IV.6. Az Il Tesoretto felépítése, szerkezete
IV.6.3. A három kerettörténet kérdése
Jauss, Bolton Holloway és Ciccuto többször is hangsúlyozzák az Il Tesoretto szerkezeti elemeinek jelentőségét, Latininek az általa összegyűjtött és közvetíteni kívánt tudásásanyag gondos elrendezésére való törekvését.324 Bár a kéziratokban és a szövegkiadásokban a költemény nincs fejezetekre tagolva, különböző egységeket - részeket lehet benne elkülöníteni. Úgy vélem az Il Tesoretto mondanivalója és értéke pontosan ezekben a kompozíciós elemekben mutatkozik meg, így érdemes közelebbről is megvizsgálni, hogyan válnak bizonyos szöveghelyek a történet kulcspontjaivá.
Az utazó-főszereplő útja során három birodalomba nyer bebocsáttatást: a Természet, az Erény és a Szerelem istenének királyságába juthat be. Valójában ezekben
323 Segre, La prosa del Duecento, p. 53.
324 Vö. a már hivatkozott műveiknél.
113
az epizódokban történik a költemény didaktikai céljának beteljesítése: a megszemélyesített alakok (Természet, Erény és leányai) tanításain, a lovag oktatásán, majd Ovidius útmutatásán keresztül közvetíti Latini a tudást olvasói felé. Ezek az epizódok egyben mérföldkövek, amelyeket bejárva az utazó közvetítésével valójában az olvasó nevelése, formálása történik meg.
Ezeket a „mérföldköveket” rövid közjátékok kötik össze. Úgy vélem, hogy hat ilyen összekötő mozzanatot lehet kimutatni a szövegből. Ezek mindig előkészítik, bevezetik a következő epizódot, vagy éppen ellenkezőleg, lezárják, összegzik az adott történetet és annak tanulságait. Ezek az összekötő szövegek „tartják mozgásban” az utazó-főszereplőt és lendítik tovább a poéma narratíváját.
(1) Az első fontos mozzanat, amikor ser Brunetto elér Roncesvalles völgyébe és tudomást szerez a montaperti csata kimeneteléről és az azt követő szerencsétlen eseményekről.
Nagy kétségbeesésében ekkor elhagyja az egyenes, járt utat, és egy sötét erdőbe jut (186-190. sor).
(2) A második összekötő rész, amikor elhagyja a Természet birodalmát, de előtte még isteni vezetője búcsúszavaival visszatereli a helyes útra.
guarda che ’l gran cammino non torni esta semmana;
ma questa selva piana, che tu vedi a sinestra cavalcherai a destra.
nézd, a nagy útra
ezen a héten már nem térsz vissza, de ezen az erdős síkságon keresztül, amelyet itt balodon látsz
lovagolsz majd el jobbra.
Il Tesoretto, 1134-1138. sor
(3) A harmadik esemény, amikor innen először jobbra vezet az útja, közel egy erdőhöz, amely azonban már ellentétes eseményeket vetít előre, mint az előző vad, sűrű, sötét erdő.
A Természet külön felhívja az utazó figyelmét, hogy ennek az utazásnak különösen nagy nehézségei lesznek (bár nem tűnik nagy nehézségnek – 1139. sor). Majd figyelmezteti a változékony, bizonytalan Szerencsére (nincsen biztos, ti. kikövezett útja – 1151. sor) és egyfajta amulettet ad neki (ezen a nehéz úton, / te, vidd ezt a jelvényt – 1162-1163. sor), hogy segítsen átvészelni a nehézségeket, amelyek várnak rá. Azután rátér egy szűk ösvényre (1184. sor), majd itt is eltéved, s egy olyan kihalt helyre ér, ahol még ösvények
114
sincsenek. A harmadik napon azonban – szinte véletlenül –, egy sötét völgyön keresztül eléri az Erény birodalmát.
(4) A negyedik pont, amely elvisz a Szerelem birodalmába. Az úton ismét jobbra tér, (2182. sor), ez átvezeti egy virágzó, májusi tájon, amely ismét éles ellentétben áll azzal a kietlen tájjal („barbár, vad vidék” – 1192. sor), amely az Erény birodalma előtt várta.
(5) Az ötödik kulcsjelenet, amikor elmenekül a Szerelem birodalmából. Olyan ez, mintha csak most találta volna meg a helyes utat Ovidius útmutatásainak köszönhetően.
Ma Ovidio per arte mi diede maestria, sì ch’io trovai la via com’ io mi trafugai:
De Ovidius mesteri módon útmutatást adott nekem, így megtaláltam az utat amiről letértem:
Il Tesoretto, 2390-2393. sor
Ez a most megtalált út – az eddigiektől eltérően - egy valós tájon át vezet, Montpelllier felé („így átkeltem a hegyeken” – 2394. sor, „beértem Montpellier-be” – 2541. sor).
(6) Az utolsó ilyen átkötő epizód, amikor önvallomása után (La Penetenza) Latini újra útnak indul, ismét egy erdős részre ér, de lovagol tovább (2893. sortól) és ez alkalommal elér egyenesen az Olümposz hegyéhez (2898–2899. sor).
A Latini előtti irodalmi hagyománytól eltérően az Il Tesoretto allegorikus utazásának nincsenek előre meghatározott állomásai, ezeknek a megállóknak nincsen előre meghatározott, pontos sorrendje, és nem mutatható ki közöttük semmilyen hierarchikus viszony. Szó sincs arról, hogy az utazónak egyre nehezebb akadályokat kell leküzdenie, egyre több próbatételt kell kiállnia, vagy egyre bonyolultabb összefüggéseket átlátva valamilyen előre meghatározott célt elérnie. Egyik birodalom sem jelentősebb a másiknál, egyik tárgyalt téma sem élvez prioritást (bár ezzel kapcsolatban lásd néhány érdekes felvetést: IV.6.4.2. és IV. 6.4.2.1. fejezet), és nincs arról szó, hogy a főszereplő egyre
„feljebb és feljebb jutva”, végcéljához érve megszerezhetné az áhított, vágyott dolgot, amely miatt elindult és amely az egész utazását mozgatta.
115
Talán ebben a szerkezeti elrendezésben ragadható meg a leginkább a Guillaume de Lorris-i Rózsaregénytől való eltávolodása Latininek: a Rózsaregényben a főhős egy szép májusi reggelen egy fallal körülvett kertre lel, és itt, ebben a zárt térben, a Gyönyör varázslatos szépségű birodalmában kibontakozó kaland szenvedő hőse lesz, akinek hosszú, nehézségekkel és akadályokkal teli úton, fejlődési folyamaton kell átmennie, mielőtt megközelíthetné, s végül leszakíthatná az áhított Rózsát. Az ő útja egyértelmű, előre kijelölt, még csak véletlenül sem esetleges, ráadásul minden egyes állomásnak nagy jelentősége van (gondoljunk csak a folyók, a fal, a kapu, a kert, Narcissus-forrásának, vagy a sövénynek a hangsúlyos szerepére), mind a lovagi-udvari gondolkodásmódba, mind az udvari szerelembe való beavatás szempontjából.325 Ezzel szemben azonban Latini útja nem folytonos és nincs egy jól meghatározott végcélja sem.
Úgy gondolom, hogy az Il Tesorettóban bemutatott utazásnak a három fő epizód, a Természet, az Erény és a Szerelem birodalma ad keretet, a fent bemutatott átkötő részek pedig az egyik birodalomból a másikba való átjutást vázolják fel. Pontosan emiatt, az allegorikus utazás és a közvetíteni kívánt ismeretek lényege ebben a három kerettörténetben fogható meg, és nem szemlélhetjük azt a költeményt, mint önmagában szerves egészt kezelve, hiszen az egyes megállók között nincsenek kapcsolódási elemek, illetve nincs jelen egy felsőbb szervező erő sem, amely előre kijelölné a főhősnek a bejárandó útvonalat.
Ráadásul ezt az utat a főszereplő, mastro Burnetto egyedül teszi meg. A vergiliusi vagy keresztényi hagyománytól eltérően a „másik” világban tett utazása során nincs vezetője, kísérője, míg más irodalmi alkotásokban egy angyal vagy egy szent segíti, vezeti a vándort, addig itt ő egyedül jut el egyik helyről a másikra.326 Először a Természet tűnik majd fel előtte, aki ugyan megosztja vele a saját szerepének lényegét és beszél a világban uralkodó rend elemeiről, de nem válik mesterévé, gyámolítójává. Ellátja tanácsokkal és intelmekkel, de nem tart vele az utazása további részeiben. Aztán az elbeszélés egy bizonyos pontján, az Erény birodalmában megjelenik egy jó lovag („un bel cavalero” – 1367. sor), akit a négy lovagi erény okít és lát el iránymutatással. Latini csak figyelmesen hallgatja, ahogyan a lovagot bevezetik a lovagi etika rejtelmeibe, de
325 Vö. SZABICS, I. Trubadúrok és trouvère-ek: az udvari szerelem költészete, Budapest, Eötvös József Könyvkiadó, 1998.
326 Bár van erre ellenpélda is, lásd például Marie de France Espurgatoire de saint Patrice című munkájában, mutat rá Scherillo, Alcuni capitoli della biografia di Dante, p. 192.
116
végig csak külső szemlélő a jelenetben, és megszólítani még csak nem is meri az alakokat.
Így sem ők, sem a titokzatos lovag nem töltheti be a szellemi vezető szerepét. Ovidius („Ovidio maggiore” – 2359. sor)327 megmutatja neki az utat, amely kivezeti a Szerelem birodalmából, de bővebb útmutatással nem szolgál, nem bocsátkozik hosszas magyarázatokba. Végül az Olümposz-hegyén Ptolemaioszhoz fordul („fu Tolomeo chiamato” – 2932. sor), hogy mutassa be neki a négy elemet és magyarázza el azok lényegét és hatásait. Itt azonban a költemény félbeszakad.
Azonban az egy téves út, ha ezeket a figurákat olyan dantei kísérőkhöz hasonlítjuk, mint Vergilius, Beatrice, vagy Szent Bernát. Jauss szerint ez is csak azt mutatja, hogy elvi hiba, ha egy későbbi mű alapján próbálunk egy korábban keletkezett szöveget elemezni.328 Ezek az alakok nem kísérik Latinit, csupán az út állomásait jelenítik meg. Hozzájuk fordul az utazó, hogy tanítsák. Hogy meghallgathassa a Természetet, a négy lovagi erényt, Ovidiust vagy Ptolemaiosz tanításait, az utazás minden alkalommal félbeszakad, és amikor az utazó újra nekiindul, elhagyja mesterét, így újra és újra egyedül kell megtalálnia az útját.