ID: Azonosító szám, célja, hogy a tétel kezelhető legyen az adatbázisban. Az ID elején szereplő T betű azt jelzi, hogy titkosíráskulcsról, clavisról, más szóval, tábláról van szó. Az ezt követő rövidítés és sorszám az adatbevitel módjából és sorrendjéből adódott, nem hordoz lényegi információt.
Dátum: A titkosíráskulcs elkészültének és/vagy használatának éve/periódusa.
Kitől: A tábla szerzője, tulajdonosa, felhasználója, amennyiben ismert.
Kinek: Az a személy, akivel a tábla tulajdonosa az adott titkosírást használta (a tit-kosírások használatából adódóan a „kitől” és a „kinek” rubrikák személyei fel-cserélhetőek).
Kézirat helye: A titkosíráskulcs eredeti példányának levéltári vagy kézirattári jelzete.
Nyelv: Az a nyelv, amelyen az adott táblázat segítségével leveleztek – amennyiben ez a táblázatban szereplő ábécéből, nomenklatortáblázatból vagy a levelezésre vo-natkozó külső információból megállapítható.
Titkosítás módja: Monoalfabetikus, gyenge vagy erős homofonikus, betűkeveréses, a nomenklatorok száma, erőssége, valamint, hogy a rejtjelábécé és a nomenkla-tortáblázat számokból, grafi kus jelekből vagy a kettő kombinációjából áll-e. Itt szerepel az is, hogy latin, francia vagy magyar ékezetes-e a rejtjelábécé. Ennek az oszlopnak a rövidítései: monoalf. – monoalfabetikus; homof. – homofonikus;
gyenge homof. – mindössze néhány betűnek van homofónja), graf. jelek – a kód-ábécé grafi kus jelekből áll; számok – a kódkód-ábécé számokból áll, nkl – nomenk-lator, latin abc – a betűkiosztásban nem tűnik fel magyar, német, francia vagy más ékezetes betű.
Méret: A kódtábla mérete, a rejtjelábécében és a nomenklatortáblázatban álló szá-mok/jelek megközelítő száma. Ez a minden esetben becslésen alapuló, azaz kö-rülbelüli érték – a titkosítás módja oszlop információival – hozzávetőleg jelzi a kulcs erősségét.
A, B, E, nkl: A rejtjelábécé három jellegzetes betűjének megfelelő értékei, valamint néhány nomenklator – ennek az információnak a segítségével könnyen megálla-pítható két tábla azonossága, vagy egy levél és egy tábla kapcsolata.
Titkosírás.indb 180
Titkosírás.indb 180 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
181
Kapcsolat: Itt szerepel annak a levélnek az ID-je, amelyet az adott táblával kódol-tak, valamint annak a titkosíráskulcsnak, amely kapcsolatban áll vagy azonos az adott táblával.
Környezet: A tábla levéltári vagy kézirattári környezete.
Titkosírás.indb 181
Titkosírás.indb 181 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
182
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.341523. 05. 27.Doctor PrantnerV. Károly, MilánóOSZK. Quart. Lat 2254. 38.latinhomof., latin abc, graf. jelek, betűnként 1-2 jel, szá- mos szótagnak megfelelő graf. jel és 5 nkl 120A: téglalap, c: +. Van jele a ba, be, bi, bo, bu-nak, és így tovább, nkl-ok: pontifex, Carolus V, Italia, Prosper, pediter
Gévay Antal máso- latai T.Gev.111528?Hieronymus LaskiSzapolyai János: „Zapolya unter der Adresse: Gianne Bapt. De Zuccarinis”
OSZK Quart. Lat 2254. 11.?monoalf., latin abc, graf. jelek20A: kör benne pont- tal, B áthúzott =, E: áthúzott x
azonos: T.Gev.40Gévay Antal máso- latai T.Gev.401528?Hieronymus Laski?Szapolyai János?OSZK Quart. Lat 2254. 46.?monoalf., latin abc, graf. jelek19A: kör benne pont, B: áthúzott =, E: xazonos: T.Gev.11Gévay Antal máso- latai T.Gev.101529. 01. 29.Gerendy Miklós püspök
Szalaházy Tamás püspökOSZK Quart. Lat 2254. 10.?gyenge homof., latin abc, graf. jelek, h-nak és r-nek két jel, többi betűnek egy, 6 db nullitas, nkl nincsen
25A: 3, B: kör közepén ponttal, E: :Gévay Antal máso- latai T.Gev.081529. 08. 28.I. FerdinándV. KárolyOSZK Quart. Lat 2254. 8.franciahomof., latin abc, betűk és graf. jelek, 3-4 jel minden betűre, jelek szótagoknak és nkl-nak
100A: b, b2, 2b, 4, B: c, c2, 2c; E: d, 2d, d2, 54, nkl-ok: monseigneur, le pape, madame nostre tante, lutheri- en, faire, comme, ca, ce, de, di, quant
azonos: T.Gev.33Gévay Antal máso- latai T.Gev.331529. 08. 28?I. Ferdi- nánd?V. Károly?OSZK Quart. Lat 2254. 37.franciahomof., latin abc, graf. és betűkből átalakított jelek, minden betűnek 3-4 hasonló, betűből átalakított jel; egy-két nkl
80A: b, b2, b alatt 2; B: c, c alatt 2, c felett 2, és így tovább, min- den betűnek a köv betű, és módosítotrt változatai, nkl: Ma- dame notre tente, pape, bourgougne, toujours azonos, de kevesebb nkl-ral, mint T.Gev.08, talán ki- jegyzetelése annak Gévay Antal máso- latai
Rejtjeltáblák repertóriuma
Titkosírás.indb 182
Titkosírás.indb 182 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
183
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.091529. 09. 07.I. FerdinándV. KárolyOSZK Quart. Lat 2254. 9.n.d.homof., latin abc, graf. jelek (részben számokból és betűkből építkezve), 3-4 jel minden betűhöz, külön jelek a szótagoknak, 15 nullitas, mindegyik alatt pont van 100graf. jelek, egy adott betűnek hasonlók, szótagoknak, quo, qui, stb.-nek külön jelek
Gévay Antal máso- latai T.Fer.011530I. FerdinándSzapolyai János (lejegyezte: An- tonius Verantius, Joannis Regis secretarius)
MOL, R 316, Miscellanea, 27. tétel, fol. 1–2.
latinmonoalf., jelekkel 23jelek, némelyik betűszerűOriginale ex mss Verantianis T.Gev.021530. 10. 25.Angelus Caraff aIoanni-Franco Ritio Augustam Neapoli
OSZK Quart. Lat 2254. 2.?monoalf., latin abc, graf. jelekkel, x, y, z nem kap jelet, u és v egyazon jel 20A: le fordított íves E, B: fel fordított íves E, E: ford V betű
Gévay Antal máso- latai T.Gev.061530. 10. 31.„Comes de Ella”, Conte de Ella (Marinus Bagochi)
Ioanni-Franco Ritio Augustam, in Ragusi OSZK Quart. Lat 2254. 6.?monoalf., latin abc, számok és graf. jelek, k, x, és y jel nélkül
20A: 3, B: I,Gévay Antal máso- latai T.Gev.011530. 12. 15.Lit. Cibinio (Szeben?)I. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 1.német v latingyenge homof., latin abc, graf. jelekkel és betűkkel, 2-4 homofonnal az a, e, i, o, és u betűre, nkl-ok, és nullitások nélkül, a jelek betűk és graf. jelek, két kettősbetűnek (p és s) van jele 35A: b, d, c, B: m E: ford T betű, +, Z.Gévay Antal máso- latai T.Gev.371530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 43.?homof., latin abc, graf. je- lekkel, 3 db nullitas, kettős betűknek számok
40A: k, q stb. E: x, van jele a K-nak, tt: 2, rr: 4
Gévay Antal máso- latai T.Gev.431530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 51–52.német?homof., nkl-okkal, latin abc, számok (betűk kétje- gyű, nkl-ok háromjegyű számok)
110A: 10, 11, 12, 85, 86, 87, B: 7, 8, 9, E: 22, 23, 24, 82, 83, 84, nkl: országok Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 183
Titkosírás.indb 183 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
184
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.321530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 36.?homof., latin abc, 3-4 jellel egy betűnek, hasonlóak a homofonok, graf. jelek, szá- mok, betűk kettőspontokkal szótagoknak, nincs nkl 120A: z, z karikával, z hurokkal, E: n, n vonással stb.
Gévay Antal máso- latai T.Gev.421530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 50.?vázlatos táblázat monoalf. (számokból álló) ábécével, és a betűk mgh-kal való kombinációjának megfe- leltetett – betűkből képzett – jelekkel, latin abc, csak betűk és szótagok
60A: 20, B: 19, E: 16Gévay Antal máso- latai T.Gev.361530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 40.latincsak nkl-ok, egy nagyobb rendszer része lehet50nkl-ok: Az: Moldavia, Vy: Moldavienses, további nomenkl: Cibinium, Transalpina, pax, Papa, Cardinalis, bellum, consilium, Imperium, Valachi, Imperator (Carol V), Frater Georgius, Orator Gallus, Orator Venetus, Ferdinand (5 jel – tehát fontos)
Gévay Antal máso- latai T.Gev.441530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 53.franciahomof., latin abc, graf. jelek, kevés nkl-ral, nagy betűk felelnek meg a kettősbetűknek, 6 nullitas
55A: kör és -, h, há- romszög, t, fordított T, E: pszi jel, o, +, 9; nkl: Le papa stb.
Gévay Antal máso- latai T.Gev.311530– 1550???OSZK Quart. Lat 2254. 35.franciahomof., latin abc, graf. jelekkel, néhány szónak jel: vous, Italie,
40jelek, néhány nullitas (0-nak jelezve) + vous, italie: nkl Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 184
Titkosírás.indb 184 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
185
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.121531. 10. 31.Hieronymus Laski (Ex lit. Ex Wusko) Sigismund HerbersteinOSZK Quart. Lat 2254. 12.?gyenge homof., latin abc, graf. jelek, 2-2 jellel az a, e, i, o esetében, 2 nkl: Zápolya, (rex Johannes) Suleiman (Turca) 20A: négyzet, három- szög, B: háromszög bal lent kunkorral, 2 nkl grafi kus
Gévay Antal máso- latai T.Gev.241532. 06. 02. és 1535. 09. 18.
(Verdutius), Ferducci és Martinus Lucius Ragusi I. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 27.olasz?homof., latin abc, graf. jelek, 1-3 jellel vagy betűvel betűnként, 10 nullitas, 11 nkl (számok, és betű-szám kombinációk)
50A: +, o, r, E: b, g, ra, Sultan: N1, Bassa, N4, Buda: N10, Bosna: N12, Martino Lucio: 547, Ambastiator: 520, Re de Franza: 521, S.to Vito: 518, Ragusio: Q19, Venezia: Q20
Gévay Antal máso- latai T.Gev.251534. 06. 10.Johann Weze, Lund érseke
I. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 28.?monoalf., latin abc, számok alul vagy felül pontokkal21A: 4, B: 2 felette pont, E: 6 felette pont Gévay Antal máso- latai T.Gev.261536. 09. 13.Johann Weze, Lund érseke
I. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 29.?gyenge homof., latin abc, betűk és számok: egy betű- vel eltolt Caesar (B: c, C: d), a, d, o, u-nak emellett még egy-egy szám is megfelel. Ll és ss külön jelet kap 29a: b, 10, B: c, C: d, D: e, 20Gévay Antal máso- latai T.Gev.191540. 03–04. hóSerédy Gás- pár (Kaspar Seredy)
Leonhard von FelsOSZK Quart. Lat 2254. 21.?monoalf., latin abc, graf. jelekkel, majd növekvő rendben az abc betűit felelteti meg i-től a betűk- nek (részben ez egyszerű, Caesar féle eltolás)
20A: r, B: nagy írott s, I: a, K: b, L: c, M: dGévay Antal máso- latai T.Sta.061541 előttFrater György?HHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13. Chiff renschlüssel: Kt. 13. Nr. 41. fol. 133.
latin?gyenge homof., 1-2 jel egy betűnek, nincs nkl35graf. jelekHHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13–21. Chiff renschlüssel
Titkosírás.indb 185
Titkosírás.indb 185 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
186
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.131542. 03. 08.Joannes LiteratusI. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 14.?monoalf., latin abc, graf. jelek19A: kis z, B: függőle- ges vonal két ponttal két oldalon Gévay Antal máso- latai T.Gev.151542. 08. 27.Péter, moldáviai vojvoda
I. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 17.?monoalf., latin abc, graf. jelekkel20graf. jelekGévay Antal máso- latai T.Gev.211545. 07. 14.Johann von Tarnow (Ossiek) I. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 24.latin?gyenge homof., latin abc, graf. jelek, e, h, m, p, q, u – több jellel, pp, tt, ss, ff , dd, külön jelek (számok), 1 nkl 30A: =, B: nőstény jel, 1 db nkl: Sigism. Junior Pol. Rex: 16
Gévay Antal máso- latai T.Gev.141548?Johann Malvezzi, portai követ
I. Ferdinánd ?OSZK Quart. Lat 2254. 15.?homof., latin abc, graf. jelek és számok, 1-3 jellel minden betűnek, négy nullitas, számok az ll, tt, ss, rr kettősbetűknek és egy jel az et-nek 50graf. jelekkevésbé részletes, mint: T.Mal.01
Gévay Antal máso- latai T.Mal.011548–1549Johann Malvezzi, portai követ
I. FerdinándHadtörténelmi Levéltár, 1548/3., l. még: Révay Z. Tit- kosírások, 64–65.
latinfejlett homof., latin abc, graf. jelek, betűk és számok, 2-3 jel betűnként, számok a kettősbetűknek, sok nkl, nullitas 110A: M, =, #, E: K stb. nkl: Regina Isabella, Hungaria, Imperator Turcorum, Pasha, Rusztanus, Venetia, Persae, Frater Georgius Malvezzi levelei azo- nos jelzeten: C.Mal.01 stb. a clavis kivonata: T.Gev.14 Ferdinánd levelezése a konstantinápolyi követével T.Gev.351548–1552??OSZK Quart. Lat 2254. 39.?gyenge homof., latin abc, betűk és graf. jelek30graf. jelek, 1-2 betűnként, A: 4,6, B: 9, E: a, N, I
Gévay Antal máso- latai T.Sta.041550 körülGiambattista CastaldoI. FerdinándHHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13. Chiff renschlüssel: Kt. 13. Nr. 21. fol. 59.
olaszhomof., 2-3 jel egy betűnek + kevés nkl jelekkel + nullitas jelekkel 80nkl: Rex Polonie, Vojvoda Moldavus, Saxones, Reginae fi lius, Bosniensis Passa, budensis Passa stb.
HHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13-21. Chiff renschlüssel
Titkosírás.indb 186
Titkosírás.indb 186 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
187
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Sta.051550 körül„konstan- tinápolyi” kulcs
?HHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13. Chiff renschlüssel: Kt. 13. Nr. 25. fol. 69.
olaszhomof., 1-2 szám egy be- tűnek + sok nkl számokból és +-ból álló, sok szótag számokkal,
200A: 25, 26, B: 11, E: 34, 35,HHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13–21. Chiff renschlüssel T.Sta.021550– 1579?Bornemissza Pál?HHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13. Chiff renschlüssel: Kt. 13. Nr. 13–14. fol. 36.
latinhomof., 2-3 szám egy betűnek + kevés nkl80A: 30, 31, 5 karikával, B 32, 33, felettük vonal, E: 38, 39 felettük vonal, 6 felette karika, nkl: Fr Georgius, Rex Joannes, Hungaria, Translylvania, Turca
HHStA Staatskanzlei Interiora Kt. 13–21. Chiff renschlüssel T.Gev.301550– 1600???OSZK Quart. Lat 2254. 33–34.latinmonoalf., de sok nkl, latin abc, számok és jelek, kidolgozott nkl-táblázat, betűknek számok, számok- nak betűk felelnek meg, 12 errantes notae, nkl: graf. jelek, hónapok is vannak
130A: 7, B: 8, E: 8 egy kalappal, Errantes noate: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 0, és graf. jelek; graf. jel az sch-nak, sua vel vestra serenitas- nak, hónapoknak, eu-i uralkodóknak és számoknak, egy. jel: Sac. Rom. Caes. Mtts., Pax, Bellum, Veneti stb.
Gévay Antal máso- latai T.Gev.041551. 07. 05.Giambattista CastaldoI. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 4.latin?gyenge homof., latin abc, betűk és graf. jelek, e, f, i, o, u-v 2-3 jellel, 5 db nullitas, három nkl
32A: g, B: y, E: két függőleges vonal keresztben áthúzva, I, Ceasar Turcorum: R15, Zapolya (fi lius): R 29, Isabelly: R 28 Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 187
Titkosírás.indb 187 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
188
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.051552. 09. 02.Giambattista CastaldoI. FerdinándOSZK Quart. Lat 2254. 5.?homof., 1-2-3- jellel minden betűre, latin abc, graf. jelek, 3 nullitas, 6 kettősbetűre számok, nincs nkl 50jelek minden betűre, a kettősbetűkre számok: ll: 7, nn: 14, cc: 3
Gévay Antal máso- latai T.Gev.381552?V. Károly??OSZK Quart. Lat 2254. 44.?gyenge homof., latin abc, számok pontokkal és graf. jelek, 2 jel betűnként, cetlin
35A: 4, x, B: 2 felette pont, 7Gévay Antal máso- latai T.Gev.231553 (?)Verancsics Antal (Antonius Verantius)
?OSZK Quart. Lat 2254. 26.latin?gyenge homof., latin abc, graf. jelek, 1-2 jellel betűn- ként, kettősbetűkre külön jelekkel, 3 nkl 40graf. jelek, rr: 15, tt: 17, nn: 19, mm: 20, Isabella: Mal, Suleimanus: Ille, Filius Isabella: Mel Gévay Antal máso- latai T.Gev.071556Michael Czernowitsch?OSZK Quart. Lat 2254. 7, és egy cetlin: 47.
latin, né- met vagy olasz monoalf., latin abc, számok és graf. jelek, nincs jele a h, k, x, y, z-nek, de kb. 50 nkl (jelekkel)
60a,b,c,d, megfelel az 1,2,3,4-nek, számok, után jelek jönnek, 50 nkl: hónapok, fran- cia, lengyel király, velencei signoria, Ungarn, Wien, Moldau, Croatia, Belgrad, Buda, John Zapolya’s, Sultan, Ferdinand, Pascha von Ofen, Isabella
Gévay Antal máso- latai T.Gev.411556?I. Ferdinánd?OSZK Quart. Lat 2254. 49.spanyol?gyenge homof., 2-3 betű az mgh-knak, msh-k: 1, szótagoknak és kettős be- tűknek graf. jelek, kiterjedt nkl-táblázat, latin abc és graf. jelek (számokból és betűkből ponttal), A3-as méretű részletes táblázat
400graf. jelek, minden ba, be, bi stb. szótag- nak jel vagy szám, nkl: kiterjedt szótár, Alemannia, aviso, baste, berberia, számok stb. nincs magyar érdekeltségű név Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 188
Titkosírás.indb 188 2015.05.02. 21:44:222015.05.02. 21:44:22
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
189
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.281562. 09.Albert von Wys?OSZK Quart. Lat 2254. 31.latinhomof., latin abc, graf. jelek és szavak – 2-3 jel betűn- ként, sok nkl-ral (jelek, és mást jelentő szavak), 6 jel és a „Pax” nullitas (=0-val jelezve)
90A: o, ford v, E - 4 különböző jel, kettősbetűknek, que, et, quo, 200, 300-nak jelek, nkl: Buda, Transylvanus, Ibrahim, Temesvár, Slavonia, Bassa Budensis, Bajezid, Rex Hispaniarum, Moldavia, Polonia, Selim, Pax, Janizeri, Orator stb. számok és szavak
Gévay Antal máso- latai T.Gev.271562. 10. 11.Albert von Wys?OSZK Quart. Lat 2254. 30.?homof., latin abc, graf. jelek és számok, minden betűnek egy jel, kivéve: a, e, i, o: kettő, kettősbetűknek graf. jelek, 10 nkl számokkal
40betűk: graf. jelek; Imper. Rom: 32, Turcus, 50, Veneti: 52, Pax: 64, Vojvoda de Trans. 91, Selim: 80, Moldau: 95.
Gévay Antal máso- latai T.Gev.391562. 07. 21.??OSZK Quart. Lat 2254. 45.?gyenge homof., latin abc, graf. jelekkel: a-nak, u/v- nek több jel, e-nek 2 jel
30A: 5, kettőskereszt, kör-ből vízszintes vonal, E: T
azonos: T.Gev.03Gévay Antal máso- latai T.Gev.031562. 07. 21. ?Busberke?OSZK Quart. Lat 2254. 3.?gyenge homof., latin abc, graf. jelekkel, két jellel az mgh-kra, külön jellel az aa- ra, az ii-re, és a dd-re. u és v azonos, x, y, z-nek nincs jele, f-nek sincs
21A: kettős kereszt, S és ponttal kezdődő vízszintes vonal, E: két x egymáson, T azonos: T.Gev.39Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 189
Titkosírás.indb 189 2015.05.02. 21:44:232015.05.02. 21:44:23
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
190
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Dud.011565–1566Dudith AndrásBécsi kancelláriaHHStA Staatskanzlei Interiora Ceremonie und courtoisie und Chiff ren schlüssel: Kt. 12. Nr. 172, kiadva, Lech Szczucki, Szepessy Tibor, eds. Epistulae / Andreas Dudithius, Vol. 1 (Akadémiai, 1992), 40–41.
latinhomof., latin abc, graf. jelek, 2-3 jel betűnként, nullitások, nkl-ok, kettősbetűk 120betűk: jelek, nkl: Papa: ordo, Colle- gium cardinalium: plures Andreas Dudith, Epistulae, Vol. 1 T.Dud.01, T.Dud.04
Dudith követjelen- tései T.Gev.221567Verancsics Antal és Christopher Teuff enpach (konstan- tinápolyi követek)
II. Miksa császárOSZK Quart. Lat 2254. 25.?monoalf., latin abc, graf. jelek20A: o, B: asztal, E: dőlt FGévay Antal máso- latai T.Dud.021568–1574Dudith AndrásBécsi kancelláriarekonstruált, kiad- va: Lech Szczucki, Szepessy Tibor, eds. Epistulae / Andreas Dudithius, Vol. 2, 22–23.
latinhomof., latin abc, graf. jelek, 2-4 jel betűnként, nkl-ok, kettősbetűk 60betűk: jelek, nkl: Lithuania: 2, Prussia: 3, rex Hispaniae: verus Andreas Dudith, Epistulae, Vol. 2, T.Dud.04, T.Dud.02
Dudith követjelen- tései T.Gev.291569Albert von Wys?OSZK Quart. Lat 2254. 32.latinhomof., latin abc, graf. jelek és mást jelentő szavak – 2-3 jel betűnként, nkl-okkal, szavaknak, jeleknek, dupla betűknek, számoknak, spec. jelek; 11 nullitas
80A: asztal alakú jel, Z, B: o, 18: tributum, 89: Transylvanus, Bo.Ki: 40000, Co.Ki: 50000, Omnibus: Transylvania, 37: Banya, további jelek: Sultanus, Moham- med, que, dies, et Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 190
Titkosírás.indb 190 2015.05.02. 21:44:232015.05.02. 21:44:23
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
191
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Gev.171570 c.Carolus Rym (cum Rueber) (császári követ) II. Miksa császár?OSZK Quart. Lat 2254. 19.?monoalf., latin abc, graf. jelek20A: kör benne pont- tal, B: z, e: i, betűk és graf. jelek
Gévay Antal máso- latai T.Gev.181570 c. ?Rym von Eesenbeke?OSZK Quart. Lat 2254. 20.latin?homof., graf. jelek és szavak, 1-4 graf. jel minden betűhöz, számoknak jelek, nkl-oknak mást jelentő latin szavak
50A: ford. e, majd graf. jelek, nkl: mást jelentő latin szavak: Veneti (mirantur), Ragusei (insignis), Oartor (utinam), Passa (otium), Turchi (paxes), Agria (104)
Gévay Antal máso- latai T.Gev.161570. 02. 20.Eduardo Provisionali (császári követ)
II. Miksa császár?OSZK Quart. Lat 2254. 18.olasz?homof., latin abc, jelek és betűk, 1-3 betűvel vagy graf. jellel minden betűhöz, kettősbetűknek, che, non, per, con, in, et-nek külön jelekkel, nincs nkl vagy nullitas
50A: m, omega, ó, E: V, oGévay Antal máso- latai T.Gev.201570– 1580?Ungnád Dávid (kons- tantinápolyi követ)
II. Miksa császár?OSZK Quart. Lat 2254. 23r-vnémetmonoalf., latin abc, graf. jelek, de sok nkl-ral, ch, st, sch, ö, a umlaut-nak külön jel, számoknak betűjelek (250: RIM, 6: F),
90A: gamma, B: háromszög, E: áthúzott O, nkl- ok: Mohamm. GW, Monat, Ofen, Belgrad, Florentiner, Gallus, Pascha v. Ofen, Transs. Vojvoda, Venedig, Italien, Konstantinopel, Polonicus, Christenheit, Moldau, Persa, Orator, Turken Gévay Antal máso- latai
Titkosírás.indb 191
Titkosírás.indb 191 2015.05.02. 21:44:232015.05.02. 21:44:23
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
192
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Tur.041571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 174.
latin?gyenge homof., 1 betű vagy szám betűnként + 3 a mgh-nak
50A: 10, k, 19, B: 9, E: f, 5, 6követségi jelentések T.Tur.051571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 175.
latinmonoalf., betűkkel és jelekkel25A: io (vagy 10), B: x, e: hTur.07követségi jelentések T.Tur.031571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 173.
latinhomof. jelekkel (3-5 betűn- ként) + néhány nkl. gyakori szavaknak
150jelek betűknek + gyakori szavaknakkövetségi jelentések T.Tur.061571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 176.
latinnincsenek betűk, csak nkl-ok40uno, primo, in, pridem, sultanus, scripta, rex hispanie, transilvania
követségi jelentések T.Tur.011571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 171.
latinhomof. jelek (3-5 betűn- ként) + néhány nkl.100jelek a betűknek + nkl: bassa, quod, qui, orator
követségi jelentések T.Tur.071571 cKonstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 177.
latinmonoalf., betűkkel és jelekkel25A: io (vagy 10), B: x, e: hazonos: T.Tur.05követségi jelentések T.Tur.081571 cKonstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 178.
latinhomof., jelekkel (3-6 betűn- ként), + nkl80jelek + nkl rex polonie, que, bassa,követségi jelentések T.Tur.021571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 172.
latinmonoalf., jelekkel + nkl60jelek, nkl: gyakori latin szavakkövetségi jelentések
Titkosírás.indb 192
Titkosírás.indb 192 2015.05.02. 21:44:232015.05.02. 21:44:23
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
193
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Tur.091571 c.Konstantiná- polyi követ? Carolus Rym?
I. Miksa császár?ÖStA HHStA Türkei I. Karton 28. Konv. 2. 1571. s. d. fol. 180.
latinhomof., jelekkel, nagy táblázat. 8-10 homof. jel betűnként + sok nkl + sok nullitas (superfl ua néven) 270jelek nkl: et, que, siria, insula, suos, mensis
követségi jelentések T.Dud.031574Dudith AndrásBécsi kancelláriarekonstruált: Lech Szczucki, Szepessy Tibor, eds. Epistulae / Andreas Dudithius, Vol. 3, 16–17.
latin és olaszgyenge homof., latin abc, graf. jelek, 2-3 jel betűn- ként, nkl-ok, kettősbetűk 40betűk: jelek, nkl: Bohemia: 21, episcopus: B.
Andreas Dudith, Epistulae, Vol. 3
Dudith követjelen- tései T.Dud.061575Dudith AndrásBécsi kancelláriarekonstruált: Lech Szczucki, Szepessy Tibor, eds. Epistulae / Andreas Dudithius, Vol. 4, 20–22.
olaszcsak nkl-tábla120Accursio - il papaAndreas Dudith, Epistulae, Vol. 4
Dudith követjelen- tései T.Dud.041575Dudith AndrásBécsi kancelláriarekonstruált: Lech Szczucki, Szepessy Tibor, eds. Epistulae / Andreas Dudithius, Vol. 4, 18–19.
latinhomof., latin abc, graf. jelek, 2-4 jel betűnként, nkl-ok, kettősbetűk 50jelek, részben azo- nosak T.Dud.01-02- vel, csak fejlettebbek Andreas Dudith, Epistulae, Vol. 3, T.Dud.01, T.Dud.02
Dudith követjelen- tései T.Dud.051575Dudith AndrásBécsi kancelláriarekonstruált: Lech Szczucki, Szepessy Tibor, eds. Epistulae / Andreas Dudithius, Vol. 4, 19–20.
latincsak nkl-tábla80Accursiani - pontifi cii, Xystus - Firlej Andreas Dudith, Epistulae, Vol. 4
Dudith követjelen- tései T.Bal.011577–1588Balassi BálintBalassa András (1577) és Kapy Sándor (1588)
Rekonstruált, többek közt: Révay, 1974, 42.
magyarmonoalf., latin abc, az ábécé első fele megfelel a másodiknak
23A: m, B: n, E: qC.Bal.01-04Balassi Bálint leve- lezése T.Fer2.011621. 12. 03.II. Ferdi- nánd császárJacobus Curtis camerarus et conciliarus, lengyelországi megbízott
HHStA, Ung Akt. Misc Fasc 422 Conv 1 fol. 75.
latinmonoalf., számok24A: 80, B: 74, E: 57, G: 87, H: 76, I: 65, K: 91, L: 82, M: 59 stb.
II. Ferdinánd inst- rukciója Jakob Kurtz részére a lengyel királyhoz
Titkosírás.indb 193
Titkosírás.indb 193 2015.05.02. 21:44:232015.05.02. 21:44:23
Powered by TCPDF (www.tcpdf.org)
194
IDDátumKitőlKinekKézirat helyeNyelvTitkosítás módjaMéret (kb.)A, B, E, nklKapcsolatKörnyezet T.Kuf.011628 körülJohann Ludwig Kuefstein, portai követ III. Ferdinánd császár, egy főpap, Eggenberg herceg
Az Egyetemi Könyvtár Ms G. 4. Fol. Tom. V. levelei alapján rekonstruált kulcs: Donáth Re- gina, A diplomáciai titkosírás XVII. századi haszná- latához, Magyar Könyvszemle (1964), 55–62.
latin, német, olasz gyenge homof., latin abc, zömében graf. jelek, csak a mgh-knak kettő, a többinek egy jel 35A: 5, m alatta vonallal, E: 3, pi, kevés nkl
latin, német, olasz gyenge homof., latin abc, zömében graf. jelek, csak a mgh-knak kettő, a többinek egy jel 35A: 5, m alatta vonallal, E: 3, pi, kevés nkl