A formalista iskola vezéralakja, Borisz Eichenbaum 1923-ban írt tanulmányá-ban a költői generációk váltását vizsgálva a nemzedékeket már nem a hagyo-mányos irodalomtörténet-írás szempontjai – a műveket megalapozó fi lozó-fi a, társadalmi háttér, származás – alapján különítette el, hanem a költői nyelv sajátosságait vette fi gyelembe. Felfogása szerint minden nemzedék, minden költői csoport jellegzetes költői nyelvvel szervezi új rendbe a műalkotásokba kerülő világot.107 A magyar lírában az Újhold költőinél a személytelenítés és a hermetizmus világértelmezésének nyelvi jegyei teremtették meg az azonos költői kifejezésmódot.
Papp Tibor első köteteinek jelkép- és motívumrendszere is több vonatko-zásban rokonságot mutat az objektív, tárgyias líra képviselőivel. A gyermek-kor emlékei, a szerelem- és halálélmény, valamint a transzcendens szemlélet elemei, a gyermekkorból származó vallásos élményszilánkok, liturgikus ele-mek („ministráns-gyerek”, „nagypénteki kereplők” – Homlokom mögött; „temp-lomok kapujában / tulipánok vezekelnek” – Széthullt a város; túlvilág, alvilág az Ellenem szavakkal című versben, a kehely és a bor képe új perspektívába helyezve a Kapuk hová nyíltok költeményben stb.) mind-mind jelen vannak Papp Tibor költészetében, akárcsak Pilinszkynél sűrített intenzitással, főleg a később megjelent Szálkák költeményeiben, s egy-egy motívum felbukkan Nemes Nagy Ágnes verseiben is. Ezek az élményelemek viszont a legváltoza-tosabb módon bontakoznak ki a költői életművekben.
A szerelem élménye Pilinszky Jánosnál tele van diszharmóniával, ráutalt-sággal, félénkséggel, bizonytalanráutalt-sággal, az összetartozás és az elválasztottság feszültségével, kétséggel, ugyanakkor szenvedéllyel is. Korai verseiben szinte nincs semmiféle harmónia, feloldódás: egy tragikus érzésvilág bontakozik
107 Bókay, Bevezetés az irodalomtudományba, 111. Vö. Borisz Eichenbaum, Az irodalmi elem zés, Gondolat, Budapest, 1974, 141–150.
ki bennük. Két ember egymáshoz közelítése és eltávolodása mindez (Trapéz és korlát), a „Nem érdekelsz, nem is szerettelek” (Ne félj) kijelentése, az „Először volt a szél, / aztán a föld, aztán a ketrec. / Tűz és ganaj. És néhanap / pár szárny-csapás, / pár üres refl ex” megállapítása (A szerelem sivataga). A „lélek nem szű-nő kettősség szorításában vergődik: »Kívánlak, mégis kapkodón / hányom föléd a földet.«”108
Pilinszky a szerelmet erószi valóságában ragadja meg. Olyannak, amilyen-nek Platón A lakomában Szókratész igazságaként leírja. Hogyan is szól ez a platóni defi níció? A mű szerint Agathón házában a tragédiaverseny sikerét ünneplő barátok a szerelemről (az erószról) beszélgetnek. Próbálják meghatá-rozni, a lényegét megragadni, miközben dicséretét zengik. Arisztophanész az
„androgünosz”-mítosszal azt mondja a szerelemről, amit várunk. Olyannak írja le, amilyennek megálmodjuk. Viszont „a legőrültebb szerelmi álmaink-ban sincs olyasmi, ami ebben a mítoszálmaink-ban ne volna benne, s amit ez a mítosz ne igazolna valamiképpen” – írja 1995-ben megjelent elemzésében André Comte-Sponville, a fi atal francia fi lozófusnemzedék egyik meghatározó tagja .
„Ugyanezek az értékek, hiedelmek, ábrándképek egy csomó szirupos regény-ben szerepelnek […].”109 Mégis legtöbbször Arisztophanész beszédét idézik, miközben elfelejtik Szókratészt, elfelejtik Platónt. Mi tehát a szerelem másik meghatározása?
Szókratész szerint „Amid nincs, ami nem vagy, ami hiányzik, hát ezek a vágy és a szerelem tárgyai”.110 Lucretius is a szerelmes ölelésről szólva az össze-olvadásról úgy ír, mint amire vágyik az ember, de soha nem talál rá, vagy
108 Vö. Lukács, I. m., 34.
109 André Comte-Sponville, Kis könyv a nagy erényekről, ford. Saly Noémi, Osiris, Buda-pest, 2005, 276.
110 Platón, A lakoma, ford. Telegdy Zsigmond, Ikon Matúra, Budapest, 1994, 200. (Vö.
Comte-Sponville, I. m., 280.) A szeretet-fok második lépcsőjénél, a philiánál a hiány nem lényege a vágynak, csak járuléka. Comte-Sponville meghatározása szerint ugyanis „szeret-ni annyi, mint örül„szeret-ni tud„szeret-ni”. (A fi lia: szeretet-öröm. Annak az öröme, hogy szeretünk és szeretnek. A kölcsönös jóakarat, bizalom, a megosztott élet, vagyis „cselekvés-szeretet”.) Ha a szeretet hiány, akkor a „szeretlek” szó kérés: nem csupán azt kéri, hogy a másik rá-felelje, „én is téged”, hanem magát a másikat kéri, mert szereti, mert hiányzik neki, mert minden hiány a meghatározásánál fogva birtoklásra vágyik. Micsoda súly lenne mindez annak a vállán, akit szeretünk! Micsoda szorongás és börtön! „Az öröm viszont épp az ellen-kezője, az égvilágon semmit nem kér: a jelenlétet, a létezést, a kegyet magasztalja.” A szeretet (a „szeretlek”) tehát nem kérés, hanem köszönet, nem hiányérzet, hanem hála. Comte-Sponville, I. m., 290–318.
JELKÉPEK ÉS MOTÍVUMOK A Z ÉLMÉNY TÍPUSOK RENDSZERÉBEN 71
Jelképek és motívumok az élménytípusok rendszerében
A formalista iskola vezéralakja, Borisz Eichenbaum 1923-ban írt tanulmányá-ban a költői generációk váltását vizsgálva a nemzedékeket már nem a hagyo-mányos irodalomtörténet-írás szempontjai – a műveket megalapozó fi lozó-fi a, társadalmi háttér, származás – alapján különítette el, hanem a költői nyelv sajátosságait vette fi gyelembe. Felfogása szerint minden nemzedék, minden költői csoport jellegzetes költői nyelvvel szervezi új rendbe a műalkotásokba kerülő világot.107 A magyar lírában az Újhold költőinél a személytelenítés és a hermetizmus világértelmezésének nyelvi jegyei teremtették meg az azonos költői kifejezésmódot.
Papp Tibor első köteteinek jelkép- és motívumrendszere is több vonatko-zásban rokonságot mutat az objektív, tárgyias líra képviselőivel. A gyermek-kor emlékei, a szerelem- és halálélmény, valamint a transzcendens szemlélet elemei, a gyermekkorból származó vallásos élményszilánkok, liturgikus ele-mek („ministráns-gyerek”, „nagypénteki kereplők” – Homlokom mögött; „temp-lomok kapujában / tulipánok vezekelnek” – Széthullt a város; túlvilág, alvilág az Ellenem szavakkal című versben, a kehely és a bor képe új perspektívába helyezve a Kapuk hová nyíltok költeményben stb.) mind-mind jelen vannak Papp Tibor költészetében, akárcsak Pilinszkynél sűrített intenzitással, főleg a később megjelent Szálkák költeményeiben, s egy-egy motívum felbukkan Nemes Nagy Ágnes verseiben is. Ezek az élményelemek viszont a legváltoza-tosabb módon bontakoznak ki a költői életművekben.
A szerelem élménye Pilinszky Jánosnál tele van diszharmóniával, ráutalt-sággal, félénkséggel, bizonytalanráutalt-sággal, az összetartozás és az elválasztottság feszültségével, kétséggel, ugyanakkor szenvedéllyel is. Korai verseiben szinte nincs semmiféle harmónia, feloldódás: egy tragikus érzésvilág bontakozik
107 Bókay, Bevezetés az irodalomtudományba, 111. Vö. Borisz Eichenbaum, Az irodalmi elem zés, Gondolat, Budapest, 1974, 141–150.
ki bennük. Két ember egymáshoz közelítése és eltávolodása mindez (Trapéz és korlát), a „Nem érdekelsz, nem is szerettelek” (Ne félj) kijelentése, az „Először volt a szél, / aztán a föld, aztán a ketrec. / Tűz és ganaj. És néhanap / pár szárny-csapás, / pár üres refl ex” megállapítása (A szerelem sivataga). A „lélek nem szű-nő kettősség szorításában vergődik: »Kívánlak, mégis kapkodón / hányom föléd a földet.«”108
Pilinszky a szerelmet erószi valóságában ragadja meg. Olyannak, amilyen-nek Platón A lakomában Szókratész igazságaként leírja. Hogyan is szól ez a platóni defi níció? A mű szerint Agathón házában a tragédiaverseny sikerét ünneplő barátok a szerelemről (az erószról) beszélgetnek. Próbálják meghatá-rozni, a lényegét megragadni, miközben dicséretét zengik. Arisztophanész az
„androgünosz”-mítosszal azt mondja a szerelemről, amit várunk. Olyannak írja le, amilyennek megálmodjuk. Viszont „a legőrültebb szerelmi álmaink-ban sincs olyasmi, ami ebben a mítoszálmaink-ban ne volna benne, s amit ez a mítosz ne igazolna valamiképpen” – írja 1995-ben megjelent elemzésében André Comte-Sponville, a fi atal francia fi lozófusnemzedék egyik meghatározó tagja .
„Ugyanezek az értékek, hiedelmek, ábrándképek egy csomó szirupos regény-ben szerepelnek […].”109 Mégis legtöbbször Arisztophanész beszédét idézik, miközben elfelejtik Szókratészt, elfelejtik Platónt. Mi tehát a szerelem másik meghatározása?
Szókratész szerint „Amid nincs, ami nem vagy, ami hiányzik, hát ezek a vágy és a szerelem tárgyai”.110 Lucretius is a szerelmes ölelésről szólva az össze-olvadásról úgy ír, mint amire vágyik az ember, de soha nem talál rá, vagy
108 Vö. Lukács, I. m., 34.
109 André Comte-Sponville, Kis könyv a nagy erényekről, ford. Saly Noémi, Osiris, Buda-pest, 2005, 276.
110 Platón, A lakoma, ford. Telegdy Zsigmond, Ikon Matúra, Budapest, 1994, 200. (Vö.
Comte-Sponville, I. m., 280.) A szeretet-fok második lépcsőjénél, a philiánál a hiány nem lényege a vágynak, csak járuléka. Comte-Sponville meghatározása szerint ugyanis „szeret-ni annyi, mint örül„szeret-ni tud„szeret-ni”. (A fi lia: szeretet-öröm. Annak az öröme, hogy szeretünk és szeretnek. A kölcsönös jóakarat, bizalom, a megosztott élet, vagyis „cselekvés-szeretet”.) Ha a szeretet hiány, akkor a „szeretlek” szó kérés: nem csupán azt kéri, hogy a másik rá-felelje, „én is téged”, hanem magát a másikat kéri, mert szereti, mert hiányzik neki, mert minden hiány a meghatározásánál fogva birtoklásra vágyik. Micsoda súly lenne mindez annak a vállán, akit szeretünk! Micsoda szorongás és börtön! „Az öröm viszont épp az ellen-kezője, az égvilágon semmit nem kér: a jelenlétet, a létezést, a kegyet magasztalja.” A szeretet (a „szeretlek”) tehát nem kérés, hanem köszönet, nem hiányérzet, hanem hála. Comte-Sponville, I. m., 290–318.
II. MŰVÉSZI ROKONSÁG: EGY KÖLTŐI CSAL ÁDFA FELR AJZOL ÁSA JELKÉPEK ÉS MOTÍVUMOK A Z ÉLMÉNY TÍPUSOK RENDSZERÉBEN 73 72
pedig azért talál rá, vagy véli azt, hogy megtalálta („minthogy az ego ilyenkor hirtelen mintha megszűnnék” – jegyzi meg Comte-Sponville111), hogy azon-nal el is veszítse.112 Plótinosz is – Platónt kommentálva – a szerelmet olyan érzésnek aposztrofálja, ami saját természeténél fogva meg van fosztva mind-attól, amire vágyik.113 Platón mellett szól még Pascal, Spinoza, Nietzsche,
„az egész fi lozófi a” (Comte-Sponville kifejezése), vagy akár megemlíthetjük Freudot, Rilkét, Proustot is.
Pilinszky versei ugyancsak ezt a kettősséget jelenítik meg, az erószt, a be-tölthetetlen űrt, a hiány érzetét. Későbbi költeményeiben csitul csak valame-lyest ez a diszharmonikus érzés: visszafogottabbá, letisztulttá válik a hangja.
Egyfajta spiritualizálódást fi gyelhetünk meg, amely egyben már jelzi a philia és az agapé114 erejét, jelenlétét is (Azt hiszem, Háromszínű lobogó).
Papp Tibor szerelmi költészetének jellegzetes jegyeit, az „erósz forradal-mának”115 motívumait már az első kötet Lázadásában és Barangolójában re-gisztrálhatjuk. Az életművet átható szenzuális rajzolatot az elemzések gyakran a hétköznapi erotika116 fogalmával minősítik, elkülönítve a költészettől. De hol kezdődik a hétköznapiság, s hol a poézis? Egyáltalán húzható-e határvonal a kettő közé? A szövegkörnyezetéből kiragadott magányos szó az első észle-letben valóban hétköznapinak, esetleg triviálisnak tűnhet, de a mű belső struk túrájában poétikai természetességgel hat. Nemcsak az uralkodói fenség-kép („ó melleid két szentséges koronáját védő / uralkodó!” – Lázadás), s a
hat-111 Uo., 277.
112 Lucretius, A természetről IV, ford. Tóth Béla, Kossuth, Budapest, 1997, 1081–1090.
113 Plótinosz, 50. értekezés. Enneászok., III., 5, 7. §.
114 Agapé (a gör. agapan, ’barátsággal fogadni, szeretni, gyöngéden szeretni’ igéből): egyetemes és önzetlen, isteni szeretet, „a visszahúzódás, a szelídség, annak az édessége, hogy kevésbé létezünk, kevésbé állítjuk önmagunkat, kevésbé terjeszkedünk; hatalmunk, erőnk, létünk önkorlátozása, önmagunk elfeledése”. Az a szeretet, ami lemondás – Simone Weil szerint az önzés és az erőszak ellentéte –, ami érdek nélküli, önzetlen, tiszta, ok nélküli szeretet.
Anders Nygren szerint az agapé „független tárgya értékétől”; értékteremtő princípium: nem megállapítja az értékeket, hanem teremti (Anders Nygren, Erós et agapé, Aubier, 1962, I, 75, 77; vö. Comte-Sponville, I. m., 323–324, 332–335).
115 Bohár, Papp Tibor, 16.
116 Lásd Uo., 94. Vö.: „sorra veszi és felsorolja a hétköznapi erotika – sokszor vulgáris – tereit.”
„[…] ezekben a művekben több jelentéssík épül egymásra, egyszerre találjuk meg a hétköz-napiságot, poétikát, emlékeztető múltidézést, szakralitást és erotikát.” Podmaniczky Gabriella, Tér – vers – kép. Papp Tibor vizuális költeményei, Szegedi Tudományegyetem BTK, 2001, 22, 41.
vanas évek Párizsának, valamint egy „visszapillantó érosz-történetnek”117 az összekapcsolása által („forradalmat combjaid között!”), de a bibliai Énekek éneke hangulatának a megidézésével is:
I.
A hegyről jövet mondom: olyan szép a te combod mint gőzölgő völgyek ahol a fű is tisztább olyan gömbölyű is olyan szép a te szemed mint karámból kitörő két fogoly állat s olyan mély a te szád mint a hegyi kútak
oly tiszta a tested mint az északi szél
örömünk ikarusz-szárnyát: hasítsuk ketté a szoknyád (Barangoló)
Az újkritika első nagy nemzedékének meghatározó alakja, Cleanth Brooks is a poétikusság mibenlétét vizsgálva a költői nyelvhasználat kontextualitását emeli ki. A kontextus az egyes szavakat, képzeteket, állításokat a vers értelmi struktúrájában jelentőségteljessé teszi. Hiszen „a vers nem a szép vagy a »köl-tői« képzetek gyűjteménye. Ha valóban léteznének olyan tárgyak, amelyek va lahogyan önmaguktól »költőiek« volnának, puszta összeillesztésük akkor se alkotna verset”. A vers állításainak „helyességét, retorikai erejét, sőt még jelentését sem lehet elválasztani attól a kontextustól, amelybe bele van ágyaz-va.”118 A szöveg trópus-jellege és az összhatás eredetének felfogott részek közti organikus kapcsolat tehát a kontextus fontosságát jelzik.
S a kontextus a „hétköznapi erotikát”, valamint az objektív, tárgyias líra versépítő elemeit, a mindennapi használati tárgyakat, eszközöket „költőivé”
teszi. Papp Tibor alkotói nyelvének, formateremtő elvének az objektív tárgyias líra képviselőitől való különbsége mellett (lásd a vizualitás erőteljesebb meg-jelenését a költeményeiben) a művészi rokonságot regisztrálhatjuk a szerelmes
117 Bohár, Papp Tibor, 16.
118 Cleanth Brooks, Az irónia mint strukturális elv, ford. Vámosi Pál = Az el nem képzelt Ame rika. Az amerikai esszé mesterei, vál. Országh László, Európa, Budapest, 1974, 618–619, 621.
II. MŰVÉSZI ROKONSÁG: EGY KÖLTŐI CSAL ÁDFA FELR AJZOL ÁSA JELKÉPEK ÉS MOTÍVUMOK A Z ÉLMÉNY TÍPUSOK RENDSZERÉBEN 73 72
pedig azért talál rá, vagy véli azt, hogy megtalálta („minthogy az ego ilyenkor hirtelen mintha megszűnnék” – jegyzi meg Comte-Sponville111), hogy azon-nal el is veszítse.112 Plótinosz is – Platónt kommentálva – a szerelmet olyan érzésnek aposztrofálja, ami saját természeténél fogva meg van fosztva mind-attól, amire vágyik.113 Platón mellett szól még Pascal, Spinoza, Nietzsche,
„az egész fi lozófi a” (Comte-Sponville kifejezése), vagy akár megemlíthetjük Freudot, Rilkét, Proustot is.
Pilinszky versei ugyancsak ezt a kettősséget jelenítik meg, az erószt, a be-tölthetetlen űrt, a hiány érzetét. Későbbi költeményeiben csitul csak valame-lyest ez a diszharmonikus érzés: visszafogottabbá, letisztulttá válik a hangja.
Egyfajta spiritualizálódást fi gyelhetünk meg, amely egyben már jelzi a philia és az agapé114 erejét, jelenlétét is (Azt hiszem, Háromszínű lobogó).
Papp Tibor szerelmi költészetének jellegzetes jegyeit, az „erósz forradal-mának”115 motívumait már az első kötet Lázadásában és Barangolójában re-gisztrálhatjuk. Az életművet átható szenzuális rajzolatot az elemzések gyakran a hétköznapi erotika116 fogalmával minősítik, elkülönítve a költészettől. De hol kezdődik a hétköznapiság, s hol a poézis? Egyáltalán húzható-e határvonal a kettő közé? A szövegkörnyezetéből kiragadott magányos szó az első észle-letben valóban hétköznapinak, esetleg triviálisnak tűnhet, de a mű belső struk túrájában poétikai természetességgel hat. Nemcsak az uralkodói fenség-kép („ó melleid két szentséges koronáját védő / uralkodó!” – Lázadás), s a
hat-111 Uo., 277.
112 Lucretius, A természetről IV, ford. Tóth Béla, Kossuth, Budapest, 1997, 1081–1090.
113 Plótinosz, 50. értekezés. Enneászok., III., 5, 7. §.
114 Agapé (a gör. agapan, ’barátsággal fogadni, szeretni, gyöngéden szeretni’ igéből): egyetemes és önzetlen, isteni szeretet, „a visszahúzódás, a szelídség, annak az édessége, hogy kevésbé létezünk, kevésbé állítjuk önmagunkat, kevésbé terjeszkedünk; hatalmunk, erőnk, létünk önkorlátozása, önmagunk elfeledése”. Az a szeretet, ami lemondás – Simone Weil szerint az önzés és az erőszak ellentéte –, ami érdek nélküli, önzetlen, tiszta, ok nélküli szeretet.
Anders Nygren szerint az agapé „független tárgya értékétől”; értékteremtő princípium: nem megállapítja az értékeket, hanem teremti (Anders Nygren, Erós et agapé, Aubier, 1962, I, 75, 77; vö. Comte-Sponville, I. m., 323–324, 332–335).
115 Bohár, Papp Tibor, 16.
116 Lásd Uo., 94. Vö.: „sorra veszi és felsorolja a hétköznapi erotika – sokszor vulgáris – tereit.”
„[…] ezekben a művekben több jelentéssík épül egymásra, egyszerre találjuk meg a hétköz-napiságot, poétikát, emlékeztető múltidézést, szakralitást és erotikát.” Podmaniczky Gabriella, Tér – vers – kép. Papp Tibor vizuális költeményei, Szegedi Tudományegyetem BTK, 2001, 22, 41.
vanas évek Párizsának, valamint egy „visszapillantó érosz-történetnek”117 az összekapcsolása által („forradalmat combjaid között!”), de a bibliai Énekek éneke hangulatának a megidézésével is:
I.
A hegyről jövet mondom: olyan szép a te combod mint gőzölgő völgyek ahol a fű is tisztább olyan gömbölyű is olyan szép a te szemed mint karámból kitörő két fogoly állat s olyan mély a te szád mint a hegyi kútak
oly tiszta a tested mint az északi szél
örömünk ikarusz-szárnyát: hasítsuk ketté a szoknyád (Barangoló)
Az újkritika első nagy nemzedékének meghatározó alakja, Cleanth Brooks is a poétikusság mibenlétét vizsgálva a költői nyelvhasználat kontextualitását emeli ki. A kontextus az egyes szavakat, képzeteket, állításokat a vers értelmi struktúrájában jelentőségteljessé teszi. Hiszen „a vers nem a szép vagy a »köl-tői« képzetek gyűjteménye. Ha valóban léteznének olyan tárgyak, amelyek va lahogyan önmaguktól »költőiek« volnának, puszta összeillesztésük akkor se alkotna verset”. A vers állításainak „helyességét, retorikai erejét, sőt még jelentését sem lehet elválasztani attól a kontextustól, amelybe bele van ágyaz-va.”118 A szöveg trópus-jellege és az összhatás eredetének felfogott részek közti organikus kapcsolat tehát a kontextus fontosságát jelzik.
S a kontextus a „hétköznapi erotikát”, valamint az objektív, tárgyias líra versépítő elemeit, a mindennapi használati tárgyakat, eszközöket „költőivé”
teszi. Papp Tibor alkotói nyelvének, formateremtő elvének az objektív tárgyias líra képviselőitől való különbsége mellett (lásd a vizualitás erőteljesebb meg-jelenését a költeményeiben) a művészi rokonságot regisztrálhatjuk a szerelmes
117 Bohár, Papp Tibor, 16.
118 Cleanth Brooks, Az irónia mint strukturális elv, ford. Vámosi Pál = Az el nem képzelt Ame rika. Az amerikai esszé mesterei, vál. Országh László, Európa, Budapest, 1974, 618–619, 621.
II. MŰVÉSZI ROKONSÁG: EGY KÖLTŐI CSAL ÁDFA FELR AJZOL ÁSA JELKÉPEK ÉS MOTÍVUMOK A Z ÉLMÉNY TÍPUSOK RENDSZERÉBEN 75 74
versek füzérében is: időnként ő is egyfajta sűrítő, összefoglaló igényű alkotói attitűddel a versmagra redukálja a közlést. Ez a lakonizmus és redukcio niz-mus érvényesül a második kötet Szerelmes vers című négysorosában:
kerítésed mögött a halálom száműzetésben táborhelyem vallatószobám
jaj rácsos arcú lány
Kerítés, halál, száműzetés, táborhely, vallatószoba, lány, valamint a rács fő-névből képzett melléknév: egy nominális vázra meztelenített szerkesztés ele-mei ezek.
A szerelem mellett a gyermekkort idéző képek, az otthon iránti vágy ér-zetét keltő kijelentések, a sokszor rejtett utalások, a sorok között fi noman vezetett élményfonal mindhárom költőnél megtalálható. Papp Tibor Forgó égtájak című eposzában, a nemzet drámájának tragikus sziluettje mögött is felsejlik a gyermekkori múlt képe:
s házam? még gyerek ésszel tervelt gömbszerü kamrák?
díszített kapualj?
ki lakik most szőke szobámban?
kéken az ablak rését hártya takarja madárszárny leng a kapun és nyíló ajtó titkos utakra ajtó égre ezüst repülők felhős mezejére más lakik ott!
A második kötetben még elementárisabb erővel tör fel a fájdalom, az eltűnt, megsemmisült otthon emléke: „keresztül-kasul otthonomon miközben ajtó-mon átszakad / az utca”, „de ki tudja otthonomból mi marad” (keresztül-kasul otthonom…). Majd az Április című versében így ír: „rajzoltam egy falra abla-kot hogy otthonom legyen”. Gottfried Boehm szerint a kép, mint az im ma-ginárius diff erenciája, saját erővel és értelemmel bír. Anyagi manifesztációval az immateriális láthatóvá válik. Jelenlétet, láthatóságot kölcsönöz a távollévő-nek.119 Ebben van a kép hatalma. A hiányzó valóság illuzórikus
létrehozá-119 Gottfried Boehm, A nyelven túl. Megjegyzések a képek logikájához, ford. Nagy Edina = A kép a médiaművészet korában, szerk. Nagy Edina, L’Harmattan, Budapest, 2006, 26.
sával ugyanis a vágynak „testet” kölcsönöz.120 Az elviselhetőség ősi stratégiája ez, amely már a görögöknél is jelen volt: az élethez való viszonyt jelölte. Az igazság elviselhetetlenségét tette elviselhetővé azáltal, hogy rejtve hagyta a ret-tegésre okot adó dolgokat.121 Papp Tibor egy rajz, egy kép segítségével kelti életre a hiányzó teret. Képekkel helyettesíti a realitást, ahogy a szimuláció is teszi. S ebben a „pót-világban”122 próbálja megtalálni azt, ami hiányzik az éle-téből. Mindezt viszont még a nyelv eszközével jeleníti meg. Közli ugyanis a raj-zolás aktusát, s ebből a nyelvi elemből építi fel az olvasó is az otthon képét, az ablakon túl egy ház elképzelt formáját. Az „immaginárius túlerő”123 jelen esetben mégsem tudja megteremteni a képben bennerejlő látás aktusával a hiányzó teret. Legalábbis véglegesen nem, hiszen a kötet többi verse felülírja ezt a várakozást: „kemény / kemény az otthon” (Szemben fák); „dühöngő cápa- test minden” lakás (Nyugtalan a csatornák után). A gyermekkori biztonság-érzetet jelentő háttér tehát megszűnt, eltűnt az otthon, a bizalmat, rendet, biztonságot jelentő hely, a közösségi erő, amelyre a felnőtt embernek is szük-sége van. Az Átfutó vendég a számon című költeményben a lírai alany ugyan még megpróbálja elérni, felkutatni otthonát, de a közelségben hirtelen
sával ugyanis a vágynak „testet” kölcsönöz.120 Az elviselhetőség ősi stratégiája ez, amely már a görögöknél is jelen volt: az élethez való viszonyt jelölte. Az igazság elviselhetetlenségét tette elviselhetővé azáltal, hogy rejtve hagyta a ret-tegésre okot adó dolgokat.121 Papp Tibor egy rajz, egy kép segítségével kelti életre a hiányzó teret. Képekkel helyettesíti a realitást, ahogy a szimuláció is teszi. S ebben a „pót-világban”122 próbálja megtalálni azt, ami hiányzik az éle-téből. Mindezt viszont még a nyelv eszközével jeleníti meg. Közli ugyanis a raj-zolás aktusát, s ebből a nyelvi elemből építi fel az olvasó is az otthon képét, az ablakon túl egy ház elképzelt formáját. Az „immaginárius túlerő”123 jelen esetben mégsem tudja megteremteni a képben bennerejlő látás aktusával a hiányzó teret. Legalábbis véglegesen nem, hiszen a kötet többi verse felülírja ezt a várakozást: „kemény / kemény az otthon” (Szemben fák); „dühöngő cápa- test minden” lakás (Nyugtalan a csatornák után). A gyermekkori biztonság-érzetet jelentő háttér tehát megszűnt, eltűnt az otthon, a bizalmat, rendet, biztonságot jelentő hely, a közösségi erő, amelyre a felnőtt embernek is szük-sége van. Az Átfutó vendég a számon című költeményben a lírai alany ugyan még megpróbálja elérni, felkutatni otthonát, de a közelségben hirtelen