LÁSZLÓ ISTVÁN ÉS SZERÉNYI SÁNDOR JELENTÉSEI
4 A legtöbb liclycn László István idéz a prédikációkból, sőt egy alkalommal meg is jegyzi: „Követke
ző mondatát szóról szóra idézem. " Lásd I I . fejezet 64. számú dokumentum.
pap v é l e m é n y é h e z . Gyakran félremagyarázza, félreérti a papok megnyilatkozásait.
Például, amikor a p r é d i k á c i ó b a n a szeretetről, ellenségeink szeretetéről volt szó, László a j e l e n t é s b e n így s o m m á z z a véleményét: „Persze mindenki úgy értelmezte, hogy az ellenség szereletének hangoztatásával a közelgő változást jelzi a pap. "4 7 Egy m á s i k alkalommal a pap a lopás bűnéről beszélt. László szerint t e n d e n c i ó z u s a n , m i vel „ nyilvánvaló lelt, hogy az államosításokra gondol"** Egy pap prédikációjában a lelki bélpoklosok három típusát különböztette meg: a r á g a l m a z ó k a t , a b e s ú g ó k a t és az elégedetlenkedőket. Mindegyiket részletesen jellemezte, de csakis múltbeli, pol
gári kori példákkal. László István sérelmezte, hogy „a besúgókat nem az osztályharc embereinek tüntette fel, hanem éjszakázó, rosszindulatú egyéneknek, akik mások csa
ládi életéi próbálják megrontani alattomosan ",49
László és Szerényi szövegértelmezései, magyarázatai - a k á r c s a k az általuk hasz
nált szófordulatok - valóban j e l l e m z ő e k rájuk és korukra.5 0 L á s z l ó István egy alka
lommal kihallgatta egy fiatalokból álló kirándulócsoport beszélgetését. V é l e m é n y é t így s u m m á z t a : „ Ügy látszik, a klerikális-reakciós fiatalság megakar előzni bennün
ket - azt is mondhatnám: le akar győzni bennünket - a kirándulásrendezésben. "
Szerényi S á n d o r 1953. áprilisi j e l e n t é s é b e n írja: „ ...az imperialisták kardcsörtető ké
szülődései, fenyegetőzéseik, végül de nem utolsósorban Sztálin elvtárs bekövetkezett halála, az ellenséges papok körében és ezek nyomán egyes templomok környékén a klérus befolyása alatt álló reakciós világiak körében is az úgynevezett »éhes disznó makkal almodik« alapon, bizonyos ellenforradalmi illúziók jogosságál ébreszti fel és táplálja. Vannak olyan hangok, amelyek a megnövekedeti vérszemet [sic!] mulatják, egyesek közeli változásokról ábrándoznak.
László István a Szerényitől kapott feladatok e l v é g z é s é h e z többféle segítséget is kapott. A papok, templomi s z e m é l y e k nevének, kilétének a z o n o s í t á s á h o z az egyház
ügyi előadó László rendelkezésére bocsátotta különböző listáit, j e g y z é k e i t .5 3 N é h a m é g ezek sem nyújtottak e l e g e n d ő s e g í t s é g e t .5 4
László t ö b b alkalommal is számíthatott a k ü l ö n b ö z ő kerületi tanácsokon dolgozó elvtársak, n é m e l y i k iskola igazgatójának, p e d a g ó g u s a i n a k k ö z r e m ű k ö d é s é r e egyház
ügyi felderítése kapcsán. Semmilyen nyoma nincs, hogy például ö n s z o r g a l m ú a n
vet-Lásd I I . fejezet 10. számú dokumentum.
4 í i Lásd I I . fejezet 24. számú dokumentum.
4 9 Lásd I I . fejezet 49. számú dokumentum.
5 0 Néhány példa: „ lappangó klerikális-reakciós mozgalom "; „ úri népség, úri reakciósok "; „ egyházi reakció szervei - a ministránsok élcsapata "; „az ellenség meghangosoctása "; „klerikális-reakciós ra
vaszkodás "; „ a sekrestyében szabadon kiélték reakciós hajlamaikat "; „ a ministránsok elitgárdája "; „ a klerikális reakció behatolása " stb.
5 1 Lásd I I . fejezet 22. számú dokumentum.
5 2 Lásd I I I . fejezet 4. számú dokumentum.
5 3 Például: Az Esztergomi Főegyházmegyei Hatósághoz tartozó budapesti plébánosok, kántorok, lel
készek, sekrestyések, káplánok névsora és lakcíme. BFL X X I I I . 102. c. 11 16/6/2; Kimutatás a budapesti plébániák nagyságáról kerületenkénti felsorolásban (1953). BFL X X I I I . 134.
5 4 Lásd I I . fejezet 34. számú dokumentum.
te-c fel a Veress Pálnc G i m n á z i u m igazgatónőjével a kapcsolatot egy r á k o s s z e n t m i hályi katolikus diáklány kilétének kiderítése érdekében, vagy talán Szerényi tudtával, esetleg é p p e n rá hivatkozva.5 5 M á s alkalommal a Varga Katalin L e á n y g i m n á z i u m igazgatónőjével járt el közösen, amikor megállapították, hogy egy gimnazista lány ügyét „át kell tenni az Allamvédelemhez"'.56 N e m egyszeri eset, hogy L á s z l ó bizo
nyos ü g y e k b e n rendőri, államvédelmi b e a v a t k o z á s t tart s z ü k s é g e s n e k .5 7
M á s o k a t is m e g b í z László a templomi megfigyelésekkel, hogy megsokszorozhas
sa m a g á t . N é h a m é g gyermekeket is bevon ebbe a t e v é k e n y s é g b e . „Beszéltem Dene elvtársnővel a XIV. kerületi tanácsházban. Ügy látom: hasznos lesz az összeköttetést fenntartani vele. Megállapodtunk abban, hogy beépít egy igen megbízható úttörőpaj
tást a katolikus diákmozgalomba. "58
Hihetetlen energiával, érdeklődéssel végzi feladatát az idős p e d a g ó g u s . A függe
lékben, a templomok felsorolásánál közzétett térképen nyomon lehet k ö v e t n i , hogy Krisztina körúti lakásától mekkora területet utazott be László villamoson és a u t ó b u szon, hogy j e l e n t é s e i b e n képet adhasson a főváros katolikus életéről. T e l j e s í t m é n y é t m é g emeli a t ö m e g k ö z l e k e d é s korabeli gyatra színvonala, illetve lehetőségei, amikre L á s z l ó is gyakran panaszkodik. Utazásai során néha éppen a B S Z K R T miatt hiúsult meg egy-egy tervezett m e g f i g y e l é s .5 9
B á r feltételezhető, de nincs arra adat, hogy Szerényi utasította-e Lászlót, hogy mely kerületeket figyelje meg elsősorban. A nyugdíjas p e d a g ó g u s információi jelen
tős részét egykori m ű k ö d é s i területeiről, R á k o s s z e n t m i h á l y r ó l ( X V I . kerület), a X I V . kerületből, valamint a belvárosi, polgáribb kerületekből szerzi. Nagy h a n g s ú l y t kap
nak a korábbi „ ú r i " rétegek képviselői, az „ úri családok, úrijiúk, úriasszonyok, az úri népség".60 N é h á n y szórványtól eltekintve nem szerepelnek ugyanakkor L á s z l ó jelen
téseiben Csepel, Ó b u d a , Angyalföld, Újpest, K ő b á n y a , F e r e n c v á r o s m u n k á s l a k t a ke
rületei.
Szerényi Sándornak elsőrendű feladatai közé tartozott viszont a kerületi t a n á c s o k kal való kapcsolattartás, valamint a tanácsok egyházügyi m u n k á j á n a k k o o r d i n á l á s a . A m u n k á s l a k t a kerületeket általában maga ellenőrizte, t ö b b s z ö r is kiszállt a I I I . , X I I I . , X X . és X X I . kerületbe. A z ipari jellegű kerületekben szerzett tapasztaltairól
1953 j ú n i u s i j e l e n t é s é b e n részletesen is b e s z á m o l .6 1 Hibaként rótta fel, hogy a tanács osztályai között nincs meg a kellő koordináció, hiányzik az ö s s z m u n k a , a k ö l c s ö n ö s ség az e g y h á z ü g y i feladatok körében. Szerényi a maga szintjén nem látja mindazt át, ami a kommunista pár', az államvezetés szintjén m á r összefüggéseiben látszik. M i n denki a maga helyén teszi a dolgát, a sok kis információból, amelyet L á s z l ó , a kerületi
Lásd I I . fejezet 2. számú dokumentum.
5 6 Lásd I I . fejezet 14. számú dokumentum.
5 7 Lásd I I . fejezet 3., 12. és 69. számú dokumentum.
5 8 Lásd I I . fejezet 20. számú dokumentum.
5 9 Lásd I I . fejezet 25. számú dokumentum.
6 0 Lásd pl. I I . fejezet 5., 15., 24. és 39. számú dokumentum.
6 1 Lásd I I I . fejezet 6. számú dokumentum.
tanácsok és Szerényi mellett a párt, a rendőrség és az á l l a m v é d e l e m is gyűjt, végül összeáll egy egységes kép, jelen esetben a főváros egyházi életéről.
A jelentések eredményességét éppen hatásukon lehet lemérni. A Szerényi Sándor
hoz befutó jelentések alapján a fővárosi egyházügyi előadó havibeszámolóiban több al
kalommal is javaslatot tesz papi funkció alóli felmentésre. A z indokok többnyire ezek:
nyíltan megtagadja az egyezmény betartását; eskü alatt vállalt kötelességét nem telje
síti; az állam ellen hangolja híveit; eddig is szabálytalanul működött". N é h a „ c s a k "
szigorú eljárást javasol: „ az egyházi hatóságon kívül, a törvény szigorával is meg kell torolni; vezető lelkészi funkciójából leváltását és kápláni beosztásba javaslom helyezni egy erősebb békepap felügyelete mellett"62 Szerényi csaknem minden jelentésében összefoglalta az eltelt hónapban tapasztalt ellenséges megnyilvánulásokat. Kirívó ese
tekben soron kívül is jelentett, javasolt az Á E H - k ö z p o n t felé. Jellemző eset Perlaki La
j o s é , a pesti ferences templom népszerű hitszónokáé. Szerényi 1953. májusi soron kí
vüli jelentése szerint: „Perlaki 5-6 héten keresztül uszított a ferencesek templomában.
Az AEH közbelépésére április 14—15. körül Hamvas rövid úton kénytelen volt vidékre helyezni. [...] Ugyanakkor 1000forintot küldött a részére az alábbi szöveggel: Őszinte megértéssel küldöm ezt az összeget költségei fedezésére. A továbbiakban azt írta levelé
ben: »azon vagyok, hogy jelenlegi függő helyzetéből mielőbb kikerüljön. Erre a nyug
díjazását látnám jónak, alkalmas időben kérje, megfelelő helyen támogatni fogom. « [..JA püspöki karnak ezt a kétkulacsosságát ismerik a papok, ezért is van, hogy nem hajtják végre az utasításokat. "6 3 Szerényi a Hamvas által Perlakinak írt levélszöveget szó szerint idézi, valószínűleg az esztergomi „bajszos p ü s p ö k "6 4 jóvoltából.
Hatottak, dolgoztak tehát a jelentések, hiszen retorziók k ö v e t t é k őket. A mindent átható bizalmatlanság légkörében valamennyi egyházi m e g m o z d u l á s r a kiterjedt a f i gyelem. A j e l e n t é s e k nagyon fontos k ö v e t k e z m é n y e i a j ó l megszervezett e l v o n ó i n tézkedések. „Az elvonás koordinálása az összes érdekelt szervekkel megtörtént és az intézkedések kellő időben lementek [...] jó megszervezés mellett biztosítani fogja a gyermekeknek az úrnapi körmenetekről való szervezett elvonását a pedagógusnap je
gyében. "6S A k ü l ö n b ö z ő kirándulások, sport- és kulturális r e n d e z v é n y e k s z e r v e z é s é vel többnyire sikeres volt a gyermekek kivonása „a klérus befolyása alól". S z e r é n y i mégis elégedetlen: „ még mindig jelentős hiányossága ezeknek az elvonó foglalkozá
soknak, hogy számszerűséget eredményez csupán és nem elsősorban a vallásos befo
lyás alatt álló gyerekekre összpontosul. Ez főleg azért van, mert a kerületi tanácsok oktatási osztályai, de az iskolák sem ismerik még, hogy név szerint kik azok a gyere
kek, akik templomba járók, kik azok, akik rendszeresen ministrálnak és diákmisékel hallgatnak. "66
' Lásd I I I . fejezet 4. és 5. számú dokumentum.
'3 BFL X X I I I . 102. c. 0018/32/1953.
'4 Lásd az előző tanulmány 167. lábjegyzetét.
'5 Lásd I I I . fejezet 5. számú dokumentum.
'6 Lásd I I I . fejezet 6. számú dokumentum.
A jelentések rendszere j ó l működött, azokat fontosnak tartották, komolyan vettékis László István folyamatosan, gyorsan adta l e j e l e n t é s e i t , ami arra utal, hogy ezt el is várták töle. László előszeretettel szedte pontokba kéziratait. Ezek sorrendje néha összekeveredett. Talán a j e l e n t é s sürgető leadási határidejével m a g y a r á z h a t ó , hogy nem volt ideje László I s t v á n n a k jelentéseit átolvasni, korrigálni. A vasárnapi m i s é k után megírta a jelentést, majd hétfőn valószínűleg le is adta. Szerényi is folyamatosan és gyorsan feldolgozta L á s z l ó jelentéseit.
Balogh A n d r á s prédikációjáról László István 1953. m á r c i u s 1-jei j e l e n t é s é b e n szá
molt be. Ez is azt bizonyítja, hogy Szerényi nagyon gyorsan k é z h e z kapta a jelentést, mivel az 1953. március 3-án keltezett havi j e l e n t é s é b e n m á r fel is használta L á s z l ó i n f o r m á c i ó i t .6 7
László István és m á s j e l e n t ő k az Á E H hierarchiájának fontos, de m é g i s c s a k legal
só szintjét képezték. Szerényi és a megyei tanácsoknál m ű k ö d ő e g y h á z ü g y i e l ő a d ó k is csak egy közbülső szintet jelentettek. A z ő jelentéseiket és munkaterveiket az Álla
m i E g y h á z ü g y i Hivatal e l ő a d ó i folyamatosan értékelték, javították. Ő k határozták meg a k ö v e t k e z ő feladatokat, tennivalókat. Információkat kértek egyes papok „anti
demokratikus m e g n y i l v á n u l á s a i r ó l " , felhívták az e g y h á z ü g y i előadó figyelmét, hogy a közelgő egyházi ü n n e p e k , m e g n y i l v á n u l á s o k alkalmából mire irányítsák megfigye
léseiket. K ö z ö l t é k az elhelyezett, funkcióikból felmentett papok adatait.6 8
László és társai, illetve Szerényi jelentései közvetve akár a pártvezetés legmaga
sabb szintjéig is eljuthattak. A Kommunista Párt egyházpolitikai irányvonalának k i alakításában az Á E H e l n ö k é r e jelentős szerep h á r u l t .6 9 N é g y évvel az Á E H felállítása után, 1955. j ú l i u s 11-én tartotta Horváth János elnök az M D P titkársága előtt b e s z á molóját az Á E H addig v é g z e t t munkájáról. A titkárság megállapította, hogy az Á E H m é g nem váltotta be a h o z z á fűzött reményeket, sokkal i n k á b b t á m o g a t n i a kell a pár
tot az „ e g y h á z i reakció elleni harcban". Fontos elvárásként fogalmazták meg, hogy az „Állami Egyházügyi Hivatal utasítsa a központi és megyei apparátusának munka
társait, hogy szorosabban dolgozzanak együtt a pártszervezetekkel és azoknak jogos kívánságait (adminisztratív természetűt is) a legnagyobb gonddal hajtsák végre ",70 Ez a határozat természetesen m á r az 1955. évi „márciusi fordulatot" követő vissza
r e n d e z ő d é s t tükrözi. Ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a legfelsőbb pártvezetés is fontosnak tartotta, figyelemmel kísérte az Á E H munkáját, sőt az alsóbb szintek, az apparátus erősítését javasolta.
Bár az Á l l a m i E g y h á z ü g y i Hivatal ellenőrizte az e g y h á z a k m ű k ö d é s é t , ugyanak
kor a t á r s a d a l o m egészét átfogó totális kontroll is kiterjedt az egyházakra, így a kato
likus e g y h á z r a is. A z Á E H - n a k jelentők között eddig m é g nem ismerünk beszervezett ü g y n ö k ö k e t , de a László-féle besúgók j e l e n t ő s é g e legalább akkora volt, mint az
ál-Lásd II. fejezet 14. számú es I I I . fejezet 2. számú dokumentum.
BFL X X I I I . 102. c.
MOL 276. f. 53/134. öe. MDP PB ülésének jegyzökönyve (1953. szeptember 2.) MOL 276. f. 54/372. öe. MDP Titkárság ülésének jegyzőkönyve ( 1955. július 11.)
l a m v é d e l e m által beszervezett ü g y n ö k ö k é . T e v é k e n y s é g ü k átfogta az e g é s z egyhá
zat, a hívek, papok közösségét. A z ü g y n ö k egy csoportba, kisebb k ö z ö s s é g b e tud be
épülni, információi is mindig egy s z ű k e b b kört érintenek. A László István és a h o z z á h a s o n l ó j e l e n t ö k megfigyeléseik során akár több száz hívő politikai és k ö z h a n g u l a t á t is tesztelhették. Ő k képezték az alapját a társadalom teljes ellenőrzési r e n d s z e r é n e k . Mindegy, hogy éppen az e g y h á z a k a t vagy gyárakat, ü z e m e k e t , iskolai tantestülete
ket, áruházakat, figyeltek meg.
A z egész társadalmat átfogták az ü g y n ö k ö k , jelentők, m e g f i g y e l ő k horizontális és vertikális síkjai. Ennek a totális kontrollnak csak az egyik függőleges szelete volt az Á E H . Mellette m á s állami hivatalok és szervek, a rendőrség, a párt és t e r m é s z e t e s e n az á l l a m v é d e l e m „ g o n d o s k o d o t t " a t á r s a d a l o m ellenőrzéséről. A vertikális rendsze
ren belül léteztek a k ü l ö n b ö z ő e g y m á s r a épülő vízszintes síkok, így az Á E H - n belül L á s z l ó Istvántól kezdve, Szerényi S á n d o r o n keresztül, egészen H o r v á t h Jánosig. A k ü l ö n b ö z ő függőleges és vízszintes síkok e g y m á s t is ellenőrizték, így vált teljessé a kontroll.
A tézist bizonyítandó, érdekes megfigyelésekre, p á r h u z a m o s k ö v e t k e z t e t é s e k le
v o n á s á r a ad lehetőséget a Budapesti Rendőr-főkapitányság K ö z p o n t i Irattárának, va
lamint az M D P Budapesti K á d e r o s z t á l y á n a k , illetve a kerületi pártbizottságok egy
kori iratainak vizsgálata.
A r e n d ő r s é g tevékenysége szintén kiterjedt az egyházi m e g m o z d u l á s o k ellenőrzé
sére, megfigyelésére. A z egyházi k ö r m e n e t e k engedélyezése 1952-ben m é g a taná
csok h a t á s k ö r é b e tartozott, de valójában a rendőrség döntése alapján történt az enge
dély m e g a d á s a (1953-tól a kerületi rendőrkapitány az illetékes), amit a r e n d ő r s é g igyekezett állandóan nehezíteni az útvonalak, időpontok bonyolításával. Mindezen t ú l m e n ő e n a rendőrség t e v é k e n y s é g e kiterjedt az egyházi r e n d e z v é n y e k ellenőrzésé
re is. Részletes utasítást küldtek minden egyházi m e g m o z d u l á s s a l kapcsolatban, majd összegyűjtötték a b e é r k e z ő j e l e n t é s e k e t a hívek számáról (kor és nemek szerinti m e g o s z t á s b a n ) és az e s e m é n y l e f o l y á s á r ó l .7 1
Kiemelten fontosnak tartották az e g y h á z a k megfigyelését a politikai e s e m é n y e k kel kapcsolatban (ilyen volt p l . az 1953. évi országgyűlési választás). A Budapesti R e n d ő r - f ő k a p i t á n y s á g vezetője levélben utasította a kerületi k a p i t á n y s á g o k vezetőit, hogyan járjanak el p l . a p ü s p ö k i kar választásokkal kapcsolatos k ö r l e v e l é n e k templo
m i i s m e r t e t é s é v e l7 2 kapcsolatban: „Május 10-én a délelőtt folyamán a kerület terüle
tén lévő minden katolikus templomba rendeljen ki Vezető elvtárs — a megfelelő kons
piráció betartása mellett, polgári ruhában - egy erre megfelelő elvtársat. A kirendelt elvtárs feladata, a körlevélhez esetlegfűzött papi beszéd és a hallgatóság magatartá
sának és hangulatának megfigyelése. "7 3 A B e l ü g y m i n i s z t é r i u m , a Budapesti
Rend-7 1 BFL X X I V . I . 085/1950; 056/1952; 0078/1952; 0194/1952; 0109/1/1953; 0052/1954.
7 2 Lásd I I . fejezet 28. számú dokumentum.
7 3 BFL X X I V . 1.0121/1953.
őr-főkapitányság, illetve a Fővárosi T a n á c s minden alkalommal koordinálta a felada
tokat a hívek elvonásának m e g s z e r v e z é s é t ő l kezdve a r e n d e z v é n y m e g f i g y e l é s é i g .7 4 A Kommunista Párt a maga síkjain szintén ellenőrizte a vallásos m e g n y i l v á n u l á s o kat. A Budapesti Pártbizottság K á d e r o s z t á l y a részletes k é r d ő í v e k alapján készített j e lentést például a kerületi és ü z e m i függetlenített pártfunkcionáriusok v a l l á s h o z való viszonyáról. Ez a belső ellenőrzés a s z e m é l y e s beszélgetés, családlátogatás és m á s o k v é l e m é n y e alapján történt. Kiterjedt a vizsgált személy vallást illető v é l e m é n y é r e , a
„klerikális r e a k c i ó " elleni harcban való személyes helytállására és családtagjainak kontrolljára is. Abban az esetben, ha valamelyik funkcionárius templomba j á r t vagy gyerekeit templomba járatta, leváltották.7 5
A párt figyelme nemcsak befelé, a párttagok esetleges vallásos érzületére terjedt k i , hanem kifelé, m a g á r a az egyházra is. László István is gyakran foglalkozott jelen
téseiben a X I V . kerületi egyházi viszonyokkal. M i v e l ebben a kerületben volt alap
szervezeti tag, átnéztem a kerületi pártanyagot. M á r 1949-től fennmaradtak a L á s z l ó é h o z h a s o n l ó részletes j e l e n t é s e k kerületi propagandistáktól és szervezőtitkároktól, akik egy-egy templomot (pl. a Kassai téri vagy a T h ö k ö l y úti domonkos) látogattak rendszeresen.7 6 A j e l e n t é s e k olyan m é r t é k b e n hasonlítanak L á s z l ó István j e l e n t é s e i re, hogy joggal felvetődhet, talán László k o r á b b a n is jelentett m á r a p á r t n a k egyházi ü g y e k b e n , mielőtt Szerényivei kapcsolatba került. Erre v o n a t k o z ó a n e g y e l ő r e nem került e l ő irat. A feltételezést azonban alátámasztja, hogy L á s z l ó 195 l-es e l s ő , ismert j e l e n t é s e i is m á r kiforrott, tapasztalt megfigyelőre, jelentőre vallanak.
A totalitárius államok egyik fontos jellemzője a lakosság széles körű és állandó megfi
gyelése. Mindez a különböző diktatúrákban nem elszigetelten, hanem általános ér
vénnyel jelentkezik. N e m kell különösképpen bizonygatni, hogy az ötvenes évek ma
gyar, de a hasonló kelet-európai állambiztonsági módszereinek kialakulásához a szov
jet elvtársak milyen mértékben járultak hozzá. Ugyanakkor a lakosság teljes kontrollja vagy éppen a jelen kötetben bemutatott, a katolikus egyházat érintő jelentések nem a kommunista diktatúra találmányai. A z augsburgi Állami Levéltárban dolgozó kollégá
i m hívták fel a figyelmemet azokra a Harmadik Birodalomban keletkezett jelentésekre, amelyek a levéltár illetékességi területén maradtak fenn.7 7 Ha ezeket a dokumentumo
kat magyarra fordítanám, és elhagynám a neveket, kifejezéseket, melyekből kiderül
hetne a származási hely, majd László István és Szerényi Sándor jelentései m e l l é ten
n é m őket, senki nem m o n d a n á meg, hogy 20 évvel korábban, egy egészen m á s totalitárius államban keletkeztek.
BFL X X I V . 1. 091/1953 és BFL X X I I I . 102. c. 0018/35/1953.
M O L 95. f. 6/57. öc. MDP BPB Káderosztály.
M O L 109. f. 2/291-292. őe. MDP X I V . kerületi Bizottsága - Alapszervezetek iratai.
Bezirksamt Donauwörth - Neue Serie 8391. és 8392.