A házi szárnyasok összefoglaló neve a Bódva-völgy teljes hosszában: aprólék (Borsod, Szendrő, Szalonna, Komjáti, Hídvégardó, Somodi, Bodolló). Tyúk- és lúdtartás a 20. század első felében minden parasztgazdaságban létezett, de kacsát, pulykát, gyöngytyúkot vagy galambot csak kevesek tartot tak. A tyúk hímje kakas, a libáé gunár, s a kacsáét is gunárnak nevezik; a gácsér szót nem ismerik. Faj névként sem a lúd, sem a réce, ruca szót nem hasz nálják. A liba, kacsa, s az újabban meg-jelent puly ka, gyöngytyúk nőstényét tojónak nevezik. A tyúk kicsinye csirke, kis-csirke, a libáé kisliba. Télre meg hagyott aprólék neve magliba, magkacsa. A tyúk fi atal nősténye jérce, az ivartalanított kakasból pe dig kappan lett (Borsod, Bodolló).
211 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő Gyula István szül. 1922. Somodi.
212 Kunt Ernő–Viga Gyula 1978. 579–581.
213 Viga Gyula 1977. 319, 330–331.
bodva1113.indd 82
bodva1113.indd 82 2013.11.14. 10:12:022013.11.14. 10:12:02
Szendrőn és környékén minden gazdaságban – tehát a zsellérek, s az iparosok udvarán is – tartot tak tyúkokat. Közepes, kb. 10 „kataszteri holdas” családi gaz-daság évente 3-4 kotlóst ültetett, s mint egy 60–80 csirkét nevelt fel.214 Libából, kacsából a kisebb gazdaságok csak egy-egy tojót teleltettek ki, „hagytak meg mag-nak”. Gúnárt mindenütt csak a nagyobb gazdaságok tartottak, a náluk telelő 2-3 maglibához. Azok gondoskodtak róla, hogy „szemes legyen a tojás” a kisebb gaz-daságokban is. A libák, kacsák tojását ritkán használták fel, rend szerint az összeset kikeltették. Az anyalibák fészek aljához 10–12 kisliba – szerencsés esetben ennél több (13–16) tartozott. A kacsa kevesebbet tojt és 8–10 kiskacsát költött ki. Mivel a kacsa gyakran hagy ta el a fészkét, s megbízhatatlan a költésben, tojásait kotlós-tyúkkal költették ki. Minden fészekalja külön csapatban (Szalonnán csatában) járt az anyaliba vagy a kotlós után. Bodollón a közepes gazdaságok két maglibát és egy gúnárt hagytak meg télre, s a következő évben 20–25 kislibát neveltek. A kamara (magtár) szabályozta a létszámot, mert az aprólék téli tartásához terményt kellett.
Libalegelőt a Bódva-völgy legtöbb falujában elkülönítettek. Bodollón a Libalagelő, a Libaúsz tató, a Kacsató határrészeken éltek a libák és a ka csák. Ara-tás után a tarlóra hajtották a sok libacsapa tot. Szendrőn a Felső Pást s a Temető alja, Borsod ban a földvár alatt húzódó pocsolyás részen volt a Libalegelő. Sza-lonnán a Pást vagy Libalagelő a Bódva mellett terült el. Komjátiban is naponta lehajtották a libákat a Bódva vizére. Sok faluban emlegetik, hogy a libák még ősszel is a folyón háltak.
Libapásztort legtöbb faluban csak aratás után fogadtak fel, amikor a tarlóra hajtották a sok libát legelni. Szalonnán augusztus vége felé „fehérlett a tarló”
a libák ezreitől, mert sok családnak volt 20–30 libája. Cigányasszonyt fogad-tak fel pásztornak, aki gyermekeivel együtt vigyázott, hogy a libák ne te gyenek kárt a határban. Minden család természetben fi zetett: némi zsírt, szalonnát, babot, burgonyát, ku koricát adtak neki. Komjátiban szintén egy cigány asszony őrizte a falu libáit. Bodollón viszont nem volt községi pásztor. Mindenki maga törődött a legeltetéssel, azaz gyermekeire bízta a libanyáj őr zését.
Libáit minden család megjelölte. Többnyire a liba fejebúbjára tett egy kis olajfestéket; kék, zöld, piros, fekete foltot. Szokták a libák úszóhártyáját is ki-csipkedni ollóval. Minden családnak hagyomá nyos, öröklődő tulajdonjegye volt (Bodolló).
Csaknem minden faluban elmondták, hogy az 1930-as években a tyúkok éjjel az udvar fáin alud tak. Főként eperfa állt az udvarokon. Előfordult, hogy a róka addig „keringett a fa alatt”, míg vala melyik tyúk leesett, és a ravaszdi elvitte (Szalonna). Gunda Béla 1937-ben közölte a magas rúdra szerelt kocsikeréken épített tyúkól fényképét Zilízről. Párhuzamokat említ hozzá Nógrádból,
Szatmár-214 Szuhay Péter 1982. 125.
bodva1113.indd 83
bodva1113.indd 83 2013.11.14. 10:12:022013.11.14. 10:12:02
ból. Nyilvánvalóan nem egyedi ötletről, lokális jelenség ről, hanem egy archaikus formáról van szó, amely régebben a Bódva völgyében is elterjedtebb lehetett.
Varbócról, Meszesről sövényből font, kerek alapraj zú tyúkólat mutat be, mely-nek párhuzamait szintén Szatmárból és Erdély különböző tájairól ismerjük (pl.
Kis-Küküllő völgye).215 Mindkét tyúktartó épít mény a Bódva-völgy jellegzetes vonásai között tartható számon az 1930-as évekig.
Szögligeten a 20. század elején a tyúkok télen a falal (a házfal mellett az eresz alatt húzódó töltés) üregeiben töltötték az éjszakát. Hasonlók létezésére utal a Jánokon, Nagyidán feljegyzett kurnik szó is. Párhuzamát és e szláv jövevényszót az abaúj Hegy közből ismerjük.216
Az utóbbi 60–70 évben a tyúkok télen a sertésól vagy a libaól fölé épített ólkában töltik az éjszakát (37. kép), amit legtöbb faluban ülőnek, tyúkülőnek ne-veznek (Borsod, Szalonna, Tornaújfalu, Jánok). Helyenként – különösen a te-hetősebb gazdáknál – télen az istállóban adtak helyet a tyúkoknak. A mar haól melegében éjszakázó tyúkok ugyanis jobban tojtak, mint az ülőn hidegben alvó társaik (Szalon na). Ládát, kosarat tettek be az istállóba, hogy fészket, tojóhelyet csináljanak benne maguknak.217 A gúnárnak külön rekesztéke volt a libaólon be-lül, mert nagyon izgága volt. Szepsi, Torna vidékén a libáknak a disznóól mellett deszkából építenek fe dett ketrecet, ennek neve: ólka, libaólka.
A tyúkültetés április elejétől június közepéig volt szokásban. Később már nem érdemes ültetni, mert „amikor a csipkerózsa virít, már hiába keltet nek. A nyári csirke nem marad meg, nem érdemes vele bajoskodni.” Szendrő vidékén 21–23, Tornaúj falun 19 vagy 21 tojást tettek a kotlós alá. (Mindig páratlan számút!) Függött a tojásszám a kotlós és a tojások nagyságától is. A tojásokat előzete-sen kivá logatták, s a nagyokat, szabálytalan formájúakat nem tették a tyúk alá.
Azt tartották, hogy a nagy tojásból kakas fog kikelni. Jánokon szentelt birkével (barkával) és szőrdisznó (sündisznó) bőrével füstöl ték meg a keltetésre szánt tojásokat, hogy minél több kikeljen belőlük.218 Egy hét után a tojásokat ismét megvizsgálták gyertyaláng elé tartva. Akkor már látni lehetett, hogy a tojás „sze-mes-e, be van-e kötődve”. (A csirkék kiköltésének ideje rendszere sen három hét.) Azt a tojást, amelyikben nem volt szem, kivették a kotlós alól és elhasználták tészta gyúráshoz. Nem hagyhatták, hogy polyhos tojás (záptojás) váljék belőle.
215 Gunda Béla 1937. 46.
216 Saját gyűjtés Szögligeten 1961-ben (MNA). Jánokhoz: Szanyi Mária 1976. 62.
Nagyidához MNA I. 49. kérdőlap Kósa László gyűjtése. A hegyközi párhuzamot lásd Petercsák Tivadar 1976. 233.
217 Szuhay Péter 1982. 125.
218 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: Bodnár Bertalanné szül. 1928, Tornaújfalu. Lásd még:
Szanyi Mária 1976. 58.
bodva1113.indd 84
bodva1113.indd 84 2013.11.14. 10:12:022013.11.14. 10:12:02
A tyúk- és libaültető kosarat legtöbb gazda maga fonta meg fűzvesszőből.
Lapos fenekű, lefelé szűkülő kosárféle volt mindkettő; a libáé kicsit na gyobb át-mérőjű. A kikelt csirkék és táplálékuk, ivóvízük védelmére szolgált a csirkeetető-nek ne vezett, csonkakúp formájú, vesszőből font borító (39. kép). Itt-ott tyúkkas a neve. Újabban lécekből összeütött borítókkal pótolják (Szádelő, Damak). A tyúkok a szénkében, istállóban, kazal tövében is szoktak toj ni. Ennek elkerülésére szolgáltak a vesszőből font, fedeles tyúktojató kosarak (pl. Szögliget) (38. kép).
Ebben olykor egy-egy tojást is elhelyeztek a szalmafészek be csalinak, hogy a tyúk odaszokjon. (Más neve nem volt, a palozsna szót nem ismerik.)
Amikor a tyúkok alatt elszaporodik a tyúkte tű, vagy a csirkéket bolha bántja, a vidék asszonyai kakukkfüvet raknak az ólkába, a fészekbe (Jánok, Lucska).219 Ez a növény, – különösen a virága – elűzi az élősködő férgeket.
A baromfi tartás hívószavai a Bódva völgyé ben egységes képet mutatnak.
Tyúkjait a gazdasz szony mindenütt a tyu-tyu-tyu, kacsáit a tass-tass-tass szavak-kal hívogatta. A kiscsirkét az egész tájon a cip-cip, a kislibát a papi-papi, a kis-kacsát a tasuka szóval biztatták evésre. Változatosabb a libát hívó- és űzőszavak elterjedése. Hívni a pati-pati (Szögli get, Meszes, Szendrő, Borsod, Damak), a bazsi-bazsi (Szádelő), a bali-bali (Komjáti), a zsuzsu-zsu zsu (Nagyida), a lib-lib-lib (Tornaújfalu), illetve az ők-ők-ők (Szalonna) szóval szokták. Elűzésük, be hajtásuk a sut-ki, sut-be vagy a huccs te (Szádelő, Nagyida) szóval történik.220
A libatartás különösen a lányos házaknál volt elengedhetetlen. Borsod, Sza-lonna, Komjáti menyasszonyai az 1950-es évek végéig 14 párnát és 4 dunnát vit-tek a házasságba. Szendrőn a kisebb gazdák és az iparosok is 8 tollpárnát, 2 nagy pehely dunnát adtak leányaiknak hozományba. A lányos anyák éveken át (sokszor 3-4 évig) gyűjtötték a pelyhet, tollat leányuk kelengyéjéhez (Bódva-völgyi szóval stafírungjához). A vízen élő libákon gyorsab ban nőtt a tajú (toll) és jobb volt a minősége is, mint a többié. A Bódva vize jó adottságot nyújtott a vi dék libatartá-sához és tolltermeléséhez.
Tajútépés, a libák mejjesztése öreg libák ese tében évente kétszer volt le-hetséges; az „idei libák” esetében csak egyszer. Augusztus hónapban, tarló-szabaduláskor tépték meg őket először. Külön gyűj tötték a pelyhet és külön a tollat. Őszi estékre hagyták a tajúfosztást, a tollak feldolgozását. Kézzel tépdes-ték, vagy ollóval vágták le róluk az ágynemű ben használható puhább anyagot. (A Csermosnya-völgy falvaiban a lúdtoll megfosztott szárát a kosztonka, kosztroly szóval nevezik meg.)221 A tarka libát a Bódva-völgy gazdasszonyai nem szerették
219 A kakukkfüvet a Csermosnya völgyében lebetke, maruska néven ismerik és szintén hasz-nálják tyúktetű, bolha ellen. Szanyi Mária 1976. 58.; Zsúpos Zoltán 1987. 94.
220 Saját gyűjtés 1961-ben és 1994-ben, illetve MNA I. 38. témalap adatai.
221 Magyari Márta 1994. 209.
bodva1113.indd 85
bodva1113.indd 85 2013.11.14. 10:12:022013.11.14. 10:12:02
mejjeszteni, s a párnába sem szívesen tették a tollát. Ezért a tarka libát ősszel mindig meghizlalták, s nem hagyták meg magnak. Ezzel a szelekcióval érték el, hogy a libaállomány csaknem teljes egészében fehér tollazatú volt.
A Bódva-völgy felső szakaszának falvai fő ként Szepsire, Tornára hordták eladni a sovány és a hízott libákat is. Komjátiból, meg a környékéről 1920 után egy ideig átcsempészték a hízott libát az új államhatáron (akárcsak a zsírt, búzát, bort, mala cot) mert ott jó áron tudták eladni. Libatöméssel, hizlalással inkább a kisebb gazdaságok foglalkoz tak. Asszonyaik nyáron át sallóval, lepe-dőbe, zsák ba gyűjtötték a csanalat, s otthon felaprítva, kevés darával meghint-ve etették fel libáikkal. Nagyobb gazdák asszonyai a család számára hizlaltak meg évente két-három libát, s azokat november végén vágták le. Ők inkább adták el libáikat soványan.
A libatömés mindenütt szemes kukoricával történt. Napjában háromszor: reg-gel 6, déli 12 és este 6 óra tájban kellett ezt a munkát elvégezni. A kukoricát beáztatták előtte, s egy kevés sót is tettek a vízbe. Bodollón a libatömés idénye október–no vember hónapra esett és három hétig tartott. Szend rőn a libát négy hétig, a kacsát két hétig szokták duggatni. A hízott liba súlya – fajtától függően – elérte a 8–10 kg-ot. A libatömés földre, zsákra ülve, a szárnyast lábukkal leszo-rítva történt. Újabban zsákba teszik a libát és asztalra helyezik etetés előtt. A liba nyakát könyékkel tartják lenyomva, s még mindig kézzel, ujjaik között eregetik csőrébe a kukoricát. Tömőgépet nem használnak.
Szendrő, Edelény és a közeli falvak libahiz lalói a városkák hetipiacán adta el a libát élőben vagy megtisztítva, feldarabolva. Árultak külön liba májat és liba-zsírt is. Vásárlóik 1945 előtt főként a helyi zsidóságból kerültek ki. Sok rőfös, szatócs, korcsmáros, terménykereskedő, fakereskedő volt közöttük, aki jó pénzt fi zetett a hízott libáért. Val lási okokból disznózsírral nem főzhettek, ezért „ne kik a liba- és kacsazsír volt a zsírzójuk”. Torna, Szepsi környékén szintén a hetipiac és a mezőváro sok zsidósága révén kelt el a hízott szárnyas. Itt-ott falvakban is élt néhány zsidó család, amelyik tyú kászkodással, baromfi termékek felvásárlásával foglalkozott (pl. Bodollón). Megvették a falvakban a tojást, tollat, rántani való csirkét, sovány és hízott libát, pulykát, s vitték Kassára.222
Kappanozásnak nincs hagyománya, de a kakast sok helyen befogták, hizlal-ták szemes kuko ricán kb. két hétig, és úgy vághizlal-ták le. Tornaújfalun június 24-én, Szent János napján van a búcsú, arra vágják le a hizlalt kakasokat.
A 20. században vált kedvelt aprólékká a kacsa. Borsod községben adatköz-lőink jobban ked velték a kacsazsírt és a kacsapecsenyét, mint a liba zsírt. Ezért a kisebb gazdaságok is neveltek 8–10 kacsát évente. A kiskacsát, kislibát apróra
222 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: id. Horváth Pál szül. 1918. Szendrő; Dohányos János szül. 1922. Bodolló. Lásd még: Szuhay Péter 1982. 124.
bodva1113.indd 86
bodva1113.indd 86 2013.11.14. 10:12:022013.11.14. 10:12:02
vágott csalánnal etették, amit előzőleg korpával vagy ku koricadarával meghin-tettek és összekevertek.223 Ugyanott élt olyan asszony (pl. Gajdos Erzsi néni), aki értett a kappanozáshoz, a kakas ivartalanításá hoz. Edelénytől északra nincs nyoma a kappanozás nak.
Gyöngytyúkot, pulykát csak újabban tartottak egyes parasztgazdaságok.
Bodollón, az 1930-as években igen sok gyöngytyúkot neveltek. Akkori ban sok répát termesztettek és ez a szárnyas leszed te a répabarkót a növény leveleiről.
Főként a köze pes és kisebb gazdaságokban tartották; 10–14 egyedből álló csa-patok éltek egy-egy háznál. Pulykát szintén a kisebb gazdák tartottak, helyen-ként 25–30-at. Pulykával, gyöngytyúkkal pótolták a disznóhúst, egészítették ki a nagygazdákénál jóval szerényebb mennyiségű disznóhúst. A pulykát az őszi hónapokban vágták; kitartott egészen karácso nyig. Saját részre vágott pulykát nem hizlaltak, de eladásra szánt egyedeket igen. Bodollón dióval tömték a hízóba fogott pulykát. Három hétig tartott a dióetetés, és 12 kg-os súlyban adhatták el a pulykát Kassán vagy a közeli Tornán, Szepsin. Vevőik az 1920–30-as években főként zsidó polgárok voltak. Bodollón igen sok diófa van és minden évben bő-séges a termés. A kisgazdának inkább volt diója a pulykahizlaláshoz, mint kuko-ricája vagy árpája.224
Galambot minden Bódva-völgyi faluban tar tottak valamennyit. Régi fajta az ún. parasztga lamb, újabb a strasszer és a king. Galambászok ad ják-veszik őket egymás között. Betegeknek, gyer mekágyas asszonynak ma is galamblevest szok-tak vinni. Leveshez galambfi ókot vágnak, amelyik még sohasem repült ki. Aki galambot akar tartani, előbb dúcot állít az udvarán, s az üres dúcba hamar be-költöznek a lakók. „A galamb jön magától”, sokszor a házpadlásra is beköltözik és ott fészkel. A galambszoktatás abból áll, hogy bezárják a röpnyí lását, amíg
„letojik és költ”.
Bodollón minden tizedik udvarban élnek galambok, s a faluban ezer galamb is felreppen, ha jön a kaba. A galambok jól megélnek a tyúkok között darát, bú-zát szedegetve. Apró kavicsokat is kevernek az eledelhez, mert az szükséges az emésztésükhöz.
A lábakra állított galambdúcok deszkából készülnek, párkányuk és a lábuk vaslemezzel borí tása egy-egy szakaszon védelmet nyújt a felmászó macska ellen.
A dúcok lehetnek kisebbek, nagyob bak. Van közöttük „emeletes” is, két sor fi ók-kal, rekesszel egymás fölött.
223 Szanyi Mária 1976. 69; Magyari Márta 1994. 207.
224 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: Dohányos János szül. 1922. Bodolló
bodva1113.indd 87
bodva1113.indd 87 2013.11.14. 10:12:032013.11.14. 10:12:03