IV.5. Az Il Tesoretto forrásai 1. Áttekintés
IV.5.6. Jean de Meun és a Rózsaregény hatása
Az Il Tesoretto pontos keletkezési idejét nem ismerjük (az ezzel kapcsolatos vitákról lásd:
IV.2. fejezet), ezért azt a kérdést, hogy ismerte-e Latini Jean de Meun művét és hatott-e rá, nem lehet megnyugtatóan eldönteni.281
Ha az allegorikus-didaktikus költemény valóban a franciaországi száműzetés után keletkezett, akkor Latini átvehetett a Rózsaregény folytatásából is motívumokat. Mivel ezekre konkrét, szövegszerű bizonyíték nincs, csak néhány, főleg a tartalomra vonatkozó megfontolandó problémát szeretnék megfogalmazni, valamint utalni arra, milyen módon rokoníthatók a Jeun de Meun-i szövegrész allegorikus szöveggenerációs technikái és narratív szerkezete az Il Tesoretto egyes elemeivel.
A Guillaume de Lorris által írt első rész egyszerre utal az ovidiusi Ars amatoriára, a középkori traktátusirodalom, valamint az udvari költészet hagyományára. Története a 11–12. században kialakult, a trubadúrköltészetet is meghatározó lovagi–udvari gondolkodásmódra és magatartásformára, valamint az udvari szerelem koncepciójára
281 Jauss – mivel az Il Tesoretto keletkezési idejét a franciaországi száműzetés éveire (1260 és 1266 között) teszi – ezzel a kérdéssel nem is foglalkozott, s emiatt az ő következtetéseiből kiinduló kutatók sem szenteltek figyelmet ennek a feltevésnek. Rossi tanulmányában ír néhány ilyen jellemzőről, bár ő megkérdőjelezi, hogy a Rózsaregény kapcsán két szerzőről és két, egymástól jól elkülöníthető részről beszélhetünk, így elemzése a fent vázolt kérdés vonatkozásában nem releváns. Vö. Rossi, Messer Burnetto e la ’Rose’, pp. 119-145.
86
épül. A mű vezérfonala a keresés motívuma, az olvasó pedig Ámor tanácsain keresztül a tiszta szívű szerelmes érzelmi nevelődését kísérheti figyelemmel. Így válik az allegorikus költemény egyfajta udvari erkölcsi kódexszé. Mivel a fin’amor célja nem a beteljesülés, hiszen olyan érzés, amely a vágyból fakadó folyamatos feszültségből táplálkozik, a Rózsaregény első részének befejezetlensége akár formai-tartalmi egységének következménye is lehet.282
Jean de Meun alakjai (Értelemtől Őrszellemig) ellentétes válaszokat „adnak”
Guillaume de Lorris Ámorának szavaira. A különböző allegorikus alakok teljesen eltérő világnézettel rendelkeznek, egy dologban azonban egyetértenek, tudniillik abban, hogy férfi és nő között a viszonzott szerelmi kapcsolat boldogsága nem létezik. Jeun de Meun verssoraiban ezen allegorikus alakokat világosan tagolt rendszerben látjuk, s a Guillaume de Lorris-i előzményekhez képest kiteljesednek, jóval nagyobb szerepet, markánsabb ábrázolást kapnak. Így válnak mindinkább a narráció hordozóivá. Ezzel egyidőben mondanivalójuk is univerzálisabb lesz, az általuk megfogalmazottak tulajdonképpen a szerző útmutatásai az olvasó számára.283 Például Értelem szerint a mértéktartó és méltóságteljes életre törekvő ember számára a szerelem viharai nagy veszélyt jelentenek, hiszen a szerencse és a világi hívságok hajszolására csábítja őket. Erre a problémára a tudomány nagyságát, az igazság szeretetét, a sztoikusok nyugalmát kínálja alternatívaként. Hasonló gondolatmenetet találunk az Il Tesorettóban is, amikor a La Penetenza–epizódban Latini bűnbánatot gyakorol és ezzel utazásának, keresésének új irányt ad (vö. a IV.5.7. és a IV.6.4.4. alfejezet fejtegetéseivel).
Míg Guillaume de Lorris-t csak a szerelem érdekelte, a Rózsaregény második részében a filozófiai és politikai jellegű fejtegetések dominálnak. Értelem, Barát, Hamis Kép és Természet hosszas elmélkedései által Jean de Meun igen impozáns ismeretanyagot halmoz fel és zsúfol be a történetbe. Ezzel eléri, hogy a korszak (és az elődök) gondolkodóit olyannyira foglalkoztató problémákat (mint például az idő, az örökkévalóság, a gazdagság, az eleve elrendelés, vagy a férfi-nő közötti kapcsolat) az olvasó számára is érthető és feldolgozható módon taglalja, főleg azok gyakorlati oldalára reflektálva. Mindezen alapvetések Latini költeményének is a sajátjai, az általa megfogalmazott célok eredői (vö. a IV. fejezet vonatkozó részeivel).
282 Vö. Ferretti gondolataival: FERRETTI, M., Il ˮRoman de la Rose”, in Il Medioevo 9: Basso Medioevo, a cura di ECO, U., Milano, Motta, 2009. p. 241.
283 Vö. DE LORRIS, G., – DE MEUN, J., Rózsaregény, ford. RAJNAVÖLGYI, G., Budapest, Eötvös Kiadó, 2008. Szabics, Előszó, p. 7.
87
Hasonlóságok mutatkoznak a nemesség kérdésének tárgyalásakor is. A pogány antikvitás és a kereszténység számára a nemesség filozófiai szempontból az a személyes erény (vagy teljesítmény) által elért kiválóság, amit rendre szembeállítottak a születési (tehát az öröklött vagyonon és tekintélyen alapuló) kiváltságokkal. A Rózsaregényben Természet a csillagászati kérdések tárgyalása kapcsán tér ki a nemesség jelentésére.
Megtudhatjuk, hogy hatalmi állásától függetlenül mindenki egyenlőnek születik.284 Nemessé valakit csak erénye, hitvánnyá pedig csak bűnei tesznek. A születési nemesség tehát értéktelen, ha nem jár együtt a szív jóságával és bátorsággal. Sőt, senki sem méltó a dicséretre mások (jelen esetben ősei) erényei miatt. Erre a kérdésre Természet alakja még egyszer visszatér s a nemesség két jelentését használja: Isten adta értelme és természetes szabadsága miatt minden ember egyaránt nemes, az ettől eltérő, „újfajta” nemességet pedig az arra alkalmas személyek csak egyéni képességeik révén szerezhetnek.285 Ezen képességek közül is a bátorságot, vitézséget és főként a műveltséget emeli ki a Rózsaregény. Az Il Tesoretto is foglalkozik a nemesség problematikájával, és bizonyos szempontból Jean de Meunhöz hasonlóan vélekedik róla. Előzékenység alakján keresztül (az Erény birodalma epizódban) hosszan ír a két típusú nemességről. Elítéli azokat a nemeseket, akik azt hiszik, hogy önmagában csak a származás értékes emberré teszi őket (1715-1724. sor), mert az ő nézőpontjából azok a nemes emberek, akik a születési előjogaiktól függetlenül is tisztességesen viselkednek, és jó cselekedeteket visznek véghez. Ha ez a kiváltság és tisztes viselkedés kéz a kézben jár, az teszi teljessé a nemességet.
Talán nem is a születési nemesség létének említése, vagy a hangsúlyozott egyéni kiválóság tárgyalása lehet érdekes számunkra, hanem a műveltséggel foglalkozó verssorok üzenete: Jean de Meunnek a létező nemesség eltörlése helyett az a célja, hogy a született nemeseket tanítsa. Latini szerint azonban változnak az idők, s a korszak politikai környezete átalakulóban van, ezért hisz abban, hogy a nemesi, lovagi és a köztársasági, városi elemeknek keveredniük és hatniuk kell egymásra. Ennek kapcsán fogalmazza meg szerzői szándékát, amely szintén didaktikai jellegű: az Il Tesoretto olyan viselkedési kódexet kínál, amely már a nem nemesek számára is elérhető és követhető.
Ugyanis a nem nemesek is tudnak nemesen viselkedni, s így a városköztársaság hasznára válni, a közjóért munkálkodni (vö. IV.6.4.2.1. alfejezet).
284 Rózsaregény, 18599–18605. sor.
285 Rózsaregény, 18873–18886., majd 18975–18988. sor.
88
A tartalmi hasonlóságokon túl azonban fontos különbség, hogy ha Latini a Jeun de Meun-i folytatásból merít is, akkor is az e szerző által olyannyira kedvelt terjedelmes doktrinális excursusokat teljesen elhagyja. Az Il Tesoretto verssoraiban folyamatosan váltogatja az elbeszélés módjait, ezzel elkerülve egyes leíró és érvelő részek aránytalanságát, egyhangúságát (vö. a következő alfejezet következtetéseivel).