A kalászos gabonafélék szemnyerése a folyó alsó vidékén nyomtatással, közép-ső és felközép-ső folyása mentén kézicséppel történt. Boldván és Edelényben 18–19.
századi források szerint lóval nyomtatták el a csűröskerteken felhalmozott őszi és tavaszi vetésű gabonákat. Egy 1819-ben kötött munkaszerződés (a boldvai
79 Gunda Béla 1937. 56, 58.; Szuhay Péter 1982. 85.; Saját gyűjtés 1994-ben Péderen. Adat-közlő: Eperjesi János, szül. 1909.
80 Gunda Béla 1937. 55.; Szuhay Péter 1982. 85.
81 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlők: Dohányos János, szül. 1922, Bodolló; Eperjesi János, szül. 1909. Péder.
bodva1113.indd 32
bodva1113.indd 32 2013.11.14. 10:11:452013.11.14. 10:11:45
„nyomtatók contractusa”) számos részletet rögzített. A munkát – a szeptember 1-jei keltezésből vélhetően – csak az ősz elején kezdték el. Tíz legény vállalta, hogy az uraság búzáját tíz lóval fogja el nyomtatni, s ezért a szemtermés 11-ed részét kapja meg. Két szérű volt: egyik szérűn hat lóval, a má sikon pedig négy ló-val dolgoztak. Vállalták, hogy a szemet sem az ágyáson sem a garmadában nem éte tik lovaikkal, s ügyelnek rá, hogy a szemet a törek kel, pelyvával ki ne hordják.
A részes nyomtatást vállaló legények boldvai, tehát helybeli lakosok voltak.82 Edelényben 1870–80 tájékán a búzát és az árpát nyomtatták, a rozsot csépelték.
Északabbra – Szendrőn, Varbócon – kizárólag kézicséppel történt a gabonafélék szemnyerése.83
A cséplő és a nyomtató technika határa Szendrő környékén lehetett, alátá-masztva edelényi, borsodi adatközlőink vélekedését, miszerint „a Felvidék Szend-rőláddal kezdődik”. Ezzel magya rázható, hogy Gunda Béla csupán a kézicséppel és a cséplés munkamódjaival foglalkozott a Bódva völgy népi gazdálkodását le-író adatgazdag tanulmányá ban. Szendrőtől északra már csupán az Alföldre lejáró lovas gazdák, a vándornyomtató vállalkozá sok résztvevői ismerték a nyomtatás munkamódjait, de saját pátriájukban, gazdaságukban ők is inkább kézicséppel dolgoztak. Az Éger-, a Jósva- és a Tor na-patak völgyében a nyomtatás emléke az 1960-as évek elején már erősen elhalványult, a Bódva kö zépső és felső völgysza-kaszán pedig teljesen hiány zott (Szögliget, Szádelő, Nagyida).84 Komjáti és Me-szes gazdái a 19–20. század fordulóján még saját gazdaságukban is nyomtattak lovakkal. Az ágyás formája e falvakban, s a délebbre fekvő Damakon is, gyűrű-, illetve kör alakú volt és csigavonalasan járatta rajta a két lovat, a középen álló és a lovakat gyeplővel irányító férfi .
A kézicséplés eszközeit, módozatait a Bódva völgyéből igen részletesen le-írták elődeink. Helye mindenütt a csűr szérője volt. A szérőt (Damakon szűrőt) cséplés előtt megnyesték, majd leeresztet ték, s olyan kemény lett utána, mint a beton. Mar haganét vödörben, vízben eláztattak és a szérűre öntözték, majd ág-seprűvel leseperték. Ez a módszer az 1880–90-es években még Edelény környé-kén is megszokott volt. Ott a csűr előtt is csépeltek, s az udvaron készült szabad szérőt ugyanúgy „beenged ték” marhatrágyával, mint a csűr szérűjét.85
Gabonát (rozsot) az 1950–60-as évek fordu lójáig csépeltek csépfával, hogy zsúptetős házak és csűrök fedésére szolgáló matringot (fejes matring, sima
mat-82 Közölte: Bodgál Ferenc 1969. 141–42. Itt is élt a mondás: „Nyomtató lónak nem kötik be a száját”. Lásd még: Faragó Tamás 1973. 94.
83 Morvay Judit 1950. 152.
84 Hoffmann Tamás 1963. 371. XI. térkép; Morvay Judit 1950. 152.; Selmeczi Kovács Attila 1976. 88–89.; MNA gyűjtőfüzetei: Szögliget, Szádelő, Nagyida.
85 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: Eperjesi János, szül. 1909, Péder. Lásd még: Bodgál Ferenc 1973. 392.
bodva1113.indd 33
bodva1113.indd 33 2013.11.14. 10:11:452013.11.14. 10:11:45
ring) készíthessenek a zsúpszalmából. Péderen öt férfi , Tornaújfalun négy férfi csépelt együtt. A taktust nem volt szabad eltéveszteni és „negyediknek vagy ötö-diknek beütni már tudomány volt”. Helyenként még az 1960-as éveben, a kollek-tív gazdaságokban is csépeltek így rozsot, mert a szalmájából a kertészet számára melegágyakat ta karó matracok készültek (10. kép). Torna és Szepsi környé kén – sőt az egész Bódva-völgyön – a csép nyele mogyoróból, a hadarója somfából készült. (Som helyett a birsalma fáját is megfelelőnek tartották.) A nyél hossza 160–170 cm, a hadaróé 70 cm körül volt. Szendrőládon a csépet másfél fának is nevez ték, s a hadaró hosszát marokkal, mérték. Szalonnán a hadaró hossza átla-gosan 80 cm volt. Azt tartották, hogy a cséppel akkor lehet kényelmesen dolgoz-ni, ha a nyele a földtől a cséplő személy álláig ér.86 A hadaró mindenütt hengeres alakú volt. Szögletesre munkált, vasgyűrűkkel súlyosbított, illetve bunkós végű hadarófát nem használt a vidék parasztsága.
A csép két fáját erős bőrből (marha vagy ló lábszárbőréből) készült szíjazat kapcsolta össze. A nyél és a hadaró felső végére egy-egy kápa volt fel szíjazva, s a két kápát az ún. közszíj kapcsolta ösz sze. (Péderen nyaklónak nevezik a kápát.) Munka közben a nyélen levő kápa „foroghatott”, jobbra-balra elfordulhatott, csak a hadaróé feszült rá szorosan.
Nők nem csépeltek, de szívesen nézték az összehangolt munkát és hallgatták az ütemes mun kazajt. „Szép volt hallgatni, mint a sulykolást a Bódván” – valla-nak róla azok az asszonyok, akik az 1950-es években még maguk is dolgoztak a folyón mosósulyokkal. A cséplés ritmusa a munkások szá mától függően vál-tozott. Zilízen, ha valaki egyedül csépelt „a csép azt mondta”: egy-egy, egy-egy, két személy esetén: egy-kettő, egy-kettő, három sze mélynél: viszoki-viszoki, négy személynél: viszoki kati, viszoki kati, öt munkás esetén pedig: viszoki katalin, viszoki katalin.87 Edelényben két, három vagy öt férfi csépelt együtt, s „a taktust fel kellett venni” mindegyiknek. A csép hangja kettesben: csak-egy, csak-egy, hármasban: csak kettő, csak kettő, ötösben: kutyatöke – kutyatöke.88 A csép hang-jaként említett viszoki és viszoki kati aligha nem onnan ered, hogy Edelénybe és a Bódva alsó vidékére a 19. század végén még szlovák vándor munkások jártak le telente, hogy a rozsot elcsépel jék. Imolára is „felvidéki tótok” jártak le csépelni.
Tizedén, sőt tizenötödén is csépeltek; ráadásként élelmet, pálinkát kaptak.
A kézicséplés hatékonyságát csupán a részes bandák esetében lehet hozzáve-tőlegesen megbecsül ni. Négy fős banda naponta 10–12 kereszt gabonát csépelt ki. Legtöbb helyen a gazdák maguk intézték a dolgot. Nem siettek vele, ezért a cséplés néha egész télen át eltartott, s csak pünkösdre végeztek vele. Mindig
86 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő Bodnár Bertalan, szül. 1926. Tornaújfalu; Eperjesi János, szül. 1909. Péder. Lásd még: Gunda Béla 1937. 60.
87 Gunda Béla 1937. 61.
88 Bodgál Ferenc 1973. 390–392.; Gunda Béla 1937. 61.
bodva1113.indd 34
bodva1113.indd 34 2013.11.14. 10:11:452013.11.14. 10:11:45
csak annyit csépeltek el, amennyit elvittek a malomba, vagy amennyire az állatok takarmányozásához szükség volt. Nem csupán a szemre (árpára, zabra) kell itt gondolni, hanem a felétetett szalmára, törekre, pelyvára is.
A cséplésnek számos fortélyát ismerték. Többnyire a gabonát (rozsot) csépel-ték elsőnek, mert a zsúpját vitcsépel-ték hamar eladni a miskolci vásár ra. Folytatták a cséplést a búzával, majd az árpával. Meszesen a zabot hagyták utoljára. Az életet (búzát) először agyalták. Tövére állítottak a csűr szérűjén 8–10 kévét és csépel-ték, „leverték kötélig”. Csak a második menetben fektették le a kévéket és bontot-ták ki a kötelüket. A rozsot nem lehetett agyalni, mert akkor tönkre ment volna a szalma. Cséplésé nek első művelete az ódalozás volt. Nyolc-tíz kévét fektettek le a szérű közepére két sorban úgy, hogy kalászával egymást érje a két sor.
A kivert vagy lóval elnyomtatott szemet garmadának nevezett csomóba tolták össze, s a töreket nagy és görbe fogakkal ellátott rugdaló gereblyével, szérőgereblyével (Nagyidán törek gereble a neve) húzták le a szemről. Az apró töreket felező seprővel távolították el a szemről, a maradék törektől és pelyvától pedig szórással szabadították meg a kicsépelt terményt. Előbbi 2–3 nyírfaágból készült, síkban kifeszítve megkötözött vesszőseprű volt. A gabona szórása kellő huzat esetén történhe tett a csűr szérűjén, enyhe szélben a csűr előtt az ud varon.
Péderen a csűr falához dobálták lapáttal a terményt, hogy kihulljon belőle az ocsú (a léha és a gyommagvak), s a toklászból képződött pelyva. A szórást köve-tően még kézirostán tisztították tovább a búzát, rozsot, különösen a vetőmagot.
A szóróla pát topolyafából készült, teknősök csinálták. Végig a Bódva mentén a rövid nyelű és hosszú fejű szóró lapát volt használatban (11. kép). Lapátja erő-sen ívelt, magas peremmel bírt mindkét oldalán. Ezt az eszköztípust használta a Felföld, s az Északi-Kárpátok minden népe, magyarok, szlovákok, németek, lengyelek, ruszinok egyaránt.89
A cséplés gépesítésével először a nagyobb gazdaságok, uradalmak, köz-ponti helyzetű telepü lések kísérleteztek, s a gépesítés szakaszosan, újabb és újabb géptípusok kipróbálása útján ment végbe. Edelényben 1880–85 között, Szendrőn 1890 körül jelent meg a kézi gép. Működtetéséhez legalább két férfi kellett. A gép rostálva szórta ki magából a sze met, de azt még tovább kellett tisztítani. A kézi cséplőgépet a lovas gép követte (Edelényben 1900, Szend-rőn 1910 táján). Ezt négy ló működtette egy járgány közbeiktatásával. A lo-vak körben jártak, s a járgány erős rúdját vonták maguk után. (Ez a szer kezet helyenként az 1940–50-es évekig használatban maradt.) Az emberi és állati erővel meghajtott gé pekkel csaknem egyidejűleg kísérleteztek különféle gőz-gépekkel is. Edelényben 1880–1900 között használatban volt már az ún. kis tüzes gép, 1905–1910 körül a nagy tüzes gép. Mindkettőt szalmával, fával
le-89 Gunda Béla 1937. 60–64.; Saját gyűjtés 1961-ben Szögligeten és 1994-ben Péderen.
bodva1113.indd 35
bodva1113.indd 35 2013.11.14. 10:11:452013.11.14. 10:11:45
hetett fűteni és a kazánban fejlesztett gőzt fogták munkára. Szendrőn a tüzes gép 1910-ben, Varbócon pedig csak 1920-ban jelent meg. Tűzve szélyességük és alacsony hatékonyságuk folytán ezek a gépek inkább kuriózumnak számí-tottak. A parasztok többsége megmaradt délen a nyomtatás, Szendrőládtól északra pedig a kézicsép mellett. A valódi áttörést a robbanómotorral hajtott cséplőgé pek hozták meg. Edelényben 1910-ben jelent meg az első, Szend-rőn 1930 körül próbálkoztak először a traktor meghajtású cséplőgépekkel.90 A különböző meghajtású cséplőgépek a Bódva völgyét övező domb- és hegy-vidékek fal vaiban némi fáziseltolódással jelentek meg. Fokról-fokra alakult át a cséplés – gépek esetén a géplés – munkaszervezete is. A gépi cséplés – a nyomtatás hoz és a kézi csépléshez hasonlóan – részibe, leg több településen tizedé-be történt. Bodollón az 1930–40-es évektizedé-ben 1 q szemből 10 kg illette a géptulaj-donos vállalkozót. Péderen két nagygazdának volt traktoros cséplőgépe. Egyikük maga gépészkedett, másikuk Szepsiről fogadott fel gépészt. Bodollón az 1930-as évek elején két nagygazdának volt tüzes gépe, másik kettőnek pedig traktoros, robbanómo toros cséplőgépe. Akkoriban már nem a csűrben és az udvaron, hanem a mezei rakodón folyt a géplés. Minden gazda a földje végébe, a szekérút közelébe rakodott, s „a cséplőgép ment sorba”. Traktorral vontatták át a szomszédos szérűre.
A géplés mindenütt nagy esemény volt, sok munkaerőt és jó szervezettséget kívánt. Péderen, Bodollón az 1930–40-es években a kepés aratók feleségükkel (marokszedőjükkel) együtt tartoztak a gépi cséplésben közreműködni. Általában 12–15 személyre volt egyidejűleg szükség, akik között az alábbi munkamegosz-tás alakult ki: 1 gépész, l étető, (aki a cséplőgép dobjába eregette a kibontott kévé-ket), 2 kévevágó nő, 2-3 férfi „a zsák alatt”, azaz zsákoló, zsákhordó minőségben.
Rendszerint 3 férfi villás dolgozott az asztagon, s adogatta a gépre a maggal teli kévéket. Egy villás férfi állt az elevátor alján, s igazgatta a cséplőgépből kijövő szalmát. 3-4 villás ember dolgozott a szalmakazalon, ők voltak a kazalrakók. Az öregebbek csinálták a szarvalást (gyűrést) a kazal sarkain, a fi atalabbak pedig ado gatták a szalmát a kezük alá. Legalább 2 pelyvahor dó is kellett a gép mellé.
Két rúdra varrott ponyvá ban vagy nagyméretű pelyvás kosarakban hordták el a géptől a töreket, pelyvát a kijelölt helyre. Ezt a munkát többnyire nők vagy na-gyobb suhancok végezték.
Az étetőt a cséplőgép tulajdonosa fogadta fel és fi zette, s a gépészt is, ha a tu-lajdonos nem értett a géphez. Napi kosztot a gépésznek és az étetőnek is az a gaz-da adott, akinek a terményét éppen gépel ték. Bodollón szalonna, rántotta volt a reggeli, dél ben húsétel (rendszerint csirkéből) és kalács vagy krepli (fánk).91 Kis
90 Morvay Judit 1950. 152.; Török Katalin 1973. 185.
91 Saját gyűjtés 1994-ben. Adatközlő: Eperjesi János, szül. 1909. Péder; Dohányos János, szül. 1922. Bodolló.
bodva1113.indd 36
bodva1113.indd 36 2013.11.14. 10:11:452013.11.14. 10:11:45
gazdaságokban fél nap, egy nap alatt végeztek a gépléssel, a közepes gazdáknák egy-két napig tartott.
A gabona tárolása a Bódva déli szakaszán, s itt-ott a kiöblösödő, a folyó által felfűzött medencékben egykor vermeléssel történt. Edelény környékén, például Balajton a gabonásvermet a csűrfi ók ban alakították ki. Szalonnán a vermet körte alakúra vájták. Falait nem tapasztották, csupán tűzrakással, füstöléssel szárítot-ták, majd zsúppal bélelték ki. Szendrőládon szalmás sárral légmentesen letapasz-tották a száját, s csak tél végén nyiletapasz-tották fel. Észa kabbra és a folyó völgyét öve-ző hátságokon keve sebb gabona termett, s azt kisebb részletekben csé pelték el.
Gabonásvermekre sem volt szükség.92
Szögliget, Komjáti, Szádelő, Nagyida gazdál kodói egykor fabodonokban, tetejetlen hordókban (Szögligeten kancahordó), szúszéknek nevezett ácsolt lá-dákban tárolták a gabonát a házhoz csatla kozó kamrában. Legtöbb településen önálló gazda sági épületként is jelen volt a komora, a főként ga bonatárolásra szol-gáló kamra. Létezett a 19. század ban is, de csupán a nagyobb paraszti gazda-ságokat jellemezte. Tornaszentandráson borona fallal (fecs kefarkas csapolással) vagy zsilipelt technikával ké szült ún. ravás falazatú kamrák fennmaradtak az 1970-es évek közepéig. Ezekben helyezték el a kézi gabonaőrlőt, a malmocskát, s fedeles deszkareke szekben (hombár, ferslók) tárolták a terményt. A gabonás há-zacskába a macskalyukon át szabad bejárása volt az egerek legfőbb ellenségének, de egyébként lakat alatt tartották.93 A kamarában deszkából épült hambárokban, külön-külön fi ókok ban (rekesztékben) tárolták a búzát, az árpát, kiseb bekben a rozsot és a zabot. Péderen a jobb gazdák 120–150 q terményt tároltak és a kepések zömének is volt 19-20 q terménye. Utóbbiak inkább tárolták a termést zsákokban, nagy fabodonban vagy tetejetlen hordóban, mint a nagyobb gazdák.
Az 1930-as éve kig 100–110 kg termény befogadására alkalmas pa rasztzsákot használtak, amit az asszonyok maguk szőttek és varrtak meg csepűvászonból.94