Cél:Ez az esettanulmány olyan valakirôl szól, akinek jogait rendszeresen sértették meg. A tör-ténet bemutatása azt célozza, hogy a diákok tudása bôvüljön az emberi jogok megsértésének témakörébôl, és fejlessze azt az attitûdöt, hogy a jogsértésekkel az átlagemberek is szembe szállhatnak.
Kulcsfontosságú tudnivalók:
– Egyének és különösen emberek csoportjai sikeresen tudnak fellépni az emberi jogok meg-sértésével szemben.
Szükséges eszközök:
– Irina története.
– EJENY egyszerûsített változata.
– Információk a „lelkiismereti foglyok”-ról.
Idô:kb. 1 óra.
A gyakorlat menete:
– Kérjük az osztályt, gondolják át gyorsan azokat az okokat, amelyek alapján a kormányzat valakit törvényesen bebörtönözhet. Pl. gyilkosságért, rablásért stb. Írják fel ezeket a falra.
Ne idôzzünk öt percnél tovább ennél a résznél!
– Kérjünk meg egy diákot, vagy mi olvassuk fel Irina történetét!
– Osszuk az osztályt öt-hat fôs csoportokra. Minden csoportnak adjunk egy példányt az EJENY egyszerûsített változatából. Kérjük meg a diákokat, keressék meg, hogy az EJENY alapján Irina
100 IV. RÉSZ: NAGYOBB GYEREKEK
mely jogai sérültek. (Ha nem tudjuk lemásolni a Nyilatkozatot, olvassuk fel egyenként a jogo-kat és kérdezzük az osztályt, vajon Irinának sérült-e az éppen felolvasott joga?)
– Ha néhány csoport gyorsan végez, feladatuk: azonosítsák a Milwaukee Amnesty International munkacsoportjának módszerét, amelyet Irina szabadon bocsátásának ügyében alkalmaztak.
– Irina esetének megvitatásához kezdjük a beszélgetést a következô kérdésekkel:
Kérdések:
– Mit gondoltok, helyes volt bebörtönözni Irinát? Miért? Miért nem?
– Milyen jogait sértették meg Irinának?
– Szerintetek mit próbáltak meg elérni a hatóságok az ilyen bánásmóddal?
– Az Amnesty International emberi jogi szervezet munkatársai nem ismerték személyesen Irinát, és nem ugyanabból az országból származtak. Mit gondoltok, mégis miért figyeltek arra, hogy mi történik vele?
– Milyen hatása volt (ha volt) szerintetek az akciónak a szovjet kormányra, az USA kormányára?
Irinára? Miért?
– Az Irinát bebörtönzô hatóságok és más, az emberi jogokkal visszaélô kormányok azzal érveltek, hogy az állam ellenségei eljátszották emberi jogaikat, amikor az állammal szemben cselekedtek.
Az EJENY preambuluma kimondja: „Mindannyiunknak egyenlô és elidegeníthetetlen jogai vannak.”
Szerintetek kinek van igaza? Miért? Miért fontos ez?
– Mit szeretnétek, hogyan reagáljon a világ, ha titeket tisztességtelenül börtönbe zárnának?
További lehetôségek:
– A nagyobb gyerekek ebben a gyakorlatban az EJENY eredeti (nem egyszerûsített) változatát is használhatják
– Önálló tevékenységként a diákok egy magánzárka rabja szemszögébôl verset írhatnak, vagy elôadhatják Irina dramatizált történetét az iskola többi tanulójának.
– Irina szappanba írta verseit. Kisebb gyerekeknek élményt jelenthet a versírás, ha vízzel írnak földre, vagy pálcával homokba.
Irina története:
A 29. születésnapját követô napon, 1983. március 5-én, Irina Ratushinskaya, ukrán költônôt kétévi kemény munkára és ötévi belsô számûzetésre ítélték szovjet ellenes agitációs tevé-kenységért. Az ítéletet öt olyan költemény miatt szabták ki, mint Irina férje mondta, ame-lyeknek épp annyi köze volt a politikához, mint a Miatyánknak. Irina részt vett olyan tünte-tésekben is, ahol a kormányzatot az emberi jogok tiszteletben tartására szólították fel. A Kis Zónába zárták, amely a nôi politikai rabok különleges egysége volt Barasevonál, az Autonom Mordvin Köztársaság területén az Orosz Föderációban. A Kis Zónában mûködött a legkemé-nyebb börtönrendszer, a nôk a szovjet jog hatálya alá tartoztak. Irina éhségsztrájkba kezdett, tiltakozásul a fûtetlen cellák, a megfelelô élelem és orvosi ellátás hiánya miatt. Számos orvosi problémától szenvedett, a családja nem látogathatta meg és orvosságot sem küldhetett neki. Az éhségsztrájkért cserébe Irinát átszállították további büntetési lehetôségekért a Javas Börtönbe. Az érkezés után (eszméletlen állapotban volt!) egész éjszakára alsó nemûben a kôpadlón hagyták és nem engedték, hogy elfoglalja a börtönágyat. Miután Irina megpróbálta megtámadni a börtönigazgatót, aki ôt „összeverte”, magánzárkába zárták,
„hogy leplezzék a megrázkódtatás nyomait.”
AZ ÉLETHEZ VALÓ JOG 101
Irina sztorija folytatódik
„A szürke a remény színe” c. könyvben Irina a börtön életérôl ír.
„Az emberi viselkedés mindazon szabályai, melyeket valakibe a bölcsôben belenevelnek, szándékos és rendszeres pusztítás tárgyai. Normális dolog, ha az ember tiszta akar lenni.
Mikor megkapod a szardíniasaláta adagodat a tolóablakon keresztül a csupasz kezedbe!
Nem kapsz hozzá tányért vagy kést, se egy darab papírt, amire rátehetnéd. És azután töröld a halmaradványokat a kezedrôl a ruhádba, mert nincs egy csepp vízed se! Rüh és bôrgomba élôsködik a szennyben, szagolod a moslékos edény bûzét és megbánod vétkeidet. A nôk hajlamosak a szerénységre?! Eggyel több ok arra, hogy a kutatások során mezítelenre vetkôztessék ôket, és amikor a fürdôbe viszik ôket a nyomozás során egy egész csapat kacsingató és gúnyolódó KGB-hivatalnok fog belépni véletlenül...
A normális embert gorombán elutasítják... Mindennel meg kell küzdened, igénybe venned minden belsô tartalékodat, hogy emlékezz: van, létezik egy másik valóság is!”
1983-ban Irina ügyét az Amnesty International emberi jogi aktivistái vették kezükbe, kampányba kezdtek Irina szabadon bocsátása érdekében. Az AI milwaukee-i nemzetközi csoportja a fô kampányt szervezve nyilvánosságra hozta Irina nehéz helyzetét:
magazinok, újságcikkek, rádióinterjúk (a VOA interjúját is beleértve, amelyet a Szovjetunióban is sokszor sugároztak) foglalkoztak a témával. Petíciókat és
képeslapokat küldtek Irina miatt a szovjet hivataloknak, és megpróbálták segítségül hívni az amerikai hivatalnokokat, még az elnököt is. Felvették a kapcsolatot Irina férjével és anyósával.
1985-ben az Amnesty International arra a tényre bukkant, hogy Irinát ismeretlen
térségbe szállították át. A Milwaukee-csoport óriási koncertet rendezett Irina szülinapjára és a nemzetközi nônap alkalmából. Minden jegy elkelt. A koncerten Irina verseit
fennhangon olvasta egy híres költô, a közönség pedig megkapta az ügy leírását és levélben írt instrukciókhoz is jutott. 1986-ra Irina esete jól ismertté vált. Edward Kennedy szenátor a Szovjetunióban tett látogatása alkalmával megvitatta az ügyet Mihail Gorbacsov fôtitkárral. Angliában és Izraelben Irinát támogató éhségsztrájkot tartottak, az Amnesty-csoport Irináról szóló brosúrákat osztogatott. Colorádóban denveri diákok születésnapi partit rendeztek Irinának és mindennap írtak neki. Irinát végül 1986. október 9-én szabadon engedték. A szovjet hatóságok azt is engedélyezték, hogy orvosi kezelésre külföldre utazzon. Irinának a börtönben megtiltották, hogy verseket írjon és
megtagadták a papírt és más, az íráshoz szükséges eszközök használatát is. Így verseit egy nagy rúd szappanba karcolta a cellájában, memorizálta, azután elmosta ôket.
Háromszáz verset írt ily módon. Nyugatra érkezése után verseit kiadták.
Információk a „lelkiismereti foglyokról”.
Ôk olyan férfiak, nôk és gyerekek, akiket hitük, bôrszínük, etnikai származásuk, nyelvük vagy vallásuk miatt tartanak fogva. Szerte a földkerekségen emberek százezrei vannak börtönben. Nem azért börtönözték be ôket mert bûnözôk, hanem a meggyôzôdésük miatt. Gyakran tárgyalás nélkül vagy titkos tárgyalás után zárják be ôket, vagy
a tárgyalást nélkülük folytatják le. Az ilyen büntetések az EJENY-be ütköznek. Sok ember azért vált rabbá, szabadságát azért veszítette el, mert nem tudott kormányával békésen kiegyezni.
102 IV. RÉSZ: NAGYOBB GYEREKEK