Mihály fi Akos dr előadása a budai Kath. Körben, márczius 2-án, 1904.
Nézzük meg most közelebbről a jótékonyság másik szárnyát is. Ezt a második szárnyat akkor adta neki az Üdvözítő, mikor föltárta tanítványai élőtt az emberiség történetének fölséges vég-jelenetét.
Elmondta az Üdvözítő tanítványainak, hogy egy-koron vége lesz e világnak, a halottak fel fognak tá-madni, meg fog jelenni Krisztus is e földön angyalai-nak kíséretében, s ítéletet fog tartani az egész embe-riség felett. Es elmondotta, hogy angyalai két táborra fogják osztani az emberiséget : az igazakat az ő jobbjára, a gonoszokat az ő baljára helyezik. És az igazaknak mondani fogja : jöjjetek atyám áldottai, bírjátok az országot, mely készíttetett nektek a világ teremtése-kor. Mert éheztem és enni adtatok, szomjúhoztam és inni adtatok ; mezítelen voltam és felruháztatok ; beteg voltam és meglátogattatok.
És az igazak felelni fogják n e k i : Uram, mikor láttunk téged éhezni és adtunk neked ételt, mikor láttunk szomjúhozni, és adtunk italt? mikor láttunk téged mezítelennek és ruháztunk fel? mikor betegnek és látogattunk meg? És erre felelni fogja az Üdvözítő :
amit legkisebb embertársatoknak tettetek, azt nekem tettétek.
M. t. Hölgyeim és Uraim, Krisztus ezen szavai-val illesztette a második szárnyat a jótékonyság mo-solygó gyermekére és ezzel olyan erőt adott az ember-nek, amelylyel fölszállhat a heroizmus az önfeláldozás legszédítőbb magaslataira is.
Ez az, m. t. Hölgyeim és Uraim, a mely kezünk-be adja a kulcsot, hogy kezünk-behatoljunk a szentek és a keresztény jótékonyság héroszainak csodás titkaiba.
Mert ha a koldusban, a betegben, a nyomorékban Krisztust látjuk, akkor érthető az, hogy Szent István király saját kezével táplálta szegényeit, hogy Szent Erzsébet nem riadt vissza attól, hogy a fekélyeseket ápolja oly gyengédséggel, minővel az anya gyermekét, hogy Szent Chantal Francziska bárónő mindennap föl-kereste a legszegényebb viskók lakóit, saját kezével fé-sülte és mosdatta a betegeket, ha minden szegényben és nyomorékban Krisztust látjuk, akkor megérthetjük Szent Claver Péter önfeláldozását, a ki elment a nége-rek közé, hogy mint egy anya ápolja, segítse ezeket a mindenkitől megvetett embereket ; akkor érthetjük Dámján atya hősiességét, a ki viruló férfikorában vál-lalkozott arra, hogy elmegy a fekélyesek szigetére, közéjük zárja magát, hogy velük megossza szörnyű életüket és halálukat, — ha a betegben, a nyomorék-ban csakugyan Krisztust látjuk, akkor megérthetjük a betegápoló apáczák hősiességét, a kik nem kenyérke-resetből, hisz akárhány közülök gazdagságot, fényt, pompát, grófi, herczegi koronát hagyott el, hanem ön-ként, szeretetből odalánczolják egész életüket a vakok, a süketnémák, a gyógyíthatatlan betegek közé, s gon-dozzák, ápolják őket, ezeket az idegeneket, oly szere-tettel, oly gyengédséggel, mintha saját gyermekeik, szüleik, testvéreik volnának.
Amit Szt Mártonnak és Szt-Erzsébetnek Krisztus Urunk látható alakban megmutatott, mikor az elsőnek koldus alakjában, Erzsébetnek fekélyes alakjában jelent m e g : azt a keresztény jótékonyság minden hérosza a hit világa mellett l á t j a : a sápadt beteg, a vézna nyo-morék, a kiéhezett koldus arczából a Krisztus vonásai tűnnek elé. „Amit a legkisebb embertársatokkal tesz-tek, azt velem tesziteku. S mit nem tennének meg ők Krisztusért ! É r t e oda adnának mindent : vagyont, ifjú-ságot, életet ! É r t e készek minden szenvedésre, minden lemondásra, minden áldozatra!
És ezt most megteszik szenvedő embertársaikért, mert a szivökben élő hit folyton ezt hangoztatja előt-tük : „Amit a legkisebb embertársaitokkal tesztek, azt velem teszitek."
íme, m. t. Hölgyeim és Uraim ! igyekeztem önök előtt lerajzolni a jótékonyság géniuszát ! Azt a kis erőtlenül mosolygó, támolygó gyermeket Krisztus két szárnynyal felruházva angyallá tette, sőt hőssé, a sze-retet mártírjává, a ki még életét is odaadja ember-társaiért.
Az első szárnynyal megerősítve lerontotta a nagy kínai falat, a melyet a bűnbeesett emberek emeltek
23+
180 RELIGIO. LXIII. évi. 1904.
maguk köré, hogy elválasszák az embert az embertől, családok, nemzetek, fajok és vallások szerint.
A második szárny pedig berontotta még azt a választó falat is, a melyet a természet vont az emberi szivek közé.
Az első képesít arra, hogy igazán emberi módon bán-j u n k embertársainkkal, a másik még arra is erőt
adott, kogy emberfölötti módon hozzunk érettük áldo-zatot Az első megtanította az embert, liogy vagyonát ossza meg a szűkölködővel, a második, hogy szivét is s ha kell életét is adja érette.
És itt van egyszersmind a határ a keresztény és a nemkeresztény jótékonyság között. I t t tűnik ki a végtelen különbség a kettő között. Az egyik ád ke-nyeret, ruhát, pénzt, — a másik szivet is, szeretetet is, hoz áldozatot is. Ez, m. t. Hölgyeim és Uraim, ez a személyes áldozat a hozzánk idegenek, nyomorékok iránt, azok iránt, akiktől természetünk is visszariad, — ez a keresztény jótékonyságnak anyajegye.
Fentebb említettem, hogy a szabadkőművesek a keresztény jótékonyságnak egyik szárnyából kitépett tollakkal ékeskednek. Es ezt könnyen megtehetik. Mert, habár Krisztus hozta ugyan az emberiség tudomására a felebarát igazi fogalmát r de ez mégsem volt valami uj, természetfölötti kinyilatkoztatás; ez csak egy a bűn-beesett emberek által elfelejtett igazságnak volt a föl-tárása. Ezt tehát még a szabadkőmívesek is könnyen megérthették, elsajátíthatták.
Habár ezt is, a jótékonyság univerzális gyakorlá-sát Krisztustól tanulták !
De próbálják meg ebből a másik szárnyból is ki-tépni a tollakat azok, akik nem hisznek Krisztusban !
Vagyonuknak fölöslegét szétoszthatják a nyomor enyhítésére. De tudnának-e egész vagyonukról lemon-dani, önkénytesen szegényekké lenni, hogy igy köze-lebb férkőzzenek a szegények szivéhez ? tudnának-e személyes áldozatokat hozni szenvedő, nyomorgó em-bertársaikért, minden földi érdek nélkül?
Tudnák-e föláldozni ifjuságukat, kényelmüket, szórakozásaikat, örömeiket, egészségüket, életüket, -—
ismételem, minden érdek nélkül, ugy hogy még a ne-vüket se említse senki, még haláluk után a sirkövön se legyen följegyezve, a mit tettek e földön ? Tudnák-e mind-ezt az áldozatot meghozni rájuk nézve teljesen idegenek-kel szemben ? tudnák-e őket oly gyengédséggel, sze-retettel, odaadással segíteni, ápolni, vigasztalni, aminő-vel ezt megteszi egy irgalmas apácza, a ki lemondott az élet minden öröméről, gazdagságáról, lemondott családja nevéről, rangjáról, s odament a kórházba, ahol i f j ú arczának rózsáit elhervasztja a betegszoba fojtó levegője, odalánczolja életét a himlős, a tüdővészes, a tífuszos betegek ágyához s ezeket az idegeneket, akikhez nem köti őt semmi, ápolja oly szeretettel, a minővel az anya gyermekét, a nő hitvesét, mert ben-nök azt a Krisztust tiszteli, a ki megmondotta : A mit legkisebb embertársatokkal tesztek, azt velem tetté-tek ? . . . Ezt mutassák fel nekünk a szabadkőmívesek :
— akkor megadjuk magunkat.
Rámutattam arra a két forrásra, amelyből a
ke-resztén}' jótékonyság meríti erőit, hogy a szeretet cso-dáival ejtse bámulatba a világot.
De ez a két forrás rávezet bennünket a keresz-tény jótékonyság tulajdonságaira is. Először is univer-zális ugy az embereket illetőleg, akiken segíteni akar, mint a nyomort illetőleg is. amelynek orvoslására siet az irgalmas szamaritánus olajával.
A keresztény jótékonyság nem ismeri, nem is-merheti a vallás, nemzetiség, faj által fölállított válasz-falakat. A jótékonyságból készakarva kizárni nem le-het, nem szabad senkit, a ki Isten képére van teremtve, a kit Krisztus a kereszten megváltott.
De a keresztény jótékonyság fogékony is az em-beriség minden testi és lelki nyomora és szenvedése iránt. Nincs az a társadalmi betegség, nincs az a szen-vedés, amely a keresztény sziveket érintetlenül hagyná.
E s ezt fényesen bizonyítja a jótékonyság története is.
Minden, az emberiség testi és lelki nyomorának enyhí-tésére alakult intézmény az Egyház talaján fejlődött ki. Ezt a dicsőségét az egyháznak elvenni, letagadni nem lehet.
Ingyen kenyeret és ingyen tejet már ezelőtt 1500 évvel osztogattak szent Benedek minden kolostorában, de oly módon szolgálták ki a szegényeket és a koldu-sokat a szerzetesek, mintha Krisztus jelent volna meg a kolostor kapujánál. Mert Szt Benedek szabálya egye-nesen előírja, hogy minden szegényben, vándorban és utasban Krisztust lássák, Krisztust tiszteljék.
Az első kórházakat az egyház alapította és van legalább is 30—40 férfi- és nő-kongregácziója, amelyek-nek tagjai fogadalom által kötelezik magukat a vakok, a hülyék, a süketnémák, a fekélyesek, a nyomorékok és mindennemű betegek önfeláldozó ápolására.
Még mielőtt az államok gondoltak volna javító-intézetek fölállítására, az egyház kebelében megala-kult a J ó Pásztor apáczák kongregácziója, hogy a bukott lányok megmentésén fáradozzék — és alakult férfikongregáczió, hogy az utczai csavargó gyermeke-ket összegyűjtse, nevelje és a társadalomnak meg-mentse.
A vöröskereszt egyleteknek még hire-hamva sem volt, mikor már Rómában a polgárháborúk iszonyai között keresztények lopóztak harczterekre, hogy a se-besülteket segélyben részesítsék.
Nemcsak melegedő szobákat állítottak fel, hanem a Simplon és Szt-Grotthárd magaslatain a hó és jég-mezők között kolostorokat, hogy a szerzetesek hű kutyáik kíséretében saját életük veszélyeztetésével ki-menjenek a hóviharokba s fölkeressék a megfagyott utasokat s őket a kolostor kályhájának és az önfelál-dozó szeretetnek melegénél u j életre keltsék.
Ez csak egy-két példa az Egyház jótékonyságá-nak történetéből. De mindezen példákból felénk sugár-zik a keresztény jótékonyságnak második lényeges tu-lajdonsága is : az önzetlen szeretet, mely kész a leg-nagyobb személyes áldozatra is. Ez adja meg a keresz-tény jótékonyságnak az örök dicsőség nimbuszát.
(Vége köv.)
I. Félév. 16. sz. RELIGIO. 181
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Győr. A kegyeletes adakozás fenséges képe a győri egyházmegyében — Széchényi Miklós gróf püspök ur kineveztetése, vagyis két óv óta.
Ő méltósága a püspök ur tavalyi 18. sz. körleve-lében felhivást intézett egyházmegyéje papságához. E felhivásra a győri egyházmegye papsága oly g}Tors készséggel felelt meg, hogy ő méltósága a fényes eredményt V. sz. körlevelében 45—70. 4-r. lapon már közzé is tehette. A bevezető főp. levél igy szól :
„Mu.lt évi X V I I I . számú körlevelemben felhivást intéztem egyházmegyém Nagyontisztelendő papságához, hogy részletes jelentést tegyen nekem püspökké tödént kineveztetésem óta egyházmegyémben lefolyt nevezete-sebb eseményekről, létesített intézményekről, melyek az istenitisztelet ós hitélet erősítését czélozzák, a katholikus tanügy fejlesztését mozdítják elő ós a szegé-nyek ügyének felkarolására vonatkoznak.
Czólom az volt, hogy világos képet szerezzek magamnak és nyújthassak másoknak híveimnek tettek-ben megnyilatkozó, áldozatra is kész hitéletéről ; a katholikus népoktatás ügyének az utóbbi időben való felkarolását és gondozását buzdító példákban is meg-mutathassam ós igazolhassam azok előtt, kik minket katholikusokat e téren hanyagsággal, hátramaradással vádolnak ; kézzel fogható bizonyítékát akartam meg-mutatni annak, hogy a modern humanismus jótékony-ságával szemben a keresztény szeretet sem hanyagolja el emberbaráti kötelességét a segítségre szorulók iránt.
Egyben összegezve is kívántam látni azoknak keresz-tény lélekre valló adományait, kiknek jótékonyságáról, bőkezűségéről szórványosan értesültem.
A beküldött — bár igen hiányos — adatokból örömet és lelki megnyugvást merítettem, mert láttam, hogy a mai nehéz megélhetési viszonyok között levő, súlyos terhekkel tetézett hiveim erejükön felül áldoz-tak egyházi és iskolai czélokra, tanúságot tevén arról, hogy a katholikus érdekeket, a j ó ügy felvirágoztatá-sát igazán szivükön viselik.
Tiszteletet keltő adatokkal látom igazolva, hogy egyes katholikus főuraink ősi hagyományaikhoz hiven minden vallásos, nemes és a nép érdekét czélzó
ügy-ben erős kézzel kelnek védelmünkre ; ahol egyházunkért, magyar hazánk érdekeért kelünk fel, kitartó segítség-gel állnak mellettünk.
Meggyőződést szereztem afelől, hogy egyházme-gyém Nagyontisztelendő papsága kiválóan buzgó mun-kásságot fejtett ki Isten házának díszítésében, az isko-lai ügy felkarolásában, ugy áldozatkészségével mint buzdításával.
A múltért főpásztori elismerésemet nyilvánítva, a jövőre is kérem egyházmegyém Nagyontisztelendő papságának kitartó buzgóságát és munkásságát, külö-nösen katholikus népoktatási ügyünk felvirágoztatása
érdekében.
Az iskola az egyház leánya, melyet minden erőnk-ből támogatnunk, segítenünk kell. I t t neveljük
egy-házunk hű fiait, reményeit, hazánk kötelességtudó és munkás polgárait.
Ha iskoláinkat elvesztettük, kivették kezünkből legerősebb fegyverünket, megingaíták lábaink alatt a legbiztosabb talajt.
Semmi áldozat sem sok igaz és fontos ügyünk támogatására, de a legkisebb adomány és munkásság is bő gyümölcsöt termő e téren.
Ez uton is hálás köszönetemet kívánom kifejezni mindazoknak, kik a felsorolandó tételekre adománnyal, munkával, buzdítással és jó példával adóztak.
Győr, 1904 márcz. hó 8-án. Miklós s. k.
p ü s p ö k . "
Az eredmény részletei következnek.
Szat.már, márcz. 16. A szatmári egyházmegye alapí-tásának évforduló napjára — a „Heti Szemlé"-ben a következő ünnepi szózat jelent m e g :
„E hó 23-án lesz száz esztendeje, hogy Ferencz király aláirta a szatmári püspökség alapitóleveiét. En-nek a nagy napnak emlékére a káptalan a zárdatemp-lomban hálaadó istentiszteletet fog tartani, a püspök ur 0 nagyméltósága pedig az egyházmegye nevében dicsőségesen uralkodó apostoli királyunkhoz hódoló feliratot intéz.
Ez a nap, mely az öt vármegyére kiterjedő szat-mári egyházmegye jövőjének hajnalhasadása volt, mél-tán megérdemli, hogy kegyelettel álljunk meg előtte és áldjuk az isteni Gondviselést ama kimeríthetetlen jósá-gáért, mely a püspökség megalapításával a hitélet fej-lődósének, a tudományok ós művészetek fellendülésé-nek, a kulturális és anyagi izmosodásnak, a nemzeti szellem ápolásának állított bevehetetlen várat ez öt vármegye határai között.
Ha végigtekintünk ez évszázad rohanó éveinek sorozatán, mintegy önkénytelenül szemünkbe tűnik az a szinte aránytalan haladás, melynek egyedüli mozga-tója, sőt úgyszólván megteremtője a Szatmárra helye-zett püspökség volt.
Fellendül a hitélet, a plébániák száma csaknem megkétszereződik, templomok és iskolák létesülnek, melyekben a vallásosság és hazaszeretet magvait hintik a lelkekbe. Rohamosan hódit tért a katholiczizmus, egy század leforgása alatt 52 ezer lélekről 142 ezerre sza-porodik.
Kolostorok, szerzetesrendek, nőzárdák találnak otthont az egyházmegye határai közt, középiskolák emelkednek, a kulturális tevékenység megindul az egész vonalon, hogy az egyháznak és a hazának egy-aránt értékes nemzedéket neveljen.
Konviktusok, kórházak, árvaházak létesülnek, száz meg száz kéz siet a szenvedések és a nyomor enyhí-tésére. Százezerekre menő áldozataikkal elől járnak a püspökök, kik mellé készséges segítőtárs gyanánt sora-koznak a káptalan tagjai és ki-ki tehetsége szerint az alsóbb papság közül. Ezer meg ezer gyámoltalant emel-nek fel, ezer meg ezer szemben szárítják fel a könye-ket, ezer meg ezer a j k áldja kezök ós szívok nemes munkáját.
182 RELIGIO. LXIII. évi. 1904.
Magára Szatmár városára a püspöki székhely megalapitása kezdőpontja az ébredés korszakának. A falusias szinezet csakhamar városi képpé változik át.
Ma nagyszerű paloták pompáznak ott, hol néhány év-tizeddel előbb nánfedeles viskók éktelenkedtek, vagy a fenektelen pocsolyák iszapja tántongott. A székes-egyház, a püspöki palota, a zárda, a konviktus, a mizeriek klastroma, a tanitóképző, a pompás kanonoki lakások megadják az irányt a város fejlődésére, mely csakhamar kibontakozik hétköznapi formájából, a palo-ták nyomain uj palopalo-ták keletkeznek, s ime ma Szatmár előkelő helyet foglal el az ország nagyvárosainak sorában. Aki ötven évvel ezelőtt látta és ma falai közé kerül, meglepődve tekint szét, de reá semmi körülmények közt nem ismer.
Szatmárnak tehát legelső sorban van oka áldani azt a kezet, mely a várost püspöki székhelylyel aján-dékozta meg. Dicsőségesen uralkodó királyunk nagy őse, Ferencz király volt ez. De nemcsak ő, hanem utódai is számtalanszor árasztották kegyelmök áldásait a püspöki székváros félé. Méltán borul tehát városunk és egyházmegyénk közönsége e napon hódolattal az uralkodó lábai elé, méltán esdi le reá és családjára Isten áldását.
Korszakot alkot ez a nagy esemény öt vármegye történetében, nemcsak Szatmár, de az egyházmegye minden legkisebb p o n t j a érzi jótékony hatását annak a melegnek, mely a püspöki székváros központjából sugárzik felé. Ideig-óráig tartó alkotásokat gyorsan megőröl az idő kereke, — ennek az intézményének élete örök időkre szól, és virágzást, dúsan tényező életet fakaszt maga körül, magasztos missiójával fel-rázza a szuny adó lelkeket, odahivja a tevékenység-mezejére, hogy alkossanak Isten előtt kedves, magokra és embertársaikra hasznos dolgokat.
Ünnepeljünk tehát fénynyel, lelkesen, mondjunk hálát az isteni Gondviselésnek s a dicsőséggel ural-kodó család bölcseségének !
Róma, febr. 15. X. Pius pápa tudományos utazásra küldte Marucchi Horácz tudós régiségbuvárt — Egyiptomba
és a Szent-Földre. Marucchi neve minden mívelt katholikus előtt ismeretes. Tanulmányai az örökváros
régi templomairól és a katakombákról első rangú becscsel birnak. De Rossi tudása benne, a tanitvány-ban, mintegy u j életre ébredt. O a vatikáni egyiptomi múzeum igazgatója. Ebben a minőségében X. Pius pápa külön megbízással küldte őt Egyiptomba, hogy ott a Schiapparelli által vezetett thebei és heliopolisi ásatásoknál jelen legyen s megfigyeléseket tegyen.
Innen a Szent-Földre fog átrándulni a tudós férfiú, hogy a húsvéti szent napokat Jeruzsálemben töltse.
Néhány hétig Rómában a régészeti előadások hallgatói nélkülözni lesznek kénytelenek a tudós tanárt és veze-tőt, a ki azonban azzal fogja kárpótolni római távol-létét Rómának, hogy üres kézzel nem fog visszajönni a Szent-Földről s Egyiptomból.
T Á R C Z A .
A pénzről.
— Előadta dr Mayer Béla v. püspök a kalocsai „Kath.
Körben, mult hó 21-én. —
Midőn itt a gazdagodás utáni törekvést a ke-resztény vallás szellemének ós kívánalmainak határai között pártfogásomba veszem s annak főleg erkölcsö-sítő hatását is kiemelem, nagyon egyoldalú volna fel-szólalásom, ha itt azon veszélyekről hallgatnék, a melyek múlhatatlanul fenyegetik azt, ki az eszközt a czéllal összetéveszti s a pénznek magának nagyobb fontosságot tulajdonít, mint azon tárgyaknak, a melyek pénzen megvásárolhatók, megszerezhetők.
A pénz mindenekelőtt is eszköz, s összehalmozása
; csak azért, hogy legyen mit a szemet gyönyörködtetni,
; nem lehet a pénznek czélja, különösen csalódnék pedig az, a ki a kincsek gyűjtését és birtokát a bol-dogság fogalmával azonosítaná.
De ha, valaki, mint említettem, az eszközt a czéllal összetéveszti, végtelenül csalódik, ha azt gon-dolja, hogy boldogsága növekedik, midőn gazdagsága szaporodik.
A nagy birtok nagy gonddal jár s kezelésében sokszor több a keserűség, mint az élvezet. Ha az embernek annyija van, hogy minden észszerű kíván-ságát teljesítheti, Ízlésének szabad játékot engedhet, semmiben nélkülözést nem szenved, — mindaz, ami fölösleget képez, csak a gondok növelésére szolgál.
Aztán alig van dolog a világon, a melynek nagyobb vonzó, vagy mondjuk ki egyenesen, csábítóbb,
; erkölcsrontóbb ereje volna az emberekre, mint épen a
! pénznek. Manap már talán ugy is áll a dolog, mint I a szálló ige t a r t j a : Mindent pénzért, és mindenért
pénz. Horatius „auri sacra fames"-nek nevezi a pénz-i sóvár lelkületet. Az írásból pedpénz-ig azt pénz-is tudjuk, hogy
még az Üdvözítőt is pénzért árulták el. „Mit adtok nekem és én elárulom őtet?" Mit a d t o k ? Hát ma már nemcsak portékát a boltban, élelmi szereket a piaczon, fizetést bármily szolgálatért, — hanem adnak és vesz-nek pénzt már mindenért ; a polgári meggyőződés, a szavazat, a becsület áru tárgya lett ; ha kell, pénzért beszélnek, pénzért dicsérnek, pénzért gyaláznak, pénz-ért még hamis esküre is készek. Minden eladó, minden pénzért kapható.
Ne kívánják, hogy még inkább részletezésbe bocsátkozzam, mert meg kellene mondanom, hogy a mit eddig tiszteltek, becsültek, amit csak érdemért, erényért, jutalmul adtak, a pénz már azt is meg tudja szerezni; s ha vesszük a pénz kamatozó erejét, alig van már, mi hatalmának ellenállni képes volna. Az uzsora története ezer- és ezer áldozat könyüiből iródik, s nincs bűn, mely gondolkozóba ejtene, nincs gyalázat, mely visszarettentene, nincs veszély, mely megdöb-bentene, ha kell, még az akasztófától sem borzadnak vissza, ha a — vállalat 100 perczenttel kecsegteti a vakmerőséget. Nincs törvény, melyet lábbal ne
tipor-I. Félév. 16. sz. RELIGIO. 183 nánk, nincs "Wertheim-kassza, melyet föl nem
feszíte-nének, ha a pénzszomj kielégítését várja.
Ha a keresztény tekintetek egészen figyelmen kivül maradnak, a józan ész egymaga is képes volna a tilalmas vagy szertelen gazdagodási szomjat legalább némileg lecsillapítani annak meggondolásával, hogy bármennyit is szerezzen valaki, ha mindjárt Rothschild
Ha a keresztény tekintetek egészen figyelmen kivül maradnak, a józan ész egymaga is képes volna a tilalmas vagy szertelen gazdagodási szomjat legalább némileg lecsillapítani annak meggondolásával, hogy bármennyit is szerezzen valaki, ha mindjárt Rothschild