Készletek és felhasználás

Az emberiség rendelkezésére álló megújuló vízkészletek nagyon egyenlőtlenül oszla-nak el a Földünkön. A szárazföldekre (az Antarktiszt nem számolva) a FAO 2015. évi összegzése szerint 42,8 ezer km³ csapadék hullik, amiből 45,6% az amerikai kontinens-re, ennek is közel 2/3-a Dél-Amerikára (6.2. ábra). Legnagyobb szélsőség Afrikában tapasztalható, ahol Észak-Afrikára a kontinensen lehulló csapadéknak csupán 1,2% jut.

Ázsiában Közép-Ázsia és Közép-Kelet részesedése nagyon alacsony (2% és 4,1%).

6.2. ábra. Az évente megújuló vízkészletek kontinensenként és az egy főre jutó vízkészletek 2018-ban (Forrás: a FAO AQUASTAT és a Worldometers adatai alapján)

A növekvő népesség, annak élelemmel való ellátása és az urbanizáció a vízfelhasz-nálás rohamos növekedését okozta (6.3. ábra). Különösen gyors volt a növekedés az 1960-as és 1970-es évtizedben, és mára már meghaladta az évi 4000 km³-t. Ez a természeti adottság¹¹⁰ és nagy népességbeli különbség azt eredményezi, hogy amíg Dél-Amerikában és Óceániában az egy főre jutó megújuló vízkészlet mintegy 23-30 ezer m³, addig Ázsia nagy területein 1100-2400 m³, de Észak-Afrikában csak 250 m³ körül alakul, a világátlag pedig az 1960-as évek eleji 14 ezer m³-ről 2020-ra 5,5 ezer m³ alá csökkent. A kevés vízkészlet és a növekvő népesség számos országot

vízhiá-110 A vízkészletek mennyiségi értékeit a klímaváltozás a jövőben módosíthatja.

nyos vagy víz stressz¹¹¹ sújtotta helyzetbe jutatott. 2015-ben az emberiség mintegy 2/3-a víz stressz sújtotta, ebből pedig 1,8 milliárd a vízhiányos területen él (6.4. ábra).

Ezek a háttérfeltételek alapjaiban meghatározzák az adott területen élő népesség min-dennapjait.

A vízzel kapcsolatos problémák az 1960-as évektől egyre súlyosabban jelentkeztek.

Globális problémaként való jelentkezését mutatja, hogy az 1980-as éveket az ENSZ

„az ivóvíz és a csatornázás évtizedének” nyilvánította. Később önálló ENSZ konfe-rencia (Dublin, 1992) foglalkozott vele, de ennek ellenére egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy az élelmezés mellett a víz a jövőben az emberiség ellátásának másik „szűk keresztmetszete”, mára pedig fontosságában már meg is előzte azt.

6.3. ábra. Az édesvíz-felhasználás alakulása a Földön 1920—2014 (ezer km³) (az IGBP adatai alapján)

A vízproblémának mind a két oldala, a mennyiségi és a minőségi is egyre feszítőbb.

A vízfelhasználás mindenütt nő a világon. Az emberiség a harmadik évezred elején a rendelkezésre álló édesvíznek már mintegy 54%-át használta, ami 2025-re várhatóan 70%-ra nő. A korábban bemutatott mennyiségi problémákat vízminőségi gondok sú-lyosbítják, s a két problémában érintett népesség kb. azonos száma azt is jelzi, hogy azok általában együtt jelentkeznek (ezt támasztják alá a térképi információk¹¹² is).

Egy 2015-ös WHO jelentés szerint mintegy 2,4 milliárd fő egészsége veszélyeztetett

111 Vízhiányosnak tekintünk egy országot, ha az egy főre jutó évi megújuló vízkészlete kevesebb, mint 500 m³, víz stressz által sújtottnak, ha ez az érték 1000-nél kevesebb. A rendelkezésre álló víz mennyiségét tovább csökkentheti annak minősége is, ha a hasznosítást akadályozza.

112 A https://ourworldindata.org/water-access-resources-sanitation címen a számos részletes információ kö-zött több interaktív térképet is találhatunk a témában.

a rossz minőségű vizek miatt (665 millió egészséges ivóvíz hiánya¹¹³, 1,8 milliárd pe-dig megfelelő minőségű víz hiánya miatt). Az utóbbi évtizedekben csökkent ugyan a számuk, de még 2016-ban is 1,7 millió ember (ebből kb. 446 ezer öt év alatti gyermek) halt meg hasmenésben a vízhez kapcsolódó fertőzések miatt (ez utóbbi sokszorosa a háborúkban elesettek számának). Olyan népes országokban, mint Kína, India vagy Indonézia, kétszer annyian halnak meg vérhasban, mint AIDS-ben.

6.4. ábra. A fizikai és a gazdasági vízhiány a Földön

(Forrás: Comprehensive Assesment of Water Management in Agriculture¹¹⁴)

Az egészséges ivóvízhez jutás problémáját látva a Johannesburgi Konferencián (2002) egyik fő célként tűzték ki annak megoldását, majd az ENSZ 2003-at a „tiszta víz évének” nyilvánította. Később pedig a világszervezett átfogó céljai (Sustainable De-velopment Goals 2015) között is előkelő helyen szerepelt.

Az emberiség vízfelhasználása a népességnövekedés ütemét meghaladóan növek-szik. 1950 és 2014 között a népesség 2,87 szorosára, a vízfelhasználás 3,25 szorosára nőtt, de az egész 20. század során a mezőgazdasági vízfogyasztás ötszörösére, a vá-rosi 19-szeresére, az ipari 25-szörösére nőtt. Óriási különbségek vannak térségenként nemcsak a készletekben, hanem a felhasználás arányaiban. A három legnagyobb víz-felhasználó ország (2014-ben India 761 km³, Kína 608 km³, az USA 486 km³) a világ fogyasztásából mintegy 48%-kal részesedik.

113 Kedvező változás, hogy számuk negyed évszázad alatt megfeleződött (1990-ben 1,26 milliárd fő volt).

Kedvezőtlen viszont, hogy a jelenleg vízhiánnyal küzdő népesség fele (326 ezer fő) a szubszaharai tér-ségben van.

114 Az ábrán a fizikai vízhiány az a terület, ahol az ipar és a mezőgazdaság már több, mint 75%-át felhasználja a folyók vizének, a közelgő fizikai vízhiány, ahol a vízfelhasználás meghaladja a 60%-ot, a gazdasági vízhiány, ahol társadalmi vagy pénzügyi tényezők akadályozzák a felhasználást, alacsony vagy nincs vízhiány, ahol a vízfolyások kevesebb, mint 25%-át hasznosítják.

A gazdasági ágazatokat tekintve a legnagyobb vízfelhasználó a mezőgazdaság, amit az ipar és a kommunális (beleértve az ivásra használt mennyiséget is) felhasználás követ. Az 1950-es években reális problémát jelentő éhezés gondját csak a műtrágyá-zás és vegyszerhasználat nagyfokú növelésével, illetve a biztonságos termelést jelentő öntözéssel lehetett megoldani. Ennek következménye, hogy napjainkban a vízfelhasz-nálásban a mezőgazdaság részesedése világátlagban 70%, és csak Európában illetve Észak-Amerikában van 50% alatt, de Dél-Ázsiában a 90%-ot is meghaladja (6.5. ábra), sőt Afganisztánban több, mint 98%. A mezőgazdasági vízhasználatban 4 ország emel-kedik ki (India, Kína, az USA és Pakisztán). Az agrárium vízhasználatának ilyen mér-tékű növekedése számos káros környezeti hatást okozott, és mára az emberiség a hosszú távon fenntartható vízhasználat határait feszegeti, főként az ágazat vízigénye miatt. Ezt jelzi, hogy 2001 óta a globális vízfelhasználás érdemben nem bővült.

Ahogyan már az előzőekben utaltunk rá, a vízkivételek miatt számos folyó vízho-zama erősen csökkent (környezete vízhiányossá vált), a kisebb vízszállítású folyókba jutó szennyezések így sokkal szennyezettebbé teszik azokat. A szennyezett víz nö-vekvő egészségügyi kockázatot és költségeket okoz. Az ilyen jellegű változások a klímaváltozás hatásai nélkül is komoly korlátozó tényezők a vízhasználatban.

6.5. ábra. A vízfelhasználás szerkezete a Földön kontinensenként 2014-ben (Forrás: a FAO AQUASTAT adatai alapján)

A vízfelhasználás a jövőben is feltartozhatatlanul növekszik. A rendelkezésre álló vízkészletek szűk keresztmetszetét számos helyen a felszín alatti vizek kitermelé-sével pótolják. 2010-ben mintegy 220 km³-nyi felszín alatti vizet termeltek ki a vi-lágon. A legnagyobb felszín alatti készleteket felhasználó térségek az USA, Kína, India, Észak-Afrika és az Arab-félsziget. Becslések szerint a mezőgazdaság évente legalább 125-150 km³ nem megújuló (vagy igen lassan pótlódó) felszín alatti vizet is felhasznál, ezzel további környezeti problémákat előidézve. Egy 2015-ben megjelent

OECD tanulmány¹¹⁵ szerint öntözési célból a legnagyobb felszín alatti víz használó az USA (68 km³).

A legirracionálisabb vízhasználatot Szaúd-Arábiában valósították meg. Az ország vízhasználatának 3/4-e fosszilis víz, melynek – állami támogatással megvalósított – kiaknázásával sivatagi, félsivatagi környezetben¹¹⁶ olyan volumenű gabonatermelésbe fogtak (a termőterület nagyságát 20 szorosára növelték), hogy 1984-re az ország ön-ellátó lett, később pedig jelentős gabonaexportőr (!). Az 1990-es évek végére azon-ban már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a módszer nem tartható fenn tartósan a készletek belátható időn belüli kimerülése nélkül, amely az állami támogatás, és ezzel együtt termelés csökkenéséhez vezetett. A felszín alatti vízkészletek kiváltására, az időszakos vizek visszatartására gátakat építettek, a tisztított kommunális vizet mezőgazdaságilag hasznosították, a vízhasználatokhoz tengervíz sótalanítókat építettek. Belátva a sivatagi területeken folytatott nagy volumenű mezőgazdaság fenntarthatatlanságát, az ország a világ legnagyobb termőföld vásárlója lett.

Földünk más tájain szintén gondokat okoz a felszín alatti vizek túlhasználata. Az USA öntözött területeinek ötödén (Dél-Dakota, Nebraska, Kansas, Oklahoma, Texas, Kelet-Colorado) kb. 4 millió hektáron a vízvisszapótlódás kisebb, mint a kitermelés.

Izraelben, Jordániában szintén több fosszilis vizet használnak fel, mint ami megújul.

Indiában (főként Radzsasztanban), Thaiföldön, Mexikóban és Észak-Afrikában szin-tén hasonló problémákkal küzdenek. Leginkább Indiában okoz gondot, hogy az egyre mélyebbre süllyedő talaj- és rétegvizek kitermelésére csak jobb szivattyúkkal van lehetőség, amit a szegényebb gazdálkodók már nem tudnak megfizetni, így még in-kább elszegényednek. Ugyancsak indiai probléma, hogy a mélyebbre szálló talajvizek és az öntözési lehetőségek szűkülése miatt vannak olyan helyek, ahol korábban évi három termés begyűjtésére is mód volt, ami később kettőre esett vissza. Ennek olyan következménye van, mintha a művelt területek nagysága 2/3-ra csökkenne.¹¹⁷ Észak-kelet-Kína kiterjedt területein (ahol kb. 100 millió fő él) 2-3 évtized alatt a felszín alatti vizek nyugalmi szintje legalább 30 métert csökkent.

A mezőgazdasági vízhasználat további gondja, hogy a rossz öntözési gyakorlat sokfelé tönkreteszi a talajokat. Érdekes vetülete a mezőgazdaság vízfelhasználásá-nak, hogy termékeinek kereskedelme jelentős vízfelhasználást vált ki az importáló országokban, azaz áttételesen vízimportot is jelent. (Egy kg rizs előállítása 1-3, egy kg búzáé pedig 1 m³ vizet igényel.) A mezőgazdasági vízfelhasználásnak van még egy – hatását fokozó – jellemzője. A vízfelhasználás ebben az ágazatban elhasználást is

115 https://read.oecd-ilibrary.org/agriculture-and-food/drying-wells-rising-stakes_9789264238701-en#page22

116 Lásd később a 11.3. ábrát.

117 A meleg éghajlati övben az eredményes gazdálkodásnak igazán csak a víz szab határt. Öntözési lehetőség ese-tén a termelési ciklusok elég szabadon alakíthatók. Jáva szigeese-tén magam is láttam egymás mellett rizsültetést, félig nőtt terményt és betakarítást is.

jelent, hiszen a víz vagy beépül a termékbe, vagy elpárolog, vagy elszivárog a talajba, így későbbi hasznosítására nincs lehetőség.

Az öntözött területek arányát tekintve Pakisztán, Banglades és Dél-Korea 50% fe-letti értékkel kiemelkedik, de India és Japán 35% fefe-letti értéke is kimagasló.

A kiéleződő mennyiségi problémák nyomán a termelők rákényszerülnek a vízta-karékos öntözésre. Ennek több, költségben és hatékonyságban is különböző módja ismert: barázdás öntözés, víztakarékos szórófejek, illetve a legkorszerűbb csepegtető öntözés. Az előbbiek kevesebb befektetéssel, 1-4 éves megtérüléssel is több tíz %-os vízfelhasználás-csökkenést érhetnek el. A csepegtető öntözés technikáját az 1960-as évektől kezdődően Izrael dolgozta ki. Költségigénye nagyobb, azonban 95% körüli hatékonysága igen komoly érv alkalmazására, főként az értékes növényeknél. Egyes növénykultúráknál körültekintően használva a szennyvízöntözés is alkalmazható víztakarékossági célból, de a tisztított szennyvíz használatára sokfelé van példa.

Az ipar vízfelhasználása világátlagban az utóbbi évtizedben arányában csökkent, 19% (a fejlett országokban 44%, az alacsony jövedelműekben csupán 3%), de jelen-tős növekedése várható (az 1995-ös 752 km³-ről 2025-re 1170 km³). A mezőgazdaság vízelhasználásával szemben az ipar nagyobb részben csak használja a vizet, azonban komoly környezeti problémát okoz azzal, hogy gyakran jelentősen elszennyezi azt.

Az ipari szennyvizek évente mintegy 300-500 millió tonna mérgező nehézfémet, ol-dószert, toxikus iszapot szállítanak el és akkumulálnak.

Az ipar az a felhasználási terület, ahol különböző kényszerítő tényezők hatására a leglátványosabb víztakarékosságot sikerült elérni. Olyan iparilag fejlett országokban, mint Japán vagy az USA, már csökkenőben van az ipar vízfelhasználása, és jelentősen nőtt az egységnyi vízhasználatra jutó termelési érték. A technológiában rejlő lehető-ségeket mutatja például papírgyártásban vagy acélgyártásban több, mint tizedére si-került az egy kg végtermékre jutó vízfelhasználást csökkenteni. A hatékonyság-növe-kedésében jelentős szerepe van a használt vizek visszaforgatásának – ami közvetlenül ösztönöz a víztisztítás hatékonyságára is.

A legnagyobb ipari vízhasználó az USA (2015-ben közel 250 km³). A második Kína felhasználása alig több mint fele ennek, a további nagy felhasználók fogyasztása pe-dig csak 10-20 km³ körül alakul, és lényegesen nem változott az elmúlt 1-2 évtized-ben. A nagy gazdasági növekedéssel együtt Kína ipari vízhasználata 1985 és 2005 között megháromszorozódott, azóta viszont kb. azonos szinten maradt.

A kommunális vízfelhasználás részesedését a teljes vízfelhasználásból sokan a gaz-dasági fejlettség egyik fontos mutatójának tartják, pedig ez nagyon félrevezető, hiszen sokkal inkább függ attól, hogy milyen éghajlaton fekszik egy ország. Ott, ahol viszony-lag biztonságos a mezőgazdaság ellátása a csapadékból, és nincs szükség öntözésre (pl.

az Egyesült Királyságban vagy Svájcban), ott a vízfelhasználás zömén az ipar és a kom-munális ágazat osztozik. Ez magyarázza azt, hogy például 2014-ben a gazdaságilag

fejlett és fejletlen országok átlaga (15% és 7%) között sokkal kisebb a különbség, mint a fejlett országok között (pl. Egyesült Királyság 71%, Svájc 60%, Németország 14%).

Nagy népességük miatt Kína az első, India pedig a harmadik a fogyasztásban, viszont az egy főre jutó nagy felhasználás miatt, az USA a második a mennyiségi sorrendben.

Természetesen az egy főre jutó kommunális vízhasználat már szoros összefüggésben van a fejlettséggel.

A kommunális célú vízfelhasználás látványos változáson ment keresztül az elmúlt másfél évszázad, de különösen az utóbbi ötven év során. Az angol WC a 19. század elején kezdett népszerű lenni, majd a járványos betegségek századközépi leküzdése után egyre gyorsulóan elterjedt. Ez, valamint a tisztálkodási kultúra megváltozása egyre több vizet igényelt, de egyre több környezetszennyezési problémát is okozott.

A városokban kiépülő nagy csatornahálózatok koncentráltan szállították a folyókba a szennyvizet, ahol pedig csak a kisebb költséggel megoldható vízellátásra jutott pénz, a felszín alatti vizek – ma még sokfelé beláthatatlan következményű – szennyezése kezdődött meg. Egy 2017-ben megjelent összegző kötet jól mutatja a problémákat:

Ázsia, Afrika és Latin-Amerika területén az emberi fekália miatti coli-baktérium je-lenős mértékben elszennyezte a vizeket¹¹⁸.

Az urbanizáció gyors növekedése miatt a vízfelhasználás koncentráltabb lett. A kommunális vízhasználat mutatja leginkább az igény és a lehetőségek közötti feszült-ségeket, illetve a fejlett és fejletlen országok közötti szakadékot. Miközben a fejlett országok egyre szigorúbb szabványokat szabnak a vezetékes vízszolgáltatás számára, és ivásra alkalmas (drágán megtisztított) vizet használnak WC öblítésre, gépkocsi mo-sásra vagy kert öntözésre, addig a fejlődő világban még az ivásra használatos vizet is megbízható helyről kell vásárolni. Ha van vezetékes hálózat, többfelé az is előfordul, hogy az gyakran csak időszakosan szolgáltat vizet. Szomorú az egészben az, hogy a kedvezőtlen helyzetben élők sokszor már természetesnek veszik a vízhiány miatti kiszolgáltatottságukat.

Egy ember megfelelő minőségű életviteléhez legalább 20-50 liter tiszta vízre van szüksége naponta. A földrajzi adottságok és a gazdasági fejlettség különbségei azon-ban nagy különbségeket okoznak a Föld lakosságának vízellátottságáazon-ban: így például ma a fejlett országokban születő gyermeknek 30-50-szer több víz jut, mint a fejlődők-ben. A kevés víz a Föld több helyén alapvető higiéniai problémákat okoz. Bár az utób-bi negyedszázadban arányaiban sokat javult a higiéniai helyzet (a megfelelően ellátott népesség száma 1990 és 2015 között 2,8 milliárdról 5 milliárdra nőtt), az ellátatlan népesség száma érdemben alig változott (2,5 milliárd körül alakul)¹¹⁹.

118 Lásd: http://unesdoc.unesco.org/images/0024/002471/247153e.pdf 12. old. 4. ábrát.

119 Részletes, aktuális adatokat a https://ourworldindata.org/water-access-resources-sanitation helyen talál-hatunk.

A kommunális vízellátás mennyiségi problémáinak megoldására több lehetőség kí-nálkozik. Sokfelé a múltban és ma is megpróbálnak az igények növekedésével lépést tartani, azaz egyre több vizet biztosítani. Ez vagy növekvő felszíni vízkivétellel, vagy a felszín alatti készletek fokozódó igénybevételével jár. Ez utóbbi két szempontból is ve-szélyes. Egyrészt (ahogyan már korábban ismertettük) a felszín alatti vizek kitermelése sokfelé meghaladja az utánpótlódást, azaz nem fenntartható módon (a fosszilis vizek elhasználásával) történik, másrészt ez szemünk elől elrejtve zajlik, azaz nem nyilván-való mindenki számára, hogy itt a jövő felélése történik. A különböző becslések szerint a Föld népességének fele erősen függ a felszín alatti készletek felhasználásától. Igaz, ebben a mezőgazdaság szerepe nagyobb, a nagyvárosok vízkivételei viszont területileg koncentráltabbak, és látványosan gyors vízszint-csökkenést okozhatnak a felszín alatti készletekben. Például Peking esetében évi 1-2 méter, az indonéziai Bandung esetében pedig évi 3 méteres vízszint-csökkenésről is érkeztek adatok, de szerte a világon rég-óta ismert a jelenség. A felszín alatti vizek nagymértékű kitermelése áttételesen akár jelentős felszíni süllyedéseket is okozhat.¹²⁰ Ennek egy szemléletes példáját láttam Me-xikóváros központi bazilikájában, ami nemcsak, hogy süllyedt, de annak mértéke az épületben olyan különböző, hogy egy nagyméretű függő-ónt helyeztek el az egyik ku-polában a folyamat dokumentálására. Ennek legnagyobb elmozdulása kb. 1 méter volt (6.6. ábra).

6.6. ábra. A felszínalatti víz nagy kitermelése miatti egyenlőtlen épületsüllyedést mutatja a füg-gő-ón kitérülése Mexikóváros központi katedrálisában (2001)

120 Egy 2016-os hír szerint, a nagyfokú vízkitermelés Peking egyes részein 11, Bangkokban 12, Mexikó-városban és Jakartában évi 28 cm-es süllyedést okoz. https://www.theguardian.com/world/2016/jun/24/

beijing-has-fallen-chinas-capital-sinking-by-11cm-a-year-satellite-study-warns

A leghatékonyabb vízfelhasználást szabályzó módszer azonban nem a termelés, ha-nem az igények oldaláról történő beavatkozás, mégpedig az árakon keresztül. Szám-talan példa van rá a világban, hogy a vízfogyasztás mérésével, majd a valós árak alkalmazásával igen hatékonyan lehet csökkenteni a vízigényeket. Ezzel a módszerrel több nagyvárosban rövid idő alatt akár a felére lehetett a felhasználást redukálni. Az árak közvetett hatásával sikerül a háztartások hatékonyabb vízfelhasználását is elérni (takarékos zuhany, kisebb vízöblítés a WC-ben, használt vizek visszaforgatása, stb.).

A vizek árának növelése kétségtelenül a szegényebb rétegeket sújtja. Azonban a valós árnál olcsóbb díjak a szolgáltatót visszatartják a fejlesztésektől, és az így kevesebb emberhez jut el, pedig a vezetéken szolgáltatott víz lényegesen olcsóbb, mint a vízá-rusok árai.

Jelentősen rontja a vízkészletek hasznosítását a városi vízellátórendszerek rossz ál-lapota. A fejlődő országok számos világvárosában (pl. Mexikóváros, Jakarta, Kairó, Manila, Lagos) a szolgáltatott víznek mintegy fele egyszerűen eltűnik a hálózatból annak hibái (és talán az árak miatti vezeték-megcsapolások) miatt. Vannak azonban ma még nem általános, de biztató példák is a kommunális vízhasználat egyensúlyá-nak javítására, a legjobb minőségű készletekkel való takarékoskodásra. Ennek szer-vezett példáját a vízhiánnyal küzdő Szingapúr adja, ahol már hosszabb ideje a házak tetejéről nem a csatornahálózatba, hanem a felszín közeli rétegekbe vezetik a csapadé-kot. A példát követte Tokió és számos város, ahol a több száz nagy építmény tetejéről összegyűjtött vizet öntözésre, mosásra, tűzvédelemre használják.

Összességében azonban megállapítható, hogy a Föld lakosságának ivóvízzel való ellátottsága – minden probléma – ellenére sokat javult az elmúlt évtizedekben. Bár 2015-ben még mindig volt 22 olyan ország, ahol a lakosságnak több mint 10%-a egészségügyi szempontból nem biztonságos felszíni vizekből ivott, az országok

¾-ében az alapvető vízellátás biztosított. A kivételt nagyobb részben az afrikai or-szágok jelentik¹²¹.

A jövőben növekvő vízigények egy egyszerű számítással is jól megbecsülhetőek.

Egy tonna gabona előállításához kb. ezer m³ vízre van szükség, s egy személynek évente átlagosan 300 kg gabonára van szüksége (beleértve azt is, hogy ennek egy része előbb állati takarmányként hasznosul, majd a húst fogyasztja el az ember). Ez alapján egy személy élelmezéséhez 300 m³ víz szükséges évente. A jelenleg évente 83 millióval szaporodó emberiség 25 milliárd m³ új vízigényt jelent, ami egy 793 m³ /sec-os folyó vízhozamának felel meg. Minden évben legalább ennyi új vízmennyiségre lenne szükségünk csak az élelem biztosítása miatt.

121 lásd: https://washdata.org/sites/default/files/documents/reports/2018-01/JMP-2017-report-final.pdf 4.ábra.