ményemet kivánta s nevemben kellé felelnem

Ilyfélekérdésekolyak,fenséges

úr—

válaszolám

—

^melyekre

legkevésbbévan bátorságom véleményt mondani, azontávolságban, honnan mi látjuk a dolgokat, igen kevés támponttal bírhatunk a dolgokés kivált a személyesvonatkozásokhelyes megítélésére.

Kikittközelbenvannakésa személyeket, azok viszonyait és

minden

körülményt ismernek,

mondhatnak

ezekrl megállható vé-leményt.

Ép

ellenkezleg

—

vágott közbe afherczeg

—

akik itt kö-zelben vannak, azok könnyen a fáktól

nem

láthatják az erdt.

Sokanakérdésben forgó személyekkel oly vonatkozásban állnak, hogyeviszonyakaratukellen^iselfogultakkátesziitéletökben,

má-sokat hivatalos összeköttetéseik vagy kilátásuk érdeke vezet félre

—

énépenarrafektetek súlyt,hogytávolról biráljaa dolgo-katés

sem

személyes,

sem

hivatalos vonatkozások

nem

befolyásol-jákazokróli nézeteit.

Akkorengedje

meg

fenséged, a kérdésre inkább vidékünk általánosfelfogásával mint

magam

nézetével felelni

:

Migr.AppoNYités liatal fúri pártját gazdag tehetségekkel felruházott nagyra-törö hazafiaknak tartjuk, kik kormányunkat mindenekeltt magyarráésamagyar kormányt magyar ügyekben hatékonynyáakarjáktenni.Ezeneléggé

nem

magasztalható törekvés sikeréhez

nem

volna

más

óhajtásunk, mint hogy fenséged szép számú éveibl csak vagyharminczat is lehetneelvenni,hogy egy újabbkormányzási rendszer kifejtését és megszilárdítását vezet-hetné bölcseségéveléshazánkhozi jóindulatával.

Migr.Majláth személyétilleti,minketszatmáriakat róla ne kérdezzen fenséged.

Ö

ellenünkben igenisérezhet pártállást fog-laltésnekünksokpanaszunk van ellene. ami

megyénkben

ki-válólagnépszertlen.

Hogy

fennBécsbenakormánycserétolysoká halogatják, ezt kivételnélkülhabozásnak,félakaratnaktekintika vidéken,minek

KovácsL.:SzéchenyiI.közélete.I. 3

következéséülazt hiszik, iiogya múlt és

jöv

közti küzdelemben ajelen reményei merülnek végkép el. Fenségedtl várják,hogy bizon>i;alanságnak határtszab.

E

hosszúkihallgatásután azaggfherczeg néhánylekötelez szóval igenkegyesenelbocsátott.

BudárólegyenesenPestrehajtattaméskiszálltam a grófnál, holegészkihallgatásomrólmelegiben

minden

részletességben refe-ráltam.

Azon

nap

még

el isbúcsúztamagróftól ésútrakeltem haza feléterhesszívvel ésmegrakodottlélekkelvágyva

házam

csendébe, hol a letelt zajos napok mély benyomásaiból

magamnak

képet faraghassak afelcsillámlószebb

jöv

ábrándjaihoz.

III.

FEJEZET.

A

nagy grófszemélyes sajátságai. Gondolkozásának deductiv módszere.

Vitatkozásihajlama. Incapacitabilitás.Elet bölcselete ésmaximái.

Érintkezéseim

els

szakasza a pesti nagygniléssel befe-jezvelón.

Végre láttam a czélt, miértcultiváltaanagygróf az ismer-kedéstvelemilygondosan,miértvont folytonosan körébe,osztotta

meg

velemmindengondjait,adatta kezembeatollat, szembeszál-lott velem a vitákban, elhalmozott az akkor legtekintélyesebb emberek elismerajánlataival,végkép

lemondásom

daczára

bizal-mas

küldetésben használtfelafóherczeg nádorhoz.

Engemet leginkább intim érintkezésénekbvöletefogott el.

Tevékenységének roppantkörebámulatbaejtett.Tái-salgása,mely sohasem volt

sem

unalmas,

sem

kellemetlen,legkevésbbé pedig feszesvagyerltetett,különös varázst gyakoroltreám.

Ott voltam néha órákig dolgozó szobájában,szemeimeltt vonultakel azországésfvárosnapieseményei,egymástváltották fel a politika, irodalom, iparvállalatok emberei és mindenkinek

mondani

és végeznivalója volt vele.

A

^bécsi dolgokról híveb-ben értesülve senki

sem

lehetett.

A

haza ügyeit senki részlete-sebben

nem

ismerte.

A

nemzeti élet mindenszálainála

fzdtek

össze.

A

^{szív emély}szenvedélyérl, alélek ilyfokozott tevékenysé-gérl,melynekegyedüli tárgya a haza,azismereteke gazdagságá-ról,afelfogásokily mélységérl emberben,eddigien

még

sejtelmem

sem

volt.

Mi

más

látkörben

tnt

felegyszerre

nekem

a hazaszeretet általa személyesítve, ki fáradságot

nem

kímélt, ki

mindenrl

le tudott mondani, ha ennekfejében valamittehetettahazáért.Ki szerette és keresteisazelismerést,tudta felbecsülni a

népszerü-3*

36

séget,de soha

nem

liabozotlperczig

sem

azlamérlegbevetni, ha

nem

^{várhatott is egyebet, mint a nemesebb reputatió}

meg-mentését.

Ez

idben

amagamféle provincziaiis

ember

az élet anyagi gondjait

nem

^ismerte. Gazdaságunic a régi patriarchális

módon

folytésa fogyasztásnaktágtértengedett.Minden

gondunk

a köz-ügyek, foglalkozásunk a ^politikaiolvasmányok,

mködésünk

terea megye^volt.

Mennyire

szknek tnt

fel elttem e tevékenységi körésa lehetsikermily kisszernek.

Éreztemmindezt Pesten már, de ismerve fogékony természe-temet, mely ily tevékenységi kilátások örvényébeteljesen beme-rlniképes,óvakodtam belépniabvöleteskörbe,melynekajtaja elttem megnyílt, de

honnan

ha beléptem, a szabadulás vajmi nehéznek

tnt

fel.

St

hogy gyarlóságomat a továbbiostromalkalmától meg-mentsem,szétbontottam a hidat

magam

mögöttés helyemremást állítottam.

Azonban

itthoniéletem csendjében észre kellévennem, hogy lelkemnekmindengondolata fogságbajutott, és efogságbólbármit teszek, kiszabaditni

nem

birom.

A

viszony, melybe eleinte akaratom ellenére, de ellenáll-hatlanul sodortattam, mindinkább érdekelni kezdett, észrevét-lenül mélyedtem bele és

midn

számotvetni kellé

magammal, nem

titkolhattamel

önmagam

^eltt, íiogy az teljesen hatalmába

ejtett.

Felfogásainak rabjalettem,érzelmeinekmindenrezgése átha-tottenszivemenis.

Eleinte észrevétlenül,

késbb

kedvteléssel, végreöntudatos akarattal csüggtem erendkívüli

ember

tanulmányozásán,ésminél tovább haladtam sajátosságainakészlelésében,minél

különbözbb

oldalról

tnt

felelttemegyénisége,annál becsesebbélettelttem

tanulmányom

tárgya, annál inkább kerestem társaságátésannál

ersebbé

lett a kapocs, mely ellenállhatlanul hozzá és felé vonzott.

Ennyi megiigyeléséskedvvel folytatotttanulmányozás után eligazodtam-é egyéniségének ismeretében

—

-eztállítaniépen

nem

merném, merténis,mint más, rendkívüli értelmi tehetsége

mel-lett észleltem annyi ellenmondó sajátságokat,melyekmiatt není

csodáltam, hogy a köznapi felfogásban talány maradtkortársai eltt,

magam

iscsak

késn

jutottamesajátságokforrásának felisme-réséhez,eszméinekésérzelmeinekátértéséhez.

Érthetbb

leszektürelmesolvasómelttis,ha épen egyénisé-génekezen oldaláranémivilágot derítek. ímepáradat.

Szokása

— mondhatnám

rendszere

—

volta dolgokról gon-dolkozva, azokat magasabb szempontokból tekinteni, és azokról nagybanésegészben

magának

határozott nézetetalkotni; gondo-sankerültearészleteket,aszálas

erdt

nézte,

nem

menta

srbe,

hol eltévedhetettvolna.

E

rendszert követte messzebbre nyúló terveinél, ugyanezt hivatalos

mködésénél.

Türelmét vesztette, ha

t

olyrészletek elintézéseért kérdez-ték,holazalapirány

már

advavolt.

Nem

volt, mint

mondani

szokták,tcsináló

—

a kicsinyek-bennagy.

Évekérintkezései alatt

nem

emlékszemtárgyra,

melyrl

néze-teit elmondotta, hol tévedett volna a felfogásban, mígaz ügy magasabb körvonalozásánakhatáraittul

nem

lépte.

Hányszorvolt eset,hogy_{így szólt}valamelyügyrl vagy tárgy-ról:

még nem

volt

idm

télettemélyebbengondolkodni,akérdés

nekem

uj, azonban elttem úgy ^{rémlik, igy} látnám

—

sekkor elkezdé a kérdést általános elvekben körvonalozniés alaptételeit lerakni

—

mérget vehetett volna rá bárki, hogy tételeiben megdöntlietlen igazságokat

mond

^el. Alaptételeiben

nem

téve-dettsoha.

Teljesen igaza van KEMÉNvnek,

midn

róla

mondja

:

"iratai-banésbeszédeiben alogikaifonalat

nem

az találjameg,kiazegyes eszméken,

hanem

az, kiazeszmctömbekentekintvégig».

Ellenben a mintazalapvet tételekhatáraintúla részlete-zés terére jutott,felette könnyenmegtévedett.

Eztermészetes.

A

tárgyakés

munkája

roppanthalmazában

nem

értreá a dolgokat

végs

részletekig elemezniésbonczolniés részletezéseibekönnyenbecsúszottahiba.

SzÉCHENYit a gondolkozás e módszerére meglehet hajlama, inkább hiszem azonbana szükségésgyakorlatiszellemevitte.

Mighajlamaink utánmiatényekésjelenségek magyarázatá-bólabstractiókatkészítettünk, ö

minden

tárgynál az elvek magas-latáraállottésonnanszállottleatárgyakés jelenségek

megítélé-séhez.Gondolkozásában teljesena deductivmódszert sajátítottae?

ésebben bámulatosbiztossággalbirt.

Innenvolt,hogy habizonyostárgyrólszóltunk, az eszméi a fell egészen

más

körben mozogtak minta mieink, hogy felfogá-saitsokszor különcz színben^{láttuk;sez voltoka,}hogy beszélgeté-sében,

még

inkább, mint irataiban, szertekalandozottazeszmék birodalmában, azonban e kitéréseinek szálait mindigösszetudta fzniaszóbanforgó tárgygyal.

St

vonatkozásaihanéha meglejtk, demindighelyesekvoltak.

Ezvoltmagyarázata azonfolytonosvitáknakis,melyekközt éltünk,melyeket köznapi

ember

néha lármásszóváltásnak vehetett volna.

De

vitatkozásunk tárgyátsoha

sem

azelvek,mindigaz alkal-mazásrészleteitették,holén elemzésihajlamomnálfogva

ersnek

éreztem

magamat

éssoha

nem

tágítottam, ha tévedésemrl

meg-gyzni nem

birt.

Ö sem

tágított, míg ^tévedését

nem

látta,ésez felettenehéz volt,mert^:

másik kirívó sajátossága volt az

—

incapacitabiUtás.

Nem

emlékszem esetre, hogy az elttem legvilágosabb igazságról,ha esetleg

máskép

látta,

meggyzni

bírtamvolna.

Mennyit

nem tndtem

eleinte a felett, hogy ilytisztaf, rendkívüli értelem,éles felfogású organicus agy hozzáférhetlen gyakranalegvilágosabbérveknekis.

Ezért

t

^önfejnek,vasfejnek mondották, senkire

önmagán

kívül

nem

hallgatott.

Pedigennekigenegyszerártatlanokavolt,melyet mindjárt megértünk.

Elsben

isaztláttam,hogy

makacsságom

végremindig meg-hódítottaésengedett.

Ha

néhabelefáradva avitába,capituláltamsaztmondottam, elvégre

nem bánom

úgyintézkedem mintökívánja,helytelen dol-got teszek, de

nem

veszel miatta avilág

—

miiskövethetünkel tévesztéststb.

Nem-nem,

vágta ketté a vitát,engedjünk

magunknak

idt, aludjunk

még

felette.

Pontosabb tárgyaknál

nem

bírván megegyezni, appellált TASNEnre, selhívatta, ez kihallgatottmindkettnketéskevés kivé-tellelmellémállott.

Evvel

sem

elégedett meg, elhívatta HtLMEczTt s annak is

3<)

elmondottaelttünkadolgot, ismellénkállott

—

de a gróf capa-citálva

nem

volt.

Pedig azt

mondhatom,

hogy

körömbe

vágó dolgokban soha

sem

tettemsemmit

meggyzdésem

ellen és

még sem

intézked-tem volna a nélkül, hogy teljesen egyet ne értettünk volna a gróftál.

Hogyan

férjünk össze

—

ennek nyitjára a véletlen ráve-zetett.

Gyakrantörtént,hogybizonyos dolgot

meg

kellé vele beszél-nem, és mert

huzamos

nála

idzésem

alattösaját dolgaithozta sorban sznyegre és ezekkel váltigmindigelvolt árasztva,végre sort kértem énisskértem figyelmét összeszedni 10

—

15perezre.

Hozzáfogtunk,néhaórájátiskitettejelezve, hogya kitzött

id

az enyém.

Azonban

alig kezdeniel,

már

megkelle állnom,mert lát-tam, hogy gondolatai máshol kalandoznak. Feleszmélt, megdör-zsölte homlokát, összeszedte figyelmét és kért: folytassam vagy jobban kezdjem meg, de bizony sokszortörtént, hogy felálltam helyemrlés azt

mondottam

^: most

nem

megy, vegyünk

magunk-nak erre

más

idt. isbelátta,homlokára csapott,mintha bün-tetniakarná,hogy

nem

birmegválniazontárgyaktól,melyek ellen-állhatlanervel odafészkeltékmagokatsuralmukalatt tartják.

Ezen

nem

tudtamcsodálkozni,mertismertemóriási

munka-körét,

st

felváltva napi gondjainak tárgyátis,ésha néha zseb-könyvét, hova napi teendit pontosan feljegyezte, áttekintettem vele, szédülni éreztem fejemet a

végzendk

halmazafelett.Pedig szigorúan számolt önmagávalateljesítés felettéslegszigorúbb

önmaga

iránt volta végrehajtásban.

Beláttam végremi okaezen incapacitabilitásnak.

Azon

agy, mely

annráa

túlterhelt volt idnkint

mindennem

gondokkal, melyannyifelévoltigénybe véve, legjobb akarata mellett

sem

birt figyelmetfordítaniamiérveléseinkre,míg velünkvitatkozva

maga

érvelt,addig csak gondolt a tárgyra,de amint ránkkerültasor, gondolatai

más

felé ragadták önkénytelenül és mi falra borsót hánytunk.

Egy-egy tételünket néha felfogtasaztnéha épen ellenünk fordította.

Meg

voltavita,de

nem

letteredmény.

A

minteztláttam,soha

sem

fárasztottamtöbbé

magamat

a capacitatíó hiábavalómunkájával,havalamibenegyet

nem

értet-tem,egyszeren

megmondottam

:

nem

tartom helyesnekamitállít,

és hiábaii zaklatottaczáfolatokért,arrakértem vegyen

idt

magá-nakésgondoljaátadolgot.

Ésha néhasikerült zaklatásaira egyfutó észrevételt odavet-nem, mely saját nézete iránt kételyt támasztott lelkében, biztos lehettem,hogy

másnap

azzalfogad^:

Éjjel gondolkoztam tárgyunkról, s akkor

clmondá nekem

nézetét oly világosan és szabatosan, hogy egy {)onton találtuk magunkat.

T.i. mindigcsaksajátagyával tudott gondolkozni,éscsak

önmaga

által volt capacitálható ésazonnal tisztánlátott,mihelyt valamely dolgotkomolyfigyelemmel átgondolt;gyanútvagykételyt

nem

trt lelke, éshaezfeltámadt benne,

nem

nyugodott, mígazt szét

nem

oszlatta.

Ó

mindigmástismegkérdezett, tanácsokatkért és fogadott, meghallgatott minden véleményt, bírálatunk alábocsátotta min-dennézetét, cselekvéseit, terveit,iratait

st

gerjedelmeitis,ésmiit, szintebírálatotkövetelt,

nem

istértünksohaki elle,devégkép

maga

szemével látott,

maga

fejével gondolkozott, és mindent, a mittett, azt saját

magában

érlelte

meggyzdéssé,

és azt teljes joggal mondhatta sajátjának,mert agyának erfeszítésével néha arczának verejtékévelszereztemeg.

Ezért volt természetesen

meggyzdéseiben

hajthatatlanés általában nézeteihez szívósan ragaszkodott, ésheves véralkotánál, ideges természeténél fogva

nem

igentágított,örökösenkereste a vitát és azt annyi élénkséggelés olyszellemdúsanfolytatta,mint senki más, és azt

mondhatom,

hogyélczeinek élénk szórásában, gazdag

humorának

csillogásában mindigfeletteérdekes,desoha

sem

voltbántó.

St sem

magának,

sem

nekünk

nem

engedtemeg, hogy sus-ceptibilitásvagy érzékenykedés miatt elhallgassunk. Ellenkezleg,ha néha megtörtént velem, hogyhosszú eredménytelen vitautánazt

mondottam

:jólvan,engedek.

Nem,

nem,válaszolá,

már

megszoktam, hogyholilyen maka-csul ellenálltok,nektekvan igazatok. Engedjetek egyet

aludnom

a tárgyfelett.

A

vitatkozáspedig köztünk természeteséskényszervolt.

Természetes: mertvoltelég anyagreá.

Ó

példáula «modor éstaktika»nagymestere,azönmefitagadás, az önfékezés tanára, vér-mérsékleténél fogva, igen

hamar

vesztéelatürelem kengyelét, s

engedteszilajonlovát gázolni azelfordult idétlenségeken,szavait aztán,kivált élczei miatt, vásárra hordtákés

nem

gyakran elkese-redést hintettek velesfelhasználták ellene.

A

felszított idegenke-dés pedigügyünknekártott.

Továbbá

a gróf

nemcsak

««nemzet ordinarius»-3inak,házi orvosának,

hanem

«iiecelöjének» istartotta magátsezen utóbbi hivatását azokkal szemben gyakorolta leginkább,kiket leginkább szeretett. Tanítványai pedig mindannyian meglett, a közéletben állássalbiró férfiakvoltunk,kikleczkézéseitha mulattatott vagy

meg-pirítottis, szónélkül

nem

igenhagytuk.

Politikaifejtegetéseiben

—

pedigakkor mindenkiés folyton politizált

—

mindig

ersen

színezett, éskicsodáJkozhatik azon,ha mi 4Selttnéhaigen sötétképeités jóslatait,melyek

késbb

^utolsó betig beteljesedtek, inkább élénk képzeldésének és ideginge-rültségéiiektudtukbe,mintbölcsésszámító eszéneksazok felett

már

lecsendesítéseértisélénk csatára keltünk.

Politikai felfogásainkban is voltaknémi lényegeseltérések,

•énerösmunicipalista,öinkább hajtotta centralismus felé,én a

f-rendektl,kiketaz1827.,1830., és 18'J2-kiországgylésekenismerni voltalkalmam,igen kevesetvártam,

—

ellenbenmegyeizivatarok közt is ismerni tanultam akkorszámottev

népnk

józan érzékét stanulékonyságát.

Mindezek^{s ki}tudná

megmondani

mennyi

más

tárgy adtak

bséges

anyagot élénkvitatkozásokra.

De

ezkényszerisvolt,mert

tlem

ismikor

késbb

hivatalba léptem, kézadással szavamra felfogadtatta, hogy mindent, a mit érzek, szintén elmondok, ha valami

rám

kedvetlen benyomást tenne, azonnal

megmondom,

sohaszálkát

magamban

maradni

nem

hagyok.

Ezvoltoka,hogy soha

köztnk

kedvetlenség

nem

^volt,a leg-élesebb vita is néha kicsapongóhumora, soha fájó

nyomot nem

hagyott kedélyemben,

st

azt

mondhatom,

hogy ilyen viliarzások köztéreztem leginkábbhozzámvaló ragaszkodását.

Gondoljuk hozzá

még

azt is, hogy azon években mi igen izgalmasatmospherábanéltünk;a grófmindenben, a mia hazát érdekelhette, állást foglalt, és megszólt mindent, én pedig a

magam

régi körébenismozogva,

más

forrásokbólnyertem benyo-másaimat, mintagróf.

Szólnom ^kell

még

e fejezetben úgynevezettéletmaximáiról, melyegyéniségének, ha

nem

legragyogóbb,de kétségtelenül legsze-retetreméltóbb sajátsága volt

—

összeget.i.azon szabályoknak, melyekéletétsviszonyait

másokhoz

elhatározták.

(cövé volt Magyarország leggondolkodóbb agyveljeu

—

mondja

KeményZskímond.

Meglehetünk

gyzdve,

hogy ez szószerint igaz.Mindenrl, miazemberi életben elfordul,mindenrl,mimásokkali viszonyain-katérinti, mélyengondolkozott, önmagával tisztábajött, sarról

meg

voltneki a megállapodott önállónézete.

És mert ezen nézetek gondolkozó lelkénekugyszólva fárad-ságos szerzeményei voltak, ezeket mindenkorhíven követteisés igytermészetévé váltaksveleösszeforrtak.

Ebben nem

ismertem halandót,kinek szavaitetteivel keve-sebbellenkezésbe jöttek volna.

Mondhatom

tanaiéstetteiközt tel-jesösszhangvolt.

Társalgásában mindig felette élénk,

minden

benyomásokra fogékony, rendkívül elmés, gyakran gunyoros, de sohaunalmas

nem

volt.Leginkábbirtózottaz unalmasságtól,feszességtöl és sus-ceptibilitástól ^•

—

mint a túlérzékenykedést nevezte

—

de mert élezés ésgunyorosvolt,annyi szabadságot, mennyit

magának

vett, mindigengedett

másnak

is.

Benne

és általa tanultuk, hogy az élet nehéz tanulmány, melyetmig mozgunk, folyvást cultiválnunk kell. Csak kölcsönös alkalmazkodás teheti az együttlétet kellemessé, társaságunkat keresetté.

Gondozzuk

—

igy szólt

—

fejtörésselföldünketéskertünket, dealiggondolunkarra,hogykedélyünk,másokkali viszonyunk, kik-hez az élet köt,époly gondotésmivelést kíván,

st

^többet, mint anyagi érdekeink.

Másokra csupa jószívböl saját ízlésünketerszakolnók, azt hive, hogy mi nekünk jól esik,

másnak

is okvetlenül kedves.

Pedig épen az ellenkez állhat s mi rosszul alkalmazott szíves-ségeinkkel ép oly kellemetlenségeketokozhatunk, mint rossz-akarattal.

Az

is gyakori hibánk,hogymásoktól könnyen fogadunk és kívánunk valamit,minekik áldozat.

Nekünk

például

ma semmi

kedvünk vigadóba menni, de családunk

menne

és örömét lelné benne,nálunknélkül

nem megy —

mi megteszszükaz áldozatotés

halálra unjuk mag'unkat. Ezegyszer-másszor megy,a szeretetnek önmegtagadás a legszebD virága.

De

haazáldozat folyvásttart,

migészreveszszük,természetünkfellázad,

nygözve

érzimagátése

nyg

kiállhatlannálesz.Legyünk ezértaz áldozatok elfogadásában tükarkodók,adásábantakarékosak.

Csak akkorlehet viszonyunkmásokkalállandóanjó és kelle-mes, haa jogok kölcsönösségét elismerjükéstiszteljük.

A

^mennyit

másról

magunk

számáramegkövetelni önérzetünk parancsol, any-nyitlegalábbis

meg

kell

adnunk másnak

^is.

Nem

lehet olyemberreljó viszonyt fentartani,ki véralkatá-nak legalább ^is annyira

nem

ura, hogy miveltségemegóvjaoly gyöngédtelenségektöl,melyeketmegbocsátani igen,defeledni

nem

tudunk. Ilyen érintések, legyen az elégtétel

bármin,

mindig szálkát hagynak

magok

után, ésa szálka megteszi mindigromboló hatását.

Gyzném-e

mindazon bölcs és

nemes

életmaximákat elso-rolni, melyeket tle tanultunk s melyekre az életben annyiszor megemlékezve, hahasználtuk,mindigáldottukisérte?

Hogy

ne gondoljuk, miszerint ezek agrófnálelméleti

fogal-mak

voltak,

hanem

természetté váltak, nézzünk cselekvéseireaz életfolyamán.

Gyöngédségének

nem

volthatáraseztsoha

sem

vontameg.

Azannyigondokkal túlterhelt

f

^soha

^sem

^feledtea figyelem azon csekélységeit, melyek aprópénznek látszanak az életvásárán,de valóbanagyöngyértékévelbirnak,mert szivíinknek végtelenüljól esnekésérzelmeinketbilincselikle.

Nem

volt például ráeset,hogyhivatalosiratokat, melyeket hozzáaláírásulkészenküldtem,

elbb

alá

nem

^irta volna, mieltt elolvasta.

Történt

nem

egyszer,hogyátolvasás utánfélretetteés meg-beszélve velem a dolgot,megváltoztattuk a kiadványt,demindig aláirottansemmisítettem meg.

így járt^ela gróf a hivatalosiratokkal,kinemcsaktartalmára,

még

akiállításcsínjáraisigen kényesvolt.

még

akiállításcsínjáraisigen kényesvolt.

In document Digitized by the Internet Archive (Pldal 37-49)