17. Farkas Kár. ?
A II. listán szereplő további címek Tekint. Tudós
Kisassz. 1817. 05. 10. +
Bölönihez. 1816. 01. 15. 3.
A IV. verscsoport további versei
Horváth Ádámhoz 1789. 09. 24. +
Szent-Györgyi
Józsefhez 1812. 03. 08. (+)
A felsorolt 18+4 verscím Kazinczy episztoláinak nagyobb részét jelenti, de vannak ezen kívü-liek is. A fogság előtti időszakból nincs egyetlen vers sem a listán, a csomókban is csak egy maradt fenn, a Horváth Ádámhoz szóló, de ez is inkább a belefoglalt archaizáló dal miatt. Ezenkívül is-mert még ekkoriból 2 teljes (Baróti Szabóhoz, Döme Károlyhoz) és 2 el nem készült episztola (Kazinczy Lászlóhoz, valamint A vallástalan címmel ismert vers, amely eredetileg episztola lett volna), valamint további 2 a fogság idejéből (Az excellenz nevezete, Kishez). A Döme-vers többször megjelent annak idején, a Baróti-episztola is, de ez utóbb beépült az önéletírások szö vegébe.
A fogság utáni időkből 3 teljes és 5 töredékes episztola maradt fenn. A teljesek 1809-ből (Gróf Dezsőffy Józsefhez, Gróf Ráday Pálhoz) és 1812-ből valók (a Soós Pál feleségéhez írott, mely utóbb Egy kis kör kívánságára címen szerepelt a kidásokban). A Dessewffy-vers esetében kérdéses lehet, hogy a két egyező című közül melyiket szerepeltette Kazinczy a listáiban (Gergye László éppen ezt az 1809-es episztolát közölte a III. lista megfelelő helyén). A kérdést az I. lista által megadott terjedelem egyértelműen eldönti, a jelzett 2 oldal csak az 1812-es episztolára áll, az 1809-es jóval hosszabb. Az episztolatöredékek közül egy ugyancsak 1812-es (Gróf Gyulay Karolinához), egy másik 1817-es (Gróf Dessewffy Józsefnéhez), a harmadik 1822-es (Gróf Dessewffy Aurélhoz), míg az utolsó ismert episztola, a Széchenyi Istvánhoz írott töredék 1828 novemberéből való. Jól látható tehát, hogy e versek is többnyire azokból az évekből (sőt hónapokból) származnak, amelyekből a kiadni tervezettek. Ugyanezekre az időszakokra esnek Kazinczy kiadási tervei.
(az episztolák önálló kiadási tervei a levelezésben) – 1811–1812
Kazinczy az episztolák önálló kiadásának tervéről tudomásunk szerint először Ragályi Tamás-nak írott, 1811. november 25-i levelében tesz említést (5526. sz.), majd december 6-án Kis János-nak már részletesebben is kifejti elgondolását: „most arra törekszem, hogy Epistoláimat vagy 20 számra vihessem, ’s akkor kiadom. Ezek mind Jambéjonokban lesznek írva. Ezek után scandált, rímes és egyenetlen (majd hosszabb majd rövidebb) sorú versekben fogom írni Epistoláimat, hogy azok az újak Epistoláimnak második Kötetét tehessék. Az újabbakban könnyebb elevenebb tónust viszek, – ezeknek a’ mostaniaknak tónusok komoly – és characterek épen úgy Hochsinn mint a’
Horátzéinak a’ bölcseséggel öszvepárosított bolondoskodás vagy inkább csak bohóskodás. Csak attól akarnék őrizkedni, hogy Epistoláim Chriáknak ne tartatthassanak.” (KazLev. IX. 174., 2107. sz.).
Az episztolák hangnemi és versformabeli különbözőségének műfajelméleti szempontú megkülön-böztetése mindvégig fontos témája Kazinczy leveleinek (l. erről Labádi Gergely: A magyar episzto
la a felvilágosodás korában, Bp., 2008., 88–101.). Kitér erre Kölcseynek írott 1812. január 5-i leve-lében is, ahol a tervezett episztolakötetről szintén újabb információkat találunk: „Tizen eggyet tartottam-meg, a’ többit elvetettem, de némellyíket újra dolgozom. Talán a’ jövő esztendőben ki-ereszthetem a’ jambejonokban írottakat.” (KazLev. IX. 210., 2121. sz.) Egy hét múlva, január 12-én pedig Vida Lászlótól kéri egyes episztolái másolatát, mert nála nincs meg minden, vagy legalábbis az újabb változatok (2126. sz.), s Vidától meg is kapja ezeket, amint az április 15-i köszönőleveléből kiderül: „Örvendve vett leveled elhozá nékem azon versdarabjaimat, mellyeket nyugtalanúl vár-tam, hogy Epistoláim’ Gyűjteményébe őket beírhassam” (KazLev. IX. 398., 2205. sz.).
Az idézett levelekben rövidebben vagy hosszabban több episztoláról is szó esett (a Nagy Gáborhoz, Wesselényihez, Csereyhez, Dessewffyhez, Helmeczyhez, Törökhöz és az Arcáshoz írottakról, valamint Orczy Lőrinc Bugaczi Csárdájának átiratáról), ezek száma összesen 8, s Kazinczy azt írta, hogy már 11 van készen, valamint hogy 20-ra tervezi növelni számukat. Ha a levelek adatait összevetjük a táblázatban a listák alapján felsorolt episztolákkal, akkor azt látjuk, hogy 1811. január 5-ig még a Berzsenyi- és a Vitkovics-episztola készült el, a listákban már nem szerepel, de 1809-es a Ráday Pálhoz szóló vers is, így éppen megvan a Kazinczy által megadott 11 darab. A Dessewffyhez írottak közül itt értelemszerűen az 1809-es vehető figyelembe, nem a listá-kon szereplő 1812-es, az valójában a további (20-ra tervezett) bővülésénél számítandó be, másik négy verssel együtt. 1812 február–március folyamán ugyanis 5 episztola volt készülőben Kazinczy műhelyében, közöttük régebbi ihletek lezárása és új kezdemény is, az ötből 4 teljesen el is készült (Dessewffyhez, Siposhoz, Szentgyörgyihez, Soós Pálnéhoz, s töredékben maradt a Gyulay Karolinához kezdett verses levél), így a 20-nak már csak a negyede hiányzott. A terv megvalósítá-sa azonban itt elakadt, nem is beszélve a megemlített második kötetről.
Az episztolagyűjtemény kiadásának gondolata időben jól körülhatárolható, és pontosan köthe-tő versek egy csoportjához. Az első két említés 1811. november 25-i és december 6-i dátumú, vagyis azokból a napokból való, amikor Kazinczy egyszerre három nagyobb episztoláját fejezte be (november 21., 25., 27.). A terv az 1809 és 1811 között készült versekre épül, minden akkori episz-toláját számba vette, a válogatás, amire levelében utal, nem értelmezhető az ismert versanyag alap-ján. Ez az elgondolás mintegy kiteljesíti az aprónyomtatványokban megkezdett publikációkat,
ezek nagyobb és jelentősebb része episztolákat tartalmaz, e három évben egy-egy jelent meg, a Tövisek és virágok megjelenése előtt és közvetlenül utána Kazinczy ezekkel volt jelen a nyomtatott nyilvánosságban. A lendület 1812 elejéig kitartott, amit az újabb episztolatermés bizonyít, s ha nem is lett belőle kötet, a később a végső listára kiválogatott 18 vers közel kétharmada, 11 darab ebben az időszakban, 1809–1812 között született.
– 1817 körül
Kazinczy 1817. május 10-én Döbrenteinek küldött egy verset ezzel a megnevezésjellegű cím-mel: Episztoláim’ 2dik Könyvének Első Darabja, majd 15-én Kölcseyvel is megosztotta ezt, immá-ron a későbbi A’ Múzához címmel, s az előző közlést ezúttal kommentárként illesztette a szöveg mellé (3430., 3436. sz.). Ez az a vers, amely a II. listán Tekint. Tudós Kisassz. megnevezéssel szere-pel, s nincs beszámozva, nyilván mert kikerült az episztolák csoportjából, mint a listán szereplő másik darab is. E terv mögött nem áll tömbszerűen új episztolatermés (1815–1816 fordulójáról és 1816 végéről maradt fenn egy-egy, s ehhez a háromhoz jön még egy kezdemény 1817 márciusából), így leginkább A’ Múzához című vershez mint reménybeli nyitódarabhoz kötődő ötletként tudjuk értelmezni, amelynek folytatása sem adatolható.
(a listákhoz köthető gyűjteményes kiadási tervek)
Az 1820-as években már kevés új episztola született, mindössze négyet fejezett be Kazinczy, egyet-egyet 1821-ben és 1826-ban (Kornishoz, illetve Bártfayhoz), kettőt 1827-ben (Thalyhoz–
Farkashoz és Jankovichhoz), kettő befejezetlenül maradt 1822-ből és 1828-ból (Dessewffy Aurél-hoz és Széchenyihez). Az episztolák önálló kiadására vonatkozó terveket ekkoriban a levelezésből nem ismerünk, csak a gyűjteményes kiadás részeként került szóba, s leginkább a listák vallanak ezekről. Az I. lista Toldy Handbuchjának szerkesztési időszakához, a két másik lista a pálya legvé-géhez köthető.
– 1826–1827
I. lista (MTAK K 642., 152a, 1826–1827.; l. a Függelék 10. listáját)
Egy fekete keretes, ’Supremi Comites’ fejléccel ellátott, félbehajtott íven található, amelynek egyik felén autográf történeti feljegyzés van, az üresen maradt másik felére, 90 fokkal elforgatva került a jelen lista. A Jankovich-episztola teljesen hiányzik innen, a Thaly–Farkas-episztola pedig az eredeti lejegyzésből, ezt utóbb sötétebb színű tintával a lista végére írta Kazinczy. Mivel e két vers 1827 novemberében és decemberében készült, így ha abból indulunk ki, hogy azért nem kerül-tek bele az eredeti lejegyzésbe, mert még meg sem születkerül-tek, akkor a lista eredeti lejegyzése 1827 vége előtti kell legyen, de 1826 augusztusa utáni, mert az erre az időre datálható Bártfay-episztola viszont megtalálható benne. (Más logikus feltételezésre nem jutottunk, zavaró, hogy a Jankovich-episztolát nem írta oda pótlólag, noha az előbb született egy hónappal, mint a másik vers, amely kettős címzettjét viszont külön-külön tételként jegyezte fel utóbb a lista végére.)
A lajstrom keletkezésének vélhető időszaka, 1826–1827 egybeesik a Handbuch szerkesztési mun kálatainak időszakával, s az episztolák említései is ezzel kapcsolatosak a korabeli levelezésben (a Nagy Gábor-, a Sipos- és a Berzsenyi-episztola mellett a korai Horváth Ádám-versről és a Bugacz-átiratról esik szó különböző összefüggésekben). Összefoglalóan egyszer szól az episzto-lákról Kazinczy, mikor 1827. január 12-én ezt írja Toldynak: „Epistoláim meglehet hogy nem épen rosszak; de Epistolák.” (KazLev. XX. 182., 4726. sz.) Ez azonban nem feltétlenül vonatkozik ki-adási tervre, még akkor sem, ha utána a Bártfay-episztola szövegének megszerzését kéri Toldytól (mint 1812-ben Vidától más versekét), mert nála nem maradt példány. 1827. december 6-án pedig, örvendezvén, hogy a Jankovich-episztolát jól fogadták Toldyék, röviden végigtekint episztoláin, melyeket szeret (Jankovichhoz, Helmeczyhez, Berzsenyihez), melyeket nem (Wesselényihez, Nagy Gáborhoz, Csereyhez), s miért írt alexandrinusokban (Kornishoz, Festeticshez) (4865. sz.).
A listán megadott terjedelmeket összevetve az ismert kéziratok adataival azt állapíthatjuk meg, hogy két esetben nem egyezik meg az itteni adat a létező kéziratoldalakkal: a feltételesen a II. szö-vegcsoportba sorolt Wesselényi-episztolánál és az V. szövegcsoport Bugacz-versénél, ezek egyike sem volt már Kazinczynál a lista készítésének feltételezett idejében, 1826–1827-ben (az egyik a cenzornál maradt, a másik Toldynál). A többi csomó, így a legtöbb verset tartalmazó hatodik
mindegyik darabjának terjedelme megegyezik a listán megadottakkal. Valamely kiadási tervnek és valamiféle gyűjteményes összeírásnak lennie kellett tehát a lista készítésekor, hacsak nem külön-böző időkben keletkezett, önálló kéziratok összegyűjtéséről és lajstromozásáról van szó ebben az esetben is, mint ahogy azt a Handbuch előmunkálatai során egyébként láthatjuk.
– 1830
II. lista (MTAK K 622., 164a; l. a Függelék 11. listáját)
A lista önálló lapon található, melynek hátoldalán egy 1825. november 9-én készült, töredék-ben maradt vers első szakaszának autográf másolata található rájegyzésként (Ragyogó bérczére…).
III. lista (MTAK K 622., 168b; l. a Függelék 12. listájának a végét)
A lista a Toldynak küldeni tervezett versek összeírásának végén, pótlólagosan következik, a címek a sorszámok sorrendjében állnak, javítás nincs, minden szám előtt ceruzás jelzés (–) talál-ható.
A két lista szorosan összefügg egymással, az első az episztolákkal való számvetés és a közlési sorrend kialakításának a helye, a második az eredmény letisztázása. Az előbb keletkezett listára Kazinczy felírta a kiadásra érdemesnek gondolt versek címeit, majd mikor ezeket sorszámokkal sorba rendezte, kihagyott kettőt. Az első a már említett A’ Múzához című vers, a második a Bölönihez című, amely mellett jegyzés utal annak tervezett áthelyezésére az Arcképek ciklus darab-jai közé. A lista végén áthúzott cím (talán: <Csokonaihoz>) található. A végleges számozás sze-rinti 1–6. versek címei alá vannak húzva, ami esetleg a számozáshoz szolgálhatott segédül, de aztán abbamaradt. Az átszámozás tényére a lap tetején lévő (a lista után, de egyező kézzel írott) megjegy-zés figyelmeztet, az így előállott sorrend teljesen megegyezik a III. lista sorrendjével. A számok előtti ceruzás jelek a címek és a kéziratok esetleges megfeleltetésekor kerülhettek oda, aminek feltételezése egybevág a lista keletkezési körülményeiről tudható adatokkal, de nem bizonyítható.
Kazinczy 1830. október 18-án tervezte küldeni Toldynak versei csomóját, ekkor készült a jelen lista eredeti lejegyzése, amelyen az episztolák még nem szerepeltek. A csomót végül csak november 4-én küldte el egy másik, az előzőről készült, november 1-jei keltezésű lista kíséretében, amelyen még ugyancsak nem voltak rajta az episztolák, ami nem is csoda, mert a levélben erre nézve meg-jegyzi: „Verseim’ csomóját, az Epistolákon kivül, mellyek nincsenek letisztázva, itt küldöm.”
(KazLev. XXI. 395., 5229. sz.) Egy hónappal később, december 3-án, mikor további kéziratokat küld, levelében megjegyzi, hogy a csomó szállítója „Viszi XVIII. Epistoláimat is” (KazLev. XXI.
418., 5247. sz.). Kazinczy tehát november folyamán készítette el episztolái csomóját, s ezek listáját jegyezte fel pótlólag a nála maradt október 18-i lajstromra (a ceruzás jelek e kézirattal való megfe-leltetést szolgálhatták), még az episztolacsomó december 3-i elküldése előtt. S minthogy a külden-dő episztolák köre és rendje, amelyet a III. lista tükröz, a II. listán alakult ki, ezért azt is ugyaner-re az időugyaner-re tesszük.
Toldy 1831. január 11-én jelzett vissza, egy kész kötettervet küldvén, ebben az episztolák külön könyvben állottak, de nem sorolta fel mindet, csak az első hármat, a hatodikat és az utolsót, vala-mint az elejére és a végére vetette a Horváth Ádám- és a Széchenyi-episztolát, azzal a megjegyzés-sel, hogy ’hibázik’ (KazLev. XXI. 450., 5268. sz.). Ebben az időszakban tehát egyértelműen a gyűjteményes kiadás részeként esik szó az episztolákról, elkészült nemcsak listájuk, hanem kézira-tuk is, noha csak a lajstromok maradtak fenn, azonosítható kéziratcsomó nem.
(a fennmaradt szövegcsoportok)
Kazinczy episztoláinak fennmaradt csomói is töredékesek, s valószínűsíthető, hogy a jelenleg ismerteken, illetve azonosíthatóakon kívül is voltak ilyenek, legalábbis egyes episztolák kéziratai-nál felmerülhet a gyanú, hogy nagyobb egység részei lehettek. Különösen néhány keretes, illetve kereten belül megvonalazott kézirat jöhet itt szóba, melyek jelenleg egymagukban állnak, s egy-mással sem hozhatóak közvetlen kapcsolatba:
– Gróf Török Lajoshoz (RGy Szemere-tár III. 657–659.), az első változatban 1801 körül készült vers 1811-es tisztázata, amelyet 1812 elején fogalmazványként folytatott Kazinczy;
– Gróf Dezsőffy Józsefhez (MTAK M. Irod. Lev. 4r. 118.), az 1809-es episztola ugyanakkor ki-adni tervezett kézirata, melyre Berzsenyihez szóló 1812-es levelét írta Kazinczy;
– Berzsenyihez (MTAK K 625., 118a–124b), a Magyar Régiségek és Ritkaságok tervezett második kötetébe illesztett 1810-es kézirata az 1809-es versnek.
Mindhárom vers az első episztolák közé tartozik, s kézirataik első lejegyzése is az episztolák 1811 novemberi kiadási tervei elé tehető, s tegyük hozzá, az ismert gyűjteményes lejegyzések elé is, vagy legalábbis az első ilyennel azonos időre.
– Episztolák I.
RGy Szemere-tár III. 11–12., 17–18., 23–24., 29–30., 35–36., 41–42., 47–48. és 53–55. (1811) Kékes papír egybevágó lapszélekkel, néhol barnás elszíneződéssel a felső-külső sarkon, a fejléc-ben két vonás, kihagyva a hely a lapszámnak, teljesen egységes tintaszín és íráskép, mindez egyér-telműen a lapok és a fogás összetartozását bizonyítja. Az így tekintett csomóban két episztola ta-lálható (Vitkovics Mihályhoz és Floralbus Phocidensis Római Arcászhoz), a Vitkovics-vers utólag laponként külön-külön kötve a kötetbe, a másik egybefüggő kétlapos fogás. Ez utóbbiban utólagos javítások találhatóak a margón, ezek fogalmazványjellegűek. A keletkezési időt a második vers e javításai alapján lehet kijelölni, mivel azok a napra pontosan datálható megelőző levélforrástól az ugyancsak napra pontosan datálható következő levélforrás szövegállapotához vezetnek, a mindkét költeményt tartalmazó egységes kéziratcsomó így 1811. február 26. és március 8. közé tehető (l. a 156. szövegidentitás jegyzetét).
– Episztolák II. OSZK Analekták 2971/10a–c, (1816) – Episztolák III. OSZK Analekták 2971/2., 6., 7. (1817 után)
Az egy jelzeten található kéziratok karakteresen eltérnek egymástól, az első folytatólagosan írott csomó, a második önálló lapokból áll, de e lapok összetartozása sem kétséges a papír- és az írásjellemzők alapján. Az egybetartozó csomó 1816-ban, a külön lapokból álló 1817 körül keletke-zett, s mindkettő Toldyékhoz került a Handbuch szerkesztése idején, de az episztolák listáival karakteres összefüggés nem mutatkozik, a versek közül a Sipos- és a Nagy Gábor-episztola, vala-mint A’ Múzához jelent meg a Handbuchban, legalább részben e kéziratok alapján. (Minderről részletesen l. a Handbuch kapcsán írottakat, a II. szövegcsoport az ottani C, a III. az ottani B csomóval azonos.)
Nagy valószínűséggel a II. csomóhoz tartozott eredetileg az OSZK Quart. Hung. 1238., 35a–39a jelzetű kézirat is, a papír minősége, mérete, az íráskép erre vall, de mivel ezek nem olyan karakteres egyezések, mint az ugyanebben a kötetben található másik kézirat és a VI. csomó egye-zése, így itt összetartozásukat teljes bizonyossággal nem állíthatjuk. A kézirat eredetileg a csomó első darabja volt, mert ELSŐ KÖNYV. főcím található rajta, a listákon is mindig első darabként szereplő Wesselényi-episztola előtt. Utóbb ezt a főcímet áthúzta, mikor a szöveget átjavítgatta a Felső Magyar Országi Minervában való közlés céljára. A kéziratra jegyezve megtalálható a kassai cenzor 1824-es nyomtatási engedélye is, mindez időrendileg összhangban áll azzal, hogy az ekkor szétbontott csomó másik része 1826–1827-ben került Toldyékhoz.
– Episztolák IV.
MTAK K 622., 53a–60b és 77a
Az élesre vágott széllel rendelkező lapokon ceruzával rajzolt keret, azokban a sorok helye ugyancsak ceruzával vezetővonalként halványan meghúzva, a szöveget az így kijelölt helyre tisz-tázta Kazinczy, az első versben utólagos javítások találhatóak. A többlapnyi fogásban a két vers folytatólagosan van írva, előbb a Berzsenyi-episztola, majd az 58b oldaltól a Bugacz-átirat. A to-vábbi egy lap a kézirat jellemzői alapján egyértelműen ehhez a csomóhoz tartozik, rajta öt sor, a Buczy-episztola vége. Keletkezési idejéhez támpontot a Bugacz-átirat jelent: a jelen kézirat szöveg-állapota lényegében megegyezik a Hébe 1822. évi kötetében megjelent szöveggel, s hiányzik ugyan-az a sor innen is, melyet Igugyan-az Sámuel, a szerkesztő hagyott ki, mert póriasnak ítélte ugyan-azt. Ha viszont e sort csak a szerkesztő hagyta ki, akkor e kézirat nem lehetett a kiadás előzményforrása, csak arról készült másolat. A kötetet Kazinczy már 1821 májusában olvasta, így a jelen kézirat eredeti lejegy-zése ezt követően készülhetett (de hogy mikor és miért, nem tudjuk, l. erről még alább).
– Episztolák V.
MTAK K 622.
124ab (eredetileg: 121–122.): az egylapos számozott töredék a Szentgyörgyi Józsefhez írott episztolát tartalmazza, a jelenleg nem ismert vagy elveszett 123. oldalon volt a vers utolsó hét sora.
136a–139b (eredetileg: –): az oldalak számozatlanok, de a fejléc a többi kézirategységhez ha-sonlóan ki van alakítva a később beírandó oldalszámoknak, itt a Horváth Ádámhoz írott episztola található.
140a–142b (eredetileg: 71–76.): a 71. oldalon a Berzsenyi-episztola utolsó tizenkét sora, a 72.
oldaltól a Bugacz-átirat.
A három fogás összetartozását a papír minősége, a tinta színe és a kézírás egyezése alapján ál-lítjuk, a számozás, illetve annak kihagyott helye ugyancsak erre vall (a számozatlan lapok ugyan-akkor kicsit keskenyebbek). Van még a görögös epigrammáknak is egy kétlapos fogása 1813 tava-száról, melynek írásképe hasonlatos ezen episztolacsomóéhoz, de az összetartozás melletti egyéb bizonyítékok hiányában meg kell elégednünk eme hasonlatosság jelzésével.
A csomó keltezéséhez a levelezés adataiból nyerhetünk támpontokat. Az 1827. augusztus és október folyamán Toldyval váltott levelekben, mint már említettük, a Sipos-, a Nagy Gábor-, a Berzsenyi-, a Horváth Ádám-episztola, valamint a Bugacz-átirat került szóba. Az első kettőt a II.
és III. kéziratos csomó tartalmazta, a további három pedig az V. csomóban található együtt, a Szentgyörgyihez írott verssel kiegészülve. A II. és III. csomónál bizonyítható, hogy Toldynál vol-tak, mert a levelekben szövegszerűek az említések, az V. csomó második és harmadik fogása eseté-ben ezek hiányában csak valószínűsíthető.
A Berzsenyi-versről Kazinczy tesz említést 1827. október 10-én (4846. sz.), a Horváth Ádám-hoz szóló esetében levélváltás történt: Toldy a betétdal közlését javasolta (4841. sz.), Kazinczy október 5-i levelében küldte annak új változatát, majd hozzátette: „A’ dalnak elébe és utána vetett hexameterek előttem még ma is kedvesek, de azoknak el kell maradni, mert Horváth Ádámnak emlékezete előttem kedves ugyan, de iszonyodom verseitől.” A fogság utáni időszakból a teljes episztolának csak egy kézirata ismert, ez, ami az V. csomóhoz tartozott. Mindez persze önmagá-ban nem jelenti azt, hogy ne lehetett volna egy számunkra nem ismert kézirata Toldynál, de rendel-kezésre álló adataink szerint most erre gondolhatunk.
A Bugacz-átiratra nézve Toldy 1827. augusztus 11-i levelében mentegetőzni kényszerült:
„Kézikönyvem I. kötete tehát még e hónapban kijő. Neheztelni fogsz. Bugaczi Csárdád a Hebe szerint van, mert Stettner, elmenvén, kézirataidat magánál tartotta. Most itt volt, átadta – post festa – s íme látom a hibát.” (KazLev. XX. 329., 4815. sz.) Volt tehát egy kézirat, amely a Hébéhez képest javított szöveget tartalmazott, s ezt késve látta csak Toldy: a jelen V. csomóban ennél a versnél utalás történik azon sorra, melyet a szerkesztő, Igaz Sámuel hagyott ki a Hébe szövegéből, Kazinczy utólagos kommentárja ezt a tényt közli, s megad egy javítási alternatívát is. A szöveg egyébként lényegében egyezik a Hébe szövegével, így mikor Toldy a közlés hibájára utalt, az nem-igen vonatkozhatott másra, mint a kihagyott sorra, melyet Kazinczy a jegyzésével külön kiemelt a jelen kéziratban.
Az ugyanitt, a cím mellé írott másik kommentár is a Hébe közlésére utal, ráadásul a lap tetején rövid tájékoztató szöveget fogalmazott Kazinczy arról, hogy a vers Orczy Lőrinc költeményének jambusokba való átirata, mindezt német nyelven – ez így együtt megint csak a Handbuchban való közlés szándékával összefüggésbe hozva nyer értelmet (mert egyébként miért írna német tájékoz-tató szöveget a vers kéziratára). Mindezek alapján arra gondolhatunk, hogy ez a kézirat jutott Toldy kezébe késve, az előszámlált bizonyítékok egyenként feltételesek, így együttesen azonban felettébb valószínűnek tűnnek. A csomó keltezésére nézve ez azt jelentheti, hogy Toldyhoz való 1826-os elküldésének idejére már a javítások is megtörténtek rajta, ugyanakkor e csomó a további-akban már nem játszott szerepet az episztolák gyűjteményének kiadási terveiben, a listák készíté-séhez sem használhatta fel. Az elmondottak azonban lényegében csak az utólagos javítások kelet-kezési idejére nézve relevánsak (ez alapján 1821–1826 közé tehetőek), az eredeti lejegyzésről csak annyi állítható bizonyosan, hogy 1826 előtt készült (de hogy egy évvel vagy egy évtizeddel, az nem
Az ugyanitt, a cím mellé írott másik kommentár is a Hébe közlésére utal, ráadásul a lap tetején rövid tájékoztató szöveget fogalmazott Kazinczy arról, hogy a vers Orczy Lőrinc költeményének jambusokba való átirata, mindezt német nyelven – ez így együtt megint csak a Handbuchban való közlés szándékával összefüggésbe hozva nyer értelmet (mert egyébként miért írna német tájékoz-tató szöveget a vers kéziratára). Mindezek alapján arra gondolhatunk, hogy ez a kézirat jutott Toldy kezébe késve, az előszámlált bizonyítékok egyenként feltételesek, így együttesen azonban felettébb valószínűnek tűnnek. A csomó keltezésére nézve ez azt jelentheti, hogy Toldyhoz való 1826-os elküldésének idejére már a javítások is megtörténtek rajta, ugyanakkor e csomó a további-akban már nem játszott szerepet az episztolák gyűjteményének kiadási terveiben, a listák készíté-séhez sem használhatta fel. Az elmondottak azonban lényegében csak az utólagos javítások kelet-kezési idejére nézve relevánsak (ez alapján 1821–1826 közé tehetőek), az eredeti lejegyzésről csak annyi állítható bizonyosan, hogy 1826 előtt készült (de hogy egy évvel vagy egy évtizeddel, az nem