Az együttnevelés során felmerülő nehézségek

178

„csakis kis csoportban”

A tudatos, egyértelmű integrációs munkát csakis kis csoportban tudom elképzelni. Kevés gyerekkel, (10-15 fő) és abból legfeljebb 1 esetleg 2 sérülttel és azt is csak úgy, hogy biztosítva vannak a technikai körülmények is. Szerintem csak így lehet olyan módon integrálni, hogy abba se a gyerekek, se a pedagógus ne sérüljön, ne roppanjon össze. (285) Talán egy kisebb létszámú osztálynál még elképzelhető…De 28-30 fős osztálynál nem tudom hogyan akarják ezt megvalósítani? Hány bőrt akarnak még lenyúzni a pedagógusokról? A felelősség persze a miénk! (162)

Kis csoportlétszám, és esetleg valamilyen pótlék, hiszen ez nem átlagos feladat, és módszertani segítséget is várnék, továbbképzést. (151)

„a pénzt sem utasítanám vissza”

Ha valahogyan kompenzálnák e többletmunkát, mert biztosan az. Nem feltétlenül anyagiakra gondolok, hanem óraszámkedvezményre, vagy valami hasonlóra. Nem lustaságból, hanem mert ez biztosan külön készüléssel járna. (152)

Az integráció felvállalása és kivitelezése a pedagógus részéről többletmunkát, szokatlan újszerű helyzetek vállalását is jelenti - pluszdíjazást, értékelést érdemel. (324)

Az integrációhoz való hozzáállás sokat javulna, ha egy ösztönző jutalmazási rendszert építenének ki, és anyagi, erkölcsi megbecsülésben részesülhetnének a pedagógusok. (32) Ezt a munkát nem azért végezném, hogy kiemelt fizetést kapjak érte, de úgy gondolom, hogy a mai világban a pénzt sem utasítanám vissza. (425)

Az integráltan oktató nevelőket anyagilag jobban meg kellene fizetni. Szeretem a munkámat, és szeretem őket. Az integráltan oktatott gyerek olyan, mint „egy gyöngyszem az ékszerdobozban”. (146)

179 Az általuk elmondottakból legmagasabb arányban a speciális ismeretek hiánya emelkedett ki. A pedagógusok 58,4%-a érezte annak hiányát, hogy nem rendelkezik a fogyatékos tanulók oktatásához szükséges szaktudással. (8. ábra)

8. ábra

Az együttnevelés során felmerülő nehézségek (n=430)

„nem érezzük magunkat felkészültnek”

Egyre több ilyen gyerek kerül az iskolába, és speciális, jól működő fejlesztés mellett több és több, teljesen különböző fejlettségi szinten álló gyerek kerül magasabb évfolyamokba, sokan állandó, vagy alig enyhülő problémákkal. Erre nem felkészültek a pedagógusok.

Hiába beszéli meg a fejlesztőpedagógus és a tanító-tanár a teendőket, ez kevésnek bizonyul. Átfogó képzést, oktatást tartanék szükségesnek a nem gyógypedagógus végzettségű kollégák számára is. (401)

Sajnos kevés a tudásom, nincs tapasztalatom. E nélkül is egyre nehezebb a lelkiismeretes tanárok dolga, helyzete. (228)

Véleményem szerint úgy hoztak döntést az integrált oktatásról, hogy a pedagógusokat nem készítették fel erre és az integrált oktatás feltételei sem biztosítottak. (295)

A pedagógusokkal nagyon nehéz lenne elfogadtatni, mert ellenzik és nincsenek rá felkészülve. Integrálás előtt egy évig erre kellene készülni értekezleteken, tanfolyamokon való részvétellel, különböző módszerek elsajátításával, eszközök beszerzésével. (302) Egy-egy speciális bemutató órán kívül más segítséget nem kaptunk. A nevelési tanácsadók szakvéleményei alapján vagyunk kénytelenek ezekkel a gyerekekkel foglalkozni. (329) Mindig félnék attól, hogy nem vagyok teljesen felkészülve az oktatásukra, illetve, hogy a többi gyermeknek nem okoznék e vele semmilyen hátrányt, illetve visszafejlődést tanulásukban, mivel több energiát kellene fordítani a fogyatékos gyermekre és így a többiek egy kicsit háttérbe szorulhatnak. (251)

37 64

80

119 156

251

0 50 100 150 200 250 300

többi gyerek lemarad kollégák hozzáállása személyes tulajdonságok magas osztálylétszám több idő, több munka képzetlenség

180 Nem érezzük magunkat felkészültnek, hogy fogyatékossággal rendelkező diákokat tanítsunk.

Nem igazán tanítják az egyetemeken, főiskolákon, pedig jó lenne, ha egy-két féléves ezzel kapcsolatos tantárgyat fel lehetne venni. A kolléganőm, akinek 2 vak gyermek járt az osztályába, sokszor érezte magát kellemetlenül, mert nem tudta, hogyan kezelje és tanítsa a gyerekeket.(322)

Bár számszerűségében nem ez a probléma emelkedett ki, szavaikból mégis markánsan kicsengett az együttneveléssel járó többletfeladattól való félelem, mint a várható vagy jelenlegi nehézségek egyik forrása. Megfogalmazták (36,3%-uk), hogy a jelenlegi feladataik mellett egy fogyatékos tanuló befogadása a felkészülésben az óravezetésben, és az értékelésben is más minőségű munkát igényel tőlük, ami idejüket jelentősen lefoglalja.

Ugyanakkor arról is említést tettek, hogy a ráfordított idő és energia a későbbiekben megtérült számukra.

„jobban fel kellene készülnöm”

A mindennapok során mindez alapos felkészülést követelt, de az eredmények igazolták az integrációhoz fűződő reményeimet. (242)

Plusz időt kell ráfordítanom az órákra való készülésre…több feladat készítése. A számonkérést is, megnehezítené. (373)

Azt hiszem többet kéne készülnöm az órákra. Több időt venne igénybe. De most úgy érzem, hogy nem nehezítené meg. Még bírnám csinálni. (310)

Nehezítésként élném meg a különböző, másfajta értékelést, a plusz adminisztrációt. (141) Akkor jobban fel kellene készülnöm a foglalkozásokra, amihez nagyon sok speciális könyv, irodalom kellene. (275)

A pedagógusok egyértelműen nehezítő tényezőnek tartották a differenciálás megvalósítását, melyre elmondásuk szerint kevéssé készültek fel, alkalmazását sokszor szemléletmódjuk is akadályozta. A differenciálás okozta nehézségekkel összefüggésben 27,7%-uk a magas osztálylétszámot, mint akadályozó tényezőt is megemlítette. Emellett problémaként jelent meg körükben az, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozás miatt a tehetséges tanulókra kevesebb időt és energiát tudnak fordítani.

„nagyon differenciálni kell”

Talán gondom lenne azzal, hogy többféleképpen tanítsak. Ugyanazt a feladatot másképp adjam ki az egészségeseknek és megint másképp a fogyatékosoknak. (175)

181 Az órára való differenciáltabb felkészülés mindenképpen nagy nehézség. Egy ilyen gyerek számára teljesen másképpen kell megszervezni az órát, másképpen kell felkészülni rá, és ki kell találni, hogy hogyan, milyen formában tanítsuk meg vele az aktuális tananyagot. (240) A sokféle differenciált munkára való felkészülés rengeteg energiát igényel. Valamint a bizonytalanság, hogy meddig vagyok kompetens az ilyen tanulók fejlesztésében. (77) Nehézséget ebben a helyzetben a csoport heterogenitása jelentene. Még inkább meg kellene valósítani az egyéni fejlesztést, az egyénre szabott munkatempót, speciális segítségnyújtást.

(31)

A túlságosan heterogén környezet. A mostani osztályomban 5 csoportba kellene differenciálni. Ezt lehetetlen hatékonyan megoldani. Kooperatív tanításnál a mozdíthatatlan padsor akadályoz. A kevés bér sok nevelőt arra kényszerít, hogy kiegészítő munkát vállaljon elvonva az időt a felkészüléstől. (140)

Nagyon nehéz ez, minden órára külön feladatot kell neki összeállítani, felméréseket is teljesen külön kell, mert ő annyira le van maradva. A többiekkel már 1000 számkörben dolgozunk, vele még most is a 20-asban számolunk, nagyon nehéz. Tehát nekünk is meg a gyereknek is, a többiek úgy néznek rá, hogy „neki most csak ennyit kell?”. (198)

Véleményem szerint sokkal jobb frontális osztálymunkával dolgozni, mint differenciálttal. A differenciált rendszer akkor működne hatékonyan, ha az egyénre szabott lenne és a velük való külön foglalkozás megvalósíthatóvá válna. A rendszer az alsó tagozatban működik jobban, a felső tagozatban elenyésző. (160)

Nagyon differenciálni kell, és annyira egyénre szabottan kell a feladatokat összeállítni neki. Nehéz nap, mint nap minden tantárgyból összeállítani, nehéz, hogy emellett még a többieknél is differenciálni kell a munkát. (198)

Sok esetben a tananyag kiválasztására, mennyiségének, mélységének tervezésére, a haladás adekvát ütemezésére, és az egyéni értékelés tanulási kedvet megőrző, és azt fokozó módozatainak alkalmazására van szükség. Rugalmasság a tanulásszervezésben, előtérbe kell helyezi az együttműködésen alapuló tanulási formákat, és a differenciáláson alapuló feladatadást. Erre nincs lehetőségünk sem az osztálylétszámok, sem a kötött tanórai rend miatt! (313)

„nagy létszámok mellett nem megoldható”

Mert amennyire jó egy integrált gyereknek az, hogy egy egészséges gyerekekből álló osztályba, közösségbe bekerülhet, és amennyit fejleszt ez rajta – mert igenis fejleszt -, nem szenvedheti ezt meg az az egészséges gyerek, aki ebbe a közösségbe jár azért, mert itt van egy ilyen gyerek, akkor rá ne jusson kellően elegendő idő. És ez a nagy létszámok mellett nem megoldható. (176)

Például, ha a sérült gyerekek aránya magas lenne az osztályban. Ilyenkor nagyon alapszintre kéne levinni néhány dolgot, s ezt a normál tanuló unná. (304)

„a tehetséggondozás is éppen olyan fontos”

Szerintem nagyon befolyásolná a többi gyerek megfelelő haladását, főleg ha még tehetségesebb gyerekek is vannak az osztályban. Mindannyian tudjuk, hogy a tehetséges gyerekek sem egyszerű esetek, ha emellett még értelmi fogyatékos gyerekkel is kell

182 foglalkozni, hát pedagógus legyen a talpán, aki ezt úgy meg tudja valósítani, hogy minden gyereknek előnyös legyen az oktatás! (163)

Arra gondolok, hogy 45 percben 7 különböző problémájú gyerekkel nem lehet eredményt elérni. (…) Zárójelben jegyzem meg, hogy összességében visszafogja az osztály előrehaladását, minden jó szándékommal és jó akaratommal együtt. Miért fontos ezt kihangsúlyozni? Mert a felzárkóztatás mindenkit megillet, de most a jövő nemzedékről beszélünk, akik 10 év múlva az országot fogják irányítani, orvosok és pedagógusok lesznek.

Ők viszont a tehetségek közül kerülnek ki. Úgy gondolom, hogy a tehetséggondozás is éppen olyan fontos lenne, mint a felzárkóztatás. (217)

A megkérdezettek közül legkevesebben, csupán 8,7%-ban jelezték azt nehézségként, hogy a SNI tanulók jelenléte, a velük való foglalkozás miatt az osztály többi tagja lemarad a tanulásban. Ennek a problémának az áthidalását szemléletmódjuk megváltoztatása mellett a differenciálással kapcsolatos ismereteik fejlesztése, bővítése jelenthetné.

„nem tudnának együtt haladni az oktatási menetben”

Ezekre a tanulókra a tanórákon is fokozottabban odafigyelek, és folyamatosan segítséget nyújtok nekik, ha szükségük van rá. Ez természetesen azzal jár, hogy a többi tanulóra kevesebb időm van. Ez azonban nem jelent mindig hátrányt. Az én gyerekeim mindig sokkal önállóbbak és talpraesettebbek, mint azok a tanulók, akik olyan osztályba járnak, ahol nincs SNI tanuló. Persze közülük is tudom, hogy kire kell jobban odafigyelni és, hogy ki tud önállóbban dolgozni. Sokkal jobban fel kell készülni egy-egy tanórára. Szinte két tanórára kell készülni egy helyett. Jól meg kell tudni szervezni egy-egy tanóra időbeosztását. Több türelmet, odafigyelést, törődést igényelnek az SNI tanulók. Ügyelni kell rá, hogy a normál tantervvel haladó tanulók ne kerüljenek hátrányba amiatt, hogy odafigyelek az integrált tanulókra. Ügyes módszerekkel előnnyé kell kovácsolni számukra ezt a helyzetet. (155)

Ha a fogyatékos gyermek túl sok figyelmet igényel, akkor nem marad elég idő a többiekkel való foglalkozásra. Az osztályban tanuló gyerekek figyelmét is elvonná a tény, hogy fogyatékos gyerek jár velük egy osztályba. Legalábbis eleinte, amíg meg nem szokták a jelenlétét… (227)

A legnehezebb a differenciálás. Nem csak akkor, ha fogyatékos gyermeket integrálnak egy osztályba, akkor sem könnyű, ha ép gyermekeket tanít a pedagógus. (…) Volt már enyhe értelmi fogyatékos gyermek az iskolánkban, de őt nem tanítottam. Ám a kollégák elmondásai alapján nehezebb volt abban az osztályban tanítani, ahová ez a tanuló járt.

Lassabban haladtak, mert mindig külön figyelmet igényelt a gyermek, ami lassította az osztály munkáját. (267)

Szerintem két ilyen dolog van: egyrészt ha nem sikerül differenciálni, akkor visszahúzná a csoport tempóját, másrészt, ha csak egy-egy fogyatékkal élő tanuló van egy osztályban, akkor szerintem könnyebben előfordulhat, hogy a többiek kicsúfolják, nem fogadják el. Ha az intézményben nagyobb létszámú fogyatékkal élő gyerek van, vagy egy osztályon belül nagyobb az arány, akkor kevésbé áll fenn ennek a veszélye. (338)

Valahogy elboldogulnék velük, de biztos, hogy nem abban az ütemben haladnék, mint amit megszoktam. (75)

183 Ha a fogyatékos gyerekeket együtt kéne tanítani az egészséges tanulókkal, mivel más tanítási anyag mindkét csoport számára más és ezért nem tudnának együtt haladni az oktatási menetben. (208)

A velük dolgozó kollégák helytelen szemléletét, nem megfelelő hozzáállását, mint nehezítő tényezőt 14,9%-ban jelezték a megkérdezettek. Az említett problémák szerencsére nem tűntek mindennapinak, valószínű, hogy a tantestületeken belüli problémák hátterében személyes ellentétek rejtőztek, s ezek némileg befolyásolták a nyilatkozókat a témáról kialakított véleményükben is.

„sok „kockafejű” pedagógus van”

A másik problémának pedig sajnos magukat a kollégákat látom. Vannak, akik foggal- körömmel küzdenek ez ellen, és sajnos amíg az ő kezükben az irányítás, vagy ők a hangosabbak, addig azok keze, akik segíteni szeretnének, meg van kötözve. (285)

Esetleg a kollégák, akik más nézetekkel nevelnék és ez egyet nem értést szülne. (309)

Illetve….ez egyfajta szakmai kihívás is, ha működne, szerintem a többiek irigyek is lennének. Nálunk sajnos nincs valami nagy összetartás… Úgy értem, hogy a magyar oktatási rendszer még amúgy sem normális, nemhogy fel lenne készülve ilyesmire. (330) Leginkább a csapatmunka hiánya. Ha az esetleges kollegákkal is meg kéne „küzdeni”

annak érdekében, hogy a gyereknél a kívánt hatást elérjem. (375)

Sajnos nehezíti a munkát a szakmai féltékenység. A kollegák közül többen nem akarnak tudomást venni az újabb végzettségemről, anyagilag sem ismerik el. (404)

Leginkább az, ha olyan környezetben dolgoznék, ahol nincs jó munkamorál, és nem tudnánk egymáshoz fordulni, ha segítségre lenne szükségünk. (406)

A tanár kollégáknál szemléletváltásra lenne szükség, nincsenek tisztában a helyzettel, a megoldással. (70)

A németországi továbbképzés után úgy jöttem ide, hogy megváltom és megmentem a világot. Aztán jött a valóság: kevés pénz, kevés eszköz, rossz hozzáállás a tanárok, szülők részéről. Tudod, sok „kockafejű” pedagógus van. Itt is. Van olyan, aki kijelentette a tanáriban, inkább a másik lépcsőn jár, csak ne kelljen látnia ezt az osztályt. Mondom én:

pedagógus az ilyen? Döbbenet… (127)

Akadt olyan interjúalany, akinél az intézményben dolgozó szakember személye jelentette az akadályt, és olyan, aki a kéttanáros modell működtetése során fellépő problémákról számolt be.

184

„akkor volt jó, ha kiment az óráról”

Már dolgoztam úgy, hogy órán benn volt a gyógypedagógus. Bizony nehezebb volt úgy dolgozni, mert a munkámat akadályozta. Ha nem értett egyet valamivel, mindig közbeszólt, hogy ő ezt nem így, hanem úgy tenné. Akkor volt jó, ha a két gyerekkel kiment az óráról, és csak velük foglalkozott. (76)

A gyógypedagógus csakis órán kívül foglalkozzon a gyerekkel! A mozgássérültek esetében nem igazán van szükség semmilyen külön előkészületre, mint ahogy az a hallássérültek esetében sem szükséges, hiszen a hallókészülék segítségével ők is teljesen ép embernek tekinthetők. A látássérülteknél függ a fogyatékosság fokától. Az óráimon nincs rá szükségem. (280)

Személyes tulajdonságot, a fogyatékos tanulókkal való foglalkozáshoz szükséges speciális képesség vagy tulajdonság hiányát a megkérdezettek 18,6%-a említette, mint az együttnevelésben való részvételét akadályozó tényezőt.

„nincs meg bennem”

Nekünk itt a középiskolában már nem kell anyáskodni a gyerekek felett, de egy fogyatékos gyerek sokkal több figyelmet és türelmet igényel. Úgy gondolom, hogy ez a középiskolai tanároknál nem mindig van meg. (120)

Érzelmileg nagyon megviselne a dolog. Valamint az a tény, hogy például a mostani osztályom sok tagja érzelmileg igen elhanyagolt, és nem tudnám őket elfogadásra, megértésre, toleranciára bírni, hiszen az ép társaikat is nehezen tolerálják. (81)

A szakértelem hiánya, a képzetlenség. Ehhez a munkához szerintem nagy elszántság is kell, ami ilyen téren nincs meg bennem. (258)

Nem mindenki, alkalmas ezt a nehéz, de hálás feladatot ellátni, muszájból, kényszerből nem is szabad. (371)

Személyes tapasztalatomból kiindulva, nem lehet mindig egyszerűen elfogadni vagy elfogadtatni a másságot. A kisfiam rendesen rosszul volt, ha fogyatékos embert látott.

Lelkileg nagyon megviselte. De nem ő az egyetlen az ismeretségi körömben. Van egy kisgyerek, akinek annyira nehéz volt feldolgoznia a látottakat, hogy később szakembernek kellett vele foglalkozni, pedig ő csak az egyik óvodástársának az apukáját látta, akinek hiányzott három ujja. (180)

A pedagógus is ember, még az ép gyerekekkel szemben is el tudjuk veszíteni a türelmünket, nemhogy azokkal szemben, akiknek minden feladat megoldása többszörös időt vesz igénybe. (238)

Számomra az a fontos, hogy a többi „ép” gyermek munkája, fejlődése ne legyen hátrányos helyzetben. Miért? Engem a tehetséggondozás érdekel és nem a hátrányos helyzetben lévő tanulók. A gyenge teljesítményű tanulókkal nem szeretek együtt dolgozni és ingerültté válok. (244)

185 Szerintem mindent, illetve nagyon sok mindent megvalósíthatunk, ha akarunk. (Mosolyog, kicsit elgondolkodik) Általában az a helyzet, hogy nem akarunk. Tisztelet a kivételnek.

(232)

A szülőkkel kialakított kapcsolatban rejlő problémákat, a kedvezőtlen szülői hozzáállást több pedagógus megemlítette a hátráltató tényezők közötti felsorolásban. Elsősorban az érintett szülőkkel való kommunikáció nehézségeiről beszéltek, de a szülők körében megmutatkozó, a fogyatékos gyermekek iránti előítéletből eredő problémákat is gyakran megemlítették.

„nehéz, ha a szülő nem partner”

Nagyon nehéz együttműködni a szülőkkel sokszor. 60 – 70 %-ban olyan környezetből jöttek a gyerekek, ahol nagyon nehéz volt a szülőkkel kommunikálni, megegyezni. Volt olyan szülő, nem is egy, aki a gyermekét nem fogadta el, idegesítette, nem tudott vele mit kezdeni, egyéb problémái is voltak. Volt, hogy úgy éreztük, hogy amit egész nap az iskolában csináltunk, abban a pillanatban, hogy kiteszi a gyerek a küszöbön a lábát, minden dől, és újra kell kezdeni a következő napon. (167)

Ami hátráltatja, és amitől nem működhet ez jól, az az, hogy ha bekerül egy közösségbe egy gyerek, akinél a családjával szemben az eddigi intézményekben nem voltak őszinték; és elhallgatták, vagy nem tárták fel a hibákat és a hiányosságokat. Azt gondolom, hogy a szülővel őszintén meg kell tudni beszélni. Akkor viszont nagyon-nagyon nehéz, ha a szülő nem partner és nem látja be azt, hogy a gyereknek segítségre van szüksége. (177)

Talán a szülők ellenállása lenne a nehezítő tényező…hiszen sosincs olyan, hogy a szülő minden esetben egyetért a nevelővel. Bár azt gondolom, hogy ilyen esetben érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy valóban segíteni szeretne a nevelő. (133)

Ha a szülő a pedagógus oldalán áll talán könnyebb dolga van, mert tud a gyerek fejével beszélni. Azonban vannak olyan szülők is, akik nem akarják tudomásul venni, hogy az ő gyermekük „ilyen”, és nem is akarnak segíteni. (377)

„egy hülye ne járjon az én gyerekemmel”

A szülők nem nézik jó szemmel, ha fogyatékos gyerek egy osztályba jár csemetéikkel. (143) Ha az egészséges gyerekek szüleinek ellenérzései lennének, ezt nehezen dolgoznám fel.

(145)

A szülők részéről valószínűbbnek tartom az ellenállást. Egy kis községben még több a konzervatív gondolkodású ember, az integrált nevelésről nem igen hallottak, a „sérült”

szót szélsőségesen értelmezik. Nem örülnének, ha a gyermekük egy „sérült” gyermekkel járna egy osztályba. (298)

A szülők jelentős része fél olyan iskolába engedni a gyermekét, ahol fogyatékosok is vannak, mert azt hiszik, hogy ez által alacsonyabb követelményszintű iskolába kerül.

(324)

A többi szülő, - hallottam már olyat, hogy egy hallássérült gyereknek mennie kellett, mert egyes szülők felháborodtak az együttnevelés miatt. (334)

186 De ami számomra a legnehezebbnek bizonyul, az egészséges szülőkkel elfogadtatni a sérült gyereket, azt, hogy neki más bánásmódra van szüksége, mint az ő gyerekének. Sajnos ezt szerintem még mindig a legnehezebb elérni, az előítéletek, és a rivalizálás miatt. (137) Talán a többi szülő. Előfordulhat, hogy kezdetben tartanának a fogyatékos osztálytárstól, főként, ha értelmi fogyatékos lenne, de ezen lehet segíteni. De ezért is van szükség ránk, hogy ezen változtassunk. (336)

Tudod, menne a beszéd, hogy egy „hülye” ne járjon egy osztályba az én gyerekemmel.

(194)

Biztos vagyok benne, hogy nem minden szülő tolerálná. Azért legyünk őszinték… de elképzelhető, hogy meg lehetne őket is győzni ennek előnyeiről. (382)

A pedagógusok egy része a befogadó tanulóközösség reakcióit tartotta nehezen kezelhetőnek. A gyerekek által tanúsított kedvezőtlen hozzáállás minden korosztály esetében felmerült, mint az együttnevelés során jelentkező nehézség. Úgy érezték, hogy ezzel a problémával csak igen nagy erőfeszítések árán tudnak megbirkózni.

„a gyerekek nem empatikusak”

Tapasztalataim szerint a láthatóan fogyatékos gyerekeket jobban elfogadja a többi gyerek, akin nem látható csak úgymond furcsán viselkedik, azt viszont nem fogadják el és kicsúfolják és piszkálják és ez pokoli energiát igényel részemről, hogy ezt a gyereket megvédjem. (260)

Nem minden esetben kellően türelmesek és tapintatosak az ép gyerekek fogyatékos társaikkal szemben. A gyerek az gyerek marad és a felnőttek tájékozottságával, empatikus képességével még nem rendelkezik, ezért kevesebb benne a tolerancia. Sajnos Magyarországon a másság elfogadása még nagyon alacsony színvonalon áll. (284)

Valószínűleg a gyerekek nehezítenék a munkát. Nem mindig fejlett a beleérző képességük.

(292)

Nem nekem kellene befogadni, hanem az osztály többi tagjának. De! Az iskolánkban az osztályok tanulóinak átlag 80%-a hiperaktív, 35% diszlexiás, stb., ennél több fogyatékos szerinte már nem fér be egy osztályba Ráadásul nagyon jellemző a túlkorosság is, az én osztályomban pl. csak egyetlen 18 éves kor alatti tanuló, van, többségük 20 éves is elmúlt.

Tehát a szülőket sem lehet már semmibe bevonni, mert hiszen nagykorúak a gyermekeik, akiknek ugyebár nem sérthetem meg a jogaikat. A mai fiatalokra sajnos nem jellemző a tolerancia. (342)

Szakiskolában dolgozom. Az a baj, hogy a gyerekek nem empatikusak. Velük kell megküzdeni, hogy befogadják a sajátos nevelésű gyerekeket. (357)

A többi gyerekkel meg kell értetni, hogy őt a fogyatékossága miatt miért kezeljük másképp.

Mert ugye a gyerek alapból féltékeny, ha látja, hogy egy gyerekkel többet foglalkozunk, mint a másikkal, de megoldható szerintem, ettől függetlenül megértik. (409)

A legelvetemültebb osztály is képes befogadni egy fogyatékos gyereket, erre is van példa nálunk. Először megy, hogy nem ülök mellé stb., de amint megismerik, megszokják, már nem is látják a fogyatékosságát. A legjobb osztályokban is előfordulhat, hogy egy-két gyerek miatt meghiúsulhat az integráció. (350)

187 Bármelyik esetében függ az elfogadás és a beilleszkedés az adott pedagógustól, a szülőtől, a gyerekcsoporttól és magától a gyerektől. Nem egyszerű ezt így megállapítani. A mostani osztályom nagyon „jó fej” gyerekekből áll, igazán jó kis csoport, de például az előző osztályom szétszedte volna a kicsit is más gyereket. (280)

A gyerektársak kedvezőtlen hozzáállásának hátterében a felnőtt társadalom előítéletes magatartását jelölték meg, utalva arra, hogy ez még inkább nehezíti a pedagógusok munkáját. Mindemellett említést tettek a pedagógus magatartásának, személyes példájának fontosságáról a befogadás folyamatában.

„nagyon sok az otthonról hozott előítélet”

A „normál” gyerekek időnkénti nem megfelelő viszonyulása, s az őket, a szüleik által történő negatív irányú befolyásolás (197)

Másik nagy kérdés, ami felvetődik bennem: hogyan fogadná őket az iskola gyerek- és szülőtársadalma? Az ugyanis kevés, hogy mi felkészítjük a gyerekeket, nagyon sok múlik otthon a szülők hozzáállásán is. (…) A legnagyobb ellenállást a szülők tanúsítják sajnos az ilyen kezdeményezéseknél. Sokan türelmetlenek, hiányzik belőlük a mások iránti tolerancia, és sajnos sok esetben ezt nevelik gyermekeikbe is. (…) Anyagiakat mindenképpen és a másság elfogadásának hiányát tartom fő akadálynak. (211)

A többiekkel is nehezebb elfogadtatni azt, ami más, mint ők. És bár a gyerekek nevelhetők, de nagyon sok az otthonról hozott előítélet és a türelmetlenség. (216)

Minden ilyen jellegű változtatás ember-, kolléga-, gyerek- és nem utolsósorban szülőfüggő.

Legnehezebb a szemléletet megváltoztatni, ez köztudott dolog. Akkor pedig még nehezebb elfogadtatni egy változtatást, ha a pedagógusok nincsenek meggyőződve ennek helyességéről és hasznosságáról. (249)

„Nehéz, szülőként is tanítóként is, de gyerekként a legnehezebb az biztos.” (182)

In document AZ EGYÜTTNEVELÉS KIHÍVÁSAI A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN (Pldal 178-187)