II. A kutatás bemutatása
4. Az interjú kérdéseire adott válaszok statisztikai és tartalmi elemzése
4.1. Az interjúalanyok gyógypedagógia területén meglévő ismeretei és annak
105 képezték magukat tovább gyógypedagógiai területen, s az ilyen irányú továbbtanulási szándék minden kategóriában igen alacsony volt, legalacsonyabb a középiskolában és felső tagozatban oktató tanároknál. (11. táblázat)
11. táblázat
A minta megoszlása az első és az újabb végzettség szempontjából
Első végzettsége Újabb végzettsége
Total
főiskola, tanár
egyetem,
tanár tanító óvoda-pedagógus
gyógy-
pedagógus egyéb nincs
főiskola, tanár 7 26 1 0 4 13 117 168
4,2% 15,5% ,6% ,0% 2,4% 7,7% 69,6% 100,0%
egyetem, tanár 2 1 2 0 0 9 60 74
2,7% 1,4% 2,7% ,0% ,0% 12,2% 81,1% 100,0%
tanító 21 3 0 2 6 11 81 124
16,9% 2,4% ,0% 1,6% 4,8% 8,9% 65,3% 100,0%
óvodapedagógus 1 2 1 0 8 6 23 41
2,4% 4,9% 2,4% ,0% 19,5% 14,6% 56,1% 100,0%
gyógypedagógus 1 0 0 0 1 2 8 12
8,3% ,0% ,0% ,0% 8,3% 16,7% 66,7% 100,0%
egyéb 1 0 0 0 1 0 7 9
11,1% ,0% ,0% ,0% 11,1% ,0% 77,8% 100,0%
Total 7,7% 33 7,5% 32 ,9% 4 ,5% 2 4,7% 20 9,6% 41 69,2% 296 100,0% 428 Az összefüggés szignifikancia szintje 0,000
4. Az interjú kérdéseire adott válaszok statisztikai és tartalmi elemzése
106 Több kérdéssel külön kitértünk arra, hogy a szervezett képzéseken túl honnan tájékozódtak a pedagógusok az együttnevelésről. Az önképzés milyen formáit részesítették előnyben:
önként vagy kötelezően vettek részt továbbképzéseken, tanfolyamokon? Érdeklődtünk arról is, hogy olvastak-e a témáról, s ezt milyen indíttatásból tették; folytattak-e kollégáikkal és ismerőseikkel az együttnevelésről szakmai beszélgetéseket esetleg vitákat.
Ismeretségi körükben volt-e gyógypedagógus szakember, vele milyen a kapcsolatuk, beszélgetéseik mennyire szakmai jellegűek, érintették-e az együttnevelés mindennapi problémáit?
Mindezzel a téma iránti érdeklődésüket és nyitottságukat, valamint a tanulási hajlandóságukat igyekeztünk felmérni.
Az interjúalanyok 64,4%-a teljesen képzetlennek vallotta magát gyógypedagógiai ismeretek illetve az együttnevelésről való ismeretek terén. Eddigi tanulmányaik és egyéb képzésük során nem találkoztak a témával. Olyan irányú továbbképzésen, ahol az együttnevelés elméleti vagy gyakorlati kérdéseivel foglalkoztak, csupán 12,3% vett részt.
A minta kis része, csak 4,7% vallotta azt, hogy önképzéssel, a szakirodalommal való ismerkedés során szerzett ilyen irányú ismereteket. A megkérdezetteknek csupán 18,6%-a tartotta magát szakembernek a területen, ők kifejezetten gyógypedagógiai témájú, vagy az együttnevelés elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó képzéseken szerezték tudásukat, ill. alapképzésük során több féléven keresztül hallgattak ilyen témában kurzusokat. (12. táblázat)
12. táblázat
A minta eloszlása a speciális ismeretek forrása alapján
Szakember-e a válaszadó? Esetszám(fő) Arány(%)
szaktudás nélküli 277 64,4
komolyan olvasott 20 4,7
továbbképzést, kiegészítő képzést végzett 53 12,3
szakértő 80 18,6
Total 430 100,0
„senki nem tanította meg nekünk”
Hát, igazából nem nagyon foglalkoztunk ilyesmivel; jó, annyit, amennyit feltétlenül muszáj: tehát 1-2 konzultáció nagyvonalakban, de nem nagyon. Inkább olyan tárgyaink voltak, amik jobban passzoltak a mi szakunkhoz: elvégre a gyógypedagógia egy külön végzettség, nem? Megemlítették vázlatosan, és ennyi. Inkább a problémás gyerekek jellemzéséről tanultunk, mint konkrét technikákról, vagy megoldásokról. (194)
107
…néha szomorúan tapasztalom, hogy sok kollégám – és néha én is – nem tudjuk, hogyan kezeljünk bizonyos lelki helyzeteket, vagy fogalmunk sincs, hogyan tanítsunk meg egy-egy anyagot. Mivel senki nem tanította meg nekünk. (317)
Nem tanultam, és így utólag azt mondom, hogy jó lett, volna, ha akkor a főiskolán mindenkinek tanítanak legalább egy fél évet! (243)
A különböző továbbképzéseken elsajátított tudás mértékét eltérően ítélték meg, egyesek kevésnek, nehezen alkalmazhatónak, mások hasznosnak és szemléletformálónak tartották.
„már teljesen másképpen látom”
Mindenképpen el kell mondanom, hogy amióta tanultam a gyógypedagógiát és velük dolgozom, már teljesen másképpen látom a tanulók iskolai problémáit. Azt hiszem érzékenyebb is lettem, a tanulási problémákkal, küzdő gyerekekkel szemben, de inkább azt mondanám, hogy könnyebben fel tudom ismerni a gondjaikat, mint előtte és jobban is tudom azokat kezelni. (286)
Az interjúalanyok egy része arról tett említést, hogy bár képzésből hiányoztak ezek az ismeretek, hajlandónak mutatkozna arra, hogy bővítse tudását ezen a területen.
„tennék érte”
Mivel testnevelő tanár is vagyok, érdekelne a mozgásban akadályozott gyermekek fejlesztése, de ehhez gyógytornásszá és gyógypedagógussá kellene válnom. De ha arra kerülne a sor, biztos tennék érte, és az ismereteimet bővíteném. (223)
Érdekes kép rajzolódott elénk a háttérben álló motívumokról, amiből azt tudtuk meg, hogy a pedagógusok igen eltérő indíttatásból képezték magukat, illetve tanulnának a jövőben.
Az iskolákban szaporodó tanulási és magatartási problémák arra késztették őket, hogy tudásukat speciális ismeretekkel bővítsék, s ezt a tudásukat az együttnevelés terén is alkalmazhatónak tartották. Más részük saját egyéni, családi problémája miatt kényszerült rá arra, hogy tudását bővítse.
„jó, ha képben van az ember”
Egyre több problémás gyermek van, ezért nem csak érdeklődtem a téma iránt, hanem rá is kényszerültem arra, hogy többet foglalkozzam a témával. (35)
Napjainkban a gyógypedagógia eredményei kezdenek beépülni a normál oktatás rendszerébe. (324)
Tudod, jó, ha folyamatosan képben van az ember, mert minden gyerek így, vagy úgy defektes… vagy is van valamilyen problémája. Ez készség, képesség szinten is látszik, meg a családból is ezer problémát behoznak. A gyerekek nagy részének zilált, széthullott a
108 családja és ez, bár sokan tagadják a szülőiken, de minden gyereken meglátszik. Szétszórtak, nem tudnak figyelni, semmi motivációjuk nincs, meg jövőképük… Bár normálisan se fejlődnek egyenletesen; sem pszichésen, sem mentálisan, sem fizikálisan. A személyiségfejlődésből adódóan sok a magatartászavaros gyerek. És ez a gimiben se múlik el. Hát… vegyes, igen. Azért vannak normálisok is! (281)
„személyes indíttatás okán”
Igen, mert a lányomról kiderült, hogy diszkalkúliás. Gyógypedagógiai lapot olvastam, illetve ha találtam valamit a diszkalkúliáról. (216)
Személyes indíttatás okán is érdekel a téma, rendszeresen olvasom a szaksajtót, beszélgetek a kollegákkal is. (176)
Egy másik csoportjuk azért képezte magát, mert a pályán való megmaradásnak csak azt a módját tartotta megfelelőnek, ha az együttnevelés felé nyitó iskolájában ő maga is speciális szaktudásra is szert tett.
„akik „életben akarnak maradni”
Az elmúlt egy – két évben azok az iskolák, akik életben akarnak maradni, mind tesznek valamilyen lépést az integrált oktatás felé. Így volt ez a mi iskolánkban is. Pályázati pénzekből volt lehetőség a továbbképzésekre. (293)
Az interjúalanyok 19,1%-a önképzéssel, elsősorban olvasással szerezte gyógypedagógiai ismereteit. Válaszaikból kiderült, az így megszerzett tudás igen változatos szintű: a félretájékozottságtól a felszínes ismereteken keresztül a szaktudásig terjedő. Konkrét szakirodalmat nagyon kevesen tudtak megnevezni, ha megneveztek egy-egy szerzőt, vagy könyvet, az többnyire valamelyik ismert főiskolai jegyzet, egykori kötelező irodalom volt.
Az egyéb nevesített szakirodalmak tartalmukat tekintve nem fedték le pontosan a gyógypedagógia területét, inkább a pszichológia tárgykörébe tartoztak, vagy csupán ismeretterjesztő jellegű irodalomként értékelhettük azokat.
Az interjúkból kiemelt részletek jól szemléltetik ezt a tudásukban megmutatkozó változatosságot:
Még a főiskolán hallottam az óvónők és a tanítónők integrálásáról (!), de igazából nincsenek ismereteim az integrációval kapcsolatosan. (4)
A pedagógiai irodalmak ismeretében tudom, hogy ez a tény több mint 10 éve napirenden van, mint oktatási-nevelési probléma, s ennek ellenére a helyzet mit sem változott, sőt egyértelmű negatív tendencia mutatkozik. (208)
Nemrégiben egy tanulmányban olvastam az amerikai gyermekek integrált oktatásáról, mely szerint a fogyatékkal élő gyermekek az integráció következtében sokat fejlődtek, egészséges társaik viszont lemaradtak a megszokott ütemhez képest. Svédországban ezt a módszert már
109 régen elvetették, mert rájöttek, hogy az integráció alkalmatlan az elitképzés szempontjából.
(363)
Tudom, hogy létezik olyan, hogy nem tud megtanulni olvasni vagy írni rendesen. Létezik ilyen, hogy is hívják… diszlexia? Már ajánlottam is szakkönyvet egy másik pedagóguskollégám segítségével egy diáknak. (361)
Ahogy olvasgatom az interneten az integrált nevelésről szóló cikkeket, véleményeket, az derül ki, hogy elzárkóznak a pedagógusok az együttnevelés elől. (290)
A kérdéssel kapcsolatban 60 pedagógus (14%) tett arról említést, hogy bár semmilyen formában nem tanult gyógypedagógiát, de rendszeresen olvasott erről, szívesen hallgatott meg valamilyen előadást, illetve tájékozódott szakember kollégáitól – gyógypedagógustól vagy fejlesztő pedagógustól - a témában, akár napi szinten is beszélgettek erről a kérdésről.
Azok a pedagógusok, akiknek személyes ismeretségi körében volt gyógypedagógus, megemlítették, hogy gyakran beszédtéma volt közöttük az együttnevelés, találkozásaik során szakmai kérdésekről is tájékozódtak tőlük.
„felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt”
Nem tanultam gyógypedagógiát. De egyre nagyobb szükségem lenne rá. Ha találkozom a témához kapcsolódó cikkel azt mindig elolvasom. Az iskola fejlesztő pedagógusával, ill.
logopédusával szoktunk a témában beszélgetni elsősorban a hozzánk járó fogyatékos gyerekekkel kapcsolatos problémákról. (266)
Nem tanultam soha, de olvastam róla és a kollégákkal szoktunk beszélgetni róla. Nem régiben volt egy délutáni előadás a nevelési értekezleten, ahol a nevelési tanácsadóból érkezett gyógypedagógus és fejlesztőpedagógus tartott egy nagyon érdekes előadást.
Élveztem, sokat tanultam és felkeltette az érdeklődésemet a téma iránt. (211)
Továbbképzéseken találkozni szoktam kolléganőkkel más óvodákból és beszélgetünk erről, van olyan óvoda, ahol már ez jól működik és nem okoz gondot az integráció. (393)
Van gyógypedagógus ismerősöm, legutóbb arról beszélgettünk, hogy a sikeres integrált nevelés kulcskérdése megtalálni azokat a pedagógusokat, gyógypedagógusokat, akik képesek váltani, elkötelezettek, valamint képesek kidolgozni az integrált neveléshez szükséges feltételeket. A legfontosabb az együttműködés. (396)
Jelentősnek ítéljük meg a mintában azok számát, akik semmilyen ismerettel nem rendelkeztek az együttneveléssel kapcsolatban (23,7%), ők el is zárkóztak attól, hogy ebben az irányban bővítsék tudásukat. Amikor ennek okát tudakoltuk, változatos és elgondolkodtató válaszokat kaptunk. Akadtak, akik a gyógypedagógus és többségi pedagógus képzés elkülönülő mivoltával magyarázták elzárkózásukat, hangot adva annak a véleményüknek, hogy nem is érezték szükségét annak, hogy rálátásuk legyen erre a
110 területre. Válaszaikból kiderült, az együttnevelés megvalósulását meglehetősen pesszimistán értékelik.
„mint laikust érdekel”
Nem tanultam, mert annak idején lebeszéltek róla az engem féltő és óvó személyek, mert rálátásuk ugyan nem volt, de kímélni akartak a stressztől és a nehézségektől. (174)
…én annak idején nem tanultam sem az integrációról, sem a differenciálásról. Évtizedekig tanítottam úgy, ahogy tanultam, és jól csináltam. Úgy érzem, legalábbis. Máig abban hiszek, hogy az egészségesek a normál iskolában, a „fogyik” a kisegítőben, vagy a nekik megfelelő iskolában tanuljanak. Ott tudnak a legtöbbet segíteni nekik. (307)
Csak, mint laikus érdekel. Szerintem a pedagógia és a gyógypedagógia két különböző szakma, és nem véletlenül választja valaki, csak az egyiket vagy csak a másikat. (325)
„egy hétköznapi iskolában úgysem találkozhattunk ilyenekkel”
Igen, sokat lehet olvasni erről a témáról. Amióta beléptünk az Európai Unióba, az ilyen jellegű magyar szakirodalmak jobban elszaporodtak. De én személy szerint nem olvasom el ezeket, hiszen nem látok arra esélyt, hogy egyszer szükségem lesz erre a tudásra. (275) Az integrált oktatás lehetőségét támogatom, de én ebben személy szerint nem vennék részt, mint pedagógus. Erről még nem sok mindent hallottam, csak annyit, hogy létezik ilyen is.
Azt nem tudom elképzelni, hogy hogyan is oktatnék egy integrált iskolában. (244)
Semmiképpen nem támogatom. Pont ezért nem is tanultam ezzel kapcsolatban semmit, mert egy hétköznapi iskolában úgysem találkozhattunk ilyenekkel. (238)
Akadtak olyan interjúalanyok, akik személyes tulajdonságaikkal, vagy akár szélsőségesnek is minősíthető nézeteikkel, kijelentéseikkel magyarázták elzárkózásukat.
Külön gyógypedagógiát nem tanultam, de voltam egy napos látogatáson gyógypedagógiai intézetben a pedagógia tantárgy keretén belül. Nagyon rossz emlékeim vannak erről a látogatásról, ijesztőnek találtam a helyzet, az ott élők és dolgozók helyzetét. (222)
Nem, nem szeretnék továbbképzésre menni, mert ez a terület tőlem távol áll, ez inkább ilyen anyáskodó hölgyeknek a területe, ahol kiélhetik a jóságukat. Ehhez kell egy nagy lélek egy nagy szív, úgy érzem, hogy ez nincs meg bennem. (344)
Sajnos az idén kaptam egy olyan osztályt, ahol 2 gyerek van, aki teljesen alkalmatlan az iskola keretein belüli oktatásra. Nem nekem kellene ezeket a könyveket olvasni, hanem ezeket a vaddisznókat kellene máshova vinni! Így a többi gyerek sem tud abban az osztályban tanulni. (288)
Az interjúk további elemzése során magyarázatot kerestünk arra, milyen tényezők befolyásolták a többségi pedagógusokat abban, hogy mennyire mutatnak hajlandóságot
111 gyógypedagógiai ismeretek elsajátítására. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a sikeres együttnevelés egyik alapfeltétele, hogy a többségi pedagógus, legalább alapszintű ismeretekkel rendelkezzen a témában. Alkalmas legyen az eltérések felismerésére és a diagnózisok értelmezésére, valamint az ennek megfelelő fejlesztési eljárások, módszerek kiválasztására. A segítő szakemberekkel való együttműködésnek is egyik feltétele az, hogy a résztvevők beszéljenek egyfajta „közös nyelvet”, melynek alapja a speciális ismeretek megléte.
A válaszok alapján megállapíthatjuk, hogy a megkérdezettek 42,2%-a nem törekedett arra, hogy saját érdeklődésből bővítse ismereteit a gyógypedagógia és az együttnevelés területén, ezzel szemben 57,9%-uk saját akaratából is képezte magát ebben a témakörben.
Ennek mértéke saját megítélésük alapján is eltérő színvonalú volt. A nyilatkozók 25,6%-a csak akkor vállalkozott erre, ha valamilyen konkrét problémával találta szemben magát, az így megszerzett ismeretei is csak az adott helyzet kezelésében segítették. (13. táblázat)
13. táblázat
A minta eloszlása önképzés alapján
Tanul-e saját érdeklődésből? Esetszám(fő) Arány(%)
igen 139 32,3
nem 181 42,1
módjával 110 25,6
Total 430 100,0