A Jászság közművelődési kezdeményezései

A Jászság széles iskolázatlan rétege mellett azért megtalálható volt egy szűk populációt jelentő értelmiségi, polgárosult réteg, amely jelentős eredményeket ért el, s kedvező hatással volt a térség népművelésére. Kezdeményezésükre és vezetésükkel már az 1870-es években sorra alakultak az olvasóegyletek, olvasókörök. Eötvös Józsefnek, aki a műveltség terjedése legfontosabb eszközének a népoktatást tartotta (Bényei 1998: 99-100), a népoktatási körök létrehozását célzó felhívására Jászberény város tanácsa 1871. február 11-én már népoktatási kör létrehozását sürgeti a közművelődés érdekében (Blénessy 1967:50). A Jászkunság pedig 1881. március 12-én cikksorozatot indított a felnőttnevelés fontosságáról.

Balla Ferenc és Wirth István, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar oktatói, korábbi kutatásuk alapján a Jászságban 1867 és 1900-as évek között számos egyesület, egylet, társulás meglétét igazolták (Balla – Wirth 1991:6-7).

A Jászság egyleteinek, egyesületeinek megalakulásában a katolikus egyháznak meghatározó szerepe volt. A nagyobb településeken alakult olvasóegyletek elsősorban egyházi kezdeményezésre indultak. 1870-ben Jászapátin megalakult az Olvasóegylet, 1879-ben a 48-as Olvasókör, a Gazdasági és Polgári Kör. 1873. november 2-án létrejött Jászberényben a jászsági néptanítók egylete, 1874. január 10-én a Római Katholikus Olvasóegylet, 1874. július 21-én Jászfelsőszentgyörgyön olvasókör és katolikus kaszinó, 1879. május 1-jén Jászkiséren ’48-as Olvasókör alakult 295 taggal. Jászárokszálláson 1886-ban a Kaszinó Egyesület, 1891-ben az Iparos Olvasókör, 1896-1886-ban Jánoshidán, 1897-ben

Alattyánban, 1894-96-ban, 1900-ban, 1903-ban Jászberény különböző kerületeiben alakultak katolikus olvasókörök. Az olvasóköröket városi szinten 1909-től a központi római katolikus olvasókör fogta össze (Balla-Wirth 1991:12-16).

Rövid idő alatt az egész Jászságot átfogó egyházi irányítású egyleti hálózat jött létre, amelyet tovább szélesített a katolikus legényegyesületek megalakulása, s Jászberény legnevesebb társas körének, az Úri Casinónak a létrejötte, amelynek Koncz Menyhért prépost, plébános volt az elnöke. (Jászberényi Hírlap, 1899. január 15. II. évf. 3. szám) Győri János tanár emlékei szerint az egyesületek, olvasókörök a társadalmi tagozódás mentén szerveződtek: az úri osztályé az Úri kaszinó, a jómódú gazdáké (60-200 kh.) a Gazdakör, a középparasztoké a 48-as Olvasókör, az iparosoké az Ipartestület, a szegényparasztoké a Római Katolikus Olvasókör volt (Győri 1994:197).

A jászkiséri 48-as Olvasókörnek 1924-ben már 4-500 kötet könyve volt, amelyek között szakkönyvek, szépirodalmi könyvek is voltak, de akadtak közöttük jászkiséri történetek is, amelyek megalapozták a népi olvasás kultúráját. A kör tevékenysége beépült a mindennapokba, ünnepeik, báljaik, téli időben pedig színielőadásaik voltak (Győri 1994:198).

A legnagyobb ünnepnek a március 15-ei megemlékezés számított. „Az udvaron elhelyezett mozsárágyút reggel 5 órakor Csorba Balogh Ferenc gépkezelő sütötte el nagy szakértelemmel.” (Győri 1994:198)

A jászberényi városi gimnáziumnak kiemelkedő szerep jutott, a térség szellemi központja lett, a Jászság szellemi elitje itt koncentrálódott. 1869. február 7-én Visontay János igazgató elnökletével alakult meg a gimnázium legfontosabb fóruma, az önképzőkör (Csomor Józsefné 1992:18). Az önképzőkör működő és pártoló tagjainak évi egy forintos tagdíját könyvtáralapításra, könyvek vásárlására, folyóiratok, hírlapok előfizetésére, pályadíjakra fordították. A működő tagok pályaműveket nyújtottak be a bíráló bizottságnak, tehát aktív, működő szerepet vállaltak az önképzőkörön belül, míg a pártoló tagok az előadásokat hallgatták, és használták a könyvtárat is. Az 1800-as évek végén az önképzőkörön kívül további körök alakultak, 1864-ben megalakul az énekkar, 1868-ban gyorsírókör. 1874.

december 1-jén a tanári kar megalakította a felolvasó társaságot a helyi alkotók tudományos és szépirodalmi munkáinak bemutatására (Balla-Wirth 1991:12; SZML Egyesületi mutató, 1874).

A Jászság területén az 1880-as évekre minden területre kiterjedő egyesületi hálózat jött létre. Gyakran művelődési intézmény alapítása céljából alakultak közművelődési jellegű egyesületek. A városi tanács 1871. június 6-án Hubay Gusztávnak, majd egy év múlva Völgyi György színigazgatónak engedélyt adott színházelőadások tartására. Ennek eredményeként

1871-től vándor színtársulatok tartottak színi előadásokat Jászberényben. Az állandó színház létrehozásának gondolatára 1873-ban Beleznay Ignác jászberényi ügyvéd szervezte meg a színházalapítást támogatók egyesületét. 1871-ben a város tanácsa ki is jelölte a színház építésére megfelelő telket, s 1873. április 6-án a jászkerületi közgyűlés jótékonysági adományt tett a népszínház állandó társulatának létrehozására. Az állandó színház mégsem jött létre, amelyet Jászberény és a Jászság lakossága a mai napig hiányol.

Mivel az 1876-os közigazgatási átszervezés során Jászberény elvesztette székhely funkcióját, megszűnt a Jász-Kun Kerületek sajátos közjogi különállása, s ezáltal a fejlődés lehetőségei is szűkültek (Blénessy 1967:50). A jászok soha nem tudtak a székhely elvesztésébe belenyugodni, s szinte a mai napig érezhető a rivalizálás Jászberény és Szolnok között.

A Jászság népművelésének, közművelődési életének kiemelkedő mozzanata volt a Jász Múzeum megalapítása. 1873-ban vetődött fel Jászberényben, mint a Jász-Kun Kerületek székvárosában a múzeum alapításának a gondolata, amelynek a történelmi emlékek őrzésén kívül aktív közművelődési feladatot is szántak. Sipos Orbán helyettes polgármester a városi tanács hozzájárulásával 1873. március 29-én alapította meg az első múzeumi bizottságot, amely 1874. november 25-én kérelemmel fordult a Jász-Kun kerületekhez, a jász községekhez, s országos méltóságokhoz támogatásért. A város tanácsa 1873. március 8-án tartott tanácsülés 931-es végzésében kimondta a városi múzeum létrehozását (H. Bathó Edit 2001:5). Sipos Orbánt, a javaslattevőt s helyettes polgármestert bízták meg a szervezésével, s a jászok múzeuma 1874. december 26-án nyílt meg a városháza egyik udvari épületében.

Már az 1860-as években felmerült egy közkönyvtár létrehozásának a gondolata is, amely dr. Oláh Gyula törvényszéki orvos több évtizedes kitartó és támogató munkája alapján 1900. október 14-én megnyílt Jászberényben. Ekkor 4000 példánnyal állt nemcsak a város megbízható lakói rendelkezésére, de a környező településekről is kölcsönözhettek egy-egy kötetet, legfeljebb kétheti időtartamra (két helybeli megbízható lakos jótállása mellett). 1904-ben tanyai fiókkönyvtárakat hoztak létre a boldogházi, a hajtai, a négyszállási és a portelki iskolákban, ahol a tanítók voltak azok kezelői. A könyvtár több alkalommal, több helyre is költözött. 1930-ban már a könyvkereskedők könyvnapot is rendeztek, amit a későbbiekben évről-évre megismételtek (Gulyás 2002:7-9).

A Gazdakörnek volt köszönhető, hogy a népfőiskolák szelleme − amelyek a népművelési munkának egyik legjelentősebb színterei voltak − sem kerülte el a Jászságot. A

jász népfőiskolák szülőatyja, ”grudtvigja” dr. Czettler Jenő, Jászárokszállás szülötte volt.

1920-ban Czettler Jenő, a Magyar Gazdaszövetség elnökeként többször említi példaként, mint a hazai megújulás lehetőségeként Magyarország szívében a Jász nemzetiségi alkotmányt, ezt az igazi kisbirtokos demokráciát, amely évszázadokig képes volt fenntartani saját igazgatási, igazságszolgáltatási és oktatási intézményeit. Magyar mezőgazdasági szociálpolitika című munkájában többször ajánlotta olvasói figyelmébe a dániai fejlődést, s elsők között hangsúlyozta a népfőiskolai mozgalom fontosságát (Czettler 1995:259-268). 1920-ban, a jászjákóhalmi választókerület képviselőjeként felkereste a fővárosban élő jászsági születésű értelmiségieket, akik egyesület alapítását határozták el. 1921-ben Jászok Budapesten elnevezéssel alakultak meg, elnöke dr. Czettler Jenő, titkára Pászty János mérnök volt. Dr.

Czettler Jenő felvette a kapcsolatot a Jászság állami és egyházi vezetőivel, és egy Jászberény központú népfőiskola létrehozását szorgalmazta, illetve államsegélyt szeretett volna elérni gróf Apponyi Alberttel együtt a Jász főváros részére.

A jász községek (városok), a népes tanyavilág népművelését jól segítette a Jászságot mindig is körülövező történelmi légkör s a jász identitás. Gazdakörökben egyre erőteljesebben hangzottak kívánságok népfőiskolai tanfolyam megteremtésére. A Jászság fővárosában, Jászberényben az időközben társaságba tömörült jászsági tollforgatók és művészek folyóirata, az Ugar tette közzé a felhívást, és a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Testülete) segítette az egész jászság területén egy népfőiskolai tanfolyam felállítását (Kiskun 1943:227). Az első jász népfőiskola megalakulásáról a Jász Hírlap 1942. január 10-én adott hírt (3. számú melléklet), amelyre 50 ifjú jelentkezett. A népfőiskolát 18-22 év közötti, többnyire kisparaszti, gazdálkodó család gyermekeinek szervezték, akiknek nem volt lehetőségük a család anyagi helyzete vagy a gazdaságban történő besegítő munkájuk miatt továbbtanulni felsőbb iskolákban. A szükséges anyagiakat nem tudta minden jelentkező vállalni, így a 12 településről 32 fő kezdte meg és fejezte is be 3 hónapos tanulmányát. A hallgatók megoszlása községek szerint: Jászberényből 11 fő, Jászapátiból 4 fő, Jászfényszaruból 1 fő, Jászárokszállásról 1 fő, Erkről 1 fő, Alattyánról 3 fő, Jászkisérről 2 fő, Jásztelekről 2 fő, Pusztamonostorról 2 fő, Jászdózsáról 2 fő, Jászszentandrásról 1 fő, Jánoshidáról 2 fő. A felvétel feltétele a népiskola 6. osztályának elvégzése volt, de volt közöttük egy gimnáziumot végzett hallgató is, és kettőnek polgári-iskolai végzettsége volt.

A 305 órás tanfolyam fenntartási költségeihez a Vallás- és Közoktatási Minisztérium 700 pengővel, az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) 3.000 pengővel járult hozzá. A munkatervet az előadók dolgozták ki, s a Vallás- és Közoktatási Minisztérium VII.

1. ügyosztálya 164.250-1941. sz. rendeletével hagyta jóvá. Az eddig tartott népfőiskolai

tanfolyamok tapasztalataira támaszkodva az általános műveltség emeléséhez szükséges tananyag mellett a gyakorlatias nevelés fontos szerepet kapott. A hangsúlyt a jászság tájegységének természeti adottságainak, a rajta élő nép múltjának és jelenének megismerésére helyezték. (A munkaterv ezen részei miatt joggal volt jászsági népfőiskolai tanfolyamnak nevezhető.) (4. sz. melléklet) Az előadók különös figyelmet fordítottak a fiatalok értelmi, érzelmi, akarati fejlesztésére, a személyiségfejlesztés mellett a közösség előtti szereplésre. A programban fontos szerep jutott a népi kultúra, a természeti adottságok megismertetésére. Az elméleti, gyakorlati órák, az egyéni tanulás egységét, a tanítóképző-intézet és a szakiskola gazdag szertárai és a könyvtárhasználat lehetősége segítette elő. A tanfolyam résztvevői oktató filmelőadásokon vettek részt, megtekintették a Jász Múzeumot, a Hangya ipartelepet stb. Az előadások módszerét a társalgás jellemezte, a hallgatóknak lehetőségük volt a szabadelőadás módját gyakorolni. A fiatalság helye az újjárendezett Európában címmel az Ugar című folyóirat pályázatot hirdetett, amelybe a hallgatók is bekapcsolódtak. A legjobb pályázatok a Jász Hírlapban is megjelentek (Túrócziné 2001:9-12). (5. sz. melléklet) A záróvizsgán minden hallgató a maga által választott témában tartott szabadelőadást. A tanfolyam új ismeretekkel felruházott faluvezetőket bocsátott falvaikba, „akik átérezték, hogy napjaikban a falu vezetője csak olyan ember lehet, aki tudásban erősebb a többinél, akinek lelke nemesebb érzelmekkel telítődött, s akiben épen él a jóravaló hajlam”. (Kiskun 1943:230)

Ugyanebben az időben a Jászságban, Jászárokszálláson – Faragó Sándor Dániában szerzett ismereteit felhasználva – 1942-ben népfőiskolai tanfolyamot szervezett gazdaifjak részére. Majd a világháborúban eltűnt Faragó Sándor munkáját a helyi tanítók folytatták az 1950-es évekig (Wirth 2000:207-208).

A Tanítóképző Intézet vezetői és a tantestület a tanulmányi munka mellett mindig nagy hangsúlyt fektetett a Jászság iskolán kívüli népművelési munkára. Már az első évek munkája, nyilvános szereplése kivívta a helybeli társadalom és a környező települések megbecsülését. Célul tűzte ki a tanyai tanítók képzését, de az erdélyi és kárpátaljai tanítók részére két nyáron is tanítói átképző tanfolyamokat, illetve iskolán kívüli népművelési tanfolyamokat tartott. „…A tanár urak, amint láttuk, jó szívvel jöttek tanítani bennünket.

Minden tantárgyhoz egy-egy előadó. Sok tudományra tanítottak. Bizony, már az első nap észrevettem, hogy milyen analfabéta vagyok a tudományok terén. Mennyire rám fér a tanulás, ha azt akarom, hogy művelt paraszt legyek…” (Burka Mihály, Alattyán) (Kopácsy 1972:10) Az 1933-34-es iskolai évben a téli hónapokban 45 népművelési előadás megtartásáról számol be az intézmény értesítőjében az iskola egykori igazgatója, Móczár Miklós. Az intézet

ötödéves növendékei pedig még 12 pedagógiai, magyar irodalmi, magyar történelmi, természettudományi, zeneművészeti és művészettörténeti tárgyú népművelési előadásokat tartottak. (Móczár 1934:32) Móricz Zsigmond jászberényi látogatása során tapasztaltakról elismerő szavakkal nyilatkozik a Pesti Napló 1934. december 2-ai számában. (6. számú melléklet)

A kulturális élet fellendülésében jelentős szerepet játszott a sajtó megjelenése is. (7.

számú melléklet) A helyi sajtó előzményeit, a jászsági hírlapok megjelenését, az 1827-33-ban megjelenő Tudományos Gyűjtemény számai jelentették. A 9 megjelent közlemény közül az elsők Jászberény és Jászapáti városok történetét ismertették, a kerületek földtani jellemzőivel foglalkoztak, majd a továbbiakban a jászok eredetét, a jászkunok szokásait mutatták be. 1854-ben jelent meg Palugyai Imre: Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok Vármegye Leírása című kézikönyve, illetve a helyi eseményekről tudósító 1836-1846 között kétévente megjelenő rendszeres kiadvány. De ezek a publikációk csupán nagyon kevés értelmiségi kezébe juthattak el (főjegyző, aljegyző, plébános). Nagyobb olvasólétszáma volt már az 1854-től megjelenő Jász-Kun nép naptárának s 1852-től aGimnáziumi Értesítőnek.

A Jászberényben 1876-ig megjelenő hírlapok nemcsak a helyi, hanem az egész Jászkun kerületek lakosságának olvasói, politikai, társadalmi igényeire épültek. Jelentős fejlődést jelentett, amikor Pethes József jászkerületi kapitány támogatásával 1867-ben Bittermann Ede könyvnyomdát állít fel, s 1868-ban elsőként a Jász-Kun Hármas Kerületben megindul a Jász-Kunság című hetilap, amely a Jászság művelődési életét éveken keresztül befolyásolta (Tóth 1986:19). Elsőrendű feladataként jelölte „a kerületek kebelén a köz- és társadalmi előrehaladást segíteni” (Jász-Kunság 1868), s kerülte a politizálást. Támogatta az egyletek, társaságok szerveződését. A szépirodalmi írások mellett elsősorban olvasmányos, közérthető módon megfogalmazott ismeretterjesztő dolgozatokat is közölt. (Az állatok esze;

A természeti erők súlyegyene; Örököljük-e a szülők tulajdonságát?) A hetilap korszerű ismeretterjesztő funkcióját szolgálta a Gazdászat című rovat. A mezőgazdasági szakműveltség fejlesztését a szerkesztők a szakirodalom népszerűsítésével is folyamatosan segítette (Arató 1974:19). Az első jászberényi hetilapot rövidesen követi még másik kettő, 1872-ben a Jászkun Figyelő, majd 1874-ben a Jászkun Polgár. Az újság szerkesztése, megindítása a gimnáziumi tanárok munkájának hozzájárulásával született meg.

A jászsági sajtó történetének vizsgálata során a jászsági hetilapok, folyóiratok sokféleségét, mennyiségi változásait, sokszor bőségét tapasztalhatjuk. 1868-tól folyamatosan jelent meg legalább egy, időszakonként két vagy több újság is. Az 1888-tól – a Hild Viktor

által szerkesztett Jászság indulásával – állandósult a sajtó megjelenése, sőt termékenyen hatott a térség lapkiadására is. 1890-ben már négy rendszeresen megjelenő hetilap került kiadásra, bár ezek a periodikák nem tudták felvenni a versenyt a Jászság-gal, s rövid időn belül meg is szűntek. 1903-tól folyamatosan jelent meg hetilap Jászapátin, 1909-től Jászárokszálláson is. Az 1903-1915 közötti időszakot nevezhetjük a helyi sajtó virágkorának, általában 3-5 rendszeresen megjelenő hetilap került ekkor kiadásra. A Jászság olvasóinak száma elérte a 600-800 főt, a félhivatalos lapok 100-300 példányban jelentek meg, vagyis a Jászságpéldányszámát megközelítették, majd a két világháború között megjelenő újságok túl is lépték ezt. A községekben megjelenő hetilapok példányszáma ebben az időszakban 300-400 között mozgott (Arató 1974:214), ami azt tükrözi, hogy az olvasói réteg egyre szélesedett.

A lapok szerkesztői, munkatársai között nagy számmal tűntek fel a papság képviselői, s tevékenyen közreműködtek a lapkiadásban a város kormányzatáért küzdő helyi csoportosulások is, de politikai kérdésekkel nem vagy csak alig foglalkoztak. A legnagyobb népszerűségre a város, a község mindenkori kormányzatát bíráló, ellenzéki hetilapok számíthattak.

Jelentős szerepet töltött be a népoktatás terén az 1919-től 1944-ig működő Jász Hírlap Ismeretterjesztő előadások című rovata, amely rendszeresen közölt kulturális programokat. A rovat később Közművelődési naptár címmel az Iskolánkívüli Népművelési Helyi Bizottság által rendezett előadások, tanfolyamok időpontjára hívta fel a figyelmet, megemlítve a tanyai iskolákban folyó előadások tematikáját is. Rendszeresen adtak hírt a város iskoláinak munkájáról, az intézmények életének fontosabb mozzanatairól. A lap 1927. évi évfolyamának rovatában megjelent közlemények megoszlását vizsgálva, az összes megjelent közlemény közel 20 százalékát jelentette a kulturális hírek, kulturális programokról nyújtott tájékoztatás. A politikai tartalmú közlemények 10 százalékot jelentettek.

Az első jászberényi folyóirat Jászság címmel jelent meg 1929-1930 között, alapítója Komáromy József múzeumigazgató, és a kiadó Kovács és Baranyi nyomdavállalkozók voltak.

A folyóirat a permanens művelődés segédanyagaként funkcionált, a szerkesztő hivatkozott arra, hogy az iskolai tanulmányok elvégzésével a művelődés folyamata nem fejeződhet be,

„…meg kell elégedni azzal, hogy az iskolai esztendők csak alapköveket raknak le, az építményt magát az iskolán kívül, iskolán túl kell a szükségesnek megfelelően kiépíteni”.

(Jászság 1929) A két ív terjedelmű folyóirat 80 százalékát a helytörténeti vonatkozású tanulmányok jelentették – Jászság történelmi adatai; Jászsági lexikon; Apróságok a múltból című fejezetekkel. A gyakorlati termelőmunkát segítette a Gazdasági világ rovat, amely

szépirodalmi írásokat, elsősorban műfordításokat is közölt (Arató 1974:174-177). A jelentős történelmi múlttal, de polgárias hagyományokkal, jelennel alig rendelkező Jászságban a folyóirat olvasó és alkotó közönség nagyon csekély volt, 4-5 lelkes ember írta a közleményeket, s ahogy az alkotók száma nem szaporodott, úgy az előfizetők száma sem, 10 hónap után megszűnt, s ez idő alatt sem fejtett ki közvélemény formáló hatást.

Egy évtizeddel később újabb folyóirat látott napvilágot, az Ugar, amelynek munkatársai a korábban Jászsági Tollforgatók egyesületében csoportosult asztaltársaság köréből kerültek ki. Fiatal értelmiségiek, aktív társadalmi érdeklődésű fiatalok, festőművészek kerestek maguknak nyilvánosságot. Az első számok valóban a népművelésről, író-olvasó találkozókról szóltak, az első népfőiskola szervezése történt általa, de néhány hónap után e folyóirat politikai tartalmúvá vált. (A II. világháború után szintén megjelent egy folyóirat jellegű kiadvány, a Demokratikus Magyar Élet, amely szépirodalmi – tudományos – kritikai folyóirat volt, amit a jászárokszállási helyi értelmiség jelentetett meg. Elsősorban társadalomelméleti, irodalmi és természettudományi kérdésekkel foglalkoztak, de csupán néhány számot élt meg.) (Arató 1974:209-211)