Az út séma alapján mozgó M-ok

Itt szintén két ellentétes irányból való közeledésről van szó. Olyan igékhez kapcsolódik az össze és az egybe igekötő, amelyek folyamatos előrehaladást implikálnak, vagy útra, folyóra vagy valami hasonlóra vonatkoznak. Természe-tesen nem mindig út vagy folyó mozoghat útként, hanem a nyelvi világban néha útszerűen megjelenő határ, szántóföld, erdő stb. Így tulajdonképpen az első cso-portra jellemző mozgásalakzat összekapcsolódik az itt észlelt M-ok állandó elő-rehaladó mozgásával, a végeredmény pedig az ÖSSZE relációnak egy olyan spe-ciális esete, amelyben nem lehet a mozgás K-járól vagy V-járól beszélni, mivel a folyó vagy az út nem akkor indul el, amikor a viszony létrejöttére jellemző moz-gásalakzatot észleljük, és nem is ér véget, amikor a reláció létrejön. A következő igék sorolhatók ide: összefolyik (1592) – egybefolyik (1724), összeszakad ’össze-folyik, összetalálkozik’ (1540 k.) – egybeszakad (1623), összetalálkozik (1717) – egybetalálkozik (1772), összejön (1510 k.) – egybejön (1701), összemegy (1673) – egybemegy (1569), összeütközik (1681) – egybeütközik (1619), összeakad (1777), összevág (1864), egybetorlódik (1820).

A csoport érdekessége, hogy – három igét kivéve – mindegyik igéhez kap-csolódik mind össze, mind egybe igekötő. Ugyanakkor az összemegy – egybe-megy igepár esetében mutatható ki csak a történeti anyagból, hogy az egybe ige-kötős lexéma korábban jelentkezik, mint a párja; a találkozik és az ütközik esetében az egybe és az össze igekötős igék egyidőben vannak jelen a nyelvben, míg az összefolyik, összeszakad, összejön jóval korábbról adatolható, mint ezen igék egybe igekötős párja.

Szét igekötős igéket a történeti anyagban itt sem találunk. Mai igéink a szét-megy, széttart, szátválik és a jellegzetesen útra, folyóra használatos szétágazik.

1.4. A M-ok egységet alkotnak, ill. az egység megbomlik

Ebben a csoportban olyan mozgásokról van szó, amelyek során több M, illet-ve több irányba való elmozdulás köillet-vetkeztethető ki. Vagyis az össze és a szét esetében is több lal számolhatunk, és az összé-vel jelzett mozgás során a M-ok több K-ból egyetlen V felé tartanak, míg a szét-tel jelzett mozgás során egy K-ból indulva több M irányul több V felé.

Itt szót kell ejteni az össze korai névutói és a széjjel végig adatolható határo-zószói használatáról. Az össze névutói funkcióban ’együtt’ jelentésben még az

EGYÜTT viszony meglétét jelölte a 16. század végéig. A feldolgozott anyagban több helyen inkább határozószói szerepben áll, így kimutatható az átmenet a ket-tős funkcióból az igekötőibe, illetve a névutói szerep eltűnése is. Az egybe lexémára csak egy olyan példát találtam a régi anyagban, amelynek ’egy helyre, egy csoportba’ jelentése van: egybeáll (1517). A határozószói szerepet betöltő szét ~ széjjel esetében is beszélhetünk egy olyan jelentésről, amely a SZÉT vi-szony megszűnte utáni állapotot jelzi. (Vö. a széjjel van minden a szobában le-hetséges mondattal.) Itt a széjjel-nek a ’szerteszéjjel, elszórtan, szanaszét’ jelen-tése domborodik ki, míg – különösen el igekötős igék mellett – már az irányjelentése is megmutatkozik: széjjel eloszlik; de ugyanez az irányulás olvas-ható ki azokból a szövegekből is, ahol a határozószóként kapcsolódó szét mellett az ige mozgást, valami felé irányulást jelöl (vö. elfutottak, szét, a szélrózsa min-den irányába – ÉrtSz.).

A M-ok egy helyre kerülését a következő igék jelzik: összegyűjt (1594 k.) – egybegyűjt (1516), összegyűl (1613) – egybegyűl (1673), összegereblyél (1591), összetódul (1770), összeszed (1573) – egybeszed (1466), összetakarít (1586) – egybetakarít (1604), összekeres (1730), összeszerez (1583) – egybeszerez (1576), összeereszt (1591), összerak (1573) – egyberak (1710), összefogdos (1773), ösz-szehord (1662) – egybehord (1690), egybevon (18. sz. eleje), egybehoz (1570), egybehurcol (1746).

Ugyancsak ide sorolható az ’annyi, amennyi egy marokba belefér’ jelentésű összemarok szavunk, amelynek első adata 1565-ből való, de a 19. század máso-dik felétől már nem használatos.

A reláció megszűnését a széthord(oz) (1663), széthány (1586), szétpozdorjá-zik (1592), szétrázogat (1693), szétszór(atik) (1662), szétosztogat (1590), szét-oszlik (1595), széthull (1697), szétlábbog ’szerteszéjjel hever, ill. repül’ (1619) igék mutatják.

Elkülöníthető itt egy olyan alcsoport is, amely bizonyos fajta felhalmozódás-ról szól, és amelyet ma a beszerez, összevásárol igével neveznénk inkább meg:

egybekéreget (1595), összekunyerál (1705).

A lelkes állatok esetében a M-ok saját maguk végzik a mozgást: összeül (1705), összefut (1629) – egybefut(amik) (1536), egybecsoportozik (1573), ösz-szecsődül (1678), összegyűl/gyülekezik (1440 k.) – egybegyűl/gyülekezik (1450

k.), összesereglik (1603) – egybesereglik (1636), összetalálkozik (1704), összeáll (1676), összebódul (1763), összebújik (1602), összejön (1651) – egybejön (1812), összekerül (1750) – egybekerül (1575), összetódul (1819), egybejut (1525), egybeérkezik (1653), egybeér (1573), egybegörbül (1632), egybeszáll (1526), egybetakarodik (1470 k.), egybetalál (1540 k.).

A M-ok egy aktor (A) hatásával is egy helyre kerülhetnek: összehajt (1600), összeereszt (1630), összegyűjt (1440 k.) – egybegyűjt (1466), összehív (1584) – egybehív (1516), összekiált (1688), összekonvokál ’összehív’ (1676), összerendel (1665), összecsenget (1733), összehord (1675), összekerít (1600), összeszed (1665 k.), összeszerez (1665 k.), összeszerkeszt (1772), összeválogat (1640), ösz-szevesz (1665 k.), összevadászik (1889), összebocsát (1551), egybecsap (1795), egybedobol (1575), egybeszállít (1575), egybetérít (1831).

Egy emberi had ugyan több személyből áll, azonban a nyelvi világban úgy beszélünk róla, mintha egy entitás lenne. A hadak vagy két ember összecsapását a következő igék jelzik: összebomlik (1705), összegomolyodik (1626), összecsap (1584) – egybecsap (1573), összecsapkod (1631), összegördül (1576), összehar-col (1540 k.), összeöklel (1695), összepróbál (1703), összerohan (1573) – egybe-rohan (1572), összeroppan (1540 k.) – egyberoppan (1540 k.), összeüti magát (1540 k.), összeütközik (1600) – egybeütközik (1635), összevagdal vkivel (1610), összeveri magát vkivel (1717 k.) – egybeveri magát vkivel (1597), összevereke-dik (1597), összevív (1525 k.), összezúdul (1540 k.), egybebonyolodik (1761), egybemegy (1526), egybetámad (1575), egybetépelődik (1793). Az összelő (1703) és az összepuskáz ’egymásra lő’ (1665 k.) igekötős igékkel megnevezett mozgás során nem személyek, harcosok kerülnek egymás mellé, hanem az álta-luk kilőtt muníció.

A SZÉT reláció ebbe a csoportba tartozó mozgásalakzata szintén csak a moz-gások irányában különbözik az ÖSSZE viszonytól: szétfut (1630), szétszalad (1703), szétoszlik (1572), szétbogárzik (1695), széthány (1754), széthintetődik (1703), szétkerget (1711), szétűz (1847), szétver (1665 k.), szétnyomul (1665 k.).

A vízszerű M-ok egy helyre kerülését szintén az összegyűl ige jelzi (illetve a fentebb idézett igékből pl. az összefut, összeszalad, összerohan stb.), az ÖSSZE

reláció megszűnése során azonban tipikus, vízszerű M-ok esetében használt alapigékhez kapcsolódik a szét: szétfolyik (1592), szétloccsan (1608), szétönt (1573), szétáraszt (1826), szétfecskendez (1668), valamint a vízszerűként is vi-selkedő szemcsés anyagokra használt széthint (1590), vagy a szétterjed (1762), szétterül (1811). Az a különbség megfigyelhető viszont, hogy a szétloccsan, szétárad esetében a K egy egységesnek észlelt valamilyen anyag, tömeg, mely-nek a részei távolodnak egymástól, míg a szétkerget, széthajt esetében a K egy összefüggőnek észlelt, de valójában nem egységes egész.

Ide sorolhatók azok a kifejezések is, amelyekben a széjjel jelentése ’egy hely-ről összevissza, rend nélkül, céltalanul mindenfelé’: széjjel csavarog (1636),

kallang (1758), kering (1594), kóborol (1690), lézeng (1593), jár (1569), koldul (1640), peregrinál (1710 k.), futos (1635), nyargal (1617), száguld (1599).

A bemutatott anyagból kitetszik, hogy mind az össze, mind az egybe igekötős igék nagy része, különösen a tipikusan ezt a csoportot jelölők (pl. gyűjt, csopor-tosul stb.) már a legkorábbi nyelvemlékeinkben is fellelhetők. Ez a csoport olyan össze igekötős igéket is tartalmaz, amelyek már a 15. század közepén megvoltak.

Az előző csoporttal ellentétben, az egybe és az össze igekötő közül az egybe ko-rábbról adatolható ugyanazon ige mellett. Azonban azt is elmondhatjuk, hogy ott, ahol az egybe kapcsolódása nem korábbi, általában egyszerre jelennek meg.

A szét igekötő viszonylag korai megjelenését is adatolni lehet: a legkorábbi pél-da 1569-ből való.