Az időhatárok feloldása

Az időhatárok feloldása

(Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek)

Papp Tibor költészetében a fordulópontot, a szövegírásról a képversre való át-térést a Vendégszövegek 2,3 című kötet Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek című műve jelzi. Ebben a vizuális költeménysorban a költői szöveget kísérő órák, amelyek az idő múlását pontosan jelzik, felvetik az irodalmi műben áb-rázolt időnek és a reális világ objektív idejének, valamint az abszolút tudat-szubjektum szubjektív idejének kérdését, egymáshoz való viszonyát is. Bohár András a költői művet elemezve monográfi ájában megállapítja, hogy a tény-leges idő és a szövegbeli idő múlását az órák egyaránt jelzik. „S ezzel nemcsak az alkotás és befogadás időiségét emelik ki, de az önrefl exív itt-lét prezentáció esélyeit” is megnövelik.¹⁷¹ De egyáltalán ábrázolható-e egy irodalmi műben az idő? Megragadható-e egy időszerkezet által?

Roman Ingarden szerint az irodalmi művekben nem az üres fi zikai idő, hanem „csak a konkrét, interszubjektív, illetve szubjektív idő analogonja” áb-rázolható. S ha két, egymástól „»elválasztott« időfázis van ábrázolva, melyek közül az egyik »előbbi«, a másik »későbbi«, akkor az olvasó – mivel az időben nem lehet szakadás – a két fázis közé eső időszakaszt is fennállóként értelmezi:

az időhézagok, melyek az explicit módon nem ábrázolt időfázisoknak felelnek meg, eltűnnek látómezőnkből”.¹⁷² A Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékekben valóban konkrét tárgyakkal, nevezetesen egy-egy óraszámlappal van jelölve az idő, s a konkrét időfázisok közé eső „hézagokat” a költői szövegek virtuális ideje tölti ki. Egy korábbi (a szöveg dominanciáját hangsúlyozó) olvasói para-digma felől megközelítve negyed 12-től éjjel 12 óra 46 percig (vagy éjjel ne-gyed 12-től délután 12:46-ig) követhetjük nyomon a fi zikailag-matematikai-lag meghatározott objektív idő múlását (lásd az 1. számú illusztrációt), amelyről

171 Bohár, Papp Tibor, 35.

172 Roman Ingarden, Az irodalmi műalkotás, Gondolat, Budapest, 1977, 240, 244.

tudjuk, hogy ugyancsak szubjektív, hiszen az idő múlásának tapasztalati em-lékét hívja (hívhatja) elő a szemlélőben. Bár a mű indítása, a két oldalon futó, még főleg lineáris megközelítési módot előhívó szöveg („Margó elveszti szű -zes ségét…”) a számlapokra is rávetítődhet, viszont ezeket már nem tekint-hetjük egy lineárisan haladó írás folytatásának, mert ezzel a megközelítéssel éppen a vizuális jellegzetességeitől fosztanánk meg a művet. Hogyan váltja fel tehát a lineáris olvasást egy térbeli látás, milyen alkotói eszközzel éri el mind-ezt a költő?

Arisztotelész szerint az idő nem más, mint a változás mértékszáma a meg-előző és a következő szerint. Vagyis „az idő valamiképpen azonos a mozgással (változással), mert ha mozgást észlelünk, időt is észlelünk, és fordítva is ez a helyzet”.¹⁷³

A fi zikai idő (a görög khronosz, a latin tempus) problémájával a fi lozófusok sokat foglalkoztak. S bár természetének titkát nem tudták megfejteni, Arisz-totelésznek a kezdeti lépéseit többnyire elfogadhatónak tarthatjuk. Megha-tározása ellenére viszont az idő nem azonos a konkrét mozgásokkal, hiszen a különféle mozgások adott rendszeren belül lehetnek gyorsabbak vagy las-súbbak, az idő ellenben adott rendszeren belül mindegyikben közös. Nem egy esetben a mozgás egymásra következő állapotait meg is tudjuk fordítani (pél-dául a fi lmet visszafelé is forgathatjuk), ezzel szemben az időbeli egymásra következés irreverzibilis, azaz megfordíthatatlan.¹⁷⁴ A tényleges idő és a szö-vegbeli idő múlását érzékeltető órák percnyi pontossága, a logikai sorrend ir-reverzibilitását sugalló időszerkezet, s ezzel szemben a befogadói „mozgás”

sorrendjének spontaneitása, az időbeli és egyben a térbeli behatárolást feloldó megfordíthatóság feszültséget teremt a vizuális költeményben. Az ellentéteket feloldó értelmezői gesztus pedig alapvetően a mű üzenetét keresi: miért kap-csolódik egybe megfordíthatóság és megfordíthatatlanság? Miért jelennek meg a műszerek, órák és jelzőkészülékek? S a fent jelzett kérdés is visszatér:

mérhető-e egyáltalán az idő a versben, a zenében? Mérhető-e a hangok meg-szólalása közötti távolság? Hiszen a ritmus nem más, mint „egyenetlen

időkö-173 Commentarium = IV. Physicorum, lectio 17. Lásd Turay Alfréd, Az ember és a kozmosz.

Kozmológiai antropológia, Agapé, Szeged, 1999, 118.

174 Másrészt az idő nemcsak a mozgás járuléka, hanem mértékszámnak is tekinthetjük, hiszen egymásra következő állapotaival egyrészt „önmagát méri”, másrészt „mesterségesen elkü-löníthető egységei jó viszonyítási alapot adhatnak a különféle mozgások méréséhez”. Turay, I. m., 117–118.

A Z IDŐHATÁROK FELOLDÁSA 103

Az időhatárok feloldása

(Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek)

Papp Tibor költészetében a fordulópontot, a szövegírásról a képversre való át-térést a Vendégszövegek 2,3 című kötet Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek című műve jelzi. Ebben a vizuális költeménysorban a költői szöveget kísérő órák, amelyek az idő múlását pontosan jelzik, felvetik az irodalmi műben áb-rázolt időnek és a reális világ objektív idejének, valamint az abszolút tudat-szubjektum szubjektív idejének kérdését, egymáshoz való viszonyát is. Bohár András a költői művet elemezve monográfi ájában megállapítja, hogy a tény-leges idő és a szövegbeli idő múlását az órák egyaránt jelzik. „S ezzel nemcsak az alkotás és befogadás időiségét emelik ki, de az önrefl exív itt-lét prezentáció esélyeit” is megnövelik.¹⁷¹ De egyáltalán ábrázolható-e egy irodalmi műben az idő? Megragadható-e egy időszerkezet által?

Roman Ingarden szerint az irodalmi művekben nem az üres fi zikai idő, hanem „csak a konkrét, interszubjektív, illetve szubjektív idő analogonja” áb-rázolható. S ha két, egymástól „»elválasztott« időfázis van ábrázolva, melyek közül az egyik »előbbi«, a másik »későbbi«, akkor az olvasó – mivel az időben nem lehet szakadás – a két fázis közé eső időszakaszt is fennállóként értelmezi:

az időhézagok, melyek az explicit módon nem ábrázolt időfázisoknak felelnek meg, eltűnnek látómezőnkből”.¹⁷² A Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékekben valóban konkrét tárgyakkal, nevezetesen egy-egy óraszámlappal van jelölve az idő, s a konkrét időfázisok közé eső „hézagokat” a költői szövegek virtuális ideje tölti ki. Egy korábbi (a szöveg dominanciáját hangsúlyozó) olvasói para-digma felől megközelítve negyed 12-től éjjel 12 óra 46 percig (vagy éjjel ne-gyed 12-től délután 12:46-ig) követhetjük nyomon a fi zikailag-matematikai-lag meghatározott objektív idő múlását (lásd az 1. számú illusztrációt), amelyről

171 Bohár, Papp Tibor, 35.

172 Roman Ingarden, Az irodalmi műalkotás, Gondolat, Budapest, 1977, 240, 244.

tudjuk, hogy ugyancsak szubjektív, hiszen az idő múlásának tapasztalati em-lékét hívja (hívhatja) elő a szemlélőben. Bár a mű indítása, a két oldalon futó, még főleg lineáris megközelítési módot előhívó szöveg („Margó elveszti szű -zes ségét…”) a számlapokra is rávetítődhet, viszont ezeket már nem tekint-hetjük egy lineárisan haladó írás folytatásának, mert ezzel a megközelítéssel éppen a vizuális jellegzetességeitől fosztanánk meg a művet. Hogyan váltja fel tehát a lineáris olvasást egy térbeli látás, milyen alkotói eszközzel éri el mind-ezt a költő?

Arisztotelész szerint az idő nem más, mint a változás mértékszáma a meg-előző és a következő szerint. Vagyis „az idő valamiképpen azonos a mozgással (változással), mert ha mozgást észlelünk, időt is észlelünk, és fordítva is ez a helyzet”.¹⁷³

A fi zikai idő (a görög khronosz, a latin tempus) problémájával a fi lozófusok sokat foglalkoztak. S bár természetének titkát nem tudták megfejteni, Arisz-totelésznek a kezdeti lépéseit többnyire elfogadhatónak tarthatjuk. Megha-tározása ellenére viszont az idő nem azonos a konkrét mozgásokkal, hiszen a különféle mozgások adott rendszeren belül lehetnek gyorsabbak vagy las-súbbak, az idő ellenben adott rendszeren belül mindegyikben közös. Nem egy esetben a mozgás egymásra következő állapotait meg is tudjuk fordítani (pél-dául a fi lmet visszafelé is forgathatjuk), ezzel szemben az időbeli egymásra következés irreverzibilis, azaz megfordíthatatlan.¹⁷⁴ A tényleges idő és a szö-vegbeli idő múlását érzékeltető órák percnyi pontossága, a logikai sorrend ir-reverzibilitását sugalló időszerkezet, s ezzel szemben a befogadói „mozgás”

sorrendjének spontaneitása, az időbeli és egyben a térbeli behatárolást feloldó megfordíthatóság feszültséget teremt a vizuális költeményben. Az ellentéteket feloldó értelmezői gesztus pedig alapvetően a mű üzenetét keresi: miért kap-csolódik egybe megfordíthatóság és megfordíthatatlanság? Miért jelennek meg a műszerek, órák és jelzőkészülékek? S a fent jelzett kérdés is visszatér:

mérhető-e egyáltalán az idő a versben, a zenében? Mérhető-e a hangok meg-szólalása közötti távolság? Hiszen a ritmus nem más, mint „egyenetlen

időkö-173 Commentarium = IV. Physicorum, lectio 17. Lásd Turay Alfréd, Az ember és a kozmosz.

Kozmológiai antropológia, Agapé, Szeged, 1999, 118.

174 Másrészt az idő nemcsak a mozgás járuléka, hanem mértékszámnak is tekinthetjük, hiszen egymásra következő állapotaival egyrészt „önmagát méri”, másrészt „mesterségesen elkü-löníthető egységei jó viszonyítási alapot adhatnak a különféle mozgások méréséhez”. Turay, I. m., 117–118.

IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z IDŐHATÁROK FELOLDÁSA 105 104

1. Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek (részlet)

IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z IDŐHATÁROK FELOLDÁSA 105 104

1. Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek (részlet)

IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z IDŐHATÁROK FELOLDÁSA 107 106

zök”,¹⁷⁵ a tempó pedig csak technika, olyan, mint „valami óraszerkezet”, ami segít értelmezni a felfoghatatlant.¹⁷⁶ Papp Tibor a Műszerek, órák, jelzőkészü-lékek, lékekben az időbeli kötöttséget megkérdőjelezve a vizuális költemények időhatárok nélküli költészetét prezentálja. Ezeket a meditatív költészeti for-mákat ugyanis nem lehet s nem is szabad időben behatárolni. Az olvasói in terp retációban ez az alkotás így lehet egyfajta tiltakozás is az idő ellen, lázadás a kezdet és a vég behatárolása ellen, lázadás az idő mérése ellen.

S hogy milyen eszközökkel éri el mindezt a szerző? Az alanytól függet-lenül létező dolgok változásából, az anyagi események egymásutániságából adódó objektív folyamot, a fi zikai időt objektív módon mérjük: önkényesen kiválasztunk valamiféle változatlan sebességgel lefolyó, periodikus mozgást (például a Föld keringését a Nap körül, a Földnek a tengelye körüli forgását), s viszonyítási alapnak ezt a mozgást tekintjük.¹⁷⁷ A vizuális költeményben a napóra és az egyéb műszeres órák által mért, behatárolt, pontos, objektív időt viszont nemcsak a szöveg vég nélkülisége, meditatív ereje oldja fel, hanem a belső óraszerkezetek és fogaskerekek is relatíve időtlenné teszik. Az idő szét-esését jelzik a kérdőjeles vasúti szemaforok is, a ledöntött ajtó, a kimenőt kapott vers rajza, az első gőzmozdony magányos elszigeteltsége, a mondanivalót ku-tató keresztrejtvény, valamint „egy idegen tárgy irodalmi applikálása”,¹⁷⁸ s a vasúti menetrend mereven behatárolt időegységeinek verses-erotikus fel-oldása. A műben megjelenő tárgyak bár tartalmuk szerint „a reális tárgyias-ságok típusához” tartoznak, lényegük szerint viszont „létheteronóm” jellegűek, azaz tartalmukban a reális lét látszatát keltik, miközben a valóságos időnek csak analógiája „az ábrázolt kvázi-reális világhoz tartozó idő”.¹⁷⁹ Akárcsak a Foucault által elemzett Magritte-pipa: a művelet tárgyát, egy kalligramot (egy piparajz által a pipa képzetét) René Magritte titkon létrehozta, aztán gon-dosan le is bontotta: „ez nem pipa”. A szavak viszont „maguk is megrajzoltak”,

175 Ezra Pound szerint „úgy kell olvasni a költészetet, mint zenét, s nem úgy, mint szónok-latot”. S az időbeliséget a zenében „két hang megszólalása közötti távolságként” határozta meg. Lásd Ezra Pound and Music. Th e Complete Cristicism, szerk. R. Murray Schafer, New Directions, New York, 1977, 85, 296.

176 Lásd Csikós Attila, Gyors, gyors, lassú, lassú, Tudatos Vásárló 2008/8., 44–45. Lásd még Igen 2008. október 18.

177 Turay, I. m., 109.

178 Bohár, Papp Tibor, 35.

179 Ingarden, I. m., 242.

maguk is képek, az ábra nevét és a rá vonatkozó szöveg referenciáját kétségbe vonó „sehol sincsen pipa” kijelentésnek ténylegesülései.¹⁸⁰ Ahogy természetes, hogy „egy pipát ábrázoló kép nem lehet maga a pipa”, csak egy pipa szimu-lakruma,¹⁸¹ ugyanúgy az objektív időt mérő óraszerkezetek képe sem lehet azonos a valóságos és a műben ábrázolt idővel. Az analógia mögött (annak „fog-ságában”) viszont ott van az önmagára utaló azonosság: ahogy Magritte-nél töretlenül folytatódik a festmény a modellben, ugyanúgy a Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékekben is „az egyik átfolyik a másikba”,¹⁸² az ábrázolt a va-lóságosba, hogy aztán az időmérést megkérdőjelező képi elemekkel újból le-bonthassa azt.

Tanulmányában Foucault felhívja a fi gyelmet a kép és a szöveg közti térre, a „senki földjére”, amelynek milliméternyi sávján a „megjelölés, megnevezés, leírás és osztályozás viszonyai” szövődnek. Szerinte csapda ez, hiszen kép és szöveg nem érhet egymásba, megszűnik a közös tér, az a hely, „ahol a szavak formát ölthetnének, és a képek a szavak birodalmába léphetnének”.¹⁸³ Papp Tibor művében a köznapi szerkezeteknek, ábráknak szintén nemcsak az a sze-repe, hogy az időt tagadják, hanem az is, hogy a szövegtesteket egymástól elszigeteljék. Az elszigetelés, azaz a szavak, szótagok, „szövegszeletek” egymás-hoz illesztése, képi megformálása a vizuális költészet egyik jellemző sajátos-sága. Még egy klasszikus költeményben is a verssorok, a különféle írásjelek, az izoláló eff ektusok elszigetelt egységeket jelölnek. Egy vizuális költemény-ben viszont már megnyújtott, hosszú fehér „szóközökök” választhatnak el egymástól szavakat, mondatszakaszokat, akárcsak az Elégia két személyhez vagy többhöz és a Vendégszövegek 1 című kötetekben is tapasztalhattuk már, de egy vastag vonal, egy kép, egy rajz, egy grafi kai alakzat is betöltheti ezt a funkciót. Az Egy kockadobás soha nem szünteti meg a véletlent című művében Stéphane Mallarmé is gyakran él az elszigetelés technikájával.¹⁸⁴ A Papp

Tibor-180 Michel Foucault, Ez nem pipa, ford. Mahler Zoltán, Athenaeum 1993, I/4., 143–145, 149.

181 Uo., 143, 160.

182 Uo., 160.

183 Uo., 148.

184 Papp–Prágai, I. m., 178. Izolációt jelent a műben a margóhasználat. A könyv összefűzé-sénél 4-4 cm-es margók futnak. Így a bal oldal szövegét a jobb oldaltól 8 cm választja el.

A másik elszigetelési mód a kinyitott oldal „bezárása”, izolálása: a mű közepén a bal oldal legfelső sora, illetve a jobb oldal alsó sorzárása egyaránt a com si szintagma, amely magá-ba zárja, elszigeteli a szövegegységet az előtte lévő és az utána következő szövegfolyamtól.

IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z IDŐHATÁROK FELOLDÁSA 107 106

zök”,¹⁷⁵ a tempó pedig csak technika, olyan, mint „valami óraszerkezet”, ami segít értelmezni a felfoghatatlant.¹⁷⁶ Papp Tibor a Műszerek, órák, jelzőkészü-lékek, lékekben az időbeli kötöttséget megkérdőjelezve a vizuális költemények időhatárok nélküli költészetét prezentálja. Ezeket a meditatív költészeti for-mákat ugyanis nem lehet s nem is szabad időben behatárolni. Az olvasói in terp retációban ez az alkotás így lehet egyfajta tiltakozás is az idő ellen, lázadás a kezdet és a vég behatárolása ellen, lázadás az idő mérése ellen.

S hogy milyen eszközökkel éri el mindezt a szerző? Az alanytól függet-lenül létező dolgok változásából, az anyagi események egymásutániságából adódó objektív folyamot, a fi zikai időt objektív módon mérjük: önkényesen kiválasztunk valamiféle változatlan sebességgel lefolyó, periodikus mozgást (például a Föld keringését a Nap körül, a Földnek a tengelye körüli forgását), s viszonyítási alapnak ezt a mozgást tekintjük.¹⁷⁷ A vizuális költeményben a napóra és az egyéb műszeres órák által mért, behatárolt, pontos, objektív időt viszont nemcsak a szöveg vég nélkülisége, meditatív ereje oldja fel, hanem a belső óraszerkezetek és fogaskerekek is relatíve időtlenné teszik. Az idő szét-esését jelzik a kérdőjeles vasúti szemaforok is, a ledöntött ajtó, a kimenőt kapott vers rajza, az első gőzmozdony magányos elszigeteltsége, a mondanivalót ku-tató keresztrejtvény, valamint „egy idegen tárgy irodalmi applikálása”,¹⁷⁸ s a vasúti menetrend mereven behatárolt időegységeinek verses-erotikus fel-oldása. A műben megjelenő tárgyak bár tartalmuk szerint „a reális tárgyias-ságok típusához” tartoznak, lényegük szerint viszont „létheteronóm” jellegűek, azaz tartalmukban a reális lét látszatát keltik, miközben a valóságos időnek csak analógiája „az ábrázolt kvázi-reális világhoz tartozó idő”.¹⁷⁹ Akárcsak a Foucault által elemzett Magritte-pipa: a művelet tárgyát, egy kalligramot (egy piparajz által a pipa képzetét) René Magritte titkon létrehozta, aztán gon-dosan le is bontotta: „ez nem pipa”. A szavak viszont „maguk is megrajzoltak”,

175 Ezra Pound szerint „úgy kell olvasni a költészetet, mint zenét, s nem úgy, mint szónok-latot”. S az időbeliséget a zenében „két hang megszólalása közötti távolságként” határozta meg. Lásd Ezra Pound and Music. Th e Complete Cristicism, szerk. R. Murray Schafer, New Directions, New York, 1977, 85, 296.

176 Lásd Csikós Attila, Gyors, gyors, lassú, lassú, Tudatos Vásárló 2008/8., 44–45. Lásd még Igen 2008. október 18.

177 Turay, I. m., 109.

178 Bohár, Papp Tibor, 35.

179 Ingarden, I. m., 242.

maguk is képek, az ábra nevét és a rá vonatkozó szöveg referenciáját kétségbe vonó „sehol sincsen pipa” kijelentésnek ténylegesülései.¹⁸⁰ Ahogy természetes, hogy „egy pipát ábrázoló kép nem lehet maga a pipa”, csak egy pipa szimu-lakruma,¹⁸¹ ugyanúgy az objektív időt mérő óraszerkezetek képe sem lehet azonos a valóságos és a műben ábrázolt idővel. Az analógia mögött (annak „fog-ságában”) viszont ott van az önmagára utaló azonosság: ahogy Magritte-nél töretlenül folytatódik a festmény a modellben, ugyanúgy a Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékekben is „az egyik átfolyik a másikba”,¹⁸² az ábrázolt a va-lóságosba, hogy aztán az időmérést megkérdőjelező képi elemekkel újból le-bonthassa azt.

Tanulmányában Foucault felhívja a fi gyelmet a kép és a szöveg közti térre, a „senki földjére”, amelynek milliméternyi sávján a „megjelölés, megnevezés, leírás és osztályozás viszonyai” szövődnek. Szerinte csapda ez, hiszen kép és szöveg nem érhet egymásba, megszűnik a közös tér, az a hely, „ahol a szavak formát ölthetnének, és a képek a szavak birodalmába léphetnének”.¹⁸³ Papp Tibor művében a köznapi szerkezeteknek, ábráknak szintén nemcsak az a sze-repe, hogy az időt tagadják, hanem az is, hogy a szövegtesteket egymástól elszigeteljék. Az elszigetelés, azaz a szavak, szótagok, „szövegszeletek” egymás-hoz illesztése, képi megformálása a vizuális költészet egyik jellemző sajátos-sága. Még egy klasszikus költeményben is a verssorok, a különféle írásjelek, az izoláló eff ektusok elszigetelt egységeket jelölnek. Egy vizuális költemény-ben viszont már megnyújtott, hosszú fehér „szóközökök” választhatnak el egymástól szavakat, mondatszakaszokat, akárcsak az Elégia két személyhez vagy többhöz és a Vendégszövegek 1 című kötetekben is tapasztalhattuk már, de egy vastag vonal, egy kép, egy rajz, egy grafi kai alakzat is betöltheti ezt a funkciót. Az Egy kockadobás soha nem szünteti meg a véletlent című művében Stéphane Mallarmé is gyakran él az elszigetelés technikájával.¹⁸⁴ A Papp

Tibor-180 Michel Foucault, Ez nem pipa, ford. Mahler Zoltán, Athenaeum 1993, I/4., 143–145, 149.

181 Uo., 143, 160.

182 Uo., 160.

183 Uo., 148.

184 Papp–Prágai, I. m., 178. Izolációt jelent a műben a margóhasználat. A könyv összefűzé-sénél 4-4 cm-es margók futnak. Így a bal oldal szövegét a jobb oldaltól 8 cm választja el.

A másik elszigetelési mód a kinyitott oldal „bezárása”, izolálása: a mű közepén a bal oldal legfelső sora, illetve a jobb oldal alsó sorzárása egyaránt a com si szintagma, amely magá-ba zárja, elszigeteli a szövegegységet az előtte lévő és az utána következő szövegfolyamtól.

IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z IDŐHATÁROK FELOLDÁSA 109 108

műben is az óra nagymutatója jelzi ugyan a folytatást, a szöveg lehetséges olvasási irányát, a teljes szerkezet viszont elválasztja, behatárolja a szöveg-egységeket, akárcsak a folytatásban felbukkanó különféle tárgyi alakzatok is.

A nyelvi jel és az ehhez kapcsolódó „tárgyi rekvizitum”¹⁸⁵ feszültségének megteremtésére vállalkozó alkotói attitűdöt már a mű bevezető része jelzi:

Papp Tibor a vizuális költemény „előszavában” a korábbi alkotói gyakorla-tot a jelenlegivel, az „újító szellemi szöveggel” összevetve fogalmazza meg művészi alapállását, s hozza létre a befogadói rekonstrukció lehetséges válto-zatait. A vendégszöveg-technika alkalmazásával, a szólamok összefűzésével teremti meg azt az új szemantikai látásmódot, amely segít értelmezni a létre-jött „szöveg-szigeteket”. A nyitott műről szóló Umberto Ecó-i gondolatot Jurij Lotman megállapításával és saját elméleti refl exióival kapcsolja egybe. Vagyis egy korábbi zárt rendszer értelmezői szigorát oldja fel: a francia társadalom-tudomány szinte minden ágát, így az irodalomtársadalom-tudományt is meghatározó strukturalizmus szigorú szabályrendszerét. Az alkotótól és a befogadótól elha-tárolt irodalmi műnek mint önálló, zárt objektumnak a vizsgálatát ugyanis Olaszországban Eco az olvasó szempontjaival egészítette ki, a tartui iskola ve-zető személyisége, Lotman pedig a társadalom és a kultúra szerepét építette be a strukturalista rendszerbe.¹⁸⁶ Papp Tibor viszont az idő térbelisítésével, az időhatárok feloldásával, új szólamok megjelenítésével, szövegek papírlapon túli írásával teszi nyitottá a struktúrát.

Már az előszóban is jól látható a sorok fölött vagy alatt egy másik

Már az előszóban is jól látható a sorok fölött vagy alatt egy másik

In document TESTET ÖLTÖTT SZAVAK (Pldal 103-115)