a homofonikus rejtjelezés - TITKOSÍRÁS A KORA ÚJKORI MAGYARORSZÁGON

Miután Alberti, Trithemius, Selenus, Vigenère és a többiek jóvoltából elméleti be-vezetőt kapunk a titkosírásos módszerek gazdag tárházába, joggal feltételezzük, hogy hasonló változatosságot látunk a gyakorlatban. De csalódni fogunk, ugyanis éles ellentétben e tudományterület kifi nomultságával, a 15–17. század szinte összes komo-lyan vehető titkosítási eljárása egyetlen módszer alesetének tekinthető,²⁵ méghozzá egy olyan módszerének, amelyet a fenti összegző monográfi ák alig érintenek. És ez a módszer a homofonikus titkosírás.²⁶

23 Vámos, Leleplezett titok.

24 Selenus, Cryptomenytices, 3. könyv.

25 Azok a módszerek, amelyek mégsem a homofonikus kategóriába tartoznak, általában vagy egyszerű monoalfabetikus titkosírások voltak, vagy pedig olyan módszerek, amelyek a kódolás és a dekódolás folyamatában egy bizonyos pontjain keresztüllyuggatott rácsot, grille-t használtak.

26 A titkosírások elméleti irodalma és valódi gyakorlata közti jelentős különbséget már David Kahn kimutatta klasszikus monográfi ájában, mikor azt írta, az előbbieket „körüllengi a valószerűtlenség levegője” Kahn, Th e Codebreakers, 156.

Titkosírás.indb 35

Titkosírás.indb 35 2015.05.02. 21:44:062015.05.02. 21:44:06

A homofonikus titkosírás fokozatosan öltött formát az itáliai diplomáciában.

Az 1395. évet követő néhány évtizedben a pápai kancellárián, Velencében, Firenzében és egy sor további itáliai városban megjelent a hivatalos kriptográfi a. Az addigi elszór-tan használt módszerek, amelyekben sokszor csak a magánhangzókat cserélték ki, a mássalhangzók viszont változatlanul maradtak, először fokozatosan átalakultak teljes behelyettesítéses kódábécékké, amelyek minden betűnek megfeleltetnek egy grafi kus jelet, majd a monoalfabetikus kódábécék fokozatosan kiegészültek második és har-madik jellel (homofonnal) a gyakori magánhangzók számára. Ezzel párhuzamosan becsatornázódik egy másik – szintén elszórtan használt – titkosítási hagyomány is, amely a gyakori szavak, a politikai szereplők és földrajzi nevek számára egy kódjel-listát, úgynevezett nomenklatort alkalmazott. 1400 körül ezek a kódjelek bekerültek a titkosíráskulcsokba, hogy a gyakorta használt kifejezések és nevek jellemző szer-kezete ne vonja magára a kódfejtő fi gyelmét. Végül pedig egyre gyakoribbak lettek a nullitások, jelek, amelyek nem hordoznak jelentést, a kódfejtőnek viszont nehéz eldöntenie, hogy betűt, politikai szereplőt vagy semmit sem jelentenek.²⁷ A homo-fonikus titkosírások tehát lényegében abból az egyszerű felismerésből indultak ki, hogy a monoalfabetikus módszerek a gyakoriságelemzés elterjedése folytán rendkívül sérülékennyé váltak. Az első ilyen típusú teljes titkosíráskulcsok – amelyek hiányta-lan kódábécét, homofonokat a magánhangzóknak, nomenklatorlistát és nullitásokat egyaránt tartalmaztak – 1411-ben jelentek meg Velencében, 1412-ben a pápai udvar-ban, és 1414-ben Firenzében.

A fontosabb itáliai politikai centrumoknak hamar lett saját professzionális kód-fejtője, aki gyakran kriptográfi ai traktátusokat is írt. Sokuknak jól ismerjük a nevét:

Gabriel de Lavinde VII. Kelemen ellenpápa udvarában szolgált, Antoine Elio előbb III., majd IV. Pál udvarában dolgozott, az Argentik, Giovanni Battista Argenti és az unokaöccse, Matteo Argenti pedig a 16. század végi pápák, V. Sixtus és XIV. Gergely kódfejtői voltak. Az Argentik saját titkosírásfejtő kézikönyvükben részletes tanácsokat kínálnak arra, hogyan tudja a kriptográfus olyanná alakítani a titkosítandó szöveget, hogy az minél nehezebben legyen feltörhető, és hogy hogyan lehet a titkosított jel-sorozatot minél ellenállóbbá tenni a gyakoriságelemzésnek. A rejtjelfejtés gyakorla-tának presztízsét jelzi, hogy a kódtörők egyre nagyobb becsben álltak, különválasztva tevékenykedtek az egyszerű, mechanikus kódolást végző írnokoktól, sokszor segédet is kaptak. A pápai udvarban és a Velencei Köztársaságban egyaránt 1540 körül intéz-ményesült a szakma annyira, hogy hivatalos kódfejtő irodát nyitottak. Velencében a kódfejtők dolgozószobája magában a Dózse-palotában, a Titkok szobája felett volt.

Senki nem zavarhatta munkájukat, igaz – egyes történetek szerint – nem is jöhettek ki addig, amíg meg nem fejtették a bejövő iratokat.

A késő közép- és a kora újkornak tehát gyakorlatilag kizárólagos titkosítási mód-szerévé vált a homofonikus titkosírás. A módszer egyszerű, könnyen követhető és praktikus volt, nem igényelt többet, mint egy egy-két, de maximum öt oldalon elférő

27 Meister, Die Geheimschrift , 21–23, 171–176, uő, Die Anfänge, 14–15.

Titkosírás.indb 36

Titkosírás.indb 36 2015.05.02. 21:44:072015.05.02. 21:44:07

karaktertáblázatot. E karaktertáblázatok – érett formájukban – az alábbi öt kategó-riából állnak össze.

1. A nyílt szöveg minden betűjéhez három vagy négy különböző karakter, más szó-val homofon rendeltetik, a gyakoribb betűknek általában több, mint a ritkáknak. Ezek szerepe, hogy ellehetetlenítsék a gyakoriságelemzést a kódfejtés során, valamint hogy a jellegzetes szóstruktúrákat elfedjék, a „valószínű szó” betörését megakadályozzák.

2. Speciális karakterek állnak rendelkezésre a gyakoribb kettős betűk számára. Ez a kategória a legkorábbi homofonikus kulcsokból még hiányzik, de a 15. század során egyre gyakoribb lesz, a 16. századra pedig a kidolgozott rendszerek nélkülözhetetlen eszközévé válik. Minden nyelvre jellemző, hogy melyek a gyakorta előforduló kettős betűi, a titkosírás leleplezését megnehezíti, ha a kettős betűket egyetlen karakterrel álcázzuk.

3. Külön karakterek kódolják a szótagokat. Ez a szintén a 16. századra általánossá vált gyakorlat – amennyiben a kódoló lelkiismeretesen használja az egyes szótagok jeleit – szinte megfejthetetlenné teszi a rendszert. A megnövekvő biztonság ára, hogy az üzeneteket nehezebb gyorsan kódolni és dekódolni, ami gyakran – különösen harctéri helyzetben – a szótagjelek elhanyagolásához vezethet.

4. Nullitások, azaz semmit nem jelentő karakterek. Ezek célja, hogy jól össze-zavarják a kódfejtőt, bár a hanyagabb kódolók hajlamosak voltak kizárólag a sorok elejére és végére helyezni őket, így könnyen leleplezhetővé váltak.

5. Végül a nomenklatortáblázat, azon kódszavak listája, amelyek az adott nyelv leggyakoribb kötő- és viszonyszavait, az üzenet fontosabb földrajzi neveit és politikai szereplőit jelölik. Minthogy a táblázatban ezek speciális jelet vagy számot kapnak, a rendszer ellenállóbbá válik a „valószínű szó” módszerével szemben, amely abból indul ki, hogy mi az a szó, amely nagy valószínűséggel feltűnik az adott üzenetben, és annak mintázatát keresi a kódszöveg karaktersoraiban.

Betűnként két vagy három homofon egy nagyjából száztételes ábécét tesz ki.

A nullitások száma általában nem több tíznél, ugyanilyen nagyságrendben fordulnak elő a kettős betűk jelei. A szótagok jelei gyakran száz-százötven tételre rúgnak, míg a kódszavak akár egy háromszáz tételes szótárat is kitehetnek, bár felső korlátként csak a használhatóság szempontjai adódnak. Ezt a rendszert követték a kora újkor olasz,²⁸ spanyol,²⁹ francia,³⁰ német³¹ és magyar³² diplomáciai levelezésében.

28 Meister, Die Geheimschrift ; uő, Die Anfänge der modernen diplomatischen Geheimschrift ; Karttunen, Chiff res diplomatiques; Pasini, Delle scritture in cifra; Gaetano Platania, La Polonia nelle carte del cardinale Carlo Barberieni protettore del regno, Accademie e Biblioteche d’Italia 56 (n. s.

39) (1988) n. 2. 38–60; Cecchetti, Le scritture occulte.

29 Devos, Les chiff res de Philippe II; Biaudet, Un chiff re diplomatique; Speziali, Aspects de la cryptographie.

30 Devos, Seligman, L’Art de Deschiff rer.

31 Rockinger, Über eine bayerische Sammlung; Stix, Die Geheimschrift enschlüssel.

32 Tusor, Pázmány bíboros olasz rejtjelkulcsa; Révay, Titkosírások.

Titkosírás.indb 37

Titkosírás.indb 37 2015.05.02. 21:44:072015.05.02. 21:44:07

3. Titkosírás Milánóból 1483-ból.

Elöl látjuk az ábécé betűinek megfeleltetett homofonokat, utána a kettős betűknek megfelelő jeleket, majd a semmit nem jelentő nullitásokat,

végül a kódszavak, a nomenklatorok szótárát.³³

33 Meister, Die Anfänge der modernen diplomatischen Geheimschrift , 31.

Titkosírás.indb 38

Titkosírás.indb 38 2015.05.02. 21:44:072015.05.02. 21:44:07

Érdemes hangsúlyozni, hogy a homofonikus táblák két különböző titkosítási mód-szert testesítenek meg egyszerre. A betűknek és a szótagoknak megfeleltetett jelek, azaz azok az egységek, amelyek önálló jelentést nem hordoznak, és amelyekből a szavak felépíthetők, a titkosírás kategóriájába esnek. Feltörésükhöz – mint részle-tesen látni fogjuk – statisztikai elemzésre, matematikai módszerekre van szükség.

A nomenklatorok azonban nem titkosírásegységek, hanem kódjelek. Egy-egy egység önálló jelentést hordoz az adott szó szerkezetétől függetlenül. A kódtáblázatok való-jában szótárak, amelyek teljes szavaknak, fogalmaknak feleltetnek meg más nyelvű szavakat, vagy jelen esetben kódjeleket. Feltörésükhöz nem annyira matematikai analízis vezet. Inkább úgy lehet megfejteni őket, mint egy régi, már senki által nem beszélt nyelvet. Alapesetben a kódok feltöréséhez jelentősen több rejtjelszövegre van szükség, mint a titkosírás feltöréséhez, és míg egy betűkből vagy szótagokból álló titkosírás feltörése – optimális esetben – teljes lehet, addig a kódok esetében sokszor csak részleges a siker, jó megfejtés esetén is maradnak azonosítatlan egységek a kód-táblázatban. Minderre a titkosírások és kódok megfejtési módszereinél még vissza-térünk, itt most elég azt hangsúlyozni, hogy a homofonikus titkosírások erősségét az is adta, hogy a két titkosítási módszer előnyeit ötvözték.

A homofonikus kulcsok mellett még egy titkosírástáblázat-típus virágzott, ez azonban jóval kisebb mennyiségben, szinte csak a pápai gyakorlatban fordult elő.³⁴ Ahelyett, hogy minden betűnek több jelet vagy számot feleltetett volna meg, az úgy nevezett polifonokkal működő monoalfabetikus titkosírás két, néha három nyílt ábécébeli betűhöz ugyanazt a rejtjelmegfelelőt rendeli. Ahogy az alábbi első táblázat-ban is látható, a 4 egyaránt jelentheti az a és az m betűt is, míg a második példátáblázat-ban a 9 lehet a és s is. Míg a homofonikus rendszerben a kódábécé ötven-száz jelből áll, a polifonokkal működőben csak kilenc-tíz jel szerepel a betűk helyett, azaz a kódábécé kevesebb elemből áll, mint maga a nyílt ábécé. Hogyan tud egy ilyen rendszer mégis működni, és mi az előnye? Az előnye az, hogy hatékonyan ellenáll a gyakoriság-elemzésnek, de nem azért, mert a gyakori betűknek több jelet feleltet meg, hanem éppen azért, mert kevesebbet. A levél elolvasása pedig nem is olyan bonyolult, bár kétségtelenül hosszadalmas. A címzett a titkosíráskulcs birtokában több sorban a jelsorozat alá írja az adott jelnek megfelelő nyílt betűket, majd a nyelvérzékét és a háttérismereteit használva úgy kombinálja össze a megfelelő betűket, azaz úgy ol-vassa ki a két-három adódó lehetőségből az üzenetet, ahogy az összeolvasott betűk értelmes szöveget adjanak. Ez a módszer azonban, ötletessége ellenére, nem terjedt el, jóformán csak a pápai titkárok alkalmazták néhány évtizeden keresztül a 16.

század közepe táján.

34 Többek közt: Meister, Die Geheimschrift , 286–298, 316–323. A polifonos titkosírás elemzésé-hez: Sacco, Manuel de cryptographie, 34–35; 291–293.

Titkosírás.indb 39

Titkosírás.indb 39 2015.05.02. 21:44:072015.05.02. 21:44:07

4. Polifonikus titkosírás a pápai udvarból az 1584 körüli évekből, Matteo Argenti gyűjteményéből³⁵

5. Polifonikus titkosírás a pápai udvarból 1580-ból, Matteo Argenti gyűjteményéből³⁶

Összefoglalva tehát, a homofonikus módszer uralkodott a 17. század végéig mind a diplomáciai, mind a katonai levelezésben. A fejlődést a rendszeren belül egyrészt a szótagjelek elterjedése jelentette, másrészt pedig az, hogy a kódszótár, azaz a nomenk-latorrész egyre hosszabb lett. XIV. Lajos idejére már nem volt ritka a közel ezer tételt tartalmazó kódszótár sem. Ez azonban csak bizonyos tekintetben nevezhető fejlő-désnek. Amikor ugyanis a titkosírásrendszer (amelyben betűk és betűkombinációk vannak megfeleltetve karaktereknek) átalakul kódrendszerré (amelyben teljes szavak vannak megfeleltetve karaktereknek), ezáltal sokkal biztonságosabbá, gyakorlatilag feltörhetetlenné válik. Hátránya ugyanakkor, hogy mind az üzenet feladója, mind a címzettje kell, hogy rendelkezzen egy olykor igen vaskos szótárral, amely mu-tatja, hogy melyik számkombináció melyik szóhoz tartozik. A biztonságnak tehát meg kell fi zetni az árát: a kezelhetőség jelentős csökkenését. Az üzenet átadásának biztonsága azon az áron növekszik, hogy a kulcs átadása elbonyolódik. Másfelől pe-dig a megnövekedett biztonság is csak relatív, mivel ha kellően sok kódszöveg áll a rendelkezésére, a kódfejtő az üzenet feltehető tartalmából, a szövegkörnyezetből és a kódszavak egymáshoz való viszonyából messzemenő következtetéseket vonhat le.

Abban az esetben pedig, ha valamilyen módon birtokába kerül a kódszavakat

tar-35 I. m., 293.

36 I. m., 291.

Titkosírás.indb 40

Titkosírás.indb 40 2015.05.02. 21:44:072015.05.02. 21:44:07

talmazó szótár, például ellopja, megtalálja, vagy – ha a múlttal foglalkozó történész – egyszerűen csak kikeresi a levéltárban, egészen könnyű a dolga.

Ennek híján viszont nagyon nehéz. Erre példa a híres Vasálarcos története. Aho-gyan a közismert, Voltaire-től származó, de Alexandre Dumas által is megörökített történet szól, nem sokkal Mazarin halála után, 1661-ben egy arcát eltakaró, vasból készült maszkot viselő fi atal férfi t börtönbe vetettek. Arányos termetű, nemes kiál-lású fi atalember volt, az őrök tisztelettel bántak vele, de a parancs úgy szólt, hogy ha arcát felfedi, meg kell ölniük. A foglyot személyesen a börtönigazgató látta el, és soha senki nem találkozhatott vele. 1690-ben a legnagyobb titokban szállították át Párizs-ba, a Bastille épületébe, ahol továbbra is viselte az álarcot. Senki nem láthatta még 1703-ban bekövetkezett halálakor sem. Könnyű volna mindezt a francia királyság intézményével ellenséges, és Lajos emlékét befeketíteni vágyó Voltaire fantáziájának számlájára írni, azonban néhány hiteles történelmi forrás is alátámasztja az álarcos fogoly létezését, bár arról folyik némi vita, vajon miből készülhetett az a bizonyos

„vasálarc” (egy igazi, nehéz, vasból készített álarc ugyanis hamar kisebesítené hor-dozója arcát, aki rövidesen elhunyna vérmérgezésben.)

A titokzatos rab személyazonosságáról számos teória született. Bár jelöltekben sosem volt hiány, a 19. század végén Etienne Bazeries őrnagy (1846–1931) új megol-dással jelentkezett. (Bazeries fontos szereplő a kriptográfi a történetében, neki sikerült ugyanis kétszáz év múltán feltörnie a Napkirály híres, 590 elemből álló, szótagokat tit-kosító kódrendszerét, a „Grand Chiff re”-t, amelyet a híres matematikus-kriptográfus, Antoine Rossignol (1590–1673) tervezett.) Bazeries őrnagy úgy gondolta, a Vasálarcos rejtélyéről kriptológiai eszközökkel lehet lerántani a leplet. Megtalálta XIV. Lajos egy levelét, amelyet egy hadvezérének, Nicolas de Catinat-nak küldött, és amelyben szó esett a király parancsára letartóztatandó Bulonde tábornokról. A letartóztatás oka prózai volt, Bulonde tábornok egy gyáva és sikertelen hadi akciójával váltotta ki a Napkirály dühét. A tábornokot az uralkodó elzárásra ítélte, éjjel börtöncellában, nappal pedig a börtönerődben, sosem nélkülözve egy „330. 309.”-t.

Mit jelenthet ez a két kódszám? Bazeries szerint a második egyszerűen a mondat végét jelző pont, az első viszont azt jelenti, hogy maszk. Az izgalmas feltételezést igen nehéz bizonyítani, különösen, mivel Catinat levelezésében összesen mintegy tizen-kétezerszer szerepel valamilyen kódszám, de ez a kettő kizárólag itt fordul elő. Nem vagyunk tehát abban a helyzetben, hogy megfi gyeljük, hogyan viselkednek a kódok más szövegkörnyezetben, így nagyon nehéz lenne megítélni, hogy éppen azt jelentik, amit Bazeries szerint jelentenek. Pillanatnyilag is lezáratlan tehát az a tudományos vita, amely arról folyik, milyen nevet takarnak azok a számkombinációk, amelyek a Vasálarcos igazi kilétét fedik.³⁷

37 David Kahn, Th e Man with the Iron Mask: Encore et Enfi n: Cryptologically, Cryptologia 29/1 (2005), 43–49; Emile Burgaud et commandant Bazeries, Le Masque de fer, révélation de la corre-spondance chiff rée de Louis XIV, étude appuyée de documents inédits des archives du dépôt de la guerre, Paris, Firmin-Didot, 1893.

Titkosírás.indb 41

Titkosírás.indb 41 2015.05.02. 21:44:072015.05.02. 21:44:07

In document TITKOSÍRÁS A KORA ÚJKORI MAGYARORSZÁGON (Pldal 35-42)