MARI PRESONALITĂŢI ALE REVOLUŢIEI ROMÂNE.
AFIRMAREA IDEALURILOR SACRE ALE ROMÂNILOR A DECLANŞAT REPRESIUNEA SÂNGEROASĂ CONDUSĂ DE NEMEŞII UNGURI, ÎN TIMPUL
CĂREIA
AU FOST UCIŞI PESTE 40.000 DE ROMÂNI, ŞI AU FOST INCENDIATE ŞI DISTRUSE 230 SATE.”
A szöveg magyar fordításban: „1848–1849-ben, a szabadságért és nemzeti egy-ségért folytatandó harc előkészületei közben, ebben az épületben szálltak meg George Bariţiu és Nicolae Bălcescu, a román forradalom jeles személyiségei. A románok számára szent eszmék kinyilvánítására a magyar nemesek válasza az ál-taluk vezetett véres megtorlás volt, amely 40 000 román halálát okozta és 230 fa-lu égettek fel és döntöttek romba.”
A szöveg tudományos szempontból teljesen hiteltelen. A szöveg szerint a ro-mán forradalmi előkészületekre válaszul törtek volna a magyar (nem tudni mi-lyen) hadak a románokra – mintha nem az osztrák hatalom ellenében tört volna ki a forradalom. Erdélynek Magyarországgal történő unióját a románság nem tudta elfogadni, a forradalmi magyar kormány ellenében fellépő románok nemze-ti egyenjogúságot és jobbágyfelszabadítást követeltek. Mivel ez nem valósult
TEREK ÉS SZIMBÓLUMOK KOLOZSVÁR BELVÁROSÁBAN 121 meg, a románok fegyveresen támadtak magyar lakosságra, miközben a Habsbur-gok segítséget ígértek ügyüket illetően a románoknak. A császárhű románok er-délyi vérengzésként számon tartott magyarellenes pogromot rendeztek 1848. okt.
19. és 1849 januárja között Dél-Erdélyben, ez idő alatt mintegy 8000 magyart mészároltak le. A magyar válasz során jelentős számú áldozat volt a román olda-lon is, az etnikai adok-kapok jegyében. A bécsi udvar utólagos (1851-es) felmé-rései szerint ezek száma összesen kb. 5000-re tehető, ebből román 4425. 1849.
december 30-án az erdélyi román felkelők vezetői közös kérvényben kértek kár-térítést az áldozataikért, és ebben a dokumentumban szerepel a 35–40 ezres szám az áldozatokról, feltételes módban, és itt említenek 230 falut is. Magyar vagy osztrák történészek ezeket az adatokat nem tekintik hiteleseknek, több román tör-ténész nem ír számokat, többnyire nagyszámú áldozatról írnak.
A Funar-tábla a Harrison féle tipológia szerint az értékelési verseny körébe tar-tozik, bár léteznek kiterjesztéses versenyre utaló elemek is. Az értékelési verseny esetében a negatív taktika célja az ellenfél/ellenség szimbólumainak a leértékelése:
a Biasini szálló nem a magyar kultúra jeleseinek volt találkozóhelye, hanem a ro-mán történelem nagyjainak adott szállást. A roro-mán történelem jelesei hitelesítik te-hát ezt a helyet és általuk válik fontossá az a hely, amelyet a szálló emeleti részén látható kicsiny Petőfi táblával a magyarok szeretnének a magukénak tudni.
A kiterjesztéses verseny esetében az egyik csoport saját szimbólumaival pró-bálja meg behelyettesíteni a szembenálló csoport identitásszimbólumait, és mint megállapítottuk, ennek eredményeképpen az érintett csoport szimbólumkészleté-nek bizonyos része vagy egésze megsemmisülhet. Ez esetben az 1848–49-es for-radalom kérdésében történik támadás a forradalmi besorolás ellen, hiszen aki 40 000 embert lemészárol, és 230 falut feléget, az nem lehet forradalmár. Ilyen körülmények között magyar forradalomról nem lehet beszélni. Forradalmárok a másik oldalon vannak, akik ezen embertelenség ellen fellépnek – amennyiben el-fogadjuk az adatokat: jogosan.
KÖVETKEZTETÉSEK
A bemutatott példák mutatják, a nemzeti identitással kapcsolatos kollektív emlé-kezet kérdésével foglalkozni kell, sok kérdés és kontextus újraértelmezésre szo-rul. Ha szó nélkül maradnak az ilyen példák és nem születnek ezekkel kapcsola-tosan mindkét fél számára elérhető értelmezések, akkor hosszú távon képesek megmérgezni a helyi közösségek közötti viszonyt.
Látható, hogy a helyi hagyomány immár nem „néma”, belehelyeződik egy bi-zonyos kontextusba, és nem szabad engedni, hogy a központi-nemzeti logika rö-vidre zárja az ilyen kérdésekről kötelezően kialakítandó helyi párbeszédet és a feltételes hatások megvitatását.
BODÓ BARNA
122
A bemutatott példák igazolják, hogy Kolozsvár etnikai szempontból a mára közel 80%-os demográfiai arányt elérő helyi románság számára még mindig frontváros. Kulcsfontosságú esetünkben, hogy amennyiben egy polgármester el-vakultságában jogtalanságokra vetemedik, azt az igazságszolgáltatás vagy a köz-igazgatás ellenőrző szervei nem kérik számon. Elgondolni is rossz, mi történne, ha valaki a magyar kisebbség részéről követne el törvénytelenséget etnikai kér-désekben.
A Gh. Funar típusú helyi politikusokhoz való viszonyulás kérdését sokkal in-kább a többségnek, mint a magyar kisebbségnek kell alaposan kielemeznie. Ezek a fanatizálható emberek hosszú távon hatalmas kárt tesznek, hiszen a demokrácia térnyerését akadályozzák: a félelem légkörében szó sem lehet demokráciáról.
A Iorga-tábla visszatételét követelő jeles román értelmiségiek jelentős cso-portot képviselnek, de internetes keresés meggyőz arról, hogy a másik oldalon, az etnikai feszültség-keltést elítélő román értelmiségiek is sokan, egyre többen vannak. Velük mindenképpen el kell kezdeni az interetnikus párbeszédet.
Végül pedig az emlékjelek állításának a kérdését világosan kell leszabályozni és számon kell kérni, be kell tartani. Tiszteletben kell tartani a történelmi igazsá-got, tiszteletben kell tartani az etnikai másikat, akivel az etnikai versengés kiala-kult, és mindenekelőtt be kell tartani az ország törvényeit. Etnikai alapon nem kaphat senki felmentést ilyen esetekben.
Funar tetteit másfél évtized múltán sem vizsgálja senki a törvények betartását illetően. Mintha egyfajta többségi etnikai tehetetlenség mutatkozna meg ebben:
nem volt jogszerű, de nemzeti célok érdekében tette, amit tett…
TEREK ÉS SZIMBÓLUMOK KOLOZSVÁR BELVÁROSÁBAN 123
MELLÉKLETEK
A jelenlegi Iorga-tábla Az 1936-os Baba Novac kereszt táblája
A Baba Novac szobor A Baba Novac szobor mai felirata
Mátyás szoborcsoport
BODÓ BARNA
124
Biasini szálló épülete ma
A Petőfi-emléktábla
A Funar-tábla
GYŐRY TAMÁS