KÖVETKEZTETÉSEK ÉS JAVASLATOK - DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS

Az energiaszolgáltatás olyan tevékenység, amely a gazdaság minden szereplőjét érinti. Ezen belül a hálózati szegmens egy szűkebb terület, amelynek legfőbb szereplői a hálózati szolgáltatást nyújtó állami és magán vállalkozások, a villamos energia felhasználói, az iparág egyéb szereplői (például kereskedők), valamint az állam és képviselői. Ezek a szereplők eltérő motivációkkal és érdekekkel bírnak.

 A fogyasztók közvetlen érdeke a kedvező árú és jó minőségű szolgáltatás. A kettő között természetesen létezik némi átváltás: a jó minőséghez szükséges egy bizonyos költség- és ráfordítás szint, ezért az árak nem csökkenthetőek tetszés szerint. Ellenben a magas ár nem garantálja a jó minőséget, ezért is szükséges az állami beavatkozás és ellenőrzés. A hálózati szolgáltatások ára a rendszerhasználati díj, amely ma a villamos energia termékdíjától elkülönülten képezi a végfogyasztói árak egyik meghatározó komponensét.

 Tisztán elméleti alapon az állam legfőbb feladata elérni, hogy a közszolgáltatásnak tekintett tevékenységet a gazdaság megfelelő színvonalon, megfizethető áron és minimális költséggel állítsa elő, vagyis a fenti fogyasztói érdekek előmozdítása. Valójában azonban az energiaiparban az állam sem független szereplő: így például közvetlenül érdekelt a hazai energiapiac meghatározó szereplőjének, az MVM-nek az eredményében. Így a szabályozási és árképzési döntések közvetve és közvetlenül, az adórendszeren és az állami tulajdonú cégek eredményén keresztül visszahatnak a döntéseket hozóra. Ez némiképp visszás helyzetet eredményez. Éppen az ilyen hatások kiküszöbölése végett alakult ki a független szabályozó hatóság intézménye, amelyet ma Magyarországon a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) testesít meg.

 Az érintett szereplők harmadik általam kiemelt csoportja a szolgáltatók, vagyis mindazon szervezetek, amelyek az energia-ellátáshoz szükséges lánc szereplői.

Közülük csak a hálózati társaságokkal foglalkoztam, amelyek üzemeltetik és

fejlesztik a hálózatot. E társaságok közül az átviteli és rendszerirányítási tevékenységgel kapcsolatos feladatokat az MVM csoporthoz tartozó társaságok (2006 óta valamennyit a MAVIR) látják el. Az elosztási tevékenységet a területileg illetékes egykori áramszolgáltatók, mára külföldi szakmai befektetők tulajdonában álló, jogilag és szervezetileg elkülönített formában működő hálózati társaságok (szám szerint hat cég) végzik. Ezen cégek célja, mint minden gazdasági vállalkozásnak, a kiszámítható és elfogadható mértékű profit elérése. Az elvárt megtérülés szerepe az ágazat magas tőkeigénye miatt sem elhanyagolható. Az iparági működés alapvető feltétele a működési környezet kiszámíthatósága. Ez különösen fontos egy olyan iparágban, ahol a beruházási döntések évtizedekre szólnak, hiszen a fix költségek aránya magas, a megtérülés pedig igen hosszú időt vesz igénybe.

Vitathatatlan, hogy a villamos energia piac és azon belül a hálózati működés állami szabályozása szükséges. Azonban a szabályozás hozzáállása és alkalmazott módszerei rendkívül sokrétűek lehetnek. Az, hogy a szabályozás képes-e olyan környezetet teremteni, amelyben a hálózatok fenntartása, működtetése és fejlesztése a lehető leghatékonyabban működik, az egész gazdaságra kihat.

A felvázolt keretek között első hipotézisem a hálózat „ára”, azaz a rendszer-használati díj időben stabil, kiszámítható módon való alakulására vonatkozott. Az eredmények alapján a hipotézist alátámasztottnak tekintem.

 A rendszerhasználati díjak jellegzetességeinek feltárása érdekében kutatásom során áttekintettem a villamos-energia árának összetevőit és azok alakulását az elmúlt két évtized során. A rendszerhasználat teljes díja felbontható a rendszerirányításért, az átviteli hálózat, és az elosztóhálózat használatáért fizetendő tételekre. Mivel valamennyi hálózati tevékenység természetes monopólium, ezen a területen a mai napig hatósági árazás érvényesül. Az árazási ciklusok kapcsán a vizsgált időszak két fő szempont szerint tagolható:

(1) a piaci liberalizáció lépései szerint beszélhetünk közüzemi, kettős piaci és

liberalizált versenypiaci modellek szerinti működésről és árazásról; (2) ezzel párhuzamosan eleinte a teljes végfogyasztói ár, utóbb csak a rendszerhasználat díjai tekintetében egy négy éves ciklusokon alapuló szabályozási rendszer érvényesült. Egy-egy ciklus során az első év árai egy átfogó költség-felülvizsgálat alapján kerülnek kialakításra, míg a további években egy előre meghatározott indexálási módszer szerint. Az árazási módszertan elméleti oldalról biztosítja az árrendszeren keresztül realizálható bevételtömeg kiegyensúlyozott alakulását, így az indokolt költségekre és beruházásokra fordítható összegek rendelkezésre állását.

 Az elvégzett számítások alapján a rendszerhasználat árának változását 2012-ig stabilan emelkedő trend jellemezte. Ez a trend 2013-ban megtört. A növekedés meghatározó tényezője az RHD egyébként is nagyobb részét kitevő elosztóhálózati díjak emelkedése volt. A rendszer-használat teljes díján belül az átvitel és rendszerirányítás díjai jóval változékonyabbnak bizonyultak, mint az elosztási díjak. Ennek alapvető oka az átviteli rendszerirányító feladatkörének viszonylag gyakori változásaiban keresendő.

 A rendszerhasználati díjak aránya a vizsgált időszakban a nettó fogyasztói ár 27 és 38 százaléka között mozgott: az időszak első részében csökkent, az utolsó szabályozási ciklusban növekedett. Míg a rendszerhasználati díjakban lassú, de biztos emelkedés érvényesült, az ár egyéb tényezői az általános gazdasági körülmények, a szabályozás változásai, a gazdasági válság, stb. tényezők hatására jóval volatilisabbnak bizonyultak. Ez következik az árszabályozási módszerből is: a négy éves ciklusok miatt a hálózati költségek és beruházások egyik évről másikra való ingadozása nem jelenik meg automatikusan és azonnal az árakban, így egy-egy nagyobb beruházási hullám sem okozhat közvetlenül díjnövekedést. A vizsgált időszakon a végfogyasztói ár jelentősebb hullámzásait és kiugró emelkedéseit nem a rendszerhasználati díjak okozták.

Második hipotézisem a hálózati tevékenység megtérülésére vonatkozott: eszerint ezekre a cégekre nem jellemző, hogy indokolatlanul magas megtérülést realizálnának, ellenkezőleg: elégtelen megtérülés és forráshiányos működés jellemzi a tevékenységüket. A hipotézis első fele igazolásra került. A második, elégtelen megtérülésre vonatkozó részt az elosztás esetében el kellett vetnem, míg az átviteli esetében a számszerűen alacsony megtérülést feltáró eredmény további, jövőbeni kutatások elvégzését teszi indokolttá.

 A rendszerhasználati díjak alapját a hazai módszertan szerint az indokolt költségek képezik, amelyek magukban foglalják az elismert tőkeköltséget, vagyis a hálózatba való befektetés árát. Ez teljes mértékben megfelel a vonatkozó elméleti fejleményeknek és a nemzetközi gyakorlatnak is.

 A társasági eredmények vizsgálata alapján a 2000-es években az elosztási szegmens összesített megtérülése többnyire valamivel az elismert 7,8% és 9,3%

közé eső értékek alatt maradt. Ezen belül az egyedi megtérülések jelentős szórást mutattak, ám egy vállalat megtérülése sem haladta meg jelentősen és/vagy tartósan az elismert értéket. Ez egyben azt is jelenti, hogy az elosztási szegmens összességében elégséges megtérülést realizált. Eszerint indokolatlan profitot a vizsgált időtávon a szegmens nem realizált, ellenben az elégtelen megtérülés hipotézise megdőlt.

 A tiszta átviteli tevékenység megtérülése jelentősen az elismert értékek alatt maradt: többnyire 2% és 4% között mozgott. Mivel a két tevékenység tartalmát tekintve igen hasonló és a MEKH is azonos elismert értékeket határozott meg rájuk, valószínűsíthető, hogy az eltérés a magán- és állami működésből, illetve az átviteli engedélyesnek a szorosan az MVM-csoportba integrált voltából fakad. Vagyis indokolatlan profitot a vizsgált időtávon a szegmens nem realizált, azonban az eredmények alapján nem lehet egyértelműen eldönteni a megtérülés megfelelőségének kérdését, bár a beruházási szint 2011-ig tartó stabil növekedése valószínűsíti a megfelelőséget. Így ez a kutatás folytatásának egyik lehetséges jövőbeni irányát képezi.

Harmadik hipotézisem az árazási és beruházási ciklusok kapcsolatára vonatkozott:

eszerint kimutatható, erős kapcsolat létezik e kettő között. Az eredmények az elosztási szegmens tekintetében alátámasztják a hipotézist, míg az átvitelnél kapcsolat a rendszerhasználati díjnak a tevékenységhez tartozó szűkebb elemével valószínűsíthető ugyan, de nem egyértelműen kimutatható.

 Az elosztói beruházások forrásainak vizsgálata során feltártam, hogy a hálózati beruházások többsége a vizsgált időszakban szolgáltatói, ezen belül belső forrásból valósult meg. Az egyedi beszámolók vizsgálata alátámasztotta, hogy az elosztócégek jellemzően nem rendelkeztek jelentősebb hosszú lejáratú hitelállománnyal, míg a rövidlejáratú folyószámla- és bankhitelek sem a hálózati, hanem a szolgáltatók egyéb tevékenységeit szolgálták Így a realizált ártömegnek vélhetőleg ok-okozati kapcsolata is van a beruházási szinttel.

 Pozitív összefüggést sikerült kimutatni az elosztóhálózati beruházások és a fajlagos elosztási RHD (ezen belül kiemelten az elosztási díj), valamint a végfelhasználói villamos energia árak között. A kapcsolat erősebb a tárgyévben megkezdett beruházásokkal, mintsem a befejezettekkel, ami arra enged következtetni, hogy az árakon keresztül biztosított forrás mértéke azonnali és jelentős hatással bír a tárgyévi beruházásokra, ám befolyásolja a következő időszaki beruházási szintet is. Ugyanakkor egyetlen esetben sem találtam determinisztikushoz közelítő összefüggést, ami arra utal, hogy bár a hálózati beruházások alakulásának jelentős tényezője a hálózat használatának ára, de további tényezők is nagymértékben befolyásolják azt, mint például a szabályozási környezet vagy az általános gazdasági helyzet.

 Az átviteli hálózat esetében a vizsgálat problematikusabbnak bizonyult és az eredményeket is nehezebb értelmezni. Az átviteli és/vagy rendszerirányítói engedélyes feladatköre a vizsgált időszakon többször módosult, ami együtt járt az RHD összegének és összetételének jelentős változásaival. Így mialatt az átviteli beruházások stabil, kiegyensúlyozott növekedést mutattak, addig a beszedett díjak az átviteli hálózat üzemeltetése és fejlesztése mellett változó

tevékenységeket finanszíroztak és jelentős mértékben ingadoztak. Érzékelhető, de gyenge kapcsolatot találtam ugyan a fogyasztói árak és a teljes rendszerhasználati díjak vonatkozásában, viszont az átviteli-rendszerirányítási tevékenységhez köthető RHD-kategória esetében a várttal ellentétes eredmény született. Az eredmények valószínűsítik az átviteli tevékenységhez közvetlenül tartozó átviteli díjjal való pozitív kapcsolatot, de ezt a tarifarendszer belső összetettsége, gyakori változásai, valamint az átviteli engedélyes bonyolult tevékenységi rendszere és az MVM-csoportba való beágyazottsága miatt a jelen vizsgálattal nem lehetett teljes bizonyossággal eldönteni.

Negyedik hipotézisem szerint a vizsgált időszakban a szabályozás – amelynek kulcsfontosságú eleme az árképzés – nem ösztönözte megfelelően az elégséges hálózati beruházási szint kialakítását. Ezt az eredmények alapján mind az elosztás, mind az átvitel tekintetében el kellett vetnem.

 A elosztóhálózati beruházások nominális adatai egyértelműen utaltak az alkalmazott szabályozás változásaira. Az engedélyesek a vizsgált időszakban folyamatosan aktív beruházási tevékenységet folytattak. A piacnyitás és az azt megelőzően végrehajtott jogi szétválasztás után a korábbinál jelentősen magasabb beruházási szintek alakultak ki. Figyelemre méltó továbbá, hogy a gazdasági válság 2008-as kitörése ellenére a beruházások nominális szintje sokáig viszonylag stabil maradt, amiben minden bizonnyal komoly szerepet játszott a 2009-2012-es ciklusban bevezetett ösztönző szabályozási rendszer.

Jelentős visszaesés csak 2012-ben jelentkezett az elhúzódó válság, az iparágat sújtó gazdaságpolitika, adózási és árszabályozási döntések következményeként.

Mindez arra utal, hogy a szigorúbb szétválasztási szabályok alkalmazása, egyéb szabályozói tevékenységgel kiegészítve (mint az árrendszeren keresztül érvényesített ösztönző szabályozás) elősegítette az infrastrukturális beruházások kedvező alakulását. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni a

beruházási volumenek lassú, de kitartóan csökkenő trendjét, különös tekintettel a 2012-es szintre.

 A beruházási szintek emelkedése pozitív jel ugyan, ám önmagában nem elegendő: a beruházások elégséges és hatásos voltáról nem sokat árul el. A tevékenység megfelelőségének vizsgálata érdekében áttekintettem azokat az indikátornak tekinthető mutatókat, amelyek erre utalhatnak. Így értékeltem (1) a MEKH által mért szolgáltatás-minőségi mutatók alakulását, amelyek a vizsgált időszakban színvonal-javulást mutattak; (2) a hálózati veszteségek alakulását, amelyben jelentős csökkenés, azaz javulás következett be; (3) a hálózat bővülését, amely ugyan folyamatos, noha nem egyenletes fejlesztési tevékenységre utalt, de a beruházási szint elégséges volta tekintetében nem szolgált a kérdést egyértelműen eldöntő eredménnyel, így ez a szempont egy a jövőbeni kutatásban mélyebben kifejtendő területet képvisel.

 A vizsgált időszak során az elosztói szegmens többnyire legalább a szabályozás által biztosított forrásnak megfelelő beruházási összeget költött a hálózatra, sőt számos évben ezt meghaladó összegű beruházásokat eszközöltek.

Egyértelműen a vonatkozó szabályozás sikerére utal, hogy még a források viszonylagos szűkössége esetében is ki tudta kényszeríteni a kellő beruházási szintet. Összességében a folyamatosan szigorodó feltételek elérésére tett erőfeszítések – ide értve a hálózat fejlesztését is – elegendőnek bizonyultak. Ez egyben az alkalmazott szabályozás sikerét is jelenti.

 Az átviteli hálózat beruházási adatai kiegyensúlyozottabb növekedési ütemet mutattak: a 2006-os MVM és MAVIR között lezajlott eszköz- és tevékenység átadás okozta visszaeséstől eltekintve a beruházási volumen a 2005-2008-as ciklusban nagyjából azonos szinten volt, illetve 2007-től enyhén emelkedett, majd a következő ciklusban határozottabb emelkedés indult meg. Ez a trend csupán 2012-ben tört meg, akkor viszont drasztikus visszaeséssel. Tekintve, hogy a beruházási szintek az árrendszeren át biztosított források ingadozó

szintje mellett valósultak meg, valószínűsítem, hogy az átvitel esetében a szabályozás egyéb elemei befolyásolhatták pozitívan a beruházások alakulását

 A beruházások elégségességét illetően az átviteli hálózat esetében (1) az előírt minimális minőségi elvárásokat mérő mutatók pozitív képet festenek, a mért mutatók tendenciája kivétel nélkül javuló; (2) az átviteli hálózat vesztesége főként a technológiából adódóan jelentősen alacsonyabb az elosztó-hálózatinál, mértéke stabilan, elfogadható szinten alakult; végül (3) a hálózat teljes hossza lassú, de biztos növekedést mutatott, ám e növekedés megfelelő (elégséges) voltával kapcsolatban e hálózatnál sem született meggyőző eredmény.

Összességében az átviteli hálózat indikátorai javultak vagy legalábbis nem romlottak, amiből a hálózati beruházási tevékenység elégséges voltára következtetek.

Ugyanakkor további, jövőbeli kutatást igényel az elégségességen túlmenő megfelelőség, az beruházások indokoltságának és szükségességének vizsgálata, különös tekintettel a határkeresztező kapacitások fejlesztésére vonatkozóan.

Dolgozatom utolsó, ötödik hipotézise a hálózati (természetes monopólium) és egyéb villamosenergia-ipari tevékenységek közötti keresztfinanszírozások létezésére vonatkozott. Ezt mind az elosztás, mind az átvitel esetében alátámasztottnak ítélem.

 Az elosztóhálózati árak és beruházások kapcsolatának vizsgálata egyetlen relációban sem mutatott ki determinisztikushoz közelítő összefüggést, ami arra utal, hogy a hálózati beruházások alakulását az áron (azaz a szabályozás által rendelkezésre bocsátott, költség alapon kalkulált forráson) túl további tényezők is nagymértékben befolyásolják. Ilyen például a szabályozási környezet vagy az általános gazdasági helyzet. Ráadásul a beruházások szintje erősebb összefüggést mutatott a villamos energia teljes árával, mint a hálózathasználati díjakkal, azaz a hálózatba való beruházási döntés továbbra is éppúgy függ a

teljes cégcsoport nyereségességétől, mint a szigorúan vett hálózati szegmens eredményétől.

 Emellett az egyedi beszámolók adatai alapján az elosztókra jellemző volt a csoporton belüli hitelfelvevői pozíció: a kapcsolt vállalkozástól kapott hitelek léte és a cash-pool rendszeren keresztül biztosított források növekedése. Az elosztók az időszak során mindössze néhány évben nem költöttek legalább a szabályozás által biztosított forrásnak megfelelő összeget a hálózatra, ellenben hat évben is ezt a forrást meghaladó összegű beruházásokat eszközöltek.

Ezekben az években a hiányzó forrásokat nyilvánvalóan az imént említett, vállalatcsoporton belüli forrással pótolták ki. Ez egyértelműen alátámasztja, hogy az elosztó cégek számára az anyavállalat, illetve a cégcsoport nyújtott forrásokat. A vállalati pénzáramok vizsgálata azt is kimutatta, hogy az elosztócégek anyavállalatai a képződő nyereséget jellemzően elvonják, majd szükség esetén visszaosztják a szabályozás által kikényszerített beruházási szint eléréséhez szükséges forrásokat. Mindez arra enged következtetni, hogy a (jogi) szétválasztási lépések dacára is az integráltan működő cégcsoportokon belül továbbra is keresztfinanszírozások érvényesülnek.

 Az átvitel esetében az eredmények még beszédesebbek: a hálózati tevékenységet finanszírozó árkategóriákkal nem, vagy csak kevéssé meggyőző módon sikerült kapcsolatot kimutatni, ellenben érzékelhető (bár gyenge) kapcsolat létezett a tágan vett árkategóriákkal (fogyasztói árral és teljes rendszerhasználati díjjal).

 A már említett tevékenység-profilbeli változások és a rendelkezésre álló (elérhető) adatoknak az elosztáshoz képest szűkebb köre a beruházások forrás-struktúrájának vizsgálát is megnehezítették. A pénzáramok vizsgálatából azonban egyértelműen meg-állapítható volt, hogy az átviteli beruházások kiegyensúlyozott alakulása az engedélyes erősen hullámzó finanszírozási helyzete mellett történt: az árrendszeren keresztül biztosított források jelentős visszaesése a 2009-es ciklusban nem járt együtt a beruházási szint

csökkenésével. Érdekes módon a beruházási szint 2012-2013-as visszaesése is növekvő, illetve a korábbiaknál magasabb RHD-szint mellett következett be. A működési pénzáram hullámzásai nyilvánvalóan az átviteli tevékenységtől független, egyéb okokból kifolyólag következtek be. A MAVIR finanszírozási helyzetét is jelentősen befolyásolta az MVM csoport által bevezetett cash-pool rendszer, ám eltérés az elosztáshoz képest, hogy negatív cash-pool pozíció is előfordult, azaz ezekben az években egyértelmű forrás-elvonás történt. Az átviteli rendszerirányítónál nem jelentkezett az a fajta teljes forráselvonás- és szükség szerinti visszaosztás sem, amely az elosztók esetében az éves teljes pénzáramot nulla közeli értékre redukálta. Mindez arra utal, hogy az MVM-csoport tagjaként, integráltan működő átviteli engedélyes és a vállalatMVM-csoport között vannak keresztfinanszírozások.

Az árrendszer és a szabályozás 2011-ig megfelelő beruházási szinteket volt képes biztosítani. 2012-ben azonban az átviteli beruházások szintje már aggasztóan csökkent, és az elosztóhálózati beruházásoké is érzékelhetően visszaesett. A folytatódó, a szolgáltatók számára kedvezőtlen árazási és adópolitikai döntések következtében véleményem szerint a közeljövőben nem várható a beruházási szintek emelkedése, ami előbb-utóbb óhatatlanul meg fog jelenni a szolgáltatási színvonal csökkenésében. Az is kérdéses, hogy az árbevételek csökkenése esetén az integráltan működő vállalatcsoportok a ma érvényesülő kedvezőtlen környezetben meddig lesznek hajlandóak pótlólagos forrásokat biztosítani az elosztók számára. Tekintve, hogy az 5.2.2.1-es pont eredményei alapján az elosztók az előző árszabályozási ciklus nagy részében rászorultak a vállalatcsoport „segítségére”, ez kritikus tényező lehet a közeljövőben. Az eredmény intő jel lehet a villamosenergia-szektort érintő jövőbeli gazdaságpolitikai döntésre vonatkozóan is: a szektor nyereségességének további rontása nem csupán a hálózat számára a rendszerhasználati díjakon keresztül közvetlenül biztosított források csökkenése révén, de a csoporton belüli keresztfinanszírozások forrásának

elapadásán keresztül is visszaüthet a hálózati beruházásokra.

A fentebb és a disszertáció egészében ismertetett elemzések, eredmények alapján javaslataim a következők:

 A beruházási szintek vizsgálata alátámasztotta, hogy a szétválasztás szigorúbb formájának bevezetése után a beruházások mind az átviteli, mind az elosztási szegmensben növekedtek. Míg az elosztási szegmens a tevékenységből realizált pénzáramot kimutathatóan elfogadható mértékben forgatta vissza a tevékenységbe, az átviteli szegmens esetében nem sikerült összefüggést kimutatni a szabályozás által biztosított források és a hálózatra fordított beruházások között. Az MVM csoport tevékenységének a politika általi közvetlen befolyásoltságát tekintve valószínűsíthető, hogy az átviteli rendszerirányító beruházási döntései a formailag teljesített jogi szétválasztás ellenére sem teljesen függetlenek. Ez annál is kritikusabb, mivel a hazai piacot a mai napig jelentős részben meghatározó (nagy)kereskedő ugyanennek a vállalatcsoportnak a tagja. Ezért indokoltnak tartom a még szigorúbb szétválasztási szabályok alkalmazását az átvitel esetében. Az elosztási tevékenység esetében a hálózati beruházások szintje erősebb összefüggést mutat a villamos energia teljes árával, mint a hálózathasználati

In document DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS (Pldal 150-162)