Ki-en-gira, az ókori Sumér vallásáról nem utolsó sorban már az írásbeliség fennmaradt emlékei tájékoztatnak, az ásatások során feltárt sírleletek, a kultikus építmények, a kultusszal kapcsolatos, különböző művészi megnyilvánulások mellett.
Az írást az Urukban uralkodott – mitikus – ENMERKAR király találta volna fel, még-pedig kereskedelmi levelezés lebonyolítására. A valóságban a Kr. e. III. évezred elejére a Folyamköz déli tájain és a mai Iránban kialakul egy többé-kevésbé egységes képírás. Az Uruk IV. rétegből előkerült feliratokon mintegy 1000 jelet használnak, ez alakul át néhány évszázad alatt mind sematikusabb ékírássá, amelynek jelei az eredeti fogalomtükrözés helyett szótagokat jelölnek, fogalom-meghatározó jegyekkel, determinativumokkal könnyítve az olvasó dolgát. Csak jelezzük itt, hogy az akkád, majd babiloni hódítás – a nem-sémi írásrendszernek egy sémi nyelv írásban való visszaadásához való igazítása – az írásjelek fonetikus értékét megtartva elvonatkoztatott azok eredeti, szimbolikus tartalmától. A jeleket a saját – nem sémi – nyelvéhez alkalmazó elámiták nyelvében csaknem teljesen szótagírássá alakult a sumér-akkád-asszír-babiloni szóírás – ez fejlődött szír közvetítéssel a térség első, tisztán betűírásává –, végül a méd-perzsa átvétel indoeurópai közegbe téve át az asszír-babiloni-elámi írásgyakorlatot, négy fogalomjeltől és pár szótagjeltől eltekintve indoeurópai jellegű betűírást alakított ki belőle.
Szintén csak mellékesen tudunk utalni arra, hogy az Erdélyben, Alsótatárlakán Nicolae Vlassatól, boldog emlékű egykori tanáromtól felfedezett három agyagtáblácskán az Uruk III.
b. archaikus rétegben felfedezett agyagtáblácskáinak jeleihez hasonló máig gyűrűző, hatalmas szakmai vitát kiváltó írás látható. Ennek részletezését, az alapjukon levonható, távolra mutató következtetéseket nem tudjuk bemutatni. Itt csak arra utalunk, hogy a Közel-Kelet város-államaiban, országaiban és birodalmaiban létezett írásbeliségnek hála, az e területen élt népek majd mindegyikének ismerjük fontosabb vallási képzeteit, s kultuszaikat. Ezekre az írásos emlékekre utalunk is majd a maguk helyén.
Ami a sumérok eredetét illeti, az eredetmítosz szerint ősük OANNÉSZ/U’AN~UANNA, azaz „aki AN istennel együtt fényeskedik”, a félig ember-félig hal alakú isteni lény volt, aki az Özönvíz előtti második uralkodó, EN-MEN-LU-ANNA uralkodása idején tette az embereket igazán emberi lényekké, mert megtanította őket írni, olvasni, számolni, lakóházakat és templomokat építeni, élni a törvényekkel. Ő a Déli Tengerből – a Perzsa Öbölből – bukkant fel – és ez utalás lehet arra, hogy a sumérok ősei esetleg a tenger felől szállták volna meg Dél-Mezopotámiát, ami magyarázná például a Bahrein-szigeti, illetve az Indus-völgyi kultúrák és a sumér kultúra közötti, jelenleg nehezen értelmezhető egybecsengést. Tény, hogy sajátosan dél-mezopotámiai, helyben kialakult kultúrával van dolgunk – az ásatások semmiféle erőszakos hódításra utaló nyomot nem tártak föl, időben pedig egyesek szerint már Kr. e.
4500 táján presumér lakosságról lehet Dél-Mezopotámiában beszélni, az Uruk III. b. réteg tábláinak nyelve pedig Kr. e. 3200-3100 körül már sumér. Az más kérdés, hogy míg Çatal Hüyükben a templom a település része, beleépült a településbe, addig Urukban a Kr. e. IV.
évezredben a templomkörzetet erős falak védik, választják el a környező házaktól. Ennek a magyarázata lehet a másság – etnikai vagy nagyméretű vagyoni különbség, esetleg társadalmi különbözőség – és lehet közösségi védelmi funkció. Veszély esetén ugyanis a templom falai megvédhették a település minden lakóját.
Uruk első templomai neolitikus hagyományokra visszatekintő, de hatalmas falakkal kerített templomkörzetek voltak, épületegyüttesek, amelyek közül a főépületet, a tulajdonkép-peni templomot a Kr. e. XXXV. században döngölt agyagból készült, gipszbetonnal – gipszbe ágyazott zúzott kővel – burkolt talapzatra emelték. A megközelítőleg 20 × 30 m alapterületű
épület falait is gipszbetonból öntötték és színes, vörös, fehér és fekete mészkőkúpokat, kőszegecseket – ziggatukat – nyomkodva kívülről a még puha falba. Mikor a templom az időjárás viszontagságai és a rongálások miatt elpusztult, romjait egy lapos téglákkal kibélelt, a talapzatba mélyített gödörbe – sírba – temették, a hasonmásának falait pedig mészkő fal-szegecsek helyett égetett agyagkúpokkal erősítették meg.
A körzet főtemploma 75 × 30 méter nagyságú, mészkőalapra épült, kétoldalt sok kisebb helyiséggel, két végén szentélyekkel.
Mint már említettük, ezt az időszakot Dzsemdet Naszr korszakként tartja számon a régészet. A korszak közepe felé a templomkörzet helyett a város körül épül fal – a mítoszok a 420 évig uralkodott ENMERKAR és a szintén mitikus GILGAMES uralkodásához kötik a 9 km.
hosszú, átlag 6 m. széles, több száz kis őrtoronnyal erősített fal megépítését –, megvédendő Uruk lakóit a többi városállam hadseregének támadásai elől.
Természetesen, a főtemplom, sokszor a kisebb templomok körzete is védett maradt.
Talapzatuk miatt amúgy is kiemelkedtek a környezetből – lásd Eridu templomának rekonstrukcióját –, ám például Tutub (a mai Hafádzsi, Irak, Bagdadtól keletre) „ovális temploma”, amelyet Kr. e. 2500 körül építettek, a konglomerátum-település kiemelt helyén épült, fallal körülvett alsó templomkörzetből, ezen belül második, szintén ovális fallal övezett, a fal tövében belülről melléképületekkel beépített felső templomkörzetből, ezen belül talapzatra épített kis templomból áll.
A korszak legjelentősebb temploma a III. uri dinasztia-beli Ur-Nammu (Kr. e. 2100 körül) uralkodása alatt kezdett épülni. A, sumérul ‘lépcsőzetes hegység’, ‘hurszag-galam-ma’, akkádul ‘magas templom’, zikkuratu nevet viselő torony-, vagy halomtemplom épülete három szintű, a földszinten 63 × 43 m alapterületű, mintegy 30 m magas építmény volt, harmadik szintjén templommal, amelyhez eredetileg három, 1500 évvel később, Nabú-naid restaurálása utáni hét lépcső vezetett. A régész, Leonard Wooley szerint a szentélyt kék csempe burkolta, a tető aranyszínű volt, a szintek fala alul fekete, feljebb piros lehetett, a teraszok parkosítva voltak, az a építőanyag pedig, amint azt – igaz Babilonnal kapcsolatosan – a Bibliában olvashatjuk (1 Móz. 11,3) szurokba ágyazott, égetett agyagtéglával falazott égetetlen tégla volt.
A templomkörzet „új” fala II. NABU-KUDURRI-USZUR uralkodása alatt épült, maga a templom szent hely, és műemlék volt, számtalan melléképülettel körülvéve. Főlépcsője mellett jobbra az áldozati konyha, balra a papnők lakása volt, a lépcső előtt terült el a Holdisten, NANNA szent udvara. A papnők szállása mellett az uralkodó, Ur-nammu és utódai ünnepeken használt palotája terült el, szimmetrikus ellenoldalán pedig az utódok, SULGI ÉS
AMAR-SZIN mauzóleuma.
Természetesen csak viszonylagos egymásutánjában fogjuk tudni követni Sumér, Akkád, Babilon, az asszír birodalom, a térség többi országa vallásos képzeteinek fejlődését, s mivel ezek összefonódnak, forrásaikat, anyagi nyomaikat is csak viszonylagosan tudjuk önállóan vizsgálni. Egy sumér város temploma esetében nehéz elvonatkoztatni az akkád, vagy éppen babiloni fejleményektől. Az viszont bizonyos, hogy az uri III. dinasztia, illetve a vetélkedő városállamok kora után, mint azt korábban hangsúlyoztuk, az akkádok két nagy nyelvjárási csoportján – a déli, babilonin és az északi, asszíron – belül megerősödnek az addig nem igazán fontosaknak, nagypolitikai tényezőknek tartott északi városállamok, Babilon, Assur, Esnunna, Mári. 2007-ben Mári és Elám szövetsége legyőzi IBBI-SZÍNT Ur királyát, a III.
dinasztia utolsó uralkodóját. 1894-1595 között a térségben az az I. babiloni dinasztia gyűjtőnéven ismert amurú – amorita – származású uralkodócsalád kerül hatalomra amelynek legismertebb tagja a törvényhozó hatodik uralkodó, HAMMURÁPI, aki egy kis, a névadó város körüli alig nyolcvan kilométeres körbe beférő városállamból megteremti a babiloni nagy-hatalmat.
Az ó-babiloni kor Babila városi, babiloni építményei, a Kr. e. XVIII. század nagy királyának építkezései – a talajvíz miatt – feltáratlanok és feltárhatatlanok. Erről a korról egy 1933-ban véletlenül felfedezett romváros, az éppen uralkodásának 35. évében járó HAMMURAPITÓL legyőzött ZIMRI-LIM uralta Mári (a mai Szíriában, Tell-Hariri) tanúskodik legékesszólóbban. A több, mint 5000 éves település egyik legrégebbi épülete a többször átépített/restaurált ISTÁR-templom, amely körülbelül Kr. e. 2700 táján, pusztult el. Későbbiek DAGAN, SAMAS, NINHURSZAG, ISTARAT ÉS NINNI-ZAZA templomai, mellettük megmaradtak a romjai egy zikkurátnak, amelyet egy Kr. e. 3000 táján épült, aztán lebontott toronytemplom helyén emeltek.
HAMMURAPI katonái alapos munkát végeztek, a király – pontosan nem tudni, hogy miért –, úgy leromboltatta a várost, hogy soha többé település nem létesült a helyén. A Babilából kifejlődött, immár amurú nevű Báb-ili, ‘az Isten kapuja’ – görög nevén Babilon, bibliai változatban Bábel – nagy város, főváros lett, hatalmas toronytemplomát a Kr. e. XIX. század második felétől kezdték építeni, a várost védő falakkal egyetemben.
E korszak, az Ó-babiloni Birodalom templomépítését egy kis település, Saduppum (Irak, a mai Tell Harmal). A NISZABA istennőnek szentelt, 28 × 18 m alapterületű kis temp-lom körzetének kapuja előudvarra, majd udvarra nyílik, szemben az istennő oltára áll, mögöt-te két, egy kisebb és egy nagyobb, előtérnek és szentélynek használt helyiséggel. Az oltártól jobbra kis, az istennő férjének, HAJÁnak fölajánlott két kis szentélyfülke nyílott.
Saduppumban állt egy, két egymás mellé épült, azonos alaprajzú épületből álló, úgynevezett kettős templom is.
A Kr. e. XVI. század kezdetén a hettita dúlás után kassu – görögösen kasszita – királyok kerülnek Babilon élére, nagyjából Kr. e. 1157-ig. A nem akkád eredetű nomád kassu királyok közül I. KURIGALZU 1400 táján helyreállíttatja régi, zömmel romba dőlt templomait és Dúr-Kurigalzu (Irak, a mai Akar-Kúf) néven várost építtet, amelynek halomtemploma 57 m.
magas és körzetében számos, a korábbitól eltérő falazási technikával épült templom található.
Babilon hanyatlása idei-óráig felvirágoztatta Elám államát, kb. Kr. e. 1200 tájától Elám regionális nagyhatalommá válik. A Szúza melletti Csoga-Zembil – a hajdani Dúr-Untas Kr. e.
XIII. században épült – ötszintes zikkurátja. A templomkörzetet kettős fal övezte, a belsőn hét kapuval, a tulajdonképpeni toronytemplom, alapterülete 80 000 négyzetméter, ötödik szint-jére, INSUSINÁK isten, az alvilág ura 50 m magasságban levő felső templomához – mert az ő tiszteletét szolgálta egy földszinti templom is –, négy fedett lépcsősor vezetett. Az épületet napon szárított téglából emelték, kötőanyagként bitument és valami cementszerű anyagot használtak. A templomkörzetben KIRIRISA alvilági anyaistennőnek és HUMBAN pásztor-istennek szentelt további templomok emelkedtek és a körzetben levő paloták a kassu királyok hamvasztásos sírjait is rejtették.
Kr. e. 1800 táján kezd feltörni az amurú eredetű uralkodóktól kormányzott, az akkád nyelv északi nyelvjárásban beszélő Assur. Hasonló nevű főistenének még a Kr. e. XX.
században építettek templomot, korábban épült a város ISTÁR-temploma. Mikor a város már nem tudott megélni ólomkiviteléből, a már említett korban, I. SAMSI-ADAD idejében zsákmá-nyolásból is élő kereskedő-katonaállammá alakult át. Ekkortájt újítják meg ASSUR templomát, épül fel ENLIL főisten hatalmas zikkurátja. Igaz, ez idő tájt – sőt még sokáig – Mitanni alattvalói, egy hurrita indoeurópai kultúra alávetettjei, de a Kr. e. XIV. században Mitanni hatalma gyorsan fogyatkozik, ezzel szemben Assur hatalma növekszik. I. TUKULTI-NINURTA – a Biblia NIMRÓDja – ISTÁRt ASSSUR női párjának kiáltja ki Assurat néven és templomot építtet neki, 1100 táján – I. TUKULTI-APAL-ÉSARRA idejében már a Van-tó közelében és a libanoni tengerparton kalandoznak hadai, ez utóbbi vidékről hoznak cédrusfát ADAD és ANU istenek új templomának építkezéseihez. Ám a városok közötti, bizonytalan státuszú területeken egyre több a meg nem hódított, nomád törzs és a Bírák 5, 6-7 részében olvasható, a bronzkorról a vaskorra való áttérés bizonytalan állapotaira jellemző viszonyok Asszíriát is érintik. A Kr. e.
930 körül, ASSUR-DÁN uralkodása idejében belpolitikailag és nemzetgazdaságilag megerősödő ország az unoka, II. ASSUR-NÁSZIR-APLI alatt terjeszkedik ismét a korábban elért határokig. Ez nyugaton a Földközi-tenger, északon Kargamis, délen Babilon, keleten Irán nyugati fele. A terjeszkedést katonai reformok teszik lehetővé, s a király emlékét nagy építkezések örökítik meg, az assuri, illetve ninivei, asszírul ninuai új templomok, Kalhu/Kalah (Irak, Nimrud) újjáépítése, benne NINURTA hadisten templomkörzetével, a zikkuráttal és templommal.
A legnagyobb település, Ninive, a kultikus központ, Assur és az adminisztratív-katonai főhadiszállás, Kalhu mellett Asszíria-szerte számos építkezés hirdette az uralkodók nagyságát.
Ezek közül kiemelkedik a II SARRUKIN építtette Dúr-Sarukkin (Irak, Khorszabád) és mindent felülmúl SZIN-AHHÉ-ERIBA Kr. e. VIII. században fővárosul választott, fénykorát a Kr. e. VII.
században megélt Ninivéjének pompája. A 30 m széles ‘királyi úttal’ átmetszett város két feltárt temploma közül a nagyobb ISTAR, a kisebb NABÚ, az írás és a bölcsesség istene tiszteletére épült.
Kr. e. 621-ben NABU-APAL-USZUR, a déli tartomány kormányzója áll az Asszíria elleni koalíció élére és tizenegy éves hadjárata végén elfoglalja Nippurt, felszabadítja a hajdani Sumér és Akkád, immár Babilonia területét, majd szövetségben a médekkel elfoglalja és lerombolja Ninivét és Assurt. Fia, II. NABÚ-KUDURRI-USZUR világvárossá építi ki Babilont. A Kr. e. 1531-ben a hettitáktól, a Kr. e. 1239-ben, 689-ben, majd 648-ban az asszíroktól földig rombolt város ötödször is feltámadt. A több falból álló, hatalmas erődrendszerrel védett település legbelső templomkörzetét vastag falgyűrű vette körül, az ezt és az uralkodó palotáját és más épületeket magába foglaló belső várost újabb, kettős fal védte, magát a várost, annak a mértéktartó görög történetíró, KTÉSZIÁSZ szerint – mai területegységre átszámolva – 300 km 2-nyialapterületét harmadik fal övezte és létezett egy külső, negyedik fal is, amely a külterületet vette körül. Az Eufrátesz és a Tigris között négy összekötő csatornát ásatott a király, Babilon fölött pedig duzzasztógáttal zárta el az Eufrátesz vizét, 400 km2 nagyságú víztárolót, mester-séges tavat hozva létre.
A folyamtól kettészelt városmag jobb oldalát újváros, bal oldalát óváros néven ismerték, három, illetve hat kapu kötötte össze őket a tulajdonképpeni nagyvárossal. A kapuktól – mai szóval élve – sugárutak vezettek a főbb csomópontokba. Az északi kaput ISTAR kapunak nevezték, díszútja baloldalán NIN-MAH istennő temploma, jobbról NABÚ-KUDURRI-USZUR
palotája, feljebb, balra ISTÁR temploma állott. Ebben a korban mintegy ezer nagy kultikus építmény és megszámlálhatatlan imafülke szolgálta a város lakóinak vallásos érzelmeit.
Az 53 templom és kápolna, az 1300 oltár közül 55 MARDUK főisten, több, mint 150 ISTAR szerelemistennő kultuszát szolgálta. Rosszmájúság nélkül jegyezzük meg, hogy lehetett valami abban, ahogy DÁNIEL láttatta a várost (Dán 4, 27, illetve 4, 19), és ahogy ÉZSAIÁS
próféta látta Babilon jövőjét (Ézs 12, 19-22. Különösen, ha mindezeket egy deportált, városba kényszerített korábbi pásztornép optikáján keresztül szemléljük.
Már maga a zikkurát istenkísértésnek tetszhetett a zsidók szemében, hiszen annak 33 m.
magas alapja felülmúlta az uri toronytemplom teljes magasságát, 90 × 90 méteres alapterülete és hét alig teraszolt lépcsőfokának szintén 90 méteres összmagassága még babiloni mére-tekhez képest is tekintélyes volt. Ehhez képest SALAMON temploma a maga 60 sing/könyök (27 m) hosszúságával, 20 sing (kb. 9 m) szélességével, 30 sing (13,32 m) magasságával – 1Kir 6, 2 –, minden pompája ellenére szerény, falusi épület. Ráadásul nem hasonlított a korábbi zikkurátokhoz, nem voltak széles, lépcsős teraszai, inkább mai toronyszerű építmény volt, az egyes teraszok csak egy keskeny, kerengőnyi folyosóval voltak keskenyebbek az alsóbb szinteknél.
A MARDUKnak szentelt zikkurát a babiloni világképet modellezte, mely szerint az óceántól körülfolyt hétlépcsős gúla formájú világot három égboltozat borítja, a legfelső lépcsőn levő Babilonnal, a világ közepével. Aminek a középpontja és egyben a földnek az éghez legközelebb eső pontja a torony, az Étemenanki, vagyis a Föld és az Ég alapja.
A hét emelet az öt ismert bolygó, a Nap és a Hold földi jelképe volt, első szintje, mint említettük, 33 m magas volt, ezt követte a 18 méteres második lépcsőfok, négy, egyenként 6 méteres szint, s a hetedik, 15 méter magas MARDUK-szentéllyel. Az épületet kívül és belül egyesek szerint hétféle színű, mások szerint kék mázas csempe, a szentély tetejét aranyozás borította.
Az építésről – biblikusan – az 1Móz 11,1-9 tájékoztat, miként a bábeli nyelvzavarról is.
Ez utóbbi nem csoda, Babilon mintegy 400 000 főre tehető lakossága a nyelvek sokaságát beszélte. Ami az építést illeti, Bábel tornyának, az Étemenankinak szurokkal összeerősített égetett tégla volt a nyersanyaga, amelyet kívülről mázas agyagcsempével burkoltak.
Mellette állt az ISTÁR, illetve a MARDUK-templom, az Eszangila. Ez utóbbit HERODO
-TOSZ 500 m hosszú, pompás épületnek mondja. A városba hurcolt zsidóknak idegen volt a nyüzsgés, a nagyvárosi hemzsegés, a több tíz, itt beszélt nyelv, a Felvonulás Útjának, a MARDUK tiszteletére rendezett évenkénti körmenet színhelyének a pompája – ne feledjük, az ókori városokban a falakon belül kevés volt a hely, másutt piszkos, görbe, keskeny és burkolatlan utcák voltak –, zavarta őket MARDUK és más ‘nem igaz’ istenek kultusza, végül, de nem utolsó sorban, idegen volt tőlük az ISTAR-kultusszal járó, HERODOTOSZ-leírta templomi prostitúció. Ezért viselkednek a Zsolt 137,1-ben olvashatóknak megfelelően, ez kelti fel ÉZSAIÁS haragját, lásd Ézs 47, 1-3, és váltja ki JEREMIÁSBÓL a Jer 50,13-29; 51,1-2; 6-9; 11; 25-26-9; 37-44 stb. indulatát. Babilon azonban nem pusztul hatodszor is el, II. KÜROSZ a víztárolót felhasználva lecsökkenti az Eufrátesz vízszintjét és katonái – feltehetően a MARDUK-papok támogatásával, akik a terjedő és NABÚ-NAIDTÓL támogatott SZIN-kultusz ellenében a MARDUK hatalmát elismerő perzsa királyt támogatják – elfoglalják a várost, de nem dúlják föl azt. Három felkelés után igaz, I. XERXÉSZ Kr. e. 480-ban leromboltatja védő-falait, s a MARDUK-templomot, sőt, a zoroaszteriánus vallás terjedésével a zikkurátot is le-rombolják – úgy, hogy NAGY SÁNDOR 331-ben el kell, hogy rendelje helyreállítását – de még hét évvel később, a macedón uralkodó második bevonulásakor is csak az előkészületek folynak, a király halála pedig a város halálát is jelenti, kisvárossá züllik, majd betemeti a homok, csak a Robert KOLDEWEYTŐL 1898-ban megkezdett és azóta folyó ásatások tisztázzák helyét és szerepét a Közel-Kelet történetében. Hogy ne mondjuk, miszerint beteljesedett az, ami a Jel 18, 1-3,5-19,21; és 19, 2-3 olvasható. Az más kérdés, hogy ebben Babilon alatt a magát Patmosz szigetén száműzetésben élő JÁNOSNAK nevező szerző Rómát érti. De kapcsolódása az Ószövetség prófétai könyveihez – EZÉKIEL és DÁNIEL jövendöléseihez nyilvánvaló, és indulatossága – az előzmények ismeretében – emberileg is indokolt.
A sírleletek – mint már a korábbi fejezetekből tudjuk – fontos adalékokat szolgáltatnak egy-egy kultúra, egy-egy nép vallásos képzeteinek vizsgálatához. A Folyamköz temetkezési szokásainak, a sumér vallásosság vizsgálatának fontos bizonyítékai a már említett Ur városa temetőjének ásatásai. Ur városa(Irak, Tell Mukajjár) hatalmas, szinte 2000 sírt tartalmazó temetőjét a több, mint egy évtizedig tartó ásatás második felében, a zikkurát feltárása után kezdte ásatni sir Leonard WOOLLEY. Előbb köznépi sírokra bukkant; a halottak gyékény-takaróra fektetve, oldalukon, kissé felhúzott lábbal feküdtek, a sírmellékletek szegényesek voltak. A köznépi temető alatt rejtőzött a 16 boltozott, kőből rakott királysír.
Ur első dinasztiája nagyjából az egyiptomi Óbirodalom kezdeteivel egyidőben uralkodott, a Kr. e. XXVII-XXVI. században, a királysírok valamivel korábbiak. Egy részüket már annakidején kirabolták, de zömük érintetlen maradt.
A többkamrás sírokat kővel falazták ki, tetejüket álboltozat fedi. A köveket félszáz kilométernyi távolságból, szárazföldön, igavonó állatoktól vont szekereken hozták az építke-zéshez, amelyek kiemelt fontosságát – a sírokban nyugvó személyek királyi voltát feliratok bizonyítják, a MESZ-KALAM-DUG és A-KALAM-DUG neve után álló ‘lugal’, ‘uralkodó’, illetve a NIN-BANDA és PU-ABI (WOOLLEYNÉL még Sub-ad) nevéhez kapcsolódó ‘nin’, ‘királyné’
rangjelző szók jelzik.
A feltárás során előkerült első sírokat kirabolták, ám az egyik kutatóárokból öt felfegyverzett harcos, és gyékényük alól tíz felékszerezett asszony – udvarhölgy? – valamint egy zenész –, hangszerével együtt eltemetett hárfás – csontváza került elő. Odébb ökröktől vont dísz-szánt találtak, a befogott állatokkal és a hajtók földi maradványaival együtt. Az épen maradt királysírok gazdagsága a TUTANKÁMON-sírlelethez hasonlított. Egy kifosztott, üres sír-kamra után – talán a korábban meghalt királyé lehetett – katonák, kocsisok, lovászok, udvar-hölgyek csontvázai, valamint szekerek maradványai után – rábukkantak a királynő, PU-ABI
ékszerekkel elborított tetemére.
A sírokban sok kultikus tárgyat találtak, ezek egy részének meg se tudták határozni a rendeltetését.
A halottak – talán az egész udvartartás nem főúri része – annakidején önként mentek a halálba, erre utal, hogy sorjában feküdtek, erőszakosságra utaló nyomot nem találtak a régészek. Valószínű, hogy önkéntes halálukat kábítószeres állapotban követték el, abban a hitben, hogy uralkodójuk túlvilági sorsában osztozhatnak.
A halottak – talán az egész udvartartás nem főúri része – annakidején önként mentek a halálba, erre utal, hogy sorjában feküdtek, erőszakosságra utaló nyomot nem találtak a régészek. Valószínű, hogy önkéntes halálukat kábítószeres állapotban követték el, abban a hitben, hogy uralkodójuk túlvilági sorsában osztozhatnak.