Mint az a kritikatörténeti áttekintésből (Brunetto Latini politikai elképzeléseivel foglalkozó munkák – vö. I. fejezet) kiderült, és remélhetőleg majd a munkásságát tárgyaló fejezetekből bizonyítást nyer, Latini határozott elképzelésekkel rendelkezett szeretett városának, Firenzének, és a városállam intézményeinek hatékony működéséről. Ezzel egyidőben pontosan megrajzolta, milyennek kell lennie és mik a fő feladatai a városért tenni akaró, politikailag is aktív városi polgárnak. Így jelenik meg az „ethos pedagogico”:
célközönsége a művelt ember, az egyén, aki ismereteket szerez, aki megszerzett tudását városa érdekében kamatoztatja, és aki személyes felelősséget érez a társadalom iránt, amelyhez tartozik és amelynek jólétért és jóllétéért született (vö. IV. fejezet).
Latini életművéből egyértelműen kiolvasható, hogy az ókori Róma történetét mindig is köztársasági színezetben szemlélte. A köztársaság formájának és rendjének megőrzése, amiért Cicero síkra szállt Catilina, majd Caesar ellen, számára nem csupán ideológiai kérdés, hanem az ő szemében ez volt (lett volna) Róma nagyságának és túlélésének kulcsa. Ennek a gondolatnak a La Rettoricában és a Pro Marcellóban is világos a kifejtése.138 Latini alakja jól illeszkedik abba az egészen a humanizmusig húzódó etikai-kulturális-ideológiai vonulatba, amelynek kulcsfogalmai a „civile” és a
„repubblicano”.139 Ebből a szempontból Latini egyfajta előfutára, első megvalósítója ezeknek a késő Tre- és a Quattrocentóban nagy szerephez jutó humanista értékeknek.140 Ez az új innovatív etikai-politikai ideológia nála tűnik fel először jól definiált és koherens formában. Contini nyomán azt is megfogalmazhatjuk, hogy a Trésor egy jövőbeli
137 Ezt a sírfeliratot említi Peter Armour: Armour, Brunetto, the stoic pessimist, p. 18.
138 Vö. Mabboux-Sutton, Être auteur aux côtés de l’auctoritas. Brunet Latin, Cicéron et la Commune, pp.
287-325.
139 Vö. Tanturli, Continuità dell’umanesimo civile da Brunetto Latini a Leonardo Bruni, pp. 735-780., valamint Fenzi, Brunetto Latini, ovvero il fondamento politico dell’arte della parola e il potere dell’intellettuale, pp. 323-369.
140 Lásd fent, a Coluccio Salutatira és Poggio Bracciolinire történő hivatkozásnál.
29
politikus oktatásának alapvető kézikönyre.141 Sőt, a retorikának a politikai meggyőzésben játszott központi szerepe talán Latininél körvonalazódott először. A Trésor tulajdonképpen ennek a felfedezésnek a gyakorlati megvalósítása enciklopedikus formában.142
Az Il Tesoretto elemzésekor (lásd: IV. fejezet) majd részletesen tárgyalásra kerülnek Latini fent említett elképzelései, de pár gondolatot érdemes már itt előrebocsátani. Ahogyan az Il Tesoretto Firenzével foglalkozó soraiból is kitűnik, Latiniben ott munkált folyamatosan a belső béke, a megegyezés igénye, pont ő maga az, aki megjövendöli, hogy a városra szomorú jövő vár, ha a pártok miatti megosztottság továbbra is szétszabdalja. Itt jelenti ki azt is, hogy minden erényes férfiú a születésétől fogva, azaz természetétől fogva arra van rendelve, hogy a városköztársaság embere, polgára legyen (167-179. sor).
A városállam vagy köztársasági felépítésű, azaz demokratikus, vagy egy személy áll az élén és vezeti, ekkor minden hatalom az ő kezében összpontosul. Latini szerint viszont – ha a fenti okfejtést követjük – az egyetlen valódi, természetből fakadó kormányzási mód akkor valósul meg, ha a városállam köztársasági formában működik.
Ha az ember városi polgárnak születik, akkor a város az ő társadalmi létezésének a helye.
Így a város ügyei egyben az ő saját ügyei, elrendezendő dolgai is. A Trésor egyik legfontosabb fejezete is a politikáról szól. Semmiféle városállamon túli vagy feletti hatalmi formáról nem értekezik benne, valószínűleg azokat egyértelműen elutasítja.
Latini meg van győződve a városköztársaság tanácsának hatékonyságáról, sőt súlyosabb, meghatározó döntéseket igénylő esetekben annak kibővítését javasolja. Így az ő olvasatában bármilyen hatalomgyakorlási forma jobb lehet, mint a végrehajtó hatalomnak kevés kézben való koncentrálódása.143 Fontos azonban megjegyezni, hogy ezeken a megállapításokon Latini nem lép túl, azaz a továbbiakban nem beszél más kormányzati formákról, például feltűnően hallgat a korszak legfontosabb és legtöbb konfliktust generáló teoretikus-politikai problémájáról, a pápaság és a császárság ellentétéről, vagy a különböző királyságok és a császárság kapcsolatáról.
Ez azért is tűnhet különösnek, mert a száműzetés éveiben Latini közvetlen benyomásokat szerezhetett két, egymástól és Firenzétől is oly különböző államformáról.
141 Vö. Contini, Poeti del Duecento, p. 172.
142 Vö. BELTRAMI, P., Appunti su vicende del Trésor: composizione, letture, riscritture, in L’enciclopedismo medievale, a cura di PICONE, M., Ravenna, Longo, 1994, pp. 318-321.
143 Vö. BELTRAMI, P., Tre schede sul Tresor, in Annali della Scuola Normale Superiore di Pisa, serie III, 23., 1993. pp. 133-150.
30
A hispániai tartózkodása (valószínűleg Sevilla vagy Toledo városában) nem tartott sok ideig, mivel arról vannak feljegyzéseink, hogy 1260 februárjában még Firenzében tartózkodott, tehát feltehetően 1260 tavaszától 1260 őszéig teljesítette követi feladatait.
Erről a spanyol időszakról szinte semmit sem tudunk, kivéve, amit az Il Tesorettóban ő maga mond el róla (vö. IV.6. fejezet), ahogyan nem tudunk a spanyol irodalom Latinire gyakorolt hatásáról, sem az országban, és az országról szerzett ismereteiről.144
Feltételezzük, hogy az arisztotelészi etika és politika ismerete a görög-arab hagyománnyal való közvetlen kapcsolatból fakad, amely viszont a spanyol udvarban érhette Latinit. Valószínűleg Latini Spanyolországban ismerte meg azokat az alapvető munkákat, amelyeknek mélyebb megismerésére és átgondolására majd később Franciaországban volt ideje és módja. X. Alfonz király kulturális „missziójának”
általában két korszakát szokás megkülönböztetni: az első időszak központja a toledói iskola, ahol királyi megrendelésre készülnek a fordítások. Majd egy olyan hatalmi harcokkal és politikai csatározásokkal terhes időszak következik, amelynek problémái távol tartják a spanyol uralkodót a kulturális ügyek intézésétől. Ne feledjük, hogy Latini pont ebben az időben érkezett Spanyolországba, követi megbízását teljesítve. A második periódus majd Sevilla városához köthető, ekkorra azonban már elhagyja a spanyol területeket. Az a X. Alfonz király által bevezetett újítás, hogy görög, illetve arab nyelvű munkák latinra való fordítását a háttérbe szorítva a szövegek közvetlenül a nép által beszélt, vulgáris nyelvre való átültetését szorgalmazza, azonban nagy hatást gyakorolhatott Latinire ebben a rövid ott töltött időben is. Ahogyan majd látni fogjuk, Latini műveinek egyértelmű sajátosságai közé tartozik, hogy előtérbe kerül a népnyelv funkciója. Az etikai-politikai jellegű értekezésekben háttérbe szorítja a valláshoz kötődő elemeket, az általa megszerzett tudást immár a világi olvasók számára gyűjti és foglalja össze: művei egy szabad és független városköztársaság polgárához szólnak, aki számára megfelelő gyakorlati-politikai nevelést kíván nyújtani. Ebből a szempontból Latini életműve abszolút közel áll az alfonzi modellhez, jóval közelebb, mint a francia példához.145
Franciaországban a királyi hatalom működését tapasztalhatta meg IX. (Szent) Lajos udvarában. Azt is tudjuk, hogy Latini erős szimpátiát érzett a feltörekvő
144 Vö. Carmody, Li livres dou Tresor de Brunetto Latini, Introduzione, p. 17.
145 Vö. CICCUTO, M., Tresor di Brunetto Latini, in ed. ROSA, A. A., Letteratura italiana: le opere, vol.
1., Einaudi, Torino, 1992. p. 53.
31
család iránt, és hogy közvetlen kapcsolatban állt Anjou Károllyal146, akinek a győztes csatája után ő maga is visszatérhetett Itáliába (lásd fent, Latini életrajzának tárgyalásánál).
A francia száműzetés nagyjából öt évet ölel fel, és ebből az időszakból vannak is konkrét forrásaink két dokumentumnak köszönhetően. Az első 1263. szeptemberi, és két részből áll, amelyek Arras és Párizs városához köthetők. A második 1264. áprilisi és Bar-sur-Aube-ban keletkezett. Ezek az iratok arról tanúskodnak, hogy Latini kényszerű távolléte alatt is szoros kapcsolatban állt azzal a firenzei kereskedői-bankár körrel, amelynek befolyásos tagjai, szerteágazó gazdasági érdekeltségeiknek köszönhetően, különböző politikai- és pénzügyi műveletekben működtek közre Franciaországban is.
Külön figyelemre méltó, hogy nem egy közülük később a dantei pokolban bukkant fel, az öngyilkosok, a tékozlók és a szodomiták között. 147
Latini a francia irodalmi művekkel is kapcsolatba került. Ne feledjük, hogy a Trésor eleve oil nyelven született, hiszen úgy vélte, hogy ez a: „la parleure plus delitable et plus commune a tous gens”148, bizonyos elemei pedig egyértelműen Vincent de Beauvais Speculum Maius című enciklopédiájának hatásait tükrözik. Nem szólva a Rózsaregényről, amellyel itt ismerkedett meg, és amely igen mély benyomást tett rá. Az itáliai közönség részben Latininek és az ő közvetítésének köszönhette, hogy megismerkedhetett a francia lovagi kultúra hagyományaival.149 Latini az Il Tesoretto több motívumát is Guillaume de Lorris művéből merítette, az allegóriától kezdve a Szerelem birodalmának plasztikus ábrázolásáig (a Rózsaregény, mint az Il Tesoretto egyik közvetlen forrása-kérdéssel kapcsolatban a IV.5.5. fejezet foglalkozik).
146 A kérdéskörre hivatkozik Briguglia is tanulmányában: Briguglia, „Io, Burnetto Latini”. Considerazioni su cultura e identità politica di Brunetto Latini e il Tesoretto, pp. 180-183.
147 Mint pl. Rucco, akit a XIII. ének öngyilkos firenzeijeként azonosítanak, vagy Tommaso de’ Mozzi, akinek öccsét, Andreát maga Latini említi Danténak a XV. énekben. Vö. Cella, Gli atti rogati da Brunetto Latini in Francia (tra politica e mercatura, con qualche implicazione letteraria), pp. 367-408.
148 Lásd: Trésor, I. könyv.
149 Lásd például az ebből az eszmekörből születő, a Rózsaregény által inspirált Il Fiore és a Detto d’Amore című munkákat és az olasz irodalomban elfoglalt szerepüket. Vö. DRASKÓCZY, E., Mìtosz, szerelemkép és narratív technikák a Fioréban, in Dante Füzetek, X., 2013. pp. 276-322.
Azt, hogy Dante ismerte-e, és ha igen, honnan a Rózsaregényt, összetett kérdés, és felmerül az is, hogy vajon Latini közvetítésével jutott-e el hozzá az allegorikus költemény. A problémakör összefonódik a fenti két munka szerzőségének vitatott voltával is. Lásd bővebben a kötet vonatkozó írásait, de főleg a dantei szerelemképről: NARDI, B. A szerelem filozófiája XIII. századi olasz költők és Dante műveiben. (La filosofia dell’amore nei rimatori italiani del Duecento e in Dante, in Dante a középkorban, szerk. MÁTYUS N., Budapest, Balassi Kiadó, 2009. pp. 88-150.
32