Az irónia kombinálódása más alakzatokkal

3.1. Az irónia gyakran szolgál a gúny kifejezésére, ugyanakkor ez „koránt-sem jelenti azt, hogy e két alakzat kölcsönösen feltételezné egymást: az irónia nem minden esetben gúnyos, a szarkazmus pedig nem feltétlenül ironikus” (Tát-rai 2008: 314). Parti Nagy Lajos költészetében az irónia több esetben a gúny kifejezésének az eszköze. A Szódalovaglás kötet egyik parafrázisa az intertextu-ális szövegjáték következtében gúnyos és egyben (ön)ironikus kritikát fogalmaz meg:

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza jókat derűl!

Kölcsey Ferenc Huszt című epigrammájának mára már szállóigévé vált záró sora a szócsere miatt jelenkori konnotációval töltődik fel. A rontott idézet a kö-tetben egy olyan mű lábjegyzeteként szerepel, amely kórházi színtérre navigálva a nyugdíjasok egzisztenciális-anyagi reményvesztettségéről vall (nyugdíjasokat fúj a szél az esztéká előtt / rózsában áll a kapszligyár / tolókocsiból szivárog a foxtrott / egy tejeslábos ezres kéne jó / zavart mosoly a szív vasárnap / mikor beomlik a múlt hét / célalagútja puhán). Az eredeti fényre derűl, azaz ’kivirul, helyrejön’ jelentésű szószerkezet helyett a jókat derűl szintagmatikus kapcsolat az új szövegösszefüggésben gúnyos jelentéseket mozgósít, hiszen ilyen módon a haza érdekében való cselekvés hiábavalóságát állítja az átírás.

Irónia és gúny együttes előfordulását szemlélteti a következő szöveghely is:

Egy szép teremtés ment a buszon át, a cekkerében fagyos hús volt, és azzal verte halkan az urát. Egy szép teremtés ment a buszon át. A húsiparba nem kell annyi jég. Ez a dolog is annyira sokkolt, mennyivel jobb is a békesség, a hús-iparba nem kell annyi jég. Egy szép teremtés ment a húsipar, kicsontozódunk mindannyian, s ami maradna, egy cekkernyi lé, véknyan csorog a lábaid elé.

Iparkodunk. De hát ezért, uram? Szép egy teremtés. Mint a húsipar.

(Szódalovaglás, 221. mű)

Ez a „makáma-szerű rímes próza” a Szódalovaglás kötet egyik művének a lábjegyzete. Angyalosi Gergely Parti Nagy lábjegyzeteiről azt állapítja meg, hogy „funkciójuk az, hogy egy-egy nagyon sűrűre sikeredett szó-leleményt mintegy felbontsanak, megszelídítsenek, anélkül, hogy megmagyaráznák. Néhol viszont itt találhatók a legváratlanabb, epatírozó nyelvi gesztusok” (1991: 42).

Egyértelműen ironikus megjelenítésű a kontraszt a dicsérő értelmű Szép egy teremtés és az allegorikusan kibomló, negatív kép között. Míg az egy szép te-remtés kifejezés a lábjegyzet elején még konkrét dolgot jelöl (buszon lévő nő), addig a szövegben előrehaladva jelentése a kontextus hatására (kicsontozódunk mindannyian; Iparkodunk. De hát ezért, uram?) megváltozik, a semmiből való létrehozást jelölve egyre elvontabbá, az élet metaforájává válik. Irónia és gúny fejeződik ki a bibliai teremtés és a húsipar között párhuzamot vonó, merész kép-zettársításokat előhívó posztmodern hasonlat formájában. Az ironikus szándékot a szórend megváltozása is jelzi (Szép egy teremtés).

3.2. Mivel a szövegköziség a posztmodern irodalmi művek egyik alapténye-zője, ezért az irónia Parti Nagy Lajos költészetében szoros kapcsolatot tart fenn az allúzió alakzatával. Umberto Eco Az intertextuális irónia és az olvasat szint-jei című írásában megállapítja, hogy az intertextuális irónia tulajdonképpen nem is irónia, ha a klasszikus iróniateória felől értelmezzük a fogalmat. Felfogása szerint „irónia az, amikor nem az igazságnak, hanem annak az ellenkezőjét mondjuk, amiről feltételezzük, hogy a megszólított igaznak hiszi. […] Ha a megszólított nem tud a játékról, az irónia puszta hazugság marad” (2004: 349).

Ennek megfelelően az intertextuális irónia észlelését is a befogadó előzetes tudá-sa, olvasmánytapasztalata, szövegemlékezete határozza meg. Az allúzió alakzata fokozottabb olvasói aktivitást vár el a befogadó részéről a jelentéstulajdonítás-ban.

Parti Nagy a magyar kanonikus irodalom egyes darabjainak intertextuális át-írásával költeményeiben leginkább parodisztikus, ironikus jelentéseket mozgósít.

Az idézés és az irónia kapcsolatáról maga a költő ekképpen vélekedik: „Szá-momra az idézet mindig irónia is. József Attilát vagy Vörösmartyt önirónia nél-kül nem tudom idézni, a roncsolt, kifordított idézetet azért használom inkább – túl a játékaspektuson –, mert ökonomikusabb, az ironikus viszony már az idé-zett-roncsolt soron belül megképződik” (Keresztury 1990: 35).

A Grafitnesz című kötetben az ironikus-groteszk kórházvilágot megjelenítő Őszológiai gyakorlatok versfüzér 105. művében az irónia magából az újraírás tényéből következik:

útra kelünk megyünk a gőzbe izzadva sírva kergetőzve csak ami jár csak ami jár

beutalatlan fakultatíve hideg ebédet s uzsonnát víve dúlnak a csókos ütközetek

kis Nagybetű is jár tán nékünk akik az élet héján élünk kifogyatollal szerelmesen

hazafelé ha száll a búszunk egymás Colába belehúzunk s büfézünk az őszi avaron A versbe montázsszerűen ágyazódnak be Ady Endre Héja-nász az avaron cí-mű cí-művének jellegzetes szókapcsolatai, szavai, illetve azok átírásai. A különbö-ző beszédmódok ötvözésének, az eltérő stílushatású szövegrészletek összekap-csolásának köszönhetően az újonnan teremtett szövegösszefüggés lerombolja a magyar szimbolista költő versének hangulatát és jelentését, egyszersmind profa-nizálja azt (izzadva; hazafelé ha száll a búszunk; Colába belehúzunk; büfézünk), ezáltal ironikus, önironikus, derűs áthallást eredményez a szövegek között.

Parti Nagy Lajos intertextuális szövegjátékaiba nemcsak a magyar szépiroda-lom alkotásait vonja be, műveiben a mindennapi nyelvben használt közmondás-okra, szállóigékre is alludál. A Csuklógyakorlat című kötet Diletták versfüzéré-nek darabjai egy-egy latin bölcsesség frappáns, ötletes, több esetben ironikus átírásával kezdődnek. Ezek a zárójelbe tett, címeknek tekinthető verskezdő sorok mintegy kijelölik az olvasás irányát, a művek végén pedig változatlan ismétlés formájában az inklúzió alakzatával keretezik a műveket. A latin Non scholae sed vitae discimus, Navigare necesse est, Varietas delectat közmondásokból a posztmodern költő átírása nyomán születtek meg a Non scolae sed vítae díszdo-boz, Navigare neszesszer est, Nem varietas, de laktat alakok. Ezek közül is kü-lönösen szembetűnő a Nem varietas, de laktat kifejezés ironikussága. Az eredeti-leg Cicero nevéhez kötődő ’a változatosság gyönyörködtet’ jelentésű szállóige paronímia jelenségén (delectat > de laktat) alapuló átírása – melynek jelentése olyasféleképpen adható meg, hogy ’nem változatos, de laktat’ – a műben uralko-dó rezignált hangnem ironikus megjelenítését szolgálja.

Az irónia allúzióval való szoros kapcsolatát mutatja ugyanennek a versnek Petőfi Sándor A XIX. század költői című alkotására alludáló része is:

De csitt, amikor a lélek már teljesen ellaposodna, egy-egy haladás képében zömmel kisüt a napos oldal.

Sajnos, mire a sok jogosult az úttesten keresztül odafut, a bőség kosarából kissé csak a futkozás melege jut.

(Nem varietas, de laktat, részlet) A bőség kosarából kissé csak a futkozás melege jut verssor az intertextuális játéktérben iróniába bújtatott értékváltással mond ítéletet Petőfi talán leghíresebb ars poeticájában célként kitűzött gondolat, a nép számára a gazdasági jólét, jog-egyenlőség megvalósíthatóságának gondolata felett.

3.3. Az irónia szoros kapcsolatban van a litotész alakzatával is. A litotész fo-galmának értelmezését kettősség jellemzi: „egyrészt a kevesebbet mondás detrakciós alakzataként is értelmezhető, másrészt olyan negatív immutáció, amely az iróniához és az antifrázishoz áll közel” (Domonkosi 2008: 374). A dolgok tagadó körülírásával mint az eufemizmus eszközével a mindennapi nyelvhasználó is él (pl.: Nem egy szépség = csúnya). Parti Nagy verseiben az irónia esetenként a litotész alakzatával jut kifejezésre, azaz egy fogalom vagy tényállás ellentétének körülíró tagadása révén:

madártej lett az osztályon nem is kimondottabban ócska ami csak inger szemszájon nyolc kanál vékony napocska mondjuk levében szerteázott de még annál is folyósabb és tetejéről fájón hiányzott haldokló hattyúnk a tojáshab

(Őszológiai gyakorlatok, részlet) A litotész alakzata kétféle funkciót tölthet be: erősítheti, vagy gyengítheti az ellentétes fogalmat. A Grafitnesz című kötet művében a madártej minőségére vonatkozó nem is kimondottabban ócska (= friss, jó) tagadó körülírás bizonyta-lanságát a kontextus nem egyértelműsíti megnyugtatóan, a szövegkörnyezet egyfelől a nyomatékosító funkció (ami csak inger szemszájon, nyolc kanál na-pocska), másfelől az enyhítő funkció felőli értelmezést is megerősíti (mondjuk levében szerteázott, annál is folyósabb, hiányzott haldokló hattyúnk a tojáshab).

Ez abból adódhat, hogy a posztmodern megnyilatkozási mód nyitottá teszi a jelentést, újfajta jelentésképzést konstruál: nem ad irányvonalat az értelmezés-hez, a művek interpretálása ezáltal fokozott kreativitást igényel az olvasó részé-ről.