A Bódva forrásvidékén a középkorban ne mesfémeket és rezet tartalmazó érce-ket bányásztak. Jászó eredetileg az ottani ércbányászatnak köszön hette városi rangját.279 Jászó, Aranyidka, Mecenzéf nemesérc bányáinál azonban a középkor végétől kezdve fontosabbá vált a vaskő bányászata. Az is maradt a 18–19. szá-zadig, sőt a 20. század első fe léig. Vályi András írja, hogy Stósz határát „bányái
276 Herkely Károly 1941.; Paládi-Kovács Attila 1988. 71–103.
277 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő Hermán János, szül. 1918. Szalonna.
278 Krasinska, Ewa–Kantor, Ryszard 1988. 62.
279 Vályi András 1799. III. 289.
bodva1113.indd 107
bodva1113.indd 107 2013.11.14. 10:12:132013.11.14. 10:12:13
nevezetesítik”.280 A két Mecenzéfről Magda is meg erősíti, hogy német lakosai
„a’ vas bányákban és hámorokban dolgoznak”, Stószról pedig azt írja, hogy „sok vas bányái és hámorai vagynak.” Úgy tudja, hogy Mecenzéf, Jászó és Bella ha-tárában „ezüstre és rézre több bányákban dolgoznak”. Vas érc Mecenzéf és az Ida folyó forrásvidéke között igen sok található.281 A régi Torna megye bányásza táról Fényes Elek megjegyzi: „A’ dernői völgyben sok vas és réz ásatik. Porczellán föld, s fekete márvány van Zsarnónál. Épületköveket több helyt ásnak; de a’ gör-gői legnevezetesebb.” Torna megye népe főként mezőgazdaságból él; „Néme-lyek azon ban bányászok... mások ismét szenet, meszet éget nek.”282
Vas-, réz- és nemesfémek ércei mellett egyéb ritka ásványokat bányásztak a Bódva felső szaka szán. Jászómindszent határában a 19. század végén vas-, antimon- és cinóberbányák működtek, s a Rimamurányi Rt birtokába került Luciabányán szintén élénk bányászkodás folyt. A Felső-Mecenzéf határában, az ún. Borzó-völgyben létesült Lucia-bányatelep főként a hatalmas tömegben feltárt pát vaskőnek köszönhette bányaiparát. A Rimamurányi Rt vasutat épített a bányá-hoz, ahol a vaskő helyen ként 20 m vastagságú rétegeinek kitermelését meg kezdte már az 1880–90-es években.283
Bányászat a Bódva-völgy középső szakaszán is folyt. 1877-ben és 190l-ben említik Bódvarákó barna vasércet szolgáltató bányáját. Tornaszent andrás határá-ban terült el a királyi kincstár „Flórián” nevet viselő vasérctelepe. Ott működött az 1930-as évek egyetlen abaúj-tornai bányavállalata.284
A folyó alsó szakaszán, Edelény határában az 1840-es évek elején kezdődött el a szénbányászat. Voltaképpen a cukorgyár létesítéséhez kapcsoló dott a bánya-nyitás is; mindkettő a Cobourg hercegi család uradalmának tartozéka volt. Fényes Elek írja, hogy „az uradalom kebelében barnakőszén találtat ván, mintegy 30 egyén által több bányákat műveltet, s így tüzelővel is egyenesen az uradalom kebeléből látja el magát...”285 Más forrás szerint kezdetben 15 bányászt és 30 napszámost foglalkoztattak a cukor gyárhoz kapcsolódó szénbányászatban. Az Edelény be tele-pített vájárok többnyire német nyelven be széltek, s magukkal vitték régi szokásai-kat, szakmai kifejezéseiket is, melyeket hamar átvettek a helyi lakosságból kikerült napszámosok, bányadolgozók is. Sajnos ezen német bányászok eredeti lakóhelyét nem ismerjük. A szénbányászat a folyó alsó szaka szán, s a szomszédos Sajó és Szuha menti települé seken a 20. században lendült fel igazán. Edelény ben 1920-ban épült az első bányászkolónia 15 csa lád számára, s csak 1956 után kezdték el a
280 Vályi András 1799. III. 289.
281 Magda Pál 1819. 360, 395, 397–398.
282 Fényes Elek 1837. III. 338–339.
283 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 312, 329.
284 Molnár Endre szerk. 1935. 65, 135, 222.
285 Fényes Elek 1851. I. 292.
bodva1113.indd 108
bodva1113.indd 108 2013.11.14. 10:12:132013.11.14. 10:12:13
modern bányásznegyed megépítését.286 A német bányász családok hamar elmagya-rosodtak, s a 20. század ban már csupán néhány családnév őrizte emlékeze tüket.
Somodi határában a 19. század végén több ször is kutattak kőszén után, s a „Kas-sa–somodi kőszénbánya részvénytársulat” aknatornyát, barakk jait fénykép is meg-örökítette.287 Somodiban, Szepsi környékén azonban szénbányászat nem alakult ki tartósabban. Nem bizonyult tartósnak a szendrői szénbányászkodás sem.
Az edelényi szénbányászat és a tornaszent andrási vasércbányászat a két világ-háború között a férfi ak kicsiny töredékének tudott munkát adni. Bányaipari mun-kahelyként említhető még a bódva szilasi márványbánya, ahol szép vörös-szürke már ványt termeltek ki az 1930-as években.288 Márványt a folyó középső vidékén, a mészkő övezetében többfélét bányásztak. Jászó márványbányáját már Mag-da Pál is megemlítette.289 Ott és a vidék más márványbányáiban talált anyagot használtak a vidék templomainak, kastélyainak díszítésére a 18–19. században. A Rozsnyó, Kassa, Miskolc háromszög ben a barokk és klasszicista építészet főként a Bód va menti bányák termékeit használta fel.
Az 1896. évi megyemonográfi a négy Bódva menti település márványbányá-szatát említi. Akkori ban működő bánya létezett Zsarnó, Bódvavendégi, Torna-horváti és Bódvaszilas határában. Zsarnóról szólva a kötet kiemeli, hogy homok-bányája is van, melynek homokját a dernői és a mecenzéfi vasöntők használják munkájukhoz. Hídvégardón a Gedeon család 1870-ben épített sírboltjáról pedig megjegy zik, hogy zsarnói szürkemárványból készült.290
Jelentősebb agyagbányát csak egy helyen említenek forrásaink. Rudnok hatá-rában fehér agyag-bánya dolgozott a 19. század végén. Ennek agyagából jó minő-ségű, tűzálló téglát gyártottak, amit főként a kohászatban és vasiparban használ-tak fel.291 Agyaglelőhelyek másutt is lennének, de azo kat még a népi agyagipar is csak időnként hasznosí totta (pl. Szalonnán).
A II. világháború után megnövekedett a bá nyászat szerepe a lakosság foglal-koztatásában. Az 1950–60-as években a rudabányai vasércbánya, az edelényi, a Szuha- és Sajó-völgyi szénbányák, a borsodi és a kelet-szlovákiai vaskohászat-nak mész követ termelő tornanádaskai nagyüzem akkoriban sok fi zikai dolgozót igényelt. A Bódva-völgyi fal vak lakosságának egy része előbb napi ingázó lett, majd elköltözött a falujából, s munkahelye közelé ben települt meg.
A vaskohászat a Bódva felső vidékén már a német városok létrejötte előtt meghonosodott. Erre utal Rudnok (Rudnik) falu neve Jászó szomszédsá gában,
286 Bodgál Ferenc 1973. 409–410.
287 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 311.
288 Molnár Endre szerk. 1935. 136.
289 Magda Pál 1819. 398.
290 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 306–307.
291 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 312.
bodva1113.indd 109
bodva1113.indd 109 2013.11.14. 10:12:132013.11.14. 10:12:13
s legalább két Kovácsi helynév. Az egyik Égerszög mellett, Borsod és Torna megye hajdani határán, a másik Tornaszentandrás közelében. Ma mindkét Ko-vácsi puszta. Utóbbi biztosan a tornai erdőispánság kovácsainak, vasműveseinek települé se volt.292 A régi Torna megye harmadik Kovácsi helyneve a Csermosnya völgyében található, ma is létező falu, melynek Kovácsvágás, Kiskovácsvágá sa elnevezése inkább csak a hivatalos névhasználat ban élt.
A 18. században a magyarországi vashámo rok tulajdonviszonyai meglehe-tősen változatosak. Kincstári és földesúri hámorok mellett városi és mezővárosi polgárok, armalista nemesek, sőt jobbá gyok is gyakran szerepeltek a hámortu-lajdonosok között. Vidékünkön az uradalmi és a városi, polgári hámorok voltak túlsúlyban. Ismeretes, hogy a mecenzéfi hámorkovácsok céhe az egyik legelső az országban. Az 1600-as évek elején szerveződött, mint arról az 1639-ből fenn-maradt céhlevél is ta núskodik.293 Több hámor volt a 18–19. században a nagy
292 Heckenast Gusztáv 1970. 15.
293 Heckenast Gusztáv 1960. 14–15.; Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 322.; Kiszely Gyula 1968. 25–30.
13. ábra. Hámorkalapács. Jósvafő és Mecenzéf. Kiszely Gy. 1968. nyomán
bodva1113.indd 110
bodva1113.indd 110 2013.11.14. 10:12:132013.11.14. 10:12:13
uradalmak, különösen a Keglevich család bir tokában. Azonban a vashámorok többsége a Bódva forrásvidékén működött és Mecenzéf, meg Stósz német pol-gárainak kezén volt. A folyó felső szaka szán a sok vashámor 1819-ben „egy a’
mást éri”, azaz 8–10 nagy vasverő üzem dolgozott egymás közelében.294 Ugyan-akkor a szomszédos Csermos nya-völgyben 4 hámor dolgozott egyidejűleg. Vályi említést tett a Bodókán működő jelentős vashámor ról is.295 Fényes Elek a dernői völgy hámorainak igen jó minőségű vasát dicsérte, s hozzátette: „Vas hámor van még Jósvafőnél is.” Összesítő statiszti kájában azt írja, hogy Abaújban a’ jászói vas legin kább dicsértetik; ‘s a’ mecenzéfi németek többnyire vasmívesek, kik kapát, kaszát, kazányokat, patkó kat, szegeket csinálnak.”296 A régi Torna megye em lített hámorai magyar környezetben, magyar munká sok közreműködésével, de a mecenzéfi mánták, a szepességi gründlerek szakmai hagyományait követve dolgoztak. Ezeket az üzemeket kivétel nélkül vízierőre építették.
Jósvafőre is a bővizű karsztforrás vonzotta a hámorkovácsokat. A községben az 1930-as években egy ásó-, kapa- és lapátgyár működött.297 Ezt a két kalapácsos ún. szerhámort (szeráru készített) 1920 körül állították fel. Mecenzéfi vállalko-zók tervezték és építették fel. A benne dolgozó mesterek szintén mecenzéfi ille-tőségű hámorkovácsok voltak, de a segédek között akadtak jósvafői lakosok is.
A mánta hámorosok nem települtek át Jósvafőre, hanem út levéllel jártak át Ma-gyarországra és időnként váltot ták egymást. Két hámorépületben két hámorkala-pács (vízi kerékkel és bütykös fatengellyel működ tetett farkkalahámorkala-pács, 14. ábra), két kovácstűz és egy köszörű tartozott az üzemhez. Később a berendezést kiegé-szítették egy rúgós kalapáccsal, s hozzá tartozó ko vácstűzzel, köszörűvel és prés-sel. A jósvafői kapa hámort 1938-ban megvásárolta a Rimamurányi-Sal gótarjáni Vasmű Rt. és azonnali hatállyal leszerelte, mert gyártmányaival a kis hámor nemkívánatos ve télytársa volt az Rt.-hez tartozó Salgótarjáni Szerárugyárnak.298 Mecenzéfen a hámoripar tovább megmaradt, de az 1950–60-as években már csak vegetált. Az utolsó mecenzéfi hámort 1962-ben állí tották le.299
Az alsó-mecenzéfi hámorok termékei közül kétségkívül a kapaféléket kell első helyen említeni. Ugyanis az 1860–1960 közötti száz év folyamán az ott gyártott kapaformák száma megközelítette a 200-at (14. ábra). Piacterületük volt a Kár-pát-medence legna gyobb része (a stájer hámorok piacának számító Nyugat-Du-nántúlt kivéve), sőt külföldre is nagy tömeg árut szállítottak. A vasutak kiépülése előtt fuvaros vállalkozók hordták szét lovas szekereiken a nagyobb városok
vas-294 Magda Pál 1819. 395.
295 Magda Pál 1819. 391; Vályi András 1796. I. 227.
296 Fényes Elek 1837. III. 338.; 1851. II. 159.; 1842. II. 225–26.
297 Molnár Endre szerk. 1935. 184.
298 Kiszely Gyula 1968. 19.
299 Kiszely Gyula 1968. 103.
bodva1113.indd 111
bodva1113.indd 111 2013.11.14. 10:12:142013.11.14. 10:12:14
kereskedőihez, lerakataihoz a fenyőfa-hordókba csomagolt kapaszállítmányokat.
Lovas szekereikkel karavánokba szerveződtek, úgy indultak el Debrecen, Nagy-várad, Jászberény, Eger, Miskolc, Esztergom, Győr, Sopron, Pest-Buda, Pécs Fe-hérvár, Baja, Szeged, Kecskemét vaskereskedői hez. Rendszeresen jártak Erdély, Havasalföld, Moldva, Bukovína, Galícia és Kis-Lengyelország városaiba is.300 Egy pénzügy-igazgatósági kimuta tás szerint 1933-ban Alsó-Mecenzéfen még 95 há mor üzemelt. Számuk a II. világháború után csap pant meg alaposan, kb.
30–32-re.301
1896-ban Mecenzéfen 109 hámor dolgozott 198 tűzhellyel. Egy-egy tűznél hajnali 3 órától délután 4 óráig 35–40 kapa készült el. 1895-ben mintegy másfél millió kapa készült Alsó-Mecenzé fen, kb. 0,5 millió forint értékben. A hámorok 108 hámortulajdonos birtokában voltak, azaz tulajdono sonként egy-egy hámor számítható. A legtehetősebb tulajdonos üzemében 17 tűz mellett dolgoztak a ko-vácsok. Az 1890-es években már vasúton szállí tották a kapákat külföldre (Ro-mánia, Szerbia, Bul gária, Galícia, Szilézia, Morvaország). Kassa volt a távoli piacokra szánt áru elosztó helye.
300 Markus, Michal 1964. 36.
301 Markus, Michal 1964. 36.
14. ábra. Felső-magyarországi kapaformák a vidék hámoraiból. Markuš, M. 1964. nyomán
bodva1113.indd 112
bodva1113.indd 112 2013.11.14. 10:12:142013.11.14. 10:12:14
A milleneumi megyemonográfi a azt írja hogy a mecenzéfi hámorok a völ-gyekben szerteszét áll nak. Ahol a térszín és a víz esése nagyobb, ott közel vannak egymáshoz, de ahol nem elég lejtős a völgy, ott árkot, zsilippel felszerelt csatornát vezetnek el a Bódvától néha 600 méter távolságra, sőt messzebb is, míg legalább 2 méternyi esést találnak. Ott aztán tározó tavat építenek, amelyből a víz a hámor leg alább két méter átmérőjű vízikerekére ereszthető. A hámor belső berendezé-sének lelke a vízikerékkel egy gerendely által (bütykös fatengellyel) összekö tött, legalább 100 kg súlyú kalapács. Általában két tűzhely van a hámor épületében bőrből készült fúj tatókkal, és üllőkkel, melyeken a kapa fülét forraszt ják. Ki-egészíti a berendezést két nagy (kb. 2 m át mérőjű) köszörűkő. Ezeket szintén a vízikerék hajtja meg. A mesternek munka közben segít a hámorko vács-legény, aki a kezével hajtja a levegőfujtatót, izzítja a vasat, s egy rúd rángatásával ereszti a nagy kerékre zuhanó vizet. A kapák és ásók köszörülését szintén a segédek végzik egy keskeny deszkán ülve. Egészségtelen, nehéz és veszélyes munka volt ez. A hámorkovácsok munkájuk következtében „korán vénülnek s hamar halnak el” – olvashatjuk Borovsz kyék monográfi ájában.302
Felső-Mecenzéf jellegzetes ipara a szögková csolás volt a 18–19. században. Né-hány műhelyben még az 1890-es években is űzték, de akkor már ha nyatlóban volt ez az iparág, s a mecenzéfi szögko vácsok tömegesen vándoroltak ki Amerikába.
Stósz város réz- és ezüstbányászata mellett korán kifejlesztette rézolvasztó iparát. Rézműves céhe egyetlen volt az országban, ezért hozzátartoz tak az or-szág összes rézműves mesterei. A városka környékét óriási mennyiségben fedi a rézsalak. Szomszédságában Szomolnok szintén sok rézbányá járól, rézolvasz-tó kemencéiől, hámorairól és réz pénz-veréséről volt nevezetes. Kicsit távolabb Göl nicbánya, Svedlér, Remete a 19. század elején ugyancsak rézbányászatáról és -feldolgozásáról hí res.303 Stósz jelentős üzeme volt a 19. század folya mán az 1827-ben létesített késgyár, amely 1896-ban még 85 munkást foglalkoztatott.
Termékeit a hazai piac mellett sok közeli és távoli országba szállította (Németor-szág, Amerika, Törökor(Németor-szág, Románia, Szerbia, Bulgária).304
A Bódva felső szakaszának bányászata és hámoripara közvetlen hatást gyako-rolt a szomszé dos magyarlakta vidék gazdasági életére. Ugyanis a hámorok sok beszállítást kívántak. Környezetükben legalább három munkáscsoport különít-hető el. Az első a közvetlen közelben élő kézműves hámortu lajdonos polgároké, akik saját hámorukban dolgoz tak. Népesebb csoport a vasolvasztó és hámorko-vács szakmunkásoké, a legények és inasok alkalma zotti rétegéé. A legnagyobb számban voltak a há mor körül a bányász-, favágó-, szénégető- és fuva ros munkát
302 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 325–26.
303 Magda Pál 1819. 360–61.; Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 329, 356.
304 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 356.
bodva1113.indd 113
bodva1113.indd 113 2013.11.14. 10:12:142013.11.14. 10:12:14
végző kisegítők. Ez utóbbiak olykor egészen távoli bányákban, erdőkben tették a dolgu kat, s az 1880–90-es években még megérte a Sza lonna környékén égetett faszenet lovas szekéren Mecenzéfre szállítani és ott eladni. A Bódva felső vidé-kén a kohászat és a hámoripar elsorvadása az 1870–1950 közötti időben és az ezt követő kiván dorlás az északi zónából érzékenyen érintett az egész Bódva völgy gazdasági életét, s visszavetette a tőle délre fekvő területek fejlődését is.