„Az avantgárd a kortárs alkotók rejtett lelkiismerete, fi gyelnek rá, gyakran elutasítják, de be nem vallottan is húzódnak-vonzódnak feléje.”
Papp Tibor161
„Nem úgy lettünk avantgárd elkötelezettségűek, hogy egy reggel fölkelve azt mondtuk, mostantól kezdve avantgárdok vagyunk; lépésről lépésre tapoga-tódzva haladtunk a később kialakult magatartásforma felé” − vallotta Papp Tibor egy előadás alkalmával.162 Vagyis mindennapi irodalmi gyakorlatuk fokozatosan alakította úgy a gondolkodásukat, hogy ráébredtek arra, ha jól csinálják, „igenis értelemmel telik meg a hangos vagy a látható anyag”.163
Papp Tibor első igazi találkozása az avantgárddal még Liège-ben történt:
1958-ban az Outremeuse-szigeten, a Meuse folyó partján látta meg Schöff er Miklós kibernetikus, nikkelezett fémalkotását, számára az első avantgárd-élményt jelentő szobrot. Az esztétikai-emocionális képzőművészeti hatás mellett az avantgárd első izgalmas elméleti megközelítését pedig a Georges Debatty festőművésszel, valamint Jacques Izoard-ral, Philippe Dôme-mal, André-Marcel d’Ansszal való beszélgetések jelentették.164
Majd egy újabb hatás, egy másik szoboralkotás következett. Rotterdam-ban, 1959 őszén. Megdöbbentő, lélekig ható élmény. Ossip Zadkine műve, A lerombolt város. Az üres világ. „Két kar feszül a végtelen ég felé, az ököllel el nem érhető magasság felé. […] Csuklóban megtört kezek. A két nyitott tenyér is az ég szemébe néz. A láthatáron kékesszürke gyűrű. A felhők – a szomszé-dos tenger okádta őket az égre – gomolyognak, jönnek-mennek, egymásra fordulnak, lomhán, mint a túlhízott állatok. Hideg, csípős levegő csapkodja a házak tűzfalát, az emberek arcát. Sószag. Tengerszag. Áporodott víz, döglött hal, gőzgép és dízelolaj szaga. Kitárt karok nyúlnak a magasba… Átkozódás?
Esdeklés? Mennyboltot repesztő káromkodás? Görcsbe rándulva
púposod-161 Papp–Prágai, I. m., 235.
162 Papp Tibor, A Magyar Műhely és az avantgárd, Magyar Műhely 151. (2009/2.), 3.
163 Papp–Prágai, I. m., 179.
164 Uo., 158.
Az avantgárd felé
„Az avantgárd a kortárs alkotók rejtett lelkiismerete, fi gyelnek rá, gyakran elutasítják, de be nem vallottan is húzódnak-vonzódnak feléje.”
Papp Tibor161
„Nem úgy lettünk avantgárd elkötelezettségűek, hogy egy reggel fölkelve azt mondtuk, mostantól kezdve avantgárdok vagyunk; lépésről lépésre tapoga-tódzva haladtunk a később kialakult magatartásforma felé” − vallotta Papp Tibor egy előadás alkalmával.162 Vagyis mindennapi irodalmi gyakorlatuk fokozatosan alakította úgy a gondolkodásukat, hogy ráébredtek arra, ha jól csinálják, „igenis értelemmel telik meg a hangos vagy a látható anyag”.163
Papp Tibor első igazi találkozása az avantgárddal még Liège-ben történt:
1958-ban az Outremeuse-szigeten, a Meuse folyó partján látta meg Schöff er Miklós kibernetikus, nikkelezett fémalkotását, számára az első avantgárd-élményt jelentő szobrot. Az esztétikai-emocionális képzőművészeti hatás mellett az avantgárd első izgalmas elméleti megközelítését pedig a Georges Debatty festőművésszel, valamint Jacques Izoard-ral, Philippe Dôme-mal, André-Marcel d’Ansszal való beszélgetések jelentették.164
Majd egy újabb hatás, egy másik szoboralkotás következett. Rotterdam-ban, 1959 őszén. Megdöbbentő, lélekig ható élmény. Ossip Zadkine műve, A lerombolt város. Az üres világ. „Két kar feszül a végtelen ég felé, az ököllel el nem érhető magasság felé. […] Csuklóban megtört kezek. A két nyitott tenyér is az ég szemébe néz. A láthatáron kékesszürke gyűrű. A felhők – a szomszé-dos tenger okádta őket az égre – gomolyognak, jönnek-mennek, egymásra fordulnak, lomhán, mint a túlhízott állatok. Hideg, csípős levegő csapkodja a házak tűzfalát, az emberek arcát. Sószag. Tengerszag. Áporodott víz, döglött hal, gőzgép és dízelolaj szaga. Kitárt karok nyúlnak a magasba… Átkozódás?
Esdeklés? Mennyboltot repesztő káromkodás? Görcsbe rándulva
púposod-161 Papp–Prágai, I. m., 235.
162 Papp Tibor, A Magyar Műhely és az avantgárd, Magyar Műhely 151. (2009/2.), 3.
163 Papp–Prágai, I. m., 179.
164 Uo., 158.
IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z AVANTGÁRD FELÉ 101 100
nak forgótól forgóig az izmok…”165 Papp Tibor Párizsban, 1961/62 telén hó-napokon keresztül Zadkine vendége lehetett: a képzőművész „diák-tanoncok-kal” szombat délutánonként látogatta a mester Assas utcai műtermét, ahová először Pátkai Ervin vitte el.
Azon a tavaszon, 1962. április 14-én pedig megjelenik az első Magyar Mű-hely-szám is. S az őket ért szidalmak (sőt rágalmak) során ráébrednek arra, hogy az avantgárd az, „ami másoknak nem tetszik” bennük.166 Azaz egy ma-gatartásforma. Megnyilvánulásaikban tehát nem a művek formai megjelenése volt a döntő, hanem – Papp vallomása szerint – „a szellemi ébresztgetés, a za-vart keltés begyepesedett irodalmi mezőinken, a kitörés ezer irányban, a viszo-nyítás elődeinkhez és kortársainkhoz, a mozgékonyság”. Nem azért, mert avantgárdok akartak lenni, hanem azért, mert nekik ez volt a természetes.167
Az új nemzedék tagjai is hasonlóan nyilatkoznak erről. Az avantgárd első-sorban nem irányzat, nem egy uralkodó stílus, hanem egyfajta magatartás,
„művészetfelfogás, sajátos, gyakran önromboló én-kivetítés” – mondja Szom-bathy Bálint. „Annak az ideának a megvalósítása, melynek értelmében a mű-vészet nem a kiválasztottak isteni adományként felfogható »szent« tevékeny-sége, hanem egy olyan átható permanens aktivizmus, amely belefolyik az emberi létcselekedetekbe, beleivódik a hétköznapi életbe, az egzisztenciális és társadalmi szférába.”168 A Fluxus képviselői is gyakran olyan alkotók voltak, akik a polgári foglalkozásukat igyekeztek összekötni a művészeti munkál-kodással. Papp Tibor és Nagy Pál ezért is tanulta ki a nyomdászmesterséget, s Szombathy Bálint is harminc esztendeig grafi kai szerkesztő volt. Kenyér-keresőként így ő is közel állt a művészethez.
„Már a korai avantgárd az élet és a művészet különválaszthatatlanságát hangsúlyozza – folytatja Szombathy Bálint –, és ez az elv a hatvanas–hetve-nes években még hangsúlyosabban van jelen, mint korábban bármikor,
nem-165 Papp Tibor, Beszélgetés Ossip Zadkine-nal = Uő., Avantgárd szemmel Zadkine-tól Záborszkyig, Magyar Műhely, Budapest, 2009, 21.
166 Papp–Prágai, I. m., 175–176.
167 Papp, A Magyar Műhely és az avantgárd, 3.
168 Élet és művészet egysége, Kelemen Erzsébet beszélgetése Szombathy Bálinttal, Napút 2010. áp-rilis, 70–71. A Magyar Műhely strukturalista-különszámával (27. szám, 1968) kerül előtér-be a magatartásforma fogalma. A szerkesztők ugyanis a következőket írják a előtér-bevezetőelőtér-ben:
„reméljük, hogy szerény próbálkozásunkkal további vitára, ellentmondásra, alkotó munkára ingerlünk”.
ze dékek ars poeticáját, művészetfi lozófi áját és életvitelét határozva meg. Életre szóló program, melyet nem ingatnak meg a sűrűn váltakozó stílusirányzatok, hiszen sokkal több annál, mint hogy leszűkíthető lenne a művészet fogalom-körére.” S mindez már nemcsak azt jelenti, hogy melyik kiállításra vagy kon-certre mennek el, hanem arról is szól, hogyan öltözködnek, viselkednek, mit olvasnak és mit nem, milyen az erkölcsi felfogásuk és magatartásuk.
Az avantgárd ma is az élő nyelv, az élő irodalom meghatározó része, ahogy G. Komoróczy Emőke is írja: immár egy évszázada virulens, „s még most is vannak erőtartalékai a megújuláshoz”.169 Hiszen – ahogy a mottó is jelzi – az alkotók akaratlanul is „húzódnak-vonzódnak feléje”. Ezt a vonzerőt érezte meg Papp Tibor Liège-ben, majd Párizsban. S a hatás, a megtalált avantgárd nyelv vizuális költeménnyé formálódása, az egészen új, sajátos „hang” 1972-től meg is jelenik az életművében. Ezek az alkotások pedig „kihívást jelentenek”
a könyvkultúra, a magyar irodalmi gondolkodás számára is. A képversek közlésénél ugyanis „a technikai eszközök humanizált használatára” adnak példát. Arra, hogy az új médiumokkal a „könyv ősi dimenzióit” is életre le-het hívni. Papp Tibor tehát nem csupán műközlésben gondolkodik, hanem könyvben is, „megkomponált irodalmi tárgyban”.170
169 G. Komoróczy Emőke, A nyolcvanas évek (neo)avantgárdja irodalomtörténeti vetületben (Előz ményei, szerves kapcsolata a XX. századon végigvonuló avantgárddal), Magyar Műhely 150. (2009/1.), 23.
170 Szkárosi Endre, Változatok látványra és szövegre, Kortárs 1986/2., 105.
IV. ÚJ NYELV ÉS MAGATARTÁSFORMA A Z AVANTGÁRD FELÉ 101 100
nak forgótól forgóig az izmok…”165 Papp Tibor Párizsban, 1961/62 telén hó-napokon keresztül Zadkine vendége lehetett: a képzőművész „diák-tanoncok-kal” szombat délutánonként látogatta a mester Assas utcai műtermét, ahová először Pátkai Ervin vitte el.
Azon a tavaszon, 1962. április 14-én pedig megjelenik az első Magyar Mű-hely-szám is. S az őket ért szidalmak (sőt rágalmak) során ráébrednek arra, hogy az avantgárd az, „ami másoknak nem tetszik” bennük.166 Azaz egy ma-gatartásforma. Megnyilvánulásaikban tehát nem a művek formai megjelenése volt a döntő, hanem – Papp vallomása szerint – „a szellemi ébresztgetés, a za-vart keltés begyepesedett irodalmi mezőinken, a kitörés ezer irányban, a viszo-nyítás elődeinkhez és kortársainkhoz, a mozgékonyság”. Nem azért, mert avantgárdok akartak lenni, hanem azért, mert nekik ez volt a természetes.167
Az új nemzedék tagjai is hasonlóan nyilatkoznak erről. Az avantgárd első-sorban nem irányzat, nem egy uralkodó stílus, hanem egyfajta magatartás,
„művészetfelfogás, sajátos, gyakran önromboló én-kivetítés” – mondja Szom-bathy Bálint. „Annak az ideának a megvalósítása, melynek értelmében a mű-vészet nem a kiválasztottak isteni adományként felfogható »szent« tevékeny-sége, hanem egy olyan átható permanens aktivizmus, amely belefolyik az emberi létcselekedetekbe, beleivódik a hétköznapi életbe, az egzisztenciális és társadalmi szférába.”168 A Fluxus képviselői is gyakran olyan alkotók voltak, akik a polgári foglalkozásukat igyekeztek összekötni a művészeti munkál-kodással. Papp Tibor és Nagy Pál ezért is tanulta ki a nyomdászmesterséget, s Szombathy Bálint is harminc esztendeig grafi kai szerkesztő volt. Kenyér-keresőként így ő is közel állt a művészethez.
„Már a korai avantgárd az élet és a művészet különválaszthatatlanságát hangsúlyozza – folytatja Szombathy Bálint –, és ez az elv a hatvanas–hetve-nes években még hangsúlyosabban van jelen, mint korábban bármikor,
nem-165 Papp Tibor, Beszélgetés Ossip Zadkine-nal = Uő., Avantgárd szemmel Zadkine-tól Záborszkyig, Magyar Műhely, Budapest, 2009, 21.
166 Papp–Prágai, I. m., 175–176.
167 Papp, A Magyar Műhely és az avantgárd, 3.
168 Élet és művészet egysége, Kelemen Erzsébet beszélgetése Szombathy Bálinttal, Napút 2010. áp-rilis, 70–71. A Magyar Műhely strukturalista-különszámával (27. szám, 1968) kerül előtér-be a magatartásforma fogalma. A szerkesztők ugyanis a következőket írják a előtér-bevezetőelőtér-ben:
„reméljük, hogy szerény próbálkozásunkkal további vitára, ellentmondásra, alkotó munkára ingerlünk”.
ze dékek ars poeticáját, művészetfi lozófi áját és életvitelét határozva meg. Életre szóló program, melyet nem ingatnak meg a sűrűn váltakozó stílusirányzatok, hiszen sokkal több annál, mint hogy leszűkíthető lenne a művészet fogalom-körére.” S mindez már nemcsak azt jelenti, hogy melyik kiállításra vagy kon-certre mennek el, hanem arról is szól, hogyan öltözködnek, viselkednek, mit olvasnak és mit nem, milyen az erkölcsi felfogásuk és magatartásuk.
Az avantgárd ma is az élő nyelv, az élő irodalom meghatározó része, ahogy G. Komoróczy Emőke is írja: immár egy évszázada virulens, „s még most is vannak erőtartalékai a megújuláshoz”.169 Hiszen – ahogy a mottó is jelzi – az alkotók akaratlanul is „húzódnak-vonzódnak feléje”. Ezt a vonzerőt érezte meg Papp Tibor Liège-ben, majd Párizsban. S a hatás, a megtalált avantgárd nyelv vizuális költeménnyé formálódása, az egészen új, sajátos „hang” 1972-től meg is jelenik az életművében. Ezek az alkotások pedig „kihívást jelentenek”
a könyvkultúra, a magyar irodalmi gondolkodás számára is. A képversek közlésénél ugyanis „a technikai eszközök humanizált használatára” adnak példát. Arra, hogy az új médiumokkal a „könyv ősi dimenzióit” is életre le-het hívni. Papp Tibor tehát nem csupán műközlésben gondolkodik, hanem könyvben is, „megkomponált irodalmi tárgyban”.170
169 G. Komoróczy Emőke, A nyolcvanas évek (neo)avantgárdja irodalomtörténeti vetületben (Előz ményei, szerves kapcsolata a XX. századon végigvonuló avantgárddal), Magyar Műhely 150. (2009/1.), 23.
170 Szkárosi Endre, Változatok látványra és szövegre, Kortárs 1986/2., 105.