Az integráció valamennyi formáját támogató pedagógusok hangjai . 145

Az interjúalanyok egy része (n=90; 21%) úgy nyilatkozott, hogy mindkét megoldást el tudja képzelni, akár egy intézményen belül is. Eszerint legyenek olyan osztályok, ahol a teljes integráció megvalósul, de ugyanakkor alakítsanak ki az intézményben külön csoportokat is a fogyatékos tanulók számára. Véleményük mögött nem annyira szakmai, mint inkább praktikus szempontok álltak.

146 Én mindkét megoldási formát jónak tartanám. Szerintem mindkettőnek van előnye és hátránya is. A mai gazdasági helyzetet látva, amikor sok pedagógust fenyeget az elbocsátás veszélye, nem hiszen, hogy lesz arra pénz, hogy a többségi iskolában plusz gyógypedagógust, gyógypedagógiai asszisztenst alkalmazzanak. Aztán arra is kell gondolni, hogy az eltérő képességű kisgyermek hogyan dolgozza fel a másságát, hogyan tud beilleszkedni, hogyan fogadják be a többiek. Persze nem zárom ki ennek a lehetőségnek a sikerességét sem. (161)

Akadtak olyanok, akiknél már megjelentek a szakmai érvek is. Ők a gyermekek állapotától, integrálhatóságától tették függővé azt, hogy melyik megoldást részesítenék előnyben.

„attól függ, mi a probléma”

Jó az intézményen belüli kiscsoportos forma (azonos korosztály) de emellett párhuzamosan alkalmazható az integrált oktatás, maximum 2-3fő osztályonként. Több éves gyakorlat bebizonyította, hogy nem minden gyerek integrálható az osztályfokon, de fontos, hogy az intézményen belül legyen kiscsoportban. (261)

Mi a probléma? Ha nem a fejével van a baj, akkor legyen együtt a többi egészségessel. Ha a fejével, akkor egy iskolán belül egy elkülönített osztályban. (299)

Ha külön osztályban lennének ezek a gyermekek, akkor szerintem ugyanúgy el lennének szegregálva, mint eddig. Ebben az esetben csupán a speciális iskolákat szüntetnénk meg, amelyek jelenlétét azonban szükségesnek tartom. (430)

Ebbe a körbe soroltuk azokat a megoldási javaslatokat, amikor az együttnevelést a tantárgyaknak csak bizonyos körére terjesztenék ki, vagyis a részleges integrációt támogatták. Ennek a formának már vannak hagyományai a gyakorlatban, a megkérdezett pedagógusok is kedvező tapasztalatokról számoltak be ezzel kapcsolatban, amikor rajz, ének, technika és testnevelés órákon együtt tanultak a fogyatékos gyerekek társaikkal.

„elsősorban a készségtantárgyak óráin”

Szerintem az a legjobb, ha osztályonként van egy-két fogyatékos gyerek. Bizonyos órákon együtt lennének az osztállyal, gondolok itt főleg a készségtárgyakra (rajz, ének) és pár más órán pl. médiaismeret, ahol csak megoldható. Vannak viszont olyan órák, ahol külön csoportban tanítatnám őket, pl. matematika, nyelvek, fizika. Ezek elég nehéz tantárgyak, ezeken az órákon sajnos egyszerűen nincs mód olyan szintű differenciált oktatásra, amelyre ebben az esetben szükség lenne. Például a halláskárosult gyermek jól elboldogulhat matematika órán, de nehéz neki együtt haladni a többiekkel nyelvórán. (350)

Véleményem szerint a jó megoldás az lenne, ha a készségtantárgyaknál (testnevelés, rajz, ének) általában együtt lennének az ép tanulókkal, de minden olyan órán, ami nagy absztrakciót kíván (matematika, fizika, kémia, stb.) szigorúan külön, és csökkentett követelményű tanmenettel dolgoznának. (429)

147 Az integráció szempontjából a részleges integrációt azon belül is a funkcionális integrációt tartom elfogadhatónak, amikor csak a készségfejlesztő órákon vannak együtt az ép és a sajátos nevelési igényű gyerekek. Véleményem szerint az értelmileg akadályozott gyerekeknek is szükségük van a sikerélményre, ezért jobb, ha szakember foglalkozik velük.

(262)

Szerintem elsősorban a készségtantárgyak óráin kellene mindenkinek részt vennie, azaz az integrációt itt kellene megvalósítani. Itt sok esetben teljesen egyenrangúan tud bekapcsolódni az ott folyó munkába minden gyerek. A matematika, és a magyar órákon, ill.

olyan órákon, ahol nagyon nagy a lemaradása a fogyatékos tanulónak, kellene a gyógypedagógusnak külön foglalkozni a fogyatékos gyermekekkel. Ez persze az értelmileg fogyatékosokra vonatkozik elsősorban. A mozgáskorlátozottak esetében a „teljesebb”

integrációt támogatom. (266)

4.5. A szegregált oktatást támogató pedagógusok hangjai

Az interjúk során a kérdés arra irányult, hogy milyen formában javasolják az együttnevelés megvalósítását. A megkérdezettek 19%-a (n=81) egyik fentebb említett megoldási formát sem támogatta, vagyis a fogyatékos gyermekek elkülönített oktatása mellett foglaltak állást. Az elhangzott érvek a következő csomópontok köré rendezhetők:

- egyes nyilatkozók a jól működő gyógypedagógiai iskolarendszer megszüntetése miatt aggódtak

- mások a többségi pedagógusok képzetlenségével indokolták válaszukat

- az ellenzők között is találkozhatunk az ép és a fogyatékos gyermekek érdekeinek sérülése miatt aggódó pedagógusokkal, de legnagyobb számban ennél a kérdésnél hallottunk a fogyatékos tanulókról alkotott téves nézeteket, előítéletes kijelentéseket hangoztató válaszokat.

Mindezek megegyeznek azokkal az érvekkel, amelyeket a pedagógusok az együttnevelésről kialakult véleményük során hangoztattak, amikor arról elutasítóan nyilatkoztak.

„lássuk be, ott jobb nekik…”

Nekem mindegy, csak lehetőleg az én osztályomba ne kerüljön fogyatékos gyerek! Nem, azért mert nem szeretem őket, hiszen ők is emberek csak én már nem tudnám tanítani ezeket a tanulókat. Valószínű, hogy egy speciális erre szakosodott intézménybe küldeném a fogyatékkal élő gyerekeket. Ott szakszerűen tudnának velük foglalkozni. (203)

Meggyőződésem, hogy a fogyatékos, sérült gyerekeket jobb egyénileg, vagy kis létszámú csoportokban foglalkoztatni. Kevesebb konfliktus éri őket, és egymás társaságában nagyobb megértésre számíthatnak. Azért, mert a gyerekek nem elég megértők, és egy idő után csúfolják, bántják az ilyen gyerekeket. Az idő múlásával felerősödik a szintkülönbség, és sok konfliktus adódik. (300)

148 Én leginkább a fogyatékosok külön iskoláját támogatnám. Azért, mert ezek a gyerekek nagyon rossz hatással vannak „ép” társaikra is. A szünetekben biztosan molesztálnák őket.

Illetve az egészséges tanulók is gyakran átveszik ezeknek a tanulóknak a viselkedési formáját. (195)

Többet tanulnak ott a saját szintjükön, a megszokott közegükben. Lássuk be jobb nekik…

(234)

„minek felbolygatni az egészet?”

Semmilyen formában. Legyen szegregált nevelés és gyógypedagógus foglalkozzon ezekkel a gyerekekkel. (412)

Támogatom azt a mondást, hogy szakmabeli maradjon szakmabelinél. Az egészséges fejlődésű gyermek teljesen más módszer és tematika alapján tanul, mint a fogyatékos. A gyógypedagógus pedig azért van, hogy az SNI tanulókkal foglalkozzon. (91)

Szerintem maradjon minden a régiben, ez már évek óta bevált. Minek felbolygatni az egész rendszert? (120)

Voltak olyan pedagógusok is, akik nem foglaltak határozottan állást egyik megoldás mellett sem, ezzel szemben valami más megoldást javasoltak. Találkoztunk a fordított integráció gondolatával, az intézményekből és osztályokból „saját fejlődése érdekében”

vándorló, vagy az együttnevelést „tanulmányi kirándulásként” megélő tanuló ötletével is.

Viszont azt el tudnám képzelni, hogy a speciális iskolákba, a speciális iskolák körzetéből normál gyerekek bejárhassanak oda, mert semmi bajuk nem történne, ha szakemberek viselnék gondjukat, sőt még szerintem a kiejtésük meg bármi is százszor jobban fejlődne. A másik meg az, hogy a büdös életben nem ítélnék el a mássággal születetteket! (150)

El tudok képzelni egy olyan iskolát, ahol ugyan nem járnának egy osztályba a fogyatékkal élő gyerekek az egészségesekkel, de minden program közösen zajlana. Ezt mondjuk, én fokozatosságnak nevezném. Később pedig a tapasztalatok, a tanulmányi eredmények, lehetőségek szerint minden tanuló a neki legmegfelelőbb programot kapná. Így ha osztályt kellene változtatni valamiért, nem okozna olyan törést a gyereknél, mint egyébként. Vagy tanulmányi kirándulásként, mintegy kipróbálhatnák a fogyatékkal élő gyerekek, hogy milyen is egészséges társaikkal egy osztályba járni. Így a tanárok is könnyebben szereznének tapasztalatot. (277)

Amennyiben nem jár eredménnyel, sikerrel, akkor lehessen úgymond visszafelé csinálni a dolgokat, tehát az integrált gyereket lehessen vissza kivenni, ha úgy gondoljuk, hogy a fejlődés szempontjából pozitívabb a szegregált nevelés. Van olyan gyerek ahol a szegregált nevelés több eredménnyel jár, mint az integrált nevelés. (237)

Mintánkban a pedagógusok együttnevelésről kialakított véleménye és az általuk támogatott megoldási forma között erős, szignifikáns összefüggést találtunk. (p <0,001 ) (21. táblázat)

149 Az együttnevelést egyértelműen vagy inkább támogató pedagógusok az osztályonkénti 1-3 fogyatékos tanuló elhelyezését, vagyis a teljes integrációt, az együttnevelést nem támogatók pedig értelemszerűen egyik formát sem támogatják. Azoknál a pedagógusoknál, akik még nem rendelkeztek kialakult, határozott véleménnyel az együttnevelésről, azt tapasztaltuk, hogy elsősorban a teljes integrációt, vagy az együttnevelés mindkét formáját, vagyis a teljes és részleges integráció együttes megvalósítását támogatták.

21. táblázat

Az együttnevelésről kialakult vélemény és annak támogatott formái közötti összefüggések Véleménye az

integrációról

Melyik formát támogatja

Total együtt külön csop mindkettőt egyiket sem

egyértelműen támogatja

110 8 22 1 141

78,0% 5,7% 15,6% ,7% 100,0%

8,6 -2,8 -1,9 -6,7

inkább támogatja ^{67 12 40 3 122}

54,9% 9,8% 32,8% 2,5% 100,0%

1,7 -,8 3,8 -5,5

inkább nem ^{4 18 6 25 53}

7,5% 34,0% 11,3% 47,2% 100,0%

-6,4 5,3 -1,8 5,6

nem ^{2 4 1 40 47}

4,3% 8,5% 2,1% 85,1% 100,0%

-6,4 -,8 -3,4 12,3

nem tudja ^{25 9 21 12 67}

37,3% 13,4% 31,3% 17,9% 100,0%

-2,0 ,4 2,3 -,2

Total ^{208 51 90 81 430}

48,4% 11,9% 20,9% 18,8% 100,0%

Az összefüggés szignifikanciaszintje 0,000

Azt vizsgálva, hogy van-e különbség az együttneveléskor preferált forma és aközött, hogy a pedagógusok milyen iskolafokon tanítanak nem találtunk kitapintható összefüggést. (Az összefüggés szignifikancia szintje 0,471) (6. sz. melléklet)

A változók közötti összefüggések elemzéséből kiemelésre érdemesnek tartjuk azt, hogy az alsó tagozatban tanítók elsősorban a teljes integrációt támogatták (43,1%). A felső tagozatban tanító tanárok a teljes és részleges integrációt egyaránt megvalósíthatónak tartották, a forma közötti választást többnyire a tantárgyak jellegétől tették függővé. A középiskolai tanárok közül mind a szakképzésben, mind a gimnáziumban oktatók az együttnevelésnél a teljes integráció mellett foglaltak állást. Megállapíthatjuk, hogy az

150 iskolafokot tekintve, mindegyik vizsgált csoport esetében azt tapasztaltuk, hogy legnagyobb mértékben a teljes integrációt tartották követendőnek.

A vezető állásban lévő pedagógusok többsége (55,6%) szintén a teljes integráció híve, emellett 22,2%-uk mindkét forma megvalósulását támogatta.