A batyuzó lepedő második fő típusát, a fi nomabb anyagból készült abroszt ün-nepi alkalmakra, ünün-nepi ruhához kötik fel. A búcsúba, lakodalomba, poszrikba (gyermekágyas asszony látogatása) használt lepedők rendszerint pamutos vá-szonból készülnek. A kenderfonalat a szövés során pamutos fonállal elegyítik,
11 Bartha László 1971.
bodva1113.indd 195
bodva1113.indd 195 2013.11.14. 10:12:372013.11.14. 10:12:37
tehát házilag gyártják a pamutos vásznat is. A fi nomabb batyuzó lepedő szélein színes, szőtt sávok, csíkok találhatók, sőt számos vidéken kivarrott virágminták díszítik. A borsodi barkó falvakban (pl. Csokvaomány és környéke) 20–24 nagy rózsát hímeztek az ünnepi abroszokra. A fi nomabb batyus lepedők között is van-nak változatok, altípusok (12. térkép). A másik altípusvan-nak tekintenénk a városba, vásárba menet (a húsoló öltözethez) használt, fi nomabb kendervászonból készí-tett (de nem pamutos), szélein esetleg szőtt, színes csíkokkal díszíkészí-tett hátilepedőt.
A piacozó asszonyok ennek segítségével cipelik a hátukon a háncsból font, há-tikosárnak nevezett, hosszúkás alakú kosárfélét, s benne a tojást, vajat, túrót, s egyebet.
Anélkül, hogy belebocsátkoznánk a fi nomabb batyuzó lepedők közötti kü-lönbségek elemzésébe, megemlítjük, hogy ezekkel összefüggésben a díszes hátitarisznyát is vizsgálni kell, hogy a díszített batyuzó eszközök rendjét vilá-gosan lássuk. A cifra négylábú hátitarisznya a Sajótól nyugatra, a palóc terüle-ten csaknem mindenütt használatos – változó interüle-tenzitással –, a Sajótól keletre viszont eddig nem bukkantunk a nyomára. Ezt részben magyarázhatja, hogy a négylábú tarisznyát sok borsodi barkó faluban búcsús tarisznyának, szentkútyi tarisznyának nevezik, elsődleges funkciója tehát a búcsújáráshoz kötődött. A Sa-jótól keletre viszont búcsúra nem járó reformátusság alkotja a törzsökös magyar lakosságot.
Csokvaományban az abrosz kisebb méretű, mint a hamvas, de kisebb a batusruhától is. Két szél vászonból készül, kb. 120×130 cm nagyságúra. Az ab-rosz sarkaira sohasem varrnak toldalékot. A keskenyebb oldalai mentén szépen kiazsúrozzák, azaz, apró lyukakkal díszítik. Az abrosz szélétől 10–15 cm-re 2-3 cm széles merkelés található, ami főleg virág- és levélmintákból áll. Régebben nagy „barkós minták” voltak divatban.12 Arkán az abrosz két szélből van össze-varrva (1 szél = 60 cm). Széleit színes, szőtt csíkok díszítik. Az abrosz mérete kb.
120×145 cm. Az asztal leterítésére is használatos, ami a méretet is magyarázza.
A fi nomabb batyuzó lepedők országosan leggyakoribb elnevezése, az abrosz megyénkben is a legelterjedtebbnek mutatkozik. Egyik foltja a Sajótól nyugatra, Ózd vidékén található, amely a Palócföldön folytatódik tovább, nyugat felé. A másik folt Abaújban, s elszórt adataink szerint Zemplénben található. Figyelmet érdemel, hogy a durva lepedő neveként megismert hamvas a 4. térképen is feltű-nik egy keskeny sávban. Összevetve a 2. térképpel, azt találjuk, hogy a hamvas ottani keleti határát szegélyező sávban, a Szárazvölgyön tűnik fel a fi nomabb le-pedő neveként. (A durva lele-pedő neve a Szárazvölgyön tracskos.) A Szárazvölgy tehát kontaktzónát jelent esetünkben.
12 Paládi-Kovács Attila 1961. 33–34.
bodva1113.indd 196
bodva1113.indd 196 2013.11.14. 10:12:382013.11.14. 10:12:38
12. térkép. Afi nomabb vászonból készített batyuzó lepedő neve
bodva1113.indd 197
bodva1113.indd 197 2013.11.14. 10:12:382013.11.14. 10:12:38
Keletebbre, Észak-Borsodban és a régi Tornában a lepedő szót találjuk a fi nom anyagú batyuzó ponyva megjelölésére. A háromszög alakú jelekkel térképünk a ruha terminus jelzős összetételeit mutatja. Kizárólagosnak látszik Dél-Borsod-ban. A Bükkalján baturuha, a Hernád alsó szakasza mentén és a Hegyközben ajdaruha, zajdaruha. Ez utóbbi bizonyára ismeretes számos ponton Abaúj és Zemplén – térképünkön, sajnos – fehér folttal szereplő területein. A hátiruha el-nevezés Mezőcsát vidékén, s helyenként a Csereháton lelhető fel, a baturuha és a zajdaruha peremén.
A megszokott szavak mellett néhány ponton felbukkanó plachta terminust az idősebb generációtól lehetett hallani (Sajópálfalva, Irota, Gadna, Abaújszolnok).
Sajópálfalván a bula szót is említette egy adatközlő, ’batyuzó ruha’ jelentésben.
Ezek a szavak ma már csak az idősebbek beszédében, emlékezetében élnek, mert a falu általános szóhasználata a környezet nyelvéből átvette az inkább magyarnak tartott megfelelő terminusokat (ruha, abrosz).
Miután a táblázat és a térképek anyagát röviden áttekintettük, mindig szigo-rúan az adott kérdésnél és a megye határain belül maradva, s a terminológiát megközelítettük, szólnunk kell a tágabb összefüggésekről is. A batyuzás szociális hátterére, a férfi -női munkamegosztás megnyilvánulásaira nem térünk ki. Gun-da Béla egy szepességi szlovák falu, Žakarovce (Zakárfalva) teherhordásának bemutatásakor ezt a kérdést már mélyrehatóan elemezte.13 Többször utaltunk rá, de itt ismét szükséges említeni, hogy a batyuzás (fi nom lepedővel) Borsod-Abaúj-Zemplénben is női tevékenység. Vásárba, piacra, búcsúba menet a férfi ak nem cipelnek lepedőbe kötött batyut. Ahol a takarmányt, szénát, szalmát pony-vákkal hordják az istállóba, mint a megye nagy részén, ott férfi ak is dolgoznak ponyvával, de nem kötik azt batyu módjára a hátukra. Borsodban a mezőn sem lehet ponyvával cipekedő férfi akat látni. Abaújban, a Hernád völgyében régeb-ben ponyvába kötve vették a hátukra a puttonyt és a hátikosarat a szőlőhegyen cipekedő férfi ak (Hejce, Fony, Arka, Boldogkőváralja).
Sok népnél bizonyos teherhordó eszközök a menyasszonyi ajándékok között is szerepelnek. A norvégok és a svédek, a magyarországi szerbek díszes vízhordó rudat, a csehek díszített, hálószerű szatyrokat, az erdélyi magyarok és románok kettős tarisznyákat (átalvető) adtak a menyasszonynak.14 Az északi magyar te-rületen viszont a batyuzó lepedők tartoztak bele a menyasszony hozományába.
Domaházán 1911-ben egy tehetősebb gazda leánya 10 durva lepedőt (hamvas), 12 fi nomabbat (abrosz), 2 hátitarisznyát, 8 oldaltarisznyát és 20 zsákot kapott. A szegényebb gazdák leányai 2 hamvast, 6 abroszt, 2 hátitarisznyát, 4
oldaltarisz-13 Gunda Béla 1955. 183–186. A faluban használt összes teherhordó eszközt táblázatba fog-lalta, és mindnél jelezte, hogy melyik nembeliek, nők vagy férfi ak használják.
14 Gunda Béla 1956. 128.
bodva1113.indd 198
bodva1113.indd 198 2013.11.14. 10:12:392013.11.14. 10:12:39
nyát kaptak. Arkán ugyanakkor a tehetős gazda leánya kapott 3 durva lepedőt (ponyus) és 6-7 fi nom abroszt. Folytathatnánk a felsorolást, mert a hozományba adott vászonnemű falvanként, rétegenként változott. Nem közömbös, hogy a há-zilag szőtt kendervászon mennyiségének több mint a fele szállítólepedők, tarisz-nyák, zsákok céljára lett felhasználva. Talán ezzel is összefügg, hogy a kender paraszti feldolgozása a batyuzó területeken tovább fennmaradt, mint az ország más részeiben. A Dunántúlon és az Alföld túlnyomó részén már a két világháború között visszaszorulóban volt a kendermunka, de északon még a második világhá-ború után is intenzíven foglalkoztak vele.
Napjainkban (az 1960–70-es években) a batyuzás országszerte visszaszoruló-ban van. Az urvisszaszoruló-banizáció, a mezőgazdaság kollektivizálása, a falusi életforma és a paraszti tudat változása mind oda hatott, hogy a falun élő fi atal nők már nem követik anyáikat. A középgeneráció a faluban még nem szégyenli a batyut, de a falun kívül már igen. A városokban, a vonatokon, autóbuszokon ma már csak idősebb falusi asszonyokat látunk batyuval (67–68. kép).
A batyuzás történeti múltjáról a tárgytörténet inkább csak analógiákkal szolgál. Nagyon fi gyelemre méltó a hátonhordás és a batyuzó lepedők kon-tinentális elterjedtségét mutató néhány adat is. Azt látjuk, hogy a nyugati és a keleti szláv népeknél általában ismeretes a batyuzás. Megfi gyelték a cse-hek és morvák,15 s különösképpen a szlovákok16 körében. Vannak adataink a lengyelek, a galíciai és a kárpáti ukránok hátilepedőiről is.17 Ismeretes a fe-héroroszoknál.18 Gunda Béla a szlávok ősi szállítóeszközét látja a vászonle-pedőben.19 Német nyelvterületen a vászonponyvákat használják például széna-szállításra, de nem a hátukra, hanem a fejükre helyezik a terhet. A hátonhordás, a hátikosarak révén, jelentős német térségben ismert, a Német Néprajzi Atlasz tanúsága szerint. Wiegelman G. a hátonhordásról azt tartja, hogy annak gyö-kerei Közép-Európa keleti részeiben voltak, s a középkor végi német kolóni-ák idejében, mint egy „visszatérő kultúrfolyam” hatolt nyugatra. A szlávok-nál a háton való teherszállításnak a legkülönbözőbb fajtáit megtalálhatjuk.20
15 Václavík, Anton 1930, 292; Baran, Ludvík 1952. 87; Stránská, D. 1936. 207–248.
16 Bednárik, Rudolf 1950. 4–16; Gunda Béla 1955.; Andel, Karol–Markuš, Michal 1971.
377–412.
17 Moszynski, Kazimierz 1929. 164. Falkowski, J.–Pasznyicki, B. 1935. 72; Gajek, Jozef 1947. 155.
18 Zelenin, Dmitrij 1927. 147.
19 Gunda Béla 1955. 193.
20 Wiegelmann, Günter. 1969. 216. „Es handelte sich um ein Vordringen, das wohl seine Wruzel in östlichen Mitteleuropa hatte, sozusagen als „rückläufi ger Kulturstrom” nach den Zeiten der Deutschen Ostkolonisation; denn dort, bei den Slawen, lassen sich die ältesten und vielfältigsten Arten des Rückentragens nachweisen.”
bodva1113.indd 199
bodva1113.indd 199 2013.11.14. 10:12:392013.11.14. 10:12:39
A teherhordás megszokott módja olyan mélyen gyökerezik az emberiség egy-egy részénél, hogy azt igen nehezen hagyja el. Európában a fejenhordás területei az ókor, kisebb részben a középkor óta változatlanok. Hazánkban is középkori hagyományokat őriznek a fejenhordás dunántúli és erdélyi területei, s bizonyára nem lehet más a helyzet a batyuzás és a vállon hordott átalvetők esetében sem. A török kiűzése után meginduló migrációval északról a Kárpát-medence különböző részeibe, főleg az Alföldre került magyar és szlovák csoportok szívósan őrizték teherhordó módjukat. A Dunántúli Középhegység (Bakony, Vértes, Gerecse) 18.
századi szlovák telepes falvainak népe napjainkig fenntartotta a batyuzást, pe-dig a környezetében levő magyarok és németek a fejükön szállítják a terhet.21 A Szilágy megyébe (Magyarpatak, Réz-hegység vidéke) telepített szlovákok is megtartották a batyuzást.22 Sorolhatnánk az alföldi palóc és szlovák települések batyuzását dokumentáló adatokat is.23
A tárgytörténeti analógiákból feltételezhető, hogy az Északi-Kárpátok kö-zépkori lakossága (szláv, német, magyar, vlach) már ismerte a vászonlepedővel történő teherszállítást. Kínálkozik a felvetés, hogy ezt a teherhordási módot a magyarságnál egészében szlovák hatás, együttélés eredményének tekintsük. Az interetnikus kapcsolatok azonban nem értelmezhetők ennyire leegyszerűsítve, tisztázásuk még sok erőfeszítést követel. A tárgytörténeti bizonyítékok hiányát nyelvtörténeti eredmények sokban pótolhatják. Néhány példát már most is idéz-hetünk, bár még messze vagyunk a terminológia átfogó elemzésétől.
A teher elnevezésére megyénk nagyobb részében is használatos batyu szónak megfelelő jelentésben a közép-szlovák dialektusban a batoh szó ismeretes. A két szó genetikus kapcsolata nyilvánvaló. Bednárik Rudolf szlovák kutató feltevése szerint a magyar szó a szlovákból származik.24 Ezzel szemben a magyar nyelv-tudomány bizonyította, hogy a magyar batyu szó ment át a szomszédos cseh és szlovák parasztság nyelvébe, batoh alakban.A magyar szó valószínűleg hangfes-tő eredetű, s kapcsolatban állhat a butor, bugyor szavakkal is.25
Gunda Béla, a szlovák terminusok földrajzát elemezve, megállapította, hogy a batyunak három elnevezése emelkedik nagytáji jelentőségűvé: Nyugat-Szlováki-ában a noša (noška), Közép-SzlovákiNyugat-Szlováki-ában a batoh, Kelet-SzlovákiNyugat-Szlováki-ában a zajda.26
21 Vajkai Aurél 1941. 91.
22 Márkus Mihály kéziratos gyűjtése. A Néprajzi Múzeum Etnológiai Adattára (EA) 1374. 7.
Budapest
23 Az Alföld palócföldi eredetű népességének batyuzásáról a Magyar Néprajzi Atlasz és a Szolnok Megyei Néprajzi Atlasz nyújt áttekintést. A bácskai szlovákokhoz lásd: Bednárik, Rudolf 1966.
24 Bednárik, Rudolf 1950. 12.; Gunda Béla 1965. 104.
25 A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, I. 1967. 260. (Továbbiakban: TESZ).
26 Gunda Béla 1955. 191–192.
bodva1113.indd 200
bodva1113.indd 200 2013.11.14. 10:12:392013.11.14. 10:12:39