Papp Tibor Vendégszövegek 4 című kötetének vizuális alkotásai, statikus for-mái már mind számítógépen készültek. Az új médium lehetőségeinek alkotói felhasználásával létrejött alakzatok pedig ugyancsak új befogadói attitűdöt kívánnak meg. Egyfajta elszakadást a korábbi látásmódtól, a hagyományos megközelítésektől. A lineáris olvasatot szinte ellehetetlenítő művek „az új re-láció felismerését”, az „írás-kép” elemeinek újragondolását, a viszonyok tisztá-zását333 hívják elő az értelmezői folyamatban.
Vilém Flusser szerint a lineáris írás felfedezése lehetővé tette a képkód megfejtését, „a képeknek a tárgyi világ szempontjából történő újra láthatóvá tételét”. Ez a módszer viszont nem eléggé radikális, nem mindig alkalmaz-ható modellként „a világ módszeres kezelésére”,334 hiszen az írás látvánnyá, képpé való „átfordítása” nemcsak a verbalitás kikerülhetetlenségét, hanem a fogalmi meghatározottság kritikáját is jelzi.335 Papp Tibor kötetében az új formát megjelenítő hínárzók és sorjázók a hangulati és gondolati ritmusok sajátos prezentálásával szintén új megközelítést, új olvasati hozzáállást, hite-lesebb beszédmódot kívánnak meg.
A képek és az általuk megjelenített dolgok (fogalmak) között a kapcsolat Jacques Maquet szerint viszont nem esetleges, hanem izomorf. A vizuális forma megjelenése, szerkezete ahhoz a külső dologhoz hasonló, amit meg-jelenít. A hasonlóság mértéke pedig a közvetítő eszköztől is függ,336 nevezete-sen a számítógép közegétől, illetve az alkotó áttranszponáló elgondolásától.
A hínárzó és a sorjázó képe tehát más, mint az általuk ábrázolt látható entitás.
333 Bohár, Papp Tibor, 70.
334 Vilém Flusser, Az új képzeleterő, Athenaeum 1993/4., 256–257.
335 Bohár, Papp Tibor, 70.
336 Jacques Maquet, Az esztétikai tapasztalat. A vizuális művészetek antropológus szemmel, ford. Antal Éva és mások, Csokonai, Debrecen, 2009, 109.
A látható entitás szó-kép be testesülése
Papp Tibor Vendégszövegek 4 című kötetének vizuális alkotásai, statikus for-mái már mind számítógépen készültek. Az új médium lehetőségeinek alkotói felhasználásával létrejött alakzatok pedig ugyancsak új befogadói attitűdöt kívánnak meg. Egyfajta elszakadást a korábbi látásmódtól, a hagyományos megközelítésektől. A lineáris olvasatot szinte ellehetetlenítő művek „az új re-láció felismerését”, az „írás-kép” elemeinek újragondolását, a viszonyok tisztá-zását333 hívják elő az értelmezői folyamatban.
Vilém Flusser szerint a lineáris írás felfedezése lehetővé tette a képkód megfejtését, „a képeknek a tárgyi világ szempontjából történő újra láthatóvá tételét”. Ez a módszer viszont nem eléggé radikális, nem mindig alkalmaz-ható modellként „a világ módszeres kezelésére”,334 hiszen az írás látvánnyá, képpé való „átfordítása” nemcsak a verbalitás kikerülhetetlenségét, hanem a fogalmi meghatározottság kritikáját is jelzi.335 Papp Tibor kötetében az új formát megjelenítő hínárzók és sorjázók a hangulati és gondolati ritmusok sajátos prezentálásával szintén új megközelítést, új olvasati hozzáállást, hite-lesebb beszédmódot kívánnak meg.
A képek és az általuk megjelenített dolgok (fogalmak) között a kapcsolat Jacques Maquet szerint viszont nem esetleges, hanem izomorf. A vizuális forma megjelenése, szerkezete ahhoz a külső dologhoz hasonló, amit meg-jelenít. A hasonlóság mértéke pedig a közvetítő eszköztől is függ,336 nevezete-sen a számítógép közegétől, illetve az alkotó áttranszponáló elgondolásától.
A hínárzó és a sorjázó képe tehát más, mint az általuk ábrázolt látható entitás.
333 Bohár, Papp Tibor, 70.
334 Vilém Flusser, Az új képzeleterő, Athenaeum 1993/4., 256–257.
335 Bohár, Papp Tibor, 70.
336 Jacques Maquet, Az esztétikai tapasztalat. A vizuális művészetek antropológus szemmel, ford. Antal Éva és mások, Csokonai, Debrecen, 2009, 109.
IX. HÍNÁRZÓK ÉS SORJÁ ZÓK A L ÁTHATÓ ENTITÁS SZÓ -KÉPBE TESTESÜLÉSE 197 196
E nélkül a külső kép nélkül nem jöhetne létre a megjelenített vizuális forma.
A jeleket viszont nem szabad elválasztanunk a kulturális és történelmi kör-nyezetüktől, a jelentésviszonyokat alkotó kontextusoktól sem.337
A hínárzókat és a sorjázókat nyilvánvalóan ebből a szempontból is érde-mes megvizsgálnunk, viszont arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a vi-zuális jelek nem egyszerű indexek, s nem lehet ezeket a formákat „néhány nagyon hasznosnak tűnő fogalmi leegyszerűsítés mögé rejteni”.338
Etimológiai megközelítésben a hínár (a békaszőlő) fogalma a mindennapi tapasztalatunk alapján főleg állóvízben megjelenő, szétterülő indás, virágos növénytársulást jelent, amely átvitt értelemben a veszedelmes, súlyos helyzet szimbóluma is lett. (Vö.: Kimászik a hínárból. A hínárba fulladt.)339 Az igé-sítés, a denominális verbumképző hozzáfűzése az alapszóhoz – hínárz(ik) – a címszó alatt megjelenő műveket időbelivé teszi, egy történési folyamat ré-szévé. S az ebből való igenévi, majd többes számú főnévi alak nemcsak a költői leleményt, az egyedi szóalkotást jelzi, hanem egy-egy élethelyzet képi-szövegi megragadását is. Hasonlóképp elmondható mindez a sorjázókra is. A sorjáz ugyanis a sorjában elmond (esetleg sorba rak) értelemben szerepel, illetve a sorjázik a sorban egymás után haladóknak, a sorban következőknek a meg-jelölé sére szolgál.340 Ebből jön létre ugyancsak hapax legomenonnal néhány
„élet kép”. G. Komoróczy Emőke például a Hínárzók ciklust elemezve az
„Életnek” a furcsa játékáról, dinamikájáról ír, a költői üzenetről, amely sze-rint „a tengermélyi világ minden értéket, jóra való törekvést magába nyel”.
Ezért nem lesz feltámadás, se vasárnap, se alleluja. S a sorjázóversek is (akár-csak a kötetben szereplő betűrácsok tükörszerűen egymásra vetített formái) szerinte „többek puszta nyelvi játéknál”: a folyton változó, dinamikus élet alakváltozatai lesznek.341
G. Komoróczy Emőke a ciklus elemzése során elsősorban a céda országra, a megromlott közéleti erkölcsre utaló képeket ragadja meg. Bohár András vi-szont az erotikus aspektusokra, az érzékiség költői megragadására, a tragikus pillanatok és a „konzum-szexualitás” összekapcsolására, a plasztikus képek
337 Uo., 108.
338 Uo., 56.
339 Magyar értelmező kéziszótár, 546.
340 Uo., 1216.
341 G. Komoróczy Emőke, Arccal a földön a huszadik század. Az avantgárd metamorfózisai, Hét Krajcár, Budapest, 1996, 220.
egymásra vetítésére irányítja a fi gyelmet.342 Két eltérő olvasat kapcsolható te-hát egybe, ahogyan a ciklus darabjaiban is az országsors, az egyéni történet, a politika („Rég lebontották a berlini falat”), a morál, a kitakart testiség, a fennköltség és a vulgáris beszéd képei hínárként fonódnak, tekerednek szinte elválaszthatatlanul egymásba. Ebben az indás növénytársulásban vi-szont új elemet, új virágzatot is felfedezhetünk. A szavak erejéről, szerepé-ről, a megnyilvánulási módozatokról való beszédet. Így olvashatunk a tiszta ajkakat megbotránkoztató, a beszédben kártevőként szaporodó gyalázkodás-ról: „szavakat őröl húszezer malom / káromlás zsizsikje feketéllik a lisztben”
(Szöglet); a megtorló dacról: „a bosszú lekozmál a szádban / törölhetetlen fol-tok a szavak / rozsdás korongok nyelveden” (A bosszú lekozmál); a nyers, tapin-tatlanul őszinte megnyilvánulásról: „szavaid meztelenek / szavaidról a szőr lekopott / késélesek a tőmondatok” (Szavaid meztelenek); a megsérült beszéd-ről: „az ablakod alatt / töredezve fekszik / legszebbik szavad” (Ablakod alatt).
A nélkülözést jeleníti meg az „éhségtől megnyúlt gyermekszavak” (Derékba tört) költői képe. A felesleges beszéd elkerülésére intő kifejezés pedig a „ne nyisd fel te sem szavaidat” kitétel (Van szőlőd), illetve erotikus felhanggal sze-repel a „lövedék-szavak” (Este), s vulgáris jelzővel találkozunk a Fekete pálinka hínárzóban („mögötted elpottyantott tehénszar szavak”). S a Végvázban nyu-govóra térnek végre a megfáradt szavak.
A szó, szavak kifejezés gyakori megjelenése mellett az emberi beszéd mi-nősítésének, a szóbeli megnyilvánulás leírásának korreferens elemei közé sorolhatjuk az indulatokkal, mámorral, kötekedéssel fűszerezett beszéd szino-nim párját: „bor-viták” (Derékba tört). A „malomkövek között őrölt monda-tok” (Derékba tört), a „kaszát fennek a rücskös igék” (Szavaid meztelenek), illetve a „mérgedben tűzálló verebek / röpködnek a szádból” (Nemesb) és az
„erőszakos távirat a fejsze” (Orsó) ugyancsak rokon értelmű megragadása a sú-lyos beszédnek. Az értelmet nem nyert megnyilvánulás is többször jelen van a képversekben: „a próféta […] / vallomása hókristály / elolvad” (Ellentétek),
„amennyi élet-maradék az asztalon, annyi jó hír” (Se vasárnap, se alleluja).
A szó, szavak szemantikailag ekvivalens eleme a nyelv szó homonim feltűnése:
„tiltanák bár nyelvednek a sót a mézet” (Fekete pálinka). A jelentéssíkokat erősítve-kiegészítve a megszólalást jelző beszélőszerv (a gondolatok
kifejezé-342 Bohár, Papp Tibor, 73.
IX. HÍNÁRZÓK ÉS SORJÁ ZÓK A L ÁTHATÓ ENTITÁS SZÓ -KÉPBE TESTESÜLÉSE 197 196
E nélkül a külső kép nélkül nem jöhetne létre a megjelenített vizuális forma.
A jeleket viszont nem szabad elválasztanunk a kulturális és történelmi kör-nyezetüktől, a jelentésviszonyokat alkotó kontextusoktól sem.337
A hínárzókat és a sorjázókat nyilvánvalóan ebből a szempontból is érde-mes megvizsgálnunk, viszont arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a vi-zuális jelek nem egyszerű indexek, s nem lehet ezeket a formákat „néhány nagyon hasznosnak tűnő fogalmi leegyszerűsítés mögé rejteni”.338
Etimológiai megközelítésben a hínár (a békaszőlő) fogalma a mindennapi tapasztalatunk alapján főleg állóvízben megjelenő, szétterülő indás, virágos növénytársulást jelent, amely átvitt értelemben a veszedelmes, súlyos helyzet szimbóluma is lett. (Vö.: Kimászik a hínárból. A hínárba fulladt.)339 Az igé-sítés, a denominális verbumképző hozzáfűzése az alapszóhoz – hínárz(ik) – a címszó alatt megjelenő műveket időbelivé teszi, egy történési folyamat ré-szévé. S az ebből való igenévi, majd többes számú főnévi alak nemcsak a költői leleményt, az egyedi szóalkotást jelzi, hanem egy-egy élethelyzet képi-szövegi megragadását is. Hasonlóképp elmondható mindez a sorjázókra is. A sorjáz ugyanis a sorjában elmond (esetleg sorba rak) értelemben szerepel, illetve a sorjázik a sorban egymás után haladóknak, a sorban következőknek a meg-jelölé sére szolgál.340 Ebből jön létre ugyancsak hapax legomenonnal néhány
„élet kép”. G. Komoróczy Emőke például a Hínárzók ciklust elemezve az
„Életnek” a furcsa játékáról, dinamikájáról ír, a költői üzenetről, amely sze-rint „a tengermélyi világ minden értéket, jóra való törekvést magába nyel”.
Ezért nem lesz feltámadás, se vasárnap, se alleluja. S a sorjázóversek is (akár-csak a kötetben szereplő betűrácsok tükörszerűen egymásra vetített formái) szerinte „többek puszta nyelvi játéknál”: a folyton változó, dinamikus élet alakváltozatai lesznek.341
G. Komoróczy Emőke a ciklus elemzése során elsősorban a céda országra, a megromlott közéleti erkölcsre utaló képeket ragadja meg. Bohár András vi-szont az erotikus aspektusokra, az érzékiség költői megragadására, a tragikus pillanatok és a „konzum-szexualitás” összekapcsolására, a plasztikus képek
337 Uo., 108.
338 Uo., 56.
339 Magyar értelmező kéziszótár, 546.
340 Uo., 1216.
341 G. Komoróczy Emőke, Arccal a földön a huszadik század. Az avantgárd metamorfózisai, Hét Krajcár, Budapest, 1996, 220.
egymásra vetítésére irányítja a fi gyelmet.342 Két eltérő olvasat kapcsolható te-hát egybe, ahogyan a ciklus darabjaiban is az országsors, az egyéni történet, a politika („Rég lebontották a berlini falat”), a morál, a kitakart testiség, a fennköltség és a vulgáris beszéd képei hínárként fonódnak, tekerednek szinte elválaszthatatlanul egymásba. Ebben az indás növénytársulásban vi-szont új elemet, új virágzatot is felfedezhetünk. A szavak erejéről, szerepé-ről, a megnyilvánulási módozatokról való beszédet. Így olvashatunk a tiszta ajkakat megbotránkoztató, a beszédben kártevőként szaporodó gyalázkodás-ról: „szavakat őröl húszezer malom / káromlás zsizsikje feketéllik a lisztben”
(Szöglet); a megtorló dacról: „a bosszú lekozmál a szádban / törölhetetlen fol-tok a szavak / rozsdás korongok nyelveden” (A bosszú lekozmál); a nyers, tapin-tatlanul őszinte megnyilvánulásról: „szavaid meztelenek / szavaidról a szőr lekopott / késélesek a tőmondatok” (Szavaid meztelenek); a megsérült beszéd-ről: „az ablakod alatt / töredezve fekszik / legszebbik szavad” (Ablakod alatt).
A nélkülözést jeleníti meg az „éhségtől megnyúlt gyermekszavak” (Derékba tört) költői képe. A felesleges beszéd elkerülésére intő kifejezés pedig a „ne nyisd fel te sem szavaidat” kitétel (Van szőlőd), illetve erotikus felhanggal sze-repel a „lövedék-szavak” (Este), s vulgáris jelzővel találkozunk a Fekete pálinka hínárzóban („mögötted elpottyantott tehénszar szavak”). S a Végvázban nyu-govóra térnek végre a megfáradt szavak.
A szó, szavak kifejezés gyakori megjelenése mellett az emberi beszéd mi-nősítésének, a szóbeli megnyilvánulás leírásának korreferens elemei közé sorolhatjuk az indulatokkal, mámorral, kötekedéssel fűszerezett beszéd szino-nim párját: „bor-viták” (Derékba tört). A „malomkövek között őrölt monda-tok” (Derékba tört), a „kaszát fennek a rücskös igék” (Szavaid meztelenek), illetve a „mérgedben tűzálló verebek / röpködnek a szádból” (Nemesb) és az
„erőszakos távirat a fejsze” (Orsó) ugyancsak rokon értelmű megragadása a sú-lyos beszédnek. Az értelmet nem nyert megnyilvánulás is többször jelen van a képversekben: „a próféta […] / vallomása hókristály / elolvad” (Ellentétek),
„amennyi élet-maradék az asztalon, annyi jó hír” (Se vasárnap, se alleluja).
A szó, szavak szemantikailag ekvivalens eleme a nyelv szó homonim feltűnése:
„tiltanák bár nyelvednek a sót a mézet” (Fekete pálinka). A jelentéssíkokat erősítve-kiegészítve a megszólalást jelző beszélőszerv (a gondolatok
kifejezé-342 Bohár, Papp Tibor, 73.
IX. HÍNÁRZÓK ÉS SORJÁ ZÓK A L ÁTHATÓ ENTITÁS SZÓ -KÉPBE TESTESÜLÉSE 199 198
sének, a társadalmi érintkezésnek az eszköze), valamint az ízlelésnek a bioló-giai szerve egyesül ebben a költői képben. A sós (keserű) és édes beszéd tiltása a beszéd antonim párja, amellyel a hallgatásnak, a csendnek a vágya idéződik fel. S egy tágabb értelemben vett korreferenciával is találkozhatunk a papír–
olvasó kontextus megjelenésében: „és bánj a papírral / minden olvasónál / nagyobb szerénységgel” (Hurkád locsoltassék). Szerkezeti rokonságuk alapján a felező tizenkettesek és hatos sorok egymáshoz kapcsolódva is szerepelhet-nek. Ez az ütemhangsúlyos mértékrendszer már a 16. században megtalálható Apáti Ferencnél (Cantiléna), illetve Balassi Bálint istenes verseiben (Bizonnyal ismérem, Mint az szomjú szarvas, Segéll meg engemet).343 Papp Tibor ugyan-csak ezzel a tördelt 18-as szerkezettel alkot szakaszmértéket a vizuális költe-ményben. Bár Petőfi tájköltészetében (A gólya, A puszta télen, Kiskunság) és Babits Petőfi -versében is feltűnik a forma (Petőfi koszorúi), mégis a szóhaszná-lata, hanguszóhaszná-lata, a nyelvfordulatai alapján a Hurkád locsoltassék című hínárzót inkább a 16. századi költői világ megidézésének, allúziójának tarthatjuk.
Petőfi - és Babits-reminiszcenciákkal viszont konkrétabban is találkozunk a ciklusban: vendégszöveg-technikával kapcsolódnak egybe a költői világok.
S ezt az összefonódást a játékos irónia, a humor teszi egyedülállóvá: „ott ahol a Kis Túr siet beléd” (Orsó); „asszonyom / ha ninivébe siet akkor Babits / bo-londította el magát” (Ha tőrrel megy). A szövegekhez hozzátapadt értelmezői kontextusokat így emeli át egy másik síkra: a megszokott nyelvi környezettől való elidegenítéssel a játék terét nyitja meg az olvasó számára. Akárcsak a gyer-mekvilág megidézésével a „nem ér a nevem” kijelentésben (Ablakod alatt). Az Álv’akarod pedig már címében is jelzi a poétikai játékot, az „alternatív re-konstrukció”344 befogadói módozatait. Az aposztróf nemcsak egy hangzónak, nevezetesen a következő szó kezdő hangjával megegyező magánhangzónak a hiányát jelzi, hanem a széttagoltságot, a morfémákra darabolás olvasati lehe-tőségét is. A címbeli akarod ige így akár a karod határozott névelős főnévi alakban is rekonstruálódhat, amely viszont a hínárzó első sorára rímel: „a ka-rod jelzi, hogy akaka-rod”. Az aposztróf rejtjelessége alkalmas arra is, hogy az elhallgatott tárgy (akár erotikus) behelyettesítésére késztesse a kérdőjeleket feloldó képzeletet.
343 Kecskés–Szilágyi–Szuromi, I. m., 30.
344 A szókapcsolatot Bohár András használja: Bohár, Papp Tibor, 41.
A rímekkel való játék egyedi formája a helyhatározói ragnak a szótól való elválasztása és új sorba tördelése:
A szavak negatív jelentésmezejét (lásd: anarchista, koporsó, lőszeres korsó) így semlegesíti, oldja fel a vizuális költészet formai lehetőségeivel.
Néhány hínárzóban az olvasatokat variáló nyilak (Szöglet, Fekete pálinka, Kürt szól stb.), az eltérő betűerősséggel szedett sorok (Ablakod alatt), a szürke, ovális háttérrel kiemelt szavak (A bosszú lekozmál), a sorok közé apró betűk-kel beszúrt „bonbonos” kitétel (Medvesztegető) ugyancsak a megszokott befo-gadói státus elhagyására késztetik az olvasót. Akárcsak a sorvégi „asszonyom”
visszhangszerű visszatérése (Fontoló, Ha tőrrel megy).
Az előző kötetekben is használt szófonat-technikával, két szó leleményes összevonásával pedig egyedi szóösszetételeket alkot a költő: „csalángol az erdő alja”, „meleg gesztenyeres / ingatlan menyecskék / erőszaga / harckocsonyák / dübőrdudája / kora esti ágyúgyazás / tengeralattjárókában / gépfegyverdesés”
(Medvesztegető), „derékli”, „mellenző (Ha tőrrel megy), „a tél megint december-telen lesz / ledérkenység / lelet” (Látlelet), „tüzes vasarló”, „költeményező me-nyecske”, „kormosatlan falak, fogak / gázolajhár mandolincsel” (Kedveséző).
A mindössze 27 hínárzót megjelenítő ciklusban tehát meglepően sok szófo-nattal találkozunk. A már-már túlburjánzó neologizmusok jelenléte viszont itt valóban indokolt. Hiszen a hínár mindent benő. A morfémák és szintag-mák közé is beépül. Burjánzik, s úgy tűnik, hogy elveszi az életteret. Így nem-csak a gondolatok, hanem a betűk, szavak is egymásba hínárzanak – G. Ko-moróczy Emőke morális megközelítését továbbfűzve – ezen a gondokkal ter-helt vidéken, a mocsaras, lápos emberi világban.
A Betlehemi vasutasok ciklusban szereplő a, b, c, d jelű sorjázóversek a gra-fi konnal, Az évezred végének sorjázás című záró alkotása pedig a szótagokkal való képi játékkal hoz létre újabb olvasatokat.
Esztétikai percepciót nemcsak a vizuális elemek konfi gurációja kelthet, hanem a szavak, szótagok, nyelvi elemek képi egymásba épülése is. Egy
ha-IX. HÍNÁRZÓK ÉS SORJÁ ZÓK A L ÁTHATÓ ENTITÁS SZÓ -KÉPBE TESTESÜLÉSE 199 198
sének, a társadalmi érintkezésnek az eszköze), valamint az ízlelésnek a bioló-giai szerve egyesül ebben a költői képben. A sós (keserű) és édes beszéd tiltása a beszéd antonim párja, amellyel a hallgatásnak, a csendnek a vágya idéződik fel. S egy tágabb értelemben vett korreferenciával is találkozhatunk a papír–
olvasó kontextus megjelenésében: „és bánj a papírral / minden olvasónál / nagyobb szerénységgel” (Hurkád locsoltassék). Szerkezeti rokonságuk alapján a felező tizenkettesek és hatos sorok egymáshoz kapcsolódva is szerepelhet-nek. Ez az ütemhangsúlyos mértékrendszer már a 16. században megtalálható Apáti Ferencnél (Cantiléna), illetve Balassi Bálint istenes verseiben (Bizonnyal ismérem, Mint az szomjú szarvas, Segéll meg engemet).343 Papp Tibor ugyan-csak ezzel a tördelt 18-as szerkezettel alkot szakaszmértéket a vizuális költe-ményben. Bár Petőfi tájköltészetében (A gólya, A puszta télen, Kiskunság) és Babits Petőfi -versében is feltűnik a forma (Petőfi koszorúi), mégis a szóhaszná-lata, hanguszóhaszná-lata, a nyelvfordulatai alapján a Hurkád locsoltassék című hínárzót inkább a 16. századi költői világ megidézésének, allúziójának tarthatjuk.
Petőfi - és Babits-reminiszcenciákkal viszont konkrétabban is találkozunk a ciklusban: vendégszöveg-technikával kapcsolódnak egybe a költői világok.
S ezt az összefonódást a játékos irónia, a humor teszi egyedülállóvá: „ott ahol a Kis Túr siet beléd” (Orsó); „asszonyom / ha ninivébe siet akkor Babits / bo-londította el magát” (Ha tőrrel megy). A szövegekhez hozzátapadt értelmezői kontextusokat így emeli át egy másik síkra: a megszokott nyelvi környezettől való elidegenítéssel a játék terét nyitja meg az olvasó számára. Akárcsak a gyer-mekvilág megidézésével a „nem ér a nevem” kijelentésben (Ablakod alatt). Az Álv’akarod pedig már címében is jelzi a poétikai játékot, az „alternatív re-konstrukció”344 befogadói módozatait. Az aposztróf nemcsak egy hangzónak, nevezetesen a következő szó kezdő hangjával megegyező magánhangzónak a hiányát jelzi, hanem a széttagoltságot, a morfémákra darabolás olvasati lehe-tőségét is. A címbeli akarod ige így akár a karod határozott névelős főnévi alakban is rekonstruálódhat, amely viszont a hínárzó első sorára rímel: „a ka-rod jelzi, hogy akaka-rod”. Az aposztróf rejtjelessége alkalmas arra is, hogy az elhallgatott tárgy (akár erotikus) behelyettesítésére késztesse a kérdőjeleket feloldó képzeletet.
343 Kecskés–Szilágyi–Szuromi, I. m., 30.
344 A szókapcsolatot Bohár András használja: Bohár, Papp Tibor, 41.
A rímekkel való játék egyedi formája a helyhatározói ragnak a szótól való elválasztása és új sorba tördelése:
A szavak negatív jelentésmezejét (lásd: anarchista, koporsó, lőszeres korsó) így semlegesíti, oldja fel a vizuális költészet formai lehetőségeivel.
Néhány hínárzóban az olvasatokat variáló nyilak (Szöglet, Fekete pálinka, Kürt szól stb.), az eltérő betűerősséggel szedett sorok (Ablakod alatt), a szürke, ovális háttérrel kiemelt szavak (A bosszú lekozmál), a sorok közé apró betűk-kel beszúrt „bonbonos” kitétel (Medvesztegető) ugyancsak a megszokott befo-gadói státus elhagyására késztetik az olvasót. Akárcsak a sorvégi „asszonyom”
visszhangszerű visszatérése (Fontoló, Ha tőrrel megy).
Az előző kötetekben is használt szófonat-technikával, két szó leleményes összevonásával pedig egyedi szóösszetételeket alkot a költő: „csalángol az erdő alja”, „meleg gesztenyeres / ingatlan menyecskék / erőszaga / harckocsonyák / dübőrdudája / kora esti ágyúgyazás / tengeralattjárókában / gépfegyverdesés”
(Medvesztegető), „derékli”, „mellenző (Ha tőrrel megy), „a tél megint december-telen lesz / ledérkenység / lelet” (Látlelet), „tüzes vasarló”, „költeményező me-nyecske”, „kormosatlan falak, fogak / gázolajhár mandolincsel” (Kedveséző).
A mindössze 27 hínárzót megjelenítő ciklusban tehát meglepően sok szófo-nattal találkozunk. A már-már túlburjánzó neologizmusok jelenléte viszont itt valóban indokolt. Hiszen a hínár mindent benő. A morfémák és szintag-mák közé is beépül. Burjánzik, s úgy tűnik, hogy elveszi az életteret. Így nem-csak a gondolatok, hanem a betűk, szavak is egymásba hínárzanak – G. Ko-moróczy Emőke morális megközelítését továbbfűzve – ezen a gondokkal ter-helt vidéken, a mocsaras, lápos emberi világban.
A Betlehemi vasutasok ciklusban szereplő a, b, c, d jelű sorjázóversek a gra-fi konnal, Az évezred végének sorjázás című záró alkotása pedig a szótagokkal való képi játékkal hoz létre újabb olvasatokat.
Esztétikai percepciót nemcsak a vizuális elemek konfi gurációja kelthet, hanem a szavak, szótagok, nyelvi elemek képi egymásba épülése is. Egy