Mekong (Lancang), a környezeti csapdák folyója
6.1.4. A vízszennyezés, mint vízhasználatot korlátozó tényezőtényező
A rendelkezésére álló szűkös édesvíz-készleteket azok elszennyezésével az emberiség maga is csökkenti. A vízszennyezés problémáját vízen úszó szemét, bűzös csatornák, elburjánzó vízi növényzet, stb formájában szinte mindenki, így a jelen kötet szerzője is ismeri. Mégis meglepetésként ért, amikor 2004-ben egy Amazonas menti őserdőbe induló túránk során indián vezetőnk az egyhetes útra elegendő zacskós vízről gon-doskodott. Ezzel is alátámasztotta azt, hogy napjainkban már a háborítatlan, iparral és intenzív mezőgazdasággal nem érintett, vízbő területeken sem lehet biztonsággal egészséges ivóvízhez jutni.
Korábban már utaltunk rá, hogy az ipar évente sok nehézfémet, mérgező anyagot juttat a felszíni vizekbe, a mezőgazdaság pedig nemcsak a legnagyobb víz felhaszná-ló, de annak szennyezéséért is legalább 70%-ban felelős. A szennyezett víz számos betegség okozója (évente legalább félmillió halálesetet okozva166), de elszegényíti a vizes élőhelyeket, sok faj kipusztulását is eredményezve. Egykoron az ellenség elleni harc hatékony eszköze volt a kutak megmérgezése, napjainkban azonban az emberi-ség akaratától függetlenül vette át ezt az eszközt – s gyakorlatilag önmaga ellen fordít-ja – számos példa mutatfordít-ja, „elég jó eredménnyel”. Sokszor csak évekkel, évtizedekkel később fedezik fel egy-egy probléma igazi okát.
166 A korábbi években még évi több millió halálesetet tulajdonítottak a szennyezett víznek, a WHO 2018. feb-ruári összegzésében 502 ezerrel számolt. http://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/drinking-wa-ter
A modern ipari környezetszennyezés egyik legsúlyosabb, vízhez kapcsolódó kataszt-rófája az ún. Minamata-ügy volt. Az 1950-es évek elején Japán egy kis falujában, Mi-namatában tömegesen tapasztaltak idegrendszeri elváltozásokat, születési rendellenessé-geket, amelyről kiderült, hogy higanymérgezésre vezethető vissza. Feltárták, hogy egy műanyagokat előállító vegyi gyár katalizátorként higanytartalmú vegyületet használt. Azt gondolták, hogy a vízben rosszul oldódó higany-szulfát a tengerbe vezetve az üledékben
„örökre” eltemetődik. Nem számoltak azonban azzal, hogy az üledékben található bak-tériumok elbonthatják azt. A folyamat során erősen toxikus metil-higany képződött, ami ugyan csak nagyon alacsony koncentrációban volt a vízben, de tulajdonságai alapján fel-dúsult a táplálékláncban: előbb a halak és kagylók, majd az azokat elfogyasztó emberek szervezetében. Több ezren betegedtek meg, és legalább 1700 haláleset is bekövetkezett.
A halhúsban felhalmozódott a higany, és még 15 év múlva is mérgezést okozott, ezért 1974-ben védőhálóval zárták el az öblöt a halak elől. (A szennyezés után negyven évvel lett újra megfelelő minőségű a víz, s az 1990-es évek vége felé felszedték a védőhálót.) A Minamata-ügy ugyanakkor felhívta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmét a mikroszennyezőkre, s ennek hatására készítették el az ilyen veszélyes anyagok listáját (nehézfémek, DDT, PCB, PAH stb.). Ugyancsak Japánhoz kötődik egy másik nehézfém, a kadmium által kiváltott környezetszennyezés. A Kamiska bányavidékről a Jintsu folyó által elvezetett, nehéz-fémeket (Pb, Zn, Cd) is tartalmazó vizet rizsföldek ön-tözésére használták. A kadmium így került a táplálékláncba, később súlyos csontel-változásokat okozva. A betegség során a csontok elvesztették tartásukat, szinte ösz-szeroppantak. A fájdalom során a betegek jajgattak, ezért a kór az „itai-itai” nevet kapta (a jajgatás japán megfelelője után). A betegséget főként idősebb, többgyerekes nők kapták meg.
Bár emberéleteket nem veszélyeztetett, mégis az egyik legjelentősebb folyóvizek-hez kapcsolódó vízszennyezési katasztrófa az 1986. novemberi, Rajnát ért szennye-zés. A folyó az 1970-es évekig „rangos helyet vívott ki magának” a legszennyezet-tebb folyók rangsorában, azonban hatékony nemzetközi megegyezéssel vízminőségét az 1980-as évekre sikerült normalizálni. Ekkor következett be egy svájci vegyipari nagyvállalatnál (Sandoz, Bázel) egy olyan tűzeset, amelynek oltása során (a levegőbe jutott szennyezéseken túl) mintegy 30 tonna mezőgazdasági vegyszer és higanytartal-mú vegyület (kb. 200 kg-nyi higany) került a folyóba. A mérgezés hatására sok száz tonna hal pusztult el, de a szennyezéssel leginkább sújtott Baden-Württembergben a vízi élővilág 80%-a megsemmisült, a torkolat közelébe jutva azonban már jelentősen felhígult a szennyezés, így ott kevesebb kárt okozott. A különböző mezőgazdasági vegyszerek rövidebb-hosszabb idő alatt lebomlottak, igazi tartós veszélynek így a szervezetekben akkumulálódó higanyt tartották. 1987-ben újabb Rajna-akcióterv in-dult a folyó vízminőségének javítására. Az utóbbi évtizedekben Kína több folyóját is érintették ipari balesetekből származó komolyabb szennyezések.
A felszíni vizekhez kapcsolódó vízszennyezési példák sorában előkelő helyre kíván-kozik a Tiszát ért 2000-es cianid-szennyezés. A szennyezés a Nagybánya (Románia) környéki bányavidékről indult, ahol egy ausztrál-román érdekeltségű cég, a kisebb fémtartalom miatt korábban meddőként felhalmozott anyagból cianidos feltárással szí-nesfémeket nyert ki. A kellő körültekintés nélkül elhelyezett, erősen szennyezett zagy egy jelentősebb csapadék hatására elszabadult a tárolóból, és a folyókba jutva jelentős kárt okozott a folyók élővilágában – a megfelelő tájékoztatás miatt emberi életet nem veszélyeztetett. A helyzet komolyságát mutatja, hogy az összesen 105-110 tonna cianid a becslések szerint akár sok millió ember elpusztításához is elegendő lett volna.
Világszerte komoly problémákat okoz az, hogy a szennyvizek tisztítása és bizton-ságos elhelyezése helyett sok helyen csak elszivárogtatják azokat. Ha felszín köze-lében vízzáró kőzetek is találhatók, akkor a szennyezés csak lassan jut a mélybe, és inkább csak a felszín közeli talajvizet szennyezi el. Vannak azonban elrettentő példák is. Mexikóban a Yucatán-félsziget erősen karsztosodott mészkő felszínén található az egymillióhoz közelítő lakosságú Merida. Kellő csatornázottság hiányában a házak-ból elvezetett szennyvíz szinte akadálytalanul jutott el a korábban kiváló minőségű karsztvízbe, gyakorlatilag használhatatlanná téve azt. Merida problémája nem egye-di, de látványosan mutatja a kör bezárulását. A csatornázottság alacsony szintje, a szennyvíztisztítás hiányossága számos országban csökkenti a felhasználható vízkész-leteket nemcsak a nagyvárosokban, de a vidéki területeken még inkább.
Minden évben több száz km3 emberi hulladék kerül a folyókba, tavakba. Ahhoz, hogy ezeket a vizeket ismét használni tudjuk, további 6 ezer km3 tiszta vízre lenne szükségünk. Ha a szennyezés mértéke folytatódik, a vízkészletek csak a szennyezé-sek elszállítására lesznek elegendőek. Különösen elszomorító a helyzet a fejletlen or-szágokban, ahol a kommunális szennyvíz 90%, az ipari pedig 75%-ban tisztítatlanul kerül a vizekbe. Ázsiában minden folyó igen szennyezett, mivel azok keresztülfolynak a városokon. Csupán a Föld két legnagyobb hozamú folyama, az Amazonas és a Kon-gó az, amelyeknek vize viszonylagosan egészségesnek tekintető.
A felszíni vizek elszennyeződése miatt egyre inkább az emberi szennyeződésektől mentes felszín alatti vizek használatára is sor került. Sokáig ennek minőségi problé-májára kevésbé figyeltek, főként a szegényebb, nagy népességű országokban. A fel-színalatti vizek azonban természetes okok miatt is lehetnek szennyezettek. Az ezred-forduló táján DK-Ázsia több térsége egy új problémával szembesült. A „biztonságos”
ivóvíz-ellátási program során létesített (általában 200 méternél sekélyebb) kutak azon-ban nagymértékben – természetes módon – arzéntól szennyezett vizeket termeltek. Bár az első jelzések már 1983 táján jelentkeztek Nyugat-Bengáliában (India), ahol legalább 200 ezer arzénmérgezéses gyanú merült fel, az ügy mégis csak 2002 táján került reflek-torfénybe. Ekkor derült ki ugyanis, hogy Banglades lakosságának jelentős része (akár 35-77 millió fő) is érintett lehet a mérgezésben. A halálesetek mellett legalább százezren
szenvednek a mérgezéssel összefüggő bőrelváltozásokban. „Arzén a vízcsapban”, ez volt a címe egy 2003-ban készült értékelésnek – teljes joggal. Az elemzések feltárták ugyanis, hogy a WHO által javasolt 10 µg/l-es határérték helyett nagy területeken 200 µg/l-t meghaladó arzénes vizek is vannak (6.28. ábra). A problémát fokozza, hogy sok olyan kút, amely korábban nem volt arzénes (és a korábbiak kiváltására vették haszná-latba) szintén mérgezetté vált. 2016-ban még mindig legalább 20 millióan fogyasztották a bengáliai deltavidéken a szennyezet vizet, és évente 43 ezerre becsülik a mérgezéshez köthető halálesetek számát. Vélhetően ez a legnagyobb mérgezés az emberiség törté-netében. A gyorsan elvégzett áttekintő vizsgálatok azonban még súlyosabb gondokat is felszínre hoztak: kiderült, hogy a Himalája egész előtere, Észak-India és Nepál, de valójában minden kontinens érintett a problémában.
6.28. ábra. A 150 méternél sekélyebb felszín alatti vizek arzéntartalma Bangladesben167
Miután a Föld közelebbi és távolabbi tájain (Kína, Thaiföld, Tajvan, Argentína, Chile, Mexikó, az USA, Magyarország) szintén problémát okoz a felszín alatti vizek magas arzéntartalma, ez már globálisan is problémát jelent.168 Banglades helyzete
ugyan-167 A térkép forrása: https://www.geog.cam.ac.uk/research/projects/arsenic/bangladesh1-small.jpg
168 A http://www.mdpi.com/water/water-03-00001/article_deploy/html/images/water-03-00001-g002.png címen található térkép az arzénes vizek által potenciálisan érintett lakosság helyét és nagyságát is mutatja.
akkor arra is felhívja a figyelmet, mennyire kiszolgáltatottak a szegény országok a környezeti kérdésekben. Megfelelő környezetvédelmi szervezet, műszerek és szabá-lyozás hiányában nem képesek a lakosság biztonságos vízellátását megoldani. A rövid és a hosszú távú érdekek is keverednek: a fertőzött felszíni vizektől kapható gyors lefolyású betegségek helyett, a felszín alatti vizekből származó lassú megbetegedést kénytelenek „választani” (hiszen a korábban említett 200 ezer arzénmérgezéses beteg is kevés volt arra, hogy húsz év alatt a problémát érdemben meg tudják oldani).