• Nem Talált Eredményt

Iskolarendszeren kívüli felnőttoktatást folytató vállalkozások

4. A Jászberényi kistérség felnőttképzése napjainkban

4.4. Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés színterei a Jászságban

4.4.2. Iskolarendszeren kívüli felnőttoktatást folytató vállalkozások

Összegzés

Az iskolarendszeren kívüli képzések körében az utóbbi években a térség közoktatási intézményei elveszítették jelentőségüket. A korábban nagy képzési és résztvevői létszámot jelentő számítástechnikai és nyelvi képzések helyett munkájukban a főszerepet az iskolarendszerű nappali képzés keretében nyújtott szakképzés vette át.

A Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola, mint többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény, amelynek fenntartója közhasznú társaság, az iskolarendszerű szakképzése mellett kiemelten foglalkozik az iskolarendszeren kívüli felnőttoktatással. Az oktatásügy modernizációjában a magániskolák egyre jelentősebb szerepet töltenek be, mert rugalmasabban és dinamikusabban képesek alkalmazkodni az új feladatokhoz, mint az önkormányzati iskolák. Anyagi helyzetük attól függ, hogy a normatíván felül milyen egyéb forrásokhoz jutnak pályázatokból, vállalatoktól és a szolgáltatást igénybe vevőktől. Így az iskolarendszeren kívüli felnőttképzésben sokkal inkább érdekeltebbek, mint az önkormányzati fenntartású intézmények, munkájuk összehasonlíthatóbb az oktatási célú vállalkozásokkal. A dolgozatom további részében ezért munkájuknak ezt a területét a vállalkozások iskolarendszeren kívüli képzései sorában kívánom vizsgálni.

A térség felsőoktatási intézményének iskolarendszeren kívüli képzése saját hallgatóira és a térség pedagógusaira irányul. Amíg a kilencvenes évek elején részt vállalt a Jászság munkaerőpiac elvárásainak megfelelő nyelvi képzésekben, napjainkban szakmai továbbképzései az intézmény hallgatóira és a térség pedagógusaira korlátozódik. A képzések és a képzésben részt vettek száma helyett az intézmény célja a felnőtt továbbképzések érdekében rendezett konferenciákon, szakmai rendezvényeken a magas szintű szakmai ismeretek továbbadása, a minőség biztosítása.

Die Das Nyelviskola és Könyvkiadó egyéni cég Jászberény, Kornél Nyelviskola Bt.

Jászberény) és három szakképzéssel foglalkozó intézmény (ADU-Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. Jászberény, KELLA Oktatásszervező Kft. Jászberény, Oktatási és Szakértő Bt. Pusztamonostor) foglalkozik a térség iskolarendszeren kívüli felnőttképzéseivel.

ADU-Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft.Jászberény (akkreditációs lajstromszám: AL-0391; nyilvántartási szám: 16-0274-05)

A térség egyik meghatározó iskolarendszeren kívüli felnőttoktatással foglalkozó intézménye. A Csepel Oktatási és Szolgáltató Kft-t 1991 decemberében alakította meg a Csepel Művek Oktatási Vállalata és munkatársai. A megalakult társaság célkitűzései és annak megvalósítási programja az alapító vállalat terveivel nem került szinkronba, így 1992 májusában az alapító munkatársak megvásárolták a vállalati tulajdonrészt. Az alapítók a volt Csepel Vas- és Fémművek Tröszt Oktatási Központjának vezető munkatársai, akik jelentős oktatási, képzési gyakorlattal, tapasztalattal és a szervezési munkában nélkülözhetetlen kapcsolatrendszerrel rendelkeztek.

A jelenlegi szervezet az „Adult education – Tanulás egy életen át” mottó alapján 1991-ben a tömeges munkanélküliség csökkentésé1991-ben való részvétel igényével a felnőttoktatás területén létrehozott magánvállalkozásból nőtt ki egy ma már széles körű képzési struktúrával rendelkező oktatási központtá (Adu 2004:3-4).

Az Adu Oktatási Központ olyan saját irányítással rendelkező, de nem önálló jogi személyiségű szolgáltató szervezet, amely tevékenységét tagszervezetein keresztül fejti ki. Az elmúlt öt év során a vállalatok részére konzultációs és tanácsadói szolgáltatásaikat is kialakították. Ma már az ország s a térség egyik jelentős oktatási magánintézményei közé tartozik, amely integrált képzési rendszert képez. A felnőttoktatás keretében államilag elismert pénzügyi, kereskedelmi, műszaki, ügyviteli és informatikai képzéseket folytat. Az államilag finanszírozott munkaerő-piaci képzések mellett kiszolgálják a vállalatok és egyének képzési igényeit is. Emellett az állást keresők részére is szerveznek speciális tanfolyamokat Budapesten és az ország több régiójában. A Központ országos intézményi hálózattal rendelkezik, ahol az élethosszig tartó tanulás korszerű elméleti és gyakorlati feltételrendszerét is megteremtették. Az Adu Oktatási Központ szervezeteinek növekedésével mára aktív nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, s az Európai Oktatásért Nemzetközi SOCRATES Díjjal kitüntetett országos szakképző intézménnyé vált.

Az Adu Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. az IEB Magyarország Oktató, Továbbképző és Szolgáltató Kft. jogutódjaként 1997-ben alakult. Az IEB Magyarország Kft.

megalakulásakor 90 százalékban németországi tulajdonosok kezében volt. 1999 nyarán több évtizedes felnőttoktatási tapasztalattal rendelkező személyek a németországi tulajdonrészt megvásárolták, és a cég Adu Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. megnevezéssel 2000. évtől bekapcsolódott a munkanélküliek képzésébe, és most az Adu Oktatási Központ tagintézményeként működik. Az informatikai képzés fontosságát szem előtt tartva fejlesztette számítástechnikai kapacitását. Jászberényben 20 fő részére számítástechnikai kabinetet alakított ki. A 2001. évtől hegesztő minősítő szakképesítő tanfolyamokat szervez Karcagon és Szolnokon. Tanfolyamaikat intenzív, esti formában szervezik telephelyükön, Jászberényben, de Szolnok megyében Karcagon, Tiszafüreden és Szolnokon is bonyolítanak le képzéseket.

A szolgáltatás minőségének folyamatos javítása érdekében az Adu-Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. 1999 decemberétől az MSZ EN ISO 9001:1996 minőségügyi szabvány szerinti, a Bureau Veritas Quality International által minősített intézményként folytatja működését, melyet 2002 áprilisában az ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszerré fejlesztve auditáltattak. 2003 júniusától akkreditált felnőttképzési intézményként működik.

Az intézmény – alapítása óta – Jász-Nagykun-Szolnok megye jelentős oktatási magánintézményei közé tartozik. A megye több kistérségében (Szolnok, Karcag, Tiszafüred, Jászberény) az államilag finanszírozott munkaerő-piaci képzések mellett kiszolgálja a vállalatok és egyének képzési igényeit is:

· a munkanélküliek átképzése,

· a vállalati tanfolyamok,

· a pályaorientációs és pályakorrekciós tanácsadások formájában.

Szakképesítő tanfolyamaik:

műszaki:

· eljárás szerinti hegesztő,

· hegesztő minősítés,

· könnyű- és nehézgépkezelő,

· tűzvédelmi tanfolyam és szakvizsga.

kereskedelem és vendéglátás:

· abc-eladó + pénztárgépkezelő,

· cukrász,

· gyorsétkeztetési eladó,

· kereskedő – boltvezető I., II.,

· pincér,

· szakács,

· vendéglátó – üzletvezető I., II.

informatika:

· számítástechnikai programozó,

· számítógép-kezelő (-használó),

· szoftverüzemeltető.

idegen nyelv:

· angol és német nyelv, alap- és középfokú nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamok.

A 2004-es esztendő a jászberényi oktatási központ életében a megújulás éve volt, ami nem csak az épület megújulását, a tantermek bővítését, hanem a felnőttképzés munkaerő-piaci igényekhez való igazodását is jelenti, egy új kor szellemét sugározza. Az eddigi kettő helyett négy tanterem fogadja a tanulni vágyókat. A modern számítógépes tantermekben süllyesztett monitorral felszerelt asztalok, új számítógépek, projektor, internet hozzáférési lehetőségek biztosítottak.

A kereskedelem és vendéglátás területén az ABC eladó - pénztárgépkezelő és a kereskedő-boltvezető szakképesítés még mindig elhelyezkedési lehetőségekkel bíztat. A két megújult, jól felszerelt tanterem mellett biztosított a gyakorlati képzésük is a Jászberény legkorszerűbb Coop STAR RT Szupermarketében és kabinetében. A könnyűgép-kezelő tanfolyam hallgatóinak a gyakorlati képzését a jászberényi Electrolux Lehel Hűtőgépgyár biztosítja.

A szakmai képzések mellett a nyelvi képzés jelent még nagy kihívást. A húsz férőhelyes számítógépes nyelvi laborban angol nyelvi képzés folyik. Képzéseikre jellemző, hogy kis létszámú, nagy óraszámú OKJ-s, illetve kettős OKJ-s tanfolyamokat indítanak szinte kivétel nélkül munkanélküliek számára, a munkaügyi központ támogatásával. A tanulók képzések utáni elhelyezkedés is sikeres.

A képzések megoszlása

46%

19%

14%

12% 9%

keres kedelem-vendéglátás közgazd.-ügyvitel műszaki informatika szociális

A képzés utáni elhelyezkedés

11% 62%

10%

12% 5%

1 hónap 2 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap

Forrás: http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=akademia-2002-sepsi-modellerteku (2007.12.28.)

A tanárok nagy része már 1994 óta részt vesz az oktatásban. Jól felkészült és kiválóan képzett szakemberek, akik óraadóként dolgoznak az Adu-Jász 2000 Kft.-nél. Főállásban a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, a Klapka György Szakmunkás és Szakközépiskolában, illetve a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karán tanítanak.

Egy jól együttműködő, igényes, ugyanakkor humánus tanárcsapat, amelynek tagjai szemléletükben, tanítási módszereikben igyekeznek megfelelni a kor kihívásainak (Forrás: az intézmény éves beszámolói, jelentései).

év OKJ

képzések száma OKJ képzésben részt vevők

száma

2005. 7 131

2006. 8 132

2007. 4 53

2008. 4 74

KELLA Oktatásszervező Kft.Jászberény (akkreditációs lajstromszám: AL-0850;

nyilvántartási szám:16-0124-04)

A KELLA Oktatásszervező Kft. 1997-óta foglalkozik Jászberényben iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel. Kezdetben betéti társaságként Jászberény és a Jászság területéről vagyonvédelmi és az ehhez kapcsolódó kiegészítő képzésekkel foglalkozott. A jelenben már korlátolt felelősségű társaságként az ország 15 városában, 6 szakmacsoportban, közel 30 típusú tanfolyamot indít folyamatosan. Az elmúlt időszakban több mint 5000 hallgató szerzett sikeresen szakképesítő bizonyítványt a közreműködésükkel. Az előírásoknak megfelelően s az egyre növekvő igények magas szintű kielégítése érdekében először az EN ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszert vezették be, majd megkapták az intézményi akkreditációt.

Képzési kínálatuk:

· alapfokú végzettségre épülő középfokú szakképzések:

o ABC eladó, o dajka, o fodrász,

o gyermek- és ifjúsági felügyelő, o kéz- és lábápoló,

o műkörömépítő, o könnyűgépkezelő, o nehézgépkezelő, o szakács,

o számítógép-kezelő (-használó), o személy- és vagyonőr,

o szociális gondozó és ápoló, o töltőállomás-kezelő, eladó, o virágkötő,

· érettségire épülő középfokú szakképzések:

o biztonságszervező II.,

o elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi szerelő, o gyógymasszőr,

o kereskedő vállalkozó, o logisztikai ügyintéző, o magánnyomozó, o vendéglátó vállalkozó,

· érettségire épülő emelt szintű szakképzések:

o biztonságszervező I.,

o gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztens, o kereskedelmi menedzser,

o szociális gondozó és szervező, o vendéglátó menedzser képzéseket.

· Felnőttképzési szolgáltatásaik:

o elhelyezkedési tanácsadás.

· A nem OKJ-s képzések között megtaláljuk:

o hatékony vezető képzéseket (Forrás: az intézmény éves beszámolói, jelentései).

tanév OKJ képzések

száma

OKJ képzésben részt vevők

száma

2005. 52 457

2006. 64 897

2007. 78 735

2008. 65 792

Forrás: az intézmény éves beszámolói, jelentései

Oktatási és Szakértő Bt. Pusztamonostor (akkreditációs lajstromszám: AL-0487;

nyilvántartási szám: 16-0044-04)

A közoktatásban bevezetésre kerülő Nemzeti Alaptanterv (NAT), a helyi tantervkészítés, a minőség-ellenőrzés rendszerének kiépítési időszaka s az ezekben a feladatokban való segítség igénye hívta életre az 1996. szeptember 21-én megalakult, akkor még Alsófokú Oktatási és Szakértő Bt., ma már Oktatási és Szakértő Betéti Társaságot Pusztamonostoron. A tantervkészítéshez nyújtott pedagógiai szolgáltatás, az óvodai programok akkreditálása és két pedagógiai jellegű szakképzés alapozta meg a Betéti Társaság későbbi tevékenységét. A képző intézmény szaktanácsadói, szakértői tevékenysége folyamatos volt, de egyre nagyobb hangsúlyt kapott az OKJ szerinti szakképzés. Ehhez hozzájárult, hogy a szociális intézmények dolgozóinak törvény írta elő a szakképzés megszerzését, így 1997-től egyre nagyobb igény mutatkozott a szociális szakképzések iránt.

Célcsoportjai közé elsősorban az oktatási, nevelési, egészségügyi, szociális intézmények és a térség polgármesteri hivatalainak képesítés nélküli alkalmazottjai tartoznak. A térség pedagógusainak – a 120 órás kötelező továbbképzés megvalósulásához – akkreditált tanfolyamokat biztosítanak (mentálhigiénés-asszisztens; gyermek- és ifjúsági felügyelő).

Képzései között megtalálhatók:

· alapfokú végzettségre épülő középfokú szakképzések:

o dajka,

o gyermek- és ifjúsági felügyelő II., o szociális gondozó és ápoló;

· érettségire épülő középfokú szakképzések:

o pedagógiai asszisztens, o iskolatitkár,

o élelmezésvezető;

· érettségire épülő emelt szintű szakképzések:

o gyógypedagógiai asszisztens, o gyermek- és ifjúsági felügyelő I., o mentálhigiénés asszisztens,

o szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző.

1998/99-ben akkreditált pedagógus továbbképzési tanfolyamaik:

· Vezetésfejlesztés, menedzselés 30 órás,

· Vezetésfejlesztés, menedzselés 60 órás.

Felnőttképzési szolgáltatásaik:

· a pályaorientáció, pályakorrekciós, elhelyezkedési tanácsadás,

· az előzetes tudásszint felmérés – módszertan,

· a képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás – munkáltatóknak.

A 2005/2006-os képzési évben tovább bővült a Felnőttképzési Szolgáltatás:

· elhelyezkedési tanácsadás,

· álláskeresési technikák.

Ingyenes Felnőttképzési Szolgáltatások:

· elhelyezkedési és álláskeresési technikák,

· pályaorientációs, pályakorrekciós tanácsadás,

· pályaalkalmassági vizsgálat.

A Betéti Társaság kiegyensúlyozott, színvonalas képzésszervezéshez szükséges erőforrásokkal rendelkezik. Tantermeit, taneszközeinek 80 százalékát nevelési-oktatási és szociális intézményekben bérli. Két főállású dolgozója több pedagógus diplomával, nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik. Megbízási szerződéssel - eltérő rendszerességgel – 40-50 fő diplomás oktatót és 25-30 fő tereptanárt foglalkoztat, akik a képzések gyakorló terepeként szolgáló intézményekben segítik a hallgatók szakmai gyakorlatát. Évente 300-400 hallgatót képeznek (Forrás: az intézmény éves beszámolói, jelentései).

tanév OKJ képzések

száma OKJ

képzésben részt vevők

száma

2006. 8 218

2007. 10 131

2008. 24 284

Forrás: az intézmény éves beszámolói, jelentései

Der Die Das Nyelviskola és Könyvkiadó egyéni cég (akkreditációs lajstromszám: AL-1283; nyilvántartási szám: 16-0008-05).

„1991-ben a tömeges orosz nyelvi átképzés és az egyre szaporodó vállalkozásokban az idegen nyelv ismeretének igénye hívta életre a céget még egyéni vállalkozásként. Német nyelv oktatásával foglalkoztunk eleinte, majd a folyamatosan növekvő érdeklődés és igények kielégítésére bővültünk az angol nyelv oktatásával is. 2006-ban akkreditáltattuk az angol/német általános nyelvi programot, s ugyanebben az évben a TELC angol/német alap-, közép- és felsőfokú nyelvvizsga központja lettünk. Bérelt tantermeinkben évente 100-130 főt képeztünk 5-10 nyelvtanár és idegennyelv műveltségi területtel rendelkező tanító segítségével.

Fiatal oktatók dolgoznak a cégnél, akik dinamikusak, könnyen alkalmazkodnak a felnőttképzés elvárásaihoz. 6 fős csoportokban folyik az oktatás saját fejlesztésű programokkal. A képzéseket nyelvi szintfelmérés előzi meg, s a nyújtott teljesítmény alapján kerülnek a jelentkezők a megfelelő szintű nyelvi csoportba. Folyamatos módszertani ötletbörzékkel, belső továbbképzéssel, módszertani továbbképzéseken való részvétellel kívánunk az elvárásoknak megfelelni, a minőséget biztosítani. A piacon maradás feltételét a minőségben látjuk, tanulóink eredményesen teljesítik a nyelvvizsga követelményeket, illetve a munkahelyi elvárásoknak sikeresen megfelelnek.

2007 elejétől a VATI Kht. ROP 3.4.2 kereskedelmi angol/német nyelvi képzési program keretében 40 főt képezünk. Folyamatosan bekapcsolódunk a pályázati lehetőségekbe, s rendszeresen követjük a munkaerőpiac elvárásait.” – nyilatkozta a cég vezetője, Víghné Molnár Ilona.

tanév

akkreditált

képzések száma akkreditált képzésben részt vevők

száma

2007. 35 220

2008. 51 310

Forrás: az intézmény éves beszámolói, jelentései

Kornél Nyelviskola Bt.Jászberény (akkreditációs lajstromszám:AL-0368; nyilvántartási szám:16-0260-04)

A Kornél Nyelviskola Bt. ISO minősítéssel, akkreditált programmal rendelkező akkreditált felnőttképző intézmény. A vállalkozás 1990-ben indult, először csak a diákok nyelvoktatását, nyelvvizsgára való felkészülésüket segítette, majd 1998-tól a felnőttoktatás és műszaki fordítás lett a fő tevékenysége. A cég mottója: „A jó munka a legjobb reklám.”

Nagyvállalatok partnereként angol, német, olasz és magyar (mint idegen nyelv) oktatásával foglalkozik alap-, közép-, szakmailag bővített közép- és felsőfokú szinten. (NFI 2004:62) A részletes adatok kimutatásához a cég nem járult hozzá.

Legfőbb partnerei:

- Amond Huzalkosár és Polcgyártó Kft.;

- Brau Union Hungaria Sörgyárak Rt.;

- Carrier CR;

- Célgépterv;

- Dometic Rt.;

- Electrolux Lehel Kft. – Jászberény;

- Electrolux Lehel Kft. – Budapest;

- Jász -Tel Rt.;

- Magyar Posta;

- Mont Kft.;

- Samsung Eletronics Magyar Rt.

Összegzés

A iskolarendszeren kívüli felnőttképzés célja alapvetően megegyezik az iskolarendszerű felnőttoktatás céljával, hiszen mindkettő a munkaerőpiac elvárásaira készít fel. De amíg az iskolarendszerű képzések egy magasabb szintű általános műveltség megszerzésének a lehetőségét nyújtják, addig az iskolarendszeren kívüli képzések egy adott szakmai képzettség gyors megszerzését teszik lehetővé. Ezért is jelentik a felnőttképzés legnagyobb területét az iskolarendszeren kívüli szakmai képzések, akár a képzések, akár a résztvevők számát tekintve, amelyeket elsősorban a költségvetési intézmények mellett hangsúlyosabban a képzési vállalkozások nyújtanak. A költségvetési intézményekhez képest rugalmasabban képesek alkalmazkodni a gyorsan változó munkaerő-piaci igényekhez, a képzésben részt vevők elvárásaihoz. A képző vállalkozások mind a gazdasági mind a

jogszabályi változásokra naprakészebben reagálnak, gyorsabban bővítik szakmai kínálatukat.

A közoktatási intézmények azokat a szakmákat oktatják iskolarendszeren kívüli képzés keretében, amelyeket az iskolai rendszerű képzésben is oktatnak, s főállású tanáraikkal dolgoznak egyaránt mindkét képzésben. Ezzel szemben a képző vállalkozások személyi állományának legfőbb jellegzetessége, hogy míg kevés főállású oktatóval dolgoznak, magas az óraadók száma, akiket mindig az adott képzésnek megfelelően választanak. A vállalkozások anyagi motivációja is sokkal meghatározóbb, mivel a költségvetési intézmények iskolarendszeren kívüli bevételei beépülnek az intézmények költségvetésébe, így a képzés szervezőinek, az ott oktatóknak csupán kisebb arányú fizetés-kiegészítést jelent.

A 90-es évek elején intenzív iskolarendszeren kívüli képzések indultak a közoktatási intézményekben, a felsőoktatásban, s gomba módra szaporodtak a különféle felnőttképzést folytató vállalkozások. Idővel a piac folyamatosan szelektálódott, napjainkra a költségvetési intézményekből a korábban bemutatott három középfokú intézmény folytat csupán iskolarendszeren kívüli felnőttoktatást. Amíg korábban a térség munkaerő-piaci igényeinek megfelelően nagyszámú számítástechnikai és nyelvi képzéseket biztosítottak, mára az iskolarendszerű képzéseikben oktatott szakmákat kínálják. Kivétel ez alól a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola, ami magániskolaként mind a két típusú képző intézmény előnyeit ki tudja használni. A piac szelektálódása mellett bizonyos piacfelosztás is érvényesült. Az intézmények és a cégek ismerik egymást, mindenki olyan területen versenyez elsősorban, ahol piacképesebb tud lenni. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a térség középfokú intézményei (Lehel Vezér Gimnázium - Jászberény, Liska József Erősáramú Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium - Jászberény, Deák Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola - Jászárokszállás) az iskolarendszeren kívüli képzések versenyében napjainkban már nem is játszanak szerepet. Szinte minden szakmacsoport képzését lefedi a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola, s a két oktató vállalkozás, az ADU-Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. és a KELLA Oktatásszervező Kft..

Képzési kínálatukban párhuzamosság tapasztalható, így egyben versenytársaik is egymásnak.

Az ADU-Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft. képzései elsősorban magas óraszámú, kis létszámú, munkaügyi központ által finanszírozott OKJ szakképzéseket nyújt munkanélkülieknek, több esetben kettős OKJ képzést (pl. Könnyűgépkezelő + Számítástechnika; ABC eladó + Kereskedő-vállalkozó). A KELLA Oktatásszervező Kft.

általában önköltséges, rövidebb időtartamú, nagy létszámú, OKJ szakmai képzéseket kínál.

Az Oktatási és Szakértő Bt. szociális szakmacsoportban képez, így a térség oktatási vállalkozásainak képzési területeit nem érinti, viszont nincs kapcsolata a térség felsőoktatási

intézményével, ahol alapképzésben szociális képzés folyik. A két nyelvoktatással foglalkozó vállalkozás szerepe megoszlik, a Kornél Nyelviskola Bt. nagyvállalatok szakmai nyelvoktatásában játszik szerepet, míg a Der Die Das Nyelviskola és Könyvkiadó egyéni cég a fiatalabb korosztály – elsősorban középiskolás – nyelvvizsga megszerzéséhez nyújt felkészítő tanfolyamokat, s a TELC akkreditált nyelvvizsga központja.

A Jászberényi kistérség iskolarendszeren kívüli képzései az akkreditált képző intézményekben

0 50 100 150 200 250

ADU-Jász Der Die Das

KELLA Okt.Bt. Terplán Z.

Iskolarendszeren kívüli képzések 2006-2008

2008 2007 2006

0 20 40 60 80 100 120 140 160 180

2006 2007 2008

Iskolarendszeren kívüli képzések 2006-2008

Terplán Z.

Okt.Bt.

KELLA Der Die Das ADU-Jász

0 500 1000 1500 2000 2500

ADU-Jász

Der Die Das

KELLA Okt.Bt. Terplán Z.

Iskolarendszeren kívüli képzésben részt vettek 2006-2008

2008 2007 2006

0 500 1000 1500 2000 2500

2006 2007 2008

Iskolarendszeren kívüli képzésben részt vettek 2006-2008

Terplán Z.

Okt.Bt.

KELLA Der Die Das ADU-Jász

A képzések, a képzésekben részt vevők száma évről-évre fokozatos emelkedést mutat, de a lakosság számához, iskolázottságához, s a térség munkaerő-piaci elvárásaihoz képest még mindig alacsony a részvétel. A képzésben leginkább a fiatalabb korcsoportok vesznek részt, a beiratkozottak (2006/2007-es tanév) közel felét (45 százalék) a 18-25 év közöttiek jelentik, 32 százalék a 26-35 év közöttiek, s csupán 3 százalék a 46 év felettiek aránya. A tanulók előképzettségét tekintve többségük (51 százalék) érettségivel, 21 százalékuk felsőfokú végzettséggel, nyelvvizsgával rendelkezik, s közülük többen már korábban is részt vettek az iskolarendszeren kívüli képzések valamilyen formájában. 28 százalékuk rendelkezik általános iskolai végzettséggel. Ezek az adatok azt tükrözik, hogy jelenleg egy viszonylag képzettebb réteg vesz részt a képzésekben, s képzi tovább magát, míg az alacsonyabb képzettséggel rendelkezők nem vesznek részt olyan arányban, ahogy azt szükségleteik

indokolnák. A képzést sikeresen befejezők aránya 97 százalék (Forrás: intézményi statisztikák).

OKJ képzések 2006-ban

0 100 200 300 400 500 600

ADU-Jász KELLA Okt.Kft.

Okt.

Szakértő Bt.

Terplán Zénó

képzések száma résztvevők

OKJ képzések 2007-ben

0 100 200 300400 500600 700 800 900 1000

ADU-Jász

Der Die Das

KELLA Okt.Kft.

Okt.

Szakértő Bt.

Terplán Zénó

képzések száma résztvevők

OKJ képzések 2008-ban

0 100 200 300 400 500 600 700 800

ADU-Jász

Der Die Das

KELLA Okt.Kft.

Okt.

Szakértő Bt.

Terplán Zénó

képzések száma résztvevők

A kistérség képzési céljait vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a képzéstípusok közül az állam által elismert (OKJ-s) szakképesítés megszerzésére irányuló képzések szinte teljesen kiszorítják a többi képzési típust. Az állam által nem elismert szakképesítés számának csökkenését az is meghatározza, hogy nem nyújt támogatást hozzá sem a munkakügyi központ, sem a munkáltató. A munkavállaló számára is a munkaerő-piacon hasznosítható, az állam által elismert szakképesítésnek van elsősorban értéke. Az egyéb képzések közül a nyelvi képzést elsősorban a nyelvoktatásra alakult vállalkozások (Der Die Das; Kornél Nyelviskola Bt.) biztosítják, illetve meg kell említeni a Terplán Zénó Műszaki és Közgazdasági Szakképző Iskola szerepét. Az elhelyezkedést segítő képzések, a vállalkozást segítő képzések megtalálhatók évenkét egy-két képzés erejéig az ADU-Jász 2000 Oktató és Szolgáltató Kft., a KELLA Oktatásszervező Kft., az Oktató és Szolgáltató Kft. képzési kínálatában.

A Jászság iskolázottságát tükröző statisztikai mutatók egy dinamikusan fejlődő, a képzésbe nagy létszámot bevonó, a munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodó felnőttképzést tennének szükségessé napjainkban. A térség közoktatási intézményeiben folyó

iskolarendszerű felnőttképzés mellett nagy szükség lenne az iskolarendszeren kívüli képzéseket biztosító vállalkozások munkájának a koordinálására. A Jászság nem rendelkezik olyan koncepcióval, amelyben a felnőttképzés megfelelő súlyban megjelenne, aminek alapján az oktatási intézmények és vállalkozások tervszerű felnőttképzési munkát folytathatnának. Az oktató vállalkozások egymástól elszigetelten működnek, a gazdaság szereplőivel tartják a kapcsolatot, de képzéseik inkább a jelentkezők igényeire épülnek. A Jászberényi kistérség nem rendelkezik a felnőttképzés olyan szellemi műhelyével, ahol egymás mellett létezne a tudás, információ az oktatásról, a munkaerőpiacról, ahol tágabb kontextusban értelmeződhetnének a problémák, a tervezett intézkedések. Ezt is lehetővé tenné az, ha lenne helyi gazdaságfejlesztési stratégia, amelynek koordináló testületében szükségszerűen megjelennének a most hiányolt elemek.

4.4.3. A civil szerveződések szerepe napjaink felnőttképzésében a Jászság területén