Az adórendszer hatásai

Az utóbbi évek gazdaságpolitikája számos, a villamosenergia-ipart érzékenyen érintő adóterhet vezetett be. Az iparág adóztatása némi szarkazmussal élve lassan kiszámíthatóvá válik: a diszkriminatív ágazati adók állandósulni látszanak. Bár ezek többsége az ideiglenesség ígéretével került bevezetésre, ezeket az ígéreteket aztán többnyire nem tartották be, vagy ha be is tartották, akkor egyidejűleg más tartalmú, de hasonló nagyság-rendű újabb adónem bevezetésével.

A jövedelem-típusú adók egyértelműen hatással vannak a beruházási döntésekre. A hálózat magas (emelkedő) ára Kaderják (2009) szerint arra utal, hogy a folyamatos infrastrukturális beruházások szükségesek. Az engedélyesek jövedelmét csökkentő

különadók azonban éppen a beruházási kedvet bizonytalanítják el: közvetlenül a működés jövedelmezőségének rontásával, közvetve pedig a diszkriminatív adókivetés által óhatatlanul keltett bizonytalanság és bizalmatlanság miatt. Ha egy szabályozott árú szolgáltatás esetén a jövedelmezőség túl magas, akkor elsősorban ár- vagy minőségszabályozási, nem pedig adókorrekcióra van szükség. Amennyiben az adók nem az iparág nem hatékony működését hivatottak „korrigálni”, hanem költségvetési bevétel generálásának céljával kerültek kivetésre, akkor a szabályozó nem megfelelő eszközt választott a befolyásolásra és számolni kell kedvezőtlen hatások megjelenésével, mint amilyen például a beruházások visszafogása.

Ez a diszfunkció félreérthetetlen a közműadó esetében, hiszen ezáltal egy, a szolgáltatáshoz nélkülözhetetlen eszközállomány kerül megadóztatásra. Ezt az adót a szolgáltatónak esélye sincs elkerülni, ahogy a szolgáltatás felszámolása sem valós opció: a „kínálat” egyértelműen rugalmatlan. Felmerül a kérdés, hogy mennyiben tekinthető ösztönző hatású eszköznek egy közszolgáltatás ellátása érdekében kiépített eszközállomány megadóztatása, amikor egyidejűleg a szolgáltató által beszedett árbevétel-tömeg hatóságilag meghatározott. Ráadásul az adó súlyos aránytalanságokat is magába foglal: olyan adottságot és nem működési hatékonyságbeli hiányosságot jelző tényezők, mint a településtípus, kül- és belterület, népsűrűség mind erősen befolyásolják az adó alapját képező vezetékhosszát. Emiatt a különböző régiókban működő elosztókat nem egyformán érinti a teher.

A szakági adók kapcsán Kaderják (2009) kifejti, hogy a közgazdasági elmélet szerint az árbevétel alapú adóknak, amennyiben azok nem túlzó mértékűek, alacsony a beruházásra gyakorolt közvetlen hatása, hiszen a beruházási döntések során az adott, konkrét beruházás pénzárama és nettó jelenértéke meghatározó.

Vagyis egy pozitív nettó jelenértékkel rendelkező – az áramhálózat sajátosságainak megfelelően rendszerint igen hosszú távra szóló – beruházást akkor is meg kellene valósítania a vállalatnak, ha közben egy, csupán az első néhány év pénzáramát kismértékben befolyásoló időszakos árbevétel alapú adó is belépne. A hosszabb távú

jövedelmezőséget befolyásoló adók azonban már okozhatnak komolyabb halasztásokat a beruházási döntések vonatkozásában. Különösen egy olyan gazdasági környezetben, mint a hazai, ahol az ideiglenesen kivetett adók kivezetése rendszerint nem történik meg, vagy ha mégis, akkor egyidejűleg kiváltja őket valami más adónem. Mindez megspékelve az ármoratóriummal már komoly hatással bír a beruházásokra is, hiszen mind a cégek által kitermelt belső forrás csökken, mind pedig az iparág piaci megítélése romlik, ezáltal a külső (hitelfelvételi) források elérhetősége csökken, illetve drágul.

2.5 A

A témához tartozó alapfogalmak, az elméleti háttér és a szabályozási környezet áttekintése után rátérek a villamosenergia-piac hálózati szegmensének bemutatására.

A dolgozat főszövegében terjedelmi okokból nem foglalkozom a teljes villamosenergia-piac felépítésével és a piaci modell kérdéseivel. Azonban –fontos részleteket megvilágítandó – a Függelék 15.3-as pontjában elhelyezésre került egy, ezzel a kérdéskörrel foglalkozó fejezet.

A villamosenergia-hálózat Magyarország fizikai kiterjedésének megfelelően egyetlen egységes hálózatot, azaz egymással összeköttetésben álló hálózati elemek (vezetékek, transzformátorok, kapcsoló berendezések, stb.) összességét jelenti. Ezért a magyar hálózat működését egy rendszerirányító koordinálja. Nagyobb kiterjedésű országokban, mint például Németország és Franciaország, több, rendszerirányítási szempontból elkülönült egység létezik. Országon belül természetesen ezek között is léteznek kapcsolatok, amelyek alapvető tulajdonságaik tekintetében megfelelnek a Magyarország és a szomszédos országok között létező határkeresztező összeköttetéseknek.

A hálózatot alkotó vonalak és az ezeket „összekötő” transzformátorok két fő részre oszthatóak: az átviteli- és az elosztóhálózatra. Az országos átviteli gerinchálózat alapját nagyfeszültségű vezetékek képezik, továbbá a nemzetközi összeköttetések is ezen a hálózaton valósulnak meg. Az elosztóhálózatot legnagyobb részben a

kisfeszültségű hálózat, kisebb részben közép- és magasfeszültségű vonalak alkotják.

Profán hasonlattal élve az átviteli hálózat megfeleltethető a sztráda- és gyorsforgalmi úthálózatnak, míg az elosztóhálózat az alsóbbrendű utak szövevényes rendszerének.

A hálózaton belül a hurkok viszonylag magas száma javítja az üzembiztonságot:

meghibásodások esetén a fogyasztók többségét más irányból is el lehet látni.

A vonatkozó EU direktívák hazai alkalmazásáig a hálózat és annak irányítása a közüzemi nagykereskedő és a közüzemi szolgáltatók feladata volt: előbbi az átvitelért, utóbbiak az elosztásért felelt. Hazai körülmények között a villamosenergia-piacon jogi szétválasztásra⁴ került sor: a hálózat a kereskedő cégektől jogilag elkülönült gazdasági entitások tulajdonában van. Ugyanakkor mind a mai napig megengedett, hogy egy cégcsoporton belül elosztói és kereskedői engedélyes vállalat is legyen. Így a MAVIR az MVM-csoport tagja, míg az elosztók is vertikálisan integrált vállalatcsoportok részeként működnek. A hálózati szegmensben ma létező háromféle tevékenység hazai gyakorlatban való leképezését a következő pontokban foglaltam össze.

2.5.1 Rendszerirányítás

Az áram és a villamoshálózatok működési törvényszerűségei miatt szükséges a hálózat központi irányítása. A betáplált és kivett energiának a folyamatos és megfelelő minőségű szolgáltatás érdekében minden pillanatban egyeznie kell, a feszültségszintet szabályozni, a belső torlódásokat kezelni szükséges, továbbá a határkeresztező kapacitások allokációját is el kell végezni. Mivel a valós idejű eltéréseket a piac nem tudja kezelni, szükséges egy központi szereplő, aki tartalék kapacitásokat köt le az egyensúlytalanságok megszüntetése érdekében. Ezt a tevékenységet természetes monopóliumnak tekintjük. Ugyanakkor a szükséges kapacitások beszerzése lehet piaci alapú. (Paizs-Mészáros, 2003, 739.o.) Emellett a

4 Jelenleg a 2.4.1.1 pontban ismertetett független átviteli rendszerüzemeltetői modell szerint.

hálózat működésének a környező országok hálózataival való összehangolása is a rendszerirányító feladata.

Az egységes magyar villamosenergia-rendszer (VER) 1949-ben jött létre, a korábban már létező kisebb hálózatok összekapcsolásával (MAVIR, 2009). A hálózat irányításáért 2000-ig az MVM csoporthoz tartozó OVIT (Országos Villamos Teherelosztó) volt a felelős. A MAVIR létrehozására 2000-ben került sor, szintén az MVM csoporton belül. Ez évtől ez a cég vette át a rendszerirányítói szerepkört. A MAVIR 2003. elejétől 2005 végéig önálló állami cégként működött, a korábbi uniós ajánlásnak megfelelően állami kézben lévő független rendszerirányítóként (ISO, Independent System Operator). A 2001-ben elfogadott új villamos-energia törvény (VET) is az említett EU-elvárásoknak való megfelelés jegyében készült.

Az új VET életbelépésével egy időben az EU kiadta az új energiapolitikai direktíváját (2003/54/EK), amelyben a fő célok nem változtak, ám az annak elérése érdekében javasolt eszközök igen: a kizárólagos vásárlói és független rendszerirányítói modellt felváltotta az átviteli rendszerirányítói (TSO:

Transmission System Operator) modell, mint ajánlott megoldás. Ennek a lényege a szabályozott hozzáférés, vagyis a hálózat tulajdonosa bármely piaci szereplő számára köteles megkülönböztetés-mentes módon hozzáférést biztosítani a hálózati kapacitásokhoz. Ezt a hozzáférést csupán a rendszer biztonsága érdekében lehet korlátozni. Ennek az értelme abban rejlik, hogy a villamosenergia-hálózatok esetében nem racionális párhuzamos („versengő”) hálózati kapacitásokat kiépíteni.

Ezért a monopólium természetesnek tekinthető, viszont a kiépített hálózat – mint alapvető infrastruktúra – közösségi értéket képvisel. Így a hozzáférést az állam központilag szabályozza: jelen esetben annak az erőteljes befolyásolásával, hogy ki és milyen feltételekkel férhet hozzá a hálózatokhoz.

A TSO modell nálunk a MAVIR MVM-csoportba történő újraintegrálásával valósult meg, az átviteli hálózatért addig felelős átviteli engedélyes társaság ugyanis továbbra is az MVM csoport tagjaként működött. 2006-ban a MAVIR állami

tulajdonból visszakerült az MVM csoporthoz, és megkapta az átviteli hálózati eszközöket, továbbá mind az átviteli, mind a rendszerirányítói engedélyesi jogosultságot. A kizárólagos vásárlói rendszert felváltotta a szabályozott hozzáférési modell. Ezzel Magyarország gyakorlatilag áttért a TSO rendszerre, habár hivatalosan ezt a megnevezést csak 2008 után kezdték használni, amikor a korábbi két engedély helyett egy egyesített átviteli rendszerirányítói engedély került kibocsátásra a MEH által.

A megfelelő transzparencia elérése és az optimális árú rendszerszintű szolgáltatások kialakítása érdekében az ehhez szükséges kapacitások beszerzése nyilvános, piaci alapú aukción keresztül történik.