Az önellátásra törekvő paraszti gazdaságok ban az 1970-es évekig élő háziipar volt a szövés-fonás. Forrásvidékétől eltekintve a Bódva völgyé nek fő rostnövé-nye mindenkor a kender volt. Felső szakaszán – Stósztól Jászóig – lent is ter-mesztettek. Jászótól délnek haladva minden falu határában ta lálható egy-egy dűlő, melynek máig Kenderföld a neve, s ott a legtöbb családnak jutott egy ki-sebb vagy nagyobb parcella. Szendrő vidékén az 1910–40-es években egy-egy gazdaság átlagosan 300–400 négyszögöles területen vetett kendert. Az úrbéresek
bodva1113.indd 89
bodva1113.indd 89 2013.11.14. 10:12:032013.11.14. 10:12:03
mellett a zsellérek, sőt az urasági cselédek is ra gaszkodtak hozzá.225 Mindenkinek kellett a kender, hogy a háztartás (abroszok, lepedők, törülközők) és a gazdaság (szekérponyvák, batyuzó lepedők) szá mára szükséges vászonneműt maguk meg-szőhessék, s a házivászonnal a családot is öltöztethessék.
Egyes falvak határában (pl. Szín és Tornaúj falu) a 19. században különösen sok kendert ter mesztettek.226
Kendertermesztésre minden falu határában kövér réti földet jelöltek ki. A gaz-dák nem feledkez tek meg a föld trágyázásáról sem. Aki nem tartott nagyjószá-got, kitakarította a kecskeólat, a nyúlket recet és a tyúkólkát, de mindenképpen gondoskodott a kenderföld talajjavításáról. Kendert vetni rendsze rint a tavaszi vetés elvégzése után szoktak. A Bódva völgyében az apró kendermagot is elvetik, keverik a nagyobbal, mert „abból lesz a vőlegénynek patyo latgatya”. Azt tartot-ták, hogy az apró, kemény mag ból lesz sok virágos kender. Vetés után a kender megmunkálást nem kívánt. Arra azért gondoltak, hogy fekete vasárnap (húsvét előtt a második) tilos a házat pókhálózni, „mert beleáll a folyóka (gyom növény) a kenderbe”. Borsodszirákon azt tartották, hogy nagyböjtben nem szabad táncol-ni, mert nem nő meg a kender. A tánccal letaposnák!227 Hasonló tilalmakat még sorolhatnánk. A kender vetéséhez, megóvásához inkább mágikus hiedelmek, preven ciót szolgáló tilalmak társulnak, mint tényleges cse lekedetek.
Nyár végén, amikor a férfi ak hozzáláttak a tarlószántáshoz, az asszonyok a kenderföldre men tek, hogy a virágos kendert betakarítsák. Kis cso mókat meg-markolva szárastól, gyökerestől tépték ki a földből. Ősz elején ugyanúgy nyőtték a magvas kendert is. Kendert nyőni a család asszonyai, nagy lányai szoktak, se-gítséget ritkán hívtak. Először áz tatni vitték a kendert a Bódvára, vagy a köze-li pa takra, illetve a kenderáztató gödörbe, mocsolyába. Folyó vízben 2-3 hétig hagyták ázni, de az állóvizes áztatóban 7–10 napnál tovább nem maradt a kender.
Folyóban 20–25 kévét cserepcsíkba, azaz páros ru dak közé kötve, nagyobb köte-gekben áztatták. Mocsolyában erre nem volt szükség. Ott a kévén ként elhelyezett kendert elég volt kövekkel, gyep hantokkal leszorítani a víz alá. A folyótól távo-labbi falvak határában legtöbb családnak külön-külön áztatógödre volt a helyi patak és a kenderföld köze lében.228
Áztatás után a kenderkévéket tövüknél szét húzva, kisátorítva, kibaksálva szá-rították a napon, majd a ház fala mellé állítva, az eresz alatt szárítot ták tovább. A magvas kendert ősszel már nehezebb volt megszárítani, hiszen októberben történt az ázta tása, s az is hosszabb időt kívánt, mint a nyári ázta tás.
225 Faragó Tamás 1973. 95.; Szuhay Péter 1982. 67.; Kisida Erzsébet 1989. 54.
226 Fényes Elek 1837. III. 344, 346.
227 Lajos Árpád 1965. 15.
228 Lajos Árpád 1965. 21.
bodva1113.indd 90
bodva1113.indd 90 2013.11.14. 10:12:032013.11.14. 10:12:03
Torna, Borsod és Abaúj északi részén mester séges úton, tüzelésre kialakított gödör fölé rakott boglyában, kenderszárító milében szárították a mag vas ken-dert. Parázsló, nem lángoló és nem szikrázó tűzre volt szükségük, ezért főként tuskóval tüzeltek benne. Aki vigyázatlan volt, annak könnyen meg gyulladt és elégett a kendere. A Bódva völgyében és a Csereháton kenderszárító miléket nem készítettek, de a közeli Galyaságban (Égerszög, Telekes, Kánó, Imola), a szilicei fennsíkon és a Csermosnya völ gyében (Barka, Lucska, Kovácsi) az 1940–50-es évekig használatban voltak.229 Edelény, Borsod, Zilíz háztartásaiban olykor a kemencében szárították a magvas kendert. Kenyérsütés után rakták be, s a régi lapos kemencéknek a tetején is volt hely a száradó kender számára.230
A virágos kendert augusztus végén, szeptem ber elején már tilolták, majd csapták, simították (Szalonna). Ezen rostmegmunkáló műveletekkel a pazdernya (fás törmelék) zömétől megszabadultak, s vihették a kendert a malomba. Ott a törőben a rostokat alaposan megpuhították. A vízmeghajtású kenderkallókban lezuhanó fatönkök alatt puhult a kender (40. kép). Szádelő, Nagyida, Szín, Me-szes, Damak az 1920–30-as években főként ezt használta. A fatön kök neve bakó, akárcsak a Barkóságban, a borsodi Bükk északi előterében.231 (A bakó szónak Gömör ben, kenderkalló és kalapács jelentése ismert, a régi Tornához tartozó Csermosnya völgyben szin tén. Mindkét jelentés német eredetű bak szavunkra vezethető vissza.) Az újabb típusú kendertörőben csonkakúp alakú vashenger egy körpályán futott körben. Elindítása előtt a batyuból kirakott rost anyagot gondo-san elrendezték a morzsoló henger, a törő útjában. Szendrőn 18 fej kender fért a törő alá. A körben futó és rendszerint bordázott vashenger neve a közeli Cserehá-ton: gömbörgő. Komjátiból Debrétére, Szögligetről Jósvafőre jártak a vashenge-res malomtörőbe. A kendertörőnek mindkét válto zata valószínűleg a Szepesség felől, az ottani német ség révén terjedt el a Bódva völgyében s tovább, a Palócföld irányában.232 A töretés által lágyabb, fi no mabb lett a rost és a vászon.
A törőből hazavitt kendert először a rostmi nőség szerint osztályozták, rost-fésűk segítségével szétválasztották három minőségi csoportba. Az osztályozás elsődleges eszköze a szegrózsás rost fésű volt. Ezt a munkaeszközt két néven ismerik a Bódva völgyében. Északon ecset a neve (Varbóc, Szín, Teresztenye, Szögliget, Hídvégardó, Szádelő, Viszló), délen inkább vonó néven ismerik (Bold-va, Edelény, Szendrő, Szalonna).233 A művelet elneve zése az eszköz nevéhez
229 Herkely Károly 1941b. 274–75.; Dobrossy István –Fügedi Márta 1979. 312.
230 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő Vadászi Dezső, szül. 1921. Borsod.
231 Paládi-Kovács Attila 1982. 60.
232 Szolnoky Lajos 1972. 173, 178. Lásd még: MNA V. 284. térkép.
233 Szolnoky Lajos 1972. 199.; Dobrossy István – Fügedi Márta 1977.a 274–275.; Kisida Erzsébet 1989. 50.; Saját gyűjtés 1961-ben Szögligeten, 1994-ben Hídvégardón, Szalonnán, Szendrőn.
bodva1113.indd 91
bodva1113.indd 91 2013.11.14. 10:12:032013.11.14. 10:12:03
4. térkép. A közepes minőségű kenderrost elnevezései a Bódva vidékén. Dobrossy I. 1977a térkép-vázlata nyomán, kiegészítésekkel
bodva1113.indd 92
bodva1113.indd 92 2013.11.14. 10:12:042013.11.14. 10:12:04
igazodik (ecselni, ecsetelni, vonni, megvonni). A három rostminőség közül leg-jobb a hosszú szálú szösz (Szalonna, Szendrő) vagy szála (Borsod, Hídvégardó).
Minden marok több szöri áthúzása után négy marok szöszből kontyot csavartak, tíz marokból pedig koszorút fontak. Szalonnán, Szendrőn szokás volt a lányos házak utcai ablakába kitenni a sok szép bábút, koszorút, hadd lássák az arra járók, milyen jól el vannak látva kenderrel.234
A rövid szálú, töredezett kender benn maradt a vonó vagy ecset fogai között. Ezt is megfonták, s erősebb volt a vászon, ha a szálfonalba keresztben ezt verték. A kö-zepes rostminőség neve makóca (Szögliget, Szalonna, Varbóc, Szendrő, Borsod), mekrenc (Borzova) vagy pátyosz (Hídvégardó, Tornaszentjakab). Úgy tartják, hogy a magvas ken derből több makóca lett, mint a virágos kenderből (4. térkép).
A harmadik minőségi fokozat a rövid szálú, durva csepű, melynek elnevezése meglehetősen egységes végig a Bódva völgyén.235 A csepűt a 20. században kere-kes rokkán fonták meg és zsáknak, ponyvának használták a csepűből szőtt vásznat.
Fo nás előtt a csepűt gongyolába csavarták és a ké mény mellett, a padláson tárolták.
Érdemes megemlíteni, hogy a pátyosz keleti szláv jövevényszó a magyar-ban. Valószínűleg a sörtés ecsettel együtt került hozzánk. Ahol a pátyosz szó megtalálható, ott korábban a rostfésülés eszköze is a sörtés ecset volt.236 Ez az eszköznév a Felső-Bódva vidékén később átment a szegrózsás gereben meg-nevezésére. Végződéséből láthatóan a makóca szó is szláv eredetű. Sok helyen használatos a Ga lyaságtól Tokaj-Hegyaljáig, déli irányban pedig a Tiszáig, de a magyar nyelvterület más részein isme retlen. Elterjedése alapján ruszin–szlovák újkori köl csönszónak látszik.237
A Bódva-völgyi kendermunkák jellemző esz köze volt a párosával használt gracka. Voltaképpen nyeles deszkalap, szélén szegsorral. Főként a székes gu-zsalyra felkötött csepű fésülgetésére használták. A csepűt az egyik gracka fo-gai közé helyezték. Szálait onnan húzogatta ki a fonó nő, miközben a másik grackával hozzá fésülgette, pótolgatta a kima radt csepűkócot. Használták ezt az eszközt Borso don, Szendrőn, Szalonnán, Szögligeten, de Hídvég ardón már mit sem tudnak róla.238 A gracka szót Szinnyei tájszótára egyedül Miskolcról köz-li.239 Ezek az adalékok azért is lényegesek, mert az MNA csupán 3 kutatópon-ton regisztrálta a szegsoros rost fésű használatát az északi magyar népterületen
234 Lajos Árpád 1965. 31.; Kisida Erzsébet 1989. 50.
235 Lajos Árpád 1965. 27.; Dobrossy István–Fügedi Márta 1977a 284. és saját gyűjtés 1994-ben Borsod, Szendrő, Szalonna, Hídvég ardó és 1961-1994-ben Szögliget kutatóponton.
236 Szolnoky Lajos 1972. 216, 218.
237 Dobrossy István–Fügedi Márta 1977a 284. 7. térkép.
238 Saját gyűjtés 1994-ben; az adatközlők neve a falvak szerinti felsorolásban. Lásd még:
Lajos Árpád 1965. 59–60.
239 MTSz I. 722.
bodva1113.indd 93
bodva1113.indd 93 2013.11.14. 10:12:052013.11.14. 10:12:05
5. térkép. A székes guzsaly és a szegsoros rostfésű (gracka) elterjedtsége a Bódva mentén. Részben Dobrossy I. 1977b térképvázlata nyomán
bodva1113.indd 94
bodva1113.indd 94 2013.11.14. 10:12:062013.11.14. 10:12:06
(5. térkép). Mindhárom falu (Bolyk, Nagybalog, Cakó) a nyelvhatáron, illetve annak közelében található.240 Földrajzi elterjedése nincs kellően feltárva. A szeg-soros rostfésű a Kárpát-medence keleti részén – ott is különösen Csíkban – ma-radt használatban. Meg nevezésére ott főként a gereben szó használatos.241
Novemberben kezdődött az előkészített ken derrost feldolgozása, fonása. A fonás a leányok számára hetekig tartó társasmunka volt. Váltogat va, sorban jár-tak a lányos házakhoz vagy fonóházat béreltek. Borsodszirákon 0,5 liter zsír, fél véka búza, 1 marék szösz és disznóölés utáni kóstoló járt a fonóház gazdájának minden leánytól. Szalonnán 0,5 liter zsír, fél véka búza és 2 marék szösz volt a járandósága.242
A fonás hagyományos eszköze a talpas gu zsaly (guzsoly) és a kézi orsó volt, de a Bódva-völgy sok falujában használtak székes guzsalyt is (Bódvaszilas, Bód-varákó, Szalonna, Szendrőlád, Edelény, Borsodszirák, Finke, Boldva). A Népraj-zi Atlasz kutatópontjain (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Meszes, Damak) viszont nincs rá adat. Az MNA térképe a Galgától keletre nem jelzi az északi ma gyar népterületen. Pedig szórványosan feltűnik a székes guzsaly a Csereháton és a Taktaközben is, de Borsod megyében ritkaság. Sehol sem volt olyan tipikus je-lenség, mint a Bódva mentén (5. térkép).243
Guzsalyt, orsót Szalonnán és a régi Torna megye több falujában (Áj, Szögli-get, Barka, Fa lucska) eladásra is esztergáltak. Ólomberakással díszített talpas gu-zsalyok készítésével Dédes spe cialistái foglalkoztak. Az ő termékeik is eljutottak kelet felé egészen a Bódva völgyéig.
A kerekes guzsaly vagy ropka csupán a 19–20. század fordulóján jelent meg ezen a tájon (41. kép). Kez detben nevezték tót guzsalynak is, de nem északról, hanem alföldi szlovák és magyar mesterektől szár mazott. Megrendelésre készí-tették Hídvégardó, Martonyi, Debréte és más falvak asszonyai számára Szarvas szlovák specialistái. Nagyidára és Szögli getre endrődi magyarok rokkái kerültek az 1910–es években.244 Létezhettek felföldi szlovák rokkakészí tők és szállítók is, de róluk nincsenek közelebbi adatok. A rokkatípusok közül a Bódva vízvidékén kettő terjedt el. Egyik az „álló”, amelyen az orsó a lendítő kerék fölött helyez-kedik el. Ezt kerekes guzsaly (Nagyida, Meszes, Damak), gólya (Szögli get), óra (Bódvaszilas) néven ismerik, s a helyi ke rékgyártók is előállították itt-ott (pl.
Miglécen). A másik a „fekvő”, azaz a ferde síkban elhelyezkedő, amit Nagyidán
240 MNA V. 286. térkép.
241 Szolnoky Lajos 1973. 203.
242 Lajos Árpád 1965. 47.
243 Lajos Árpád 1965. 59.; Dobrossy István–Fügedi Márta 1977b 94, 101. Lásd még: MNA V.
289. térkép.
244 Dobrossy István 1973. 417.; MNA gyűjtőfü zetei Szögliget, Komjáti, Meszes, Nagyida kutatópontról.
bodva1113.indd 95
bodva1113.indd 95 2013.11.14. 10:12:092013.11.14. 10:12:09
kecskeropka, többnyire pedig kutya vagy kutyaguzsaly névvel illetnek (Szádelő, Komjáti, Szögliget, Szászfa, Meszes). Ezekkel az állatnevet kölcsönző rokka-nevekkel a Bódva vidék kiválik az északi népterületből, mert nyugati és keleti szom szédságában is a kerekes guzsaly név terjedt el csu pán.245
A fonal mérése, gombolyítása hagyományo san egy kb. 100–125 cm (azaz 4–5 fertály) hosszú rúd segítségével történt. Ezt az eszközt a magyar nyelvterület túl-nyomó részén a szláv eredetű mo tolla szóval nevezik meg. Ezt találjuk az északi nyelvterületen és a Bódva-völgy falvainak többsé gében. Több helyen felbukkan azonban az áspa név is (Szádelő, Komjáti, Szögliget). Ezt a tárgynevet hasz-nálták Szilice és Berzéte lakosai. Az MTSz ásfa alakban közli Krasznahorka-Váraljáról (Gömör m.). Az áspa egyébként Dél-Dunántúl és Veszprém me gye tájszava. Feltehetően ennek a szóföldrajzi kép letnek az alapján írja a TESz, hogy a magyar szó forrásaként „főleg az olasz és a német jöhet számí tásba”.246 Az áspa szó gömöri és tornai elterjedtsége ellentmond az olasz származtatásnak és a né-met szó kölcsönzését valószínűsíti. A főnévből Szilicén, Szögligeten – s nyilván még sok helyen – igét is ké peztek: áspálni, azaz fonalat gombolyítani.
A fonalgombolyító egyszerű gépezetek há rom fő típusa legtöbb faluban egy-idejűleg is megta lálható volt a Bódva vidékén az 1900–1950 közötti időben.
A horizontálisan forgó, kereszt alakú gom bolyító neve bak, fő részeinek neve bakláb, bakle vél. Ugyanezen szerszám neve Gömörben és a bar kó-palóc tájakon vertőke-level. Újabb eszköznek látszik a vertikálisan forgó gombolyító, melyet a Bódva völgyében halálnak neveznek. Újítás a szél malom-kerékhez hasonló-an forgó szerkezet is, amit az MNA kutatópontokon áspa, hajtós áspa néven is mernek (Szádelő, Komjáti, Szögliget). Erre az esz közre szállt át az egyetlen rúdból álló áspa (motolla) neve.247
A gomolyítással lemért fonál pászmáit, mot ringjait a húsvéti nagyböjt első napjaiban kiszapul ták, száradás után pedig csőrölték (csévélték) fej fokra, azaz a vetélőbe, vetőcsónakba illeszkedő, fából készült apró csövecskékre tekerték fel.
Egy keskeny északi sáv kivételével (Berzéte, Szádelő, Nagyida, Komjáti) egész szátyvának neve zett szövőszéket nem használtak. A Bódva középső és alsó folyása mentén csupán az északon fél szátyva néven ismert, kisebb méretű pa-raszti szövő széket találunk. Ezeket fafaragó falvak specialistái készítették és áru-sították. A fonál felvetésének, a szövőszék működésének, a szövés műveleteinek leírására nincs itt elég tér, de Viszló község gyakor lata valószínűleg érvényesnek tekinthető a gyakran emlegetett északi zónára.248
245 MNA V. 293–294. térkép.
246 Saját gyűjtés Szilicén 1979-ben. MNA V. 295. térkép; MTSz I. 570.; TESz I. 185.
247 MNA V. 296. térkép és a gyűjtőfüzetek Szög liget, Komjáti, Szádelő kutatópontról.
248 MNA V. 297–298. Viszlóról, a Cserehát északi pereméről alapos és megbízható leírás készült: Kisida Erzsébet 1989. 50–54.
bodva1113.indd 96
bodva1113.indd 96 2013.11.14. 10:12:092013.11.14. 10:12:09
A terület északi sávjában a parasztok helyen ként lentermesztéssel és -feldol-gozással is foglal koztak. Szaporátlanabb volt, mint a kender, ezért csak a lányos házaknál bajlódtak vele, s főként ab roszt szőttek belőle. Eszközkészlete, munka-menete több ponton eltér a kenderfeldolgozásétól (9. ábra). Borzo ván, Színpetrin és Lucskán a lenmagot reffel, refe lővel csépelték. Így nevezték a hosszú lóca közepé re vert két szögsort. A lóca két végére egy-egy asszony ült, akik felváltva csapkodták a kézbe vett lencsomó magvas végét a refbe, s fésülgették benne a lencsomót. Ezt követően tekenőbe szedték fel a lóca alá terített ponyvára hul-lott magvakat, s a lenmagdörzsölővel (Borzova) a „bogyójából is ki dörzsölték a magot”. Lucskán a ref a lóca közepébe álló helyzetben csapolt deszkadarab, melynek éléből álltak ki a vasszögek. Két sorban sűrűn helyezték el a kb. 10 cm-re kiálló vasszögeket.
A lent nyüvés után nem vitték áztatóba, mint a kendert. Csupán a fűre, rétre terítették ki, s 4–6 héten át hagyták, hogy a harmat és az eső áztassa. (Éjszakára sem szokták felszedni.) Ezt követően a lent előbb megbüfölték, azaz egy tuskón sulyokkal (mosófával) megveregették. Utána tilolták, elcsap ták, mint a kendert.
Különbség, hogy a kendert nem szokták büfölni (Borzova).
9. ábra. Ref és dörzsölő lenmagnyeréshez. a) lenmagdörzsölő. Szádvárborsa/Borzova, b) refelő, Szádvárborsa/Borzova, c) ref, Lucska. Paládi-Kovács A. rajza elbeszélés nyomán
bodva1113.indd 97
bodva1113.indd 97 2013.11.14. 10:12:092013.11.14. 10:12:09
A lent tilolás után nem kellett a bakó alá, tö retőbe vinni, mint a kendert. To-vábbi munkája a két rostnövénynek megegyezett. Fonása rendesen együtt, a szá-lakat is keverve történt. Színpetrin, Lucskán élő asszonyok egy bábut (szösz-csomót) „ágyaztak” lenből és egyet kenderből, s a kettőt együtt „tekerték fel” a guzsalyra. Ugyanis a len szála rövid, magában nehezebb fonni, mint kenderrel keverten.249