A Z ALÁNOK KÉPE A GÖRÖG - RÓMAI IRODALOMBAN

(K

.

. 1 . – K

.

. 2 .

)

Az alánok a szarmatákkal rokon nép, akik a Kr. e. 1. évezred során a kínai határ-vidékről átköltöztek a Fekete-tenger északi partvidékére és a Kaukázus északi lejtőire. Az alánok több alkalommal is betörtek a római területekre, Kr. u. 134-ben is átkeltek a Kaukázuson és a cappadociai limes előteré134-ben fekvő római va-zallusállamokat (a kaukázusi Albaniát és Armeniát) fosztogatták. Lucius Flavius Arrianos Cappadocia provincia római helytartója tartományának haderejét ösz-szegyűjtve vonult ellenük, hogy egyrészt megakadályozza a római területek fel-dúlását, másrészt segítséget nyújtson szövetségeseinek.² Arrianos hadjáratáról kevés információnk van,³ ő maga azonban ránk hagyott egy rövidke művet, amelyben leírja az alánok ellen hadba induló seregének menetoszlopát és egy esetleges csatában az alánok ellen alkalmazandó római hadrendet. A szakiroda-lomban többen is foglalkoztak azzal, hogy Arrianos mennyire ismerte ellenfeleit, illetve a rómaiak általában mennyire ismerték az alánokat a Kr. u. 2. században.

Az alánok első említése egy kínai krónikában szerepel,⁴ ennél későbbi első említésük a klasszikus irodalomban, hiszen elsőként az Augustus-kori Strabón

1 A tanulmány kolozsvári Campus Hungary ösztöndíjam során készült el.

2 Forisek Péter: Arrianos-tanulmányok. Stratégia és taktika a Kr. u. 2. századi római hadsereg-ben. Arrianos Ektaxis kata Alanónja alapján. Gödöllő–Máriabesnyő, 2013.; DeVoto, J. G.:

Flavius Arrianus. Techné Taktika (Tactical handbook) and Ektaxis kata Alanoon (The ex-pedition against the Alans). Chicago, 1993.; Ronald Syme: The Career of Arrian. = Harvard Studies in Classical Philology, 86, 1982. 181–211.; Bosworth, A .B.: Arrian and the Alani. = Harvard Studies in Classical Philology 81, 1977. 217–255.

3 Az események Cassius Dio rövid közléseiből ismertek: Rhómaiké historia. LXIX. 9. 15 (további-akban Cass. Dio). Cassius Dio leírja, hogy az alánok, akiket ő massagetáknak nevez, Pharasmenés felbújtására kezdtek háborút a rómaiak ellen. Feldúlták és elpusztították a kaukázusi Albaniát, Médiát, Armeniát és betörtek Cappadocia provinciába is. Végül Vologaesus arméniai király aján-dékainak és Flavius Arrianus, Cappadocia helytartója hadműveleteinek köszönhetően visszavo-nultak. Az alánok korai császárkori történetével kapcsolatosan alapvető összefoglalás Bachrach, Bernard S.: A History of the Alans in the West. From Their First Appearance in the Sources of Classical Antiquity through the Early Middle Ages. Minneapolis, 1973. (továbbiakban: Bachrach, 1973. Bachrach 126–132. oldalakon külön foglalkozik Arrianossal.)

4 Alemany, Agustí: Sources on the Alans. A Critical Compilation. Leiden, 2000.; Makkay János:

Attila kardja, Árpád kardja. Irániak, szarmaták, alánok, jászok. Szeged, 1995.

FORISEK PÉTER

74

(Kr. e. 64/63 – Kr. u. 24) ír az aorsikról, akiknek elbeszélése szerint két csoportja volt. A különféle népcsoportok felsorolása és az ezek közötti viszonyok strabóni meghatározása itt most nem is annyira érdekes, mint az, hogy az aorsik királya Spandinés megdöbbentő létszámú hadsereget, kétszázezer íjász lovast volt képes kiállítani egy-egy hadjáratra.⁵ A Strabón által közölt adatot óvatosan kell kezel-nünk, valószínűleg az antik írókra elég gyakran jellemző túlzással van dolgunk, mindazonáltal, ha úgy tekintjük, hogy Spandinés több törzs fölött is uralkodott, akkor az biztos, hogy igen nagy létszámú hadsereg felett rendelkezett.

Az alánok a latin költészetben is megjelennek, a költők számos toposzt kap-csolnak hozzájuk. Az ifjabb Seneca (Kr. e. 4 – Kr. u. 65) Thyestés című drámá-jában⁶ egy hírnök kérdezi a következőket:

„Miféle táj ez? Argos és Sparté, kegyes fivérek része, tengerek közt földszorost megült Corinthus, vagy talán a Hister ez, futó alánt mely átbocsát, vagy hólepett hyrcán vidék, vagy kóbor scytha törzseké?

Miféle föld e szörnyű gaztett cinkosa?”

Művében Seneca a Dunához (Hister) helyezi az alánokat, akik a folyótól északra élnek, ezen átkelve törnek be a római területekre, majd ismét átkelnek a folyón, amely így menekülési lehetőséget (fugam praebens) nyújt számukra. A szöveg számos klasszikus, a művelt római közönség számára jól ismert földrajzi nevet tartalmaz (Argos, Sparta, Korinthos, Hister, Hyrcania Silva), valamint a Hérodo-tos óta számos míHérodo-tosszal felruházott szkíta népnév is ismerős volt a római hallga-tóság számára. Minthogy az idézett részben Seneca jól láthatóan nem

5 Strabón Geógraphika. XI. 5. 8: „A Maiótis és a Kaspi-tenger között tovább nomád népek kö-vetkeznek: a nabianosok, a panxanosok és már a siraxok és aorsosok törzsei. Véleményem sze-rint a siraxok és az aorsosok a még följebb lakó népek szökevényei, és az aorsosok északabbra vannak, mint a siraxok. Abeakos, a siraxok királya, amikor Pharnakés birtokában volt a Bosporos, 20.000 lovast küldött, Spandinés pedig, az aorsosok királya, 200.000-et, a följebb lakó aorsosok pedig még többet. Ezek ugyanis nagyobb földet tartottak a birtokukban, s majd-nem az egész Kaspi-tengerpartnak az urai voltak, úgyhogy az armeniaiaktól és a médektől át-vett indiai és babylóniai árut tevéken szállították be és gazdagságuk folytán aranyékszereket hordtak. Az aorsosok a Tanais mellett laktak, a siraxok pedig az Akhardeos mellett, amely a Kaukasosból ered s a Maiótisba ömlik.” (Ford. Földy József)

6 Seneca: Thyestes II. 627–632.

„Quaenam ista regio est? Argos et Sparte, pios sortita fratres, et maris gemini premens fauces Corinthos, an feris Hister fugam praebens Alanis, an sub aeterna niue Hyrcana tellus, an uagi passim Scythae?

quis hic nefandi est conscius monstri locus?”

AZ ALÁNOK KÉPE A GÖRÖG-RÓMAI IRODALOMBAN (KR. E.1.–KR. U.2. SZÁZAD) 75 za meg, hogy kik azok az alánok, ezért egyértelmű, hogy az ő korára a rómaiak már tudták kikről van szó, vagyis már ismerték az alánokat.⁷

Seneca kortársa, a költő Lucanus (Kr. u. 39–65) Pharsalia című polgárhábo-rús eposzában szintén megemlíti az alánokat. Pompeius a pharsalosi vereség után arra utasítja egyik szövetségesét Deiotarost, Galatia királyát, hogy lázítsa fel a kelet népeit Caesar ellen. Pompeius megemlíti, hogy egykor a múltban legyőzte az erős és mindig harcra kész alánokat („duros aeterni Martis Alanos”) és kiűzte őket a Kaspi-kapukon túlra.⁸ Nem tudjuk, hogy Lucanus mire gondolhatott, hi-szen tudomásunk szerint Pompeius nem harcolt az alánok ellen. Lucanus leírása azonban ismét fontos információt közvetít számunkra, tudniillik azt a később közismert tényt, hogy az alánok a kaukázusi Kaspi-kapuktól északra éltek, ami-vel a korabeli rómaiak tisztában voltak.⁹ A mű egy másik helyén Lucanus Iulius Caesar rendkívüli bátorságát úgy szemlélteti, hogy még a másokat halálra rémítő alánok, szkíták, vagy maurusok Caesart nem félemlítik meg („… quem non violasset Alanus, non Scytha, non fixo qui ludit in hospite Maurus …”).¹⁰

A történetíró Josephus Flavius Antiquitates Iudaicae-jában, Kr. u. 35 körül az alánok már a Kaukázustól északra éltek.¹¹ Ekkor akarta Tiberius császár egy párthusok elleni háborúra rávenni a kaukázusi Ibéria és Albania királyait, ezek azonban elutasították a római császár kérésének teljesítését, de engedélyezték a Kaukázustól északra lakó alánoknak, hogy a Kaspi-kapukon átkelve támadást in-tézzenek a párthusok ellen. A rómaiak így elérték, hogy az alánok a párthusokra támadtak.

Josephus Flavius egy másik művében, a Bellum Iudaicum-ban azt írja, hogy az alánok a Tanais (Don) és a Maiótis-tó (Azovi-tenger) között élő szkíta nép.¹² Többször is betörtek a Kaukázustól délre fekvő területekre, Josephus egy ilyen párthusok elleni akciójukat írja le, amely a zsidók elleni római háború utolsó évében zajlott le. Az alán támadás miatt I. Vologésés (Kr. u. 51–78) párthus ki-rály segítséget kért Vespasianus császártól azzal, hogy Vespasianus valamelyik fia vezesse a római csapatokat. Az alánok elleni közös római-párthus fellépés

7 Bachrach, 1973. 3–4.

8 Lucan. Phars. VIII: 222–225.

9 A Kaspi-kapuk azokat a kaukázusi átjárókat jelentették, amelyek a kaukázusi Ibéria királysá-gához tartoztak. A királyság uralkodói többször is visszaéltek a kulcsfontosságú átjáró feletti uralmukkal, és átengedték az északi sztyeppékről érkező nomád népeket, amelyek így akadály-talanul törhettek rá Anatóliára. Pl. 72-ben I. Pharasmenés ibériai uralkodó is átengedte az alá-nokat a Kaspi-kapukon, azok lerohanták a szomszédos Albaniát és Media Atropatenét, majd hazavonultak a zsákmánnyal. Vö. Cass. Dio LXIX. 15. 2.; Bosworth, A. B.: Arrian and the Caspian Gates: A Study in Methodology. = The Classical Quaterly 33/1, 1983. 265–276.

10 Lucan. Phars. X. 454–455.

11 Josesphus Flavius Antiquitates Iudaicae XVIII. 4.

12 Jos. Flav. Bell. Iud. VII. 7. 4.

FORISEK PÉTER

76

azonban meghiúsult, viszont I. Vologésés uralkodásának 11. évében legyőzte az alánokat.¹³

A két Nero korabeli szerző, Seneca és Lucanus irodalmi utalásaiból, valamint Josephus Flavius leírásából nyilvánvaló, hogy a Kr. u. 1. században az alánokat már jól ismerték a rómaiak.¹⁴ A szintén ebben a korszakban élő idősebb Plinius Dacia és Sarmatia lakóinak felsorolásakor említi az alánokat.¹⁵ Láthatjuk, hogy Plinius Senecához hasonlóan a Duna vidékére helyezi az alánokat, míg a két má-sik szerző a Kaukázushoz. Ez egy nomadizáló népnél nem lehetetlen, hiszen a korszak másik jelentős népe, a szarmaták is hatalmas területet jártak be.¹⁶

Az alánok szórványos említése ellenére is nyilvánvaló, hogy a Kr. u. 1–2.

század fordulóján élő rómaiak már nagyon jól ismerték őket, a 134-es hadjárat-ban tehát Arrianos már egy, a római katonai vezetés által jól ismert ellenféllel szállt szembe, így eredményesen vehette fel ellenük a küzdelmet. A helytartó tar-tományának haderejét összegyűjtve vonult ellenük, hogy egyrészt megakadá-lyozza a római területek feldúlását, másrészt segítséget nyújtson szövetségesei-nek. Arrianos nagyon jól ismerte mind az alánokat, mind harcmodorukat, tisztá-ban volt azzal, hogy a páncélos lovas alánok ellen elsősortisztá-ban lovas és könnyű-gyalogos egységei tudnak helyt állni, amelyek távolható fegyvereikkel súlyos ká-rokat okozhatnak az alán lovasságnak.

13 Suetonius: De vita Caesarum. Domitianus 2. 2.

14 Bachrach i. h.

15 Plinius Naturalis Historia. IV. 12.: „Ab eo in plenum quidem omnes Scytharum sunt gentes, varie tamen litori adposita tenuere, alias Getae, Daci Romanis dicti, alias Sarmatae, Graecis Sauromatae, eorumque Hamaxobii aut Aorsi, alias Scythae degeneres et a servis orti aut Trogodytae, mox Alani et Rhoxolani; superiora autem inter Danuvium et Hercynium saltum usque ad Pannonica hiberna Carnunti Germanorumque ibi confinium, campos et plana Iazyges Sarmatae, montes vero et saltus pulsi ab iis Daci ad Pathissum amnem…”

16 Talán az alánok nomadizálásával függ össze az, hogy a Kr. u. 1. század végi Valerius Flaccus szánalomraméltónak (miser) tartja életmódjukat. Valerius Flaccus Argonautica VI. 42-től. Vö.

Bachrach, 1973. 7.

NEMES ZOLTÁN