A Bódva völgyének két olyan szakasza isme retes, ahol a falvaknak saját erdeje és fája nem volt, vagy csak igen szűkösen. Bodolló, Makranc, Torna újfalu, azaz a Kanyapta vidéke a 18. században is saját erdőbirtok nélkül élt,250 s épületfát, szerszám fát, sőt tűzifát is más falvak határából kellett besze rezni. A másik fában szűkölködő körzet a Bódva torkolatvidéke (Edelény, Finke, Zilíz, Boldva). E két körzet kivételével a Bódva-völgy falvainak többsége saját határában talált tűzifát és épületfát. Ez az önellátást megengedő ellátottság jellemezte a települések zö-mét. Vályi András, Magda Pál és Fényes Elek szavaival e falvaknak „fája tűzre és épületre elég”, illetve „fája mind a’ kétféle”, azaz tüzelés és építés céljára alkalmas.
Erdőben különösen a Bódva forrásvidéke bővelkedik, ahol a 800–1200 m magas hegyvonula tokon őshonos fenyvesek élnek (Jászótól északra), s egy szűk kelet-nyugati irányú sávban változatos fanemekből álló, kevert lombú erdősé-gek találhatók. Ebben az északi övezetben Szádelő, Áj, Somodi, Debrőd és a Csermosnya-völgy magyar népe jórészt az erdei haszonvételekből, azaz favá-gásból, erdei iparokból, famunkákból élt. Debrődön az 1910–20-as években a határ 53%-át borította erdőség, a Cser mosnya-völgy átlagában 58%-ot, Barka határában 71%-ot tett ki az erdő.251 Somodiból a „zsellérek” ősszel és télen er-dőmunkára jártak még az 1940–50-es években is. Ölfavágás, rönkfűrészelés, slipperfa ragás, bányafa-kitermelés volt a dolguk. Debrődön a kétkezi emberek nyáron kőműves munkával, télen pedig favágással keresték a kenyerüket.
Októ-249 Saját gyűjtés 1979-ben és 1980-ban. Adatközlők: Rákay László és felesége szül. 1908.
Borzova (Szádvárborsa) illetve Színpetri; Tisza Sándor szül. 1904. Lucska; Máthé Lajosné szül.
1911. Páskaháza.
250 Vályi András 1796. I. 227.; II. 567.
251 Görcsös Mihály 1979. 103.; Zsúpos Zoltán 1987. 31.; Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő:
Gyula István szül. 1922. Somodi, Meleg János szül. 1922. Debrőd. A Csermosnya völgyében „A lakosok messze földön híres favágók, a legjobbak a kiskovácsvágásiak, a barkai és lucskai favá-gókat Kárpátalja felé szeretik.”; Herkely Károly 1941. 261.; Erről a munkamig rációról, a favágók életmódjáról, munkaműve leteiről és szerszámkészletéről, szakszavairól bővebben: Paládi-Kovács Attila 1988. 104–126.
bodva1113.indd 98
bodva1113.indd 98 2013.11.14. 10:12:102013.11.14. 10:12:10
ber végén már az erdőre jártak és fát döntöttek, fűrészeltek. Ájról többen megír-ták, hogy lakosai „fa vágásból is kereshetnek pénzt”. Barkáról pedig a faedények készítését emelték ki: „esztergályozásból élnek tányérokat, tálakat, s másféle fa-edényeket ké szítenek”.252 Faedények esztergályozása, háztartási eszközök és gaz-dasági szerszámok faragása a régi Torna megye déli részén több faluban említést ér demlő háziipar volt (42. kép). Tornanádaska és Varbóc lako sai a 18. század végén szintén faedényeket készíte nek, s azzal kereskednek.253
Szádelő, Áj, Debrőd, Szögliget, Derenk lakó inak fontos háziipara volt a szer-számfaragás. Nagy tömegben készítettek kapa-, lapát-, ásó- és kasza nyelet; fage-reblyét és hasított kétágú favillát a szé namunkákhoz; szórólapátot a gabona szele-léséhez, nagygereblyét (brúgót) a tarlók takarításához; jár mot, lőcsöt, szekérrudat, szekérlétrát és egyéb sze kéralkatrészeket. Dongát, kisebb nagyobb dongás faedé-nyeket, fejőedényeket (zsojtár, gejta) csebret, puttonyt sem csupán a bodnárok csi-náltak. Szánt, szánalkatrészt, a szövés-fonás eszközeit szintén háziipari keretekben állították elő. Tornaújfalu, Bódvavendégi, Torna, Bodolló, Makranc, Szepsi gaz-dálkodóit az áji magyar fafaragók látták el já rommal, s mindenféle egyéb faesz-közzel (favilla, gereblye, kaszanyél, kapanyél stb.). Az ún. faragó emberek Torna, Szepsi, Jászó vásárain árulták ter mékeiket. 1920 előtt a Bódva völgyén leszekerez-tek Szendrőn át Edelényig, Sajószentpéterig, Miskolcig. A középső szakasz falvai részben a helyi kerékgyár tók, uradalmi bodnárok, részben az ottani specialis ták faeszközeit vásárolták. Villa- és gereblyefara gással Szögligeten, Szalonnán, Sző-lősardón is fog lalkoztak néhányan. Derenk lakói főként jármot és szekérlétrát (sze-kéroldalt) készítettek eladásra. Szer számnyelet és fadongát szintén nagy mennyi-ségben szállították a vidék parasztsága számára. Mosósu lyok, guzsaly, szövőszék, motolla, gabonatároló láda (ferslóg), liszt-, só- és fűszertartó edények tar toztak még
252 Vályi András 1796. I. 21–22, 127.; Fényes Elek 1851. I. 92.
253 Vályi András 1799. II. 646, III. 597.
10. ábra. a) Bárd, b) faragó (kisszekerce). Szilice. Paládi-Kovács A. 1988. nyomán
bodva1113.indd 99
bodva1113.indd 99 2013.11.14. 10:12:102013.11.14. 10:12:10
a piacos termékeik közé. Vágódeszkát, fakanalat, habarófát, sütőlapátot, piszkafát és egyéb konyhaeszközöket is készítettek eladásra.254
A Bódva-völgy felső szakaszán és körzetében a 18–19. században is mű-ködtek vizierőre épített fű részüzemek, régi megnevezéssel fűrészmalmok.
Szádelőn, Bodóka-pusztán jelentősebb telepek ala kultak ki. A bodókai fűrészte-lep sodronypálya-ös szeköttetésben állt Falucskával az 1890-es években, s 60 LE teljesítményű gőzgéppel működött. Éven ként közel 800 kocsirakomány, kb.
50 000 köbláb fűrészelt árut termelt. A mecenzéfi és falucskai lakosok közül so-kan foglalkoztak a 19. század végén fazsindely-faragással is.255
Épületfát a Bódva-völgy középső szakaszán élő falvak többnyire a saját erde-jükben találtak. Teresztenyén, Szőlősardón a gazdák erdőilletékük, jogosultságuk alapján vágták a szükséges faanyagot a közbirtokosság erdejében. Az épületfa ki-termelése és kifaragása rokonok, szomszédok segítségével történt. Legtöbb férfi értett a bárd, a szekerce, a fa ragó (faragó fejsze) munkálataihoz (10. ábra). Északról főként fenyődeszkát, lécet, szarufát szállítottak. A közeli Galyaságon és a tornai karszton több olyan falu ta lálható, ahol a képesített ácsmesterek száma feltű nően magas, s ahol majdnem minden férfi értett az ácsmunkához. Szőlősardó és Jósvafő a 19. század ban, s a 20. század elején fontos építőközpont, azaz ácsközpont volt, ahonnan a tornai, észak-borsodi térségbe, így a Bódva völgyébe is minden évben kirajzottak az ácsok, hogy ott háztetőket, csűröket, ólakat építsenek. Színben is jósvafői mesterek állí tották fel 1923-ban a gerendákból ácsolt kendertörő malmot.
Égerszög, Kánó, Teresztenye csűrjeit fő ként szőlősardói ácsok építették.256
A folyó középső szakaszán az erdősültség mértéke az 1930-as években is át-lag 30% körül mozgott. Szalonna 3081 kat. holdas határából ak koriban 1061-et borított erdőség, Szendrőlád 3178 kat. holdjából pedig 949 holdat.257 Szalonnán mező gazdasági szerszámok mellett nagy mennyiségben készítettek kenderfel-dolgozáshoz szükséges munka eszközöket is.258 Disznó- és tyúkólkát, az állattar-táshoz szükséges favályúkat, jászlakat, szán- és szekéralkatrészeket a szalonnai fafaragók is készí tettek. Többségük még a kerékküllőt és talpat is kifaragta, csu-pán a kerékagy kifúrása végett fordult a kerékgyártóhoz.
Vannak speciális erdei termékek és háziipari foglalkozások is. A Bódva – Torna – Kanyapta vidék falvaiban az 1930-as években sokan foglalkoztak gu-bacsgyűjtéssel és cserfahántással. Jánokon és környékén a kivágott fi atal cserfát két napig az er dőn szikkasztották, majd egy háromszög alakú, rö vid fanyéllel
254 Saját gyűjtés 1961-ben Szögligeten, 1994-ben Debrődön. Adatközlő Meleg János szül.
1922. Debrőd. Lásd még Szuhay Péter 1982. 128.; Krasinska, Ewa–Kantor, Ryszard 1988. 64–66.
255 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 312, 329.
256 Selmeczi Kovács Attila 1976. 31, 46–47.
257 Csíkvári Antal szerk. 1939. 146.
258 Dobrossy István–Fügedi Márta 1977b 105.
bodva1113.indd 100
bodva1113.indd 100 2013.11.14. 10:12:102013.11.14. 10:12:10
ellátott, spaknihoz hasonló eszközzel (tolólapátka) lehúzták a haját. A II. világ-háború idején még élt ez a tevékenység. Nyírfavesszőből pedig napjainkig kötik a seprűket, s kb. 1940-ig gúzst is készítettek belőle.259 Különféle célokra használták a hársfaháncsot, s a belőle készült köte let az északi zónában. Csináltak belő-le licsoknak nevezett fazékhordó kantárt a Csermosnya völgyében, Tornagörgő kertészkedő lakosai pedig a piacra vitt sárgarépát kötözték hársfaháncsba.
Igen változatos formájú és rendeltetésű tár gyakat készítettek a vidéken fűz- és gyűrűvessző ből. Mindenütt főként önellátásra törekedtek, e tár gyak piaci forgal-ma sohasem volt jelentős. Említést érdemelnek a ritkafonású, szellős csirkeetető, csir keborító ernyők és a tyúkültetésre, libaültetésre használatos (többnyire fe-dett), speciális kosarak.
A paraszti udvarban és a mezőn főként két fülű, félgömbölyű kosarakat használ-tak. Ezek mé rete ahhoz a rendeltetéshez igazodott, amit az elne vezésük is mutat:
kisebb méretű a grujaásó kosár, közepes méretű a secskás kosár, legnagyobb a csép-lésnél használatos pejvahordó- vagy pejvás kosár. Grujás kosár minden udvarban volt legalább 5-6 darab, de a nagyobbakból csak 1-2 darab kellett. Gyümölcsaszaló lászkát, lészát; illetve a susinkát (aszalványt) tároló ovális alakú, s az előbbieknél kevésbé mély kosarat szintén maguknak szoktak fonni fűz- vagy gyűrűvesszőből.
Szekérkast a Bódva vidéki falvakban a gaz dák többsége tudott magának fonni.
Nélkülözhetet len tartozéka volt az utazásnak, mert kasos szekérrel jártak malom-ba, vásármalom-ba, a szepesi, abaúji, borsodi városok piacára, s a saját határukban is több dolgot (pl. csöves kukorica, répa) szállítottak vele. Fűz vesszőből fonták, s szépen kicifrították a faros kas végét.260
Lóháti kosarat fi atal tölgy- vagy mogyoró háncsból fontak a Bódva-völgy északi szakaszán és a gyümölcstermő tornai karsztvidéken. Több méret ben ké-szítették, a negyedestől a vékás kosárig (50. kép). Sza lonnától délre ez a put-tonyhoz hasonló kosártípus ismeretlen. Piacoláshoz használt, vászonlepedővel az asszonyok hátára köthető, tégla alakú hátas kosa rat szintén háncsból kötöttek.
Fűzvesszőből, gyűrű vesszőből font félgömb alakú kosarakat a folyó mentén min-denütt használtak és készítettek is. Spe ciális változatuk a karra akasztható, kávás füllel ké szült gombázó kosár. Háziipari szintre a kosárkötés kevés helyen jutott, piaca az ilyen kosárfélének alig volt. Hídvégardóról írják a 19. század végén, hogy „A lakosok kosárfonással is foglalkoznak, mint háziiparral, készítménye-iket a tornai piacon értéke sítik.”261 A 20. század folyamán néhány településen (pl. Szín, Jánok) a cigányság foglalkozott különbö ző kosárfélék készítésével és árusításával.
259 Szanyi Mária 1976. 60.
260 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő Meleg János szül. 1922. Debrőd.
261 Sziklay János–Borovszky Samu 1896. 307.
bodva1113.indd 101
bodva1113.indd 101 2013.11.14. 10:12:102013.11.14. 10:12:10