„A számítógépnyelv képessé tesz a művészi tartalom, jelentésrétegek szervezé-sére és strukturálására. Sok évvel ezelőtt megtanultam, hogy időre és tapasz-talatra van szükség, amíg az ember hozzászokik egy médiumhoz és annak eszközeihez: ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megnyíljon az út a kreatív ön-kifejezéshez, és kialakulhasson bármifajta ritmus az alkotás folyamatában”
– vallja a számítógépes képzőművészet úttörője és teoretikusa, a magyar szár-mazású Charles Csuri,321 aki már az 1950-es évek végén megtalálta a szá-mítógépes technikában a műalkotások megjelenítésének új lehetőségeit.
Papp Tibor számára pedig az 1983. év jelentett meghatározó élményt:
a Kazincbarcikán lakó húgának egy „familiáris” számítógépet vásárolt aján-dékba, s mielőtt átadta volna, Párizsban kipróbálta, s elsajátította a gyártó munkakönyve alapján a programozás kezdeti lépéseit. Az új médium kínálta lehetőségek felismerése nemcsak a „virtuális kreativitást”,322 a Disztichon Alfa és a Hinta-palinta dinamikus költeményeit vagy a Claude Maillard-ral kö-zösen alkotott Ikonok szerzeményét hívta elő alkotópályája során, de a sta-tikusan megjelenő további műveket, így például a Vendégszövegek 4 vizuális költeményeit is meghatározta.323
321 Charles Csuri, Kitapintható mozgásérzékelés, ford. Rohonyi András, Információs Társa-dalom 2009/1., 21.
322 Bohár, Papp Tibor, 68.
323 Papp Tibor így vall az új médium lehetőségeiről: „A számítógép egyik specifi kuma, hogy az irodalmi mű minden összetevője (szöveg, hang, kép, mozgás) bárminemű más eszköz igénybevétele nélkül megformálható. Vagyis megadja az alkotónak azt a lehetőséget, hogy a semmiből, egyes-egyedül a számítógép kínálta eszközökkel hozza létre betűtípusait, szö-vegeit, a vonalakat, az ikonokat, az ábrákat, a rajzokat, a grafi kai alakzatokat, és bármine-mű színes képet, hangot, hangos szöveget, továbbá, hogy kijelölje az alakzatok helyét, térben és időben szabályozza a mozgást, megformálja és a látványhoz igazítsa a hanganyagot (vagy fordítva, a hanghoz a látványt)”. (Papp, Múzsával vagy múzsa nélkül?, 176. Idézi még Bohár, Papp Tibor, 68–69.)
Az ikonologikus alakzat metamorfózisai
„A számítógépnyelv képessé tesz a művészi tartalom, jelentésrétegek szervezé-sére és strukturálására. Sok évvel ezelőtt megtanultam, hogy időre és tapasz-talatra van szükség, amíg az ember hozzászokik egy médiumhoz és annak eszközeihez: ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megnyíljon az út a kreatív ön-kifejezéshez, és kialakulhasson bármifajta ritmus az alkotás folyamatában”
– vallja a számítógépes képzőművészet úttörője és teoretikusa, a magyar szár-mazású Charles Csuri,321 aki már az 1950-es évek végén megtalálta a szá-mítógépes technikában a műalkotások megjelenítésének új lehetőségeit.
Papp Tibor számára pedig az 1983. év jelentett meghatározó élményt:
a Kazincbarcikán lakó húgának egy „familiáris” számítógépet vásárolt aján-dékba, s mielőtt átadta volna, Párizsban kipróbálta, s elsajátította a gyártó munkakönyve alapján a programozás kezdeti lépéseit. Az új médium kínálta lehetőségek felismerése nemcsak a „virtuális kreativitást”,322 a Disztichon Alfa és a Hinta-palinta dinamikus költeményeit vagy a Claude Maillard-ral kö-zösen alkotott Ikonok szerzeményét hívta elő alkotópályája során, de a sta-tikusan megjelenő további műveket, így például a Vendégszövegek 4 vizuális költeményeit is meghatározta.323
321 Charles Csuri, Kitapintható mozgásérzékelés, ford. Rohonyi András, Információs Társa-dalom 2009/1., 21.
322 Bohár, Papp Tibor, 68.
323 Papp Tibor így vall az új médium lehetőségeiről: „A számítógép egyik specifi kuma, hogy az irodalmi mű minden összetevője (szöveg, hang, kép, mozgás) bárminemű más eszköz igénybevétele nélkül megformálható. Vagyis megadja az alkotónak azt a lehetőséget, hogy a semmiből, egyes-egyedül a számítógép kínálta eszközökkel hozza létre betűtípusait, szö-vegeit, a vonalakat, az ikonokat, az ábrákat, a rajzokat, a grafi kai alakzatokat, és bármine-mű színes képet, hangot, hangos szöveget, továbbá, hogy kijelölje az alakzatok helyét, térben és időben szabályozza a mozgást, megformálja és a látványhoz igazítsa a hanganyagot (vagy fordítva, a hanghoz a látványt)”. (Papp, Múzsával vagy múzsa nélkül?, 176. Idézi még Bohár, Papp Tibor, 68–69.)
VIII. KINYÍLÓ GYŰRŰK A Z IKONOLOGIKUS AL AK Z AT METAMORFÓZISAI 189 188
Új poétikai formák teremtődnek tehát – gyűrűk, „hínárzók” és „sorjázó-versek” –, amelyek a szavakkal, szótagokkal való játék mellett „a műegész meg komponáltságára és egymásra következő egységességére” is felhívják a fi gyelmet. A „szimbolikus formafunkciók”324 lehetőségeit bemutató gyű-rűkben egy mértani formához, a gyűrű mágikus alakzatához alkalmazkod-nak a szövegek, a szemantikai egységek. Az ikonologikus gyűrű a körnek meg-felelő szimbolikus alakzat: a folyamatosság, az örökkévalóság jelképe. A kört a platóni és a neoplatonikus gondolkodás a legtökéletesebb formának tartja.
Ezért tűnik fel a misztikus ábrákban Isten körként való ábrázolása is: a Min-denható végtelenségét, örökkévalóságát, az abszolútum megragadhatatlansá-gát ezzel a formával próbálják érzékelhetővé tenni.325 A tükrözés elvére épülő grafi kai alakzatba írt irodalmi szöveg – akár a végtelenség jelképeként értel-mezve – új horizontokat nyithat meg a befogadás során. S újabb és újabb je-lentést generálhat. Hiszen a körnek nincs kezdete, nincs vége, „nem ad meg sem irányt, sem tájékozódási pontot”,326 vagyis akárhonnan elkezdhetjük ol-vasni a mondatot. S a határtalanságot fokozza is a költő: nem egy alkotásában ugyanis a gyűrű kinyílik, s a végtelen felé mutat (Gyűrű – 8, 9, 10, 12, 13, 16, 17). A bezártság, a rendezettség „végtelensége” és a megnyitás, a kinyílás így fejezheti ki ugyanazt a princípiumot. A Gyűrű – 2 című alkotásban a nyitott spirálformával ellentétben viszont a szöveg az élet, a természet mulandóságá-ra, lezárásámulandóságá-ra, a matéria megszűnésére fi gyelmeztet bennünket:
Október • sárguló levelek hordágyán fekszik a nyár • aszalt szavak lesz belőle / október lesz belőle
(Gyűrű – 2)
A megszemélyesítés és az ehhez kapcsolódó metaforizáció (a nyár ősszé válik) az emberi lét törékenységét jelzik. Karl Rahner Szellem a világban című mű-vében az ember kettős mivoltára utalva viszont azt írja, hogy a közvetlen tárgy-ként adott létező végességét a lét végtelensége fedi fel. Az a végtelenség, amely-re szellemi transzcendenciánk által eleve irányulunk.327 A Gyűrű – 2-ben az
324 Bohár, Papp Tibor, 69.
325 Biedermann, I. m., 138, 224–225.
326 Uo., 225.
327 Karl Rahner, Geist in Welt. Zur Metaphysik der endlichen Erkenntnis bei Th omas von Aquin, Felizian Rauch, Innsbruck–Leipzig, 1939, XIV, 254.
agonizálást („hordágyán fekszik”), a halál képzetét idéző szöveg mellett a spi-rálformába nyíló gyűrű tükröződő szövegszegmentumai a „meta forizá ciót”, a változást jelzik, a valami felé tartó folyamatot, ami akár egy új dimenzió felé irányulás kifejezője is lehet (lásd a 20. számú illusztrációt). Ezeket az olva-sói kijelentéseket, feltételezéseket viszont
éppen a szöveg és kép feszültsége-egysé-ge, divergáló és konvergáló viszonya teszi bizonytalanná. Sőt az apore tikus kapcso-lat felül is írja az értelmezői gyakorkapcso-latot:
már nem a kép, nem a szöveg lesz fontos, hanem a látvány, amelyből az érzékszer-vek ugyan kiemelnek még egy-egy jelen-tés-szigetet, de ezek már csak egy újra fel-építési és lebontási folyamat részelemei lesz nek a szemlélődés során.
A ciklus gyűrűi viszont nemcsak ki-nyílnak, de a forgatás-pörgetés (Gyűrű – 17¸ 22), egymásba csúsztatás (Gyűrű – 21), egymáshoz szorítás (Gyűrű – 11), egy-másra helyezés (Gyűrű – 9), nyolcszögesí-tés (Gyűrű – 19), a torzítások (Gyűrű – 12), nyújtások (Gyűrű – 10; 23),
megcsonkí-tások (Gyűrű – 13), a szalagszerű metamorfózisok (Gyűrű – 23) és a tükrö-zések (Gyűrű – 20; 22) során el is veszítik jellegzetes karakterüket. Ez a meta-morfózis időnként a topológiai jellemzőket mutató betűk morfológiai tulaj-donságait is érinti: eltorzulnak bennük a felismerésükhöz szükséges jegyek (Gyűrű – 5). A gyűrűsorból viszont mindig marad egy-egy elem, ami a mű jelentését a körbe bezárva megtartja: „A BÚZATÁBLA KÖZEPÉN KÉT HAJÓ, KALAPPAL / DE FEGYVERTELENEK”.
Néhány gyűrű megszületését időben is behatárolhatjuk. A Gyűrűk cik-luson kívül ugyanis néhány ikonologikus formával a Magyar Műhely címlap-jain is találkozhatunk. A XXIX. évfolyam két kiadványán a számok válnak a gyűrűk alkotóelemeivé: spirálszerűen gyűrűznek a szövegkarikák a 77. szám-ban (1990. szeptember 20.), illetve a 78-szám-ban a nyolcas válik a gyűrűüzenet ott-honává (1990. december 20.): „elmentek a fáradt katonák / harangszó mint
20. Gyűrű – 2
VIII. KINYÍLÓ GYŰRŰK A Z IKONOLOGIKUS AL AK Z AT METAMORFÓZISAI 189 188
Új poétikai formák teremtődnek tehát – gyűrűk, „hínárzók” és „sorjázó-versek” –, amelyek a szavakkal, szótagokkal való játék mellett „a műegész meg komponáltságára és egymásra következő egységességére” is felhívják a fi gyelmet. A „szimbolikus formafunkciók”324 lehetőségeit bemutató gyű-rűkben egy mértani formához, a gyűrű mágikus alakzatához alkalmazkod-nak a szövegek, a szemantikai egységek. Az ikonologikus gyűrű a körnek meg-felelő szimbolikus alakzat: a folyamatosság, az örökkévalóság jelképe. A kört a platóni és a neoplatonikus gondolkodás a legtökéletesebb formának tartja.
Ezért tűnik fel a misztikus ábrákban Isten körként való ábrázolása is: a Min-denható végtelenségét, örökkévalóságát, az abszolútum megragadhatatlansá-gát ezzel a formával próbálják érzékelhetővé tenni.325 A tükrözés elvére épülő grafi kai alakzatba írt irodalmi szöveg – akár a végtelenség jelképeként értel-mezve – új horizontokat nyithat meg a befogadás során. S újabb és újabb je-lentést generálhat. Hiszen a körnek nincs kezdete, nincs vége, „nem ad meg sem irányt, sem tájékozódási pontot”,326 vagyis akárhonnan elkezdhetjük ol-vasni a mondatot. S a határtalanságot fokozza is a költő: nem egy alkotásában ugyanis a gyűrű kinyílik, s a végtelen felé mutat (Gyűrű – 8, 9, 10, 12, 13, 16, 17). A bezártság, a rendezettség „végtelensége” és a megnyitás, a kinyílás így fejezheti ki ugyanazt a princípiumot. A Gyűrű – 2 című alkotásban a nyitott spirálformával ellentétben viszont a szöveg az élet, a természet mulandóságá-ra, lezárásámulandóságá-ra, a matéria megszűnésére fi gyelmeztet bennünket:
Október • sárguló levelek hordágyán fekszik a nyár • aszalt szavak lesz belőle / október lesz belőle
(Gyűrű – 2)
A megszemélyesítés és az ehhez kapcsolódó metaforizáció (a nyár ősszé válik) az emberi lét törékenységét jelzik. Karl Rahner Szellem a világban című mű-vében az ember kettős mivoltára utalva viszont azt írja, hogy a közvetlen tárgy-ként adott létező végességét a lét végtelensége fedi fel. Az a végtelenség, amely-re szellemi transzcendenciánk által eleve irányulunk.327 A Gyűrű – 2-ben az
324 Bohár, Papp Tibor, 69.
325 Biedermann, I. m., 138, 224–225.
326 Uo., 225.
327 Karl Rahner, Geist in Welt. Zur Metaphysik der endlichen Erkenntnis bei Th omas von Aquin, Felizian Rauch, Innsbruck–Leipzig, 1939, XIV, 254.
agonizálást („hordágyán fekszik”), a halál képzetét idéző szöveg mellett a spi-rálformába nyíló gyűrű tükröződő szövegszegmentumai a „meta forizá ciót”, a változást jelzik, a valami felé tartó folyamatot, ami akár egy új dimenzió felé irányulás kifejezője is lehet (lásd a 20. számú illusztrációt). Ezeket az olva-sói kijelentéseket, feltételezéseket viszont
éppen a szöveg és kép feszültsége-egysé-ge, divergáló és konvergáló viszonya teszi bizonytalanná. Sőt az apore tikus kapcso-lat felül is írja az értelmezői gyakorkapcso-latot:
már nem a kép, nem a szöveg lesz fontos, hanem a látvány, amelyből az érzékszer-vek ugyan kiemelnek még egy-egy jelen-tés-szigetet, de ezek már csak egy újra fel-építési és lebontási folyamat részelemei lesz nek a szemlélődés során.
A ciklus gyűrűi viszont nemcsak ki-nyílnak, de a forgatás-pörgetés (Gyűrű – 17¸ 22), egymásba csúsztatás (Gyűrű – 21), egymáshoz szorítás (Gyűrű – 11), egy-másra helyezés (Gyűrű – 9), nyolcszögesí-tés (Gyűrű – 19), a torzítások (Gyűrű – 12), nyújtások (Gyűrű – 10; 23),
megcsonkí-tások (Gyűrű – 13), a szalagszerű metamorfózisok (Gyűrű – 23) és a tükrö-zések (Gyűrű – 20; 22) során el is veszítik jellegzetes karakterüket. Ez a meta-morfózis időnként a topológiai jellemzőket mutató betűk morfológiai tulaj-donságait is érinti: eltorzulnak bennük a felismerésükhöz szükséges jegyek (Gyűrű – 5). A gyűrűsorból viszont mindig marad egy-egy elem, ami a mű jelentését a körbe bezárva megtartja: „A BÚZATÁBLA KÖZEPÉN KÉT HAJÓ, KALAPPAL / DE FEGYVERTELENEK”.
Néhány gyűrű megszületését időben is behatárolhatjuk. A Gyűrűk cik-luson kívül ugyanis néhány ikonologikus formával a Magyar Műhely címlap-jain is találkozhatunk. A XXIX. évfolyam két kiadványán a számok válnak a gyűrűk alkotóelemeivé: spirálszerűen gyűrűznek a szövegkarikák a 77. szám-ban (1990. szeptember 20.), illetve a 78-szám-ban a nyolcas válik a gyűrűüzenet ott-honává (1990. december 20.): „elmentek a fáradt katonák / harangszó mint
20. Gyűrű – 2
VIII. KINYÍLÓ GYŰRŰK A Z IKONOLOGIKUS AL AK Z AT METAMORFÓZISAI 191 190
a félkemény gyümölcsíz”. A Vendégszövegek 4-ben, a jambusoknak megint cik-lusban ugyancsak feltűnik a forma: a nyitó kompozíció, a [ki kinek] indítású alkotás a legszabályosabb gyűrű-vers az életműben. A versüzenet („ki kinek barátja, kinek kutyája, kinek tiszatája”) minden gyűrűbe beíródik, de az ösz-szeolvasásukhoz szükségünk van mind a hat karikára, ugyanis a szöveg tük-röződése, egyik karikának a másikba való áttűnése, egymásba kapcsolódása miatt csak egy-egy szó, szóelem, illetve szókapcsolat ismerhető fel. A forgatás következtében létrejött térhatás, háromdimenziós jelleg – a szöveg és a kép aporetikus feszültségéből eredően – tehát nemcsak formailag, de szemanti-kailag is szorosan összekapcsolja a gyűrűket.
Hasonló egymásra utaltságot jelenít meg a palindromszerkezetű Gyűrű – 20 alkotás is.328 Kékesi Zoltán a kép és a szavak összefüggését vizsgálja a gyű-rű elemzésével, amelyben a tekintet mozgását a kérdéssé rendeződött szavak („mit lesel tim”)329 és a kép (a középpont felé fokozatosan kisebbedő körkö-rös gyűrűk) összjátéka irányítja.330 Ebben a térgyűrűben (ahol a gyűrűk ke-rületére vannak elhelyezve a szavak) a tükörképek tükröket szimulálnak, így valójában nem is tudjuk eldönteni, hogy melyik felület tükrözi a másikat.
A szavak a szem íriszére emlékeztető koncentrikus körökben rendeződnek el, a kör közepe, az üres centrum pedig a pupillával azonosítható. Az olvasó (illetve a megidézett Tim) tehát önmagával (vagy valaki mással) néz szembe, illetve – H. Nagy Péter meglátása szerint – maga a pillantás szervezi képpé a látványt, azaz a befogadó „az olvasói döntés leképezését szemléli”. Vagyis a képvers megmutatja, hogy miként válik a befogadói tevékenység a képi és a szövegbeli dimenziók divergálásának és integrálásának pragmatikai alap-feltételévé.331 Kékesi Zoltán pedig a tekintet újraírásának (rewriting the gaze) tartja a művet. Egy olyan alkotásnak, amely „a képek és a szavak egymásra-utaltságára fi gyelmeztet” bennünket.332
328 A palindrom vagy palindróma jellemző jegyeiről később bővebben szólok a mágikus betű-négyzetek kapcsán (234–235).
329 Tim: férfi keresztnév, Timoti/Timothy (gör. Τιμόθεος; Timótheosz, ’istentisztelő’; Szent Pál térítette a keresztény hitre, valószínűleg az 1. missziós útján, a 2. útján pedig maga mellé vette Lisztrában, s ettől kezdve kísérője és munkatársa, később Efezus püspöke lesz), Timót, Timóteus.
330 Kékesi Zoltán, A tekintet újraírása. Papp Tibor: Vendégszövegek (n), Kortárs 2004. október, 109–110.
331 H. Nagy, Szavak ébredése – képek lázadása, 85–86.
332 Kékesi, A tekintet újraírása, 109–110.
Akárcsak a gyűrűképek eltorzításai. Ugyanis a Gyűrű – 13-ban ugyancsak a tekintetnek kell kiegészítenie az egymásra helyezett és megcsonkított gyűrű-oszlopot, ahol a szöveg segélykiáltása talán egy lélekszámban megfogyatko-zott nemzedékért szól: „segítsetek! asszonyok! segítsetek! szoptassatok mint felhőt a csillagok, segítsetek!” Vagy a Gyűrű – 9-ben, amely a Szovjetunióba deportáltak hommage-a: „deportált napjaid csípnek mint a só / villanydrót lóg a szemedből / málenkij robot szikrázik belőle”. A „robotos” emlékmű fent bezárt gyűrűoszlopát azonban lent kinyitja. De nem a remélt szabadság jel-képeként – reménytelen volt ez az akkori reményvesztett időben –, hanem az elszakadt villanydrótnak, a szikrázó feszültségnek képi párhuzamaként.
Elvágott gyűrűk ívei ugyancsak az ártatlanok, a „bárányok” szenvedését jelzik a Gyűrű – 12-ben, ahol a nyelvi játék, a viaszbabák „viaszbakákra” cse-rélése nemcsak a gyermektisztaságot jeleníti meg, de az önfeláldozó életet is:
„[…] lángolnak a bárányok […] / elolvadnak a viaszbakák / ebben a háború-ban / elkésett tűzoltók / a szavak”. Ez a háború pedig bármelyik és bármilyen lehet: világháború, politikai, irodalmi. Vagy akár a lelkekben dúló küzdelem-re is utalhat. Ezt a nyitott értelmezési horizontot, a továbbgondolás megannyi variációját jelzi a merev gyűrűkép megtörése, szalagszerű továbbfuttatása is.
A formára már csak a cím utal. S a kép verbális elemekkel telítődik. Bár időn-ként „elkésett tűzoltók a szavak”, de a szavak és képek erejében bízva, egy új alkotói-befogadói magatartást megteremtve a gyűrűk mégiscsak kinyílnak.
VIII. KINYÍLÓ GYŰRŰK A Z IKONOLOGIKUS AL AK Z AT METAMORFÓZISAI 191 190
a félkemény gyümölcsíz”. A Vendégszövegek 4-ben, a jambusoknak megint cik-lusban ugyancsak feltűnik a forma: a nyitó kompozíció, a [ki kinek] indítású alkotás a legszabályosabb gyűrű-vers az életműben. A versüzenet („ki kinek barátja, kinek kutyája, kinek tiszatája”) minden gyűrűbe beíródik, de az ösz-szeolvasásukhoz szükségünk van mind a hat karikára, ugyanis a szöveg tük-röződése, egyik karikának a másikba való áttűnése, egymásba kapcsolódása miatt csak egy-egy szó, szóelem, illetve szókapcsolat ismerhető fel. A forgatás következtében létrejött térhatás, háromdimenziós jelleg – a szöveg és a kép aporetikus feszültségéből eredően – tehát nemcsak formailag, de szemanti-kailag is szorosan összekapcsolja a gyűrűket.
Hasonló egymásra utaltságot jelenít meg a palindromszerkezetű Gyűrű – 20 alkotás is.328 Kékesi Zoltán a kép és a szavak összefüggését vizsgálja a gyű-rű elemzésével, amelyben a tekintet mozgását a kérdéssé rendeződött szavak („mit lesel tim”)329 és a kép (a középpont felé fokozatosan kisebbedő körkö-rös gyűrűk) összjátéka irányítja.330 Ebben a térgyűrűben (ahol a gyűrűk ke-rületére vannak elhelyezve a szavak) a tükörképek tükröket szimulálnak, így valójában nem is tudjuk eldönteni, hogy melyik felület tükrözi a másikat.
A szavak a szem íriszére emlékeztető koncentrikus körökben rendeződnek el, a kör közepe, az üres centrum pedig a pupillával azonosítható. Az olvasó (illetve a megidézett Tim) tehát önmagával (vagy valaki mással) néz szembe, illetve – H. Nagy Péter meglátása szerint – maga a pillantás szervezi képpé a látványt, azaz a befogadó „az olvasói döntés leképezését szemléli”. Vagyis a képvers megmutatja, hogy miként válik a befogadói tevékenység a képi és a szövegbeli dimenziók divergálásának és integrálásának pragmatikai alap-feltételévé.331 Kékesi Zoltán pedig a tekintet újraírásának (rewriting the gaze) tartja a művet. Egy olyan alkotásnak, amely „a képek és a szavak egymásra-utaltságára fi gyelmeztet” bennünket.332
328 A palindrom vagy palindróma jellemző jegyeiről később bővebben szólok a mágikus betű-négyzetek kapcsán (234–235).
329 Tim: férfi keresztnév, Timoti/Timothy (gör. Τιμόθεος; Timótheosz, ’istentisztelő’; Szent Pál térítette a keresztény hitre, valószínűleg az 1. missziós útján, a 2. útján pedig maga mellé vette Lisztrában, s ettől kezdve kísérője és munkatársa, később Efezus püspöke lesz), Timót, Timóteus.
330 Kékesi Zoltán, A tekintet újraírása. Papp Tibor: Vendégszövegek (n), Kortárs 2004. október, 109–110.
331 H. Nagy, Szavak ébredése – képek lázadása, 85–86.
332 Kékesi, A tekintet újraírása, 109–110.
Akárcsak a gyűrűképek eltorzításai. Ugyanis a Gyűrű – 13-ban ugyancsak a tekintetnek kell kiegészítenie az egymásra helyezett és megcsonkított gyűrű-oszlopot, ahol a szöveg segélykiáltása talán egy lélekszámban megfogyatko-zott nemzedékért szól: „segítsetek! asszonyok! segítsetek! szoptassatok mint felhőt a csillagok, segítsetek!” Vagy a Gyűrű – 9-ben, amely a Szovjetunióba deportáltak hommage-a: „deportált napjaid csípnek mint a só / villanydrót lóg a szemedből / málenkij robot szikrázik belőle”. A „robotos” emlékmű fent bezárt gyűrűoszlopát azonban lent kinyitja. De nem a remélt szabadság jel-képeként – reménytelen volt ez az akkori reményvesztett időben –, hanem az elszakadt villanydrótnak, a szikrázó feszültségnek képi párhuzamaként.
Elvágott gyűrűk ívei ugyancsak az ártatlanok, a „bárányok” szenvedését jelzik a Gyűrű – 12-ben, ahol a nyelvi játék, a viaszbabák „viaszbakákra” cse-rélése nemcsak a gyermektisztaságot jeleníti meg, de az önfeláldozó életet is:
„[…] lángolnak a bárányok […] / elolvadnak a viaszbakák / ebben a háború-ban / elkésett tűzoltók / a szavak”. Ez a háború pedig bármelyik és bármilyen lehet: világháború, politikai, irodalmi. Vagy akár a lelkekben dúló küzdelem-re is utalhat. Ezt a nyitott értelmezési horizontot, a továbbgondolás megannyi variációját jelzi a merev gyűrűkép megtörése, szalagszerű továbbfuttatása is.
A formára már csak a cím utal. S a kép verbális elemekkel telítődik. Bár időn-ként „elkésett tűzoltók a szavak”, de a szavak és képek erejében bízva, egy új alkotói-befogadói magatartást megteremtve a gyűrűk mégiscsak kinyílnak.