Júda országának elpusztulása

Zedékiás (599—588.) mint hűbéres fejedelem arra töre-kedett, hogy magát a babiloni uralom alól függetlenné tegye.

A kicsapongó néppel és országnagyokkal szemben elnéző, az erkölcsi romlottság miatt szemrehányást tevő próféták iránt erőszakoskodó volt. A babiloniakkal kétszínű szerepet játszott, hogy Edóm, Moáb és a többi szomszéd országok, de logkivált Egiptom segítségével az idegen fenliatóságot lerázhassa.

Zedékiás király Hófra (Apriesz, 589—570.) egiptomi fáraótól felbátorítva, uralkodásának kilenczedik évében nyíl-tan föllázadt a babiloni uralom ellen, de Nebukadnezár tüs-tént roppant sereggel indult Jeruzsálem felé, s azt 589-ben ostrom alá fogta. E n n e k hírére Hófra Egiptomból egy csa-patot küldött a zsidó főváros fölmentésére, melyet azonban az ostromló sereg visszavonulásra birt. A babiloniak most ú j r a körülzárták Jeruzsálemet, mely az éhség és dögvész

99 J Ú D A O R S Z Á G Á N A K E L P U S Z T U L Á S A .

miatt másfél évig tartó védelem után 588-ban kénytelen volt kapuit az ellenség előtt megnyitni. Zedékiás szökés által igyekezett életét megmenteni, de Jerikó mellett fogságba került, s az időközben Riblánál táborozó Nebukadnezár elé vitetett, ki fiait megölette, a pártos királynak pedig kiszú-ratta szemeit, s fogoly g y a n á n t Babilonba vitette, hol nem tudni, mely évben halt meg. Nebuszáradán, babiloni hadvezér a meghódolt főváros falait lerontatta, s a kincsek elrablása után a templomot lángba borította. A frigyszekrényt egyéb értékes t á r g y a k k a l együtt Jeremiás prófétának sikerült meg-mentenie, melyeket Nébó hegyén rejtett el.

Jeruzsálem elestével a győzők az ország lakosságát, a csekély számú földművelők kivételével fogságba hurczolták, s Babilon közelében telepítették meg, hol a zsidók meglehe-tős szabadságot élveztek, saját bíráik alatt állottak s még az is meg volt engedve, bogy pereiket saját törvényeik szerint intézzék. Nebukadnezár az elpusztított ország helytartójává nem idegent, hanem a zsidó Gedalját, Ahíkam fiát tette, ki

a visszamaradt nép szomorú sorsát tőle telhetőleg enyhíteni igyekezett. Tisztjét azonban csak rövid ideig viselhette, mert Izmael, ki a zsidó nép fölötti uralmat megszerezni óhajtotta, Gedalját hét hónap múlva Miczpában orgyilkos módon meg-élte. A megrettent zsidók e merénylet után Egiptomba me-nekültek, s Jeremiás prófétát is velők menni kényszerítők, hol a hagyomány szerint Dafnéban, dorgáló beszédei miatt honfitársai agyonkövezték.

64. §. Dániel.

A hazájuktól megfosztott zsidók érzelmeiben nagy vál-tozás állott be a babiloni fogság alatt. Az elnyomatás föl-ébresztő bennök a hitet Isten iránt, kitől oly sokszor hűt-lenül elpártoltak, a kevélység érzetét alázatosság váltotta föl, s erkölcseik megtisztultak. Isten ekkor prófétákat támasztott k ö z t ü k a számkivetésben is," k i k n e k tiszte volt a csüggedő

100 D Á N I E L .

népet vigasztalni, s az ö nevét a pogányok előtt is ismertté-tenni. E próféták közül Ezekielen kívül Dániel érdemel említést, kinek történetét a róla nevezett könyv őrizte meg az utókor számára.

Dániel, ha nem is királyi, de előkelő családból szárma-"

zott, s egyike volt azoknak az i f j a k n a k , kiket Nebukadne-zár (606—561.) kezesek g y a n á n t 606-ban a babiloni fogságba hurczoltatott. Dánielt három társával, Ananiás, Mizael és Azarjával együtt Babilonban arra .szemelték ki, hogy kiké-peztetésök után a király környezetében udvari tisztséget viseljenek. Az ifjak Aszfenéé fökamarás gondjaira bízatván, a három évi tanulási idő alatt híven megőrizték Isten tör-vényeit, ki ezért mély bölcsességgel jutalmazta meg őket.

E bölcsességnek Dániel a k k o r adta első jelét, midőn egy Joákim nevü, előkelő zsidó nejét, Zsuzsánnát, kit hamis ta-núság alapján házasságtörés miatt a bírák balálra ítéltek, ügyes kérdéseivel á r t a t l a n n a k bizonyította. Még inkább nö-velte Dániel tekintélyét Nobukadnozár álmának megfejtése (a nagy szoborról), mi által a király kegyét annyira meg-nyerte, hogy a babiloni tartomány helytartójává s tanácso-sává tette öt. Dániel bárom társát kérte maga mellé

segré-O segré-O

dekül, kik azonban egy időre elvesztették a király kegyét, mire a következő eset szolgáltatott alkalmat.

Nebukadnezár a darai síkon, Babilon mellett egy Dél nevü bálványt állított fel s megparancsolta, hogy e szobrot mindenki leborulva imádja. Dániel bárom társa a bálványt imádni nem a k a r v á n , a király parancsára tüzes kemenczébe v e t t e t t e k , hol Isten oly csodálatosan őrködött felettük, hogy a lángok sértetlenül hagyták őket, mire Nebukadnezár nyíl-tan megvallotta bitét az ifjak igaz Istenében, kiket hivata-lukba is visszahelyezett. Dániel Evilmeródak király (561-7)59.) alatt is megmaradt állásában, de úgy látszik, hogy utána elveszté befolyását, melyet csak Belsazárnak, Nabonétusz fiá-n a k uralkodása végéfiá-n fiá-nyert vissza. Midőfiá-n e király fiá-nagy lakomát adott hatalmasainak, s ittas állapotában elöhordatta.

D Á N I E L .

101

azokat az arany és ezüst edényeket, a melyeket Nebukad-nezár a jeruzsálemi templomból elrabolt, s tivornya közben az ország nagyjai és a király hölgyei azokból ittak, és di-csérő énekeket daloltak bálványisteneiknek, egy titkos kéz a palota belső falára néhány betűt írt. Az elhalványodott király Dániel által olvastatta el a következő héber szava-kat : Mene, Tekét, Feresz, ki ezekből t u d t á r a adta Belsazár-nak, hogy nem sokára t r ó n j á t és életét veszti. A jövendölés azonnal beteljesült, mert Babilon még a k k o r éjjel elesett, s a király életét vesztette.

A méd Dáriusz (II. Cziakszáresz ?) 538-ban a babiloni trónt elfoglalván, Dánielt ismét az ország legfőbb tisztviselői .sorába emelte, mi a többi nagyok irigységét vonta maga

után. E z e k különböző vádat hoztak föl ellene, melyek miatt az oroszlánok vermébe került, honnét azonban csodásan megmenekült, mire ismét visszanyerte hivatalát. Gzírusz, ki 53(5-1 )an a mód-perzsa világbirodalom urává lett, szintén megszerette Dánielt, s még asztalához is meghívta. Itt arra használta minden befolyását, hogy a bálványimádás hiába-valóságát s a pogány papok esalfaságát bebizonyítsa. Midőn azonban a babiloniak szent kígyóját megölte, a nép felinge-rült ellene s Dániel halálát követelte, ki ismét az oroszlá-nok vermébe dobatott. D e a haláltól újra csodálatosan meg-menekült, mi által az igaz Isten nevét a világ leghatalma-sabb uralkodója előtt is tisztelet tárgyává tette. Dániel kilenczven éves korában, a babiloni fogság végén halt meg, s Százában, Perzsia fővárosában temették el, hol sírját most is m u t a t j á k .

Jegyzet. Dániel könyvét, mely főkép a Megváltóról írt jövendölé-sekről nevezetes, valószínűleg maga Dániel próféta írta, s így ideje is a babiloni fogság utolsó évére, 536. tájára esik. ,

102 A Z S I D Ó K E L S Ő V I S S Z A T É R É S E .

V I I . S Z A K A S Z .

A Z S I D Ó K V I S S Z A T É R É S E

után kővetkező kor, 536-tól K r . születéséig-.

7 O 65. §. Az első visszatérés Zerubábel és Józsua alatt;

a templom újjáépítése.

A babiloni fogság ideje alatt erkölcsileg megtisztult zsidó népnek a próféták megjövendölték, hogy ez állapotuk hetven év múlva véget ér, s ez a jövendölés be is teljesült.

Czlrusz, a mód-perzsa világbirodalom ura, K r . e. 536-ban engedélyt adott az izraelitáknak, hogy visszatérhetnek hazá-j u k b a s a templomot is fölépíthetik. E r r e a czélra nomesak azokat a templomi edényeket adta vissza, melyeket Nebu-k a d n e z á r elrabolt, hanem a Nebu-kincstárból is nagy összeget a d o t t nekik, s felhatalmazta az előkelőbbeket, hogy a tem-plom költségeinek fedezésére gyűjtést rendezhessenek.

A fogságba hurczolt nép azonban már annyira meg-szokta új lakó helyét, hol egy részük tetemesen meggazdago-dott, s nagy befolyásra, tett szert, hogy csak ötvenezren tértok vissza h a z á j u k b a Zenibábelnek, J e k o n j a király unoká-j á n a k , és Józsua főpapnak vezetése alatt. A huszonnégy

papi osztályból is csak négy költözött vissza teljesen, mely később szintén huszonnégy osztályra szakadt. Miután a visz-szatértek az áldozatokat a régi templom helyén megújítot-ták, s a sátorok ünnepét nagy örömmel megülték, hozzá-fogtak az építéshez. A szamaritánok ennek hallatára sere-gestül Jeruzsálembe tódultak, hogy a templom építésében vészt vegyenek, de a zsidók mint bálványozókat, elutasítot-ták őket. E r r e az udvarnál arról vádolelutasítot-ták a visszatérteket,.

E S Z T E R . 103

hogy függetleníteni a k a r j á k magukat. Czírusz a panasz kö-vetkeztében a templom építését betiltotta, s csak /. Dáriusz

• Hisztaszpesz (521—485.) engedte meg 520-ban az építés folytat ását, melyhez Fönícziából hozattak ügyes mestereket.

A munka Zakarja és Haggai (Aggeus) próféták buzdításai következtében oly sikerrel folyt, hogy öt év múlva, 515-ben

a tulajdonképeni templom már elkészült és fölszenteltetett.

Az új templom-épület, noha Czírusz azt kívánta, hogy

• ^a Salamonénál nagyobb és díszesebb legyen, nem volt a regihez fogható, söt a frigyszekrény és a sebina is hiányzott belőle. Midőn a vének e miatt hangos sírásra f a k a d t a k , Haggai próféta azzal az ígérettel vigasztalta őket, hogy az HJ templom díszesebb lesz az elsőnél, mert azt a Megváltó je-lenlétével fogja megdicsőíteni. A templom melléképületein a munka még majdnem félszázadig folyt, s csak /. Artaxer.resz (Longimánusz) alatt ért véget.

66. §. Eszter.

A zsidók egy része a visszatérési engedély daczára önként visszamaradt a fogságban. Ezek közé tartozott Mar,lob ai is, ki Százában lakott gyámleányával, a ritka szépségű IlcCdasszával. Ahasveros (I. Xorxesz) perzsa király, miután feleségét, Vaszt.it, ki egy lakomán megjelenni vona-kodott, elűzte, 478. táján a szép Hadasszát vette nőül s ne-vét Eszterre (csillag) változtatta. Mardohai ettől az időtől fogva g y a k r a n megjelent a királyi udvarnál, hol szerencsés véletlen folytán egy összeesküvés nyomára jött, s a király életét megmentette.

A mán, a király kegyeltje s főtanácsosa, kinek hiúsá-gát szerfölött sértette az, hogy míg az udvari emberek öt .térdhajtással tisztelték, Mardohai vallási tekintetből e

kitün-tetést megtagadta, s különben is féltette Mardohaitól befo-lyását, — azon volt, hogy a zsidókat megsemmisítse. Amán tehát hamis ürügy alatt oly rendeletet csikart ki a

király-1 0 4 E S Z T E K .

tói, hogy a zsidók a sors által meghatározott napon- (/Idúr, vagyis a X I I . hónap 13. napján) egy lábig lemészároltassa-nak. Mardobai, hogy népéről a fenyegető veszélyt elhárítsa,.

Eszterhez folyamodott segítségért, ki készséggel elvállalta honfitársainak megmentését. Bement a királyhoz, ki előtt feltárta zsidó származását, s kegyelmet kért népe s maga számára. Xerxesz megemlékezvén arról, hogy Mardobai menté meg életét, ki e miatt semmi jutalomban som része-sült, haragra lobbant az álnok Amán ellen, s ugyanarra a magas akasztófára függeszteté fel öt, melyet elbizakodott-ságában palotája előtt Mardohainak készíttetett, Mardohait pedig kormányzóvá tette.

Minthogy Xerxesz a birodalmi szokás szerint már nem vonhatta vissza rendeletét, egy újabb kibocsátványnyal fel-hatalmazta a zsidókat, hogy t á m a d ó i k n a k fegyverrel állja-nak ellent. A zsidók tehát Szúzában és egyéb helyeken véres bosszút vettek ellenségeiken, a nap emlékét pedig a Párim (Sors) ünneppel ülték meg, melyen Eszter köny-vét s z o k t á k felolvasni.

Jegyzet. Eszter könyvének szerzője ismeretlen, «le valószínű, tlogy e történet Márdohai leveleinek egybefoglalásával zsidó nyelven, mindjárt ez esemény után íratott, mit a Pórim-ünnep megiilése is bizonyít.

67. A zsidók második visszatérése Ezra vezetése alatt;

Jeruzsálem falainak felépítése.

A perzsák szelíd uralma alatt a visszatért zsidók tel-jes szabadságot élveztek régi hazájokban, s a főpap nem-csak vallási, hanem polgári ügyeiknek is intézője lett. Mint-hogy azonban a szamaritánoktól sokat kellett szenvedniök, Ezra nevü pap I. Artaxerxesz (Longimánusz, 465—424;) ki-rálytól engedélyt k é r t arra, hogy új csapatot vezethessen vissza J ú d e á b a , sőt Jeruzsálem falait is fölépíthesse. E z r a

az engedély kinyerése után az Ahava folyó t á j á n mintegy kétezer családot g y ű j t ö t t össze, melyekkel 458-ban J ú d e á b a költözött, hol főkép vallási téren a legüdvösebb

tevékenysé-A Z S I D Ó K M Á S O D I K V I S S Z tevékenysé-A T É R É S E . 105

get fejtette ki. Az isteni tiszteletet szabályozta, a népet a törvényekre oktatta, s a pogányok és zsidók közt a vegj-es házasságot szigorúan eltiltotta. Jeruzsálem k ő f a l á n a k ' fölépí-tése azonban nem sikerült, mert a szamaritánok Szanballut, perzsa szatrapa vezetése alatt az újonnan emelt falat le-rontották, a város kapuit pedig elégették.

Midőn Nehemiásr, a király főpohárnoka e szomorú té-nyekről értesült, engedélyt kert, hogy Százából J ú d a orszá-gába mehessen, mire Artaxerxesz 444-ben elbocsátotta, sőt

•Júdea helytartójává nevezte ki. Neliemiás először is a város falainak építéséhez fogott, mit Szanballat ismét, meg a k a r t ugyan hiúsítani, de a helytartó, ki a zsidókat fölfegyve-rezte, a falakat á tornyok és k a p u k k a l együtt ötvenkét n a p alatt fölépítteté. Nehemiás most Ezrával együtt arra fordí-totta fő gondját, hogy a nép baján segítsen, a visszaéléseket,

s főkép áz uzsorát megszüntesse. A város biztossága végett őrséget szervezett, népszámlálást tartott, s miután a rendet helyreállította, a sátorok ünnepére egybegyűlt nép előtt a törvényeket felolvastatta, s őket Maleáki, az utolsó próféta tainogatása mellett a jóban megerősítette.

Nehemiás tizenkét évi tevékenység után 432-ben visz-szatért Százába, de midőn neszét vette azon számos vissza-élésnek, mely távolléte alatt ismét lábra kapott, valószínűen II- Dáriüsz (Nótusz) alatt 410 körül helytartói minőségben visszatért Jeruzsálembe, hol főkép a szoinbatnap megülése, s. a papok illetményeinek beszolgáltatása körül buzgólkodott.

Mivel Jojáda főpap fia, Manasszesz, a szamáriai perzsa hely-tartónak, Szanballatnak leányát vette nőül, Nehemiás Jeru-zsálemből kiűzte öt. Manasszesz kénytelen volt ipához me-nekülni, ki a perzsa udvar engedélyével Szikemben, a Gari-zim hegyen veje számára templomot építtetett, melynek főpapjává nevezte ki. Ez alkalommal Júdeából igen sok zsidó, sőt számos pap is Szamáriába költözött, minthogy a szatrapa több kedvezményt biztosított számukra. Ez intéz-kedés a zsidók és szamáritánok közt a szakadást teljesen

106 A ZSIDÓK GÖRÖG U R A L O M A L A T T .

áthidalhatatlanná tette, s a torzsalkodás állandóvá lett a két nemzet között. A szíkemi templom Kr. e. 400—130-ig állott fönn.

7egyz e t- Eara, ki a zsidók szent iratait összegyűjtötte, ezek meg-őrzésére s magyarázatára az úgy nevezett nagy zsinagógát alapította, mely a nép legtudósabb férüait foglalta magában. Ebből keletkezett a Makka-beusok korában a szinédriwn (főtanács), mely a főpappal e'le'n a vallási ügyekben döntő szerepet játszott.

2. Jegyzet. A zsidók visszatérésének történetét Ezra I. és II. könyve jegyezte föl, melyek a Krónika könyveinek folytatását képezik. Ezra elsci könyvét részint zsidó, részint kaidéi nyelven ö maga írta, a másodiknak szerzője pedig Nehemiás, kiről Ezra II. könyve Nehemiás könyvének G hívatik.

68. §.' A zsidók görög uralom alatt.

A zsidók a perzsa szatrapák kormányzata alatt két-száz évig tartó (536—330.) b é k é t élveztek, melyet csak a Perzsia és Egiptom közt II. Dóri asz (Nótusz, 424—404) és 11. Artaxerxész (Mnemon, 404—364) uralkodása alatt ki-, tört háborúk zavartak meg. Minthogy Nagy Sándor (336—323.) a perzsák uralmának véget vetett, a zsidók is görög uralom alá jutottak. Sándor már 332-ben Tíruszból fölszólítást intézett Jaddua főpaphoz Jeruzsálembe*, hogy segédcsapatokat küldjön, de J a d d u a a perzsa királynak fett huségesküjére hivatkozva, megtagadta a parancs teljesítését.

Midőn tehát Sándor III. Dáriuszt (Kodomannusz, 335—330.) több csatában legyőzte, s Tífuszt és (lázát is bevette, 329-ben Jeruzsálem ellen indult, hogy azt ostrom alá vegye. A meg-rettent főpap é hírre a város előkelőivel, s a papsággal nagy-szerű körmenetben vonult a világhódító elé, s bocsánatot kért tőle, mire Sándor békésen bevonult a városba, s sza-badságot adott a zsidóknak, hogy törvényeik szerint élja-nek. Ugyanezen 'alkalommal J ú d e a helytartójává Androma-kuszt tette, ki Szamáriában meggyilkoltatván, Szíria helytar-tóját, Aszklöpiodort, bízta meg Palesztina kormányzatával.

A Z S I D Ó K GÖRÖG U R A L O M A L A T T . 1 0 7

Nagy Sándor halála után (323.) a roppant birodalom vezé-rei közt osztatott fel, s J ú d e a Szíriával együtt Laomedonra esett. Ez időtől fogva Palesztina folytonos viszálkodás tárgya lön Szíria és Egiptom uralkodói közt. E versengés követ-keztében i . Ptolemeusz Lági, Egiptom helytartója 320-ban

a zsidó fővárost elfoglalta, és sok zsidót Egiptomba hurczolt.

He már 314-ben kénytelen volt AntigonuSznak átengedni Je-ruzsálemet, mely az Ipszusznál 301-ben vívott csata után ismét állandóan Egiptom birtokába került. E háborúk alatt

a zsidóknak sokat kellett szenvedniük, jóllehet a Ptoleme-uszok száz éves uralma oly szelíd volt (/. Ptolemeusz Lági 323—284., II. Ptolemeusz Filadelfusz 284—246. és III. Pto-lemeusz Evergetesz 246—221.), hogy a zsidók közül számo-san önként Egiptomba költöztek, s leginkább Alexandriában települtek meg.

IV. Ptolemeusz Filopator (221—204.) alatt, ki a zsi-dókat vallásukhoz való ragaszkodásukért Alexandriában ül-dözni kezdte, s így a zsidók rokonszenvét elvesztette, 218-ban Palesztina III. vagy Nagy Antiokusz, szír fejedelem (224—187.) kezére került, de már a következő évben (217.) a ,R á f i a mellett vívott csata után újra Egiptomhoz csatoltatott.

1 . Polemeusz Epifanesz kiskorúsága alatt (204—180.) Antio-kusz ugyan ismét elfoglalta J ú d e á t , s lakóinak teljes

val-lásszabadságot engedett, de 198-ban békés úton átengedte Egiptomnak, melytől azonban fia, / V. Szeleukusz Filopator (187—176.) erőszakkal elvette, s újra Szíriához kapcsolta.

E háborút Simon, jeruzsálemi templomfelügyelő idézte elö, ki III. Oniás főpappal viszálkodásba keveredvén, úgy a k a r t ellenfelén bosszút állani, hogy Czöleszíriába sietett Apollóniusz helytartóhoz, s elárulta neki a templom kincseit. E z e k -nek elrablására a király, 176-ban kincstartóját, Heliodort küldötte ki, de vállalata' nem sikerült, s Szeleukusz Filo-pator még ugyanazon évben elhunyt.

108 I V . A N T I Ó K U S Z E P I F A N E S Z U R A L M A .

69. §. IV. Antiókusz Epifauesz uralma.

(Kr. e. 176—163-ig.)

Míg- a zsidók második hazára találtak Egiptómban, hol zsinagógákat és iskolákat építettek, sőt Alexandriában még főtanácsot is alakítottak, s Kr. e. 150 t á j á n Heliopoliszban templomot emeltek, — addig a Szeleukídák uralma végzetes lön reájuk nézve, mert vallásuk miatt sok heves üldözést kellett tülök elviselniük. IV. Szeleukusz halála után 176-ban testvére, 11Antiókusz Epifauesz (a dicső) ragadta ma-gához a kormányzatot. Hogy uralmát Palesztina fölött, melyre az Egiptominal való versengés miatt szüksége volt, állandóvá tegye, a zsidóknál görög szokásokat a k a r t meg-honosítani, s mivel e törekvésében legnagyobb akadályul a zsidó nép vallása szolgált, azon volt, hogy őket őseik vallá-sához hűtlenekké tegye. Igyekezete hathatós támaszra lelt Józsuában, I I I . Oniás főpap testvérében, ki Antiokusztól hatvan talentumon a főpapi hivatalt megszerezte, s Jázon nevet vett föl. Oniás, hogy életét megmentse, Dafnéba menekült.

De a bitor Jázon nem sokáig maradhatott meg főpapi méltóságában, mert Menelausz e tisztért háromszáz talentum-mal többet ígért a királynak, s meg is k a p t a azt. A hiva-talától megfosztott Jázon erre az ammónitáknál keresett oltalmat. Menelausz engedelmes eszköz volt a szírok kezé-ben, s Andronikusz által Oniást orozva meggyilkoltatta, hogy tőle, mint vetélytársától megszabaduljon. De a közvé-lemény felzúdult ellene, s Jázon azonnal felhasználta az al-kalmat a király megnyerésére, kit, midőn a második egip-tomi hadjáratból 169-ben visszatért, arra birt, hogy a jeruzsálemi templomot kirabolja s több előkelő zsidót kivé-geztessen. Az e miatt kitört elégületlenség lecsöndesítésére Antiókusz 167-ben Apollóniusz vezérét küldte Jeruzsálembe, ki a Szijón begyét megerősítvén, nagy örséggel r a k t a meg,

Í V . A N T I O K U S Z E P I F A N E S Z U R A L M A . 109

a körülmetélést pedig a mózesi t ö r v é n y e k m e g t a r t á s á v a l együtt halálos b ü n t e t é s a l a t t eltiltotta. Söt még ennél is tovább ment, m e r t a templomot az olimpuszi Zeüsz tisztelő-tere szentelte, a szent k ö n y v e k e t elégette, s . a hitükhöz hű zsidókat erőszakkal a t ö r v é n y megszegésére kényszerítette.

E k e g y e t l e n k e d é s k ö v e t k e z t é b e n számos zsidó a h e g y e k közé menekült,, m á s o k pedig m e g t a g a d t á k hitöket, de sokan készebbek voltak v é r t a n ú halált szenvedni, hogysem az Űr törvényeihez h ű t l e n e k k é v á l j a n a k . E höslelkű férfiak sorában leginkább az ősz Éleázár érdemel említést, kit a szírok niinden áron sertésbús evésre a k a r t a k kényszeríteni, törek-vesök azonban meghiúsult EIoázár jellemszilárdságán. Mi-dőn b a r á t a i cselfogás által ó h a j t o t t á k életét megmenteni, viSszautasítá az a j á n l a t o t , m e r t nem a k a r t az i í j a k n a k

két-színűségével rossz példát adni. E r r e halálig ostorozták a kilenczven éves a g g a s t y á n t , ki a böslelküségnek magasztos példaképe lön nemzete előtt.

E p ily bátorságot tanúsított az a bét testvér is, k i k e t

an y j o k k a l együtt, hihetőleg Antiókiában erőszakkal a k a r t a király hasonló törvényszegésre kényszeríteni. D e ők készeb-bek voltak e g y m á s t bátorítva, a legválogatottabb kínzáso-kat, s végre a halált elviselni, hogysem Tstenöktöl és a tör-vénytől olpártoljanak.

Jegyzet. E kor történetének fö forrását a MákkabetTsok két könyve képezi, melyek közül az első zsidó, a második görög nyelven íratott, ¡j nagyrészt a Makkabeusok följógyzéséu a l a p s z i k ; , ezekhez járul Fláviusz József zsidó történetin) munkája. A Makkabeusok I. könyvének szerzője ismeretlen, a H. könyv bizonyos czirénei Jázon történeti m-unkájának ki-vonata, s mindkettő a Kr. e. II. század végéről származik.

70. §. A Makkabeusok szabadsagliarcza a szírok ellen.

' (Kr. e. 166—iGQ„ig.)

Antiokusz Epifanesz, 167-bén k i a d o t t rendeletével a zsidóknak halálbüntetés a l a t t megparancsolta a pogány val-lás fölvételét,- s ez intézkedésének tüzzelv vassal é r v é n y t

A M A K K A B E U S O K S Z A B A D S Á G H A R C B A A SZÍ KOK E L L E N .

a k a r t szerezni. E rendelet miatt a j á m b o r zsidók körében hatalmas ellenzék támadt, melynek élére a Hazmóniak nem-zetségéből származott Matatiás állt. E derék pap, hogy val-lását szabadon gyakorolhassa, Jeruzsálemből Módéin nevű hegyi városkába költözött János, Simon, Júdás, Eleázáv és Jonatán fiaival együtt. Egy királyi tisztviselő itt is fölke-reste öt, s bálványozásra a k a r t a kényszeríteni. De ö nem-csak szembe szállt a parancscsal, hanem egy zsidót, ki ön-ként áldozni akart, a tisztviselővel Ggyütt leütötte s az ol-tárt lédönté. Matatiás erre a hegyek közé menekült, hová sokan követték öt. E g y szír csapat legott üldözőbe vette a menekülteket, s jóllehet sokan elvesztek a zsidók közül, az ösz Matatiás nem csüggedt, hanem vitézül folytató a harczot az igaz vallás üldözői ellen, s halálos ágyán is a szent háború folytatására tüzelte fiait. Halála után (166.) fia, Júdás lett a törvényért buzgólkodók vezére, kit honfi-társai rendkívüli bátorságáért Makkabeusnak (pöröly) ne-veztek el.

Júdás, mint vezér azonnal egy sereg szervezéséhez fo-gott, melynek száma az elégületlenekkel napról-napra sza-porodott. E csapattal először Apollóniusz embereit, majd Szeron sokkal nagyobb seregét verte szét, s diadalait a többi követte Nikánor és Gorgiász katonái fölött. De valamennyi közt legnevezetesebb volt az a győzelem, melyet Emmansz mellett Liziásznak az övénél ötszörte nagyobb serege fölött aratott, s mely által a helytartót kedvező békekötésre kény-szerítette. J ú d á s e diadal után seregével Jeruzsálem alá sietett, melyet 164-ben a Szijón és Bárisz (Akra) erősségek kivételével csakugyan sikerült visszavennie, mire a nép ál-talános örömujjongása közt a templom kitisztításához fogott.

Lerontatta a bálványokat, a templomot újra fölszenteltetó s elrendelte, hogy az áldozatok ismét rendszerint bemutat-tassanak, s ez örvendetes esemény emlékét a templomszente-lés ünnepe őrizte meg, melyet a zsidók ettől az időtől fogva évről-évre megültek.

A M A K K A B E U S O K S Z A B A D 3 Á G H A R C Z A A S Z Í R O K E L L E N . 111 A szomszéd népek irigy szemmel nézték a

Makkabe-•Usok rendkívüli sikereit, s féltékenységükben fegyvert ragad-tak ellenök. De J ú d á s az edómiak és ammóniak csapatait több ütközetben megverte, míg testvére, Simon a sereg egy részével Gralíleában a szír és fönícziaj betöröket tartóztatta ml. Midőn Antiokusz hírül vette a zsidók győzelmeit, sze-mélyesen indult Jeruzsálem ellen, hogy azt egészen elpusz-títsa, de útközben kocsijából kiesett, s borzasztó kínok közt 163-ban meghalt. A királyi trónt fia, a még kilencz éves

Ú Antiokusz Eupator örökölte, (163 — 161.) ki helyett Lizi-asz folytatta a háborút a zsidók ellen, hogy kiköszörülje azt a csorbát, melyet az emmauszi vereség .okozott. Sere-get már meg is indította Jeruzsálem ellen, de a Szíriában kitört zavarok miatt visszafordult, .Tudással pedig békét kötött, s a zsidóknak teljes vallásszabadságot biztosított.

Minthogy a fővárosban maradt szír őrség a zsidókat a béke ellenére szünet nélkül háborgatta, J ú d á s elhatározta, hogy a Szijont és A k r á t ostrom alá veszi. Liziász ennek hallá-fára a kiskorú királylyal együtt Jeruzsálem falai alatt ter-mett seregével-, melyet a zsidók tüstént megtámadtak, de Eleázár, J ú d á s testvére életét vesztette.

Míg Liziász Jeruzsálem mellett táborozott, Szíriá-ban lázadás , tört ki, mi a királyt visszatérésre birta, s Jeruzsálem ú j r a szabaddá lön. A g y e r m e k . Antiokusz Lupatort eközben gyámja és n a g y b á t y j a , Demetriusz, Lizi-ászszal egyetértőleg megölette s ö' foglalta el a trónt, mi azonban a zsidók helyzetén mit sem változtatott. Alkimusz ugyanis, ki Menelausznak a szíroktól való kivégeztetése után

(162.) a főpapi tisztet bitorolta, hogy /. Demetriusz • Szótér (161—150.) kegyét megnyerje, arról vádolta Júdást, hogy lázadást szít a szírok ellen. A király e hírre Bakkídesz ve-zért küldötte Jeruzsálembe^? ki ott hatvan bitbuzgó zsidót kivégeztetett, mi nagy nyugtalanságot szült a lakosság közt.

E n n e k lecsillapítására Nikánor sereggel indult Jeruzsálembe, de J ú d á s háromezer emberével a szírokat a fővárosból

el-112 J Ö N A T A N ES- SIMON.

űzte, s k é t csatában úgy megverte, hogy ÍYikáhor maga is elesett. Bajckítlesz most huszonkétezer emberrel tört Pa-lesztinába, minek hírére a megrettent zsidók J ú d á s t elhagy-t á k . O azonban nyolczszáz főre menő maroknyi csapaelhagy-tával b á t r a n a szírok elé vonult, s (falílea felső részén harczra kelt ellenségeivel, melyben J ú d á s elesett s így az ország meghódolni kényszerült. J ú d á s tetemeit testvérei Módeinba vitték s nagy pompával eltemették, míg* a nép huzamoá ideig gyászolta azt a férfiút, ki vallása- és h a z á j á é r t áldozta föl életét.

71. §. Jonatán és Simon.

J ú d á s halála u t á n a nép JónatáM választotta vezérré, (1(30—*-143.) ki csekély haderejével kénytelen volt egyelőre a Jordánon túlra vonulni, honnét Bakkídesz támadásait több-ször visszav.erte. Alkimusz főpap halála után a nyugalom némileg helyreállott ugyan, de a befolyásukra féltékeny zsidó n a g y o k 158-Jjan ismét országukba hívták a szír had-' veáérf, kit J o n a t á n megerősített csapataival rövid küzdelem után b é k é r e kényszerítőit. J o n a t á n e siker következtében oly hatalomra t e t t szert, hogy Alexander Bálász szír trón-követelő szövetségre lépett vele, s hogy hűségét a n n á l inkább biztosítsa, bíbor r u h á t és királyi koronát küldött neki, s jdkron v á r o s á t is a j á n d é k u l adta, a főpapi hivatalban pedig meg-erősítette. J o n a t á n azonban mégis áldozatul esett ama szünetlen hareznak, melyet a szír trón birtoklása okozott. Trifon had-vezér, ki a koronára vágyott, szintén J ó n a t á n t igyekezett szövetségesül megnyerni, de mivel e törekvése nem sikerült, azon volt, hogy öt útjából elhárítsa. J o n a t á n t t e h á t azon ürügy alatt, hogy Ptolémdis? városát neki á t a d j a , táborába csalta, hol vasra verette, s útközben Baszkamánál 143-ban megölette.

J o n a t á n halála után azonnal Simon (143-^-135.) test-vére állt a nép élére, s arra törekedett, hogy a b á t y j á n

In document BIBLIAI KÖNYVEK (Pldal 104-122)