Kazinci András Es Vinai Ödönfi
Erzébet. 1787 vagy 1788. MTAK K 642.,
110a–111b. Autográf
tisztázat. Csoportos.
(Régibb Stúdiumaim.)
1823 1032.
Megjelenések
Abafi, 1879., I. 153–157. (Kazinczy András címmel); Gergye, 1998., 197–200. A jegyzetekben másik szövegváltozatként közölt vers (430–432.) valójában Kazinczy András költeménye, ez jelent meg az Orpheusban is (l. erről Váczy, 2012., 29–30.; Orpheus, 2001., 498.).
Keletkezéstörténet
Kazinczy bizonytalanul emlékszik, két évet (1787 vagy 1788) ad meg a Régibb Stúdiumaimban a keletkezés idejeként, de bizonyosan állítja, hogy 1788 nyarán felolvasta Rádaynak. Megemlíti továbbá, hogy a vers „Stolberg hasonlatosságára” készült és hogy befejezetlenül maradt. Más infor-mációnk nincs a vers keletkezéséről, s az sem egyértelmű, hogy melyik Stolberg mely művére tör-ténik utalás.
Magyarázat
Kazinczy András I. (1660 v. 1662–1728), Kazinczy dédapja, 1686-ban vette feleségül Eödönffy Erzsébetet (?–1732), ezután a hozományként kapott, Kassától keletre eső vinnai birtokon éltek.
Kazinczy Andrásnak mátkájához szóló két verses levelét (1685-ből és 1686-ból, Bártfáról) Kazinczy közölte az Orpheusban, melyekhez lábjegyzetben pár soros életrajzot mellékelt Kazinczy András-ról (Orpheus, 2001., 203–206.). Családtörténeti feljegyzései, másolatai közül sok vonatkozik rá (Kazinczyana, MTAK K 621.), eredeti záloglevele ugyancsak az akadémiai hagyatékrészben talál-ható (MTAK Tört. 2r. 166.). Részletes életrajzát, levéltári források és Kazinczy kéziratos jegyzései alapján l. Váczy, 2012., 28–32. (vö. még PEml., 2009., 872.).
19.
szövegidentitásA’ Lillám’ szája/A’ Czenczim szája/Lollym’ szája 1788. március 10.
(Korai versek I.) 1789 Ab 866.
3. A’ Czenczim szája.
(Korai versek III.) 1791 Bb 915.
4/2. Utólagos
6. Lollym’ szája. Poetai Berek, 162–163.
1. KazLev. I. 212–214., a vers: 213–214. (148. sz.).
3. Orpheus, 2001., 198–199.
6. Abafi, 1879., II. 114–115.; Gecsei, 2008., 16.
Alakulástörténet
(a szövegidentitás keletkezése)
Kazinczy a vers keletkezési idejéül minden forrásban 1788 márciusát jelöli ki (egy helyütt a napot is pontosítja: március 10.), a keletkezés helyének pedig Miskolcot adja meg, egy kivétellel, ahol a ’Szikszó körül’ megnevezés szerepel (ez a forrás töredékes, csak a címet és az első két sort tartalmazza). A korabeli hivatalos tanügyi iratok alapján tudható, hogy Kazinczy 1788. március
10-én valóban Miskolcon tartózkodott (Szikszón 4–5-én és 12–13-án volt), így ez megerősíti a Korai versek I.-ben található pontos datálást.
Más adatok alapján viszont e keltezés egészével kapcsolatosan merülnek fel kérdések. Ráday Gedeonnak 1788. szeptember 27-én küldi a verset, e szavak kíséretében: „Én miólta Bétsből meg-jőttem, tsak két ízben nyúltam a’ Litteraturához. Eggyik alkalmatossággal Secundusból végzettem el az ide zártt Elegiámat”. Ez az első ismert szövegforrás, így kérdés, hogy a ’végzettem el’ mit je-lent itt: ha megírást értünk rajta, akkor a vers keletkezési idejét 1788 szeptemberére kell tennünk, mert ekkorra tért vissza Kassára Bécsből, ha viszont befejezést, akkor ez nem feltétlenül cáfolja az 1788. márciusi keletkezési időt, mint egy (fenn nem maradt) első kidolgozás dátumát – ez utóbbit látjuk valószínűnek.
A másik ellentmondó adatot a Pályám emlékezete kidolgozásaiban találjuk: 1786-os bécsi útja egyik eseményeként írja le, hogy Johann Baptist von Alxinger osztrák költővel a német és a magyar nyelv hangzásáról cseréltek eszmét éppen Alxinger Secundus-fordítása kapcsán, s Kazinczy is idé-zett egy saját példát, a jelen vers 10. sorát, amely egyébként minden kidolgozásban azonosan hang-zik (PEml., 2009., 496., 600., 769.). Ha minden részletében hitelt adunk Kazinczy emlékezésének, akkor a jelen verset 1786-ra kell datálnunk. Egy feljegyzésében viszont, ahol ugyanezt a történetet meséli el, 1791-es dátumot ad meg (PEml., 2009., 93–94.). Mindezek alapján és más adatok hiányá-ban leginkább csak a bizonytalanságot tudjuk jelezni, a jelen szövegidentitás keletkezési dátuma-ként pedig megtartjuk azt, amit Kazinczy kijelölt: 1788. március 10-ét, amúgy is ez tűnik a legva-lószínűbbnek.
(a szövegállapotok összevetése és sorrendje)
A rendelkezésre álló 9 szövegforrásból kettő, melyek a Régibb Stúdiumaim két különböző he-lyén találhatóak, csak címet, illetve címet és két sort őriztek meg, ezeket az alábbi összevetésben érdemben nem vesszük számításba. A 7 teljes forrás 8 szövegállapotot őrzött meg, ezek között nincs két tökéletesen egyező. A szövegváltozatok elkülönítésének fő szempontjaként a címet (vagyis a név használatot), illetve a sorszintű eltéréseket tekintjük (az 1., az 5–6. és a 14. sorban), a kisebb, szónagyságú különbségeket alváltozatokként értelmezzük (vannak csak egy forrásban feltűnő sza-vak is, ezeket nem vesszük számba egyenként).
Cím 1. sor 14. sor
1. Lillám’
szája Mint a’ hajnal ezüst harmat
tsepjébe förösztött Ortzáimnak epedtt színire fesse
magát. A
2. Ortzámnak sáppadtt színire fesse
magát!
3. Czenczim’
szája Mint a’ harmatozó Hajnal’ nedvébe
förösztött Ortzámnak halvány színire fesse
magát. B
4. Mint a’ harmatozó Reggel’ nedvébe
förösztött <Ortzámnak halvány színire fesse magát!>
5. Ortzámnak halvány színire fesse
magát!
6. Lollym’
szája Mint a’ harmatozó Reggel’ nedvébe
förösztött Mint arczom’ színe, légyen az is
halavány. C
9. Lollym’
ajkai
A címben szereplő három különböző név karakterisztikus különbséget jelent, az 1. sorban az első két forrás, a 14. sorban pedig az utolsó két forrás tér el markánsan a többitől. Az 5–6. sor ese-tében megint csak három erősen különböző megoldást találunk, ez a szöveghely azonban a Korai versek III. kidolgozásán végrehajtott javítások alapján további következtetéseket is megalapoz.
5. sor 6. sor 1. Álla pedig ’s ortzája fejér: nem tartja
külömben Vér szín szegfőjét Albia gyenge kezed. A
2. Vér szín szeg-főjét a’ Chloe gyenge keze.
3. A’ ki-fakadtt pipatsot gyenge kezébe’ Lili. B
4. fejér
Álla pedig ’s ortzája <ragyog>; <nem tartja külömben>
<a’ Lili’ gyenge keze>
<A’ ki-fakadtt pipatsot gyenge kezébe Lili.>
5. Álla pedig ’s ortzája fejér; nem tartja
külömben A’ ki-fakadtt pipatsot a’ Lili’ gyenge keze.
6. Álla pedig ’s szép arcza fejér. Így játsza
nak eggyütt Innepi pártáján a’ pipacs és liliom. C
9.
Látható egyrészt, hogy a Korai versek III. (4.) javítása az Orpheus (3.) szövegállapotától a He
liconi virágok II. kötetének (5.) szövegállapotához vezet, másrészt viszont az is látható, hogy a végrehajtott javítások és az eredeti alakok egyaránt áthúzva állnak, s nincs mellettük új megoldás.
A többi javítás egyébként vagy valami más forrásban nem található megoldással helyettesíti az Orpheus és a Heliconi virágok II. kötete egymással megegyező szöveghelyét, vagy áthúzza ezt, de nem ad új variációt. Mindebből arra következtetünk, hogy a Korai versek III. alaprétege az Orpheus és a Heliconi virágok II. kötete közé tehető sorrendileg, a javítások-áthúzások viszont ez utóbbi után keletkeztek, még a Poetai Berek előtt, de nem vezetnek át hozzá szövegszerűen, csak a korrek-ció helyét jelzik előre.
(a szövegforrások keletkezési ideje)
1. Levél Ráday Gedeonnak, 1788. szeptember 27.
2. A Korai versek I. 1789. április és szeptember közöttre tehető, elsősorban májusra és/vagy augusztusra.
3. Az Orpheus II. kötetének 2. száma 1790. október–november táján került leadásra, s decem-berben jelent meg.
4. A Korai versek III. alaprétege 1791 folyamán került lejegyzésre, a javítások 1791 utániak, de pontos keletkezési időt nem tudunk meghatározni e vers esetében.
5. A Heliconi virágok II. kötete 1792 elején, legvalószínűbben januárban került lejegyzésre.
6. A Poetai Berek kézirata 1812. február 14-i dátumú (16-án elküldött) levélhez csatolva került Pestre, a kötet 1813. március legelején jelent meg.
7–8. A Régibb Stúdiumaim 1823-ban került lejegyzésre.
9. Fordításcsomó II., 1828–1830.
(a szövegváltozatok időrendjének összefoglalása)
(A) A szövegidentitás keletkezési ideje körül némi bizonytalanság van az adatok ellentmondó volta miatt, így a Kazinczy által kijelölt 1810. március 10-i időpontot fogadjuk el. Az első ismert forrás ez év szeptemberi, ennek társszövegforrása bő fél évvel későbbi lejegyzés.
(B) A második szövegváltozat 1790–1791 körül volt érvényben, a 3–5. szövegállapot közül az első, az Orpheusban (az eredeti latin szöveg és egy verstani jegyzet kíséretében) megjelent vált is-mertté, a társszövegforrások kézírásban maradtak. A Korai versek III. szövegén végrehajtott javí-tások e szövegállapot felbomlását mutatják, ennek pontos időpontját nem tudjuk meghatározni (1791 után és 1813 előtt történt).
(C) Az utolsó változat az 1813-as Poetai Berekben vált ismertté, s ez volt érvényben a pályavégi gyűjteményes kötetek összeállítása idején is, 1828–1830 táján.
Forrás
Johannes Secundus (Jan Nicolai Evaerts) (1511–1536) holland újlatin költő Liber Basiorum (Csókok könyve) című gyűjteményének 17. darabja. Kazinczy önéletírásaiban egybehangzóan me-séli el a történetet, hogy Secundus műveinek egy „igen rossz, igen mocskos kiadásá”-t Sárospatakon Török István, a magántanítója adta a kezébe, s ez nagy hatással volt rá (PEml., 2009.,. 426., 459., 481., 572., 731.). Váczy János ezt a kiadást az 1619-es első teljes Opera-editióval azonosítja (Váczy, 2012., 55.), de forrását nem adja meg. Itt a Kazinczy által az Orpheusban közölt szöveget vesszük át, ez csak két helyen tér el az 1619-es kiadás szövegétől, az 1. sorban ’ruborem’ áll ’colorem’ he-lyett, a 9. sorban pedig ’dum’ a ’cum’ helyett (Joannis Secundi Hagiensis poetae elegantissimi, Opera quae reperiri potuerunt omnia, kiad. Petrus Scriverius, Leyden, 1619., 100–101.).
Qualem purpureo diffundit mane ruborem Quae rosa nocturnis roribus immaduit.
Matutina rubent Dominae sic oscula nostrae Basiolis longa nocte rigata meis.
Quae circum facies niveo candore coronat, Virginis ut violam cum tenet alba manus.
Tale novum seris cerasum sub floribus ardet, Aestatemque et ver cum simul arbor habet.
Me miserum! quare dum flagrantissima jungis Oscula, de thalamo cogor abire tuo!
O saltem labris serva hunc formosa ruborem;
Dum tibi me referet noctis opaca quies.
Si tamen interea cujusquam basia carpent, Illa meis fiant pallidiora genis.
Magyarázatok
Lilla, Albia, Chloe, Czenczi, Lili, Lolly: fantázianevek (Kazinczy névhasználatáról általában l.
A’ Tavaszhoz magyarázatait, 14. szövegidentitás).