
nyugodott, mígazt szétnem
oszlatta.Ó
mindigmástismegkérdezett, tanácsokatkért és fogadott, meghallgatott minden véleményt, bírálatunk alábocsátotta min-dennézetét, cselekvéseit, terveit,irataitst
gerjedelmeitis,ésmiit, szintebírálatotkövetelt,nem
istértünksohaki elle,devégképmaga
szemével látott,maga
fejével gondolkozott, és mindent, a mittett, azt sajátmagában
érleltemeggyzdéssé,
és azt teljes joggal mondhatta sajátjának,mert agyának erfeszítésével néha arczának verejtékévelszereztemeg.Ezért volt természetesen
meggyzdéseiben
hajthatatlanés általában nézeteihez szívósan ragaszkodott, ésheves véralkotánál, ideges természeténél fogvanem
igentágított,örökösenkereste a vitát és azt annyi élénkséggelés olyszellemdúsanfolytatta,mint senki más, és aztmondhatom,
hogyélczeinek élénk szórásában, gazdaghumorának
csillogásában mindigfeletteérdekes,desohasem
voltbántó.St sem
magának,sem
nekünknem
engedtemeg, hogy sus-ceptibilitásvagy érzékenykedés miatt elhallgassunk. Ellenkezleg,ha néha megtörtént velem, hogyhosszú eredménytelen vitautánaztmondottam
:jólvan,engedek.Nem,
nem,válaszolá,már
megszoktam, hogyholilyen maka-csul ellenálltok,nektekvan igazatok. Engedjetek egyetaludnom
a tárgyfelett.A
vitatkozáspedig köztünk természeteséskényszervolt.Természetes: mertvoltelég anyagreá.
Ó
példáula «modor éstaktika»nagymestere,azönmefitagadás, az önfékezés tanára, vér-mérsékleténél fogva, igenhamar
vesztéelatürelem kengyelét, sengedteszilajonlovát gázolni azelfordult idétlenségeken,szavait aztán,kivált élczei miatt, vásárra hordtákés
nem
gyakran elkese-redést hintettek velesfelhasználták ellene.A
felszított idegenke-dés pedigügyünknekártott.Továbbá
a grófnemcsak
««nemzet ordinarius»-3inak,házi orvosának,hanem
«iiecelöjének» istartotta magátsezen utóbbi hivatását azokkal szemben gyakorolta leginkább,kiket leginkább szeretett. Tanítványai pedig mindannyian meglett, a közéletben állássalbiró férfiakvoltunk,kikleczkézéseitha mulattatott vagymeg-pirítottis, szónélkül
nem
igenhagytuk.Politikaifejtegetéseiben
—
pedigakkor mindenkiés folyton politizált—
mindigersen
színezett, éskicsodáJkozhatik azon,ha mi 4Selttnéhaigen sötétképeités jóslatait,melyekkésbb
utolsó betig beteljesedtek, inkább élénk képzeldésének és ideginge-rültségéiiektudtukbe,mintbölcsésszámító eszéneksazok felettmár
lecsendesítéseértisélénk csatára keltünk.Politikai felfogásainkban is voltaknémi lényegeseltérések,
•énerösmunicipalista,öinkább hajtotta centralismus felé,én a
f-rendektl,kiketaz1827.,1830., és 18'J2-kiországgylésekenismerni voltalkalmam,igen kevesetvártam,—
ellenbenmegyeizivatarok közt is ismerni tanultam akkorszámottevnépnk
józan érzékét stanulékonyságát.Mindezeks kitudná
megmondani
mennyimás
tárgy adtakbséges
anyagot élénkvitatkozásokra.De
ezkényszerisvolt,merttlem
ismikorkésbb
hivatalba léptem, kézadással szavamra felfogadtatta, hogy mindent, a mit érzek, szintén elmondok, ha valamirám
kedvetlen benyomást tenne, azonnalmegmondom,
sohaszálkátmagamban
maradninem
hagyok.
Ezvoltoka,hogy soha
köztnk
kedvetlenségnem
volt,a leg-élesebb vita is néha kicsapongóhumora, soha fájónyomot nem
hagyott kedélyemben,
st
aztmondhatom,
hogy ilyen viliarzások köztéreztem leginkábbhozzámvaló ragaszkodását.Gondoljuk hozzá
még
azt is, hogy azon években mi igen izgalmasatmospherábanéltünk;a grófmindenben, a mia hazát érdekelhette, állást foglalt, és megszólt mindent, én pedig amagam
régi körébenismozogva,más
forrásokbólnyertem benyo-másaimat, mintagróf.Szólnom kell
még
e fejezetben úgynevezettéletmaximáiról, melyegyéniségének, hanem
legragyogóbb,de kétségtelenül legsze-retetreméltóbb sajátsága volt—
összeget.i.azon szabályoknak, melyekéletétsviszonyaitmásokhoz
elhatározták.(cövé volt Magyarország leggondolkodóbb agyveljeu
—
mondja
KeményZskímond.Meglehetünk
gyzdve,
hogy ez szószerint igaz.Mindenrl, miazemberi életben elfordul,mindenrl,mimásokkali viszonyain-katérinti, mélyengondolkozott, önmagával tisztábajött, sarrólmeg
voltneki a megállapodott önállónézete.És mert ezen nézetek gondolkozó lelkénekugyszólva fárad-ságos szerzeményei voltak, ezeket mindenkorhíven követteisés igytermészetévé váltaksveleösszeforrtak.
Ebben nem
ismertem halandót,kinek szavaitetteivel keve-sebbellenkezésbe jöttek volna.Mondhatom
tanaiéstetteiközt tel-jesösszhangvolt.Társalgásában mindig felette élénk,
minden
benyomásokra fogékony, rendkívül elmés, gyakran gunyoros, de sohaunalmasnem
volt.Leginkábbirtózottaz unalmasságtól,feszességtöl és sus-ceptibilitástól •—
mint a túlérzékenykedést nevezte—
de mert élezés ésgunyorosvolt,annyi szabadságot, mennyitmagának
vett, mindigengedettmásnak
is.Benne
és általa tanultuk, hogy az élet nehéz tanulmány, melyetmig mozgunk, folyvást cultiválnunk kell. Csak kölcsönös alkalmazkodás teheti az együttlétet kellemessé, társaságunkat keresetté.Gondozzuk
—
igy szólt—
fejtörésselföldünketéskertünket, dealiggondolunkarra,hogykedélyünk,másokkali viszonyunk, kik-hez az élet köt,époly gondotésmivelést kíván,st
többet, mint anyagi érdekeink.Másokra csupa jószívböl saját ízlésünketerszakolnók, azt hive, hogy mi nekünk jól esik,
másnak
is okvetlenül kedves.Pedig épen az ellenkez állhat s mi rosszul alkalmazott szíves-ségeinkkel ép oly kellemetlenségeketokozhatunk, mint rossz-akarattal.
Az
is gyakori hibánk,hogymásoktól könnyen fogadunk és kívánunk valamit,minekik áldozat.Nekünk
példáulma semmi
kedvünk vigadóba menni, de családunkmenne
és örömét lelné benne,nálunknélkülnem megy —
mi megteszszükaz áldozatotéshalálra unjuk mag'unkat. Ezegyszer-másszor megy,a szeretetnek önmegtagadás a legszebD virága.
De
haazáldozat folyvásttart,migészreveszszük,természetünkfellázad,
nygözve
érzimagátésenyg
kiállhatlannálesz.Legyünk ezértaz áldozatok elfogadásában tükarkodók,adásábantakarékosak.Csak akkorlehet viszonyunkmásokkalállandóanjó és kelle-mes, haa jogok kölcsönösségét elismerjükéstiszteljük.
A
mennyitmásról
magunk
számáramegkövetelni önérzetünk parancsol, any-nyitlegalábbismeg
kelladnunk másnak
is.Nem
lehet olyemberreljó viszonyt fentartani,ki véralkatá-nak legalább is annyiranem
ura, hogy miveltségemegóvjaoly gyöngédtelenségektöl,melyeketmegbocsátani igen,defeledninem
tudunk. Ilyen érintések, legyen az elégtétel
bármin,
mindig szálkát hagynakmagok
után, ésa szálka megteszi mindigromboló hatását.Gyzném-e
mindazon bölcs ésnemes
életmaximákat elso-rolni, melyeket tle tanultunk s melyekre az életben annyiszor megemlékezve, hahasználtuk,mindigáldottukisérte?Hogy
ne gondoljuk, miszerint ezek agrófnálelméletifogal-mak
voltak,hanem
természetté váltak, nézzünk cselekvéseireaz életfolyamán.Gyöngédségének
nem
volthatáraseztsohasem
vontameg.Azannyigondokkal túlterhelt
f
sohasem
feledtea figyelem azon csekélységeit, melyek aprópénznek látszanak az életvásárán,de valóbanagyöngyértékévelbirnak,mert szivíinknek végtelenüljól esnekésérzelmeinketbilincselikle.Nem
volt például ráeset,hogyhivatalosiratokat, melyeket hozzáaláírásulkészenküldtem,elbb
alánem
irta volna, mieltt elolvasta.Történt
nem
egyszer,hogyátolvasás utánfélretetteés meg-beszélve velem a dolgot,megváltoztattuk a kiadványt,demindig aláirottansemmisítettem meg.így jártela gróf a hivatalosiratokkal,kinemcsaktartalmára,