Az irónia szövegbeli jelölői Parti Nagy Lajos költészetében

Parti Nagy Lajos költészetét az irónia fokozott jelenléte jellemzi. A posztmo-dern lényegadó sajátosságaként magyarázható, nyelvi tevékenységekkel, emberi viselkedésformákkal szembeni ironikus magatartás a nyelvi megelőzöttség ta-pasztalatából adódik. A verseszmény átalakulása nyomán a költői nyelvhasználat megváltozása, a műfajok átértelmezése, deformációja lesz uralkodóvá. A szavak hitelvesztése miatt a költői nyelvben megjelenik a romlás, azaz „a költőnek nem

lehetnek többé csak »szép« szavai, ha nem akar lemondani a művészi igazságról.

Az állandósult értékkettősségek világában az irónia mint szemléletforma leleple-zi ezt az ellentmondást, egyrészt felfedi a hamisítás nyelvi tényét, ugyanakkor utal ennek valós jelentéstartalmára. A telt, affirmatív költői beszédmódok foko-zatosan lehetetlenné válnak – e felismerés jegyében jelenik meg az ismeretelmé-leti kétely és nyelvi irónia már az Angyalstop-ban” (Mészáros 1990: 48). Parti Nagy Lajos költészetében az irónia jelenségét, az ironikus kifejezések szövegbe-li megjelenését, a befogadóból kiváltott hatásimpulzusokat vizsgálva az elemzé-sek elméleti keretét az az elgondolás adja, hogy az irónia olyan elhagyásos-bővítéses immutációs gondolatalakzat, amelynek szövegbeli jelölői különböző trópusok, szóalakzatok, mondatalakzatok (funkcionálisan társulva ezek komplex alakzatot hoznak létre) (Gáspári 2001: 13–14), illetve a jelölők jelentéséhez el-lentétes korrelációjuk kapcsolódik.

Parti Nagy Lajos műveinek többségében az ironikus-groteszk hangvétel do-minál. Azt, hogy költői alkatának miért az ironikus látószög érvényesülése az egyik legfőbb vonása, ő maga történeti-társadalmi szemszögből magyarázza:

„Az úgynevezett rendszer leülepedett az emberben, mint a zacc, egy folytonos, homályos rossz érzés, volt, hogy fölkavarodott és szájig ért, de alapjáraton azért lehetett tőle létezni. Hogy vagyunk, hogy vagyunk? – viccelődött a Főtitkár a néppel. Jól vagyunk, jól vagyunk, viccelődött a Főtitkárral a nép. A helyzet, a kor kínálta magát az iróniának, maga a korszak hívta elő és termelte ezt a szem-léletmódot, magatartást” (Reményi 2004: 20). Az ironikus szándék Parti Nagy költészetében leggyakrabban trópusok, mondat-, lexéma- vagy hangalakzatok formájában nyilvánul meg. Műveinek nyelvezete kapcsán ugyanakkor meg kell említenünk azt az olvasói tapasztalatot is (különösen későbbi kötetei, a Szódalo-vaglás és a Grafitnesz tekintetében), hogy a művek töredékességéből, hiányos-ságából, alkotóelemeiknek szemantikai összeférhetetlenségéből, a sajátos neolo-gizmusok halmozásából adódóan a jelentés nehezen hozzáférhető a befogadó számára: az egyedített költői kifejezésekből, szószüleményekből álló alkotások-nak, mint például naszádkoszorú harmonikafüst / zsabóját igazítgató cukrász / a bombatámadásban / „manírhalom piperikűr” / aranyköd / aranyköd lehe; száj-sérv / hanyattak / másfélkilós / örökre szomorouge / mosoly vagy B. M. emlék-könyvébe / béem legfeljebb érezni az ironikus hangvételét, de azt megnyugtatóan magyarázni nem minden esetben lehet. A posztmodern költő lírájában azonban olvashatunk olyan verseket is, amelyekben az irónia gondolatalakzatként na-gyobb szerkezeti egységet fog át:

de csitt, de csitt, papír jött a haláltól,

köszöni jól van, küld síneskocsit, zenekarostól, paripástól,

várjak csak itt, nincs félni mit,

a lényeg megy magától,

barackot nyom fejemre, ad pacsit, gurítójára szépen, zííí-zúúú, rátol, s ha megtaszít,

a mélyvasút

sikong a kacagástól

(Bagatelle macabre, részlet) Parti Nagy költői nagyságáról, egyszersmind ironikus-groteszk látásmódjáról valló művében az irónia nyelvi jelölője a halál allegorikus megjelenítésének formájában van jelen. Az irónia nyelvi működésében az ellentétet a műben olyan, a létezés tragikumának, a halálnak megszépítő, olykor humoros nyelvi megjelenítései hozzák létre, mint papír jött a haláltól, köszöni, jól van; várjak csak itt, nincs félni mit; barackot nyom fejemre, ad pacsit. A halálnak a perszo-nifikációja, eufemisztikus leírása az enyhítést szolgálja, ugyanakkor a tragiku-mot a megszépítő szándék sem kendőzi el teljesen: a kontextus a halál fölényét groteszk esztétikai minőséggel, komikus elemekkel fejezi ki (gurítójára szépen, zííí-zúúú, rátol, s ha megtaszít, a mélyvasút sikong a kacagástól).

Az irónia alakzata lehet kisebb szerkezeti egységre kiterjedő, azaz szóalak-zatként csak egy szót érintő szövegbeli jelölő. Parti Nagy nyelvhasználatának egyik legjellegzetesebb vonása, költői újításának ereje a szavaknak az újszerű formálásában rejlik: különlegesen képzett szavai, szóösszetételei, szóösszerántá-sai újszerűségük vagy sajátos grammatikai átértékelődésük, szemantikai eltoló-dásuk révén kifejezetten figyelemfelhívóan hatnak a befogadóra. Olykor ironi-kusan fanyar szókonstrukciók születnek a posztmodern költő tolla alatt:

Jönnek a felhők elefántlag, természet pumpás képzete, és lóg belőlük vala-hány schlaug, Dunának-Oltnak egy-vize, mentőkötél a fuldokoltnak, Middle East European Service. […]

(Szódalovaglás, 183. mű) A lábjegyzetben a fuldokoltnak főnévként való szövegbe illesztése egyértel-műen ironikus, mivel a már halott embernek nyújtott mentőkötél nem lehet se-gítség. Az ironikus hangnem valamilyen kelet-közép-európai tapasztalatnak szól, ezt támasztja alá a Middle East European Service mintegy értelmezői funkció-ban a kifejezés után.

Az irónia szövegbeli jelölői lehetnek hangalakzatok is, ekkor „az átalakítá-sok, alakzatokat teremtő műveletek korábbi megszólalási formákat alakítanak át, idéznek meg ironikus formában” (Domonkosi 2008: 21). Domonkosi Ágnes

azokat az intertextuális hangalakzatokat említi az irónia megteremtésének esz-közeiként, amelyek a megidézett versről való előzetes ismereteinkhez viszonyít-va tekinthetők a hangalakot módosító eljárások eredményeinek (itt viszonyít-van az ősz itt van ujjé / s szép mint mindig énekem / istentudja hogy mi okból / jövök haza a kioszkból / s húzgálom a zörgő avarban / mint kiskocsit az életem). De az irónia szövegbeli jelölőiként olyan más hangalakzatok is ide vehetők Parti Nagy költé-szetéből, mint a Csuklógyakorlat kötet versciklusainak nevei: Pacsirthák, La-menthák, FragLa-menthák, amelyekben a hagyományos lírai műfajokkal szembeni ironikus magatartást az epentézis alakzata jelzi.