II. A kutatás bemutatása
4. Az interjú kérdéseire adott válaszok statisztikai és tartalmi elemzése
4.9. A pedagógusok együttnevelésre való alkalmassága
4.9.2. Az önmagukat alkalmatlannak tartó pedagógusok hangjai
A beszélgetések során törekedtünk arra, hogy minél alaposabban feltárjuk az együttnevelésre való alkalmatlanság hátterében álló okokat.
Az önmagukat alkalmatlannak minősítő kollégák mondataiban megjelent a képzettség hiányának említése, elsősorban a szakmai igényességgel összefüggésben. Ők hangot adtak annak, hogy emiatt nemcsak nem is tudják ellátni ezt a feladatot, de felelőtlenségnek tartanák alkalomadtán elvállalni azt. Mint érv, elhangzott az adott terület iránti elhivatottság, érdeklődés hiánya is.
„erre születni kell”
Nem igazán. Ha valamit csinálok, akkor azt szeretem becsülettel, normálisan végezni. Ezt nem tudnám. (98)
Nem. A saját elvárásaim, mércém nem engedné, hogy nem elegendő tudással fogjak egy ilyen nehéz feladathoz. (128)
Sok a probléma a sérült gyermekekkel. Ki merem mondani. Van, aki szereti tenni, de annak nagy az elhivatottsága erre a területre. Nekem nem. (334)
192 Véleményem szerint erre a tevékenységre alapjában születni kell, mert a legfontosabb az elhivatottság. (284)
Sokan, bizonyos tulajdonságok – türelem, kitartás - hiányát jelölték meg indoklásként, vagy a pályán már megfáradva, életkoruk, fizikai teljesítőképességük miatt nem tartották alkalmasnak erre a feladatra. A differenciálásból adódó többletfeladatok is elriasztották őket, kijelentették, hogy nem tudnak, és nem is akarnak ilyen módszerekkel tanítani. A feladatot hárítók érvei között találkoztunk a roma tanulók neveléséből adódó problémák említésével, azzal, hogy emellett már nem tudnak a sajátos nevelési igényű tanulókkal is megbirkózni.
„idegileg már nem bírnám”
Ezt csak teljes odaadással lehet szerintem elvégezni, elvállalni, nem érzem úgy, hogy elég kitartó lennék minden nehézség ellenére. (152)
Ehhez a munkához sok türelem is kell. Azt hiszem, hogy a jelen körülmények között bennem ez nem lenne meg…(245)
Jelenleg nem tartom magam alkalmasnak fogyatékos gyerekek nevelésére. Nem vagyok hozzá elég erős és türelmes. (300)
Nem vagyok felkészülve kellő mértékben szakmailag, és le kell győznöm sajnálatot, amit érzek irántuk. (94)
Nem vállalnék fogyatékos tanulót, idegileg már nem bírnám. (282) „ez már nagyon fárasztó”
Nem hiszem, hogy alkalmas lennék, de fiatalon sem vállaltam ilyen feladatot, nem is jött az utamba hasonló lehetőség. Nem, nem gondolom, hogy tudnám ezt csinálni hosszútávon.(188)
Szerintem az ilyen feladatok fiatalabb kollegáknak való. Én már nem érzem magam annyira elszántnak, fiatalosnak, hogy integráltan neveljek. (275)
Tíz évvel ezelőtt még nem okozott problémát. Most már nem vagyok annyira lendületes, nem tudok annyit ugrálni. Az integrált oktatás nagyon fárasztó. Más és más feladatot kell adni a gyerekeknek attól függően, hogy mit képesek megcsinálni. Nagy energiát követel az embertől az, hogy mindent gördülékenyen menjen. Nekem ez már nagyon fárasztó. (428)
„jó nekem, ahogy eddig tanítottam”
Idős vagyok. Lassan befejezem pedagógusi pályámat. Nem akarnék már egy új rendszer, módszer szerint tanítani. Az eddigi módszereim már az évek folyamán beváltak. Nem akarnék változtatni rajtuk. (203)
Nem tartom alkalmasnak magam. Nem szeretem az osztályon belül azt a megosztottságot, ami együtt járhat az ilyen neveléssel, gondolok itt arra, hogy teljesen másként kell viszonyulni emberként és tanárként is a normál és az integrált gyermekekhez. (183)
193 Sajnos a koromnál fogva nem. Még át kellene állnom egy újfajta szemléletmódra, ami nem menne egykönnyen. (129)
Ehhez más szakirányú végzettség szükséges. Az átképzés nehezen menne, az életkorom miatt, ez a fiatalok, a felnövekvő nemzedék feladata lesz. (42)
Hát ez nehéz kérdés, én már nem szívesen ülnék iskolapadba, a gyógypedagógiai főiskolai végzettség megszerzéséért. (…) Szívesen ellátogatnék egy olyan iskolába, ahol már folyik integrált oktatás. Megnézném, lehet, hogy akkor felkeltené az érdeklődésem, igaz ezt előre nem tudhatom. (296)
Meg tudnám csinálni, de nem szívesen. Akkor meg, ha nem szívesen csinál valamit az ember, akkor abból nem sok jó sülne ki. (…) A tudásom és a gyakorlatom meg lenne hozzá. De már sok éve tanítok, és nem igazán akarnék a pályám vége felé, úgymond egy új tanítási stílust, módszert megtanulni. Jó nekem, ahogy eddig tanítottam. Sikeres voltam és vagyok benne. (373)
„én egy nyugodt pályát képzeltem magamnak”
Nem, nem igazán foglalkozom ezzel, elég nekem a magam baja, a roma gyerekek, és a roma szülők. (151)
Nem. 30 éve vagyok a pályán effektíven 28 és fél évet dolgoztam. 22 évet cigány gyermekek között. Úgy gondolom, hogy ezzel mindent elmondtam. Nagyon sokat birkóztam a szülőkkel, hiszen nem is a gyerekekkel volt igazán probléma, hanem a szülők tiltották meg a gyerekeiknek, hogy pl. séta közben cigánygyereknek ne fogja meg a kezét. Rengeteg erőfeszítésembe került a gyerekek meggyőzése. (394)
Esetleg kihívás lenne, de nem minden fogyatékossal. Á… mégse menne. Egy mozgássérülttel is máshogy kell bánni, túl nagy a felelősség. Én ehhez beszari vagyok, másrészt pedig már nincs kedvem most ezt is megtanulni-örülök, hogy végeztem a főiskolán! Annyira pedig nem érdekel a téma, és itt nincs is sok értelme; szerintem, tíz évente ha egy ilyen gyerek születik a faluban, azokat meg úgyis beviszik F.-re, vagy K.-ra.
(194)
Az én diplomám az ép értelmi tartományba tartozó gyerekek oktatására szól. Én azt szeretném csinálni. Akinek más indíttatása van, az dolgozzon a fogyatékosokkal. Minden elismerésem az övék. (…) Nem vagyok rá alkalmas. Én egy nyugodt pályát képzeltem magamnak. (288)
Leggyakrabban az alkalmatlanság indoklásaként a képzetlenség hangzott el. A nyilatkozók visszatérő motívumként említették a gyógypedagógusi végzettség hiányát, de egyben el is utasították azt, hogy ilyen irányban bővítsék kompetenciáikat.
„hályogkovácsokra pedig nincs szükség”
Hát hogy tudnék én egy angol történelem szakos diplomámmal egy fogyatékos gyerekkel foglalkozni? (237)
Nem, soha nem tanultam gyógypedagógiát, és nem gondolom, hogy ez könnyen, egy pár hónapos tanfolyam vagy pár könyv elolvasásával megtanulható. Nem véletlenül oktatják főiskolán. (96)
194 Nem, én átlagos gyerekek képzését tanultam. (141)
Nem, ahhoz, hogy alkalmas legyek a feladatra, sokkal több pedagógiai és pszichológiai tudás kellene hozzá, amire én nem kaptam képzést. (222)
Hogy én tanítanám-e őket ezzel a tudással? Nem. Határozott nem! Nem is szabadna. Csak kizárólag gyógypedagógiai szakember jöhet számításba. Ők értenek hozzá. Mi csak rontanánk a helyzeten. Az empátia kevés. Ők meg ezt tanulták. (308)
Nyilvánvalóan nem vagyok rá alkalmas. Középiskolai tanárként ez sokkal bonyolultabb.
Talán általános iskolában… de ott is csak a kicsiknél, valamilyen szinten be lehet vonni az egészséges csoportba fogyatékos gyerekeket. De később már nem hiszem, hogy ez működne.
Mondom, erre olyan szakember kell, aki ehhez ért. Egy mezei tanár nem olyan szakember.
(332)
Ez a feladat rettenetesen nagy szakmai tudást igényel, és emberileg is nagyon sokat követel. (173)
Nem! Szerintem ehhez nem elég az önzetlen gyerekszeretet és 20 év pedagógiai munka!
(230)
Nem, mert nem erre képeztek ki. Átfogó ismeretekkel kellene rendelkezni, mely magába foglalja az orvosi szakvéleményt is. Illetve tisztában kell lennie a pedagógusnak azzal, hogy az adott gyerektől mi várható el, milyen készségekkel, képességekkel rendelkezik. (303) A magyar képzési rendszerben jól kidolgozott az ilyen szakemberek (gyógypedagógusok – szerk.) képzése, hályogkovácsokra pedig nincs szükség. (249)
Az általuk felsorolt indokokat összegezve megállapíthatjuk, hogy a megkérdezett pedagógusok 40%-a képzetlenségével, 10,7%-a a tapasztalat és gyakorlat hiányával, 4,7%-a személyes tul4,7%-ajdonság4,7%-aiv4,7%-al, 4%-4,7%-a pedig életkoráv4,7%-al 4,7%-az együttnevelésre v4,7%-aló m4,7%-agy4,7%-arázt4,7%-a alkalmatlanságát. (28. táblázat)
28. táblázat
Az együttnevelésre való alkalmasságot befolyásoló tényezők
Mi a gond az alkalmassággal? Esetszám(fő) Arány(%)
életkor (idős) 17 4,0
képzetlenség 172 40,0
személyes tulajdonságok 20 4,7
tapasztalat hiánya 46 10,7
egyéb 19 4,4
Total 274 63,7
hiányzó adat 156 36,3
Total 430 100,0
A továbbiakban megvizsgáltuk azt, hogy az együttnevelésre való alkalmasság megítélését milyen tényezők befolyásolhatják.
195 Feltételeztük, hogy a megkérdezettek életkora összefüggést mutat azzal, hogy mennyire ítélik magukat alkalmasnak az együttnevelésre. Azt gondoltuk, a több éve pályán lévő idősebb pedagógusok nagyobb mértékben tartják alkalmasnak magukat erre a feladatra, ugyanakkor megvizsgáltuk azt is, hogy a pályakezdők körében mutatkozik-e kedvező tendencia – az alapképzésükben már megjelent speciális ismereteknek köszönhetően – az együttnevelésre való alkalmasság megítélésben. (29. táblázat)
29. táblázat
Az életkor és az együttnevelésre való alkalmasság összefüggései
A válaszadók kora kategorizálva
Alkalmasnak érzi-e magát?
Total igen, érzelmileg
és szakmailag is igen, érzelmileg igen, szakmailag
bizonyos feltételek mellett
nem
pályakezdők 13 7 1 10 38 69
18,8% 10,1% 1,4% 14,5% 55,1% 100,0%
harmincasok 36 14 6 13 51 120
30,0% 11,7% 5,0% 10,8% 42,5% 100,0%
negyvenesek 43 19 7 26 55 150
28,7% 12,7% 4,7% 17,3% 36,7% 100,0%
nyugdíj közeliek
20 9 4 8 23 64
31,3% 14,1% 6,3% 12,5% 35,9% 100,0%
Total 112 49 18 57 167 403
27,8% 12,2% 4,5% 14,1% 41,4% 100,0%
Az összefüggés szingifikancia szintje 0,486
Bár a kapott eredmények szignifikáns összefüggést nem mutatnak, kiemelésre érdemesnek tartjuk az egyes korcsoportokon belüli megoszlást az együttnevelésre való alkalmasság megítélésének mértékét illetően. Eszerint, feltételezésünknek megfelelően, a nyugdíj közeli pedagógusok azok (n=64), akik mind szakmai, mind érzelmi okokkal alátámasztva 31,3%-ban leginkább alkalmasnak tartották magukat az együttnevelésre. Arányai31,3%-ban hasonlóan nyilatkoztak a „harmincasok” (n=36), akik 30%-ban vélték teljes mértékben alkalmasnak magukat. Legalacsonyabb számban a pályakezdők korcsoportjában találkoztunk a teljes alkalmasságot tartalmazó kijelentésekkel.
Azok száma, akik csupán érzelmileg azonosulva tartották magukat az együttnevelésre alkalmasnak, az életkor emelkedésével egyenes arányban növekvő számot mutatott. Az általunk megkérdezett pedagógusok életkorukból adódóan egyre inkább képesnek mutatkoztak az együttnevelés koncepciójával való érzelmi azonosulásra, a pályán eltöltött évek elfogadóbbakká tették őket. Arányaiban ezzel megegyező eredményt kaptunk a csupán szakmai alapon történő alkalmasság megítélésének kérdésében is. Azok száma,
196 akik nem tartották alkalmasnak magukat az együttnevelésre az életkor emelkedésével arányban csökkent, vagyis a fentiekből értelemszerűen következik, hogy a pályakezdők körében kaptuk a legtöbb elutasító, nemleges választ.
Összegezve a kérdéskört megállapíthatjuk, hogy az együttnevelésre való alkalmasság tekintetében a megkérdezetteknél életkoruk előre haladásával kedvezőbbé válik annak megítélése. Mindez egyrészt azt jelzi számunkra, hogy a pályán eltöltött évek alatt a pedagógusok olyan szaktudást és gyakorlati tapasztalatot halmoznak fel, amit ezen a téren is hasznosítani tudnak, másrészt jelzi azt is, hogy a pedagógusképzésben törekedni kell arra, hogy a pályára lépő hallgatók az együttnevelést segítő elméleti és gyakorlati ismeretekkel nagyobb mértékben rendelkezzenek.
Kíváncsiak voltunk arra is, hogy amennyiben a nyilatkozó pedagógusok tanultak valamilyen formában az együttnevelésről, az milyen mértékben befolyásolja erre való alkalmasságuk saját megítélését. Feltételeztük, hogy e két változó között szoros összefüggés van, valamint azt is feltételeztük, hogy a képzési tartalomból adódóan az alsóbb iskolafokozatokra képesített pedagógusok sokkal nagyobb mértékben nyilatkoznak kedvezően az együttnevelésre való alkalmasságukat illetően. (30. táblázat)
197
30. táblázat
Az együttnevelésről szerzett ismeretek és az együttnevelésre való alkalmasság megítélésének összefüggései
Tanult-e az integrációval kapcsolatban?
Alkalmasnak érzi-e magát?
Total igen, érzelmileg
és szakmailag is igen, érzelmileg igen, szakmailag
bizonyos feltételek mellett
nem
alapképzésen belül
45 12 5 9 30 101
44,6% 11,9% 5,0% 8,9% 29,7% 100,0%
4,5 -,2 ,4 -2,0 -2,6
továbbképz. + olvas
22 12 2 4 9 49
44,9% 24,5% 4,1% 8,2% 18,4% 100,0%
3,0 2,7 ,0 -1,4 -3,4
tovább-képzésben
10 3 1 11 11 36
27,8% 8,3% 2,8% 30,6% 30,6% 100,0%
,1 -,8 -,4 2,7 -1,3
olvas 8 6 0 6 16 36
22,2% 16,7% ,0% 16,7% 44,4% 100,0%
-,7 ,8 -1,3 ,3 ,4
olvas, keveset 5 8 1 6 26 46
10,9% 17,4% 2,2% 13,0% 56,5% 100,0%
-2,6 1,0 -,7 -,4 2,3
kollégáktól 13 4 6 12 25 60
21,7% 6,7% 10,0% 20,0% 41,7% 100,0%
-1,0 -1,5 2,4 1,1 ,1
nem 14 9 3 17 59 102
13,7% 8,8% 2,9% 16,7% 57,8% 100,0%
-3,5 -1,3 -,7 ,5 4,0
Total 117 54 18 65 176 430
27,2% 12,6% 4,2% 15,1% 40,9% 100,0%
Az összefüggés szignifikancia szintje 0,000
Az oszlopváltozók mentén elemezve kereszttáblánkat azt a megállapítást tehetjük, hogy azok a pedagógusok, akik valamilyen szervezett képzés formájában (alapképzés vagy továbbképzés) tanultak az együttnevelésről, sokkal nagyobb arányban tartották magukat mind szakmailag, mind érzelmileg alkalmasnak erre. Azok, akik valamilyen továbbképzésben készültek fel erre a feladatra nagyobbrészt csak bizonyos feltételek mellett tartották magukat alkalmasnak. A megkérdezettek közül azok, akik nem szervezett képzésben, csak szükség esetén olvasással jutottak ilyen ismeretek birtokába nem is tartották erre a feladatra önmagukat alkalmasnak. A kollégáktól elsajátított speciális tudás bevallásuk szerint elsősorban csak szakmai téren tette alkalmassá az érintetteket. Azok, akik nem rendelkeztek ilyen ismeretekkel többségben nem is tartották alkalmasnak
198 önmagukat az együttnevelésre. A változók közötti statisztikailag szignifikáns összefüggést (p< 0,001) találtunk.
Fontosnak tartottuk megvizsgálni azt, hogy mutatkozik-e összefüggés a pedagógusok végzettsége és az együttnevelésre való alkalmassága között, befolyásolja-e az együttnevelésre való alkalmasság megítélésében a válaszadókat az, hogy milyen típusú diplomával rendelkeznek. Az összefüggést elemezve azt látjuk, hogy a változók között, hasonlóan az előző táblázathoz, itt is egyértelmű szignifikáns kapcsolat van (p<0,001). (31.
táblázat)
Legmagasabb arányban a gyógypedagógusok tartják szakmai és érzelmi szempontból is alkalmasnak magukat, ami számunkra természetesnek tűnik. Közülük is akadtak olyanok, akik ellenkező értelemben nyilatkoztak, ők a válaszukat azzal indokolták, hogyszakjuknak megfelelő fogyatékosságú gyermekekkel foglalkoznak, más eseteknél nem érzik kompetensnek magukat az együttnevelésben.
Kiemelésre érdemes, hogy az egyetemet végzett tanárok nagyobb része (51,4%) nem tartja magát alkalmasnak erre a feladatra, és ebből a csoportból (n=74) egyetlen pedagógus sem akadt, aki úgy nyilatkozott, hogy szakmai téren megfelel az együttnevelés elvárásainak.
Teljes mértékben alkalmasnak az óvodapedagógusok (36,6%) és a tanítók (33,1%) tartották önmagukat.
A nemleges választ adók aránya a végzettségüknek és az iskolafokozatoknak megfelelően csökkenő tendenciát mutat oly módon, hogy a legnagyobb számban az egyetemet végzettek között, legkisebb számban pedig az óvodapedagógusok között akadtak olyanok, akik alkalmatlannak értékelték önmagukat.
199
31. táblázat
A végzettség és az együttnevelésre való alkalmasság összefüggései
Végzettsége
Alkalmasnak érzi-e magát?
Total igen, érzelmileg
és szakmailag is igen, érzelmileg igen, szakmailag
bizonyos feltételek mellett
nem
főiskola, tanár 41 18 7 26 77 169
24,3% 10,7% 4,1% 15,4% 45,6% 100,0%
-1,1 -1,0 ,0 ,1 1,6
egyetem, tanár 10 11 0 15 38 74
13,5% 14,9% ,0% 20,3% 51,4% 100,0%
-2,9 ,7 -2,0 1,4 2,0
tanító 41 14 7 16 46 124
33,1% 11,3% 5,6% 12,9% 37,1% 100,0%
1,7 -,5 1,0 -,8 -1,0
óvoda-pedagógus
15 9 1 5 11 41
36,6% 22,0% 2,4% 12,2% 26,8% 100,0%
1,4 1,9 -,6 -,5 -1,9
gyógy-pedagógus
7 0 3 0 2 12
58,3% ,0% 25,0% ,0% 16,7% 100,0%
2,5 -1,3 3,7 -1,5 -1,7
egyéb 3 2 0 3 2 10
30,0% 20,0% ,0% 30,0% 20,0% 100,0%
,2 ,7 -,7 1,3 -1,4
Total 117 54 18 65 176 430
27,2% 12,6% 4,2% 15,1% 40,9% 100,0%
Az összefüggés szignifikancia szintje 0,000