A juhászat a Bódva völgyében is a 19. század első felében, a gyapjúkonjunktúra hatására lendült fel, olyannyira, hogy helyenként a marhatartást is elnyomta. Tor-na megyében az 1830-as években a marhaállományból „valami kevés kereske-désre is jut. Nagyobb fontosságú ennél a’ juhtenyésztés, mely igen elterjedt, ‚s a’
herceg Eszterházy, gr. And rási György, gr. Keglevich, gr. Gyulay ‚s némely ki-sebb birtoknak jószágaiban szép nemesített fóká kat láthatni.”199 Megkezdődött a juhtartás fellendü lése már az 1810-es években, mint arról Magda Pál tudósít: „A’
juh tenyésztés divatjában van; birka aklokat minden részeiben találhatsz [Torna várme gyének], nevezetesen Szilitzén, Almáson, Görgőn, Szilason, a’ Kovátsi ‚s más pusztákon.”200 Igazodva a merinótartás igényeihez, az uradalmi majorokban nagy hodályok épültek, s számos juhászt alkalmaz tak. Juhászatukról nevezetes helységek, uradalmi központok voltak a 19. század derekán Bódvaszilas, Szögli-get, Bódvavendégi, Tornaújfalu, Szádudvar nok.201
A folyó déli szakaszának településein szintén a nagyobb birtokosok jártak élen a merinótartásban. Boldván a legelő „juhtenyésztésre igen alkalmatos levén, ezt a földes urak nagy haszonnal űzik...” Borsod községben az állattenyésztés minden ága virágzó, s a földbirtokosok „kivált a juhtartást szép sikerrel űzik.”202
197 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: Bodnár Bertalan szül. 1926. Tornaújfalu; Dohányos János szül. 1922. Bodolló.
198 Szuhay Péter 1982. 122.
199 Fényes Elek 1837. III. 338.
200 Magda Pál 1819. 390–91.
201 Fényes Elek 1851. IV. 133, 154, 229, 232, 290.
202 Fényes Elek 1851. I. 143, 158.
bodva1113.indd 78
bodva1113.indd 78 2013.11.14. 10:12:012013.11.14. 10:12:01
A paraszti juhtartás a közös nyájszervezésen, pásztorfogadáson nyugodott, s a gazdaságok kisebb hányadára terjedt ki. Edelényben a 18. század dere kán 8–15 között váltakozott a juhos gazdák száma. Közülük csupán 4-5 jobbágynak volt 30–40 juha, a többinek csak 8–10 állata csatlakozott a közös nyájhoz.203 Szend-rőn és vidékén a juhos gazdák a tehetősebb parasztok közül kerültek ki. A 20.
szá zad elején a juhtartó gazdaközösség bacsót foga dott a nyájhoz, aki a tavaszi kihajtástól a téli beszo rulásig egyedül látta el a juhokat. Legeltetett, fejt, feldol-gozta a tejet, gyógyította a jószágot, ősszel kosarat állított, s télen is látogatta a gazdáknál szétosztva telelő jószágot. A juhnyáj nem a községi legelőn, hanem a juhosgazdák földjein, tarlóin, er dején, esetleg bérelt legelőn élt.204 Somodi ház-táji gazdaságai az 1980-as években is tartottak egy nyájra való juhot. Egy-egy gazdának átlagosan 8–10 merinóbirkája volt, meg annak a szaporulata. Fők ént a gyapjáért tartották. Bacsot fogadtak a nyáj mellé, aki fejte is a juhokat, s minden anyajuh után 7-8 kg friss sajtot kaptak a gazdák. A gyapjút is a bacso nyírta, 1980-ig ollóval, azóta nyírógéppel. Somodiba idegenből – Jánokról, Görgőről, Deb rődről – szegődtek a juhászok (36. kép). Mind magyar ember volt, az utolsót, Tamás Pista bácsit Tornagörgőről hozták.205
Távoli legelőkön, erdőkön akolt vagy hodályt építettek a juhnyáj számára. A bacso helyben dol gozta fel a tejet a kolibának, vagy kisháznak neve zett, egyet-len helyiségből álló, többnyire tűzhellyel is ellátott fedeles építményben. Annak eresze alá, vagy padlására szerelt polcon szikkasztotta a friss sajtot, a gomolyát.
Debrődön, Lucskán, Görgőn a juhászatnak régi hagyománya van. Az 1920-as évek elejéig az ugaron állt a kosár. Olyan parti földeket trágyáztak vele, ahová nehéz lett volna trágyát szál lítani. A kosár kerítésdarabjának neve dranka. A ko-sarat naponta vitték tovább. A pásztor a kosár mellett fekvő, hordozható kalibá-ban aludt. Május 15-én ment ki a nyáj a kosárra és szeptemberig kint maradt.206 Kaszálás után a gulyás a rétet állította, azaz trágyáztatta a gulyával. Augusztus-ban, szep temberben folyt ez, mindig csak kosár nélkül. A gazdák külön fi zettek érte a gulyásnak. (Rendesen egy-egy darab szalonnát kapott mindegyiktől.)
Az 1880–1970. közötti évtizedekben a Bódva vidékén is léteztek kizárólag nyá-jukból élő, ún. magatarti juhászok. Ládbesenyőn az 1960-as évek ben két birkanyá-jat tartottak számon, mindkettő kb. 200 juhból állt. Az egyik egy magánnyáj volt, a másikban 4-5 gazdának és a juhásznak a birkái jártak. Állandó legelőjük nem volt, járták az ország út szegélyét, a gazos, akácos erdőszéleket. Estén ként hazatértek a faluba.207 A kisparaszti juhászatok a falusi udvarokban sem rendelkeztek
hodályok-203 Faragó Tamás 1973. 97.
204 Szuhay Péter 1982. 124.
205 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: Gyula István szül. 1922. Somodi.
206 Saját gyűjtés 1980-ban. Adatközlő: Bendzsuch József szül. 1897. Lucska.
207 Saját gyűjtés Ládbesenyőn 1969-ben.
bodva1113.indd 79
bodva1113.indd 79 2013.11.14. 10:12:012013.11.14. 10:12:01
kal, juhistállókkal. A Jósva- és az Éger-völgyi települé seken megelégedtek a csűr-höz toldott, félereszes juhólakkal (Jósvafő, Kánó, Égerszög).208 Somodi juhtartó gazdái a csűrben drankával rekesztettek el helyet a juhaiknak.
A fejés a kosár esztringa nevű fejőnyílásánál, széken ülve történt. Sok eset-ben az akol, (akoj) vagy a hodály ajtajában ült a juhász, s ott végezte el a fejést.
Esztrengahajtónak a puli is alkalmas volt, megspórolták vele a gyerek bérét. Na-gyobb gazda ságokban két-három juhász fejt egyszerre. Ott esz trengahajtó gyerek hajtotta a juhokat egyenként a fejőjuhász elé (Komjáti, Péder, Debrőd). A juhot dongás faedénybe fejték, amely felfelé szűkült, s egyik oldala 12–15 cm-rel ma-gasabb volt, mint a másik. Neve Péderen gejta (7. ábra), Lucskán, Görgőn, Szín-ben gilita, a Cserehát falvaiban gelyeta. A beoltott tejből gomolyát készítettek, a savót pedig felforralták zsendicének vagy a malacoknak adták. Az érett gomolyát sóval „legyúrták” túrónak és vannának nevezett faedényben tárolták.209
208 Selmeczi Kovács Attila 1976. 104.
209 A Bódva-völgyi juhtartás, tejgazdálkodás tárgykészlete és terminológiája a cserehátival csaknem mindenben megegyezett. Vö. Bene Zsuzsanna 1957. 188.; 1961. 574–579. A Cserehát-ról közölt domika szóra 1994-ben a Bódva-völgyi adatközlők nem emlékeztek, s a putina szót is csupán egy-két idősebb pásztor ismerte.
7. ábra. Gejta (geleta). Faedény juhfejéshez. Péder 1994. Paládi-Kovács A. rajza elbeszélés nyomán
bodva1113.indd 80
bodva1113.indd 80 2013.11.14. 10:12:012013.11.14. 10:12:01
A juhtartás az utóbbi évtizedekben visszaszo rult, sokat csökevényesedett. Tej-oltásra már 40–50 éve csak gyári oltót használnak, a putinát felváltotta a zomán-cozott vájling, kosarazni nem szoktak. Ma már kevés juhász ismeri a beteg juh gyógyításának régi eljárásait. Egykor a kosbárányo kat a bacsók herélték, foggal húzva ki a herét. Örüt, ürüt régen többet tartottak, s a fejősnyáj, a bárány nyáj mellett ürünyájakat is szerveztek. A kosok nyáron át az ürükkel vagy a bárá-nyokkal jártak, csak szeptember 8-án engedték őket a két éves jerketoklyókkal kiegészített fejősnyájak közé. A toklyók (második éves juhok) között több volt a jerke, mint az örü.
A büdös sántaságot a régi bacsók görbe ka corral gyógyították, azaz levag-dosták a köröm beteg részeit. Körmölés után formalinnal kenték be a se bes felü-letet. A rihes juhot fakampóval vagy Ede lényben készült rézkampóval fogták ki a nyájból (8. ábra). Az 1960-as évek óta vaskádban fürösztötték, de rühkenőcsöt hagyományos módon már nem csi náltak.210
Kecskét a Galyaságban és a tornai, aggteleki karsztvidéken tartottak nagyobb számban. Somodin például a zsellérek birtokában mindig volt egy ki sebb nyájra való. Pásztort fogadtak a nyáj mellé, s a kecskés naponta kihajtotta a 30–40
jó-210 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő Eperjesi János, szül. 1909. Péder.
8. ábra. Rézből öntött juhászkampó. Edelény. Bodgál F. 1959. nyomán
bodva1113.indd 81
bodva1113.indd 81 2013.11.14. 10:12:012013.11.14. 10:12:01
szágból álló kecskenyájat a Bokros oldal nevű legelőre. A pász tornak magának is mindig volt 3-4 kecskéje, s egye dül ő tartott bakot. A bak tartásához némi takar mánnyal hozzájárultak a többiek is, s az űzetésért pénzt fi zettek neki a kecs-ketartók. Amikor a kecske megellik, a gidó szoptatása mellett olykor még 5-6 liter tejet fejnek tőle naponta. A kecsketej sűrű, „erős”, igen tápláló. Ahol kicsi gyermek van a csa ládban, még ma is előfordul, hogy kecskét vesznek. Szeretik kecsketejjel táplálni az apró gyermekeket, ezért Somodiban, 1994-ben még min-dig volt 10–12 kecske.211
A Galyaság és a karsztvidék falvaiban a kecs ketartás mindenütt jelen volt;
tejét sokoldalúan hasznosították (túró, sajt, erős túró, vaj, zsendice). Kishatárú és lélekszámú falvakban is – mint Teresz tenyén – tartottak egy kisebb nyájra való kecskét (1976-ban 17 gazdaságban 36 állatot). A fölös szá mú állatot gyakorta a Bódva-völgy vásárain, Szend rőn, Bódvaszilason adták el, s ugyanott venni is szoktak jó fejős kecskéket. Teresztenyén áprilistól novemberig a tehéncsordá-val legelt a kecskenyáj, decembertől március végéig csak a kecskék jártak ki a legelőre. A pásztor a téli legeltetésért külön bért kapott.212 A kecskék télen főként a veresgyűrű (Cor nus Sanguinea) gallyait rágta, galagonya és somfa bokrokon élt, tavasz felé rügyet és barkát legelt. Mindez hozzájárult a kecsketartás költségkí-mélő igénytelenségéhez. Önálló kecskenyáj Bódvaszi lason, Perkupán, Jósvafőn is létezett, nemcsak a karsztvidéken. Kevesebb helyen járt juhokkal, mint disz-nónyájjal, ami elég általánosnak mondható.213 A kecsketartás a Bódva völgyének középső szakaszán – kapcsolódva a tőle nyugatra fekvő dombsághoz és karszthoz – a népi állattartás egyik fontos, szignifi káns ágazata volt.